Bukarest, 1958. február 22.
Feljegyzés a magyar és román kormányküldöttség február 22-i, szombati tárgyalásáról
1Kádár elvtárs elöljáróban javasolja, hogy a közös nyilatkozat szövegét másnap, vasárnap estig készítsék el. A magyar tervezet készen van, átadjuk a román elvtársaknak, s amint értesültünk a román tervezet is elkészült. A végső szöveg mindkét tervezet figyelembevételével készüljön el. Úgy gondolja, hogy a nyilatkozatban nem kell feltétlenül beszélni a világot foglalkoztató minden kérdésről. Elsősorban azokkal a nemzetközi kérdésekkel foglalkozzunk, amelyek a két országot közelebbről érintik. Mint például a román kormány kezdeményezése a Balkán-országok közötti tárgyalásokról. Általában nemzetközi helyzetet a moszkvai tanácskozás szellemében vegyük be a nyilatkozatba.2 Gheorghiu-Dej elvtárs egyetért Kádár elvtárs javaslatával. A nemzetközi kér-dések a moszkvai tárgyalásoknak a tükrében világosak. A nyilatkozatban hi-vatkozzunk néhány legfontosabb kérdésre, amely bennünket érdekelne. Egye-seket élesebben kell kiemelni, másokkal kevesebbet foglalkozzunk. Egyetért azzal, hogy a nyilatkozattervezeteket cseréljük ki, a két tervezetből csináljunk egységes szöveget. A román–magyar kapcsolatokról szóló rész legyen tartalmas, meleg hangú, hogy kifejezze azokat a szoros baráti kapcsolatokat, amelyek közöttünk fennállnak. Tartsa szem előtt, hogy mindkét oldalon harcolni kell az ellenséggel, amely ezt a barátságot meg akarja bontani. A nyilatkozatban természetesen utaljunk a szocialista tábor egységére, a Szovjetunió vezető szerepére. A revizionizmussal kapcsolatban, amiről Moszkvában is szó volt,
1 1958. február 20–28. között Kádár János vezetésével Romániában tárgyalt magyar párt- és kormányküldöttség.
2 A kommunista és munkáspártok 1957. november 14–19. között lezajlott moszkvai értekez-letéről és az ott elfogadott nyilatkozatról van szó, amely egy új világháború elkerülhetőségéről és a békés egymás mellett élés jelszavával meghirdetett új külpolitikai stratégiát tartalmazta. Az értekezleten elfogadott nyilatkozatot lásd Népszabadság, 1957. november 22. 1–3.
legyen leszögezve a mi véleményünk. Úgy véli, hogy ezt ne polémikus módon tegyük, bár tudjuk, hogy vannak olyan vélemények, amelyek tagadják a tábor létezését. Ebben a kérdésben a két párt határozott álláspontját világosan le kell szögezni.
Kádár megjegyzi, a nyilatkozatból tűnjön ki a nacionalizmus és revizionizmus szoros egybefüggése. Magyarországon a nacionalizmust főveszélynek kell te-kinteni. Az előzetes megjegyzések után a magyar delegáció Apró és Sebes elv-társakat, a román delegáció Borilă és Niculescu elvtársakat bízza meg a közös nyilatkozat megszövegezésével.3
Kádár ismertetője után Dej vázolta a Román Munkáspárt fejlődését a felszabadulás óta. Utalt arra, hogy a felszabadulás után a párt élére opportunista és szektás elemek kerültek, akik nagyon nagy károkat okoztak a pártban.
A szektáriánusok mindenkit távol akartak tartani a pártból, nem akartak új erőket felvenni, s így a pártot elszigetelték. Az opportunista irányzat a pártot laza tömegszervezetté igyekezett tenni. Ennek következtében a kispolgárság inváziója megindult a párt felé. Ez magával hozta a jobboldali opportunizmus nagy növekedését, ami főképpen abban nyilvánult meg, hogy feladták az osz-tályálláspontot. A párt taglétszáma gyorsan növekedett, a párt kapuit gyakran még ellenséges elemek előtt is felnyitották. Nagyszámú idegen elem került be a pártba, még sziguranca-ügynökök4 is akadtak közöttük. A párt taglétszáma ebben az időben egymillió körül volt. A legkülönbözőbb irányzatok és nézetek merültek fel, anarcho-szindikalista irányzatok érvényesültek, a párt szerepe csökkent. Az opportunisták mindenféle külföldi példákat hoztak fel eme likvidátori vonaluk védelmére. A Központi Bizottság abban az időben tartott ülése visszavonulásra kényszerítette a likvidátorokat. Az utána következő időszakban mintegy 300 000 pártba nem való elemtől szabadultak meg. Jelenleg mintegy 570 000 tagja és 132 000 tagjelöltje van a pártnak. Nagyobb hangsúlyt fektetnek a minőségre. Gyengén állnak a faluk, ahol kevés a párttag. Részben megköti kezüket a szervezeti szabályzat, amely szerint parasztoknak hosszabb felvételi időre van szükségük. Bár a parasztok között sok olyan öntudatos elem van, akik határozottan képviselik a párt vonalát, a szervezeti szabályzat megkötése miatt nem tudják felvenni őket a pártba.
A következőkben Dej utalt arra, hogy nagyon megnőtt a káderek színvonala.
Most már a legtöbb fontos funkcióban megfelelő káderekkel rendelkeznek.
Ezek után rátért a magyarországi események visszahatására. A magyarországi események meglepetésszerűen érték őket. Bizonyos megrázkódtatást okozott
3 Petre Borilă, született: Iordan Dragan Rusev (1906–1973). 1952–1965 között a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, 1954–1965 között a Minisztertanács alelnöke; Paul Niculescu-Mizil (1923–2008) a Román Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, majd titkára, 1956–1968 között a KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője.
4 Politikai rendőrség neve a királyi Romániában.
a pártban.5 Levonták a tanulságokat, nagyobb figyelmet fordítottak a párt belső kérdéseire, s komoly változás következett be a káderek magatartásában.
Megerősítették a tömegekkel való kapcsolatukat, jobban kijárnak a hozzájuk tartozó területekre.
A munkásosztály hamar felismerte, hogy a magyarországi eseményekből a legfontosabb tanulság az, hogy ha nem vigyáz, a hatalma veszélybe kerülhet.
A parasztok is azt látták, hogy az olyan események, mint a magyarországi el-lenforradalom, oda vezethet, hogy a föld újra visszakerülhet a földbirtokosok kezébe. Az értelmiség általában támogatta a pártot. Az ifjúság körében minde-nekelőtt a tanulók között, mint például Temesváron, voltak kisebb nehézségek, amelyeket azonban hamarosan felszámoltak.6 Általában elmondható, hogy a munkásosztály és a nép ébersége növekedett. Ebben az időben ők Jugoszláviában voltak. Tito úgy ítélte meg a magyarországi eseményeket, amelyek lényegében véve pozitív jellegűek, és a Rákosi-féle irányzat ellen irányulnak, és állandóan nyugtatgatta őket. A harmadik nap Tito is elismerte, hogy ez ellenforradalom.
Mint érdekességet megjegyezte Dej elvtárs, hogy Titónak rossz véleménye volt Nagy Imréről.
Visszatérve a magyarkérdés tanulságaira, legfőképpen úgy határozta meg, hogy meg kell erősíteni a kapcsolatot a tömegekkel. Az értelmiség soraiban az ideológiai munkát fokozni kell. Mégpedig nemcsak általánosságban, hanem az egyes kategóriák sajátosságait tekintetbe véve. Itt utalt arra, hogy a sajtónál voltak elszigetelt kísérletek, hogy kivonják magukat a párt ellenőrzése alól, azonban ez nem öltött nagyobb méreteket. Az irodalomban és a művészetben a helyzet bonyolultabb. Az értelmiségnél a legkülönbözőbb régi nézetek hatnak még.
Ehhez hozzájárul még, hogy a párt nem tudja még teljesen átfogni és irányítani a kultúra minden területét. A Központi Bizottság apparátusa még mindig nemegyszer adminisztratív eszközökhöz nyúl ahelyett, hogy megtalálnák a le-hetőséget a vitás kérdések megbeszélésére. Eredményként kell elkönyvelni, hogy
5 Nem beszél az erdélyi magyarsággal szemben alkalmazott megtorlásról. Lásd erről: Stefano Bottoni: Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra 1956–1958. In: Folyamatok a változásban. Szerk.: Fedinec Csilla–Ablonczy Balázs. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2005, 221–254.
6 A temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-ára gyűlést hívtak össze, ahol egy ki-áltványt fogalmaztak meg. Követelték többek között a személyi kultusz eltörlését, a munkás-önigazgatás bevezetését, a normarendszer eltörlését, a beszolgáltatások és az adók csökkentését, a szovjet csapatok azonnali kivonását. A Securitate, a rendőrség és a katonaság egységei körül-zárták a környéket. Nyolc diákot letartóztattak. Másnap (31-én) az ortodox székesegyház előtt tüntetésre került sor, a diákok követelték társaik szabadon bocsátását. Összesen 800-1000 részt-vevőt tartóztattak le, az egész várost blokád alá helyezték. Kezdetét vette a megtorlás: 31 vádlott hat hónap és nyolc év közötti börtönbüntetést kapott, a három fő szervezőt: Teodor Stancát, Aurel Baghiut és Caius Muţiut nyolc-nyolc évi börtönre ítélték. Lásd: Ioana Boca: 1956. Un an de ruptură. România între internaţionalismul proletar şi stalinismul antisovietic. Bucureşti, Fund.
Academia Civică, 2001.
a nacionalista megnyilvánulásokat sikerült visszaverni, azonban a nacionalizmus elleni harcban soha sem szabad elfáradni. Dej megemlítette, hogy Romániában volt egy csoport, amelyik a lengyel és magyar eseményekre utalva hasonló módszereket akart meghonosítani náluk is.7 Egyébként ez a csoport elvtelen alapokon nyugodott, és elvtelen bírálatot gyakorolt. A román elvtársak nem másolták a lengyel utat, egyébként is nekik az a véleményük, hogy a lengyelek a II. kongresszusból8 úgyszólván csak a személyi kultusz kérdését vitatták meg.
Az eredmény egyébként látható is. Felkavarták az emberekben a régi hibák elleni felháborodást, azonban keveset beszéltek arról, hogy mit kell csinálni a jövőben.
Nagyon sok a zavarosság még Lengyelországban. Még sok mindent tisztázniuk kell. A gazdasági rendszerükben is keresik az úgynevezett lengyel modellt, de nem sok sikerrel. Az előbb említett elvtelen csoport valami hasonló módszerrel akart eljárni Romániában is. De ezt visszautasították, és felszámolták az ismert módon a csoportot. Ez a felszámolás már a magyar ellenforradalom után mintegy fél évvel történt, hogy legyen idejük látni azt, hogy hová vezettek Magyarországon és Lengyelországban ezek a módszerek. Áttérve a gazdasági kérdésekre Dej elmondta, hogy ők is igyekeznek megjavítani a gazdasági szerkezet arányait, az a tervük, hogy nem az egész fronton haladnak előre, hanem központosítják az erőket, ahol van nyersanyag és jobb gazdasági eredményeket tudnak elérni. Felsorolt néhány iparágat, illetve gyártmányt, mint pl. műtrágya, műszál, műgumi stb.
termelése. Az erőfeszítéseket össz-pontosítják a vegyiparra. A beruházás arányát a nemzeti jövedelemből kb. felére csökkentették. Az életszínvonal emelésére nagyobb figyelmet fordítanak. A kulturális és szociális kiadásokra fordított összegek arányát növelték. Az életszínvonalat sikerült emelni. Dej ismertette a bérrendszer megváltoztatását, amely jelentős eredményekkel járt. Mintegy öt és fél milliárddal emelték a béreket és fizetéseket, s ebből mintegy három és fél milliárd az önköltség csökkentéséből és a termelékenység emeléséből ered.
Dej rátért arra, hogy vannak bizonyos ellátási nehézségeik, így például húsnál, cukornál, étolajnál. Okát abban látja, hogy a régebbi parasztpolitikájukban voltak hibák, másrészt a parasztok a régi áron nem szívesen akarnak eladni, magasabb árakat akarnak elérni. De ezeket a nehézségeket meg fogják oldani. Megfelelő rendszabályokat hajtanak végre.
7 Feltehetően arra a politikai reformkísérletre utalt Dej, amely az 1956. április 3–12. kö-zött tartott négy politikai bizottsági ülésen került napirendre. A korábban „sztálinista” Mi-ron Constantinescu és Iosif Chişinevschi élesen bírálta az állambiztonsági szervek túlkapá-sait és a XX. kongresszus gyenge recepcióját, kiváltva ezzel a pártvezetés önvédelmi reflexeit.
Constantinescut és Chişinevschit az 1957. júniusi plénumon kizárták a PB-ból. A megtorlás azonban ennél jóval kiterjedtebb volt: 1957. január 1. és 1959. július 31. között az elítéltek száma megközelítette a tízezret. Az ismert dokumentumok szerint 1957–1958 között 45 végrehajtott halálos ítélet született, de valódi számuk ennél magasabb lehet. A romániai sztálinizmusról lásd:
Stalinism Revisited: The Establishment of Communist Regimes in East-central Europe and the Dynamics of the Soviet Bloc. Ed. Vladimir Tismăneanu. Budapest–New York, CEU Press, 2010.
8 Nyilvánvaló elírás, az SZKP XX. kongresszusáról van szó.
Utalt arra, hogy a beszolgáltatási és felvásárlási rendszernél milyen vál-toztatásokat hajtottak, illetve hajtanak végre. A gyapjúnál áttérnek a beszolgál-tatás helyett a szerződtetési rendszerre, általában a szerződtetési rendszert kiter-jesztik pl. a gabonánál is. Az állami gazdaságokban fokozzák a gabonatermelést, hibrid kukoricával bevetett területet 40 százalékra akarják kiterjeszteni az idén.
Arra számítanak, hogy két-három évig még lesznek nehézségek a húsnál, de végül is úrrá lesznek rajta. Dej ismertette a parasztsághoz való viszonyt, amit többek között kifejez az a szám, hogy a szocialista szektor aránya a mezőgazda-ságban 52 százalék. Beszélt a termelőszövetkezeti mozgalom előrehaladásáról, és itt ismertette, hogy egyes helyeken, főleg a galaci területen megsértették az önkéntességet, de a párt idejekorán belenyúlt és a hibákat megszüntette.
Végül Dej újra kiemelte a magyar kormányküldöttség látogatásának nagy politikai jelentőségét, aláhúzta a román–magyar barátság szilárdságát és azt, hogy milyen politikai segítséget jelent ez a látogatás a román elvtársak számára.
Emlékeztetett arra, hogy sokan szeretnék, ha a román és magyar viszony nem volna ilyen szívélyes és barátságos, hanem a két ország között civódások volnának.
Végül Apró tett néhány észrevételt: emlékeztetett arra, hogy február elején a magyar és román küldöttség egy sor gazdasági kérdésben megegyezett.9 A meg-egyezést a magyar fél úgy a Politikai Bizottságban, mint a kormányban megtárgyalta, ahol jóváhagyták.10 A magyar nyilatkozattervezetben a meg-egyezés egyik-másik részéről említés történik. Többek között szó van arról, hogy egyetértés jött létre olyan tekintetben, hogy hozzunk létre gazdasági-műszaki vegyes bizottságokat.
Borilă elvtárs megjegyezte, hogy ez a román nyilatkozattervezetben is szerepel.
A két küldöttség közötti tárgyalás három óra hosszat tartott.
9 Tárgyalásokat folytattak többek között a gázszállításokról, amelyben a román fél ígéretet tett arra, hogy a magyar igényeket teljesítse. Szóba került, hogy a Vaskapunál tervezett vízi erőmű építésében Magyarország vállalkozóként részt vehet. Végleges megállapodás erről nem született.
10 Apró Antal beszámolója a Romániában folytatott gazdasági megbeszélésekről. MSZMP PB, 1958. február 11. MNL OL M-KS 288. f. 5/66. ő. e. 35–38.
MNL OL M-KS 288. f. 32/1958/15. ő. e. 206–210. – Gépelt fogalmazvány. – A dokumentum felzetén kézzel írva olvasható: „Lev. R.”
A dokumentum nem került az MSZMP Politikai Bizottsága napirendjére, Kádár János sem adott róla beszámolót. – A Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 20-án indult Romániába. A küldöttség tagjai: Kádár János, Apró Antal, Kállai Gyula, Németh Károly, Sebes István és Keleti Ferenc, az MNK bukaresti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A delegáció Arad–Temesvár–Craiova–Piteşti érintésével 21-én érkezett meg Bukarestbe. 1958. február 25-én a magyar delegáció országjáró körútba kezdett (Kürtös, Arad, Temesvár, Craiova, Piteşti, Bukarest, Iaşi, Roman, Marosvásárhely, Ploieşti [(újra Bukarest), Kolozsvár, Nagyvárad, Biharpüspöki]). 1958. február 26-án Bukarestben a tárgyaló felek közös nyilatkozatot adtak ki.
Sajtóközlemény: Nyilatkozat a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint a Román Népköztársaság kormánya és a Román Munkáspárt küldöttségeinek tárgyalásairól. Népszabadság, 1958. március 2. 1–2.