8.
Feljegyzés
a karagyorgyevói magyar–jugoszláv
rendeltetése: egy újabb lépést tenni előre egészségesen fejlődő kapcsolataink útján.
Az első kérdéscsoport – országunk belső helyzetének ismertetése – során Kádár elvtárs beszélt a pártunk által az utóbbi 7 évben folytatott kétfrontos politikai harcról, a párt reorganizálásáról, a személyi kultusz maradványainak felszámolásáról, az amnesztiáról2. Hangsúlyozta, 7 éves harcunknak jók a ta-pasztalatai, eredményeket értünk el, nálunk minden világos, a vonalunkat az élet igazolta, a párttagság, a közvélemény támogatja azt, ezért nem fogunk rajta változtatni.
A gazdasági helyzetről szólva Kádár elvtárs beszélt iparunk fejlődéséről, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének tapasztalatairól, az ötéves terv tel-jesítéséről, az életszínvonal alakulásáról, az idei tél okozta gazdasági nehéz-ségekről, a terméskilátásokról. A kulturális építés kérdései közül megemlítette a közoktatás további kiszélesítésére tett intézkedéseinket, szólt a művészetek és az irodalom helyzetéről.
A hazánk nemzetközi életére vonatkozó témák közül Kádár elvtárs beszélt az ENSZ-hez, az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyunkról, a Mindszentyvel kapcsolatos eseményekről.3
Fejlődésünk távlatairól szólva Kádár elvtárs szólt a kongresszusról, arról, hogy leraktuk a szocializmus alapjait, és most a szocializmus teljes felépítésén dolgozunk.
Kádár elvtárs tájékoztatója közben J. B. Tito megkérdezte, mi lesz Mindszenty jövője, majd megkérte Kádár elvtársat, hogy beszéljen a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről Magyarországon, mert véleményük szerint az idevonatkozó tapasztalatok figyelmet érdemelnek.
Kádár elvtárs részletesen válaszolt mindkét kérdésre. A mezőgazdasági szo-cialista átszervezése tapasztalatainak részletes ismertetése után Kádár elvtárs megjegyezte, hogy mi nagyon jó, bensőséges viszonyban vagyunk a lengyel elv-társakkal, ezért nyíltan beszélünk velük.4 A magyar és a lengyel helyzet fő kü-lönbsége jelenleg abban áll, hogy mi annak idején nekivágtunk a
kollektivizá-2 L. a 7. dokumentum 5. jegyzetét
3 Vatikán 1963-tól keleti tárgyalásokat kezdett a kelet-európai államok egyházai működésé-nek biztosítása érdekében. 1963 áprilisában Franz König bécsi bíboros, majd májusban Agostino Casaroli bíboros járt Magyarországon, illetve Csehszlovákiában. Mindketten találkoztak Mind-szenty József bíborossal, illetve utóbbi Prantner Józseffel, az Állami Egyházügyi Hivatal elnö-kével és Puja Frigyes külügyminiszter-helyettessel is tárgyalt a megüresedett püspöki székek betöltéséről, illetve Mindszenty bíboros helyzetének rendezéséről. MNL OL M–KS 288. f. 4/62.
ő. e. L. még 7. dokumentumot és 10. jegyzetét.
4 Kádár János 1963 májusában találkozott Lengyelországban Władysław Gomułkával. A nem hivatalos találkozón a két ország belpolitikai helyzetéről, a kétoldalú – főképp gazdasági – kap-csolatokról és a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiről esett szó. A Központi Bizottságot Szirmai István 1963. május 23-án szóban tájékoztatta. A találkozóról rövid közlemény jelent meg: Népszabadság, 1963. május 19.
lásnak, megcsináltuk, és most boldogok vagyunk, hogy a hátunk mögött van.
A tsz-szervezés kérdését nem lehet megkerülni vagy átugrani, előbb-utóbb meg kell csinálni.
Tito elvtárs nagyon megköszönte a részletes tájékoztatást. Közölte, bár ismeri a kongresszus eredményeit és a magyar vezetésnek az utóbbi időben elért sikereit, mégis sok új dolgot tudott meg Kádár elvtárs szavaiból. Érdekesnek tartotta Kádár elvtársnak a mezőgazdaság szocialista átszervezésére vonatkozó megállapításait, örömét fejezte ki, hogy meghallgathatta azokat.
A jugoszláv belső helyzetre vonatkozó tájékoztatóját J. B. Tito a mezőgazdaság-gal kezdte. A korábbi kollektivizálási hibák közül ők is sokat elkövettek. 1948-ban a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok kezében volt a földterület 96%-a, ugyanakkor a börtönök tele voltak parasztokkal, búza, kukorica viszont nem volt. A tsz-mozgalom erőszakos vonásainak felszámolása után összesen 600, különböző típusú tsz maradt meg, ma is annyi van. A tsz-szervezésben annak idején az adminisztratív módszerek mellett a másik nehézséget a gépek hiánya jelentette. Hogy fejleszthessék a mezőgazdaságot, előbb iparosítani kellett.
Az iparosításban a fordulatot 1956-ban érték el, ekkor eljutottak a fejlődés egy meghatározott szintjére, ez időtől kezdve erőteljesen támogatják a mezőgazdaságot. A mezőgazdaságban ma 40 000 traktor működik. A szocialista szektorban hektáronként 600 kg műtrágyát használnak fel. A szántóterület 15%-át kitevő szocialista szektor adja az árugabona 20%-15%-át, az összes mezőgazdasági termék 65%-át. Jugoszláviának összesen 7 millió hektár művelhető területe van.
A mezőgazdaságban kialakult a szövetkezés egy új formája. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek együttműködnek a parasztokkal, gépeket és vetőmagot adnak, a parasztok ezt természetben honorálják, így jól jár az állam és a paraszt is, s a jugoszláv vezetők véleménye szerint ezek a termelési kapcsolatok a parasztot közelebb hozzák a kollektív gazdálkodási formákhoz.
A jugoszláv mezőgazdaság jelentős sikereket ért el az új termelési eljárások bevezetésében. A szárazság ellenére az állami gazdaságokban 1962-ben 500 000 hektáron a gabona átlagtermelése 29 mázsa volt. Hasonló nagyságú területen 45 mázsa volt a kukorica hektáronkénti átlagtermése. Ebben az évben a szocialista szektorban 35–38 mázsa lesz a gabona átlagtermése.
A mezőgazdaság jelenlegi főfeladata nem a mindenáron való szocializálás, hanem a piacra történő árutermelés minden eszközzel történő növelése.
Ugyanakkor a szocialista szektor területét humánus módon földek felvásárlásával szintén szándékoznak növelni. 1962-ben 120 000 hektár földet vásároltak fel, 1963-ra hasonló nagyságú területet terveznek. A szövetkezetek nem szeretik bevenni a parasztot, inkább megvásárolják tőle a földet, a tulajdonos ilyen esetben kívül marad. A régi Jugoszlávia lakosságának 76%-a a mezőgazdaságban élt, ma ez 50% alatt van, két-három év múlva 40%-ra csökken. A hegyes, rossz talajú országrészeken gondolni sem lehet kollektivizálásra, az ottani földek az élethez szükséges elemi javakat sem termik meg. Az ottani lakosságot koncentrálni
kell, vagy át lehet telepíteni. Az elkövetkező időszakban le kívánnak csapolni 700 000 hektárt, öntözhetővé tesznek 360 000 hektárt, ily módon 1 millió hektár új szántóföldet nyernek.
Két év alatt meg kívánják oldani a gabonakérdést. 1962-ben 2 700 000 tonna gabonát termeltek, az idén 4 400 000 tonnás termést várnak, ebből 3 500 000 tonna lesz a búza. 1964-ben 4 500 000 tonna búzát szeretnének kapni. Rosszabb az állattenyésztés helyzete, ezért a belső piacon a hússal való ellátás akadozik.
Most majd felemelik az állati termékek árát, ez elősegíti a termelési kedv fel-lendítését.
Tito elvtárs javasolta, hogy magyar szakemberek látogassanak meg jugoszláv mezőgazdasági birtokokat, s tanulmányozzák az új termelési módszereket, továbbá az állami gazdaságokban épített feldolgozóipari létesítményeket.
Az ipar fejlődéséről Tito elvtárs elmondta, hogy a háború után helyreállítottak, iparosítottak, nehézipart, saját hadiipari bázist hoztak létre, így a könnyűipar fejlesztése hosszú ideig háttérbe szorult. A lakosság ezt megérezte. 1954–56-tól kezdődött a fordulat, ez időtől fejlesztik igazán a könnyűipart.
Nagyok a gondok, de nagyok a sikerek is. Kőolajból teljesen fedezik a saját szükségletet. Erőteljesen fejlesztik a vegyipart. Nagy vasérc- és lignitlelőhelyekkel rendelkeznek. Gyenge pont a vaskohászat, évente 600 000 tonna acélt im-portálnak, ez elsősorban a hajógyártáshoz szükséges. Évente 1 millió ton-na hajóteret építenek. Jelenleg 1 200 000 tonton-na acélt gyártaton-nak, holott évi 3 000 000 tonnára lenne szükség. Évi 12 milliárd kW/ó energiát termelnek, ez néhány év múlva 17 milliárd kW/ó-ra emelkedik. A Dunát nem számítva, 60 milliárd kW/ó építéséhez elegendő tartalékuk van.
A munkások száma évente 200 000 fővel emelkedik. Nagyon lassan nő a munka termelékenysége. Az állami ipar adja a nemzeti jövedelem 55 százalékát.
A háború előtti évi 110 dollárral szemben ma 400 dollár az egy főre eső nemzeti jövedelem. Nagy gond a gazdaságilag elmaradott területek fejlesztése.
Az oktatás területén az ügyek rendben haladnak, a háború előtti 15 000 diákkal szemben ma 120 000 egyetemi hallgató tanul, talán ez túlságosan nagy szám is, de így legalább tudnak küldeni szakembereket a fejletlen országokba.
A kultúrában és a művészetben elismerik az alkotás szabadságát, nem alkalmaznak adminisztratív rendszabályokat. A képzőművészetben eluralkodott az absztrakt irányzat, de a dolgozók nem vásárolják az ilyen képeket, s állami támogatást sem adnak. A nyugati káros hatások érezhetők a művészetek más ágaiban és az irodalomban. A párt azt magyarázza az alkotó értelmiségnek, senki nincs ellene a nyugati kultúrával való érintkezésnek, de onnan ne a rosszat, a jót vegyék át.
Sikeresnek mondható az igazgatás decentralizálása terén végzett munka.
Népgazdasági tervezés is folyik, de tág teret adnak az alulról jövő kezdeménye-zésnek.
Az új Alkotmány létrehozásánál nem a megfoghatatlan közösség, hanem a személyiség, az egyes ember érdekeiből indultak ki.
A JKSZ-nek jelenleg 1 100 000 tagja van. A párt egységes, bár vannak ingadozók is. Lehet, hogy szükség lenne bizonyos tisztogatásra, de központilag ezzel nem foglalkoznak, ez az alapszervek feladata. Sokan kérik felvételüket a pártba, csak a legjobbakat fogadják be.
(Itt érdemes megjegyezni, a különböző alkalmakkor folytatott beszélgetések során jugoszláv partnereink elég egyértelműen érzékeltették velünk, hogy to-vább kívánják növelni a párt vezető szerepét, erősíteni szándékoznak rendsze-rük szocialista vonásait, ki szeretnék küszöbölni a meglévő fogyatékosságokat.
E téren türelmet, megértést kérnek tőlünk. Ők ugyanis szeretnék elkerülni az olyan látszatot, mintha a pozitív lépésekre a mi nyomásunkra, a mi bírálatunk eredményeként kerülne sor.)
Van belső reakció is, a külföld igyekszik azt támogatni, de időről időre a nyakukba csördítenek.
A JDNSZSZ-nek5 10 millió kollektív tagja van, 7 millió tagsági könyv van kiadva.
Évi 1300 milliárd dinárt fordítanak beruházásokra. Az összes beruházások 28%-a nem termelő beruházás. A nemzeti jövedelem 20%-át az állóeszközök növelésére fordítják.
Kádár elvtárs kérdésére Minić elvtárs hosszú, de nem eléggé világos magya-rázatokba bocsátkozott a felhalmozódási összegek létrejöttéről és az árképzés mechanizmusáról. Mint kiderült, újra törvénybe léptették a régi, központilag megállapított árak jelentős részét.
Tito elnök ezután Jugoszlávia nemzetközi kapcsolatait ismertette. Elsőrendű fontosságúnak tartják a kapcsolatok kiépítését az el nem kötelezett országokkal.
Döntő szerepet játszik a hitel- és segélynyújtás. Ezek az országok szívesen fordul-nak segélyért a kisebb szocialista országokhoz, mert a nyugati segélynek feltételei vannak, s ezen országok bizonyos tartózkodással viseltetnek a Szovjetunióval szemben is. Ezt a lehetőséget a kisebb szocialista országoknak jobban kell hasz-nosítani. Jugoszlávia eddig összesen 200 millió dollár hitelt adott. Egyedül Indiának több mint 40 millió dollár hitelt juttattak. Ezekben az országokban el-sősorban a saját nyersanyagbázisra telepíthető üzemeket építenek. Jelenleg bőr- és kartongyárat készíte nek Szudánban, vízi erőművet Togóban, Etiópiában, kikötőt Szíriában, Ghánában, Etiópiában, kutakat Szíriában, Szudánban, Marokkóban, cementgyárat Szudánban. Most tárgyalnak Tanganyikával. Több száz ösztöndí-jas diák tanul Jugoszláviában, jugoszláv szakemberek nagy számban dolgoznak a felsorolt országokban, így például 300 szakértő dolgozik az EAK-ban, mező-gazdasági mérnökök, orvosok vannak Etiópiában. Kádár elvtárs szavaihoz
kap-5 Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége (Socijalistički Savez Radnog Naroda Jugoslavije – SSRNJ) a népfront elnevezése az 1953-as IV. kongresszusa után.
csolódva Tito elnök aláhúzta a közös, egyeztetett erőfeszítések szükségességét e téren.6
A világpolitikában évről évre nő ezeknek az országoknak a szerepe, ezért ha azt akarjuk, hogy a fejlődés szocialista irányban haladjon, többet kell velük foglalkozni. Tito elnök kitért a kínaiaknak az e térségben folyó tevékenységére, aláhúzta, nekünk résen kell lenni.
A kínaiakról szólva kijelentette, álláspontjuk trockista, félelmüket, hitet-lenségüket forradalmi frázisokkal szeretnék elkendőzni. A munkásmozgalom története arról tanúskodik, hogy mindig voltak frakciósok. Szomorú, hogy egy ilyen nagy nép elkülönült a szocialista tábortól, a nemzetközi kommunista mozgalomtól, a helyes vonaltól. A Kínai Kommunista Párt vezetői a béke állás-pontjáról a háború álláspontjára tértek át, egy ilyen hatalmas ország esetében ez nagy veszélyeket rejt magában. Ennek ellenére a velük folyó vitában óvakodni kell az átkozódástól, nem szabad engedni, hogy saját módszereiket ránk kény-szeríthessék.7
Hosszabban beszélt az Egyesült Arab Köztársaságról és Nasszerről, aki véle-ménye szerint messze kimagaslik az afrikai vezetők közül. Az elnök vélevéle-ménye szerint az el nem kötelezett országok főként értelmiségi származású kommunis-táinak jobban a tömegek között kellene élni.
A Hruscsov elvtárssal folytatott beszélgetésekről elmondta, egyetértettek ab-ban, hogy a meglévő nézeteltérések nem ideológiai, hanem módszerbeli ter-mészetűek.8 Ténylegesen megtörtént a pártok közötti érintkezés felvétele, ez nagy jelentőségű a nemzetközi kommunista mozgalom szempontjából is.9 Hruscsov elvtárs nagy megértést tanúsított, egyetértett azzal, hogy a fejlődés különböző fokán álló országok között előfordulhatnak véleményeltérések. Javasolta, ne dra-matizálják a véleményeltéréseket. A jugoszláv nép jól fogadta, nagyon tiszteli Hruscsovot. A jugoszláv nép látja, hogy a Szovjetunió, Hruscsov jelenlegi irány-vonala helyes, a béke megőrzését, a szocializmus állásainak növelését, a dogma-tizmus felszámolását szolgálja. Ez a mi irányvonalunk – mondotta J. B. Tito –, ezt most is, a jövőben is támogatni fogjuk.
6 Egyesült Arab Köztársaság 1958 és 1961 között fennállt államszövetség Egyiptom és Szíria között. Egyiptom az elnevezést Szíria kiválása után is – 1971-ig – megtartotta.
7 Kína és a Szovjetunió szembefordulása 1958-cal vette kezdetét, 1960-tól a színfalak mögött kiéleződött, majd 1963-tól nyilvánosan is folyt. Az SZKP élesen elítélte Mao Ce-tung politikáját.
8 Nyikita Hruscsov 1963. augusztus 20-án érkezett két hétre „magánvakációra” Jugoszlá-viába.
9 A Szovjetunió és Jugoszlávia közt kiéleződő konfliktus 1948-ban vezetett szakításhoz és nyílt ellenségeskedéshez. A kétoldalú kapcsolatok rendezésére Sztálin halála után – 1955–1956-ban – került sor. 1957 és 1961 között újabb fagyos időszak következett, amelynek során a Szovjet-unió vezetésével erőteljes ideológiai kampány is folyt a „jugoszláv revizionizmus” ellen (lásd pl. e kötet 2. dokumentumát), a pártközi kapcsolatok újból megszakadtak; helyreállításuk Hruscsov 1963. augusztusi jugoszláviai útja alkalmával történt meg.
Tito elvtárs szerint egyes szocialista országok pártjai ingadoznak a kínai kér-désben, akadnak olyanok, akik nem állnak ki nyíltan és határozottan Hruscsov vonala mellett, hanem bizonyos mértékig engednek a kínai befolyásnak.
Örvendetes, hogy az MSZMP egységesen foglalt állást.
II.
A kétoldalú kapcsolatok kérdésére áttérve, viszonyunkat Kádár elvtárs úgy jellemezte, hogy két szomszédos szocialista ország kapcsolatairól van szó, nagyon sok alapvető kérdésben nézetazonosság áll fenn, ugyanakkor eltérés is tapasztalható, elsősorban módszerbeli kérdésekben. Szocializmus épül itt is, ott is. Tito egyetértett Kádár elvtárs azon szavaival, hogy a két ország közötti közeli, szívélyes, elvtársi viszony kialakulásának nincs semmiféle akadálya. Az utóbbi 7 éves időszakra utalva Kádár elvtárs rámutatott a korrektség, a türelem, a józanság, a higgadtság fontosságára. Tito elvtárs teljes egyetértését fejezte ki Kádár elvtárs azon megállapításával, hogy becsületes, korrekt kapcsolatokat kell kiépíteni minden vonalon, s a korábbi jószomszédi, majd baráti viszonyt most szocialista viszonnyá kell fejleszteni.
Tito elvtárs hangsúlyozta, a mostani találkozónak kedvező hatása lesz.
A továbbiakban Kádár elvtárs megjelölte azokat a területeket, ahol a kétol-dalú kapcsolatokban újabb lépést lehetne előre tenni. Szólt a jugoszláv parla-menti küldöttség soron következő őszi magyarországi látogatásáról, a kulturális egyezmény közeli megkötéséről, a kishatárszéli forgalomnak általunk javasolt formájáról, az intenzívebb kapcsolatok felvételéről a népfrontok és az ifjúsági szövetségek között.10
Kádár elvtárs meghívta Tito elvtársat, hogy a számára alkalmas időben láto-gasson el Magyarországra. A meghívás jellegére vonatkozóan megjegyezte, nincs elvi korlát, ha aktuálissá válik, megbeszéljük a formákat, mi elfogadjuk a Tito elvtárs és útitársai számára legmegfelelőbb formát. A meghívás realizálásának legalkalmasabb ideje az 1964. év lenne. Tito elvtárs hálás köszönetét fejezte ki, közölte, hogy eleget fog tenni a meghívásnak.11
10 1963. október 16-án érkezett tíznapos látogatásra jugoszláv parlamenti küldöttség Magyar-országra Zvonko Brkić, az országgyűlés alelnöke vezetésével. – Az Elnöki Tanács 1964. évi 15.
törvényerejű rendelete hirdette ki a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Kormánya között Belgrádban 1963. október 15-én aláírt tudományos, művelődésügyi és kulturális együttműködési egyezményt. – A magyar és jugoszláv kormány 1965. augusztus 9-én írt alá egyezményt a kishatárforgalom szabályozásáról. Eszerint a 15 kilo-méteres határsávon belül élők határátlépési engedély birtokában évente kétszer öt napra átlép-hették a határt. Az egyezményt a magyar jogrendbe beemelő törvényerejű rendelet megjelent:
Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye 1965. Budapest, 1966.
11 Josip Broz Tito 1964. szeptember 11. és 16. közt tett eleget a meghívásnak.
A gazdasági kapcsolatokról szólva Kádár elvtárs javasolta, hogy az eddigi árucsere-forgalom bővítése mellett adjunk teret a termelési kapcsolatoknak, a kooperációnak is, mert ez hasznos mindkét ország számára. Az árucsere-forgalom terén szükséges egy hosszú lejáratú, 1964–1970 időszakára érvényes megállapodás megkötése, mert ez megkönnyíti a tervezést és a bonyolítást.
Jugoszláv részről ezzel egyetértettek.
Kádár elvtárs közölte, megalakult a gazdasági együttműködés bonyolításának szervezete, a kormánybizottság és a 9 ágazati bizottság. Most szükséges, hogy azok hatékonyan működjenek.
Kádár elvtárs utalt arra, érdemes lenne tanulmányozni a kapcsolatok bonyo-lításának megfelelőbb formáját. Magyar részről ugyanis kormányszervek fog-lalkoznak a gazdasági megállapodások végrehajtásával, jugoszláv részről pedig az egyes gyárakkal kell tárgyalni. Ez a rendszer alaposan megnehezíti a bonyo-lítást. Tito elvtárs közölte, náluk sem kereskedhet minden vállalat külfölddel, csupán a nagyvállalatok, ezeknek a száma pedig kevés. Véleménye szerint a probléma nem a bonyolítás struktúrájában, hanem az árulistákban van. Meg kell keresni azokat az áruféleségeket, amelyeknek cseréje kölcsönösen hasznos.
Kádár elvtárs hangsúlyozta, a villamos energiai kérdésekben nagyon jól együtt tudnánk működni, mi szállítanánk a felszereléseket, hozzájárulnánk a beruházásokhoz, a törlesztés áramban történne. Most mégis megakadt a dolog, mert egyrészt a szállítandó áram ára 30-40 százalékkal magasabb, mint más országokban, másrészt pedig távlati terveinkhez nekünk szükségünk lenne az évenként szállítandó áram volumenére egész 1970-ig. Tito elvtárs javasolta, hogy a gazdasági emberek vizsgálják meg ezt a kérdést.
Kádár elvtárs utalt arra, hogy a fogyasztási cikkek cseréje nem szerencsés mó-don össze van kapcsolva a kishatárszéli forgalommal. A kishatárszéli forgalmat, annak emberi és politikai jelentősége miatt mi támogatjuk, azt szeretnénk, ha gyorsan kimozdulna a holtpontról, de a fogyasztási cikkek cseréjét, a gazdasági struktúra különbözősége miatt nem tudjuk összekapcsolni a kishatárszéli forga-lommal. Tito elvtárs kijelentette, félreértésről lehet szó, ők nem kívánják a két dolgot összekapcsolni, csináljuk úgy, ahogy az nekünk megfelelő.
A pártkapcsolatokról Kádár elvtárs megjegyezte, hogy a hosszú szünet után természetszerűen elsősorban az állami és egyéb kapcsolatokat kell fejleszteni.
Az itt jelen lévők valamennyien kommunisták, egyben pártjainkat is képviselik, tehát a valóságban már találkoztunk. Talán még hagyjuk egy kicsit érni a dolgokat, haladjunk lépésről lépésre előre, ne keltsünk illúziókat. A jövőben mi bizonyára még jobban összeforrunk. Tito elvtárs teljes egyetértését fejezte ki, hangsúlyozta, itt nem a deklaráció a fontos, az élet reális valóságából kell kiindulni, talán pillanatnyilag nem is lenne hasznos a pártkapcsolatok felvételét deklaráló nyilatkozat. Hangsúlyozta, osztja Kádár elvtársnak azt a véleményét, hogy a kapcsolatokat minden területen a realitásnak megfelelően, lassan, lépésről
lépésre kell fejleszteni, nincs szükség semmiféle látványos manifesztációra, vagy esetleges önámításra.
III.
A nemzetközi dolgokról szólva Kádár elvtárs hangsúlyozta, közösek céljaink, közös az elvi alapunk, ezért együtt kell fáradoznunk a béke megőrzése, a szocialista építés jobb feltételeinek biztosítása érdekében. Utalt arra, hogy a nemzetközi tömegszervezetekben minden valószínűség szerint nagy lesz a nyomás, a kínaiak a szakításig is elmennek, nekünk egységesen kell eljárni.
Kádár elvtárs megköszönte J. B. Titónak, a többi elvtársnak a meghívást, a baráti, elvtársi vendéglátást, és kifejezte azon meggyőződését, hogy ez a találko-zó nagyon jó termést hoz. Közölte, otthon beszámol a Központi Bizottságnak, a Kormánynak, a párttagságnak, tájékoztatjuk a közvéleményt, érlelni fogjuk a közös program végrehajtásának a feltételeit.
J. B. Tito megköszönte Kádár elvtársnak őszinteségét, teljes egyetértését fe-jezte ki a kétoldalú kapcsolatokról Kádár elvtárs által mondottakkal. Fontosnak tartja a gazdasági javaslatok minél gyorsabb realizálását. Megköszönte a szívé-lyes atmoszférát, a részletes tájékoztatást. Véleménye szerint a találkozó nagyon hasznos volt, újabb lépést jelent a kapcsolatok fejlesztésében.
A jugoszláv nép nevében megköszönte a szkopjei földrengés12 áldozatainak nyújtott segítséget.
IV.
A tárgyalások szünetében, az étkezéseknél folytatott beszélgetések során Ranković elvtárs történelminek, mérföldkőnek nevezte a találkozót, aláhúzta, hogy új szakasz kezdetét jelenti a két ország kapcsolatában.
A jugoszláviai magyar kisebbség helyzetéről szólva Veselinov elvtárs hang-súlyozta, a kisebbségnek hídnak, összekötő kapocsnak kell lenni a két nép között.13 Egészen természetes, hogy a vajdasági magyarság nyelvileg, etnika-ilag Magyarországhoz áll közelebb, s nyelvileg a magyar nyelv magyarországi alakulásának megfelelően fejlődik. Helyes lenne, ha a jövőben a vajdasági ma-gyarság több magyar nyelvű könyvet, így tankönyvet is kapna. Lehetővé kelle-ne tenni, hogy a vajdasági fiatalok főiskolai tanulmányaikat Magyarországon
12 Az 1963. július 26-án történt, Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű skopjei földrengés halálos áldozatainak száma elérte az 1070 főt, a sérültek száma 3000 és 4000 közé tehető.
A macedóniai város 80 százalékát elpusztító katasztrófa több mint 200 000 ember otthonát tette lakhatatlanná.
13 A magyar külpolitika az 1960-as években a nemzetiségek hídszerepét hangsúlyozza, igye-kezett fellépni a határon túli magyarság érdekében. Lásd: Földes György: Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés. Budapest, Napvilág Kiadó, 2007, 144–221.
végezhessék. Veselinov megfontolandónak tartaná a sajtótermékek kölcsönös árusításának megszervezését egymás országában.14
Az 1956. évi magyarországi eseményekre utalva Veselinov megjegyezte, mi mindig barátok voltunk, így 1956-ban is. A jugoszlávok akkor is segíteni akartak, de nem ismerték elég alaposan a konkrét viszonyokat.15
Vlahović elvtárs szükségesnek tartaná a magyar és a jugoszláv pártarchívumok anyagainak kölcsönös cseréjét.
Budapest, 1963. szeptember 18.
M-KS 288. f. 47/733. ő. e. 56–68. – Gépelt másodlat. KJ/83. – A feljegyzést készítette: Erdélyi Károly. Az irat felzetén kézírással: Látták a Pol. Biz. tagjai. Kádár: IX. 17.
Sajtóközlemény: Népszabadság, 1963. szeptember 13.
14 Az egyes államszocialista országok sajtójának kölcsönös terjesztése nem volt probléma-mentes, mivel a közléshatárok és bizonyos események megítélése országonként különböztek.
Magyar–jugoszláv viszonylatban ez bizonyos időszakokban azt jelentette, hogy az egymás orszá-gaiba szállított lapok mennyisége minimális volt. A lapkereskedelmet a Kultúra Külkereskedel-mi Vállalat intézte.
15 Lásd Ripp Zoltán: Belgrád és Moszkva között. A jugoszláv kapcsolat és a Nagy Imre-kérdés (1956. november–1959. február). Budapest, Politikatörténeti Alapítvány, 1994.