Budapest, 1965. január 29.
Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes feljegyzése Kádár János és Bruno Pittermann osztrák alkancellár
találkozójáról
Január 29-én Kádár elvtárs fogadta Pittermann alkancellárt. A beszélgetésen részt vett [Simon] Koller nagykövet és dr. Fischer, Pittermann titkára; magyar részről Fock [Jenő], Sebes [István], Fóti [Iván] elvtárs és magam.1
A beszélgetés kezdetén – még mielőtt Kádár elvtárs üdvözölhette volna Pittermannt – Pittermann hosszú magyarázatba kezdett gazdasági kapcsolata-inkról, egymásrautaltságunkról, a Dunának mint szállítási lehetőséget felhasz-nálható folyónak a fontosságáról, ipari együttműködésről stb. Kiemelte kapcso-lataink javulásának fontosságát, és azt, hogy erre a jövőben is minden lehető-ség megvan. Miután Pittermann egyáltalában nem beszélt, vagy csak nagyon keveset politikai kérdésekről, ezért Kádár elvtárs közbeszólt, és kifejtette, hogy a gazdasági kérdésekről Pittermann tárgyaljon Fock elvtárssal, s inkább más kérdésről beszéljenek.
Kádár elvtárs kiemelte a békés egymás mellett élés és a be nem avatkozás, továbbá az őszinte kétoldalú együttműködés jelentőségét. Természetes, hogy
„minden cigány a maga lovát dicséri”, azt azonban világosan kell látni, hogy mások az Osztrák Köztársaság és mások a Magyar Népköztársaság barátai. Az utóbbinak a Szovjetunió és a szocialista országok, az előbbinek pedig a Nyugat.
Fontos az, hogy ne beszéljünk mellé. Figyelembe kell venni természetesen kap-csolatainknál azt is, hogy saját érdekeink is vannak. Mindkettőnknek köteles-sége népeink javára a normalizálási feladatokat elvégezni. Az elmúlt 20 év alatt kapcsolataink görbe vonalhoz voltak hasonlóak (Pittermann közbeszólt, hogy 500 év óta tulajdonképpen), most azonban jó úton vagyunk, de ebbe gyakran mások is beleszólnak. Így például az újságok is. Ausztriában ezt szabad sajtónak
1 Sebes István (1906–1966) diplomata, pártfunkcionárius; 1959 és 1966 között Magyarország bécsi nagykövete; Fóti Iván pártfunkcionárius, a Külügyminisztérium Sajtófőosztályának mun-katársa.
nevezik, ugyanakkor ők a mienket más néven szokták emlegetni. Nagyon jól tudjuk, hogy van befolyásolási lehetőség is. Ő maga – Kádár – igen gyakran a magyar lapokból tudja meg, hogy mit írnak. Természetesen mindkét oldalon esetenként történik a szerkesztőkkel megbeszélés és irányítás is. Kis dolgokban azonban egyesült erővel sportszerűeknek kell lennünk. Így például összeházasí-tottunk egy párt (Andrea Walder és Kármán Tibor), az osztrák lapok szerint ezt Kreisky külügyminiszter intézte el.2 Ez olyan, mint a futball, a 2:1-es vereséget kibírjuk, az 5:0-sat már nem. Szerintünk az ilyen kis ügyeket is korrektül kell intézni. Azt meg lehet engedni, hogy a szöcskék ugráljanak, de ne a plafonig.
Most közös erővel nekünk is össze kell házasítanunk egy párt, hogy ezzel a ma-gyar külügyminiszter szerepét növeljük.
Jelenleg kapcsolataink javításához jók a feltételek. A kapcsolatok javítása ér-dekünkben is áll, és részünkről tartós erre a törekvés. Szükséges, hogy a folyta-tás ne legyen görbe. Ez elsősorban a két kormányon múlik. Nyilvánvaló az USA és a Szovjetunió nem fog abba beleszólni, hogy mi mit és hogyan csinálunk, hiszen a nagyhatalmak is a békés együttélésre törekszenek. A helyzet termé-szetesen nem problémamentes, de azért lényegesen jobb, mint régebben volt.
Úgy ítéli meg, hogy érdemes volt Pittermann-nak idejönnie, de az agitációt azért máshogy kell csinálni.
Amikor Kreisky külügyminiszter nála járt,3 megkérdezte tőle, változik-e a Szovjetunió politikája a személyi változás után?4 Akkor Kádár elvtárs kijelen-tette, hogy a mienk nem változik, és a magyarországi elképzeléseket vegyék tar-tósnak. Azt is elmondta, hogy a Szovjetunió álláspontja sem fog megváltozni.
Ez be is következett. A mi feladatunk az, hogy vizsgáljuk meg, mit érdemes csinálni, oldjuk meg a ma megoldhatókat, a többieket pedig halasszuk későbbre.
Együttműködési akaratunk állandó, jó szomszédságot akarunk az „osztrák só-gorral”. Nagy fontossága van abból a szempontból a személyi kapcsolatoknak, él még a régi nemzedék. Mi mindannyian Ferenc József alatt születtünk, Gomułka, Cyrankiewicz, Tito, Kardelj is.5 Az ilyen találkozókat éppen ezért tovább kell folytatni. Sor kerülhet ezekre Bécsben, Prágában, Varsóban, Budapesten vagy Pozsonyban is. Nekünk együtt kell léteznünk itt, ahol élünk.
2 Andrea Walder magyar származású osztrák újságírónő, 1956-os menekült 1964 márciusá-ban megkísérelte Csehszlovákián keresztül kicsempészni magyarországi vőlegényét, Kármán Tibort. A kísérlet kudarccal végződött, skót, illetve ausztrál segítőiket (Norman Stone, Janice Wilson) Pozsonyban bíróság elé állították és fél évre ítélték. Kreisky közbenjárására azonban Kármán 1964 októberében elhagyhatta Magyarországot. Richard H. Cummings: Cold War Radio: the Dangerous History of American Broadcasting in Europe, 1950–1989. Jefferson, N. C., McFarland, 2009, 43.; Accused of Smuggling Hungarian. The Glasgow Herald, 1964. május 27.
3 Lásd a 9. dokumentumot.
4 Utalás Hruscsov 1964. október 14-i leváltására. Lásd erről részletesen 10. sz. dokumentu-mot.
5 Kádár 1912-ben, Kreisky és Cyrankiewicz 1911-ben, Gomułka 1905-ben, Kardelj 1910-ben született – mindannyian az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén.
A gazdasági kérdésekre csak röviden tért ki Kádár elvtárs. Leszögezte, hogy az együttműködés lehetséges, meg kell találni ennek olyan területeit, ahol a termelést gazdaságossá lehet tenni.
Kádár elvtárs eléggé világosan célzott arra, hogy nem helyeseljük a belügyekbe való beavatkozást. (A szociáldemokratákkal való találkozásra vonatkozott a célzás.6)
Pittermann kiemelte, hogy nem hivatalos kapacitásban beszél, nem a kor-mányt képviseli itt. Az megállapítható, ha bécsiek jönnek ide, nincsenek ugyan otthon, de nem is érzik azt, hogy külföldön vannak, és az fordítva is áll. Vasárnap a Kärtnerstrasse pontosan olyan, mint Budapesten az Andrássy út. Ő is kitért a sajtó kérdésére éspedig mint lapkiadó. Megállapította, hogy sok mindent ki-nyomtatnak, amit a vezetők csak később látnak. Náluk az a helyzet, hogy a tőlük függő lapokat még csak irányíthatják, de a külföldi tőkéből kiadottak felett nem rendelkeznek. Az a véleménye, hogy nem egészségtelen dolog a vita a sajtón keresztül, természetesen a saját álláspontot meg kell védeni. (Kádár elvtárs köz-bevetette, hogy ezt sokféleképpen lehet megtenni.) A nyilvános vélemény és vita jobb, mint a traccs. Ifjúkorából tudja, hogy az élet minden területén van ellen-zék, így a családon, a generációkon, a politikán és a kultúrán belül is. Figyelembe kell venni azt is, hogy a társadalmi rendszerek is különbözőek. Sok területen, így például a polgári házasság bevezetése, vagy a kultúrháború területén a múlt században Ausztria vezetett, és mi őket követtük. Jelen generációkon belül ezek a különbségek már nem léteznek, illetőleg nem szükséges őket fenntartani.
Ezután rátért a gazdasági kérdésekre. Kiemelte, hogy a társadalmi tulajdon Ausztriában ma már 70-75%-os, beleértve a mezőgazdaságot is, ahol ugyan ma-gántulajdon van, azonban a szövetkezeteken keresztül az elosztás közös. Az egyéni parasztság már alig árusít. A parasztságon belül ennek ellenére mutat-kozik ellentétes vonal; szövetkezik, de az ÖVP-re szavaz,7 tehát konzervatív.
Ugyanakkor azonban érdekeiért együtt vonul fel és tüntet. Ausztriában önkén-tes piaci szabályozás van, és ezt minden körülmények között igyekeznek meg-tartani.
Röviden kitért a közép-európai együttműködésre. Kijelentette, hogy a sem-legesség nem kormányintézkedés, hanem népi törekvés. Ezt összekapcsolta a Közös Piac problémájával. Az ő részükre az a fontos, hogy az európai keres-kedelem ne változzék sokat. Kereskedelmi forgalmuk iránya 1938-tól kezdve alapvetően megváltozott. Ma a szocialista országokkal lényegesen kisebb for-galmat bonyolítanak, mint 1938-ban. Ha gazdasági kapcsolatainkat javítani akarjuk, úgy a tömegcikk gyártására kell koncentrálnunk, és lépésről lépésre kell kiépítenünk a megfelelő munkamegosztást, tehát nem olyat, amilyenre a Habsburgok és Hitler törekedett. A két ország iparának ez a feladata. Aláhúzta,
6 E találkozó nyomát eddig nem találtuk meg. (A szerk.)
7 Österreichische Volkspartei – Osztrák Néppárt.
hogy a vele jött vállalati igazgatók nem akartak eljönni Budapestre, mert náluk most „túlkonjunktúra” van. Minthogy azonban a nehézipar száz százalékban állami kézben van, és vannak közös vállalatai Délnyugat-Európában is, meg kell vizsgálni, hogyan lehetne együttműködést Közép-Európában is kialakítani. Erre vonatkozólag jó néhány konkrét példát említett meg.
Eltávozóban Kádár elvtársnak felvetette, „amennyiben egy alkalommal Ausztrián keresztül utazna”, bizonyára lehetőség volna arra, hogy Klaus kancel-lárral8 találkozzék, és biztos benne, hogy ez a kancellár szívesen venné.
(Érdemes megemlíteni, hogy Koller nagykövet9 megbízólevelének átadása után Kádár elvtársnál tett látogatása alkalmából ugyanilyen „magánlátogatásra”, vadászatra hívta meg Kádár elvtársat azzal, hogy lehetőség lenne a kancellárral való találkozásra.)
Budapest, 1965. február 26.
Szilágyi
MNL OL XIX-J-1-j Ausztria IV–135 00425/15/1965 – Gépelt fogalmazvány. – Készítette Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes saját kezű aláírással. Készült 5 példányban. Kapták:
Péter János, Beck István 2 példány, titkárság. 32/Sz. B./1965
Pittermann társaságában érkezett Otto Gatscha, a kancelláriai hivatal államosított ipari főosztályának vezetője és a legnagyobb osztrák államosított ipari üzemek vezérigazgatóinak, vezető munkatársainak egy csoportja.
A találkozóról közös közlemény nem jelent meg.
8 Josef Klaus (1910–2001) osztrák politikus; 1949 és 1961 között az Osztrák Néppárt salz-burgi tartományi főnöke. 1961 és 1963 között pénzügyminiszter. 1963-tól az ÖVP elnöke, majd 1964 és 1970 között Ausztria szövetségi kancellárja.
9 Simon Koller Ausztria budapesti követe, majd nagykövete volt 1963 és 1967 között.