Windisch-Grätz további haditervei. Görgei váczi kiáltványa és a feldunai hadtest nyilatkozata. Kossuth gyanuja Görgei ellen. Az országgyűlés Debreczenben. A csonka felsőház. A képviselőház január 13-iki ülése.
Kossuth és a kormányforma kérdése. Kossuth tekintélye a nép előtt. A fővezérlet kérdése. Gróf Dembinszky Henrik.
A kormány fegyverkezési intézkedései. A nagyváradi fegyvergyár. Görgei északnyugati utja. Lipótvár. A bányavárosok megszállása. A felvidéki hadmenet. Görgei átkelése a stureczi szoroson. A branyiszkói győzelem. A
feldunai és tiszai seregek egyesülése. A Tisza balpartjának védelme. Klapka hadi műveletei Schlick ellen. Schlick visszavonulása. A feldunai hadtest Dembinszky alá rendelése. Dembinszky népszerütlensége. A délvidék kiüritése.
Gróf Vécsey Károly Szegednél. Az aldunai hadsereg megmentése. A délvidéki magyarság sorsa. Zombor és Eszék feladása. A szabadkai győzelem. Rajacsics álmai a független szerb vajdaságról. Az osztrák, szerb és román fegyverek sikerei. Asztalos és az aradi utczai harcz. Arad ostroma. Az északi harcztér. A kápolnai ütközet. A szolnoki csata. Dembinszky és az alvezérek viszálya. Kossuth a tiszafüredi táborban. Dembinszki lemondása a
fővezérségről. Vetter Antal. Görgei önzetlensége
A negyvennyolczadiki események maguk után vonták a negyvenkilenczediki küzdelmeket, mint a támadás maga után vonja a védelmet, a hóditás vágya a függetlenség vágyát.1 A hóditó már január elején semmivé tehette volna a függetlenséget, ha élni tud az alkalommal. Windisch-Grätz Budapest megszállása után rögtön előnyomúlván Szolnok, Schlick pedig Kassa hódolata után Tokaj felől, teljesen meglephették volna Debreczent, mielőtt az erdélyi és „bánsági” hadak segitségére mehettek volna.
Windisch-Grätz azonban, kiről pedig Napoleon legyőzője, Wellington herczeg mondta, hogy Napoleon óta az ő hadjárata volt legjobban kigondolva és végrehajtva,2 azt hitte, hogy a főváros eleste után alig számolhat többé komoly ellenállásra, a mint Csehországban is vége volt a forradalomnak Prága s Ausztriában Bécs elfoglalásával. Szolnokra a Tisza vonalának szemmeltartására csak Ottinger s a Tisza-Duna közébe, a szerbekkel való összeköttetés biztositására, Jellacsics néhány dandárát küldte ki, akik ellen Klapka és Perczel hadai is elegendőknek látszottak.
Windisch-Grätz csak 6-ikán értesűlt róla, hogy Görgei Vácz felé fordúlt; de Wrbna altábornagy alatt utána küldött osztályai már nem találták ott s hiányos fölszerelése miatt az osztrák sereg csak napok mulva folytathatta az „üldözést”-t. Ugyanaz nap, melyen Windisch-Grätz Budapestre bevonúlt, Görgei Váczott a feldunai hadsereghez szózatot intézett, melyben álláspontját világosan megjelölte. Szüksége volt reá. Előtte való nap Budapesten a tisztek tömegesen köszöntek le; négynek kivételével lemondtak a Vilmos-huszárok fél-ezredének tisztjei is, sőt a legénységet is fegyverletételre izgatták, midőn Mezey Károly alszázados hirtelen átvette az ezred vezényletét s elfogatással fenyegette korábbi feljebbvalóit. A lemondók közt voltak gróf Lázár György és báró Wiedersperg tábornokok, valamint Zichy Lipót, Zichy Pál grófok is, kik Istenre kérték Görgeit, ne engedje magát eszközűl használni önző dicsvágyak tisztátalan czéljaira, ne tartson a hamisjátékosokkal, ne rohanjon a bizonytalanba, a törvénytelenbe, a merő forradalomba és a szerencsétlenségbe.3
Házilag nem végezhetvén el a dolgot, Görgei nyiltan lépett föl. Kijelentette, hogy azért fogadta el a feldunai hadtest vezetését, mert az ország ügyét igazságosnak, a háborút a legigazságosabbnak tartja. Hibáztatta önmagát, hogy katonai dolgokban engedelmeskedett a honvédelmi bizottságnak, mely fonák rendeleteket adott ki; de törvényesnek tartotta azt, annál inkább, mert annak nevében működött az V. Ferdinándtól kinevezett Mészáros hadügyminister is. Azzal, hogy a bizottság a fővárost megfoghatatlan okokból hirtelen odahagyta s az ellenséges sereg főparancsnokához békekövetséget küldött, igen sokat kiábránditott abból, mintha továbbra is Magyarország alkotmányos szabadságának védelméről volna szó, és az önzés gyanújába esett.
Hogy tehát a hadsereget megóvja a teljes feloszlástól, öntudatát megszilárditsa s némileg elcsüggedt bátorságát fölelevenitse, felhivására (egy másik okiratban) kinyilatkoztatta a „királyi
magyar feldunai hadtest”, hogy hű maradván esküjéhez, az V. Ferdinánd szentesitésével ellátott alkotmányt megvédi, védeni fogja minden külső ellenség ellen; ugyanily elszántsággal küzd mindazok ellen, kik éretlen köztársasági kisérletekkel akarnák megdönteni az alkotmányos királyságot; mint az alkotmányos monarchia elvének hive, csak a felelős magyar hadügyministertől, vagy annak önmaga által kinevezett helyettesétől törvényes úton érkezett parancsoknak engedelmeskedik; végre az ellenséggel kötött bármi egyességet csak úgy ismer el, ha biztositja az egyrészről Magyarországnak azt az alkotmányformáját, melyre a hadsereg felesküdött, másrészről pedig a hadsereg becsületét.
Erre az utolsó pontra nézve Görgei még nem tudhatta, hogy Windisch-Grätz minden alkudozást visszautasitott. De azt sem tudhatta, mert az országgyűlés zárt ülésben tárgyalt, nem volt-e utasitása ennek a küldöttségnek a föltételesen vagy föltétlenűl való meghódolásra azon uralkodóval szemben, kit négy héttel azelőtt az országgyűlés bitorlónak nyilvánitott. Olyan urak, kik kérni menve, még sétapálczájukat is az előszobában hagyják, talán kevesebbet érhetnek el mint azok, kiknek alkudozás közben is kard van az oldalukon. Görgei tehát, majdnem minden közösséget megtagadva a kormánynyal, abban bízott, hogy az ellenség komolyabban alkudozik vele, a királyi hadsereg vezérével.
Ha nem lehet a forradalomnak II. Rákóczi Ferencze, azt hitte, lehet Károlyi Sándora.
Windisch-Grätz, a mint a váczi nyilatkozatról értesűlt, remélte is, hogy ez a régi császári tisztek visszatérésének útját akarja egyengetni. Görgei nem ismerte ugyan el I. Ferencz Józsefet, de V.
Ferdinánd hivének s monarchistának vallotta magát. Minden esetre volt benne egy kis önámitás, ha közvetlenűl csak V. Ferdinánd kinevezettjének, Mészáros hadügyministernek kivánt engedelmeskedni. Hiszen Mészáros királyi megbizatásának ideje rég lejárt, helyettese, Vetter, pedig egyáltalán nem kapott ilyen megbizatást. Mi történik, ha mind a kettő lemond? Kinek engedelmeskedik akkor? A mennyiben azonban Mészáros és Vetter mint hadügyministerek a honvédelmi bizottság nevében rendelkeztek, nekik engedelmeskedni mégis csak annyi volt, mint a honvédelmi bizottságnak engedelmeskedni. Ezt azonban Görgei a sorok közt köztársasági törekvésekről s a mellett – mint Rakovszkyék és Okolicsányiék II. Rákóczi Ferenczet – önzésről vádolván, bizonyos eshetőségekre nézve valósággal bejelentette, hogy fegyverét ellene forditja.
Találgatni lehetett, melyik fondorlat a veszedelmesebb: az a politikai-e, melyről ő a tényleges kormány embereit gyanúsitotta, vagy az a katonai, melynek szálai mostantól fogva az ő kezeiben futottak össze.
Nyilatkozatának az a haszna volt, hogy újra nyugodttá és egységessé tette a feldunai hadsereget,4 másrészt pedig némi időt szerzett a magyar sereg és kormány rendezkedésére, mert mostantól fogva Windisch-Grätz napról napra várván a hadsereg s talán – ennek nyomása alatt – az országgyűlés föltétlen hódolatát, egyelőre felfüggesztette a komolyabb ellenségeskedést.
Várta a hadsereg fegyverletételét s Görgei gondolt is reá, nem lett volna-e jobb Váczott inkább erre buzditani a sereget.5 Pedig föllépése a kormányt valósággal megdöbbentette. Kossuth, ki benne Schwechat után a gondviseléstől küldött hadvezért sejtette, január 13-ikán a képviselőházban, jó vezérek után sóhajtozva, a maga nagy hibájáúl ismerte el, hogy nem tudja felfogni, mi az az árulás és hogy emberről nem képes föltenni annak lehetőségét; egy hét mulva azonban hinni kezdte, hogy Görgei közel áll az áruló nevezethez, ha már is nem az.6 Megindúlt a találgatás és a gyanusitás, hogy elhallgasson az első nagy eredményekre, kitörjön a sikertelenségekre. A tiprott hőst a nemzeti hiúság áldozata gyanánt7 tüntetik föl mindazok, kik váczi kiáltványában a mérsékletnek s a törvényességnek ugyanazt a szellemét keresik, mint Széchenyi és Deák politikájában.8 De a haza nehéz viszonyai közt Váczott Görgeinek is csak annyit lehetett volna mondania, mint Leuktra alatt Agesilaosnak: aludjék ma a törvény és csak holnap ébredjen újra! Deák visszavonúlt, Görgei a katonaság élén tartott a tényleges kormánynak leczkét a törvényességből és a politikai tapintatból; melyik forradalomnak nincsenek hasonló borús jelenetei? De midőn arról van szó, ki legyen felelős a veszélyben levő hazáért, a mérséklet és a tapintat valóban a legritkább tulajdonságok közé tartozik. Thebae még Leuktra győzelmes hősét is feleletre vonta; mi jót várhatott az a vezér, ki folytonosan visszavonúlván a Duna jobb
oldalán, most állt éppen útja kezdetén, hogy ugyanazon folyónak a bal partján előnyomúlva keressen győzelmet? A váczi kiáltvány ellenszenves megnyitó volt, mint akár a Bethlen Querela Hungariaeja; de csakugyan vele kezdődött a nemzet igazi szabadságharcza.9 Windisch-Grätznek föltétlen hódolatot követelő rendeletei talán gondolkodóba ejtették volna a kisebb hitűeket, kik lejtőn látták a debreczeni kormányt; de a végletek közt ingadozóknak is határozottan kijelölte az egyetlen még lehetséges irányt, melyet Görgei proclamátiója majdnem az aranybulla záradéka szellemében jelölt meg: jog a fegyveres ellenállásra s azután hódolat a jogot elismerő királynak.
A magyarság, akár Debreczen, akár Vácz körűl sorakozott, mégis csak a nemzet szabadságának ügyét szolgálta.
Az országgyűlés működését a menekűlés csak egy hétre szakitotta félbe. Január 8-ikán Debreczenben csak 145 képviselő volt együtt. Csonka parlament idáig, melynek még elnöke is lemondott, két alelnökét más kötelességek tartották vissza s a jegyzők karát csak Záborszky képviselte. Egy újabb hét múlva azonban már megkétszereződött a képviselők száma; s a nagy többség megjelenvén, elmúlt az aggodalom, hogy – Pázmándy elnök, Batthyány és Szentkirályi úgyis az ellenség kezében lévén, – Windisch-Grätz összeszedje a kicsinyhitűeket s egy ellenparlamentet tákoljon belőlük össze, mint jó kétszáz esztendővel azelőtt I. Károly király tette Oxfordban, vagy ahogy II. Rákóczi Ferencz idejében is két országgyülés állott egymással szemben: egy nemzeti és egy királyi.
A felsőház tagjait Perényi elnök még január 27-ikén is hiában biztatta megjelenésre, első ülését csupán márczius 12-ikén tarthatta meg, akkor is úgy, hogy nem jelent meg egy herczeg sem, a püspökök közül csupán 2, a főispánok közűl 4 (köztük b. Josipovich Antal, zágrábi főispán), s a grófok és bárók közűl csupán egynéhány, úgy, hogy még ekkor is kettő hiányzott a határozathozatalnál megkivánt számból, csupán 18-an lévén együtt. Számos főúri család tagjai közűl az egyik rendesen a magyaroknál szolgált, a másik a császáriaknál, hogy maga a család fedezve legyen, bárhová hajlik a győzelem.
A debreczeni parlament10 január 9-ikén Palóczy korelnök vezetése alatt az ev. ref.
kollégium nagytermében kezdte meg nyilvános üléseit és május 31-ikéig a képviselőház 58, a felsőház pedig 22 ülésben lankadatlan erélylyel fáradozott az ország szabadságának megmentésén.11
A nemzet erős, – mondta Szacsvay Imre, Nagyvárad lelkes követe, midőn a házban (január 13-ikán) felolvasták a békekövetség jelentését. Erősebb most, mint volt valaha; mert százados elpuhúlása után oly erőt fejtett ki néhány hónap alatt, minővel nemzet a történetben nem dicsekedhetik. „Ha néhány százezer aristokrata ezer éven át megtartá a nemzet életét, meg a szabadság anyagát – kérdezte Asztalos – most, midőn milliók lettek szabadok, most veszitse-e el nemzeti országos életét?” De szivből harczolni csak úgy lehet, ha az ember látja, hogy béke lesz a vége. Amerika még az Anglia ellen vivott legvéresebb harczokban is követeket tartott, kiknek lesniök kellett az alkalmat, hogy békét köthessenek. A magyarok bizonyos körülmények közt nem kivánnak oly eredményre jutni, mint Amerika; hanem ha azok többet tudtak elérni, ők meg kevesebbet kivánnak s így könnyebben elérhetik czéljukat. Bezerédj tehát a békekövetség megbizását nem akarta visszavenni. Felszólalása mutatta, hogy az immár rab Batthyány békepártja még Windisch-Grätz üzenete után sem vesztette el reményét, de ez is, mint az egész nemzet, csak az áprilisi törvények alapján volt hajlandó békélni. Idáig az országgyűlés még a szerencse perczeiben sem lépett le a kényszeritett védelem teréről. I. Ferencz József trónralépése, Windisch-Grätz üzenete azonban, a föltétlen hódolat, a nemzet bizonyos halála. „De az a halál – szólt Kossuth, – mely a harcz végén reánk vár, nem bizonyos; mert van Isten az égben és a nemzetben erő és ha élni akar, élni fog!” A képviselők mind felálltak s fölemelvén kezeiket, lelkesülten esküdtek meg, hogy együtt maradnak a harcz utolsó perczéig. S ha még máshová kell húzódniok, magukkal viszik, mint a classikus népek, házi isteneik szobrait, keblükben a hazafiságot és azt a határozott szándékot, hogy Magyarországot meg kell menteniök. Kossuth tudta, ki is mondta, hogy fejével játszik néhányadmagával; de megtette inditványait s a nemzet elhatározta, hogy országos lételét, függetlenségét, alkotmányát és nemzetiségét utolsó emberig,
utolsó csep véréig tovább is védelmezni fogja; a gyáván megfutókat, kivált a tiszteket, mint hazaárulókat, halállal bünteti, épp úgy mint a nép zsarolóit; a kormány mindazt, mit a nép kiszolgáltat, adóban fogadja el, vagy készpénzben fizesse ki; a mit most ki nem fizethet, azt a nemzeti becsület oltalma alá helyezi s majdan a törvényes kamatokkal együtt tériti meg.12
Az országgyűlés elháritotta magáról a háború miatt való felelősséget; Kossuth bűvös szavainak hatása alatt állott; de olyan erős volt a nemzetben a jog érzete, hogy Kossuth nélkűl is mindent megtett volna a hon védelmére. A kis Tolnavármegye is azt válaszolta a hódolatra intő Nugentnak, hogy királyúl akkor ismeri el I. Ferencz Józsefet, ha megesküszik az 1848. évi törvények megtartására s magát az ország által megkoronáztatja.
Egy külföldi lap azonban azt beszélte, hogy a nemzet Kossuthot akarja megkoronáztatni, a másik, hogy köztársasággá akar alakúlni.13 A január 13-iki ülés nem szüntethette meg a találgatásokat; mert nem mondta ki, hogy valóban nem törekszik egyébre, mint az áprilisi törvények megvédésére, s hogy nem megy-e tovább, ha Windisch-Grätzet legyőznie sikerűl.
Még a radicálisok is óvtak a túlzástól, s Nyáry nem hiában kivánta,14 hogy ha az ország tavaszszal, a szerencse pillanatában, egy kissé mámoros volt is, most már, a veszedelem pillanatában, tisztábban kell látnia. Ne sarkantyúzzák a Don Quixotteok a népet, mint valami Rosinanteot, ne álljanak elő örökös gasconadokkal, milyen vitéz, milyen legyőzhetetlen a nép, ne bolonditsák minduntalan, hanem mint képviselők tegyenek is már érte valamit. Ne hitessék el vele, hogy a németekkel van bajunk. Hiszen éppen a német parlamenthez intézett nyilatkozatunk bosszantotta fel az osztrák kamarillát, mely inkább akar szláv lenni, csakhogy német ne legyen.
Ostobaság ijesztő vázúl állitni a nép elé a németet, mely szent név Európában: a műveltség és a szabadság eleme. Hiba a multban történteket egyenesen a király és az uralkodóház nyakába vetni; a dynastia és a kamarilla sohasem erősödik önkényessé, ha jogait a magyar aristokratia a néppel már százesztendővel ezelőtt megosztja. Mivel pedig csak egy szervezett hatalom van, az országgyűlés, ne beszéljenek külön a kormányról, mert hiszen a ház néhány kiküldött által kormányoz. Nincs nagyobb veszedelem, mint ha egyes ember szavát Isten igéjének tartják. A kormány a ház kezében van; tehát kormányozzon.
Kossuthot, mig élt, valóban körülvette az ellenmondások köde, melyben gyönge mécsvilágként pislogott a múló vélemény; de a halál zord szellője szétfútta a ködöt, eloltotta az apró lámpát és fölkelt a történelem napja. Ennél a napnál végre látni lehetett, hogy az egyenjogú polgárokból alakúlt szabad nemzet képviselete döntő hatalom,15 s hogy még az izzó szenvedélyek napjaiban sem volt helyes Kossuth nevét szembeállitani ezzel a döntő hatalommal.
S legkevésbbé volt helyén az a gyanú, hogy az országgyűlés monarchiát akar talán, de Kossuth köztársaságot. Tiz esztendő múlva, midőn a körülmények ismét alkalmat nyújtottak Kossuthnak a cselekvésre, még mindig azt vallotta, hogy a kormányformának megválasztása az ország függetlenségének kivivása után következik.16 A mit a vele sok tekintetben összehasonlitható Lamartine mondott, hogy szemében a kormányforma csupán a körülmények kérdése; ugyanazt állitja itt Kossuth is, a ki jóval azelőtt kimondta már, hogy a politika az exigentiák tudománya, de a nélkűl, hogy ez exigentiák határát valaha kijelölni törekedett volna.17 Hazája részére azonban még ezekben a legzivatarosabb napokban is legmegfelelőbb kormányformának tartotta a monarchiát, élén olyan fejedelemmel, kit mindenki tisztel; s ha néhány szenvedélyes köztársasági utóbb minden áron köztársaságot akart is, ő ezt egész erejéből ellenezte. Neki tehát nem szólhatott Görgei váczi leczkéje az éretlen köztársasági kisérletekről. Abban a parlamentben, mely Szent-István koronáját magával vitte Debreczenbe, fölemlitették az ő királyságra való törekvéséről szállongó hireket, melyek nemcsak a külföldön találtak hitelre, mint Nyáry mondta, hanem a belföldön is. Mint sokkal utóbb az osztrák parlamentben megjegyezték,18 a nép valóban úgy tisztelte őt, mint egy királyt: „és ezt mint magyar hazafi, népének szabadságáért küzdve, meg is érdemelte”.
A nevek tisztelete nem halt ki a magyarok szivéből. De Vácz és Debreczen, Görgei és Kossuth nem lett egymás megrontására, gyűlöletére hivó jelszó. Nagy tettek nagy nevekhez és
névtelenekhez fűződtek; s nálunk a legnagyobb név viselője hajolt meg a névtelen hősök,19 a névtelen félistenek, a honvédek előtt.
Az osztrák hadseregben egységes volt a vezérlet, s ha Schlick némi hajlandóságot mutatott is önállóságra, Windisch-Grätz korlátlanul és ellenmondás nélkül intézte az összes hadműveleteket. A magyar sereg csak 1848 deczember 15-ikén nyert fővezért Mészáros Lázár hadügyminister személyében; de ez a fővezérség névleges volt, csupán a Schlick ellen működő hadtestre korlátolva. Mészáros, midőn január 4-ikén Schlick ellenében Kassánál csatát vesztett, nyolcz nap múlva ettől az árnyék hatalomtól is megvált s Debreczenbe sietett a hadügyministeriumba, hol hazájának többet használhatott.
Egyébiránt deczember 21-ikén a kormány megbizásából Teleki László gróf Párisban Dembinszky Henrik gróffal, „a lengyel nenophonnal” már meg is kötötte a szerződést,20 melynek értelmében a lengyel szabadságharcznak ezen egyik vezére veszi át a magyar szabadságharcz vezetését.21 Dembinszky január 20-ik táján érkezett Debreczenbe s Kossuth február 1-én értesitette a hadakat, hogy őt nevezte ki fővezérré.22
A magyar hadsereg azonban még akkor sem egyesűlt s minden hadtest-parancsnok a maga belátása szerint működött, nem sokat törődvén a csataterektől messze eső debreczeni kormánynak egyszer-másszor megkisérlett parancsaival. Csak az anyagot várta tőle. S valóban a kormány érdeme, hogy Budapestről Debreczenbe való hedsrája után a hadak fölcserelése és ellátása feltünőbben sehol sem akadt meg; mert Nagyváradot valóságos arszenállá alakitotta át.
Ezt a vidéki várost, mely akkor még kivül esett a kereskedelmi forgalom főbb erein és gyáripara épen nem volt, kézműipara is csak kevés, „mintegy varázsütéssel egy kis Birminghammé változtatta át, melynek áldott munkássága szerelte föl seregeinket s adott fegyvert és mindennemű hadiszert dicső honvédeinknek hősies kezeibe”.23 Rombauer Tivadar igazgatása alatt a fegyvergyár a nagyváradi várban, Lukács Dénes alezredes (Ferencz József tüzérségi tanára) vezetése mellett az ágyúöntő-intézet a szomszéd Pecze-Szent-Mártonban kezdett működni. Lukács Sándor állt a főruházati bizottság élén. Nagy élelmezési raktárt és tábori sütőműhelyt is rendeztek be. Maga a ministerium pedig az eddiginél jóval tökéletesebbé tette a hadsereg nyilvántartását.24 Egységet azonban a harcztéren való működésbe csak a január 2-ikán Budapesten tartott haditanács hozott.
Görgei ennek értelmében vonult Váczra. Onnan 15 zászlóaljjal, 23 huszárszázaddal és 72 ágyúval január 6-ikán indult Lipótvár fölszabaditására, az osztrákok (Wrbna Váczról visszatérvén, Csórics altábornagy vezetése alatt) 9 zászlóaljjal, 8 lovas századdal és 36 ágyúval követték s 11-ikén utóhadával Ipolyságnál össze is csaptak.25 Ugyanakkor Görgei előhada a Zsitva mellett Verebélynél bukkant Simunics előhadára. Igy Görgei két tűz közé szorult, a harmadik irányban pedig Götz tábornok a jablunkai hágón át délnek Privigyéig, a Nyitra felső völgyébe jutott és most már egyenes összeköttetésbe léphetett Simunicsnak a Nyitra középső folyásánál levő hadaival. Görgei nem folytatta tehát útját északnyugat felé, hanem lemondván Lipótvárról (melyet Ordódy ezredes 1312 emberrel és 38 ágyúval február 2-ikán fel is adott az osztrákoknak), lemondván arról is, hogy a Zsitva és Alsó-Nyitra völgyén délnek kanyarodva, Komáromban foglaljon állást, Léváról északkeletnek Selmeczbányára fordult s január 14-ikén
Görgei ennek értelmében vonult Váczra. Onnan 15 zászlóaljjal, 23 huszárszázaddal és 72 ágyúval január 6-ikán indult Lipótvár fölszabaditására, az osztrákok (Wrbna Váczról visszatérvén, Csórics altábornagy vezetése alatt) 9 zászlóaljjal, 8 lovas századdal és 36 ágyúval követték s 11-ikén utóhadával Ipolyságnál össze is csaptak.25 Ugyanakkor Görgei előhada a Zsitva mellett Verebélynél bukkant Simunics előhadára. Igy Görgei két tűz közé szorult, a harmadik irányban pedig Götz tábornok a jablunkai hágón át délnek Privigyéig, a Nyitra felső völgyébe jutott és most már egyenes összeköttetésbe léphetett Simunicsnak a Nyitra középső folyásánál levő hadaival. Görgei nem folytatta tehát útját északnyugat felé, hanem lemondván Lipótvárról (melyet Ordódy ezredes 1312 emberrel és 38 ágyúval február 2-ikán fel is adott az osztrákoknak), lemondván arról is, hogy a Zsitva és Alsó-Nyitra völgyén délnek kanyarodva, Komáromban foglaljon állást, Léváról északkeletnek Selmeczbányára fordult s január 14-ikén