Kossuth jelentése a helyzetről. A kormány intézkedései a hadügyi törvény végrehajtásáról. Az országgyűlés küldöttsége a király előtt. Pázmándy Dénes beszéde. Széchenyi Döblingben. Esterházy Pál távozása. A ministerium
lemondása. A nádor levele a házhoz. A szeptember 11-iki űlés. Kossuth, Szemere és Mészáros triumviratusa.
Sembery inditványa a ház permanentiájának kimondásáról. Batthyány Lajos ideiglenes ministerelnöksége. Jellacsics átkelése a Dráván. Gróf Teleki Ádám visszavonulása. A forradalmi hangulat. István nádor táborba szállása. A király
válasza Batthyány föltételeire. Intézkedések a Dunántúl és a főváros védelmére. A magyar ügy a bécsi parlamentben. Bécs magyar-barát tüntetése. Doblhoff bukása. A bécsi legio. A magyarok küldöttsége Bécsben. Az
osztrák parlamenthez fűzött remények kudarcza. Bach Sándor. Szalay László küldetése a német parlamenthez. A külföld magatartása a magyar ügygyel szemközt. Oroszország befolyása a tótok mozgalmára. Hurbán betörése. A tót
nemzeti tanács. Báró Jeszenák János. Hurbán kiűzetése. Jellacsics a Balaton partján. István nádor békítési kisérlete.
A meghiusúlt találkozás. A nádor visszatérése Budára. Távozása az országból. Lemondása a nádori méltóságról. A második ministerium névsora. A hadügyi bizottság. Kossuth alföldi útja. A népfelkelés kihirdetése. Kossuth toborozásának eredménye. A szeptember 25-iki királyi kéziratok. Gróf Lamberg Ferencz fővezéri kinevezése.
Majláth György helytartósága. Vay Miklós megbizatása kormány alakitására. A képviselőház tiltakozása a királyi rendeletek ellen. Lamberg meggyilkoltatása. A honvédelmi bizottság megalakítása. A sukorói haditanács. Jellacsics
veresége és visszavonulása. Gróf Zichy Ödön kivégeztetése. Az osztrák kormány egyetértése Jellacsicscsal. Deák Ferencz inditványa az önvédelem szervezése tárgyában
Négy fal között, az osztrák ministerium emlékirata következtében, már szóba jöttek a dynastiát közelről érdeklő bizonyos eshetőségek, de a kormány s az országgyűlés idáig még a megpróbáltatásoknak e napjaiban sem hagyta el a pragmatica sanctio alapját. Olyan komor jelentés után azonban, a milyet a ház elé Kossuth szeptember 2-ikán a polgárháború terjedéséről tett, valóban készen kellett állni „nagy határozatokra és eltökélésekre”. Kossuth erre s nem – mint a hír rebesgette1 – az államadósságok elvállalására hivta föl szeptember 4-ikén a képviselőket. A nélkül, hogy bemutatta volna a király augusztus 31-iki kéziratát s az osztrák ministerium emlékiratát, mégis, mintegy erre válaszolva, utalt a ministerium helyzetére. A kormány csak úgy menthetné meg a hazát, ha mindazok a hatalmak, melyeknek kifolyása, őszintén gyámolitnák. Ez nem történt. A királyt öt hónapon át kérték, lejövetelével adja meg az új alkotmány alapján kinevezett kormánynak az erkölcsi támogatást. Hiába kérték. Pártütés és zendűlés tört ki, mely a fejedelem nevében működött. A hadseregnek a király engedelmességet parancsolt a magyar kormány iránt, de a király környezete a parancsok sikerét meghiusitani törekedett s bizonytalanságba hozta a hadsereget a király valódi szándékaira nézve. Nagy része kimondta, hogy nem küzd a horvátok és határőrök ellen, kik vele idáig egy zászló alatt harczoltak; s a ministeriumnak nem volt módjában a sereg átalakitása, mert a törvények megkötötték.
Vagy szabad kezet kell tehát engedni, vagy ideiglenes kormányt alakitani, mely rendkivüli eszközökhöz nyulhasson, hogy megmentse a veszélyben levő hazát. A ministerium augusztus 29-ikén utólagos jóváhagyás reményében elrendelte a hadügyi törvény végrehajtását s a visszalépő Szentkirályi helyébe Beöthy Ödönt küldte le a táborba kormánybiztosul, hogy felállitsa a hadsereget. A lemondott Bechtold helyett ideiglenesen a hadügyminister vette át a vezényletet.
A nemzettel rút, ocsmány játékot űznek. Ezt egész Európa előtt föl kell tárni egy manifestumban, a magyar népet pedig fölhivni a haza megmentésére. Tisztába kell jönni a dynastia és Ausztria valódi szándékaival. S mivel a ministerek Bécsben nyolcz nap alatt sem tehettek semmit, országos bizottságot kell küldeni a királyhoz s egyenesen megkérdezni, meg akarja-e menteni a veszélyben levő hazát?2 Végre bizottságot kell választani a Horvátországgal való megegyezés előkészitésére.
A két ház elfogadván ez inditványokat, másnap megválasztotta az Európához s a nemzethez szóló nyilatkozat s a horvátok ügyében eljáró bizottságokat. A száznegyven tagú
küldöttség 6-ikán ért Bécsbe; de semmi jót sem várván tőle, Kossuth ugyanaz nap már forgalomba hozta az öt forintos pénzjegyeket, a melyeket a szentesités alatt álló törvény értelmében bocsátott ki, a toborzást pedig azonnal elkezdte. A király csak akkor, szeptember 8-ikán fogadta a küldöttségeket, midőn már Jellacsics igazoló kézirata nyilvánosságra jutott.
Pázmándy Dénes, a képviselőház és a küldöttség elnöke, figyelmeztette a királyt, hogy Magyarország szabad ország, melynek alkotmányos szabadságát, önállását, függetlenségét a koronázáskor ő is esküvel biztositotta, az áprilisi törvények szentesitésével pedig régi kivánatait teljesitette. Az ország több részében kitört pártütés azonban a király nevében tör a szabadság és önállás ellen, és ebben egy reactionális törekvés támogatja. A két hónap óta együtt ülő törvényhozás most azt kivánja, hogy a király is segitse őt a trón és a haza megmentésében.
Engedje haza az ellenség előtt nem álló magyar hadsereget, hogy az a ministerium rendelkezése szerint védje a hazát. Parancsolja meg, hogy a Magyarországban álló mindennemű hadsereg harczoljon a pártütők ellen. Rendelkezzék, hogy Horvátország felszabadúlva a katonai zsarnokság alól, a magyar törvényhozás előtt szabadon nyilatkozhassék, a függő kérdéseket még ez országgyűlés az egyenlőség, testvériség, szabadság és közös alkotmányosság alapján óhajtván megoldani s kiegyenliteni. A reactiót, mely czélúl csak a maga hasznát tűzte ki, környezetéből necsak eltávolitsa, hanem a büntetést érdemlőket meg is büntesse. A már fölterjesztett törvényeket szentesitse s azonnal jöjjön le Budára, hogy a törvényhozás és kormány működését jelenlétével gyámolitsa és vezesse. A halogatás legkárosabb volna, a kivánatok teljesitésének megtagadása pedig megingatván a bizalmat, törvényes eszközökkel a ministerium a belbékét s rendet helyre nem állithatná. Ha a király segit megmenteni a hazát, a nemzet tántorithatatlan hűséggel fogja támogatni trónját.3
Erre a nyilt és önérzetes beszédre a király csak annyit felelt, hogy betegeskedése miatt nem mehet le; a törvényjavaslatokat megvizsgálja, de ha azokra észrevételeket tenne, ne értsék arra, hogy a meglevő törvényeket félrevetni vagy megsérteni akarná; el van tökélve, hogy megvédi magyar koronája birodalmának törvényeit, épségét és jogait; többi kivánságukat már részint teljesitette, részint – a legrövidebb idő alatt – a ministerium útján fogja tudatni szándékait.
A küldöttség a palotából szótlanúl, a városból a bécsi forradalmi jelvénynyel, a vörös tollal távozott; annál hangosabban fogadta otthon az utcza, mely úgyszólván fel volt híva a szereplésre, s mely most Kossuth dictátorsága mellett kezdett lelkesedni. A ministerium már is csonka volt. Széchenyi nagy lelke szeptember 5-ikén elborúlt s orvosa, Balogh Pál, Döblingbe, dr. Görgen intézetébe szállittotta őt.4 Esterházy 6-ikán lemondott s Bécsből eltávozott. 10-ikén a nádorhoz az egész ministerium benyújtatta lemondását, s az ügyek ideiglenes vezetésével Szemere Bertalant bizta meg. Másnap a nádor elfogadta a lemondást, és addig is, mig a király az új miniszterelnököt kinevezné, a kormányt saját kezébe vette.
Levelét azonban, mivel az Szemere ellenjegyzése nélkül jelent meg, Kossuth másnap (szeptember 11-ikén) a képviselőházban törvénytelennek nyilvánitotta; székét indulatosan tette vissza a ministeri asztalhoz, és miközben benn a képviselők, künn pedig a nép éljenezték őt, a helyzet s különösen a horvát ügy újabb fejleményeinek ismertetése után felhivta a házat, hogy a reactióval szemben, mely visszaél a beteges király nevével, mentse meg a trónt és a hazát. E végből, mivel Mátyás király törvénye az uralkodásban akadályozott beteg király helyettesévé a nádort teszi, jelentse ki a ház, hogy a nádor királyi helytartó a melléje adandó felelős ministerium útján átveszi az országlást oly dolgokra nézve is, mik különben a király aláirásával történnének, de a mikben elgyengűlt egészsége az ország határain kivül s belül akadályozná. Olyan kormány kell, mely érezze a maga állását.
Valóban nem maradhatott a nép egy perczig sem kormány nélkül oly országban, hol – a rendkivüli helyzet bizonyságáúl – egyszerre tizenöt királyi biztos működött. Az eddigi kormánynak helyén kell maradnia mindaddig, mig megbizója, a király, ezt a megbizást vissza nem veszi. Batthyány nyiltan megvallotta, hogy a ministeriumban nem volt egyetértés; mivel pedig a veszély pillanatában minden irány jobb, mint az iránytalanság, elég, ha egy emberre bizzák a felelősséget; felhivta tehát a házat, bizza meg Kossuth Lajost egymagát a kormánynyal.
A ház az új miniszterium megalakitásáig valóban Kossuth, Szemere és Mészáros triumvirátusára bizta a kormányt, miről azonnal értesitette a nádort. A nádor kijelentette, hogy ebben bizalmatlanságot lát maga iránt s hogy levelét azért nem ellenjegyeztette, mert az csak a ház elnökéhez szóló egyszerű értesités. Ő mint főherczeg és mint nádor nem lép, de a házat is kéri, ne lépjen a forradalom terére; ha bizalmatlanság uralkodik olyankor, midőn csak a legnagyobb bizalom segithet, ő kész hazájának életét s mindenét feláldozni, ha (a miben azonban kételkedik) ily politikával megmenthetik a hazát.
A ház Kossuthot éljenezve oszlott szét, de másnap a nádornak is bizalmat szavazott s kijelentette, hogy akármily áldozatba kerűl, minden ármánynyal és áldozattal szemben megmenti a trónt és a hazát.
Ez történt a vitam et sanguinem lelkes fölajánlása után százhét esztendővel; s nem lehet tagadni, hogy most is a hazáról s a Habsburgok trónjáról volt szó.
Szeptember 11-ikén először s 12-ikén másodszor is megszavazta a ház, hogy addig is, mig a törvény szentesittetnék, helyesli az öt forintos pénzjegyek kibocsátását; a katonaság toborzását azonnal megkezdeti, az újonczokat mind a honvéd-zászlóaljakba soroztatja, a sereget egészen magyar lábra állitja, a rendes hadseregből a honvédséghez való átlépést megengedi stb.
Sembery annak kimondását inditványozta, hogy a ház együtt marad mindaddig, mig a békét s törvényes rendet a nemzet önállásának és alkotmányos jogainak tökéletes biztositásával helyre nem állitják. De Brézé marquis nem volt jelen, hogy megvigye ezt a mirabeaui üzenetet királyának,5 ki – ha csupán róla van szó – bizonyosan szintén azt feleli, hogy ha az urak maradni akarnak, hát csak maradjanak; István nádor azonban nem mehetett ilyen hirrel Bécsbe, mert ez annyit jelentett volna, hogy főherczeg létére ő maga áll a forradalom élére. István egészen e napig mindig a nemzet képviselőivel tartott, de Égalité Fülöp szerepére nem vágyhatott. Ha az inditványt elfogadják, a nádornak már ekkor vissza kell lépnie. Szerencsére, a felállással való szavazásnál nem tűnt ki a többség; mire pedig név szerint való szavazásra kerűlt volna a dolog, Deák Ferencz megjelent s felolvasta az 1848: VI. t.-cz. 7. §-át, mely szerint a mult évi számadások s az ez évi költségvetés előterjesztése, tárgyalása és elfogadása előtt az országgyűlést berekeszteni vagy feloszlatni nem lehet. Sembery tehát visszavonta inditványát s a ház – mérsékeltebb, mint az osztrák parlament, mely szeptember 13-ikán kimondta a permanentiát – a törvényesség terén maradt. De ez a szabálytalan tárgyalás is mutatta, hogy már nem sokáig lesz képes megőrizni nyugalmát.
A nádor, ezekről értesűlve, azonnal felszólitotta Batthyányt, hogy, mint kijelölt ministerelnök, ideiglenesen vegye át a kormányt. Midőn az esti ülésben Kossuth fölhivatni kivánta a nádort, hogy az áprilisi törvényben nyert hatalmánál fogva alakitson rendes kormányt, Batthyány jelentést is tett megbizatásáról, mit a ház vegyes érzelmekkel fogadott; de midőn Kossuth megigérte, hogy támogatni fogja őt, ha mindenben nem érthetnének is egyet, mert most már nem kételkedik többé Magyarország önállóságában, a ház is megnyugodott a kormányválságnak ily módon történt megoldásában. De semmi esetre sem lehetett hajlandó elismerni Batthyány kormányát az osztrák kormány, mely már azt is sérelműl hozta fel, hogy Batthyány márczius 17-től április 7-ig hivatalosan működött; pedig akkor a király és nem a nádor kinevezettje volt.
Szükség volt az egyetértésre, mert Batthyány ministerelnök mindjárt ezután bemutatta Csányi László kormánybiztos levelét, mely szerint Jellacsics kétfejű-sasos fekete-sárga zászlók alatt átkelt a Dráván, s ellenállásra sehol sem találván, Muraközt „örök időkre” Horvátországhoz kapcsolta, kedves barátjait és testvéreit, a magyarokat, pedig felszólitotta, csatlakozzanak hozzá, szeretett fejedelmük jogainak megvédésére.
A magyar vezér, gróf Teleki Ádám tábornok, erre és a magyar köztársaság kikiáltásának álhirére, a haditanács határozatából egészen Keszthelyig vonúlt vissza; ott pedig kijelentette Csányinak, hogy nem harczol a bán ellen, ki éppen olyan katona mint ő, Batthyányt törvényes ministerelnöknek el nem ismeri, sőt át is megy Jellacsicshoz, ha Csányi ennek következtében a sereget nem élelmezné. Másnap (szeptember 13-ikán) Budapesten a 62. sz. Turszky-ezred egyik
zászlóaljának legényei rendre letépték sárga-fekete zsinórjaikat és fölcsaptak a Hunyady-zászlóalj honvédei közé. Batthyány hiába tiltotta zászlajuk elhagyását; ezzel, s a képviselőházban Perczel kérdésére adott válaszával, mely szerint a főváros védelméről még nem volt alkalma gondoskodni, csak újabb fegyvert adott a radicálisok kezébe hanyatló népszerűségének megsemmisitésére. A Neckerek sorsa ez.
Szeptember 11-ikén túl csak forradalmi lehetett a hangulat; de ő vissza akarta tartani nemzetét a forradalomtól s nem akart lelépni a törvényesség teréről. Kossuth szeptember 13-ikán, éppen az ő beszéde után, a legradicálisabb módon nyilatkozott erről a sokat emlegetett törvényességről, melyet a király, a katonaság és Jellacsics sérthet, melytől eltérnie azonban a nemzetnek még ily körülmények közt sem szabad. Pedig nem fog élni oly nemzet, melynek nem az az elve, hogy a ki téged hajit kővel, hajitsd vissza azt menykővel. A zsarnokság legveszedelmesebb neme az, mely a törvény iránt való engedelmességre hivatkozva rontja meg a törvényt s dönti meg az alkotmányt. Helyeselte ugyan Batthyánynak a Jellacsics támadásával szemben követett politikáját, de ha éppen ebben a beszédében mondta is, hogy Magyarország sorsát nem szabad az utczai zavargások terére vinni, tényleg oda akarták azt terelni a radicálisok, kik a nép s a katonaság segitségével Kossuthot ministerelnökké szerették volna kikiáltani.
Többen nyiltan kijelentették (szeptember 14-ikén) a képviselőházban, hogy a hazát csak Kossuth kormánya mentheti meg. De maga Kossuth inditványozta, várjanak még estig, mig Batthyány felelhet, Bécsben elfogadták-e föltételeit vagy sem. Ha azonban a király, vagy – betegségében – azok, kik nevét bitorolják, rögtön és tökéletesen nem azonositják magukat Magyarország törvényeivel, akkor csakugyan tárgyalni kell azt a kérdést, miképen van az, hogy Magyarország királyának tábornoka fölkel a törvény ellen s mit kell tenni, mikor ez történik? Alkalmasint a fölött kell határoznia a nemzetnek, szolga legyen-e vagy szabad, tűrje-e vagy széttörje háromszázados jármát? Másnap (szeptember 15-ikén), midőn Batthyány bejelentette Teleki Ádám „árulásának” hirét, Kossuth az utcza zajongása közt javasolta, hogy maga a nádor vegye át a vezérletet s a képviselőház három biztosával már másnap a táborba indúljon. Éjfélkor a küldöttség a ház éljenzése közt jelentette ki, hogy a főherczeg mint nádor és hazafi ismeri kötelességét és szivesen lemegy a táborba, de kivánja, hogy a ház a törvényes úton és formák közt maradjon.6 Kossuth úgy találta, hogy az soha sem törvénytelen, a mit a törvényhozó test tesz, és igy a nádor a törvényes úton maradás alatt csak azt értheti, hogy ki ne mondja a trónvesztést. Ha a nemzetet az árulás elveszti, a dynastia három hét alatt utána bukik.
Másnap a nádor a táborba utazott, a képviselőház pedig fölhatalmazta őt, hogy még most is megkisértse az egyezkedést a horvátokkal, kiknek minden igazságos és méltányos kivánságát készek teljesiteni; sőt kijelentik, hogy az Ausztriával való kiegyenlitésre is hajlandók. A királynak szeptember 15-ikén adott s most felolvasott német válasza különben is szemére vetette a háznak, hogy két hónap alatt semmit sem tett a horvátok kibékitésére, ellenben szeptember 11-ike óta több törvénytelenséget követett el. Jellacsicsot csak akkor parancsolhatná vissza, ha a lemondott Batthyány, mint az új ministerium alakitásával megbizott elnök, a király bizalmával találkozó névsort terjeszthetne föl. Batthyány kijelentette ugyan, hogy föltételei nem fogadtatván el, visszalép, de maga az ellenzék sem akarta, hogy Kossuth dictaturájával a reactio már most forradalommal vádolhassa az országgyűlést. Politikai tapintatának köszönhető, hogy Batthyány mégis vállalkozott kormányalakitásra. Nyáry Pál, Madarász László és Kossuth felszólalása után bizott benne, hogy az egész ház támogatja nehéz feladatában, midőn már a forradalom gátlója, Batthyány maga is gondolkozott róla, nincs-e itt a legutolsó s legelszántabb önvédelem ideje.
Most azt vallotta politikájának, hogy vagy visszavonulásra, vagy magyar vér ontására s a főváros ostromára kényszeriti Jellacsicsot. „Tehát védeni fogjuk a fővárost – kiáltott fel Kossuth – s ha úgy kerűl a sor, fogunk állitani barrikádokat most az ellenség ellen, – a mikor kell, az önkény ellen; és nőink kezében nem fog hiányozni a forróviz és olaj.”
A ház már előbb minden 127 polgár után 2 honvéd kiállitására kötelezte a megyéket s városokat, melyek igy összesen 169,551 embert tartoztak besoroztatni. Batthyány lázasan dolgozott, hogy mennél több haderőt küldhessen a Dunántúl védelmére; a budai várat magyar
katonák őrizetére bizta, s a fővárost délnyugaton elsánczoltatni kezdte; a polgárok, nők is önként ott dolgoztak a sánczokon. A sorkatonaság egy részében azonban nem sokat bizhatott. A házban szeptember 27-ikén mutatták be Komárom városának Mertz altábornagy, várparancsnok ellen a miatt beadott panaszát, hogy a várba törvény ellenére idegen katonákat fogadott be, s Komárom városa még aznap a lángok martaléka lett; állitólag osztrák katonák gyújtották fel.7
De az országgyűlés most már szövetségeseket is keresett, még pedig az osztrák és a német parlamentben.
A bécsi nép, mely a márcziusi napok után elhidegedett a magyarok iránt, szeptember 6-ikán s a következő három napon tüntetett a magyar országgyűlés küldöttsége mellett, a börze pedig ellene, mert rosszúl fogadtatásának és Jellacsics igazolásának hirére papirjai egy százalékkal emelkedtek. Brestl bécsi követ az osztrák parlamentben szeptember 11-ikén először vettette föl a delegatio eszméjét, a magyar és az osztrák parlamentek küldöttségeire óhajtván bizni Magyarország és Ausztria nemzetközi viszonyai rendezésének tervezetét.8 Ugyanezen ülésén a horvátok nyilatkozatot nyujtottak be Magyarországhoz való viszonyukról, Pollatsek képviselő pedig megkérdezte, azon helyzetnél fogva, melyben Ausztria Magyarországgal van, a ministerium nem akar-e közbelépni a magyar-szerb háborúban, melyet a szerbek oly rémitő embertelenséggel folytatnak s nem bünteti-e meg Ausztriának Magyarország ellen fondorkodó szerb konzulját, Meyerhoffert? – Szeptember 12-ikén a bécsi clubok közös gyűlése a magyar-horvát ügyben nagy lelkesedéssel nyilatkozott a magyarok mellett, s a nép még azon este megbuktatta Doblhoff ministeriumát. Kossuth szeptember 15-ikén a képviselőháznak bejelentette, hogy Bécsből önkéntes legio jött, harczolni Magyarország szabadságáért; és parlamenti küldöttséget inditványozott küldeni az osztrák parlamenthez. Az alsóház 12, a felsőház 4 tagot választott ebbe a küldöttségbe, melynek a bécsi békekötés (1606) után kötött szövetséghez hasonló szövetségre, tehát a szabadság védelmére kellett fölhivnia az osztrákokat, egyúttal pedig kijelentenie, hogy kész a kölcsönös igazság és méltányosság alapján kiegyenliteni és rendezni a százados kapcsolatból és érdektalálkozásokból eredett viszonyokat, mire nézve az osztrák parlament is utasitsa a maga ministeriumát.
Bécs még Violand képviselőnek szeptember 16-ikán a horvát-magyar ügyre nézve magyarbarát szellemben tett interpellatiója hatása alatt állt, midőn 18-ikán a küldöttség oda érkezett. A nép s a hirlapirodalom általában véve rokonszenvesen üdvözölte. 19-ikén azonban, majdnem 12 óra hosszat tartó vitatkozás után,9 186 szóval 108 ellenében a parlament kimondta, hogy szabályai értelmében a küldöttséget nem fogadja, hanem felszólitja, hogy az elnökség útján irásban nyújtsa be kivánságát. Ezt azonban a pánszláv többségnek a küldöttség nem tette meg, mert csak az elsőre volt utasitása. Maguk a bécsi demokraták este 9 órakor fáklyásmenettel tisztelték meg a küldöttséget, mely azonban már tisztában volt vele, hogy Ausztriában a kiegyezést a törvényhozás egyik tényezője sem akarja, a néppel pedig csupán forradalmi téren szövetkezhetik. Annál keserűbb csalódás, mert Doblhoff bukásával az osztrák ministerium igazi vezére most már Bach Sándor volt, ki a torlaszokról kerűlt a bársonyszékbe. De még keserűbb tapasztalatokat kellett tennie a magyar parlamentnek, mig az 1867: XII. t.-cz. 25. §-ában s harmincz év mulva, 1897 október 21-ikén kimondhatta, hogy a közös viszonyokra nézve Ausztriának egyedűl alkotmányos képviseletével lép érintkezésbe. Olyan határozat, mely 1848 márcziusában hozatva, egészen más eredményre vezetett volna.10 Ez a visszautasitás vetette el a harcz véres koczkáját, melynek következtében a haza és a monarchia szabadsága elveszett.11
A német parlament sem igazolta a hozzá kötött reményeket. Szalay Lászlót István nádor és királyi helytartó megbizó-levelének alapján János főherczeg mint Reichsverweser elismerte
A német parlament sem igazolta a hozzá kötött reményeket. Szalay Lászlót István nádor és királyi helytartó megbizó-levelének alapján János főherczeg mint Reichsverweser elismerte