Márczius 15-ike első évfordulójának megünneplése. Kossuth hite a forradalom sikerében. Vetter első fővezéri intézkedései. A czibakházai előnyomulás. Kossuth és a vezérek találkozása Tiszafüreden. Vetter betegsége.
Kossuth terve a fővezérség átvételére. Görgei ideiglenes fővezérsége. Komárom ostroma. A hatvani ütközet. A tápió-bicskei csata. Az isaszegi győzelem. Kossuth husvéti szózata. A váczi csata. Windisch-Grätz bukása. Az osztrák sereg visszavonulása. A nagysarlói ütközet. Guyon bejutása Komáromba. Welden kinevezése az osztrák
sereg fővezérévé. Pest kiüritése. A magyar sereg Pesten. A komáromi csata. A délmagyarországi harcztér.
Pétervárad fölmentése. Szent-Tamás elfoglalása. A szerb lázadás leverése. Bem temesi hadjárata. A felvidék megtisztitása
Márczius idusának első évfordulóján a Rákóczy-harang Debreczenben a nagytemplomba szólitotta Kossuthot és a képviselőket. Odakinn az utczán dörgött az ágyú, szólt a zene, odabenn pedig a szivek Istenhez emelkedtek, ki egy napon elültette a szabadság fáját s azután védelmezé sötét századokon át vihar és rossz szellem ellen. „Egy világot borit már a fa lombjaival; tavaszod kinyitá a századokon át fogamzott bimbókat. Tartsd meg, uram, e szabadságnak fáját s engedd, hogy a kiomlott ártatlan vérért a kínszenvedett népeknek dúsan teremje meg gyümölcseit.”1
Ünnepeltek az ország sok helyén, a táborokban is és nem siratták a szent halottakat, kiknek vére volt a szabadság keresztvize, halálhörgése bölcső-éneke; hanem örültek, hogy végre egy a lélek, egy a sziv, a kar; ha valaha, most győz a magyar!2 De csak Kossuth hitt a forradalomban, a hadseregben s önmagában. „Egy antik, tiszta jellem – irta róla Görgei; – kár, hogy nem katona!”3 A hadsereg, vagy inkább annak minden egyes része jobbadán a maga külön vezéreihez ragaszkodott; ezeknek a vezéreknek kezében volt a haza sorsa. „Ezért egyre van szükségünk: egyetértés egymás közt és az elnökkel. Én részemről szilárdan el vagyok határozva ezen egynek érdekében minden áldozatra. S ez, ime, hitvallásom.” – „Tisztelt elnök úr! – irta másfél hét mulva4 – csatlakozzék hozzám és menjünk, haljunk meg két tiszta akaratú vértanúként ez árva honért, ha azt hiúság- és önzésteljes hydraszerű ármánytól megszabaditni nem tudjuk.”
Kossuth, kinek személyes bátorságát annyiszor kétségbe vonták, márczius 25-ikén az országgyűlésen szintén kimondta, hogy „a ki jó hazafi, legyen martyr, ha kell, a hazáért”; mert
„most már nincs más hátra, mint harcz és a harcz végén a nemzetnek szava: önállás, függetlenség!” S ülés végén azonnal a táborba indult.
Vetter, az új fővezér, a török-szent-miklósi táborban márczius idusán fogott az új hadműveletekhez, melyeknek az volt a czéljuk, hogy mialatt Görgei a Mátra alján vonja magára az ellenség figyelmét, Vetter három hadtesttel Kecskemét és Nagy-Kőrös irányában töri keresztül s a fővárostól is elvágja az ellenség zömét.
Görgei márczius 15-ikén kelt át Tokajnál a Tiszán, hogy Mező-Kövesd és Eger felé nyomuljon; Vetter 35,000 emberrel és 150 ágyúval 17-ikén Czibakházánál kezdte meg előnyomulását Nagy-Kőrös felé és harmadnap ismét ott volt Czibakházán, a Tisza balpartján.
Márczius 8-ikán ugyanis Schlick, Wrbna és Jellacsics hadtest-parancsnokok „a seregben nem igen szokásos módon5 erejének összevonására szólitván fel Windiseh-Grätzet, 12-ikén Jellacsics az I. hadtesttel Keskemétet, Wrbna a II.-ikkal Nagy-Kőröst és Schlick a III.-ikkal Czeglédet szállta meg, úgy hogy e rövid vonalon 41 4/6 zászlóalj, 56 lovasszázad, 222 ágyú és 11 hidvonat volt elhelyezve, a miről Vetter csak most kapott némi értesitéseket. Windisch-Grätz 21-ikén ki is fejezte elégületlenségét a multkor őt leczkéztető alvezéreknek, hogy elszalasztottak „ily szép alkalmat” a magyarok megsemmisitésére.6
Másrészt nyugtalanitotta az a hir, hogy nemcsak a Tarna felől fenyegeti veszedelem, hanem hogy az Ipoly felső völgyéből is futva érkezett Váczra Almásy osztrák ezredes, kinek csapatából Beniczky Lajos ezredes Losoncznál márczius 24-ikén 213 embert vágott le. A mellett Asbóth Lajos ezredes tovább is tüntetett a czibakházi hidnál. Ha tehát a magyar sereget fárasztotta a nagy-kőrösi séta, meg lehetett az az elégtétele, hogy a roppant sáros alföldi útakon
az osztrákoknak is olyan meneteket kellett tenniök, melyeket – jobb hirszolgálat mellett – könnyen elkerülhettek volna. Márczius 25-ikén Vetter is azért választotta főhadiszállásul Tisza-Füredet, hogy az északnyugatra a Tiszán át onnan vezető országúton csatlakozzék Görgeihez, ki a jobbparton már az Eger völgyéig, a kápolnai csata szinteréig hatolt előre. A támadást ott kellett volna kezdeni, a hol azt, majdnem egy hónapja, a kápolnai csata után abbahagyták.
Kossuth, Vetter, Görgei, Damjanich, Klapka és Aulich 27-ikén Tisza-Füreden találkoztak. Vetter szózatot intézett a sereghez, melyben azt az új harczok előestéjén kitartásra és erőfeszitésre lelkesitette;7 azonban a nagy-kőrösi séta miatt Damjanichcsal való kellemetlen szóváltása következtében epelázba esett, úgy hogy hat hétig súlyos betegen feküdt Debreczenben, a hová átszállitották. Kossuth az igy épen a támadás küszöbén támadt zavarban maga akarta átvenni a fővezérletet, olykép, hogy Klapka legyen vezérkarának a főnöke. De midőn a többi tábornok előtt megkérdezte őt, a csatatéren; hol tanácskozásra nincs idő, előfordulhatnak-e oly katonai routinet föltételező rögtönös rendelkezések szükségei, melyek lehetetlenné teszik, hogy – avatatlansága mellett – maga vigye a fővezérletet, Klapka azt felelte, hogy lehetnek ily esetek, tehát hogy nem tanácsos azt tennie. Évtizedek mulva, midőn azt hitte, hogy annyi tanulás és kutatás után a hadtudomány minden ágában otthonos, sajnálta, hogy hajlott a Klapka tanácsára; mert ha nem enged, „a haza nem veszett volna el”.8 Kossuth csakugyan Klapkát bizta meg a vezérkar ügyeinek ideiglenes vezetésével. Első dolga volt, hogy a Tisza posványaiból az egri országút töltésére vigye ki a hadsereget, a mi márczius 29-ikén meg is történt. Az egyesült négy hadtest ereje most már 45 1/2 zászlóaljból s 63 1/2 lovasszázadból, összesen 52,310 emberből, 184 ágyúból és egy röppentyű-ütegből állt.9 Kossuth, kit az egri nép 30-ikán fáklyászenével és szónoklatokkal fogadott, 31-ikén reggel Vetter betegségének idejére Görgeit tette e tekintélyes haderő ideiglenes fővezérévé s megállapodott vele, hogy az első feladat Komárom fölmentése legyen, mire az osztrákok, hogy Ausztriától el ne vágják őket, kétségkivül úgyis odahagynák Budapestet.
Komáromot, Lipótvár megvétele után, Simunics altábornagy 15,000 emberrel és 42 ágyúval szorosabban körülvette, márczius 19-ikétől 26-ikáig pedig naponkint lövette. Báró Majthényi István várparancsnok, Kosztolányi ezredes, a sereg parancsnoka, Török Ignácz ezredes az erőditési művek vezetője s Makk alezredes tűzérparancsnok nem tudtak fegyelmet tartani s a polgárok januárban a debreczeni kormányt a vár feladásával fenyegették, ha rendet nem csinál a várban. Puky Miklós, az új kormány biztos, február 4-ikén elfoglalván hivatalát, mindent elkövetett a helyzet javitására, a Majthényi helyébe kinevezett Török ezredest is mindenképen gyámolitotta. Márczius 30-ikán Welden táborszernagy, Bécs főhadparancsnoka, személyesen vette át az ostrom vezetését, másnap pedig levélben előbb megadásra szólitván fel az őrséget, minden oldalon támadást intézett a vár ellen, de mindamellett is sikertelenül, hogy Makk alezredes feltünően elhanyagolta a tűzérséget, miért s egyéb gyanus körülmények következtében a kormánybiztos őt utóbb elfogatta.
Welden már 36 nagy ágyúval törette a várat, midőn Görgei megkezdte előnyomulását.
Görgei és a Gödöllő felől közelgő Schlick előhadai közt már ápril 2-ikán volt csatározás; a huszárok visszavonulásával azonban Parrot tábornok megszállotta Hatvant, mig Schlick hadtestének zöme Aszódnál töltötte az éjszakát. Másnap Gáspár András ezredes, ki a VII. hadtest parancsnokságát átvette, Hort és Hatvan közt találkozott Parrot dandárával, melyet visszaszoritott ugyan, de most Schlicknek egész hadteste állt vele szembe. Mivel azonban az ellenség jobbszárnyának megkerülésére Árokszállás felé küldött III. hadtestből Wisocky hadosztálya Csány felől idejében megjelent, Schlick fokozatosan visszavonult. Hatvan keleti részén Pöltenberg hadosztálya ellen véres utczai harczot kellett vivnia, Kalchberg osztrák kapitány azonban egy gyalog-századdal megvédelmezte, majd lerombolta a Zagyván átvezető hidat, mire a magyarok a Zagyva balpartjáról az üldözést csak ágyúikkal folytathatták. Schlick, 202 embere elvesztésével, Aszódra, másnap pedig Gödöllőre huzódott. A hatvani csatában elesett 150 magyar hősiességét a város közepén most emlékkő hirdeti. Gáspárt, ki ezzel a győzelemmel nyitotta meg az áprilisi diadalmas hadjáratot, Kossuth tábornokká nevezte ki.
Windisch-Grätz Váczról Csorics altábornagyot és Czeglédről Jellacsicsot szintén Gödöllőre rendelte, hogy egyesült erejével döntő csapást mérjen a magyarokra, vagy legalább elejét vegye Vácz felé való nyomulásuknak. Damjanichnak és Klapkának Árokszállás felé meginditott hadtestei azonban most Jászberényen át Nagy-Káta felé siettek, hogy Jellacsicsot külön ütközetre kényszeritsék. Erről a sok koczkázattal járó mesterfogásról sejtelme sem volt Windisch-Grätznek, ki csak Vácz oltalmára gondolt, s ekkor még azt sem tudta, hogy Görgei lett a főparancsnok. Jellacsics I. hadteste ápril 4-ikén délben szintén a nélkül ért a Tápió mellé, Szecső és Kóka vidékére, hogy csak sejtelme is lett volna a magyarok közeledéséről; Rasztics vezetése alatt álló utóhadát tehát délelőtt 11 órakor Tápió-Bicskénél egész váratlanúl érte a tábornokká kineveztetéséről még nem értesitett Klapka hadtestéből Dipold és Bóbics támadása.
Az osztrákok azonban szuronyaikkal ismételve visszaűzték a huszárokat s mindamellett, hogy Sebő Alajos huszárezredes párviadalban megölvén Riedesel Ármin gróf huszárőrnagyot, a horvátok egy részét megszalasztotta, a Sternberg-dandárral erősödött osztrákok elfoglaltak 10 ágyút és elfogtak 125 magyart, úgy hogy a Tápió hidját hatalmukba keritvén, maga Klapka és Bátori Schulz Bódog is csak bajosan menekülhetett. Most azonban az időközben megérkezett Görgei vette át a vezetést s Damjanich hadtestéből Wisocky ezredes hadosztályára bizta a hid visszafoglalását. Szikszay Lajos (utóbb szilágymegyei alispán) kezében a dicsőségért mindenkor versengő vörös sapkások lobogójával,10 Kiss Pál, a vörös sapkások alezredese és gróf Leiningen őrnagy csakhamar elkergették az ellenséget, mely az üldözés hevét Bicske felgyújtásával akarta mérsékelni; délután 5 órakor a csata véget ért s az ellenség, Nagy-Sándor huszáraitól csak gyengén üldöztetve, minden ponton visszavonult. Ez a győzelem a magyaroknak 800 emberébe s 4 ágyújába11 került, s így többet vesztettek, mint az osztrákok; megvolt azonban az a haszna, hogy Windisch-Grätz a Hatvan felé való támadás helyett most már Komárom és Budapest biztositására gondolt. Lichtenstein herczeg altábornagynak négy lovasszázaddal és 2 röppentyű-üteggel Hatvan felé tett kémszemléje különben is vereséggel és 53 osztrák halálával végződött.
Másnap Windisch-Grätz, erejét nagyon is szétosztva, kezdte meg visszavonulását Aszódról. Csorics altábornagyot Váczra, Jellacsicsot pedig a főváros felé rendelte. Jellacsics április 6-ikán nagypénteken déli 11 órakor csakugyan el is érte Isaszeget, Schlick pedig Gödöllőt. Görgei úgy intézkedett, hogy mialatt Gáspár a VII. hadtesttel az ellenség balszárnyát foglalkoztatja, az első három hadtest az osztrákok jobbszárnyát Isaszegen át támadja meg s igy az egész osztrák sereget elvágja a fővárostól és északfelé szoritsa. Gáspár elővédője, Kmety hadosztálya, a gödöllői országúton délután fél egykor bukkant Schlick hátvédőire, az Auersperg vértesekre; de beérte azzal, hogy lekösse Lobkowitz herczegnek ellene küldött hadosztályát.
Gáspár hadteste épen Bagig, Gödöllő közelébe jutván, az ő javára bármikor beavatkozhatott volna.
Windisch-Grätz maga is inkább azon volt, hogy segitséget küldjön délfelé, hol Klapka időközben szintén megtámadta Jellacsicsot. Klapka, épen 29. születése-napján, a Királyerdőn át az ott fakadó Tápió völgyén fölfelé nyomúlt, Jellacsics azonban Schulzig hadosztályával visszanyomta Zákó és Bóbics dandárait s az üldözést csak a miatt hagyatta abba, mert ezalatt Damjanich megszállta a Királyerdőnek a Rákos patakára néző északnyugati szegletét, Nagy-Sándor huszárai pedig négy üteg védelme alatt az izsaszeg-turai út északi oldalán magát a falút s Jellacsicsnak a falún túl, a Rákos jobb partján majdnem tizezer lépés hosszan felállitott seregét tartották szemmel.
A két részről egyideig száz ágyú felelgetett egymásnak; végre Damjanich támadni készült, azonban Lichtenstein herczegnek a gödöllői vadaskert felől váratlanúl megjelent hadosztálya elől jobbszárnyával kissé beljebb vonult az erdőbe, hol alkonyatig négy rohamot vert vissza. Klapka az ágyútűz elől a balszárnynyal elég rendetlenül húzódott az erdő belsejébe, midőn Aulich a második hadtesttel, Bayer ezredes törzskari főnöktől küldve, Damjanich és Klapka hadtestei közt felállt; a végre megjelent fővezér, Görgei pedig, kit nem egy tekintetben nyom a mulasztás vádja, újabb támadásra tüzelte Klapkát, ő maga pedig személyesen átvette a közép vezetését. Az immár 33,000 főnyi túlnyomó erejű magyar sereg arczvonala 14,000 lépés
hosszú volt. Az égő Isaszegtől északra Ottinger lovastámadása meghiúsult ugyan, Fiedler és kisslinger ágyúi és Montenuovo ezredes lovasai elől azonban Nagy-Sándor huszárainak is hátrálniok s egy ideig még az őket ellenségnek néző Aulich-tüzérek ágyúzását is türniök kellett.
Klapka azonban most már előrenyomult. Az égő Isaszegből kiszoritotta az osztrákokat, mire Jellacsics Gödöllő felé vonult vissza, a nélkül, hogy Klapka üldözte, vagy, mint Bayer ezredes kivánta, bekeritése végett északnyugati irányban, Kerepes felé mozdult volna előre. Damjanichot Lichtenstein egészen éjfélig lekötötte, midőn Jellacsics visszahúzódásáról értesülve, maga is visszavonult a gödöllői vadaskertbe. A magyarok győzelme mindenesetre teljesebb lett volna, ha észak felől 15,000 emberével Gáspár is beavatkozik, s ha az I. hadtest gyalogsága egy részének csakugyan puskapor és nem homok van a töltényében;12 800 magyar vérének a patakzása azonban így is diadalhoz juttatta a magyar sereget,13 mely másnap, 7-ikén Windisch-Grätz elhagyott főhadiszállásán, Gödöllőn óriási örömmel üdvözölte Kossuthot. „A dicsőség napjait éljük – szólt az elnök a honvédelmi bizottsághoz intézett hadijelentésében. A nemes honfiak vérén vásárolt (?) babérokkal a haza szabadsága fog felvirágozni. … Előre! Ez az allelujah, melylyel üdvözitőnk feltámadásának napját a szabadság oltára előtt üdvözöljük.”
Másnap, Krisztus feltámadása napján, Kossuth Isten és a nemzet nevében a népet a haza védelmére, a hazáért s népért küzdő hadsereg szaporitására, a vagyonosabbakat ujonczok fogadására, a törvényhatóságokat toborzásra buzditotta. Ha jó hazafiak, 14 nap alatt a magyar hadsereg százezer fővel szaporodik; és a magyar nemzet győzhetetlen lesz.
Husvétkor Windisch-Grätz már ismét ott állt a fővárosban, melyet a Rákos torkolatától a Csepel-sziget északi csúcsáig félkörben fölállitott seregével erélyesen készült védeni; idevárta Wohlgemuth tábornoknak a Duna balpartján segitségére inditott hadtestét; a fővárosiak pedig a Gellérthegyéről kémlelték, jönnek-e már a honvédek a Rákos felől, – husvét valóban a megváltás napja-e? Husvét másodnapján fel is tűnt Czinkota és Rákos-Keresztur közt Aulich, Fót és Mogyoród közt pedig Gáspár hadteste; de mind a kettőnek csak tüntetés, vagy inkább az volt a feladata, hogy elvonja az ellenség figyelmét Klapka és Damjanich hadtesteiről, melyeknek Váczon át kellett megkezdeniök Komárom felszabaditásának művét.
Vácz városát a súlyosan beteg Ramberg altábornagy helyett Götz tábornok vezetése alatt a Götz és Jablonovszky dandáraiból alakult Ramberg-hadosztály (7500 ember, 27 ágyúval) tartotta megszállva. Götz a helyett, hogy sokkal előnyösebb helyen, az északi oldalon állott volna csatarendben, a várostól délre, a Hétkápolnánál fogadta el azt a csatát, melylyel Damjanich április 10-ikén d. e. fél tizkor megkinálta. Damjanich be sem várva hadainak teljes felvonulását, a Gombás-patak hidja ellen rohamra küldte Wisockynak a balszárnyon álló hadosztályát, a Wasák azonban, sőt eleintén a vörössapkások is meghátráltak a kartács-tűz elől, s a különben vitéz lengyel legio felmondta a szolgálatot. A III. zászlóalj első rohama is meghiusult; a másodikban azonban Földváry Károly, ki alól két lovat kilőttek, gyalog állt hős csapata élére, mely szuronyszegezve foglalta el a hidat s a városba is betört. Götz még egy óráig állta meg a helyét; azután Jablonovszkyt a Duna és Naszál-hegy közt levő szoros kijáratának védelmére előre küldvén, elrendelte hadtestének visszavonulását, melyet a véres utczai harczban két zászlóaljjal személyesen fedezett. A küzdelemben halálos sebet kapván, a vezényletet Jablonovszky vette át s erős ágyúzással akadályozta meg Damjanichot az üldözésben. A csata kezdetén a magyarok feladták azt a tervet, hogy Klapka Hartyánból a Naszál déli ágazatain keresztül a verőczei utat elállja s vele a visszavonulás vonalát elzárja. Ezt a feladatot csupán Bobics dandárára bizták, mely azonban egészen ellenkező irányba, a penczi útra tévedt; igy nyitva állott a Duna mellett vezető út, melyen Jablonovszky Szobig s az Ipoly völgyén fölfelé, még azon éjszaka Szalkáig haladt, hol az Ipoly hidját fölégette maga után. Az osztrákok a váczi csatában 343 embert vesztettek; két annyit, mint a magyarok. Görgei, ki főhadiszállását Gödöllőről még az éjjel Váczra tette át, teljes katonai diszszel temettette- el a sebeiben meghalt hős ellenséget, Götz tábornokot. Görgei a hős Földváryt azonnal dandárnokká akarta kinevezni;
ő azonban egyszer s mindenkorra kijelentette, hogy nem akar egyéb lenni, mint a III. zászlóalj parancsnoka.
A fővezér a honvédekhez intézett napiparancsában elismerte, hogy dicső tettek hirdetik mindnyájuk vitézségét, bátorságát. Mint hősök fogtak a haza megszabaditásának szent művéhez és mint hősök fogják azt bevégezni. „Nagy dolgok történtek már; de még nagyobbaknak kell történniök, hogy szép hazánk igazán szabad és szerencsés legyen.”
Hatvan, Bicske, Izsaszeg és Vácz vesztett csatái lehetetlenné tették Windisch-Grätzet. Ő, ki másfél hónappal azelőtt azzal kecsegtette az olmützi udvart, hogy a kápolnai csatában halálos csapást mért a forradalomra, odáig engedte fejlődni a dolgot, hogy már Bécs ostromáról is beszéltek. A fővezér, hogy ezt, vagy inkább Komárom fölmentését megakadályozza, az április 12-ikén tartott haditanácsban a mellett volt, hogy a főváros védelmét Hentzi tábornokra bizván, az egész haderő a Duna balpartján, Esztergomon át igyekezzék Görgei elé kerülni, mit azonban a haditanács nem helyeselt; de Windisch-Grätz sem fogadta el Jellacsicsnak azt az inditványát, hogy, mialatt Jelacsics egy hatalmas déli hadsereggel s a szerb és más felkelőkkel a Tiszán Szeged táján átkelve támad Debreczenre és Nagyváradra, azalatt az északi hadsereg Budapestet és Komáromot fedezné és csak a döntő pillanatban nyomulna szintén Debreczen felé. A herczeg azonban még 13-ikán este is csak arra gondolt, hogy másnap döntő csapást mér Aulichnak a főváros alatt álló hadtestére s azután Komárom fölmentésére indul, hol összesen 81 zászlóaljat, 84 lovasszázadot és 333 ágyút akart összehozni. Éjfél után (április 14-ikén reggel fél kettőkor) gróf Wrbna őrnagy, a császár szárnysegéde, már meghozta Windisch-Grätznek a fővezérségtől való fölmentését, mire ő a következő éjszaka azonnal Olmützbe indult. Onnan 22-ikén tudatta a megtévesztett, de „különben oly nemes érzelmektől lelkesitett” nemzettel, hogy leteszi az uralkodótól nyert teljes hatalmát. Két nap mulva elbúcsuzott a hadseregtől is,14 mely nagy és világraszóló érdemeket szerzett, a mennyiben vezetése alatt annyit tett a társadalmi rend fentartására s a törvényes állapot helyreállitására, hogy ezzel magában véve is el mulhatatlan a neve a történelemben.
„Ausztria sorsától függött Európa és a társadalom sorsa – szólt a Mária Terézia-rend 11 tagja egy év mulva az uralkodóhoz.15 A lázadás féktelen merészséggel emelte föl fejét felséged virágzó államaiban is és Windisch-Grätz hg., nem törődve azokkal a sebekkel, miket rajta a nép dühe ejtett,16 felszólitatlanul állt a csapatok élére. … A jó ügy győzött; felséged trónja meg volt mentve, s a megrendült ország új, sohasem ismert erővel emelkedett föl a romok közül, hová a külföld temetve vélte. Oly tények ezek, mikkel Windisch-Grätz neve olthatatlanul egybefüződött s vele a sziklakeménységű hűség, hajthatatlan lélek és nagy érdem emlékezete mindenkorra egybe lesz kötve.”
Az a Jellacsics azonban, ki ezt a díszbeszédet fogalmazta, most a fővezérséget báró Welden Lajos táborszernagy megérkezéséig átvevén; azonnal megmásitotta Windisch-Grätznek az április 14-iki támadásra kiadott rendeletét s azon volt, hogy az osztrák sereg zömét a Dunántúl vonja össze. A mint azonban a szolnoki csata bizonyos tekintetben igazságot szolgáltatott a majdnem hasonló körülmények közt bukott Dembinszkynek, a nagysarlói csata szintén a mellett szólt, hogy Windisch-Grätz terve szerint Esztergomnál a Garam völgyébe átkelve, valóban eléje kellett volna vágni Görgei seregének.
Jablonovszky altábornagy az Ipoly völgyéből április 12-ikén Kéméndnél a Garam jobbpartjára ment át, s 13-ikán csak egy lovas századot rendelvén a zselizi átjáró őrzésére, hadosztályával 14-ikén Kálnáig sietett előre, hol a Váczról Ipolyság és Léva irányában haladó magyar seregnek át kellett kelnie a Garamon. Jellacsics azonban őt innen ismételt felszólalása után is visszarendelte Kéméndre, hogy 16-ikán egyszerre érkezett meg Wohlgemuth altábornagygyal, kinek a 16,000 gyalogból, 2200 lovasból és 57 ágyúból most alakitott
Jablonovszky altábornagy az Ipoly völgyéből április 12-ikén Kéméndnél a Garam jobbpartjára ment át, s 13-ikán csak egy lovas századot rendelvén a zselizi átjáró őrzésére, hadosztályával 14-ikén Kálnáig sietett előre, hol a Váczról Ipolyság és Léva irányában haladó magyar seregnek át kellett kelnie a Garamon. Jellacsics azonban őt innen ismételt felszólalása után is visszarendelte Kéméndre, hogy 16-ikán egyszerre érkezett meg Wohlgemuth altábornagygyal, kinek a 16,000 gyalogból, 2200 lovasból és 57 ágyúból most alakitott