fotó: A lábhajtásos esztergapad

Közben türelmetlenkedtek, mikor lesz már kész? A feleségem meg azt mondta, minek csinálom, kinek kell a mai világban fagomb?

Kész lett. Elmentem a megadott címre, onnan egy belvárosi gomb-kereskedőhöz küldtek.

A rendelést fölvettem és hozzáfogtam a készítéséhez. Én gyümölcsfából dolgoztam, (barack, szilva, dió) a pestiek ilyen fából nem dolgoznak.

167 Az első havi gomb-keresetemet félre raktam, abból vettem egy öltöny sportruhát, megmutatván, mit ér a fagomb. Pár évig ment a fagomb. Aztán mint minden divat, elmúlt.

Jött a műanyag gomb.

A másodállásban otthon végzett munka az egész családot érintette. Ugyanis az elkészült esztergapad a konyhában volt elhelyezve és sokszor éjszakákig lehetett hallani a gép hangját. Bár lábhajtásos volt, azért a fákat formáló kések hangja nem volt halk.

Lábhajtásos volt. Mégpedig azért, mert a helyen, ahol laktunk, nem volt áram. A faluban természetesen volt, csak a mi házunkban égett esténként a petróleumlámpa. Az albérlet olcsó volt, így ezért nem is lehetett ezért kifogást emelnünk. Mi, gyerekek is besegítettünk, hiszen a lábhajtási rész pedálja hosszú volt, így időnként odaálltunk és felvéve a ritmust, hozzájárultunk a gombkészítés munkálataihoz. Másban is be tudtunk segíteni. Ugyanis, amikor készen lettek, akkor még le kellett lakkozni mindet – egyesével. Az esztergapad nappal el volt takarva egy függönnyel, de a feldolgozott fa illata ott volt velünk a konyhában. Ez volt a természetes illatosító. Hát kellemesebb volt a maiaknál!

A soroksári munkahelyről Pestre helyeztek. Akkor kapta meg a vállalat a megbízást a Vásár Város pavilonjainak megépítésére. Akkor Mezőgazdasági Kiállítás- és Vásár volt. Itt bíztak meg 90 gép üzemeltetésével, 14 gépkezelővel. Az összes gép nem üzemelt egyszerre, de a gépnapló teljesítmény kiértékelését dekádonként le kellett küldeni. A munka márciusban kezdődött és szeptember 10-re kész kellett, hogy legyen, a nyitásra. Kész lett. Utána más munkahelyre kerültem.

Elküldtek nehézgépkezelői tanfolyamra, toronydaru kezelésére. A tanfolyam öt hónapos volt. Reggel 8-tól 17-ig voltunk az iskolában. Eleinte elméleti oktatás folyt, utána az építkezésen a különféle daruk gyakorlati kezelését sajátítottuk el. A tanfolyamon hárman voltunk toronydarus hallgatók, más-más helyről. A többiek, földgép, kompresszor, kisvasúti mozdonyt tanultak. Az oktatónk beteg lett, és akkor más gépen, kompresszor és kismozdony foglalkozáson vettünk részt.

Én a kompresszor és a kismozdony foglalkozásokon vettem részt. A kismozdonyt nem tudtam befejezni, mert az oktatónk a toronydarus visszajött. Így csak a kompresszorról tudtam levizsgázni a toronydaru mellett.

* * *

Az 56-os események szele engem is érintett. A Keresztény Front Szervezetbe benne voltam. A rendőrség tudomást szerzett a szervezetről és több tagot kihallgattak és bíróság elé állítottak. Én is közéjük kerültem. Voltaképpen csak összejöttünk időnként és a rendszer hibáit figyelembe véve arról beszélgettünk, hogyan kellene keresztény szellemben intézni az ország dolgát.

A Fővárosi Bíróság többünket elítélt. Államhatalom megdöntésére való törekvés vádjával.

Én huszonharmad rendű vádlott voltam. Fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bírósághoz került az ügyünk. Ott: kötelező feljelentés vádjával négy hónap felfüggesztett büntetést szabtak ki.

Kirendelt ügyvédem volt. Jobban beszélt, mint a fogadott, fizetett ügyvédek.

Erről az időszakról részletesen is írtam a „SZIGETHALOM, SZILÁGYITELEP, HORTHYLIGET” címmel 2011-ben megjelent könyvemben.⁷ Néhány részlet ebből:

…A templomban soha annyian nem voltak, mint abban az időben. Az első sorokban természetesen a párttitkár ült egész családjával. Hadd lássa a falu népe mennyire vallásosak. (Az ellenkező irányú változást úgy vettem észre, hogy lassan fogyatkoztak az emberek, amíg megint csak egy öregasszony volt a reggeli miséken, – meg én a pappal.)

7 Biró Endre: SZIGETHALOM, SZILÁGYITELEP, HORTHYLIGET – Biró family nyomda és Könyvkiadó, 2011

168

Hát ennyit az ilyen típusú emberek jelleméről…

…A mi házunk táján is nagy volt a sürgés-forgás. Jöttek, mentek a szomszédok, az ismerősök. A faluban megszűnt az áramszolgáltatás, így az emberek nem hallgathatták a rádiót, nem tudták meg időben az eseményekről szóló híreket. Mivel nálunk egyébként se volt villany – a világításra petróleumlámpa szolgált – a rádiónk akkumulátorról illetve egy kifeszített antennáról működött. A lakihegyi adó közelsége miatt ez az egy szál drót könnyen élvezhetővé tette a rádió adását. Hát az emberek nagyon kíváncsiak voltak a legfrissebb hírekre. Itt hallhatták a rádióból felhangzó Nagy Imre kétségbeesett szózatát is: „A kormány a helyén van!...” A hírek után természetesen azonnal értékelték a helyzetet az összegyűltek…Az összejövetelek titkosak voltak. Mégis valaki elárulhatta,

„beköphette” őket, mert egy éjszaka bekopogtattak néhány szigethalmi lakásba a fekete bőrkabátos nyomozók, s vitték kihallgatásra a meggyanúsítottakat, köztük apámat is.

Lelkünkben azonban mély nyomot hagyott minden hír, minden esemény. Ha nem is beszéltünk róla, a hallgatásnak még nagyobb ereje volt. Ettől félt a rendszer, de ellene nem tehetett semmit. A tetteket korlátozhatták, de a gondolatokat nem. A sok-sok kihallgatás és a többszöri tárgyalás majdnem egy évig tartott. A hivatalos papírok közül egy megmaradt a családi levéltárunkban. Egy végzés, amely már jelzi, mi is volt a koholt vád, s ez már előre vetítette az ítéletet is. A szervezkedés, az állam elleni cselekedet főbenjáró bűn s ezt próbálták vádként megfogalmazni sok-sok szabadságharcosra, de csak egyszerű, a változásokra éhes emberre is. Nem törődtek azzal, hogy esetleg családokat tesznek tönkre…

„A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának népbírósági tanácsa. T.Mbf.IV.

2!1959/1.szám Előadó: dr. Vágó Tibor V é g z é s A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága szervezkedés bűntette miatt Soltész Jenő és tsai ellen indított bűnügyben a fellebbezési tárgyalást 1959. évi március hó 4, 5, és 6 napjának d.e. 9 órájára (Budapest, I. Fő u. 70) III. em. 230. számú tárgyalótermébe kitűzi…”

…Mint később kiderült – szerencséjük volt. Ugyanis a megtorló eseményekhez képest elég későn értesültek a nyomozók az ő csoportjukról. Addig nagyon sok halálos ítélet született, a szabad világ nem kis ellenreakciója, bírálata ellenére. Érdekes az a statisztika, miszerint az 1848-as szabadságharc leverése után Haynau, a bresciai hiéna kevesebb embert végeztetett ki, mint Kádár az 1956-os forradalom leverése után…

…Haynau hivatalos ítélet alapján 120 embert küldött a másvilágra, míg 1956-ban csak a Kossuth téren kb. 1000 halott volt. Az összes áldozat számát 2600 körülire becsülik, de az anyakönyvekben sokszor természetes halálnak írták be a kivégzetteket is, így ez a szám se tükrözi a valóságot. Mindemellett még nem is vehetjük figyelembe azokat, akik esetleg a megfélemlítések során önkezükkel vetettek véget életüknek. Tény és való: nagyon sok volt az áldozat. Ezt már az ENSZ se hagyhatta szó nélkül. Így szép lassan leálltak a kivégzések s átváltoztak életfogytiglanra. A világ, ha későn is, de felfigyelt a magyarok sorsára. Ennek köszönhető talán, hogy aránylag enyhe büntetéseket kaptak apámék, azzal a megjegyzéssel, amit az ítélethozatalkor mondott nekik mellékesen a tanácsvezető bíró: – Nem csinálunk mártírt magukból!...

Sokan hagyták el hazájukat, hogy életüket megmenthessék….

…Visszatérve apámék ügyére, az ítélet kihatással volt mindenkire. Építőmunkásként nem vágyott különösebb karrierre, így őt ez a veszély nem fenyegette. Otthon se sokat mesélt a történtekről. Talán azért, mert még gyerekek voltunk, de ebben benne volt a család megóvása is. Hiszen egy gyermek által elejtett szó is elegendő lett volna arra, hogy mint a nép ellenségét újra bíróság elé állítsák és több évre rács mögé küldjék. Nekem kissé kellemetlen volt az egész história, hiszen gimnazistaként a történelemórán azt kellett volna megtanulnom, hogy az 1956-os változásokat követelő megmozdulás ellenforradalom volt. A rendszer tulajdonképpen arra próbált minket nevelni, hogy

169 apáink szabadság utáni vágyát, bátyáink forradalmi megmozdulásait ellenforradalomként minősítsük. Szerencsére történelemtanárunk, Görgényi László, mindezt úgy adta elő, hogy mi is kiérezhessük ennek igazságtalan voltát…

Életünk részét képezte a kulturális életben való tevékenységünk is. Az 1956-os események kapcsán halálra ítélt, majd kegyelmet kapott Füstös Antal volt az egyik főszervezője a kulturális rendezvényeknek. A maga köré gyűjtött hívők és iskolások lelkesedtek érte.

Cselekedeteivel, szervezéseivel nagy népszerűségnek örvendett.

49. fotó: Feleségem, fiam (bal oldalt) és a szomszéd fiú a színdarab szereplőiként