fotó: A háború véget ért

156

Abban az időben járt a vicc, aki keletről jött megérkezve így kiáltott: hordágy! A nyugatról jövő így: hordár!

Nem tudom, meddig jutottak az ábécében a hazajövőkkel, de találkoztam tavasszal olyannal, aki K betűs volt és akkor jött haza. A telet kint töltötték sátrakban.

Fogságban voltam 1945. március 25-től, 1945. október 13-ig.

Itthon, túlélve háborút, fogságot, döbbentem rá, hogy az én sorsom a háború borzalmai és keserves kínszenvedéseikhez képest egy turisztikai kirándulás, barangolás volt, víkend. A zsidók sorsáról kevés fogalmunk volt. Nemigen foglalkoztunk vele. Olyasmit mondtak, hogy összegyűjtik őket és egy helyen az összes zsidóságot letelepítik. Azt tudtam, hogy embertelen körülmények között vannak a gyűjtőtáborokban, de azt álmodni sem mertem, ami a valóság volt. Mikor nyugatra mentünk, láttunk zsidókat nyitott vagonokban. Merre, hová mentek, nem tudtak. Ezek után jön, pár „ha”. Ha nem abba az alosztályba vonultatnak be, akkor kikerültem volna a frontra, mert a tüzérosztály kiment. Ha nem osztanak be a repülőtéri őrségbe, talán nem is tudom, hogy létezik Csapod. Ha nem Csapodon nősülök, akkor a behívó Pesten ér, Budapest ostromát élem át, ha átélem. Ha nem, akkor meg keleten esek fogságba, s akkor könnyen elvittek volna „málenkij” robotra, aminek nem tudni milyen vége lett volna.

Milyen kevesen múlik az emberi sors fordulata. Ezeket nem lehet előre látni és dönteni. Ez csak az Isten mindenható irányítása, amiért nagyon hálás vagyok Istennek.

A későbbiek folyamán is éreztem Isten irányító akaratát. Az én „jól átgondolt” tervem

„bölcs” előre látásom sokszor nem teljesült be, hanem egészen más történt, ami később jobbnak bizonyult, mint az én eredeti elgondolásom. A fogságban úgy gondoltam, ha hazajövök, nyitok egy üzletet, veszek dzsippet, azzal járok bevásárolni, vasárnap meg kirándulni járunk vele a családdal.

Egészen másképp zajlott le későbbi életem.

Ha összegezni szeretném apám háborús „élményeit”, bizony arra a következtetésre jutnék, hogy nem is volt olyan nagy veszély az 1940-es években. Sajnos ez nem így volt.

Nagy szerencse az, hogy a véletlenek során úgy alakult a katonasorsa, amint azt

elmesélte. Több ismerős elbeszéléséből viszont megtudhattam a háború másik oldalát. A kegyetlenkedést, a fájdalmat és a szomorú végzetet.

A háború esztelensége és értelmetlen volta sajnos nem hozta meg a kívánt eredményt.

Napjainkban is tartani kell hasonló megpróbáltatásoktól.

A háborúk soha nem a köznép akarata szerint jönnek létre, hiszen a békés polgári életre sokkal jobban vágyunk, mint a zavaros és kilátástalan öldöklésre.

Vajon mikor ébred rá az emberiség, hogy mások gyilkolása soha nem igazolható és soha meg nem bocsájtható cselekedet. A borzalmakat mindenkor a köznép, az egyszerű emberek élik át, amíg az irányítók kényelmes fotelből számítják ki az elvárható veszteséget. Nekik ez csak egy statisztikai adat.

Ezért kell a béke!

157 III. fejezet

CSALÁD

A háború felnőtté tette azokat is, akik fiatalon kerültek ebbe a világrengető pusztításba. A sok keserves év után ott volt a lehetőség mindenki előtt, hogy most már békében élje világát. Ez azonban nem volt olyan egyszerű. A tönkrement gazdaság, a férfiak hiánya, az új politikai erők mind-mind meghatározták az elkövetkezendő évtizedeket a lakosság részére. A politikai hovatartozás sokat nyomott a latban, de mint tudjuk, a változások elősegítik a köpönyegforgatók megjelenését. Az a kevés ember, aki nem kért semmilyen diktatúrából, bizony nehezen érvényesülhetett. A tisztesség, a becsület bizony sokaknál hiánycikk volt.

Egy család megalapítása, fenntartása, a gyermekek felnevelése és elindítása a nagybetűs ÉLET bizonytalan útjain nem volt egyszerű feladat. Az 1950-es és 60-as évek nehézségeit, gazdasági elvárásait mindenki a saját bőrén érezte. A pártfunkcionáriusok és a kiszolgálóik élvezték a korszak előnyeit, az egyszerű munkásnak pedig némán tűrnie kellett. Kitörni ebből a ketrecből nehezen lehetett. Bár 1956-ban próbálkozás volt erre, de a vérbe fojtott szabadságvágyat későbbre kellett elhalasztani.

A család biztonsága volt az elsődleges nálunk.

Apám visszaemlékezései erről az időszakról már az én tudatomban is jelen van, hiszen 1948-ban születtem, így a kezdeti nehézségeknek – amelyek sokáig tartottak – én is részese voltam. Mit mondjak? Szenvedő részese.

Fogságban voltam 1945. március 25-től, 1945. október 13-ig.

Itthon túlélve háborút, fogságot, döbbentem rá, hogy az én sorsom a háború borzalmai és keserves kínszenvedéseikhez képest egy turisztikai kirándulás, barangolás volt, víkend. A zsidók sorsáról kevés fogalmunk volt. Nemigen foglalkoztunk vele. Olyasmit mondtak, hogy összegyűjtik őket és egy helyen az összes zsidóságot letelepítik. Azt tudtam, hogy embertelen körülmények között vannak a gyűjtőtáborokban, de azt álmodni sem mertem, ami a valóság volt. Mikor nyugatra mentünk, láttunk zsidókat nyitott vagonokban. Merre, hová mentek, nem tudtak. Ezek után jön, pár „ha”. Ha nem abba az alosztályba vonultatnak be, akkor kikerültem volna a frontra, mert a tüzérosztály kiment. Ha nem osztanak be a repülőtéri őrségbe, talán nem is tudom, hogy létezik Csapod. Ha nem Csapodon nősülök, akkor a behívó Pesten ér, Budapest ostromát élem át, ha átélem. Ha nem nyugaton esek fogságba, akkor könnyen elvittek volna „málenkij” robotra, aminek nem tudni milyen vége lett volna.

Milyen kevesen múlik az emberi sors fordulata. Ezeket nem lehet előre látni és dönteni. Ez csak az Isten mindenható irányítása, amiért nagyon hálás vagyok Istennek.

A későbbiek folyamán is éreztem Isten irányító akaratát. Az én „jól átgondolt” tervem

„bölcs” előre látásom sokszor nem teljesült be, hanem egészen más történt, ami később jobbnak bizonyult, mint az én elgondolásom. A fogságban úgy gondoltam, ha hazajövök, nyitok egy üzletet, veszek dzsippet, azzal járok bevásárolni, vasárnap meg kirándulni járunk vele. Egészen másképp történt.

Az előző fejezet befejező gondolataival indítom ezt a részt. Azért, hogy ismét megtapasztaljuk azt, hogy honnan is indult el a Biró család. Természetesen a családfő feladata, hogy szeretteinek egy olyan hátteret biztosítson, amely majd meghatározza a későbbi életüket. A háború utáni időszak minden hiányossága és bizonytalansága megjelent az első időszakban. Sok figyelem és aggodalom közepette azért szépen kezdett alakulni a jövőkép. A kezdet Jobaházán volt.

158

Eddig gondoskodtak rólam, mostantól magamnak kell gondoskodni magamról és a családomról. Munkát kell keresni. Újsághirdetésben találtam is. Egy kocsigyártó üzem faipari gépmunkást keresett. Jelentkeztem. Felvettek.