fotó: A közfalakhoz vályogot használtunk

Beköltözésünk után sem állt meg az építkezés. Hozzáfogtam a nyári konyha és műhely alápincézett építéséhez. Ez már téglából épült. A munkahelyemen volt bontási tégla eladó, azt vettem meg. Mikor ezzel kész voltam, akkor sertés és baromfi ólakat építettem. A külső bepucolás majd jóval később lett elvégezve.

A gyerekeim innen házasodtak. Mindegyik a házasságkötés után kb. 7-7 évig lakott itt, míg nem tudtak saját otthont alapítani. Az idősebbik fiam a telkem végére építkezett. A műhelyben most már volt rendes helye az esztergapadomnak. Nem úgy, mint az előző helyen, ahol a konyhában volt a munkahelyem.

Eleinte itt is lábhajtással működött az esztergapad, mint az előző helyen, mivel ott nem volt áram. Ami azt is jelentette, hogy a gyerekek petróleumlámpa mellett tanultak. Később, amikor a munkám sűrűsödött, vettem villanymotort. Így könnyebb és gyorsabb lett a munka. A munka majd mindig kitöltötte a szabad időmet.

Az építőipar kezdeti lendületből kezdett alább hagyni. Próbálkoztam más vállalatoknál is, de csöbörből-vödörbe kerültem volna. Hívtak toronydarura. Kevesebbet fizettek volna, mint a munkahelyemen, és még ráadásul vidékre is kellett volna mennem. Egy alkalommal találkoztam a tököli barátommal, aki szintén a vállalatnál dolgozott előzőleg. Ő mondta, menjek oda, ahol ő most dolgozik Tökölön. Kell oda is ember. Elmentem az adott címre.

Valóban kellett ember, gépkezelő, persze nem építőipari. Megbeszéltük, hogy a felmondás után felvesznek. Így is történt.

Az építkezést több mint 20 év után hagytam ott. Ez a vállalat ahová jöttem az ÁTEV (Állati fehérje Feldolgozó Vállalat (Döggyár) volt. A nyugdíjazásom előtt 9 évvel kerültem ide.

179 Ez a munkahely előnyösebb volt, mint az előző. Nem kellett napi 3-4 órát utazni. Nem voltam kitéve az időjárás viszontagságainak. Az órabérre adtak 30%-ot. Mivel három műszak volt az éjjeli pótlék is járt. A műszakot mikro-busszal szállították lakástól a gyárig. Majd később egy gyülekező helyen vette fel az embereket a busz. Így fél óra alatt bent, illetve itthon voltam. Így minden nap bőven volt szabadidőm.

A munkaruhát ott mosták ki. Lábbelit, gumicsizmát és bakancsot adtak. Havonta tisztító szereket. A munkát itt nem mindenki bírta, mert a szagot nem tudták elviselni.

Nem telt egy év, és kiváló dolgozó lettem. Az ottlétem után a negyedik, ötödik évben egy kompresszort helyeztek üzembe. Mivel senkinek nem volt rá vizsgája, így engem bíztak meg a kezelésével. Most jött meg a gyümölcse, hogy annak idején magánszorgalomból levizsgáztam belőle. Majd később küldtek el tanfolyamra másokat is, hogy legyen váltóm. Ez jó beosztás volt. Itt nem kellett strapálnom magam és izzadni, mint a gépteremben. Itt csak figyelni kellett, amit ülve is el lehetett látni. A nyugdíjazásomig ott voltam. Utána a kompresszor üzemeltetését is megszüntették, mert új technológiára álltak át.

Az itthoni munka a műhelyben állandósult. A szabadidőmet kitöltötte.

Volt egy barkácsbolt és oda különféle esztergált holmi kellett. Mindig bejött valami divat-hullám. Én természetesen rugalmas voltam, és minden igényt kielégítettem. Nem győztem a golyókat, karikákat készíteni. Majd ennek elmúltával jött a csipkeverés hullám. Sokan fogtak hozzá. Ezeknek a csipkeveréshez orsókat kellett csinálni. Százszámra kellettek. Így egyáltalában nem voltak elkeseredve, hogyha nyugdíjba megyek nem lesz elfoglaltságom.

Elérkezett a nyugdíjba vonulás ideje. Örömmel tettem, nem volt semmi hiányérzetem.

A minden családot tragikusan érintő események minket elértek. A szüleink, rokonaink és az idősebb fiúnk elvesztése, ami életünk végéig fájdalmas emlék marad. Az élet szerencsére nem csak szomorúságból áll. Vannak örömteli események is. Az unokák születése, házassága.

A dédunokák születése.

Sokakat érdeklő látványos eseteknek is voltam résztvevő szemlélője.

Még kisgyerekkoromban az édesapámmal a tömegben állva láttuk Szent Serédi Jusztinian bíboros hercegprímást, amint a baldachin alatt, hosszú bíbor uszályban vitte az Oltári szentséget, az Andrássy úton. Nem tudom milyen alkalomból. Talán Szent István napja volt.

A Várban láttam a díszes őrségváltást, amint az alabárdosok, koronaőrök, palotaőrök, teremőrök, díszes ruhában fölvonultak.

Egy alkalommal a kiskereskedőknek valamiféle gyűlésük volt a Vigadóban. Ezen részt vett József főherceg is. Távozáskor előttünk meg 2-3 méterre a lépcsőn.

Felejthetetlen esemény a 38. Eucharisztikus Világkongresszus. Ezen az édesapámmal együtt az éjjeli szentség imádáson részt vettünk. A pápai legátus Pacielli bíboros volt, a későbbi XII. Pius pápa. Őt egy alkalommal egész közelről láttuk.

Vagy két jó évtized múlva az első űrhajóst Gagarint is láttam, amint a Ferihegyről az Üllői úton végig vonult. Akkor éppen az Üllői úton dolgoztam.

Az életem képernyőjén felvonuló események közül a fentiek hagytak mélyebb nyomot bennem. Így visszatekintve, látszik csak meg igazán, hogy az ember tervez, az Isten végez.

Sőt tervezés nélkül is végez.

Mikor még nem is terveztem, csak hányódtam, máris jó helyre, Dunántúlra hányódtam. Így menekültem meg sok honfitársam szörnyű szenvedéseitől és tragédiájától, málenkij robottól és egyebektől.

Aztán a célirányos tervem, ami évekig tartott, eredménytelenül, hogy Pestre kerüljek lakni.

Sose gondoltam arra, hogy saját esztergapadom legyen és itthon esztergáljak, a jobaházi esetet kivéve. Mégis lett esztergapadom és műhelyem, tartós munkám. Ezek emelkednek ki a kisebb-nagyobb terveim kudarcából, amik kivétel nélkül a javamat szolgálták, amit persze csak később láttam be.

180

Korántsem volt a sorsom olyan rózsás, mint azt a fentiekből gondolni lehetne. Voltak, akár csak másnak, nekem is bőven küzdelmeim, nehézségeim, kudarcaim. De az ember inkább a kellemest, a jót látja a múltjában, a sikertelenséget kevésbé.

Ezzel együtt mégis sikeresnek találom az életem. Van saját otthonunk. Megélhetésünk is volt mindig, nem úgy, mint a későbbi fiataloknak, nincs munkalehetőségük. Öreg napjainkra is önállóak vagyunk, nem vagyunk mások terhére. Hiszen mindenkinek nehéz a megélhetés.

Az Istennek adok hálát, hogy ilyen élet lehetőséget engedett meg nekünk.

Az ember töri magát az elképzelései megvalósítására, sikertelenül. Ez velem is gyakran megtörtént. Elfelejtkeztem, nem gondoltam arra, amit Jézus mondott: „Keressétek előbb az isten országát és a többi megadatik nektek.” Ennek a tanításnak az igaz voltáról volt alkalmam többször meggyőződni.

EMBER TERVEZ, ISTEN VÉGEZ!

ZÁRSZÓ

Jólesik újra és újra átolvasni apám élettörténetét. Érdekes az, hogy élete során annyi mindent átélt, hogy az valóban regénybe illő. Vallásossága, becsületes élete, valamint az emberekhez való viszonya példaértékű. Mivel én is – legkisebb gyerekként – ebbe a családba tartoztam, az már természetes, hogy – talán a gének miatt is – hasonló életet élek, csak éppen egy másik korszakban.

Valóban sok mindenen keresztülmentem a 71 év alatt s talán egyszer én magam is látványosabb és természetesen hitelesebb is mindaz, amit elmesélt. A párhuzam itt is él velem kapcsolatban, hiszen én magam is sokat fotóztam és ma is azt teszem. Készítettem családi eseményekről keskenyfilmes dokumentációt, majd áttértem a videózásra.

A modern kor minden eszközét próbálom a saját szolgálatomba állítani, éppen úgy, amint azt apám is tette.

Remélem az én gyermekeim is folytatják mindazt, amit én magam elkezdtem. Az általam alapított BIRÓ family Nyomda és Könyvkiadó jól működik nagyfiam és lányom által. A kisebbik fiam pedig a néprajz, a régészet és a helytörténeti dolgok után érdeklődik.

Meglátjuk mi lesz mindebből!

182