Finanszírozási jellemzők

A következőkben a rendelkezésünkre álló pénzügyi kimutatások, és a pénzügyi vezetők válaszai alapján igyekszünk képet adni a finanszírozással kapcsolatos kérdésekről. Kitérünk a források szerkezetére (lejárat, forrás típusa), s kiemelten foglalkozunk a hitelfelvételi célokkal, illetve a hitelhez jutás lehetőségeivel. A melléklet táblázatai a teljesítmény, illetve stratégiai klaszterekbe sorolt vállalatok finanszírozási gyakorlatára térnek ki.

8.6.1.1. Finanszírozási szerkezet

A rendelkezésünkre álló pénzügyi kimutatások alapján a kötelezettségek mérleg főösszeghez viszonyított aránya gyakorlatilag változatlan: az 1994-es adatok alapján 37,86%

(var=7,044%), az 1997-ben pedig 38,20% (var=5,440%) volt az érték. Ugyanakkor a vizsgált vállalatoknál nőtt a hosszú távú finanszírozás szerepe, bár az ilyen jellegű kötelezettségek még ma sem képviselnek jelentős részarányt. 1994-ben 13,81% (var=4,344%), 1997-ben 14,46% (var=4,081%) volt a hosszú lejáratú kötelezettségek részesedése a választ adó 114 illetve 179 cégnél. A cégek idegen tőke állománya főleg rövid lejáratú forrásokból, elsősorban szállítóállományból, másodsorban rövidlejáratú bankhitelből áll. Az idegen források között nőtt a kereskedelmi hitelek részaránya. A szállítóállomány 1994-ben 28,52%-ot (var=4,672%) tett ki, 1997-ben 30,22%-28,52%-ot (var=5,010%) tett ki a rendelkezésre álló mérlegek tanúsága szerint.

Az előbbiekkel egybehangzóak a pénzügyi vezetők által adott válaszok is. Az 1.

táblázat a rövid lejáratú források megoszlását mutatja, az 1996-os és az 1999-es felmérés eredményei alapján.

1.táblázat A rövid lejáratú források megoszlása

1996 1999

átlag szórás Átlag szórás Rövid lejáratú bankhitelek 22,1% 25,5 23,1% 24,8 Szállítóállomány 36,0% 25,2 39,9% 24,0 Köztartozások 15,1% 18,0 16,7% 19,8 Egyéb rövid l. forrás 19,2% 22,2 20,8% 22,7

Látható, hogy a pénzügy vezetők válaszai szerint is a legjelentősebb finanszírozási forrás rövid távon a szállítóknak való tartozás.

A hitelállomány összetételének vizsgálatakor elmondható, hogy a legnagyobb hányadot (közel 40 százalék) mindenütt az éven belüli forinthitelek képviselik. A devizahitelek csak kevés vállalatnál jelennek meg érdemlegesen, ám ott arányuk kiugróan magas is lehet. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy csak kevés cég képes számára kedvező feltételű devizahitelekhez hozzáférni, ám ezek az ilyen lehetőséget mindenképpen kihasználják.

A felmérés szerint a vállalatok jellemzően nem élnek a kötvénykibocsátás lehetőségével. A válaszadó cégek mindössze 5,22 százaléka, a teljes mintából 13 társaság folyamodott a forrásgyűjtés ezen formájához az elmúlt két-három évben. A vállalatok többsége (65%) úgy nyilatkozott, hogy nem volt szüksége pótfinanszírozásra. A többi válaszadó legnagyobb arányban az eljárás bonyolultságára panaszkodott, s csak jóval kevesebben említették a kibocsátás költséges voltát.

Az adatokat az 1996-os felméréssel összehasonlítva az látható, hogy a rövid lejáratú források szerkezete szinte alig változott az elmúlt 3 év alatt. A kategóriák közül egyedül a szállítóállomány növekedése szignifikáns. Érdekes, hogy a köztartozások (adó, TB, vám) aránya nem csökkent az elmúlt időszakban, tehát az állam irányába történő fizetési fegyelem jellemzően nem mutatott javulást.

A továbbiakban a leggyakoribb finanszírozási formákat, a bankhitelek, illetve a szállítóállomány szerepét elemezzük röviden.

8.6.1.2. Bankhitelek

A válaszadók egynegyede úgy nyilatkozott, hogy sohasem vesz fel hitelt, 35 százalék viszont az átlagosnál gyakrabban él ezzel a finanszírozási lehetőséggel. A rövid távú (egy éven belüli) hitelhez jutást könnyebbnek érzik a vállalatok, mint az éven túli hitelek megszerzését. Előbbi esetben a válaszadók 12, utóbbiban már 27 százaléka egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen jut hitelhez.

A hitelhez jutás nehézségeit vizsgálva egyébként különválnak a klaszterek. A teljesítmény klasztereket tekintve legkönnyebben az élenjáró csoport jut banki forráshoz, míg a legnehezebb dolga a lemaradóknak van. Minden klaszterre jellemző, hogy a vállalatok nehezebbnek érzi az éven túli forrásszerzést a rövid futamidejűvel szemben. Ugyanakkor látható, hogy azok kapnak nehezebben hitelt, akik saját bevallásuk szerint is átlagban gyakrabban teljesítenek késedelmesen illetve gyakrabban kérnek átütemezést.

2. a. táblázat Bankhitelek elérhetősége és fizetési fegyelem Teljesítmény

klaszterek Vesz-e igénybe

bankhitelt?* Bankhitelhez

jutás** Hányszor kért

hitel-átütemezést? Hányszor fizetett késedelmesen?

* (1-ritkán, 5-igen gyakran) **(1-képtelen hitelt szerezni, 5-nagyon könnyen) 2. b.táblázat Bankhitelek elérhetősége és fizetési fegyelem

Stratégiai klaszterek

Vesz-e igénybe bankhitelt?*

Bankhitelhez jutás** Hányszor kért hitel-átütemezést?

* (1-ritkán, 5-igen gyakran) **(1-képtelen hitelt szerezni, 5-nagyon könnyen)

A stratégiai klaszterek esetében kiugrik a szervezeti hatékonyságra törekvők hitelfelvételi gyakorisága. Éppen ez a csoport mondja átlagosan a legkönnyebbnek a hitelhez jutást is mindkét esetben. Ugyanakkor ezek a cégek fizetési fegyelmet tekintve a követő, alkalmazkodók után a második helyet foglalják csak el. Saját bevallás alapján is messze a legrosszabb fizetési fegyelemmel bírnak az értékesítésre orientált csoport vállalatai.

A fizetési fegyelem és a hitelhez jutás kapcsolatára vonatkozóan érdemes megvizsgálnunk a négy változó korrelációját is (4.6.3. táblázat). Egyértelműen igazolódik a kiindulási feltevésünk, hiszen a hitel-átütemezés és a késedelmes fizetés korrelációja magas és szignifikáns. Ennél gyengébb, de szintén erősen pozitív és szignifikáns a kapcsolat az éven belüli és éven túli hitelek elérhetősége között (0,762).

A várakozásoknak megfelelően negatív a hitelhez jutás és a fizetési kihágások gyakorisága közötti kapcsolat mind a négy párosításban (kb. –0,2) s 95 százalékos szinten mindegyik mutató szignifikáns is. Ugyanakkor meglepő, hogy a nem megfelelő teljesítés csupán 20 százalékban magyarázza a hitelfelvétel nehézségeit. Ennek magyarázata talán az elérhető biztosítékokban, a már meglévő hitelállomány nagyságában és abban keresendő, hogy valószínűleg a cégek hajlamosak önmagukat jobb adósnak feltüntetni mint a valóság.

A közös minta szerint a vállatok bankhiteligénye valamivel magasabb volt 1999-ben, mint három évvel azelőtt. A vállatok 76%-a állítja azt, hogy több vagy ugyanannyi hitelt vesz fel, mint az előző felmérés idején. Ennek többek között az is lehet az oka, hogy a rövid és hosszú távú hitelfelvételi lehetőségek pozitív irányba változtak.

A 4.6.1. ábráról leolvasható, hogy a válaszadók 84%-a könnyebben vagy megegyező feltételek mellett jut rövidtávú bankhitelhez, mint korábban. Ennek megfelelően azoknak az aránya, akik nehezebbnek találják a hitelfelvételt az 1996-ban tapasztaltaknál, azok csak a minta egyhatodát képezik. A hosszú távú bankhitelek esetében ez a szám valamivel több: a vállalatok mintegy egy negyede (24%) érzi úgy, hogy a hitelfelvételi lehetőségei szűkültek, illetve nehezedtek. (Lásd 2. és 3. ábrák)

6.3. táblázat A hitelhez jutás és a fizetési fegyelem kapcsolata

• A korreláció 0,05 szinten szignifikáns. ** A korreláció 0,01 szinten szignifikáns. ^• (2-oldali próba)

A rövidtávú hitelfelvétel lehetőségeinek változása

A hosszú távú hitelfelvételi lehetőségek változása

A jellemző hitelfelvételi célokról elmondható, hogy a vállalatok főleg gép- és anyagvásárlásra illetve a vevőtartozások fedezésére veszik igénybe a hiteleket.

Összességében úgy tűnik, hogy a jobb vállalatok átlag feletti arányban anyag- és gépvásárlásaikat fedezik hitelekből, míg a lemaradók bér-, vevő- és adótartozást finanszíroznak az megszokottnál nagyobb mértékben. A stratégiai klasztereknél a követő csoport az átlagosnál ritkább, a termékminőségre és technológiára koncentrálóknál gyakoribb a gépvásárlás miatti hitelfelvétel. (Lásd melléklet)

8.6.1.3. A szállítóállomány finanszírozó szerepe

Mint láthattuk, a rövid lejáratú forrásokon belül a szállítóállomány szerepe a legnagyobb. A magasabb aránya azzal magyarázható, hogy ez a forrás bizonyos ideig kamatmentes, sőt a fizetési határidő után sem rendszeres, hogy a szállítók szankciókat alkalmaznak. A szállítók 75%-a soha nem alkalmazza azt a szankciót, hogy többet nem szállít a vevőnek, viszont gyakrabban számolnak fel késedelmi kamatot (a válaszadók 30%-a alkalmazza gyakran, vagy rendszeresen). A vállalatok 84%-a ritkán vagy egyáltalán nem használja a késve fizetőkkel szemben azt a szankciót, hogy csak fizetés után teljesít új rendelést. A válaszadók bevallása szerint egyébként a cégek túlnyomó többségénél (88%) ritkán, vagy egyáltalán nem fordul elő, hogy késedelmesen fizetnek a szállítóknak.

A teljesítmény-klasztereket tekintve itt is megfigyelhető, hogy az élenjáró vállalatok szállítóiknak jóval pontosabban fizetnek, mint azt a lemaradók teszik. Ez magyarázhatja azt is, hogy ellenük sokkal ritkábban alkalmaznak büntető szankciókat, mint a lemaradókkal szemben.

Érdekesség, hogy átlagban a vállalatok minden kérdésben rosszabbnak ítélték saját helyzetüket mint szállítóikét. Rövidebb átlagos fizetési határidőket kapnak mint adnak, kisebb a kapott árengedmény, ritkábban fizetnek késve a szállítóiknak, mint teszik ezt velük a vevőik, ritkábban számítanak fel késedelmi kamatot vagy alkalmaznak más szankciót mint ahogy ilyesmit velük tesznek. Noha többször kínálnak nekik készpénzfizetés esetén kedvezmény, ritkábban élnek ezzel a lehetőséggel.