századtól a második világháborúig
5. Filozófia
5.1. A magyar filozófiai gondolkodás kezdetei
A magyar filozófiai gondolkodásnak több mint ötszáz éves hagyománya van, azonban önálló, magyar nyelvű filozófiai mű „csak” 1653-ban jelent meg. Szerzője Apáczai Csere Já-nos (1625-1659) volt, aki Magyar Encyclopaedia című művét Hollandiában jelentette meg. A könyv az erényei ellenére sem kapta meg a megérdemelt figyelmet, gyorsan feledésbe merült.
Apáczai szemléletére főként a puritanizmus és Descartes filozó-fiája gyakorolt hatást.
Évszázadokon keresztül a filozófiai gondolkodáshoz az egy-ház biztosított megfelelő keretet. Az egyegy-ház megkerülhetetlen volt, hiszen az oktatási intézmények mind egyházi kézben vol-tak, az elmélkedés ilyen szintű formájához megfelelő tudást csakis egyházi iskolában lehetett szerezni. Korának kiemelkedő reneszánsz és humanista gondolkodói voltak Vitéz János (1409 k.-1472), Andreas Pannonius (15. sz.), Janus
Pannonius (1434-1472), Verancsics Antal (1504-1573), illetve a későhumanista Szenczi Molnár Albert (1574-1634). Utóbbi személy elsősorban mint református lelkész ismert, azonban nyelvtudósként, filozófusként, zsol-tárköltőként, egyházi íróként és műfordítóként is jelentőset alkotott (Kollega T. I. 1996-2000).
5.2. Az egyházi filozófia
Az egyházi filozófiát két egységre szokás tagolni – követ-ve a két nagy vallásirányzatot –, a katolikus és a protestáns filozófiára. A katolikus filozófia egyik legjelesebb képviselője volt a piarista Schütz Antal (1880-1953). Schütz a Pázmány Péter Tudományegyetem tanára, a dogmatika professzora volt.
„Tégy oly célt fel, amelyre soha senki nem ért. Mert szép dolog a középszerű tudós emberekkel elér-kezni, de szebb még a legtudósbakkal egyará-nyú messze hagyíttani, legszebb penig mindene-ket fellyülhaladni, és a nagy hegynek oly részé-ben állani, ahova soha senki maga erejétől nem hághatott, s talám soha nem is hág.”
(Apácai Csere János)
Apácai Csere János síremléke (Házsongárdi temető,
Kolozsvár /Erdély/)
Rendkívüli szellemi képességekkel áldotta meg a Teremtő. Két doktorátusa volt: pszichológiából és teológiából. Emellett a természettudományokat is művelte, a magyaron és a németen kívül pedig hat nyelven beszélt. Schütz Antal volt Prohászka Ottokár életművének feldolgozója. A teológu-si életműve mellett jelentős volt pedagóguteológu-si és tankönyvírói tevékenysége is. A jeles katolikus filozófusok között említsük meg továbbá a még most is viták kereszttüzében álló székesfehérvári püspök, Prohászka Ottokár (1858-1927) nevét, aki mint közéleti gondolkodó, hitszónok, egyháztudós és tudós pap, a magyar katolikus megújulás vezéralakja volt. A budapes-ti Tudományegyetem Hittudományi Karának professzora volt a domonkos rendi szerzetes, Horváth Sándor (1884-1956), a neotomizmus képviselője. A neoskolasztikus gondolkodó élet-művéből elsősorban az Aquinói Szent Tamással kapcsolatos ku-tatásait kell kiemelni.
Protestáns filozófiai gondolkodók voltak Ravasz László (1882-1975) és Makkai Sándor (1890-1951) református püs-pökök. Makkai püspök filozófiából szerzett doktorátust (1912).
Makkai Sándor esetében az egyik legismertebb és legnagyobb vihart az ún. nem lehet-vita okozta. Az 1937-ben megjelent cik-kében az erdélyi magyarság és a kisebbségi lét megmaradásának nehézségeiről és kilátástalan helyzetéről közölt gondolatokat.
Böhm Károly tanítványa volt Varga Béla (1886-1942) unitári-us püspök. Varga elsősorban bölcseleti, pedagógiai és teológiai kérdésekkel foglalkozott (Kollega T. I. 1996-2000).
5.3. A hazai filozófia intézményesülése
Az önálló magyar filozófia megteremtésének igénye már a 19. század elején felmerült, amire történtek is kísérletek. Ennek az időszaknak két korai képviselője volt Hetényi János (1786-1853) (A magyar philosophia történetírásának alaprajza /Tu-dománytár, II. 1837/) és Szontágh Gusztáv (1793–1858). A 19. század utolsó harmadában ért a hazai filozófia tudomány arra a szintre, hogy önállósuljon, kialakulhassanak a hazai in-tézményei, és nemzeti arculatot kapjon. Ekkor modernizálódik Ravasz László
és Makkai Sándor református püspökök (1936) (FORTEPAN/
Makkai Sándor Protestáns Népfőiskolai Egyesület
gyűjteménye)
Szontágh Gusztáv (világháló)
5. Filozófia
a filozófiai szaknyelv, s foglalja el helyét a szellemi élet egészén belül (Perecz L. 2005). Ennek az időszaknak a kiemelkedő filo-zófusa volt a Budapesti Tudományegyetem tanára, a pozitiviz-mus és a neokantianizpozitiviz-mus irányzatát képviselő Alexander Ber-nát (1850-1927), akit a filozófiatörténet, a filozófiai szaknyelv fejlesztése és jelentős szakfordítói munkássága alapján méltat az utókor. „Alexander Bernát a magyar filozófiatörténet érdekes alakjai közé tartozik: azok közé, akiknek hatása jelentékenyebb, mint teljesítménye. Az ő hatása mindenesetre óriási, a teljesítmé-nye ellenben tiszteletre méltó, de nem igazán mély és nem igazán eredeti.” (Perecz L. 2005)
A 19. század második felében Németországból elinduló neokantianizmus (vagy újkantianizmus) mintegy másfél év-tizedes késéssel jelent csak meg hazánkban, s itt is a filozófia megújulásának egyik záloga volt az új irányzat. Ebben az idő-szakban tűnt fel az egyik legjelesebb hazai iskolateremtő filo-zófus, Böhm Károly (1846-1911) (neokantianizmus). Böhm is németországi egyetemeken vértezte föl magát filozófiai isme-retekkel, azonban Kolozsváron már ő volt az, aki maga köré fiatal tudósokat szervezett (pl. Tankó Béla, Bartók György, Varga Béla). Ez a későbbiekben magalapozta a kolozsvári, majd később a szegedi filozófiai oktatást. Gondolkodására elsősor-ban Kant, Comte majd Fichte hatott (Kenyeres Á. 1994). A tanítványok közül említsük meg a főként etikával és filozófia-történettel foglalkozó Bartók György (1882-1970) nevét, aki Kolozsvárott, Szegeden és Budapesten is egyetemi oktató volt.
Bartókra – akárcsak mesterére – szintén a neokantianizmus gyakorolta a legnagyobb hatást.
A filozófusok között igen nagy volt a baloldali, radikális cso-portokhoz közel állók száma, a Tanácsköztársaság idején ezért magasan felülreprezentáltak voltak az oktatásban, a tudomá-nyos és a művészeti életben. A „dicsőséges 133 nap” után ezért igen sokan külföldre távoztak, s ott folytatták tudományos pá-lyafutásukat. Az országot a Tanácsköztársaság után (vagy még az előtt) elhagyó baloldali, radikális filozófusok, szociológusok és társadalomtudósok közül sokan külföldön is széles körben ismertséget szereztek, így például Polányi Károly (1886-1964) (szociálfilozófia), Polányi Mihály (1891-1976)
(tudományfilo-zófia) vagy Lukács György (1885-1971). Lukács György (1945) (FORTEPAN/
Bauer Sándor)
5.4. Filozófusok a két világháború között
A Tanácsköztársaság felforgató és a korábbi rendet gyökeresen megváltoztatni kívánó időszaka után visszatért a régi rend, bár természetesen nem lehetett ugyanaz, mint 133 nappal azelőtt, mivel a radikális, baloldali filozófusok jó része elhagyta az orszá-got, vagy nem kapott lehetőséget arra, hogy nézeteit közzétegye, így ezáltal kevésbé volt színes a hazai filozófusokból álló paletta.
A Horthy-korszak egyik legnagyobb hatású filozófusa volt Pau-ler Ákos (1876-1933), aki Böhm Károly utódja lett Kolozsvárott (ezt megelőzően Pozsonyban, Kolozsvár után pedig Budapes-ten is tanított). Filozófiatörténettel, etikával és antik filozófiával foglalkozott Halasy-Nagy József (1885-1976). A professzor a pécsi és a szegedi egyetem tanára volt, előbbi intézményben az 1923-24-es tanévben a rektori tisztet is betöltötte. A budapesti Tudományegyetem tanára volt a filozófiával és pszichológiával egyaránt foglalkozó Kornis Gyula (1885-1958). Kornis kezdet-ben a piarista rend tagja volt, majd onnan kilépett, később pedig országgyűlési képviselő, államtitkár, majd az Országgyűlés elnö-ke lett (1938-39). A kultúrfilozófia jeles képviselője volt Prohász-ka Lajos (1897-1963), aki nemcsak a filozófia, de a pedagógia és a könyvtártudomány területén is maradandót alkotott.
Számos olyan tudóst is meg kell említenünk, akik végzett-ségük szerint nem voltak képzett filozófusok, nem tartoztak egyik jelentős filozófiai csoporthoz sem, azonban önálló filozó-fiai gondolkodásuk a legnagyobb hazai filozófusok közé emelte őket. Többük saját, tanult tudományágát ötvözte a filozófiával, új „elegyet” létrehozva ezzel (pl. pedagógia-filozófia, jog-filozófia, politika-filozófia). Ezek közé a személyek közé sorolható többek között Bibó István (1911-1979) (politológia), Karácsony Sán-dor (1891-1952) (pedagógiai filozófia) és Hamvas Béla (1897-1968) (Perecz L. 2017).
5.5. A hazai filozófiai gondolkodás 1945-től napjainkig
A második világháborút követően a hagyományos polgári fi-lozófia helyébe a „marxizmus–leninizmus” lépett, a tudomány korábban megmutatkozó fejlődése derékba tört. Lehetetlenné
„Mindenkinek egyfor-ma helye van a Nap alatt, de senkinek sincs joga a másik elől el-fogni a napsugarat.”
(Karácsony Sándor)
Karácsony Sándor (Debrecen, Református
Kollégium)
„A szabadság ott kezdő-dik, ahol megszűnik a félelem.” (Bibó István)
5. Filozófia
tettek minden olyan filozófiai tevékenységet, amely nem a szov-jet-marxista ideológiát szolgálta (Kunszt Gy. 1991). A neves hazai filozófusok külföldre menekültek, akik pedig itthon maradtak, több évtizedes hallgatás várt rájuk. A filozófia addig kialakult intézményrendszere jelentősen átalakult, a korábbi filozófia tan-székek pedig megszűntek, helyüket a „dialektikus és történelmi materializmus, tudományos szocializmus és politikai gazdaságtan tanszékek” vették át (Kollega T. I. 1996-2000). A korábbi oktatók helyébe újonnan, gyorstalpalókon (pl. a Lenin Intézetben) vég-zett „filozófusok” kerültek. Ezek kapcsán indultak el a később a tudománytörténetben az ún. Lukács-viták néven ismertté vált vitasorozatok (ua.). Ebben az időben fosztották meg a professzori katedrától Szabó Józsefet és Bibó Istvánt is (Szabadfalvi J. 2003).
A magyar filozófia egyik legnagyobb hatású képviselője Lukács György. Emberi oldala miatt számos kritika érte és éri jelenleg is, mivel mint kommunista politikus köze volt rengeteg máshogy gondolkodó tudós és művész tönkretételéhez, ráadá-sul a tanácskormány idején helyettes oktatási népbiztos is volt.
Ez Lukács György egyik arca, a másik viszont az elismert tu-dósé, aki a legjelentősebb magyar gondolkodók közé tartozik.
Lukács körül egy tudósokból álló csoportosulás alakult ki, akiket Lukács-iskolának vagy budapesti iskolának neveznek. Három legismertebb képviselője Vajda Mihály (1935) (fenomenológia, német filozófia), Heller Ágnes (1929-2019) (etika, esztétika) és az 1977-ben Ausztráliába távozó Márkus György (1934-2016).
Lukács tanítványainak második nemzedékét Lukács-óvodának nevezik. Neves képviselői Bence György (1941-2006) (a Lukács-óvoda szellemi vezetője volt) és Kis János (1943) (a Szabad De-mokraták Szövetségének alapítója és első elnöke volt). Említsük meg továbbá a rendkívül ellenmondásos Lakatos Imre (1922-1974) nevét. Itthon részt vett az Eötvös Collegium szétverésé-ben, ÁVH-s ügynök volt, majd 1956-ban elhagyta az országot, és Angliában telepedett le. Itt ünnepelt filozófus vált belőle (Karl Popper mellett dolgozott), és elsősorban tudományfilozófiával foglalkozott.24 Szintén Angliában telepedett le a marxista filo-zófus Mészáros István (1930), aki személyes kapcsolatot ápolt Hugo Chávez venezuelai államfővel. Az egykori Lukács-tanít-vány a recens baloldali filozófia egyik legismertebb képviselője.
24 Életéről A csokoládé-gyilkosság - egy filozófus másik élete címmel jelent meg könyv. Akadémiai Kiadó, Bandy Alex, 2014
Kis János (1990) (FORTEPAN/
Szalay Zoltán)