Audrey a fejét rázta.
- Arról nem is tárgyaltunk. Odaadta azt a jókora summa pénzt, azt mondta: jövő héten ujra jelentkezzem, és azóta nem tettem egyebet, csak másoltam az irásait, amelyek minden reggel az első postával érkeznek hozzám. A mai levelei hosszabbak voltak. Le kellett másolnom a bermudai kormányzó egyik levelezését az angol gyarmatügyi hivatallal. Az irások ezuttal nyomtatottak voltak, - nyilván valamelyik hivatalos Kék Könyvből valók. Mit tegyek, mr Shannon?
- Kössenek föl, ha tudom - mondta Dick zavarodottan. - Egy dolgot azonban nem kell meg-tennie. Ne menjen egyedül abba a furcsa házba a jövő szombaton, vagy melyik napra is szól a megállapodásuk? Tudnom kell a pontos időt, és én várni fogom a Portman-téren. Mikor az ajtó kinyilik önnek, én majd könnyen besurranhatok.
Dick észrevette Audrey megrőkönyödését és elmosolyodott.
- A kapu-aljban akarok maradni, lőtávolon belül, igy hát nem kell attól tartania, hogy én önt gonosz rendőri szándékaimra használom ki. Nekünk semmi kifogásunk mr Malpas ellen, csak az, hogy rendkivül titokzatos ember. És dacára annak, amit ellenkező értelemben össze-irkáltak, - a rendőrség gyülöli a rejtelmeket. Mellesleg kérdem: nem volt azok között a levelek között, amelyeket ön irt, egy sem mr Lacy Marshaltnak cimezve?
Audrey a fejét rázta.
- Az az afrikai milliomos, nem? Malpas szomszédja. A gépvezető mondta.
Audrey elbeszélte a furcsa kis komédiát, amelynek szemtanuja volt mr Marshalt házának kapujánál.
- Hm! - mondta Dick. - Ez egészen ugy hangzik, mint az öregur szokott unalom-üzői. Azt hiszem, a legjobb dolog, amit tehetek, megnézni Marshalt barátunkat és megkérdezni, mi baja vele Malpasnak. Az, hogy kettőjük között ellenségeskedés van, világos.
Hideg szél fujt és Dick észrevette, hogy Audrey - bár melegen volt öltözve - didergett.
Fölugrott.
- Önző kutya vagyok! - mondta bünbánóan. - Jöjjön, igyék meg egy jó meleg kávét, s én majd folytatom hires előadásomat, amelynek az lehetne a cime: „Utba-igazitás Londonban magá-nosan élő lányoknak”.
- Talán inkább csak megkezdené - mondta Audrey hamiskásan. - Mert eddig inkább csak azt a szintén hires előadását tartotta meg, amelynek az lehetne a cime: „Hogyan lehet adatokat szerezni megjavult bünözőktől?”
- Mr Lacy itthon van, - igen, - mondta, elébe állva a kapualjában. - De nem beszélhet vele, ha nincs megállapodásuk. Senki sem beszélhet mr Lacy Marshalttal megállapodás nélkül, amig én itt vagyok körülötte.
Dick Shannont mulattatta a tiszteletnek ez a teljes hiánya. Ez az ember nyilván több egyszerü cselédnél.
- Talán fölvinné hozzá a névjegyemet?
- Talán fölvinném - mondta a másik hidegen. - De ez éppen annyit jelentene, mintha nem vinném! Mindenféle fura népség keresi mr Lacy Marshaltot, mert udvarias, bőkezü és gazdag.
Ilyen ez a mi délafrikai fajtánk: nyiltszivü, nyiltkezü...
Elhallgatott, átvette Dick névjegyét és elolvasta.
- Ó! - mondta kissé zavarodottan. - Ön tehát detektiv, ugyebár? Rendben van, tessék besétálni, kapitány. Talán azért jött, hogy elcsipjen valakit?
- Lehetséges volna, hogy valakit el kellene csipni ebben a pompásan rendezett házban, ahol még a lakájok is olyan udvariasak és alázatosak, hogy szinte kínos zavarni őket?
Tonger vihogott.
- Nem vagyok lakáj - mondta. - Ön egy kissé tévedett.
- Talán a ház gyermeke? - találgatta Dick jókedvüen. - Vagy talán ön mr Lacy Marshalt?
- Isten ments! - vigyorgott az öreg-emberke. - Nem szeretném sem a pénzét, sem a gondját.
Erre tessék, kapitány.
Betuszkolta a látogatót a társalgóba, aztán Dick meglepetésére utána ment és behuzta az ajtót.
- Nincs semmi baj, ugy-e? - kérdezte, és a hangjában némi aggodalom volt.
- Az én tudtommal nincs - mondta Dick. - Tisztán barátságos látogatásról van szó, és önnek nem kell kinyitnia az ebédlő-szekrényt és megolvasnia a kanalakat.
- Nem vagyok szakács sem - igazitotta ki Tonger. - Majd beszélek a házi-gazdával.
Kisurrant a szobából és néhány perc mulva visszatért: mr. Lacy Marshalt mögötte. Tonger maradt volna, de Marshalt hangsulyozottan ajtót nyitott neki.
- Remélem, az öreg nem volt udvariatlan, Shannon kapitány? - kérdezte Marshalt, mikor egyedül maradtak. - Tonger velem nőtt föl, következőleg soha nem civilizálódott ki egészen.
- Inkább igen mulattatott - felelte Dick.
Mr Lacy Marshalt összeráncolta a homlokát.
- Engem néha egyáltalán nem mulattat - mondta boszusan. - Az ember gyakran nagy árat fizet a hűségért, - vannak esetek, amikor Tonger ugyancsak kemény próbára teszi a türelmemet.
Marshaltnak a kezében volt a detektiv névjegye. Most ujra elolvasta.
- Ön Scotland Yardból jött, ugy látom. Mivel lehetek szolgálatára?
- Mindenek előtt azt szeretném tudni, ismeri-e ön mr Malpast, a szomszédját?
Marshalt a fejét rázta.
- Nem - mondta. - Az ön látogatása talán összefüggésben van azzal a panasszal, amelyet néhány hónappal ezelőtt tettem?
- Nem. Ugy tudom, azt elintézte a kerületi rendőrség. Azért kerestem föl önt, mert bizonyos információm szerint ez a Malpas nevü ember valamiféle összeesküvést sző ön ellen. Ön azt állitja, hogy nem ismeri őt?
- Soha életemben nem láttam, igy hát azt sem tudom megmondani önnek, hogy ismerem-e vagy nem? Annyi bizonyos, hogy senkit sem ismerek, akinek Malpas a neve. Parancsol helyet foglalni és egy pohárkát...
Dick visszautasitotta az italt, de leült a székbe és a másik követte példáját.
- Miből, gondolja ön, hogy Malpas boszut tervez ellenem? - kérdezte Lacy. - Nagyon is meglehet, mert panaszt tettem ellene, mint ahogy ön is jól tudja. Olyan lármás, tapintatlan szomszéd volt, hogy nem tudtam tőle aludni.
- Miféle zajt csinált?
- Legtöbbször kalapált. Ugy hangzott, mintha a falon kopogtatna, de lehet, hogy ebben tévedtem, és talán inkább az történt, hogy podgyász-ládákat szögelt.
- Nem látta őt soha?
- Nem.
- Leirást sem kapott róla, - kérdezte Dick - amelyből, ha még olyan halványan is, de azonosit-hatná valakivel, akit ön ismert Délafrikában?
- Nem, én nem ismerek senkit - mondta Lacy Marshalt, fejét rázva. - Az embernek meg-vannak az ellenségei, kétségtelenül: senki nem viheti valamire anélkül, hogy életéhez ilyen kényelmetlen nyulványok ne ragadnának.
Dick egy pillanatra elgondolkozott.
Nem látta egészen tanácsosnak, hogy a milliomossal teljesen bizalmasan beszéljen, - de elhatározta, hogy, ha később talán saját magának zavarai lennének is miatta, mégis elmond Marshaltnak mindent, amit tud.
- Malpas alkalmaz vagy alkalmazni szándékozik valakit, hogy önt bosszantsa, hogy gonosz kellemetlenségeket okozzon önnek. Például: nekem az a benyomásom, hogy azt a részeg nőt, aki néhány napja itt volt, ő küldte.
- Nő? - Marshalt lehuzta szemöldökét. - Nem hallottam semmiféle részeg nőről, aki itt járt volna.
Hirtelen fölugrott, csöngetett, és Tonger nyomban besietett.
- Shannon kapitány azt mondja, hogy néhány nappal ezelőtt egy részeg nő zavargott itt a házban. Erről nem szóltál nekem.
- Szólok én mindenről? - kérdezte Tonger unott hangon. - Egy nő csakugyan járt itt, és csakugyan meg volt olajozva.
- Olajozva?
- Ugy értem: be volt sózva, - durván szólva: részeg volt. De micsoda hölgy!... Beesett a hallba, aztán nyomban ki is esett. Azt mondta, hogy ő mrs Lidderley, Fourteen Streams-ből...
Amig Tonger beszélt, Shannon a gazdáját nézte és egyszerre csak azt látta, hogy Lacy Marshalt arca elszürkül.