Audrey meghökkent. Senki nem tudta a cimét, - alkalmazást kereső utján sehol nem jutott el még odáig sem, hogy a cimét elkérték volna.
- Remélem, jó hir van benne - mondta a háziasszony végzetes hangon. - Én nem kérek sokat a szobáimért, de azt szeretem pontosan megkapni. Mindnyájunknak élni kell, és ma reggel éppen erre a szobára lett volna kvártélyos. Nem mintha önt ki akarnám tenni. Inkább a pamlagon vetettem volna ágyat önnek - tette hozzá.
Audrey nem hallgatta. A levelet forgatta kezében. Mikor fölbontotta, egy cimet talált benne és néhány sornyi ceruza-irást. Megrökönyödve olvasta az üzenetet:
Jőjjön ma este 5 órakor. Munkám van számára.
Alája ennyi volt irva: Malpas.
Audrey a homlokát ráncolta. - Ki ez a Malpas?... És honnan ismeri az ő helyzetét?
Audreynek remegett a keze, - hideg és félelem egyaránt rátört a bátorságára, - hideg és félelem és éhség, - mert aznap nem evett egyebet egy darabka kenyérnél és az estéről maradt korty kávénál.
Körültekintett az előcsarnokban.
Butornak nyoma sem volt egyéb, mint egy szék a fal mellett. A márvány padlózatot vastagon belepte a por, - a szinük-hagyott falakon sem festmények, sem tapéták.
Nyugalmat erőltetett rogyadozó lábába és fölment a kőlépcsőkön. A második lépcső -forduló-nál fényezett rózsafa-ajtó volt - az egyetlen belső ajtó, amelyet látott - és Audrey, összeszedve maradék bátorságát, kopogott rajta.
- Miss Bedford?
Ezuttal a feje fölött szólalt meg a hang. Audrey föltekintett, és egy másik rácsot fedezett föl az ajtóbejáratban. Ugy volt elhelyezve, hogy minden kopogtató vendégnek közvetlenül alatta kellett állnia.
- Igen, - felelte Audrey, visszaparancsolva félelmét.
A rózsafa-ajtó föltárult és Audrey most széles, jólvilágitott előszobába jutott. Szemközt vele egy másik ajtó volt, félig nyitva.
- Fáradjon be, kérem.
A hang ezuttal a szobából jött, - most kevésbbé határozott volt.
Audrey habozott. A szive kegyetlenül vert. A szoba mintha teljes sötétségben lett volna, kivéve valami halvány visszfényt. Audrey betolta az ajtó szárnyát és bement.
Tágas szobában volt, több mint harminc láb lehetett szélességben, kétszer annyi hosszuság-ban. A falak, amelyek annyira be voltak vonva bársony-függönyökkel, hogy lehetetlen volt kitalálni, hol rejtőznek az ablakok, homályba vesztek. A látogató csak sejthette, hol kezdődik a fekete menyezet, hol végződnek a falak. Audrey lába alatt dús, mély szőnyeg volt, amelybe belesüppedt, amint hármat lépett, aztán megállt és tágra nyilt szemmel bámult.
A szoba távoli sarkában öreg ember ült, asztaláról kis, zöldernyőjü lámpa szolgáltatta a homályos szoba egész világitását.
Hihetetlenül riasztó alak volt.
A feje keskeny és kopasz, - sárga, szőrtelen arcán ezer ránc és sebhely. Vastag orra valósággal lecsüngött. Hosszu, hegyes álla folyton mozgott, mintha magában beszélne.
- Üljön abba a székbe - mondta pincei hangon.
Audrey, amint szeme hozzászokott a homályhoz, meglátta a széket: a keskeny asztal mögött állt. Lassan és gyötrődve leült.
- Azért küldtem önért, hogy megteremtsem a szerencséjét - mondta az öregember mormogó hangján. - Sok ember ült már abban a székben és gazdagon távozott belőle.
A zöld fényben, amely a lámpából ferdén esett arcára, olyan volt, mint valami kinai müvész szörnyü képzelgése. Audrey megborzongott, és rendületlenül föléje nézett.
- Ott az asztalon, nézze! - mondta.
Nyilván megnyomott valami gombot az asztalán, mert Audrey nyomban észre vette, hogy hatalmas sárga fényözön gyujtó-pontjában ül, - a fény egy harangalaku ernyőről omlott alá és
- Vegye el! - mondta.
Pillanatnyi tétovázás után Audrey kinyujtotta kezét és elvette a bankókat. Fejétől a lába ujjáig reszketett. A fény lassan kialudt feje fölött, - aztán egészen eloszlott, és Audrey ismét a homályban ült. Keze öntudatlanul szorongatta a vagyont, amelyhez ilyen hirtelen jutott.
És ugyancsak öntudatlanul szorongatott egy kulcsot is, de ezt észre sem vette, csak később, amikor visszaemlékezett a jelenetre.
- Audrey Bedford. Ez az ön neve?
A lány nem felelt.
- Három héttel ezelőtt bocsátották el a börtönből, ahol egy évet, vagy egy évből kilenc hónapot töltött ki, rablás miatt?
- Igen - mondta a lány nyugodtan. - Ezt minden esetre elmondtam volna önnek magamtól is.
Változatlanul elmondtam mindenkinek, akinél munkát kerestem.
- Persze ártatlan volt? - kérdezte.
Lélektelen arcán nem volt mosoly, és Audrey nem tudta megitélni: gúnyból kérdezi-e vagy nem? Ő ugyan inkább ugy gondolta, hogy gúnyból.
- Igen, ártatlan voltam - mondta egyenesen.
- Hamis vád volt... tiszta kitalálás, ugy-e? Elton csapdája volt az egész. Ön nem tudott semmit a rablásról? Mindössze ártatlan eszköz volt?
Az öregember várta a feleletet.
- Nem tudtam semmit a rablásról - mondta Audrey nyugodtan.
- Megmondta ön ezt a kihallgatásánál?
Audrey nem felelt.
Az öregember olyan mozdulatlanul ült, hogy Audrey azt hihette volna, valamely tébolyult müvésznek a viasz-alkotása.
- Nagyon rosszul van öltözve... ez bánt engem. Van pénze, vásároljon a legjobb szövetből.
Mához egy hétre, ebben az időpontban, jöjjön el ujra. Az asztalon kulcsot fog találni: azzal kinyithat minden ajtót, ha esetleg az ellenőrzés nem müködik.
Audreynek megjött a hangja.
- Előbb tudnom kell, mi a munkám - mondta, és hangja élettelenül hangzott a párnázott falak közt. - Ön nagyon jó, hogy ennyi pénzt rám biz, de azt be kell látnia, hogy addig el nem fogadhatom, amig nem tudom, mit kiván érte tőlem?
Ugyancsak rendkivüli erőfeszités kellett ehhez a kijelentéséhez, amennyire ki volt éhezve, s nem volt előtte más kilátás, mint az, hogy vacsora nélkül kerül vissza megint sivár, rút kis szobájába. Az éhség megrontja még a legfinomabb lelkeket is, Audrey pedig már bágyadozott a koplalástól.
Az öregember vontatott hangon felelt a kérdésre:
- Az lesz a föladata, hogy összetörjön egy férfiszivet - mondta.
Audrey elnevette magát.
- Ez meglehetős... ijesztően hangzik. Remélem, nem komolyan értette?
Az öregember nem felelt. Hideg légáramot érzett háta mögött. Megfordult és egy pillanatra megborzongott, mikor látta, hogy az ajtó kinyilt.
- Jó éjt!
Az emberalak ott a szoba másik végén, kinyujtotta kezét az ajtó felé. A beszélgetésnek vége volt.
Audrey féllábát a lépcsőre tette, amikor az ajtó megint bezáródott. Lement a kapualjba, de az eszét nem tudta egyhamar összeszedni. A kapuajtó nem volt nyitva, - az öregember nyilván azt akarta, hogy a kulccsal nyissa ki. Remegett a keze, mikor a kulcsot bele próbálta helyezni a szinte mikroszkopikusan kicsi kulcslyukba, amelyet ideges keresés után megtalált. A sietős tapogatózás közben a kulcs kiesett a kezéből. Olyan kicsi volt az is, hogy először nem találta.
Odaesett valahova a kapuzugba. Keresés közben más valamit is talált a földön: egy dióalaku követ. A kövön csöppnyi piros pecsétviasz volt, a viaszon meg keskeny pecsétnyomó éles lenyomata.
Olyan szokatlan holmi volt ez, hogy Audrey egy pillanatra el is felejtette, mennyire kifelé igyekszik a házból. A szokatlan dolgok mindig megbüvölik az ifjuságot, - már pedig ebben a gondosan megpecsételt közönséges kavicsban volt valami szokatlan.
Audrey fölnézett a lépcsőházba, abban a hitben, hogy meglátja az öregembert és megkérdezi tőle, hogy ez a furcsa lelet nem érdekli-e? Azután eszébe jutott, hogy egy hét mulva ugy is ujra itt lesz, és belecsusztatta a kavicsot kis kézitáskájába.
Mikor ez megtörtént, akkor eszmélt rá, hogy egyik kezében bankóköteget szorongat. Hatszáz font! Három darab százas volt, négy ötvenes és husz ötös.
Audrey föllélekzett. A pénzt eltette, a kulcsot megforditotta a kulcslyukban, - és egy pillanattal később ott künn volt a hóviharban.
A bérautóval, amely lassan felé gördült, először nem törődött. De aztán megvillant eszében a gondolat, hogy hiszen ő most ugyancsak gazdag nő. A szive kissé gyorsabban vert, amikor fölemelte a kezét, hogy intsen a vezetőnek. Elébe sietett a gépnek:
- Vigyen el...
De hová is?
Mindenek előtt enni kell. Aztán majd jóllakott gyomorral el lehet nyugodtan szemlélődni és gondolkozni a többiről.
- Ugy látszik, a hölgynek is több jutott az elégnél - vigyorgott a vezető.
Audrey hirtelenében azt hitte, hogy a férfi róla beszél, és nem tudta elgondolni, mire céloz?
De a vezető elnézett Audrey feje fölött, és a lány e tekintet nyomán olyan látványt pillantott meg, amely először megijesztette, aztán szánalomra gerjesztette a szivét. Egy nő félkézzel a ház vaskorlátjába kapaszkodott nagy ingadozva, - félkézzel pedig a kapukopogtatót igyekezett megmozgatni annak a rejtelmes háznak a szomszédságában, ahonnan Audrey az imént kijött.
Látnivalóan ittas volt.
Az egész furcsa-ünnepélyes öltözéke - kalapjának lelógó paradicsommadár-toll utánzata, ázott-kopott prémkabátjának ellenállhatatlanul nevetséges szabása - mindez felejthetetlen látvány volt. Audrey mindenképpen undoritónak tartotta a részegséget, - de most, hogy nőt látott ebben az állapotban, - eliszonyodott. A Gray’s Inn Road hajbakapott némberei, ugy érezte, nem voltak olyan visszataszitóak, mint ez a szerencsétlen teremtés itt a maga puffadt, vörös képével és részeg dadogásával.
Audrey visszalépett a bérautó hágcsójáról azzal a szándékkal, hogy odamegy a szerencsétlen asszonyhoz. Ebben a pillanatban fölpattant a kapu ajtaja, és az ajtóban egy vézna öreg-emberke jelent meg.
- Mi ez, - miféle lárma? Idejönni egy dzsentlmen háza elé és ilyen mókát űzni itt! Azonnal menjen, vagy rendőrért küldök!
Tonger hangja verődött Audrey fülébe, a szél sivitásán keresztül.
- Be - be - menni... - dadogta a részeg emberi roncs és a nyitott ajtó felé tántorgott.
Audrey látta, hogy a vézna öregemberke tartóztatni akarja a szerencsétlent, de az odazuhant elébe.
- Héj, állj föl!
Rövid tusa után Tonger hirtelen belökte az asszonyt a kapu aljába, és az ajtó bevágódott.
- Ez mr Marshaltnak a háza - mondta az autó vezetője. - Az afrikai milliomosé. Merre is méltóztatott parancsolni, miss?
Audrey hirtelenében egy kisebb női divatüzletet nevezett meg, amelynek kirakata előtt sokszor bámészkodott a Shaftesbury-Avenuen, amikor alkalmazást kereső utjában nyugat felé jutott. Majd később megvizsgálja, hogy helyes dolog volt-e annak a rettenetes öregembernek a pénzét költenie. E pillanatban a teremtett ember szükségletei mellől eltünt minden egyéb. A divatüzlettel szemközt volt egy cipőüzlet, - két utcával odébb egy kényelmes szálló.
- Majd egyszer fölébredek ebből az álomból - mondta Audrey, amint az üzletek elmosódó ablakai elvillantak mellette - de legalább száraz ruhával és tiszta szálláson!