- Ha kedvem lesz elmenni... - kezdte kihivóan.
- Nem fogsz többé elmenni - ismételte Elton, és a hangja szinte suttogóra vált. - Ha elmégy, meg fogom látogatni mr Lacy Marshalt-ot, és három golyót eresztek abba a zsebébe, amelyik-ben pompás szivarjait hordozza. Azt, hogy veled mit fogok tenni, nem tudom - mondta a lehető legtermészetesebb hangon. - Tökéletesen a hangulatomtól függ és a te... a te közelsé-gedtől. Inkább ugy gondolom, hogy hármas tragédia lesz belőle.
Arca kisértetiesen fehér volt. Dora beszélni akart, de nem tudta rendbe szedni a szavait. Aztán hirtelen odaborult a férfi lábához, és átfogta a térdét.
- Ó Bunny, Bunny! - zokogta. - Ne beszélj ilyeneket, - ne nézz rám igy! Meg akarom tenni, amit kivánsz... nem történt semmi... ártatlan dolog volt az egész... Esküszöm, hogy semmi sem történt, Bunny... Csak gonoszkodtam...
Elton megsimogatta Dora aranyszinü haját.
- A sorsomat jelented - mondta gyöngéden. - Én nem a legjobb nevelésben részesitettelek, s ugy gondolom, eldobtam magamtól minden régi jó erkölcsi szabályt, amely a legtöbb embert irányitja. De van egy, amelyhez tartom magamat, mint a halál - - és ez: „a tolvajbecsület”, Dora... a tolvajbecsület!
Dora már két órája ágyban feküdt, és Elton még mindig a hamvadó tüz előtt ült, fehér foga között a kialudt szivar csutkája. Tekintete a tüz hamuján mélázott, két kegyetlen óra hosszat nézett szemtől-szembe a dolgok leplezetlen valóságával, és itélkezett a nő fölött, akit szeretett.
Ez a szemrevaló fiatalember, sima bőrével és dandy-ruhájában, valóban emberi volt.
Fölkelt, kinyitotta iró-asztalának egyik fiókját, elővett belőle egy keskeny Browningot, és jó negyedóra hosszat ugy ült a kandalló előtt, hogy a pisztoly a tenyerén pihent, komoly tekin-tete a fegyverre szögeződött. Suhogást hallott kivülről, és zsebébe csúsztatta a fegyvert. Dora lépett be a szobába négligé-ben.
- Két óra elmult, Bunny - mondta Dora aggódva. - Nem jössz lefeküdni?
Elton mereven fölállt és kinyujtózkodott.
- Nem bánkódol már, ugy-e nem, Bunny? - kérdezte Dora félénken. Szeme még mindig vörös volt a sirástól. Keze, amelyet rátett Elton karjára, remegett. Elton a magáéba tette és meg-simogatta.
- Nem, már nem bánkódom többé - mondta. - Ujra indulunk...
- De Bunny - kesergett Dora - nem kell ujra indulni... Esküszöm neked...
- Ujra indulunk - mondta Bunny, és megcsókolta.
A vezető félrehajolt, hogy a nyitott ablakon át kiáltsa be a kérdést, mikor a tulsó gyalogjáró szélén volt a géppel. De Dick már kinyitotta a kocsi ajtaját és kiugrott a kövezetre, mielőtt a gép megállt volna.
- Miss Bedford, ugy gondolom - mondta nevetve. - Ez aztán kellemes meglepetés!
Valóban az volt, nem is egy tekintetben. A lány szegénységének minden nyoma eltünt.
Pompásan volt öltözve, pompás volt a lábbelije, és uj öltözékében olyan kedves látvány volt, hogy a hátraforduló fejek egész utcaközén kellett áthaladnia.
A meglepetés kölcsönös volt és a lány szemének fénye ugy mutatta, hogy az öröm is.
- Átkutattam egész Londont ön után - mondta Dick, valósággal odaesve melléje és észre sem véve a gépvezető riadalmát, aki attól tartott, hogy elszédült. - A sors cselszövő gazságából elvesztettem önt szem elől akkor reggel, amikor Hollowayból hazajött. Néhány perccel azután érkeztem, hogy ön elment. Elég téves módon még azt a tévedést is fejembe vettem, hogy önnek jelentkeznie kell a rendőrségen.
- Mint más veszedelmes gonosztevőknek - mosolygott a lány. - Nem, ettől megkiméltek.
Láttam önt egyszer vagy kétszer Hollowayben. Hivatalból járt ott.
A hivatalos ügy, amely a lány börtönébe szólitotta, az volt, hogy legalább megpillanthassa valahol és megtudja, hogy egészséges-e? Volt egy-két apróbb kedvezmény, amelyet megsze-rezhetett Audrey számára, - például az, hogy kevésbbé terhes munkára fogják. Audrey nem egyszer elcsodálkozott azon, hogy miért vonták el olyan hirtelen a mosókonyha robotjától és miért osztották be a sokkal rokonszenvesebb könyvtári munkára. Nem jutott eszébe, hogy Dick Shannon röpke látogatásait összefüggésbe hozza helyzetének változásával.
Befordultak a kevésbbé emberlepte Hanover-térre. Audreynek semmi szándéka sem volt a Hanover-térre menni, egy Oxford-streeti üzletbe készült, - de alárendelte akaratát ebben az apró-cseprő kérdésben Shannonénak, nem is kutatván pontosabban, hogy miért?
- Egészen atyai őszinteséggel akarok beszélni önnel - mondta Shannon, meglassitva lépteit.
- Én pedig tapasztalatból tudom, olyan helyről, amely maradjon névtelen, - mondta Audrey - hogy a rendőrség emberei nagy mesterek! És az atyai jóság álarca alatt...
Audrey látta, hogy Dicknek elpirul az arca és összehuzódik a szemöldöke.
- Rendkivül sajnálom, de igazán nem volt szándékom tapintatlan lenni, - folytatta Audrey. - Tessék, beszéljen egészen őszintén, - minden fönntartás nélkül igazmondó leszek, de nem kell semmit sem kérdeznie Doráról, és valóban nem kell fölvetnie a szerencsétlen királynői gyémántok kérdését.
- Dora Elton a nénje önnek, vagy sem?
Audrey egy pillanatig hallgatott.
- Pontosan véve nem a néném, de az volt a benyomásom, hogy az - mondta aztán.
Dick elgondolkozva cirógatta az állát.
- Akárhogyan van, minden esetre becsületére válik, hogy most érdeklődik ön után.
A lány csöndes nevetéssel felelt.
- Azt akarja mondani, hogy nem?
Dick megállt és lenézett a lányra.
- Dora és én nem vagyunk többé beszédes viszonyban - mondta Audrey - és ez igazán termé-szetes is. Nem válnék javára Dorának, beszédes viszonyban lenni azzal a nővel, akinek olyan szomoruak az előzményei. Komolyan mondom, Shannon kapitány, nem kivánok beszélni Doráról.
- Mi dolga van? - kérdezte Dick nyersen.
- Daffrige üzlete felé voltam uton, de föltartóztattak és...
- Mondja meg egészen komolyan, milyen munkával van elfoglalva?
A lány tétovázott.
- Nem tudom, kivéve azt, hogy leveleket kell másolnom egy igazán kellemetlen arcu öreg dzsentlmennek, és hogy szolgálataimért igazán hihetetlen bért kapok.
A lány hangjának könnyedsége ellenére is észrevette Dick, hogy derüs viselkedése mögött zavar és gond van.
- A Hanover-tér igazán nem a világ legnyugodtabb helye - mondta. - Elvinném magammal a Parkba, ott szivünk szerint kibeszélgethetnők magunkat.
Körülnézett bérautó után. Egy ott gördült mögötte, és a vezető arca meglepően ismerős volt neki.
- Ó, Teremtőm! Elfeledtem - hebegte Dick.
- Én nem feledtem el önt! - mondta a vezető mérgesen. - Hova óhajt menni?
A Hyde Park pusztaságában két száraz székre és kivánatos magányra találtak.
- Először arról a kellemetlen arcu öreg dzsentlmenről szeretnék hallani - mondta Dick és Audrey röviden, elevenen elbeszélte neki Malpas-szal való történetét.
- Ön bizonyára elitéli azt, hogy igénybe vettem a pénzt, - de amikor egy lány kegyetlenül éhes és kegyetlenül fázik, akkor sem ideje, sem kedve ahhoz, hogy leüljön és elvont erkölcsi téte-leket oldjon meg. Nekem igazán nem volt semmi szándékom, hogy bárkinek is összetörjem a szivét, de mindaddig nem vizsgáltam meg szigorubban kötelességemet, amig kényelmesen el nem helyezkedtem a Palace Hotelben, két nappali ruhával, három pár cipővel és egy csomó más holmival, ami mind teljes rejtelem volna önnek, ha megnevezném! Csak másnap reggel kezdett félelmetesen szorgalmas lenni az én lelkiismeretem. Előző este irtam mr Malpasnak, megirtam neki uj cimemet, reggel pedig már tul voltam a felén egy második levélnek, amely-ben megmagyaráztam, hogy szives készséggel vállalkozom minden szolgálatra, ha még olyan cselédi munka is, de fölfedeztem, hogy szivek összezuzására nincs tehetségem, - mikor üzenet jött tőle. Hatalmas levélboriték volt, benne vagy tiz ceruzával irt levél, amelyeket - arra kért - másoljak le és küldjem vissza hozzá.
- Miféle levelek? - kérdezte Dick kiváncsian.
- Többnyire kártyák voltak, amelyek ebédre vagy egyéb társadalmi szerepre való meghiváso-kat utasitottak vissza. Nyilván bizalmas barátainak szólhattak, mert csak a neve kezdőbetüit irta alá. Azt üzente, hogy a szálló levélpapirjára is másolhatom és nem kell géppel irnom őket.
Dick Shannon gondolataiba mélyedt.
- Nem szeretem azt az embert - mondta végül.
- Ismeri?
- Hallottam róla. A napokban hosszasan beszélgettem róla néhány - barátommal. Mi a fizetése?
Audrey a fejét rázta.
- Arról nem is tárgyaltunk. Odaadta azt a jókora summa pénzt, azt mondta: jövő héten ujra jelentkezzem, és azóta nem tettem egyebet, csak másoltam az irásait, amelyek minden reggel az első postával érkeznek hozzám. A mai levelei hosszabbak voltak. Le kellett másolnom a bermudai kormányzó egyik levelezését az angol gyarmatügyi hivatallal. Az irások ezuttal nyomtatottak voltak, - nyilván valamelyik hivatalos Kék Könyvből valók. Mit tegyek, mr Shannon?
- Kössenek föl, ha tudom - mondta Dick zavarodottan. - Egy dolgot azonban nem kell meg-tennie. Ne menjen egyedül abba a furcsa házba a jövő szombaton, vagy melyik napra is szól a megállapodásuk? Tudnom kell a pontos időt, és én várni fogom a Portman-téren. Mikor az ajtó kinyilik önnek, én majd könnyen besurranhatok.
Dick észrevette Audrey megrőkönyödését és elmosolyodott.
- A kapu-aljban akarok maradni, lőtávolon belül, igy hát nem kell attól tartania, hogy én önt gonosz rendőri szándékaimra használom ki. Nekünk semmi kifogásunk mr Malpas ellen, csak az, hogy rendkivül titokzatos ember. És dacára annak, amit ellenkező értelemben össze-irkáltak, - a rendőrség gyülöli a rejtelmeket. Mellesleg kérdem: nem volt azok között a levelek között, amelyeket ön irt, egy sem mr Lacy Marshaltnak cimezve?
Audrey a fejét rázta.
- Az az afrikai milliomos, nem? Malpas szomszédja. A gépvezető mondta.
Audrey elbeszélte a furcsa kis komédiát, amelynek szemtanuja volt mr Marshalt házának kapujánál.
- Hm! - mondta Dick. - Ez egészen ugy hangzik, mint az öregur szokott unalom-üzői. Azt hiszem, a legjobb dolog, amit tehetek, megnézni Marshalt barátunkat és megkérdezni, mi baja vele Malpasnak. Az, hogy kettőjük között ellenségeskedés van, világos.
Hideg szél fujt és Dick észrevette, hogy Audrey - bár melegen volt öltözve - didergett.
Fölugrott.
- Önző kutya vagyok! - mondta bünbánóan. - Jöjjön, igyék meg egy jó meleg kávét, s én majd folytatom hires előadásomat, amelynek az lehetne a cime: „Utba-igazitás Londonban magá-nosan élő lányoknak”.
- Talán inkább csak megkezdené - mondta Audrey hamiskásan. - Mert eddig inkább csak azt a szintén hires előadását tartotta meg, amelynek az lehetne a cime: „Hogyan lehet adatokat szerezni megjavult bünözőktől?”