Martin Elton hazaérkezik.
Dora Elton hallotta férjének kulcsát a zárban és fölkészült a találkozásra. Fázott, pedig még mindig rajta volt a prémkabátja, a szoba hőmérséklete pedig elég magas volt. Az idegei annyira meg voltak feszülve, hogy minden hangot erősebbnek hallott, mint máskor. Hallotta, amint férje a hallban letette sétabotját a tartóba, - hallotta cipőjének neszét a szőnyegen, - és várt. Valamikor olvasott egy férfiról - vagy talán nő volt? - aki vakon engedelmeskedett egy hipnotizőr akaratának. Egy napon aztán a szabadság, a megkönnyebbülés örvendező érzése vett rajta erőt, és nemsokára meg is tudta, hogy parancsoló mestere halott.
Lacy Marshalt is halott... Ha nem állt volna is ott a tömeg szélén és nem hallotta volna a hireket, amelyek szájról-szájra jártak, megtudta volna abból, hogy lelki megszállottságának érzete alól hirtelen, viharzó erővel fölszabadult. Ugy érezte magát, mint a gyilkos érezheti a kivégzés hajnalán. A bün ostoba, kicsinyes volta, - a rettenetes és aránytalan büntetés, amely el fogja ragadni tőle azt, ami legdrágább neki, - a régi gyülölségek tökéletes haszontalansá-ga... mindez az ő lelkén is átrezdült.
A kilincs lenyomódott, és Martin Elton belépett.
Dora meglátta és ajkához kapott, hogy elnyomjon egy sikoltást.
A férfi arca és keze piszkos volt, ruhája csupa szenny és por, - egyik nadrágjáról egy szövet-sáv lógott le és a nyiláson át kilátszott megzuzódott térde. Arca megviselt, öreges volt, - vértelen ajka görcsösen rángatózott.
Egy pillanatra megállt az ajtónál és Dorát nézte. Tekintetében nem volt sem gonoszság, sem szemrehányás.
- Halló! - mondta, becsukta az ajtót és előbbre ment. - Hát eljött a rendőrség?
- A rendőrség?
- Ideküldted, hogy itt valami pénzt talál. Láttam Gavont: ugy látszott, hajlamos egy kis ház-kutatásra. Csak nem felejtetted már el, - vagy igen?
Dora valóban megfeledkezett már erről. Annyi minden történt már azóta.
- Megállitottam őket. Gavon azt hitte, hisztériás rohamom volt.
Martin odatartotta piszkos kezét a tüz elé.
- Én is azt hiszem.
Lenézett rendetlen ruhájára és elmosolyodott.
- Megfürdöm, átöltözöm és megszabadulok ezektől a rongyoktól, - ugyancsak kutya-nehéz kapaszkodó volt.
Dora hirtelen odament hozzá és belesüllyesztette kezét a férfi kabátja zsebébe. Martin nem ellenkezett, - és mikor Dora keze előtünt a lapos Browninggal, ugy látszott: a fegyver látványa inkább kiváncsivá tette Martint, mint boszussá.
Dora remegő kézzel és könnyektől homályos szemmel vizsgálgatta a pisztolyt. Amit látott, eldöbbentette: a pisztoly üres volt, a golyókat nem régen lőtték ki. Még érezni lehetett a szagát.
- Igen, öltözzél át - mondta Dora, aztán hozzátette:
- Megláttak?
Martin elgondolkozva csücsöritette ajkát.
- Nem tudom, - lehet. Mit fogsz most tenni?
- Jobb lesz, ha átöltözöl. Ha szükséged van valamire, hivj.
Mikor Martin kiment, Dora ujból a pisztolyt vizsgálgatta.
Nem volt rajta semmi, ami megkülönböztette volna ezer meg ezer más hasonló fegyvertől, csak a szám, amely a csövére volt nyomtatva. Ez pedig nem segit a rendőrségen. Bunny Belgiumban vásárolta, ahol nem ellenőrzik a fegyver-vásárlást olyan rendkivül szigoruan.
Belecsusztatta a fegyvert a zsebébe, fölment Martin szobájához és bekopogott rajta:
- Egy negyedórára elmegyek - mondta.
- Rendben van - hangzott a fojtott válasz.
Dora ismert egy földhányást, amely az Edgware Roadról ugrott ki. A földhányás magas falat védett, amely mögött a Regent-csatorna folyt, és az átjáró fele-utján vaslépcső volt a hidhoz, amely a két partot egybefogta. A bérautó a lépcső lábánál tette le, aztán elrobogott. Dora a hid közepéről ledobta a pisztolyt, - és hallotta, amint ráütődött a vékony jégre.
Átment a csatorna tulsó felén levő földhányásra, és öt perc mulva másik bérautót szerzett.
Martin öltöző-köpenyében volt és gőzölgő csészéből szürcsölte kávéját a társalgó kandallója előtt, mikor Dora megjött. Martin sejtette, hogy merre járt.
- Attól tartok, kissé megzavartam az eszedet, - amiatt a pénz miatt - mondta, átpillantva csészéje szélén Dorára. - Jobbnak láttam igy. Mikor Stanford megjött, elvitettem vele a holmit. Gavon akkor járt itt, mikor mi már elmentünk, Lacy elmondotta. Te nem tudtál róla?
- Nekem is mondott valamit - szólt Dora közömbösen. - Hallottam is, meg nem is. Mit csináltál a ruháddal?
- A kazánba! - mondta kurtán.
Nemrégiben központi fütést rendezett be a házban, - a kazán meglehetősen nagy volt.
- Lefekszem - mondta Dora, és odament hozzá a bucsucsókért.
Martin hallotta, amint Dora szobájának ajtaja becsukódott és elgondolkozva nézegette összekarcolt kezét.
- Furcsák az asszonyok - mondta.
Nem feküdt le. Ruhája szét volt szórva szobájában, készen a gyors öltözködéshez, amely a várt fölszólitásra következhet. Egész éjszaka a kandalló előtt ült, gondolkozva, tünődve, - de meg nem bánva semmit. A reggel szürke világossága ugy találta, álla a mellén volt, aludt a kihamvadt tüz előtt.
Hét órakor egy álmos cseléd felköltötte.
- Egy ur van odalenn, beszélni akar az urral. Shannon kapitány.
Martin fölriadt és didergett.
- Hivja föl - mondta, és Dick Shannon sietve benyitott a szobába.
- Jó reggelt, Elton. Az öné ez?
Keskeny aranytárca volt a kezében.
Martin megnézte.
- Igen, az enyém - mondta.
Dick Shannon visszatette a zsebébe.
- Lenne szives megmagyarázni, hogyan kerülhetett ez tegnap este annak a helynek a közelébe, ahol Lacy Marshaltot meggyilkolták? - kérdezte.
- Igazán? - mondta Elton udvariasan. - Milyen időtájban történt a gyilkosság?
- Nyolc órakor.
Martin bólintott.
- Nyolc órakor - mondta határozottam - a wine-streeti rendőrőrszobán voltam, megmagya-rázni Gavon felügyelőnek, hogy feleségemnek olykor zavarodott pillanatai vannak. Ezenfölül pedig mindaddig, amig most ön el nem mondta nekem, nem is tudtam, hogy Lacy Marshalt meghalt.
Dick rábámult.
- Ön a wine-streeti rendőrőrszobán volt? Ezt igazán könnyen meg lehet állapitani.
- Én ugy gondolnám, hogy ezt megállapithatták volna, mielőtt ön idejött - mondta Martin komoran.
Mindketten az ajtóra néztek, mikor megnyilt és belépett rajta Dora. Fénytelen szeme és sápadt arca nyugtalan éjszakáról beszélt. Shannonról férjére pillantott.
- Mi történt? - kérdezte halk hangon.
- Shannon azt beszéli, hogy Lacy Marshalt halott - mondta Martin nyugodtan. - Nekem ez ujság. Te tudtad?
Dora bólintott.
- Igen, én tudtam. Miért jött Shannon kapitány?
Martin mosolygott.
- Az a gyanum: engem gyanusit.
- Téged!
Dora a biztosra pillantott.
- Az én férjem ki sem ment a házból tegnap este...
Martin csöndes vihogása csupa jókedv volt.
- Kedvesem, ne tedd gyanakodóvá Shannon kapitányt. Én valóban kimentem tegnap este a házból. Éppen most mondtam el neki, hogy a Wine-Streeten jártam és éppen abban a pilla-natban voltam abban a nyilvános épületben, amikor a gyilkosságot elkövették. Valamely titokzatos módon azonban az én cigarettatárcám odakerült Malpas házának tetejére.
- Nem mondtam, hogy ott volt - szakitotta félbe Dick keményen és egy pillanatra Martin Elton elnémult.
- Telepátia lehet, - én fogékony alany vagyok. Minden esetre háztetőn volt - - - Még ennyit sem mondtam - szólt Dick Shannon nyugodtan.
- Akkor álmodtam az egészet.
Eltont nem zavarta a „hamis lépések” sorozata, amely mindenki mást a legnagyobb zürzavar-ba kevert volna.
- Azt óhajtom, hogy őszinte legyen hozzám, Elton, hiszen az ön biztonságáról van szó - mondta Dick. - Nem tudom elképzelni, hogy ön ilyen ostoba történetet eszelne ki, mint amilyen ez az ön nyolc-órai ottléte a Wine-Streeten, ha csak valami fontos oka nem volna.
Hogyan került ez a cigaretta-tárca a Portman-tér 551. tetejére?
- Én, - én tettem oda - mondta Dora. - Kölcsön kértem, Shannon kapitány, néhány napja, - ön tudja, hogy én barátságban voltam Lacy Marshalttal, és hogy én, - én meglátogattam néha.
Dick Shannon a fejét rázta.
Fürkésző szeme Eltonéba furódott.
- Én hagytam ott - mondta Bunny Elton nyugodtan - tegnap korán este. Be akartam törni Marshalt szobájába és elintézni vele egy kis számvetést. De Marshalt házába nem tudtam bejutni, - sokkal egyszerübb volt följutni a szomszéd ház tetejére. A dolog csak akkor kezdett nehéz lenni, mikor Lacy várába igyekeztem utat találni. Annál is inkább nehéz volt tegnap este, mert fölfedeztem, hogy egy ember - gondolom: detektiv - őrködik a tetőn.
- Hogyan jutott le onnan? - kérdezte Dick.
- Ez volt éppen a csodálatos. Valaki a lehető legjobbkor gondoskodott kötélről, amely egyik kéményhez volt hurkolva és minden lábnyi távolságban meg volt csomózva, - valóban, olyan könnyen lehetett használni, akárcsak a létrát.
Shannon néhány pillanatig elgondolkozott, aztán igy szólt:
- Öltözzön föl. Elmegyünk a Wine-Streetre és igazoltatjuk az ön történetét.
Dick nem kételkedett abban, hogy az egész állitás hazug volt, - de a napnak első meglepetése akkor érte, amikor megérkeztek a rendőr-őrszobára. Nemcsak hogy Martin története igaznak bizonyult, hanem a följegyzések könyvében, amelyben minden időbeli adat lelkiismeretes pontossággal volt megemlitve, ez a megjegyzés állott:
- „Mr Elton pénzhamisitási ügyben jelentkezett.” - azután ez: „Nyolc óra”.
Meglepő dolog.
- Nos - mondta Martin, a kapitány vereségén mulatva - talán megkérdezné az éjszakai ügyele-test, hogyan voltam öltözve?
- Ön egyáltalán nem is látszott felöltözöttnek - mondta a felügyelő. - Csakugyan, én azt hittem, hogy valami jelmezes bálról jön. Mert rongyokba volt öltözve, mikor ide jött. Valami cudar házban járt, Elton?
Martin nyugodtan mosolygott.
- Cudar házon, ez pontosabban hangzanék - mondta, azután Dickhez fordult:
- Meg van elégedve?
Az alibi tökéletes volt. Dick zavarában az őrszoba órájára nézett.
- Jól jár ez az óra?
- Most már igen - mondta a felügyelő.
- Mit akar ezzel mondani? - csapott le rá Dick.
- Azt, hogy tegnap este megállt. Azt hiszem, a hideg tette, - mert mikor meginditottuk, kiderült, hogy még nem járt le. Valóban, abban az időtájban állt meg, amikor ön itt járt, Elton.
Mikor ön elment, akkor figyelmeztetett rá egyik rendőröm.
- Elég baj - mormogta Elton.
Visszakisérte Dick Shannont a házhoz és egyetlen szót sem váltottak addig, amig be nem fordultak a Curzon Streetre.
- Az a hóbortos óra nyilván megmenti az ön nyakát, barátom - mondta Shannon. - Meghatal-mazásom van arra, hogy átkutassam az ön házát, - és én nyomban végre is hajtom a házkutatást.
- Ha talál valamit, ami a legcsekélyebb mértékben is értékes önnek - vágott vissza Martin - én leszek az első gratulánsa!
XXXII. FEJEZET.
A levél.
Valamennyi ujság közül a Globe-Herald számolt be legpontosabban az előző est esemé-nyeiről:
- „Tegnap este tiz percnyi időn belül agyonlőtték Honourable Lacy Marshalt délafrikai szenátort, holttestét elhurcolták és meggyilkolták bizalmas inasát is. Nyilván ugyanannak a kéznek müve volt mindakét gyilkosság. A két tragédia közül az első A. Malpas Portman-téri házában történt. Malpas, aki visszavonult módon élt, milliomos hirében állott és különc szokásoknak hódolt, eltünt. A rendőrség nyomozza.
A büntény története, amelyet a Globe-Herald munkatársai földeritettek, inkább látszik egy fejezetnek Edgar Allan Poe rejtelmes történeteiből, mintsem olyan eseménynek, amely London előkelő negyedében tegnap este valóban megtörtént. Nyolc óra előtt öt perccel Shannon detektiv-biztos elkisérte Miss Audrey Bedfordot, Malpas titkárnőjét a Portman-tér 551. számu házhoz. Ebben az időben Miss Bedfordnak megbeszélése volt az eltünt férfival, és mr Shannon, aki már többször tett kisérletet arra, hogy Malpast láthassa, ugy vélte, hogy ez most kedvező alkalom lenne számára, bejutni a gondosan őrzött házba. Most már ismeretessé vált, hogy a ház ajtajait és ablakait villany-áram utján ellenőrizték és hogy Malpas hangosan működő telefonok révén bármikor beszélhetett látogatóival anélkül, hogy azok őt láthatták volna.
Pontosan nyolc órakor a kapu-ajtó kinyilt és miss Bedford és a biztos beléptek a házba. Ebben az időpontban Malpas jelen volt, mert hangját hallották és megismerték. Miss Bedford éppen kopogtatott az öreg-ember magán-lakásának ajtaján, mikor belülről két lövés hallatszott. Mr Shannon behatolván, Malpas dolgozószobájának padlóján ott találta Lacy Marshalt holttestét...”
Itt aztán tökéletesen szavahihető hiradás következett a későbbi fejleményekről.
- „A rendőrségnek szinte elképzelhetetlen rejtelemmel van dolga, pontosabban: a rejtelmek egész sorozatával, amelyet röviden igy lehetne összefoglalni:
1. Hogyan jutott Marshalt a visszavonult ember gondosan őrzött házába, aki - mint most már ismeretes - gyülölte őt, és akitől Marshalt annyira félt, hogy nemrég magán-detektiveket fogadott, akik őt megvédjék az öreg-ember üzelmei ellen? Világos, hogy valami rendkivül nyomós ok birhatta rá a meggyilkoltat, hogy abba a rejtelmes házba bemenjen.
2. Milyen módon vitték el a gyilkosság után Lacy Marshalt holttestét az 551-esből?
3. Ki ölte meg Tongert, az inast, és milyen eszközökkel? A rendőrségnek az a föltevése, hogy a gyilkos olyan ember lehet, akit a rettenetes bünténynek mindkét áldozata egyaránt megsértett.
4. Hol van Malpas, - és nem került-e ő is a titokzatos gonosztevők kezére?”
*
Dick elolvasta a tudósitást és néma elismeréssel adózott a riporterek munkájának pontossága iránt. Voltak azonban bizonyos részletek, amelyek mégis hiányoztak a tudósitásból, - és Dick nagyon hálás volt ezért.
Tiz órakor kikérdezte Marshalt szakácsnőjét, egy termetes, középkoru asszonyságot, aki a leg-kevésbbé volt kétségbeesve az elmult éjszaka rettenetes eseményei után.
- Mikor ment ki mr Marshalt? - ez volt Dick első kérdése és a szakácsnő pontos információval tudott szolgálni.
- Félnyolckor, uram. Hallottam, mikor a kapuajtó becsukódott és Milly, az első szobalány, följött a lépcsőn a konyhába azt gondolván, hogy mr Tonger jött haza. Azután abban a
hiszem-- Nem volt semmiféle zavar, vagy jelenet a házban?
- Ön ugy gondolta, hogy mr Tonger és mr Marshalt között? - Az asszonyság a fejét rázta. - Nem volt, uram. Igaz, hogy mindig csipkedték egymást, de mr Tonger azért nem volt afféle közönséges inas. Olyan ismeretségben volt mr Marshalttal, hogy a szobaleányok nem egyszer hallották, mikor a keresztnevén szólitotta. Igen jó barátok voltak.
- Tonger a konyhában étkezett?
- Nem, uram, hanem a szobájában. Neki külön lakása volt a legfelső emeleten, távol a cseléd-lakásoktól. Mi a ház hátsó felében aludtunk, ő az elülsőben.
Dick a hirtelenében összeirkált jegyzeteit vizsgálgatta.
- Tonger önmegtartóztató ember volt? Ugy értem, hogy ivott-e egyáltalán?
A szakácsnő tétovázott.
- Az utóbbi időkben ivott egy keveset - mondta végül. - Azelőtt mindig vizet vagy limonádét küldtem föl a villás-reggelije és az ebédje mellé, de az elmult hetekben tartott a szobájában italt, ámbár soha nem vettem észre, hogy megártott volna neki.
Az asszonyság bizony édes-keveset mondott neki annál többet, mint amennyit ő maga is tudott vagy gyanitott. Beszélnie kell Audreyvel és megtapasztalni, hogy mennyit tud Audrey segiteni ezeken a hézagokon?
Audrey éppen kissé késői villás-reggelijénél tartott a szálló gyéren látogatott éttermében, mikor Dick megjelent a szinen.
- Az éjszaka két óráig fönn voltam, de mert ön akkor sem jött, lefeküdtem.
- Érzékeny lány - mondta Dick. - Megigértem, hogy eljövök és beszélek önnel, de nem volt jóformán egy másodpercem sem. Már mindent tud? - kérdezte, az ujságra pillantva, amely összehajtva ott feküdt a tányérja mellett.
- Igen - mondta a lány nyugodtan. - Ugy látszik, egész sereg fölfedezést tettek, a többi közt azt is, hogy én önnel voltam.
- Én mondtam el nekik - felelte Dick. - Nem nyertünk volna vele semmit, ha az ön jelenlé-téből titkot csináltunk volna. Emlékszik ön erre?
Odatett eléje egy papirlapot, - az a levél volt, amelyet Malpas szobájában találtak.
- Ez az én irásom - mondta rá azonnal a lány. - Azt hiszem, ez egyike volt azoknak a levelek-nek, amelyeket mr Malpas számára másoltam.
- Nem emlékszik rá, melyik volt az? Vissza tudja idézni a szövegét?
Audrey a fejét rázta.
- Mind egyformán értelmetlen volt számomra és én egyforma gépiesen másoltam valamennyit.
Audrey összehuzta a szemöldökét.
- Nem, - nem volt valami szokatlan levél. A legtöbb csupa rejtelem volt. Miért, - hol jutott hozzá?
Nem akarta megriasztani a lányt, azért felelet nélkül tovább kérdezte.
- Van Malpasnak más háza is? Nem volt a leveleknek valami vonatkozásuk egy esetleges rejtekhelyre?
- Egyiknek sem - mondta, majd váratlanul azt kérdezte:
- Mit kell tennem azzal a pénzzel, amelyet nekem adott?
- Jobb lesz, ha megtartja addig, amig az örököse föl nem bukkan - mondta Dick boszusan.
- De hiszen nem halt meg, vagy igen? - kérdezte a lány ijedten.
- Halott lesz hét héttel azután, hogy én ráteszem a kezemet a vén sátánra - felelte Dick.
Megkérdezte ujra, hogy milyen volt az öreg-ember külsőre nézve, - és följegyezte a leirást, amelyet Audrey adott róla. Az az ember volt, akinek az arcát a padlás-ablakon át látta!
- Valahol Londonban van, valószinüen a Portman-téri házban. Az a ház tele van lehetséges rejtekhelyekkel.
Minden esetre volt legalább is kettő, de ő egyikről sem tudott. Pedig ha a kettő közül a másodikat megtalálta volna, a Portman-tér rejtelme már nem volna többé rejtelem.
XXXIII. FEJEZET.
A Külső Körzetben.
Azt mondani, hogy Audrey megriadt, annyit jelentene, mint bágyadt és mértéken alul való kifejezésekkel illetni azt az érzést, amelyet tapasztalata keltett. Mikor Dick távozása után az ágyára feküdt - még mindig nagyon fáradt és álmos volt - bünbánó mosollyal idézte föl emlékezetében Graffittné asszonyság jelentéseit Londonra vonatkozóan.
Ugyan mit is gondolna most róla az öreg anyóka! - tünődött magában. Mert nem volt kétségben affelől, hegy gonosztevői pályafutásának története semmit sem enyhült azzal, hogy - megismétlődött. A farm most már nyilván arról válik hiressé, hogy valamikor egy fortélyos, eszes, valóban regényes gonosztevőnek volt a hajléka. Talán még táblát is helyeznek a falára, gondolta elalvóban, ezzel a fölirással: „Itt élt hosszu évekig a hirhedt Audrey Bedford...”
Bóbiskolásából arra riadt föl, hogy az ajtaja nyitva van, - pedig egész bizonyosan emlékezett rá, hogy bezárta, - s ugyancsak bizonyos volt felőle, hogy valaki kivülről nyitotta ki. Föl-ugorván az ágyról, kiment a folyosóra. Nem látott senkit, - tehát mégis csak tévedett.
Ekkor a kövezeten egy levelet pillantott meg a lábánál, - és a cimzésétől majdnem elállt a lélekzete. A levél - Malpastól jött!
Remegett az ujja, mikor kibontotta a boritékot. A levélpapiron kuszált, hevenyészett ceruza-sorok voltak, ahány szó, annyi borzalom:
Lacy és a szatellese halott. Ön is igy jár, ha megcsalja bizalmamat. Okvetlenül találkoz-zék velem ma este kilenc órakor a St. Dunstans-piacon, a Külső Körzetben. Ha elmondja Shannonnak, annál rosszabb őrá és önre nézve.
Ujra elolvasta a levelet, és keze, amely a papirt tartotta, remegett. A St. Dunstans afféle város-vége Londonban, vak katonák otthona, a külső körzet legelhagyatottabb helye. Elmondja Dicknek? Első érzése az volt, hogy nem törődik a fenyegetéssel, - a második gondolata Dick biztonsága volt.
A levelet beletette kézi-tarsolyába és kiment, megkeresni a felügyelőnőt. A rátarti ifju hölgy nem látott a folyosón semmiféle férfiut, sem ifjut, sem öreget, kivéve teljesen igazolt szemé-lyeket.
Audrey most már ugy hozzászokott a rejtelmekhez, hogy ez az ujabb rémület, amely elfogta,
Két bejárata van a szállónak, mindegyik más utca felől - lépcső és felvonógép van az épület-nek mindakét szárnyában -, igy hát egészen egyszerü dolog föl és lejárni benne észrevétlenül.
Ujra elolvasta a levelet, - és még jobban elszontyolodott a kedve. Egy dolgot nem szabad megtennie: semmibe venni a fenyegetéseket. Vagy el kell mennie a találkozóra, - vagy el kell mondania a dolgot Dick Shannonnak és vállalnia kell a következményeket. Arra pedig nem egy oka volt, hogy Dick Shannont most már ne vonja bele bizalmas ügyeibe. - Shannon keresi Malpast, de megtörténhetnék, hogy amilyen egyenesen ő most Malpashoz vezetné a kapitányt, éppen olyan egyenesen a halálába is vezetné!
Zaklatott agya egész nap ezzel a kérdéssel vesződött, amelyhez még egy ujabb kényelmet-lenség is járult. Attól a pillanattól kezdve, hogy délután elhagyta a szállót, egészen vissza-tértéig az volt az érzése, hogy megfigyelik. Valaki a nyomában jár, megfigyelve minden mozdulatát. Azon kapta magát, hogy ijedten hátrafordul, visszamegy, belebámulni tökéletesen ártatlan és ismeretlen emberek arcába.
Jellemző volt rá, hogy a tragikus látvány emléke nem riasztotta vissza kedvenc sétájától, pedig ugyancsak bátoritania kellett magát, mikor ahhoz a gyaloguthoz ért, ahol az ismeretlen öngyilkost halálos órájában látta.
A széket nem lehetett látni az ut távoli végéről, - az ut hajlásában volt és csak lassankint tünt elő... Halálos rémülten állt meg, szive hevesen zakatolt, mikor először észrevette. Egy kék asszonyi szoknyát látott... és két kicsi, mozdulatlan lábat.
- Bolond vagy, Audrey Bedford - mondta.
Tulajdon hangja azután előbbre biztatta s ahogy odaért, a szörnyü eset szinhelyén egy dajkát látott, aki rózsás-arcu babácskát ringat!
A dajka érdeklődve pillantott föl, hogy meglássa a csinos kisasszonyt, aki hangosan nevet, mikor elmegy mellette. A dajka boszankodott és elővette kézitáskájából a tükröt, megnézni, hogy ugyan min nevethetett az urilány.
Visszamenet a szállóba Audrey megállt egy hetilapot vásárolni, amely a baromfi-tenyésztők érdekeit szolgálta. Szeszélyes gondolat volt tőle, de egyben igen bölcs is, mert a hetilap hasábjainak jól ismert szakkifejezései, hirdetéseinek vakmerő igéretei szépen egyensulyba mulattatták a lelkét.
Abban reménykedett, hogy Dick meglátogatja délután, de a kapitány ahhoz tulságosan el volt foglalva. - Audrey pedig bizonyos mértékig örült, mert nem találkozhatott volna vele anélkül, hogy el ne mondja neki tervezett kirándulását. Ebédre sem jelent meg, és Audrey vissza-huzódott a szobájába terveit szövögetni.
Mindenek előtt egész pénzét a szálló biztonsági pénztárában hagyja. Azután pedig a leg-izmosabb soffőrt választja, aki csak eléje kerül, és a bérautóból nem fog kiszállni. Ez igen értelmes és kielégitő tervnek látszott. Ha valamiféle fegyvert is tudott volna kölcsön kapni, akkor még a megmaradt csekély félelme is eloszlott volna. De a szelid, ártalmatlan egyének közt, akiket a szálló halljában látott, egyetlenegy sem látszott olyan vállalkozó szellemünek, hogy halálos fegyvert merjen magánál hordani.
- Aztán meg valószinüen magamat találnám el vele! - gondolta magában.
A kivánatos soffőr fölhajszolása ugyancsak rabolta az idejét. Mintha az egész iparágon valami alattomos nyavalya vett volna erőt. A szálló bejárója előtt álldogálva, legalább ötven vézna, szánalmas dzsentlment látott elhajtatni, mielőtt a gondviselésszerü óriás az utjába került, akit aztán sietve le is foglalt magának.