Mr Malpas bálványa.
- Átkutatni minden szobát! - rendelkezett Dick. - Az az ember még itt van a házban. Itt járt.
Odamutatott az asztalra. A papirokon, amelyek össze-vissza hevertek rajta, vérnyomok látszottak.
Dick elkezdte kutatni a falakat: nincs-e rajtuk másik kijárat?
- Az Isten szerelmére! - lihegte a következő percben.
A szoba végében, az asztalhoz közel, zugos alkov volt, amelyet bársonyfüggönyök rejtettek el szem elől. Mikor ezeket a függönyöket félrehuzták, Shannon elkáprázott attól, amit látott.
Széles piedesztálon hatalmas bronzbálvány ült. Az alak mögött, a falba belenyulva széles, arany napkorong, amelynek kitörő lángnyelvei ezer meg ezer apró rubinttal voltak kirakva, és ezek, mint lángoló tüzek ragyogtak a lámpafényben.
A szörnyeteg bálvány mellett kétoldalt macskaformáju állatok őrködtek, - bronzból voltak, mint a bálvány. Szemük zölden ragyogott a kézilámpák fényénél.
- Smaragdok, igazi smaragdok! - lelkendezett Dick. - Ugy látszik, mi Ali Baba barlangjába csöppentünk. Ez a bálvány rémitő ronda teremtés. Félig Plútó, félig Medúza, - nézzétek a kigyókat ott a hajában!
Rettenetes torz-alak volt. Feje szörnyeteg volt, - nyitott állkapcsai, amelyekből kivillantak elefántcsontfogai, mintha mozogtak volna, amint Dick és társai rábámultak.
- Az öreg-ur, ugy látszik, - ördög-imádással is tetézte egyéb müveleteit - mondta Dick, rá-mutatva két keskeny, fekete füstölőre, amelyek ott álltak a bálvány mellett jobbról és balról.
- Ez vér!
Steel jutott erre a fölfedezésre. A fekete talapzaton lámpája sugarai valami nedvességre vetődtek, és amint Steel megtapogatta ujjával, vörös foltot látott.
- Fogják meg, hátha elmozdul!
Három ember nekivetette vállát a talapzatnak, de az nem mozdult. Dick ránézett alantasára.
- Hova tehették Marshalt holttestét? - kérdezte. - Itt kell lennie a házban valahol. Steel, nézze át a felső szobákat, én átkutatom a földszintet és a pincét.
Steel szaglászott.
- Nem érez semmi különös szagot ebben a szobában, főnök ur? Olyan, mintha füstölgő tüz lett volna itt, - nedves szénnek van ilyen szaga.
Dicket ugyanez a jelenség foglalkoztatta.
- Észrevettem, mikor bejöttünk - kezdte, de egyik egyenruhás ember félbeszakitotta.
- Valami ég a szőnyegen - mondta, és a lámpa kéken kigyózó füstöt mutatott.
Dick keztyüt rántott és fölemelte. Égett szén volt, - immár élettelen, és a szőnyeg mégis füstölgött.
- Hogyan jutott ez ide? - kérdezte.
Steel nem tudott megoldást.
A bársonyfüggönyök egyéb érdekességekkel is szolgáltak. Egyikük mögött, a szoba egyik sarkában Dick rejtett kis ajtóra akadt. Ugy látszott, ezt nem villany-áram kormányozta. Itt aztán a tüzoltó-balta eredményesebben müködött, és egy kis kőlépcsőzet bukkant elő. Leveze-tett a földszintre, egy ajtón keresztül, abba a front-szobába, amely a lefüggönyzött két ablak mögött volt. Valamikor ez a társalgó-szoba igen előkelő lehetett. Még mindig be volt butorozva, de minden olyan porlepte, molyette volt benne, hogy az egész helyiség tökéletesen leromlottnak látszott. A szoba zugaiban mindenféle holmik hevertek zagyva össze-vissza-ságban. Mindenféle állati bőrök és rútnál-rútabb afrikai bálványok. A szőrméket kikezdte a moly, - a lándzsák hegye vörös volt a rozsdától.
Utolsó, de éppen nem legérdektelenebb leletük egy mély egyiptomi koporsó volt. Fényesre volt festve, a teteje egészen emberalakura faragva, Dick fölemelte a koporsó tetejét, - a koporsó üres volt.
- Lacy Marshalt holtteste itt van a házban - mondta, mikor visszatért a felső szobába - és a gyilkosa is itt van. Megvizsgálta, hogy nincs-e valahol átjáró a két ház között?
- Nincs - mondta Steel. - A falak tömörek, - megvizsgáltam őket mindenütt.
Mikor visszatértek abba a szobába, amelyben a holttest az imént feküdt, Dick fölfedezte a rendőrfelügyelőt: ott ült Malpas asztalánál.
- Mit csinál evvel, uram? - kérdezte a felügyelő, és egy papirt nyujtott át Dicknek. Fél levél-papir volt.
Dick Shannon elolvasta, és megfagyott benne a vér. A papiron Audrey szállójának a cime volt, a kézirás pedig kétségtelenül Audreytől származott. Dick elolvasta:
Lesz olyan szives és meglátogat engem ma este nyolc órakor? Mr M. beengedi önt, ha a kapuajtón kopog.
Az aláirás ennyi volt: „A.”
...„Audrey!”...
Dick csak egy pillanatra billent ki egyensulyából. - aztán nyomban eszébe ötlött a magyarázat.
Ez egyike volt azoknak a leveleknek, amelyeket az öreg-ember Audreyvel másoltatott. Ez volt a csalétek, amellyel a milliomost a halálos csapdába csábitotta.
Félrevonta Steelt és megmutatta neki a levelet.
- Meg tudom ezt magyarázni - mondta. - Ez egyike azoknak a leveleknek, amelyeket miss Bedford az öreg-ember utasitására másolt.
Aztán hozzátette:
- Elmegyek és elujságolom a dolgokat Tongernek.
Minden egyebet elfelejtett, - csak Tonger járt az eszében és az a hatás, amelyet mind ezek a hirek a szomszéd házban kelteni fognak.
Kisebb tömeg álldogált a kapu-ajtóban, mikor kiment, mert a tragédia hire azzal a sajátos gyorsasággal terjedt, amely az ilyen eseményekkel jár. Marshalt házából világosság látszott a hall üvegtábláján át.
Dick becsöngetett.
Tonger meg fog rőkönyödni. Együtt nőtt föl a halott milliomossal, vele küzdött, vele érzett.
Akármilyen bitang ember volt is, az inas mégis tud majd valami jót a gazdájáról.
Hiába kopogott: nem mozdult senki.
A kapu-rácson betekintve, világosságot látott a konyha felől és ujra csöngetett.
Ekkor Steelt hallotta, aki nevén szólitotta, - és visszament alantasához.
Lába a kövezeten volt, ő maga félig Steel felé fordult, mikor Marshalt házából lövés hallat-szott, utána pedig gyors egymásutánban még kettő.
Dick a kapuajtóban termett. Valahonnan az alagsorból jajgatás hallatszott és a konyha ajtaja kitárult.
- Gyilkosság! - jajveszékelt egy női hang.
A következő pillanatban rohant le a lépcsőn. Egy nő ájulton nekirogyott, de Dick félretolta, átrohant a konyhán és szaladt föl a lépcsőn, amelyről azt hitte, hogy a hallba vezet. Ott három hisztériás cselédlányba ütközött, meg egy asszonyba, aki nyilván a szakácsnő volt és aki még a legnyugodtabbnak és a legértelmesebbnek bizonyult, ámbár ő is alig tudott egyebet annál, hogy lövéseket hallott és utánuk mr Tonger hangját.
- Onnan hallatszott, uram! - mutatott egyik leányzó remegő ujjal fölfelé. - Mr Marshalt dolgozószobájából!
Shannon egyszerre két lépcsőt ugrott egy helyett, és a dolgozószoba ajtaját tárva-nyitva találta. A küszöbön keresztbe feküdt Tonger, - holtan.
Tonger! Minden erőlködés nélkül fölemelte a madár-emberkét és a pamlagra fektette. Őt is közvetlen közelből lőtték le, - fölösleges volt már orvost hivatni. Az ajtóhoz ment és be-szólitotta az egyik cselédlányt.
- Hozzon azonnal rendőrt.
Ezuttal az ismeretlen gyilkos nem fogja eltüntetni tettének bizonyitékait.
Megvárta, amig a holttestet elvitték, aztán rövid szemlét tartott a szobában. Két kilőtt golyó megmagyarázta neki, hogy a gyilkosságot önmüködő pisztollyal követték el.
De hogyan menekült el a gyilkos?
Agyán egy gondolat villant át. Fölhajszolta az egyik leányzót.
Sem a leányzó, sem a társai nem tudták megmondani. A kapuajtó nyitva volt, mikor ők fölrohantak az alagsorból. A ház sietős átvizsgálása nem mondott neki semmit, de egy tény világosan állt előtte: Malpasnak cinkostársa volt, és ha valamelyikük elmenekült is, az nem Malpas volt.
Affelől, hogy Malpas a házban volt Marshalt meggyilkolása után, meg volt győződve.
Visszament az 551-esbe, hogy ott folytassa a kutatást. Minden szobát átvizsgáltak már, kivéve egyet, a legfelső emeleten. Annak az ajtaja ellene állt minden rendőri próbálkozásnak.
- Ki kell nyitni - mondta Dick parancsolóan. - Feszitővasakat kell szerezni. Addig nem megyek el ebből a házból, mig minden szobát át nem kutattunk.
Egyedül volt a feketére bevont szobában, ahol Marshaltot lelőtték, és a holttest eltünésének hihetetlen voltán tünődött, mikor észrevette, hogy mögötte mozog valaki. Hátra fordult.
Egy ember állt az ajtóbejáratban.
Az első, amit Dick észrevett rajta, pápaszemének csillogása volt.
„Brown” volt, London bicegő szerelmese, akit akkor éjszaka a Portman-téren látott és akit annyira érdekeltek a gyémántok.
Shannon agyán valami gyanu villant át.
- Hogyan került ön ide? - kérdezte kurtán.
- A kapun - hangzott az egyszerü válasz. - Tárva találtam, és, bátrabb tagja lévén a tömegnek, mint a többiek, besétáltam.
- Nem posztol rendőr a kapuban?
- Ha posztol is, én nem láttam - mondta könnyeden a másik. - Attól tartok, fölösleges vagyok itt, Shannon kapitány.
- Attól tartok, hogy az, - mondta Dick - de addig ön el nem megy, amig föl nem fedezem, hogyan jött be.
Az öreg mosolya alól kifehéredett a foga:
- Ne mondjon olyat, hogy én gyanus vagyok - mondta tréfásan. - Nagyon csunya dolog lenne!
Azt a gyanut viselném, hogy meggyilkoltam az én öreg Lacy Marshalt barátomat!
Dick nem szerette az öreg ravasz mosolyát, - nem látott semmi tréfásat a mai est tragédiájában - és amint lekisérte az öreget a lépcsőn, agya lázasan dolgozott. A kapuban álló rendőr nem látta őt belépni, - esküdözött, hogy amióta ott áll a poszton, egyáltalán senki sem ment be a házba.
- Mit jelentsen ez? - faggatta Dick a látogatót.
- Azt, hogy a rendőr téved - mondta a másik hidegen. - Talán emlékszik még, hogy kiment a gyalog-járóra, hátrább parancsolni a tömeget.
A rendőr helyben hagyta, hogy igy volt.
- Ön ezt megláthatta a hallból is, vagy a lépcsőről - mondta Shannon tamáskodva.
- Kivülről láttam, - de hát én tökéletesen megértem, hogy ha egy ember elég esztelen olyan helyre jönni, ahol gyilkosság történt, csak önmagára vethet érte, ha gyanuba keveredik.
- Hol lakik ön?
- Még mindig a Ritz-Carltonban. Itt maradok, ha kivánja, de megnyugtathatom, hogy a leggyü-löletesebb bünöm, amelyet fejemre olvashatnak ebben az esetben: a fékezhetetlen kiváncsiság.
Dick már tudott róla, hogy az öreg csakugyan annak az előkelő szállónak a lakója, - elküldte hát a betolakodót a dolgára.
- Azért én sehogy sem szeretem ezt a históriát - mondta Dick a segédjének, mikor vissza-mentek Malpas szobájába. - Lehet, hogy ugy került ide, ahogyan mondta, de másfelől éppugy meglehet az is, hogy itt volt a házban, mikor a gyilkosságot elkövették. Meddig tart vajjon, amig azt az ajtót kifeszitik? Lássuk csak.
Fölment Steellel a legfelső emeletre, ahol két rendőr állt az ajtó előtt, amelynek sem kulcsa, sem kilincse.
- Hogyan lehet ez! - kérdezte Dick, kiváncsian vizsgálgatva az ajtót.
- Belülről, uram - felelte az egyik rendőr. - Valaki odabenn van.
- Bizonyos effelől? - kérdezte Dick gyorsan.
- Igenis, uram, - mondta a másik rendőr. - Magam is hallottam. Valami koppanás volt, aztán olyan zaj, mintha asztalt tennének keresztbe...
Dick figyelmeztetően tette szájához az ujját és lehajolt. Hallgatózott.
Először nem hallott semmit. Azután igen halk nyikorgást hallott, mintha rozsdás ajtóvas fordulna.
- Megpróbáltuk a baltával, - mondta Steel, az ajtó fájának mély hasadásaira mutatva - de nem használt. Ott jönnek az emberek a feszitővasakkal.
- Hallja ezt? - kérdezte a rendőr hirtelen.
Süket lett volna, ha nem hallotta volna: olyan nesz volt, mint mikor egy szék eldől, azután kevéssel utóbb mintha valami lezuhant volna.
- Nyissák ki azt az ajtót, gyorsan! - mondta Shannon.
Kezébe vette az egyik feszitő-vasat, odatette a végét az ajtó és a félfa közé, és nyomta. Az ajtó alig engedett. A második feszitő-vas jól fogott és mikor mindkettőt megfeszitették, az ajtó erős reccsenéssel megadta magát.
A padlás-szoba, amelybe berontottak, üres volt és butortalan, - csak egy szék feküdt fölboritva a padlón, meg egy asztal. Dick odaugrott az asztalhoz, ki akarta nyomni a padlásablakot, de az erősen be volt csukva. Ebben a pillanatban fölvilágitott a kézi-lámpájával. Ekkor látta, hogy a homályos üvegen át lebámészkodik rá egy arc. A következő pillanatban eltünt.
Hosszu, hegyes álla, széles kiálló homloka, félelmetesen nagy orra volt...