Erdei elmélete szerint ahelyett, hogy az egész társadalom egyszerre, egy lendülettel kezdett volna polgárosodni, kettős társadalomszerkezet alakult ki, amelynek csak egyik fele a polgár-proletár tengely; a másik, a „történeti-nemzeti” társadalom meg
őrizte a feudális hierarchiát.46 Ebben a kettős társadalomszerkezetben a polgárság
41 Mó d r a L. - Simó T. 1988. 2 0 3 - 2 0 4 . 42 Mó d r a L . - Simó T. 1988. 61.
43 Mó d r a L. - Simó T. 1988. 7.
44 Mó d r a L. - Simó T. 1 9 8 8 .6 1 - 6 1 . 45 Be n d aGy. 1991.
46 Ennek okai Bibó szerint abban a tényben keresendők, hogy a gyenge városi polgárság helyét a szükséges reformok véghezvitele érdekében a liberális gondolkodású
közép-nak csak úgy volt módja megvalósítani „szimbolikus emancipációját”, gazdasági hatalmának legitimációját, ha alkalmazkodott az arisztokrácia életmódjához.47
A parasztság számára azonban nem volt felfelé vezető út. Hagyományos társa
dalmi szerepe szerint a nemzeti-történeti társadalomba tartozott, ahol az arisztok
rácia és a főpapság állt felette, s ez a két rend nem engedte tömegesen a parasz
tokat soraik közé lépni. Bár nem számított külön rendnek, a fölötte álló két rendtől jogszabályok választották el, „tehát végeredményben maga is jogszabályokkal ösz- szetartott rendi csoport”.48 A rá jellem ző munkaszervezete és a gazdasági viszony is, melyben dolgozott, önálló „termelörenddé”49 tette. A jogszabályok megszűné
se után is megmarad sajátságos helyzete, s ebből tűnik ki igazán, hogy valójában a társadalmi konvenciók választják el az „uraktól”, olyan konvenciók, melyeket maga a paraszt is létezőnek és megmásíthatatlannak ismer el.50
A városi polgársághoz pedig azért nem tudott asszimilálódni, mert az idegen eredetű, főként német és zsidó származású volt, s az idegen nyelv, kultúra és vallás ezt lehetetlenné tette. Erdei tulajdonképpen úgy vélekedik a rendi korszak polgárságról, hogy az - a parasztsággal együtt - nem alakult a polgári fejlődés irányába, hanem „elsöpörte a betörő kapitalizmus”, tehát a modem polgárság tel
jesen új képződmény. így történhetett meg, hogy egy különálló, teljes polgári társadalom jött létre a két világháború közötti időszakban, amely a kereskedelmi és hiteléletet, valamint az ipari termelést kezében tartotta. Ez a társadalom eszm e
ileg a nyugati fejlődés példájához kötődött, míg a nemzeti-történelmi társadalom konzervatív felfogású volt.51
A parasztság gazdasági és társadalmi felemelkedését a rendies társadalom- szerkezeten kívül a kedvezőtlen birtokstruktúra (a nagybirtokok mellett az alig életképes és életképtelen kisbirtokok tömege),52 a tőkehiány, az elmaradott föld
nemesség vette át. Vezető szerepét 1848 után is megtartotta, majd az 1867-es kiegyezés után a király iránti lojalitásuk bizonyítékaként elfogadták a Habsburg-háznak a radikális változtatásokat kerülő, óvatos reformpolitikáját. Ez kedvezett a régi feudális hierarchia fennmaradásának, amelynek merevsége csak lassan engedett. Bib ó I. 1994.
47 Halmos Károly szerint a politikai értelemben vett polgárosodás tulajdonképpen „el- nemesedésként” (Veradeligung) ment végbe, gazdasági autonómiára való törekvéseik érdekében így tudtak politikai szerephez jutni. Halm os 1991. 134-135.
48 ErdeiF. é. n. [1941], 11.
49 Erd ei F . é . n . [1 9 4 1 ], 11.
50 E zt világítja m eg híres „hordóba fagyott v íz ” hasonlata a F u tó h o m o k cím ű m üvében:
a parasztság is oly a n so k á ig őrzi rendies form áit és k ötöttségeit, m int ah ogy a hordóba fa gyott v íz is m egtartja a széthasadt hordó form áját, m íg lassanként el nem olvad. E r d e i F. 1937.
51 Erdei F. 1980. 3 7 - 4 0 .
1945 előtt azoknak a családi kisüzemeknek az aránya, amelyek egyáltalán el tudták tarta
ni magukat, nem haladta meg a 30%-ot. Ebből mindössze 6,45% volt azoknak a 20 hold
művelési technológia mind akadályozták, azaz csak nagyon kis számban jöhettek létre jól gépesített, bérmunkaerőt is alkalmazni tudó, elsősorban piacra termelő polgári agrárvállalkozások.53
Erdei az 1940-es években azonban még hitte, hogy a polgárosodás (melynek reményteljes vezetőit látta a mezővárosi parasztpolgárokban) egy erőteljes pola
rizációs folyamattal előbb-utóbb mégis végbemegy: a birtokos parasztokból ag
rárvállalkozó, a szegényparasztokból, nincstelen zsellérekből proletariátus válik.
Mint tudjuk, a történelem nem tette lehetővé, hogy Erdeinek a parasztság polgá
rosodásáról szóló korai elmélete kiállja a gyakorlat próbáját. 1948 után a paraszt
ság olyan külső beavatkozásokat szenvedett el, amely jó időre letérítette a spontán fejlődés útjáról.
Az új hatalmi rendszernek elsődleges célja a korábbi teljes társadalmi struktú
ra átalakítása és saját ideológiájának megfelelő átrendezése volt. Szó sem lehetett polgári fejlődésről, sem a Nyugat követéséről, amely mindenestől a társadalmi igazságtalanságot, a régit és anakronisztikust jelképezte a proletárhatalmat hirde
tők szemében. Ideológiai nézeteiknek és társadalmi céljaiknak úgy tudtak érvényt szerezni, hogy maximálisan a központi bürokratikus irányítás alá vonták az élet valamennyi területét, átpolitizálták a gazdaságot, az oktatást, a társadalmi repro
dukció valamennyi szféráját, még a magánéletet is.
Az egypárti rendszer e céljainak megvalósításában a paraszti kisüzemek je lentős akadályt képeztek, hiszen viszonylagos gazdasági függetlenségük segített megőrizni hagyományos helyi társadalmaik hierarchiáját, közösségi értékrendjü
ket, és egyben „védőbástyát” jelentett a klerikális gondolkodás számára az ural
kodó eszmék ellenében.
Bár 1948 és 1960 között is központilag szabályozták a mezőgazdaság mű
ködését, direkt és indirekt módszerekkel folyamatosan vonták el az ágazattól a nyereséget54 (lásd beszolgáltatási rendszer, adók növelése, agrárolló55
szétnyi-feletti birtokoknak az aránya, amelyek kifejezetten nagy volumenben termeltek piacra, bérmunkát is alkalmazva; valamint 1,87% állított elő árut ennél kisebb területen, in
tenzív kultúrákat művelve. Gyakorlatilag a paraszti népesség fele nincstelen agrárpro
letár volt. Statisztikai elemzés: Kovách I. 1988. 38^40.
53 A paraszt . .b eszoru lt e g y rendies fa lu k ö zö sség b e, ahol m eg v á lto zo tt ig é n y e iv e l m in den lép ését m egn yom orítottn ak érzi” . Erdei F. é. n. [1941], 74-75.
54 1951-ben a falusi családok átlagjövedelme 60%-a volt a városi családokénak; 1952-ben az 50%-a. A magángazdák már nem rendelkeztek elég pénzzel ahhoz, hogy az üze
mükben jelentősebb korszerűsítést végezzenek. A földbirtokok piaci forgalma szin
te teljesen leállt. A családi gazdaságok ellehetetlenítése és a parasztok életkörülmé
nyeinek rontása közvetett eszköz volt a politika kezében arra, hogy a kistermelőket a szövetkezet felé terelje. Pető I. - Sza ká c s S. 1985. 211-216.
55 Az agrártermékek és az ipari termékek közötti általános árkülönbség 1958-ban 9,5%
volt, 1959-ben pedig 17%. Ez az agrárolló csak a kollektivizálás után zárult össze, majd 1962-ben 2,3%-os ipari olló alakult ki. PetőI. - Sza ká c s S. 1985. 364-365.
tása stb.), a közellátás zökkenőktől mentesebb megszervezésének szükségessé
ge, a bürokratikus hatalom megerősítése megkívánta a termelési struktúra teljes átalakítását. Kornai János „kritikai politikai gazdaságtana” szerint egyértelműen ilyen politikai indítékok álltak a mezőgazdaság kollektivizálásának hátterében.56 A gazdasági ideológia pedig a hatékonyabb termelés megvalósításának érdeké
ben57 - paradox módon a nyugati közgazdasági elmélet gondolatmenetével össz
hangban - döntött a nagyüzemek létrehozása mellett.
Totális eszközök58 - felemás megvalósítás: ezek jellem ezték a kollektivista mezőgazdaság első éveit. A mezőgazdasági szövetkezetek kolhoz jellegű elvoná
si egységnek indultak, majd önálló gazdálkodói egységgé váltak, és csoporttulaj
donú vállalati, vállalkozói szervezetté lettek az 1960-1970-es évek fordulójára.59 Ami megkülönböztette a magyar szövetkezeteket a szovjet kolhozoktól, az a tu
lajdonjog megőrzése a tagok részéről, valamint a háztáji gazdálkodás széleskörű engedélyezése számukra. Ez utóbbit elvi jellegű, átmeneti kedvezménynek tekin
tették: egyrészt pótolandó a parasztság kezdetekben igen alacsony, m unkaegy
ségek alapján elszámolt jövedelmét, másrészt a magán- és a közös gazdálkodás közötti átmenetet így kívánták biztosítani.60
A háztájiból és a részesmüvelésből61 szerzett jövedelem 62 nemcsak a téeszta- gok családjainak anyagi ellehetetlenülését akadályozta meg, hanem biztosította a kereskedelem által rosszul ellátott vidék élelmiszerfogyasztását is. Fenntartotta a termelőkedvet, másrészt pedig megoldott olyan feladatokat, amelyre a term e
lőszövetkezeteknek sem technikai felszerelésük, sem munkaszervezetük63 nem
56 Ko r n a i J. 1993. 112-113.
57 Az egész országban érvényes az, hogy még az árutermelő birtokok is saját fogyasz
tásra szánják termékeik jelentős részét; tehát a hagyományos, polikultúrás termékszer
kezet az elterjedtebb, a specializáció ritka kivételnek számít. Országos viszonylatban, 1960-ban az önellátásra kerülő termékek aránya az összes mezőgazdasági termelésből még mindig 70%. Ko v á c h I. 1988. 36.
58 1958 v é g é n az agrárpolitika radikálisan m eg v á lto zo tt, és elk ezd ő d ö tt a k o llek tiv izá lá s m ásod ik h ullám a, m ég h o zzá a korábbinál sokkal szervezetteb b m ód on . 1600 párthü káder 15 hónap alatt több m int e g y m illió em bert léptetett b e a szö v etk ezetek b e. Pető
I. - Sza k á c s S. 1985. 4 4 0 . 59 P e t ő I. - S z a k á c s S. 1985. 4 6 0 .
60 PetőI. - Sza k á c s S. 1985.451.
61 A részesm ü v elést az 1 9 5 0 -es é v ek e ls ő feléb en tiltották, m ert neh ezítette a központi gazd álk od ást és a bérek ellen ő rzését, de a tö m e g e s k o llek tiv izá lá s után en g ed ély ezték . Pető I. - Sz a k á c s S. 1985. 4 5 2 .
62 A háztájiból származik majd a falusi családok jövedelmének 50%-a. Pet ő I. - S z a k á c s S. 1985. 211-216.
”3 A téeszek 1968 után új nehézséggel kerültek szembe: a munkaerőhiánnyal. 1950-től 1970-ig ugyanis több mint egymillió ember hagyta el a mezőgazdasági szektort;
volt. A nagyüzemi rendszer tökéletlenségeinek ily módon való korrigálása és pa
lástolása nyilvánvalóan jól szolgálta a hatalom legitimációját is.
Kettős mezőgazdasági szerkezet alakult ki tehát, melynek egyik résztvevője, a nagyüzem gondoskodott az extenzív ágazatokról, a tagok által a hivatalosan ki
szabott munkájukon túl végzett, önszántukból felvállalt háztáji és részesművelés pedig az intenzív, nagy élőmunka igényű kultúrák megművelését oldotta meg.64 A mezőgazdasági termelés ilyen módon való munkamegosztása kísértetiesen hasonlított a régi junkerbirtokok és cselédeik fizetségképpen használatra kapott illetményföldjei, valamint a nagybirtokok és a kisparaszti birtokok által alkotott termelési szerkezetre.
Ez Szelényi állítása szerint tulajdonképpen a rendi viszonyokat rögzítette.
Ezért nevezi a téeszesítés utáni éveket a „harm adik feudalizmus korszakának” .65 Ezzel kapta meg a paraszti polgárosodás folyam ata a második nagy csapást a történelem folyam án - amennyiben első csapásnak a m ásodik jobbágyságot tekintjük.
Térjünk vissza terminológiai problémánkhoz a paraszt és a polgár meghatáro
zását illetően. Korábbi definícióink mind „kétdimenziósak” voltak, azaz egyetlen lineáris folyamat két végpontjaként határozták meg mindkét terminust: a paraszt addig paraszt, amíg nem polgárosodott, a polgár pedig már nem rendelkezik egy paraszt (Jogi, gazdasági, életmódbeli stb.) kötöttségeivel.
Ha ebben a kétdimenziós logikai rendszerben gondolkodunk, akkor Szelényi fenti látványos metaforájából egyenesen az következik, hogy a mezőgazdasági dolgozók, a téesztagok és családtagjaik mind parasztoknak nevezhetők. S ebben a logikai rendszerben értelmezhető az a kijelentés, hogy a mezőgazdasági
kister-ekkorra a téeszta g o k egyharm ada elérte a nyugdíjkorhatárt, az eg y n e g y e d e p ed ig nem vett részt a term elésb en . E lsősorban azok az ágazatok szen v ed tek az állandó m unka
erőhiánytól, m e ly e k n eh ezen g ép esíth ető k voltak, s intenzív, n agy m en n yiségű k ézi m unkát ig én y eltek . Pető I. - Sza ká c s S. 1985. 46 4 .
64 A kialakult kettős mezőgazdasági szisztémának köszönhetően a zöldség-, gyümölcs- és bortermelés, valamint az állattenyésztés 1950-től 1973-ig 72%-kal növekedett.
Po u l iq u e n, A. 1975.
65 Szelényi Iván használja ezt a kifejezést, amivel arra utal, hogy az újdonsült szövetke
zet és a hajdani junkerbirtok módszerei között, amikkel a rosszul fizetett parasztságot a „nagybirtokhoz” kötik, meglepő hasonlóság van. A szövetkezeti törvény is éppen csak annyi földet engedélyez magánhasználatra, amely még szolgálja a téeszparaszt önellátási igényeit, de lovat tartani például már nem szabad. Sok helyen még a jun
kerbirtok felépítését és munkaszervezetét is lemásolta a szövetkezet, sőt az is előfordult, hogy a téesz pontosan azon a területen terült el, mint a korábbi nagybirtok. A „hab a tor
tán”: egy esetben a nagybirtok egykori intézője lett a szövetkezeti elnök is. Ez a történeti kontinuitás persze az emberek figyelmét sem kerülte el, ami csak növelte a termelőszö
vetkezettel szembeni ellenérzéseiket. SzelényiI. 1992. 44^15.
a Galga-völgyi kistermelés fellendülését vizsgálva azt látja, hogy a korábban ön
ellátó parasztok, sőt még a munkáscsaládok is elkezdenek a budapesti fogyasztói piac kielégítése céljából termelni, s kísérleteznek az agrártermelés új formáival.
Ezekre a „paraszt-munkásokra” alkalmazza Márkus az „utóparaszt” termi
nust, amit Henri Mendras francia szociológustól kölcsönzött, és a kifejezést ez
zel a magyar tartalommal töltötte meg. Márkus szerint az „utóparaszti” réteg és az „új munkásosztály” (amelyet többnyire első generációs, paraszti származású férfiak alkotnak) kiegészítik egymást, és egymást követő lépcsőfokokként funk
cionálnak a proletarizálódás felé vezető úton. A kistermelés értelmét abban látja, hogy ez erősíti a paraszti származású új munkásosztály helyzetét. Márkus sem ad nagy jövőt a kistermelésnek, ő is úgy véli, egy generáció után el fog tűnni.68 Igazából csak az 1980-as évekre derül ki, hogy ez a jelenség tovább folytatódik, s hogy másfajta, mélyebb okokat kell keresni mögötte.
Márkus egyébként az „ambíciórobbanás”69 fogalommal írja le azt a társadalmi átrétegződési folyamatot, amelynek során - miután a régi hierarchia alapjának, a földbirtoknak megszűnt a társadalmi rangjelző szerepe, helyette - a presztízstár
gyak halmozása, a magasabb szintű fogyasztás vált a termelés elsődleges céljává.
Az új presztízsversenybe „beszállhattak” a volt nincstelenek és szegényparasztok is, hiszen a mindenkinek egyformán járó háztájiban egyedül a család munkabe
fektetése döntötte el, melyik család milyen magas jövedelemhez jut.
Úgy tűnik, hogy Márkus számára éppen az jelenti a „parasztit”, ami a kapitali- zálódás eredménye. Ez onnan derül ki, hogy aláhúzza: ezek a hátrányos helyzetű volt szegényparasztok a régi szegényparaszti mintákat és viselkedési formákat (a szigorú, fegyelmezett munkára való képesség, a visszafogott fogyasztás)70 használják fel arra, hogy kilépjenek a paraszti világból; s dolgoznak azért, hogy utódaik már ne legyenek parasztok. Tehát éppen azt a fajta viselkedést és élet
vitelt nevezi parasztinak, amelyet a piacra termelés követelt meg a termelőktől.
M indezt úgy, hogy egyedül a termelés kezdetleges technikájára tesz utalást, ami miatt több munkaerő-befektetést kíván az árutermelés, de egyéb módon nem dif
68 Szelényi I. 1 9 9 2 .6 8 .
69 „A szegényparasztság az ötvenes évektől fokozódó ütemben számolja fel önmagát, azaz életformáját. Igényszintje, fogyasztása megnövekedett. Ugyanakkor pontosan paraszti tulajdonságai segítik hozzá ennek az új igényszintnek az elérésében: a mun
kabírás, a szívósság, önfegyelem, a hátrányos viszonyok eltűrésének képessége. Dol
goznak azért, hogy ne legyenek parasztok - de legalább gyerekeik ne legyenek azok.”
Már ku s I. 1991. 2 8 5 - 2 8 7 .
70 Márkus az általa „szegényparaszti szorgalomként” leírt, és magyar specialitásnak tar
tott jelenséget annak tulajdonítja, hogy sem a keleti extenzívebb, sem a nyugati, job
ban gépesített gazdaság nem kívánt annyi erőfeszítést, mint az itthoni törekvő, de csak a munkaerejét befektetni tudó parasztság fejtett ki, amikor bekapcsolódott az áruter
melésbe. Már ku s 1991. 247.
ferenciál agrártermelő és agrártermelő között. Ebből sejtjük, hogy számára nem önmagában az árutermelés ténye, hanem a technológiai fejlettség, a mezőgazda- sági indusztrializáció hozza el a parasztság végét.
Ez kétségtelenül Mendras hatása, aki szintén hangsúlyozza71 a technológiai fejlődés szerepét a paraszti társadalom változásaiban. Ő is ugyanúgy az 1960-as évekre teszi a paraszti civilizáció megszűnését, mint ahogy az nálunk is történt, annyi különbséggel, hogy Magyarországon nem „magától” ment végbe a folya
mat, hanem erőteljes kormányzati ráhatásra. Franciaországban ezidőtájt szintén számos termelőt vont el az ipar a mezőgazdaságból úgy, hogy azok sem hagytak fel teljesen a földműveléssel. A francia szociológusok is a pluriaktivitás jelensé
gének megszűnését jósolták,72 mint tették azt a m agyar kutatók - ami szintén nem következett be. Ugyan az 1970-1980-as években sok helyütt alakultak nagy, m o
dem, gépesített farmergazdaságok a régi, kisebb birtokok helyén, de számos kis családi üzem is megmaradt, melyeknek a tulajdonosai hivatalos munkaidejükben a mezőgazdaságon kívüli foglalkozásokat űznek. Mendras a városi kispolgárság
hoz hasonlítja ezt a réteget.73
Nyilván a hasonlóságon túl van egy sor olyan strukturális különbözőség a fran
cia és a magyar „utóparasztság” életében, amely miatt nem tekinthetjük ezeket egylényegüeknek. Mégis érdemes volna elgondolkodni azon, vajon mennyire szükségszerű, avagy mennyire lehetséges egyáltalán a mezőgazdasági
kisterme-71 Mendras szerint a mezőgazdaság indusztrializációja ment végbe modernizáció helyett.
A mezőgazdaság „premasiniszta és prekapitalista” társadalmi struktúrával lépett be az ipari társadalomba, ezért egymás mellett élnek a gazdálkodás és vállalkozás-irányítás legrégibb formái a radikálisan újakkal. Me n d r a s, H. 1984. 22.
72 Hugues Lamarche Morbihanban kutatva azt jósolta az 1970-es évek közepén, hogy a kistermelők, akik többfélét termelnek, el fognak tűnni, proletarizálódnak. 10 év múl
va legnagyobb meglepetésére még mindig ott voltak, bár már csak mellékesen foglal
koztak földműveléssel, vagy a házaspárból egyik tag művelte a családi birtokot. Ezek a kettős foglalkozású emberek elismertségre tettek szert a helyi társadalomban: vezet
ték a futballszakosztályokat, amelyek a vidék nagy társadalmi szervezeteiként működ
tek. „Meghallották az idők szavát”, amely szerint divat vidéken élni, ráadásul a váro
sokban egyre fenyegetőbbé vált a munkanélküliség, amit vidéken maradva el tudtak kerülni. Megőrizték társadalmi helyzetüket a falujukon belül, ahol elismerték őket és családjukat. La m a r c h e, H. (dir.) 1977.
73 Szerinte létrejött egy új osztály, amelyet olyan emberek alkotnak, akiket sokkal inkább életmódjuk határoz meg, mintsem foglalkozásuk. Sokan vannak közülük „pluriaktív”
kistermelők, tanítók, egészségügyi dolgozók stb. Tulajdonképpen a hagyományos vá
rosi kispolgársághoz (boltosok, kézművesek) hasonlítanak. Ez az „új kispolgárság”.
Me n d r a s, H. 1984. 392.
lök, vagy ha úgy tetszik, volt vagy „utóparasztok” tökéletes átváltozása proletár
rá, illetve agrárvállalkozóvá?74
Szelényi azért kritizálja75 Márkus elképzelését, mert nem veszi figyelembe egy minőségileg új jelenségnek a kialakulását: azt, hogy a családi kisüzemek egy része (1972 és 1982 között 5%-ról 15%-ra nőtt ez a réteg) már csak piacra termel.
Ezek olyan családi kisvállalkozások, amelyek a háztartás számára az elsődleges jövedelmi forrást jelentik, még abban az esetben is, amikor a családfő nem is adja fel a munkahelyét miatta. Ugyanakkor már nem elsősorban saját fogyasztásuk maximalizálása céljából termelnek. Tőkét is halmoznak fel, mivel ezt a gazdasá
gok közötti versenyhelyzet a talpon maradás érdekében megköveteli, beruházott tőkéjük segítségével pedig növelik bruttó jövedelmüket. Tehát teljesen vállalkozó polgár módjára viselkednek.
Juhász Pál figyelt fel azokra az összefüggésekre, amelyek a volt parasztpolgárok és az 1980-as évekbeli vállalkozók életmintái között húzódnak. Ő mondja ki elő
ször egyértelműen azt, hogy a mezőgazdasági kistermelés hatása és célja a paraszt
ság polgárosodásának továbbvitele. Ezt az új jelenséget elemzi tehát a harmadik elmélet, amely rámutat, hogy e piacorientált „törpegazdálkodóknak” a viselkedését nem lehet „munkás stratégiaként” értelmezni, hiszen a profit növelésére töreksze
nek. Őket tartja a kutató a „félbeszakadt polgárosodás” folytatóinak.76
Az utóbbi két elmélet szakít azzal a felfogással, hogy az egész volt paraszti társadalom egy irányba mozog. Csakhogy, amíg Márkus a szegényparasztokat, addig Juhász a közép- és gazdagparasztokat tekinti a mezőgazdasági kistermelés legaktívabb szereplőinek.
Szelényi úgy véli, hogy Juhász Pál „félbeszakadt polgárosodás”-elmélete az az elméleti keret, amelyben leginkább értelmezhetőkké válnak a magyar társadalom 1960-1980-as években történt változásai. Igyekszik ennek a tartósnak tűnő jelen
ségnek megragadni a leglényegesebb vonásait, és azt az össztársadalmi folyama
tok részeként elemezni. Felismeri, hogy a második gazdaságbeli agrártermelés elemzésénél igen lényeges szempont a rétegzettség vizsgálata, ám meglátása sze
rint sem a családfő első gazdaságbeli - akár az agrárszektoron belüli, akár azon kívüli - főfoglalkozása, sem az életkora, sem a család fogyasztási szükségletei nem szerepelnek meghatározó változóként az árutermelés mértékében.
Kik tehát azok az emberek, akik nem a fogyasztás maximalizálása érdekében fogtak bele a termelésbe, hanem valódi kisvállalkozók? Honnan bukkantak elő 74 „Határozottan le kell mondanunk arról az ambícióról, hogy minden gazdát teljes mun
kaidőben dolgozó, jövedelmezőséget szem előtt tartó mezőgazdasági termelővé vál
toztassunk. ..” - mondja a francia parasztság neves szakértője húsz évvel a parasztság felbomlását elemző könyvének megjelenése után. Me n d r a s, H. 1984. 407.
75 Szelényi I. 1992. 71.
76 Szelényi I. 1992. 72-73.
hirtelen az 1970-1980-as években, túlélve az 1950-es évek társadalmi felfordulá
sát, uniformizáló törekvéseit? Erre igyekszik választ adni Szelényi kettős társa
dalomstruktúrája és a hozzá kapcsolódó „parkolópálya”-elmélet.