Talán túl messziről indulunk, de ha tudni akarjuk, m iként alakult át a kiskanizsai családok élete, akkor definiálnunk kell, hogy m it értünk a „család” fogalmán.
Tárkány Szűcs Ernő néprajzi szemléletű definíciója kiválóan alkalmas arra, hogy a vizsgált terepünkön és korszakunkban kijelöljük a család határait. A definíció szerint családon „a társadalom zárt, vérségi alapon és házasság (nemi kapcsolat) útján létrejött, társadalmilag elismert és szabályozott, jogilag önálló, elkülönített vagyonnal bíró, tartósan együttélő csoportját értjük, amelynek végső célja utódok létrehozása és a felnevelésükhöz szükséges feltételek huzamos biztosítása”.270
hogy kiemeli a munka igényességét. Gy á n i G . 2002. 37. El kell ismernünk azonban, hogy Faragó Tamás az a szerző, aki talán legtájékozottabb e területen, így, ha szigo
rúan vett módszertani szempontból talán elhamarkodottnak is tűnik némely kijelen
tése, mégsem biztos, hogy az esetleges későbbi kutatások nem őt igazolják.
264 Lőcsei P. 1971.
265 Cseh- Szombathy L. 1979.
266 H. SasJ. 1973.
267 H. Sa s J. 1984.
268 Utasi Á . 1989.
269 To m k aB. 2000.
270 Tá r k á n y Szücs E. 1981b. 407.
Tárkány Szücs hozzáteszi még, hogy ezt a meghatározást az utóbbi 300 év Magyarországon végbement fejleményei alapján alkotta meg. Rendkivül fontos
nak tartom ezt a kitételt. A szerző ugyanis a családot olyan, történetileg változó szervezetű egységnek tekinti, amely a társadalmi és gazdasági viszonyok ered
ményeként jö n létre.
A francia etnológus, Martiné Segalen a családról szóló összefoglaló jellegű munkájában hasonlóan vélekedik: „minden kornak megvannak a maga családfor
mái”. Azonban azt is kihangsúlyozza, hogy - bár a társadalom és a család ugyan
úgy a gazdasági és kulturális erők termékeinek tekinthetők - „ez nem jelenti azt, hogy az egyik közvetlenül a másikból eredeztethető".271
Faragó Tamás szerint szintén létezik összefüggés a gazdasági-társadalmi rendszer és a családformák között, de ezek nem közvetlenek, és az időben a csa
ládrendszerek változásai csak bizonyos késéssel követik a társadalmi-gazdasági változásokat,272 Az ő családdefiníciója273 annyiban különbözik a Tárkány Szücs által megfogalmazottól, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a családtagok által betöl
tött társadalmi és rokoni szerepekre, és a csoport tagjait összekötő szolidaritásra, erkölcsi felelősségre és az életmód közösségére. Úgy gondolom, hogy e három utóbbi kitétel szükségessége nem minden esetben támasztható alá a történelmi és jelenkori adatok alapján. Abban azonban Faragónak lehet igaza, hogy az együtt
lakás és a gazdasági kooperáció nem feltétlenül követelmény a család létrejötté
hez (ezzel önmaga zárja ki például az életmódtényezőt), s az utódok szocializáci
ójának sem kizárólagos helyszíne a család.
A néprajzos, szociológus-etnológus és a történeti demográfus valamennyien elismerik a társadalmi-gazdasági-kulturális viszonyok és a család mint intézmény változatossága közötti összefüggéseket. Azzal, hogy hangsúlyozzák ezeknek az összefüggéseknek az áttételes, közvetett voltát, azt sugallják, hogy egy család
form a nem feltétlenül feleltethető meg egy és csakis egyfajta társadalmi beren
dezkedésnek, és ezt teljes mértékben el kell fogadnunk. Mindhárman meglehetős
271 Se g a l e n, M. 1993. 6.
272 Fa r a g ó t. 1983. 232-233.
273 „A család társadalmilag elismert szexuális kapcsolatba lépő felnőttek és velük élő leszármazottaik, valamint azok házastársainak kis csoportja (európai viszonyok között többnyire egy férj és egyetlen feleség a kiinduló együttes), amelynek tagjai egymással interakcióban meghatározott társadalmi és rokoni szerepeket töltenek be, illetve funkciókat, feladatokat látnak el, s ezek közül talán legfontosabb a társadalom számára új egyedek létrehozása a szó biológiai értelmében. A csoport tagjait szolida
ritás, kölcsönös erkölcsi felelősség, s rendszerint az életmód közössége is összeköti.
Fontos itt megjegyezni, hogy számos kutató álláspontjával ellentétben, véleményünk szerint sem az együttlakás, sem a gazdasági kooperáció nem szükséges a család lét
rejöttéhez, és a vizsgált korszakban nem kizárólag a család a színtere az utódok szo
cializációjának sem...”. Fa r a g ó T. 2000. 454.
Bármennyire is egyértelműnek tűnik ez utóbbi kijelentés - amelyet olyan szerzők munkáiból emeltem ki, akik nagy rálátással bírnak saját szakterületük eddigi kutatási eredményeire - , mégsem mindenki osztja ezt a látásmódot. Alán M acfarlane angol antropológus-történész, aki azt vizsgálta, hogyan alakult ki Angliában a kapitalizmusra jellem ző „individualizmus”,274 éppen fordított követ
keztetésre jut. Vagyis azt állítja, hogy a 13. századtól elemzett forrásaiban semmi nem utal arra, hogy az angolok valaha is olyan családszervezetben éltek volna, amely megfelel a feudalizmusban m egszokott paraszti életformának. (A paraszti önellátó üzem, valamint a hozzá szervesen kapcsolódó nagycsaládi háztartás- és munkaszervezet hipotetikus m odelljét kelet-európai - elsősorban orosz és len
gyel - paraszttársadalmakat elemző m unkák alapján alkotta meg.)
Szerzőnk szerint a nagy váltást, ha egyáltalán létezett ilyen, az angol társadalom életében nem az ipari forradalom hozta meg, nem akkor alakultak ki a kapitalista termelési viszonyok, hanem jóval korábban. Szerinte Angliát már a középkorban
„gyárak nélküli kapitalizmusként” lehet leírni, mégpedig pontosan annak a család- modellnek köszönhetően, amely lehetővé teszi a könnyen helyet változtató fizetett munkások széles rétegének létrejöttét. A másodszülötteket a családi gazdaság vagy műhely elhagyására kényszerítő törzsöröklési rendszer, valamint az a szokás, amely még az örökösök számára is kötelezővé teszi az idegen házaknál való szol
gálatot, igen nagy földrajzi és társadalmi m obilitást idéz elő, s ezzel megteremti a kapitalista termelési módra jellem ző bérmunka feltételeit. Még ha vitatkozni is lehet annak a „kelet-európai parasztm odellnek” a megalkotási módszerével, amellyel Macfarlane a nyugati modellt összeveti, mindenképpen figyelemre m él
tó elképzelés ez: hiszen a társadalom egy alapintézményének jellegéből szár
maztatja a „társadalmi-gazdasági mozgatóerőket” . Ha elképzeléseinek bizonyos elemeivel nem is értünk egyet teljes mértékben, vajon nincs-e igaza legalább any- nyiban, hogy a családot nem a változások passzív elszenvedőinek tekinti, hanem képesnek arra, hogy aktívan hassanak a történelem menetére?
A fenti fejtegetés témámat érintő tanulsága tehát pillanatnyilag az, hogy m in
den kornak megvan a maga családformája. A családformák azonban nem csak koronként térnek el egymástól. Ez a gondolat manapság természetesnek tűnik, azonban még az 1980-1990-es években sem volt magától értetődő minden kutató számára, ha végigtekintünk az 1960-as évek óta született, elsősorban külföldi szociológiai, történeti és néprajzi kutatásokon.
274 Ma c f a r l a n e, A. 1993. Az individualizmus szó itt az egyén érdekeit a közösséggel szemben előtérbe helyező társadalomberendezkedést és Anglia történelmi útjának egyedi voltát egyszerre jelenti.
Dániel Bertaux, francia szociológus275 szerint a kutatók általában kétfélekép
pen közelítik meg „a családot”: az elterjedtebb módszer szerint a családra mint intézményre tekintenek, amelynek funkcióit és belső felépítését (a szerepeket, a szerepek közötti összefüggéseket) próbálják meg tisztázni. Ez a szinkron jelle
gű megközelítés elsősorban az 1970-1980-as évek szociológiai irodalmának nagy részére jellemző; a diakronikus perspektívát csak azóta vezették be. Hátránya az, hogy hajlamos a családról általában beszélni.
A másik nézőpont szerint a kutatók mindig konkrét családokat vizsgálnak.
„A család” : ilyen nem létezik, csak „családok” vannak, többes számban, amelyek szociális környezetük, kultúrájuk, vallásuk, etnikai hovatartozásuk, az általuk követett családi modellek, de a családalapítók személyisége szerint is igen csak különbözőek lehetnek - m ondja Bertaux.
Pontosan erre a következtetésre jut a magyar szociológus, Utasi Ágnes is, aki szintén vallja, hogy az egyes társadalmi rétegekhez tartozó családoknak eltérő kell, hogy legyen a családmodelljük, hiszen különböző életfeltételekhez csak el
térő életvitellel tudnak alkalmazkodni.276