A téesz megalakulása után „az emberek egy éven belül magukra találtak” - aho
gyan azt a téesz egyik volt vezetője megfogalmazta. Gyakorlatilag a háztáji biz
tosította a téeszparasztok megélhetését. De nemcsak a téeszben dolgozóknak, hanem azoknak a családoknak is a kert és a szőlő jelentette az anyagi fellendülés 674 Interjú Muczer Józseffel 1999.
675 A Sáska Petőfi Termelőszövetkezet elnökei voltak az 1960-as években: Csanádi Já
nos, Gozdán József (a volt bíró), Góber József, Horváth „Potrévec” József (az egyko
ri legtehetősebb család fejének, Knausz Józsefnek a veje), aki 1964-től 10 évig volt elnök, és 1 évig még az egyesült téeszt is ő vezette. Később az egyesített termelőszö
vetkezetek élére Miilei Józsefet nevezték ki elnöknek, aki az évezred végéig töltötte be ezt a posztot. Utóda Siti Ferenc lett.
676 1988. október 5, a Társasági Törvénynek a Parlament általi megszavazása után két új szervezet is alakult a téesz vezetőségi tagjainak részvételével. Az egyik ilyen a „WI-KA” Expor-Import Kereskedelmi Termelő és Szolgáltató Kft., melynek tár
sasági szerződése szerint tevékenysége (a fémkohászattól kezdve a piaci kiskereske
delmen át a háztartási munkákig összesen 26 féle) 1990. november 1-jén kezdődött, székhelye pedig megegyezik a téesz székhelyével. Ügyvezetője Mucsi István. MNL ZML XXX.237. 32. doboz: 268/1991. A másik a „Nagykanizsa és Környéke Ag
rokémiai Társaság Újudvar” Közkereseti Társaság Vasútállomás Újudvar, melynek a levelezési címe szintén maradt a téesz székhelyének címe, 1989. decemberében alakult. MNL ZML. XXX.237. 31. doboz 118/90.; https://www.ceginformacio.hu/
cr9310604436 utolsó letöltés. 2019. július 23. Mindezek mellett megmaradt az Al
kotmány Mezőgazdasági Termelőszövetkezet is, a cégkivonat szerint 1990. október 25-én újjáalakulva, a korábban is végzett tevékenységekkel. MNL ZML XXX.237.
36. doboz Alkotmány Tsz Nk iktatott irat 248:2001.
forrását, amelyek „pluriaktívak” voltak, azaz egy vagy több családtag már nem a mezőgazdaságban dolgozott.
Ez azt jelentette, hogy az extenzív művelési ágaktól megfosztott egykori birtokból megmaradtak az intenzív ágazatok, s a sáskák ezentúl minden erőfe
szítésükkel azon voltak, hogy ezeket fejlesszék.677 Ennek eredményeként a kert
műveléssel hasznosított földek, mint arra föntebb is rámutattunk, kétszer akkora területet foglaltak el, m int a két világháború között.678 Tulajdonképpen az egész munkabíró kiskanizsai társadalom áttért egy olyasfajta háztartás- és üzemgazdálko
dásra, mint amilyet korábban a „kétlaki” kis- és törpebirtokosok folytattak. Annyi különbség volt a korábbi időszakhoz képest, hogy a kertészeti és szőlészeti terme
lésben egyre nagyobb szerepet játszottak a technológiai újítások: a mezőgazdaság technikai forradalma az 1960-as évektől kezdve - nem kis részben a téesznek köszönhetően - „betört” a kiskanizsai kertekbe.
A mezőgazdaság technikai fejlődésével új korszak nyílt a kiskanizsai kertkultú
ra történetében 1960 után. Egyre nagyobb számban használták a termelők az üveg
tetős melegágyakat. Az igazi áttörést azonban az olcsóbb beszerzésű és kevésbé sérülékeny fóliasátor679 elteijedése hozta kb. az 1950-es évek végén680 és az 1960-as 677 A nagykanizsai piac felhozatalában is kitünően nyomon lehet követni a kisüzemek ter-
mékszerkezet-váltását, tudniillik jellemző az egész 20. század folyamán, hogy a zöldsé
gek 80-90%-át sáskák árusítják, míg a gyümölcs, baromfi és tojás inkább a környékbeli falvakból származik. 1957 és 1961 között a tipikusan szántóföldi termesztésű burgonya mennyisége például negyedére, 4450 mázsára esett vissza, a fejeskáposzta az ötödére (1193 q), a vöröshagyma kb. kétharmadára (1506 q), a paradicsom 60%-ra (992 q).
Hatszorosára nőtt viszont a saláta (1087q), és majdnem kétszeresére a zöldborsó (535q) mennyisége.
678 A kertek és gyümölcsösök Nagykanizsán 1935-ben 428 holdon terültek el, 1962-ben 536, 1966-ban 900 holdon. Ezzel párhuzamosan a szőlőterületek csökkentek: 1935- ben még 462 holdon, 1962-ben 451 holdon, 1966-ban pedig már csak 371 holdon folytattak szőlőművelést. A csökkenés okát valószínűleg a szőlő-, illetve a boreladás egyre alacsonyabb jövedelmezőségében kell keresnünk. Mezőgazdasági statisztikai adatgyűjtemény, Földterület III., Községsoros adatok 1870-1970, 1971.
679 A mezőgazdasági szakirodalom szerint 1957-ben Magyarországon 215 hektárnyi te
rületen emeltek üveges melegágyakat, palántanevelés céljából. 5-6 év alatt ez a szám kétszeresére nőtt, majd az 1960-as évek második felétől csökkenni kezdett. A csökke
nés oka a fóliasátrak megjelenése volt. 1967-ben már 460 hektáron fóliáztak, 1979- ben 4200 hektáron (ebből 3200 ha vázszerkezetes és 1000 ha csak fóliával takart felület) - miközben a melegágyak területe erre az időpontra 50 hektárra zsugorodott.
S o m o s A . 1983. 29.
680 Az első fóliasátrat a M. család állította az 1950-es évek második felében. Egy Szegeden élő testvérük küldte számukra a fóliát. Sokat kísérleteztek vele, amíg megtanulták, ho
gyan kell használni azt, s miként lehet a viharoknak is ellenálló sátrakat építeni. Eleinte egészen alacsony sátrakat készítettek, amelyben csak guggolni lehetett. A vázszerkeze
évek elején. A növények most már teljes tenyészidejűket mesterséges körülmé
nyek között töltik, amely lehetővé teszi, hogy akár egy hónappal is megelőzzék a természetet. Ha az Erdei Ferenc-féle fentebb idézett felosztást nézzük, akkor a művelődési módok tekintetében rátértek a „kertészeti kultúrára”, technológiai szempontból pedig az ún. „üvegházi kertészetre” .681 Ez azt jelenti, hogy az egy
szerű munkaerő- és minimális anyagi (például magok vétele) befektetést meg
haladva a kertészkedés nagyobb összegű és folyamatos invesztíciót, komolyabb szervezési munkát igénylő termelési ággá vált egyes családok részére.
Egyrészt ennek a termelési technikának komoly hátulütője, hogy az üvegház vagy fóliasátor párás, nedves levegője a különböző rovarkártevőknek, gombás és vírusos fertőzéseknek kedvező körülményeket teremt. A kemikáliás védekezés pedig drága, emellett súlyosan veszélyezteti az egészséget.682 A nagyállattartás hanyatlása az istállótrágya pénzért való beszerzését, illetve műtrágyával való
tűk vesszőnyalábokból, műanyag telefonkábel-borító csőből stb. készült. Később már méretes, tartós vázú fóliákat készítettek. A tapasztalat később rávezette őket arra is, hogy érdemes zöld hálóval árnyékolni a sátrakat, amely méginkább védi a növényeket a hőgutától. A következő 10-15 évben terjedt el egész Kiskanizsán a fóliasátras ter
mesztés. Ennek egyik első korabeli dokumentációja egy 1965-ben készült fotó, melyen egy hargut (vizesvödörhúzó rudat) tartó asszony mögött jól látható a kertben egy fólia
sátor (18. sz. kép).
681 E r d e i F. 1976. 89-93.
682 Ezzel tisztában vannak, sőt többször maguk is hangsúlyozták a vegyszerezés veszé
lyeit. Azt is elmondják, kinek az egészsége ment rá, ki kapott májrákot amiatt, hogy túl sok permedét szívott be. A közgazdasági fogalmakhoz, mint a munkaerő-ráfordí
tás és tőkebefektetés, sajnos egy újabb „áldozathozatali” forma sorolódik, az egész
ségkárosodás, amely már túllép a testi erő végletekig való kihasználásán. Az önkímé
lés hiánya, ami főleg a piaci viszonyokba való bekapcsolódás eredménye a paraszti gyökerű társadalmakban, a mezőgazdaság tudományos-technikai forradalmának kö
szönhetően már 5-10 év alatt meghozza a maga eredményét, amely egyre inkább tudatossá teszi, hogy a termelésbe fektetett munkaerőnek igen komoly, pénzben és életminőségben kifejezett ára van. Ezek a tapasztalatok - valamint a szerek árának jelentős megdrágulása - egyre inkább a kemikáliák szigorú, szakszerű és takarékos felhasználásához vezetnek az utóbbi évtized során. Az utólagos racionalizáció igénye gyakran talál olyan magyarázatokat a fóliasátor és vegyszerhasználat szükségességé
nek alátámasztására, hogy ezt a „bolond időjárást” csak így lehet kivédeni: a szabad
ban már meg sem teremne a paprika, a paradicsom és az uborka. Korábban ennyi kár
tevő sem volt, ezért is muszáj használni a permet- és talaj fertőtlenítő szereket. Tény, hogy az általánosan elterjedt fóliasátrazás és vegyszerezés miatt a kiskanizsaiak sem mondhattak le arról, hogy használják ezt a technológiát, hiszen másként nem tudnák állni a sarat a fokozódó konkurenciaharcban. A külföldi primőrbehozatal miatt már így is csökkent a kereslet portékáik iránt, ezért kénytelenek voltak fokozottan áttérni más áru, például virágok előállítására.
pótlását-kiegészítését kívánja meg. A kemikáliák használata egyébként nem volt teljesen ismeretlen azelőtt sem, pétisót egyesek például már az 1940-es évektől szórtak ki a kerti terményeknek, de a vegyszerek nagyobb mérvű használatát, amelynek fogásait a legtöbben a téeszben, valam int szakirodalom segítségével sajátítottak el, ehhez a korszakhoz köthetjük.
M ásrészt a fólia használata szinte folyamatos jelenlétet igényel, hiszen reggel nyitni és este zárni, napközben felügyelni kell, elkerülendő a növények megsülé- sét vagy megfagyását; ez pedig azt jelenti, hogy az értékesítés és a kerti munkák elvégzésének feladatát egy ember egymaga nem tudja elvégezni.
Az 1980-as évek elejétől a kistermelők még egy lépéssel meg akarták előzni a természetet, ezért fűtést szereltettek a sátorba, amely tovább drágította a termelést.
A gázolajfíítésű buszkályhák, fatüzelésű kályhák után, melyeket sűrűn ellenőrizni és utánatölteni, illetve rakni kell,jöttek a vezetékes gázzal üzemeltetett, tárolókapa
citást nem igénylő fűtésrendszerek, melyek szabályozhatóak és tiszták, s nem utol
só sorban a fogyasztás részletekben fizethető. A fenti költségtényezőkhöz hozzájön még a magok ára, amit ezentúl szinte teljes egészében erre szakosodott üzletekből szereznek be.683 Egyszeri nagyobb befektetést igényel, de vizet és munkaidőt segít megtakarítani a csöpögtető öntözőrendszer. Főleg azóta találkozni ezzel az új tech
nológiával, mióta a víz ára jelentősen drágább lett, s a fogyasztás után csatornadíját is kell fizetni. Ennek elkerülésére, klórozott vezetékes víz helyett sokan ismét kútból, búvárszivattyúval kinyert vízzel öntöznek.
A kisgépek, mint amilyen a motoros kapa vagy a motoros hátipermetező, szintén jelentős munkaidő-megtakarító tényezővé váltak, amellett, hogy magát a munkavégzést is hatékonyabbá tették. A beszerzési árat és a fenntartás költsé
geit azonban ki kell termelni. Ugyanígy a müanyagkorszak áldásaként vagy át
kaként megjelenő, fogyóeszköznek minősülő műanyag hálók és zsákok, a kiülte
téshez való műanyag poharak, a valamivel tartósabb, de szintén sűrűn cserélendő műanyag ládák, vödrök árát.
A személyautók, később kifejezetten az árunak a piacra szállítására rend
szeresített zárt kisteherautók fenntartási költsége szintén drágította a termelést.
683 Korábban is előfordult, hogy a „kényesebb magokat”, mint amilyen a cukorborsó, paprika, káposzta, nem maguk állították elő, hanem kereskedőktől szerezték be. Né- hányan összeírták, mire van szükségük, s meghozatták a vasutasnékkal a Rottenbiller utcai Mautner-féle üzletből. Ezenkívül kereskedők által küldött katalógusokból,
„magoskönyvekből” választották ki a fénykép és a leírás alapján a nekik tetsző faj
tákat, és postán meghozatták. A bolti eladók tanácsát is ki szokták kérni az újdon
ságokkal kapcsolatban. Ha kipróbálták, és bevált, másoknak is ajánlották. így ha
mar elterjedtek az új zöldség- és virágfajták. Az 1990-es évek közepén egy nagyban fóliázó család teljes bevételének megközelítőleg 4-5%-át költötte szaporítóanyagok beszerzésére.
Az 1970-es években, sőt, az 1980-as évek közepéig is sokan - főleg a régi gaz
d á k - m é g inkább lovat tartottak, amely kevesebb pénzkiadást kívánt, hiszen a téesztől be lehetett szerezni a takarmányt, és a szőlő végi kaszáló is kiválóan hasznosítható volt ilyen módon.684 A nagyban termelőknek azonban kifizetődő volt az autó fenntartása, mert sokkal nagyobb mennyiségű áruval kereshettek fel olyan távolabbi piacokat, amelyeken nagyobb volt a kereslet, mint a kanizsain.
A motorizáció gyakorlatilag közelebb hozta számukra Eszak-Dunántúl piacait is, így az áruikat még nagyobb területen tudták teríteni.
A modern termelő- és szállítóeszközöket alkalmazó családok száma, akik nagyban állítanak elő piacra árut, az 1990-es évek közepéig 100 körül mozogha
tott. Ezt az adatot egyelőre sajnos semmiféle statisztikával nem tudjuk alátámasz
tani, egyedül a termelők becslésére támaszkodhatunk. Amellett, hogy létezett ez a réteg, amely igen szép haszonra tett szert az 1970-1980-as években, és látványo
san növelte anyagi státusát, volt egy másik, messze nem kevésbé jelentős réteg, aki folytatta a hagyományos technikával, maximum egy-két fütetlen fóliasátorral való termelést és a kisebb tételekben való piacozást. Olyanokra volt jellem ző inkább ez a termelési forma, akik nem tudták kiállítani a nagyobb volumenben való termeléshez a szükséges munkaerőt és a technikai fejlesztéshez befekteten
dő összeget. Ez nem jelenti azt, hogy csekély lett volna az a haszon, amivel hoz
zájárultak saját nyugdíjukhoz, illetve a családi költségvetéshez, de kétségtelen, hogy nagyságrendileg elmaradt a nagyobb termelőkétől. Ugyanakkor, a családi gazdálkodás sajátságaiból következően azt sem lehet mondani, hogy a két réteg elkülönült volna egymástól. Inkább arról van szó, hogy a családi életciklusnak és adott körülményeiknek megfelelően egy-egy család a két üzemszervezeti forma között számtalan variációs lehetőséget létrehozva hol a termelők egyik rétegéhez, hol a másikhoz tartozott inkább.
Ennek megfelelően a modem, gépkocsival való szállítás mellett a régi piacozási form ák is éltek - az ezredfordulóig mindenképp (29-33. sz. kép). A változásoknak köszönhetően a leglényegesebb különbség, hogy mióta rendszeres buszjárat van Kiskanizsáról,685 azóta legtöbben azzal hordják a kis mennyiségű piacravalójukat, és megszűnt a vékában való fejenhordás. Az 1950-es évektől a kerékpár is egyre 684 Egy sokat piacozó asszony férje az 1960-as években abból a meggondolásból vett ismét
lovat (miután a téeszbe be kellett adni kb. 10 holdas birtokukat minden felszereléssel és állattal együtt), mert „nem győzte visszaszolgálni az igásmunkát”. Az asszony, aki addig csak biciklivel „cipelődött” piacra, azontúl lovas kocsival vitte a portékát. Egy másik adatközlőm is, akinek a félje a téeszben fogatos volt, lovas kocsival járt piacra, mert nem ért rá mindennap kevés portékával menni. (Saját gyűjtés, 1995.)
685 1966-ban állították be a Nagykanizsa - Szabadság tér és a Kiskanizsa - Rozmaring út; valamint a Nagykanizsa, vasúti pályaudvar és a Kiskanizsa, óvoda között közle
kedő buszjáratokat. F l i n g e r J. 1970. 170-172.
nagyobb szerepet kapott a szállításban, és még az 1990-es évek elején is gyakori volt a kerekszoknyás asszonyok látványa, amint hazakerekeztek üres kosaraikkal a piacról. Mindezek mellett az 1970-es évekig megmaradt a vasúti szállítás je lentősége a kis tételek esetében: ugyanúgy, mint ahogy korábban, az asszonyok közül sokan elindultak éjszaka vagy kora hajnalban Fehérvárra vagy Budapest
re, a Garay és a Fény utcai piacra. Előző este személyi poggyászként feladták zsákruhába varrt portékájukat, amely hajnalban már várta őket a pályaudvaron.
Általában több asszony is elindult egyszerre, s közösen fogadtak egy fuvarost, aki „sráflis” kocsival elszállította őket a piacig. Amennyiben nem sikerült érté
kesíteni még aznap az összes árut, állandó éjszakai szálláshelyükön töltötték az éjszakát, ahol adtak a lakás tulajdonosának egy-egy tízest a helyért. Az 1980-as évektől már egyre kevesebben vállalták a fárasztó utazást, kényelmetlenséget, a közös szálláshelyen többedmagukkal való szorongást. A legtöbb család most már inkább gépkocsival szállítja az árut. Sokáig m egm aradtak viszont - immár motorizált formában - a kis alkalmi „szállítószövetségek” ; úgy, m int korábban szekérrel, az 1970-1980-as években is gyakran előfordult, hogy négy-öt asszony összefogott, s közösen egy kisteherautóval, megfelelő tarifa ellenében elszállít
tatták a portékát a piacra.
Az értékesítés tehát a hagyományos úton folyt tovább, modernebb eszközök
kel. A kiskanizsaiakat a Zöldért felvásárlói nem nagyon tudták meggyőzni arról, hogy rajtuk keresztül értékesítsék terményeiket.686 Részben azért, mert a kofák igyekeztek mindig ráígérni a Zöldért áraira, részben m ert az értékesítési szövet
kezet nem volt abban a helyzetben, hogy konkrét összegeket ígérjen a szezon elején, s gyakran nem tartották be a szerződéseket. A sáskák így megmaradtak a jól bevált módszerek mellett, és hagyományaikhoz híven maguk piacozzák el terményeiket, hogy övék legyen a teljes haszon. M indent összevéve, a termelők elmondása alapján, az összes fentebb felsorolt költség levonása után, a teljes be
vételnek körülbelül a 60-70%-át tehette ki a nyereség.
686 CsekeFerenc anagykanizsai Zöldértről azt írja, hogy gyengén ellátottfejeskáposztából, burgonyából és gyökérzöldségekből, mert „a körülmények kedvezőtlenek” a terme
lésükhöz a város körzetében. „Meglepő a nagy helyi hagyományokkal rendelkező vöröshagyma-termesztésünk gyengesége”- írja. C s e k e F. 1993. 90. Ha mindezen megállapításait kizárólag a Zöldért által felvásárolt mennyiségekre alapozza, akkor figyelmen kívül hagyott két fontos momentumot: a helyi termesztési és az értékesíté
si hagyományokat vagy stratégiát, ha úgy tetszik. Nem vitatható, hogy a szántóföldi termelés kiesése miatt valóban eltolódhatott a termelési profil a primőráruk irányába, de csak a Zöldért felvásárlási statisztikái alapján semmiképpen nem jogos levonni azt a következtetést, hogy a termelés is megszűnt volna, vagy „ne lett volna alkalmas”
a fent felsorolt növények előállítására az a terület, ahol 20-30 évvel korábban még exportra is termeltek.