Elméleti előzmények

A bűnözéskontroll megszületésének elméleti előzményeihez sorolom a címkézés-elmélet és a radikális kriminológia irányzatainak megjelenését. A társadalomtudósok egy csoportja a címkézés-elmélet teoretikusaiként azt vizsgálták, hogy bizonyos cselekményeket milyen módon, eljárással nyilvánítanak büntetendővé, és egyeseket miért és hogyan minősítenek bűnözőnek. Erős aggály merült fel arra nézve, hogy a mindenkori hatalom birtokosaitól eredeztethetőek azok a törvények, amelyek egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat szülnek, hiszen általuk válik deklaráltan bűnözővé valaki. A címkézés-elmélet szerint nincs született bűnöző, mert sokkal inkább a társadalomnak a cselekményre adott válaszán, vagyis reakcióján van a hangsúly, és a lényeg, hogy ez a reakció hatást gyakorol-e az egyén későbbi viselkedésére.¹¹⁶Howard S. Becker szociológus szerint önmagában nincs deviancia kategória, csak a deviánssá nyilvánítás folyamata értékelhető, vagyis a deviánsnak minősítés formája teszi a személyt deviánssá. Az elmélet arra a módra koncentrál, amely a konvencionális társadalomból kirekeszt és kívülállóvá tesz egyéneket úgy, hogy közben címkét ragaszt rájuk és szegregálja is őket, innentől nem marad más választásuk, minthogy ebben a szerepben az

„elvárt” viselkedésformát válasszák. A kulcstényező tehát a címke, a megjelölés, amit az egyénre ragasztanak. Ahogy Becker fogalmaz: „A deviáns az, akire a deviáns címkét sikeresen rátették, deviáns viselkedés az a viselkedés, amelyet az emberek annak minősítenek.”¹¹⁷Becker

115 Finszter Géza: A rendészeti szervek működésének alapjai. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2008, 86–87. o.

116 Adler, Freda – Mueller, Gerhard O.W. – Laufer,William S.(2000): i. m. pp. 282–291.

117 Andorka Rudolf – Buda Béla – Cseh-Szombathy László (vál.): A deviáns viselkedés szociológiája. Gondolat Kiadó, Budapest, 1974, 80–114. o.

62

elmélete csak szilárdította a meggyőződésemet, hogy a bűnözéskontroll milyenségének óriási hatása van a rekriminalizációra, azaz a bűnözés újratermelődésére.

A ’60-as évek jelentős politikai és társadalmi változásai csak tovább erősítették az elmélet pártolóit, akik tagadták, hogy az állam hatást tudna gyakorolni az elkövetőkre, sőt inkább úgy vélték, hogy sokkal inkább hozzájárul a bűnözés létrejöttéhez. A bűncselekmény fogalma nem a jelenség természetéből, hanem a társadalmi minősítésből ered. Az állam és a társadalom diszkriminatív módon ragasztja rá az emberekre a bűnöző címkét. A bűnözés alapvető oka az állami reagálás a normasértésre (pl. a börtön a bűnözés iskolája). Becker szerint a kriminális mivolt állandó szem előtt tartása a megtévedt embereket bűnöző életpályára kényszeríti, ezért az elkövetőben rögzül a kriminális mivolt és végül azonosul azzal; kitaszítottak lévén a hasonló címkékkel ellátottak társaságába kerül.¹¹⁸ Erős kiközösítés érvényesül a börtönviselttel szemben, ami megnehezíti a munkaviszony vagy egyéb társadalmi kapcsolatok kialakítását, fenntartását. Interakcionista elméletnek is hívják, mivel az alapja a normasértő és az arra reagáló személyek interakciója. Az állami beavatkozás korlátozásának négy módja lehetséges:

dekriminalizálás, elterelés (diversion), megfelelő eljárási garancia, szabadságvesztéssel járó büntetések csökkentése.¹¹⁹ Összességében a bűnözés alternatív kezelése a négy úgynevezett

„D” (diversion, decriminalisation, deinstutionalization¹²⁰, due process¹²¹) részekent egyre jelentősebb befolyással van jelen a kriminálpolitikai disukurzusokban, mint a kevésbé súlyos bűncselekmények elleni harc lehetséges módjai.¹²²

Mindamellett elmondható, hogy a címkézés-elmélet nem egy kauzális elmélet a bűnözés okságára vonatkozóan, hanem inkább egy látásmód, amely felöleli a hagyományos megközelítés mellett a bűnözéskontroll fontosságát. A szemléletmód nem véletlenül az

118 Becker, Howard S.: Outsider. Studies in the Sociology of Deviance. The Free Press, New York, 1966

119 Miközben egyes címkézési teóriák erősen a nem beavatkozás (non-intervenció) mellett érvelnek, addig mások inkább a kevés és célirányos hatásos beavatkozás mellett teszik le a voksot. Sőt egyrészről a bűnözést alapvetően azoknak a kortüneteknek tudja be, amelyekbe való informális szociáliskontrollal való beavatkozás nagyobb visszatartó hatást hordoz, mint a büntetőjogi eszközök alkalmazása. Másrészről az elkövetőt az elkövetett cselekmény után is érdekelté teszi a bűncselekmény jóvátételében azzal, hogy felkínálja a tettes–áldozat megegyezést, ezzel is csökkentett reakcióval válaszolva a bűnözésre. Lásd: Kerner, Hans-Jörg (Hrsg.): Diversion statt Strafe? Probleme und Gefahren einer neuen Strategie straflechtlicher Sozialkontrolle. Heidelberg, 1983, S.

639.

120 A szervezeti hatékonyság növelését jelenti, vagyis az igazaságszolgáltati szervezet tagolságának és bonyolultságának csökkentését.

121 A processzuális jogosultságok redukálását az ügyféli jogok növekedésének javára.

122 Heinz, Wolfgang – Hügel, Christine: Erzieherische Massnahment im jugendlichen Strafrecht. Bonn, 1987, S.

149. Idézi: Kaiser, Günther – Kerner, Hans-Jürgen – Sack, Fritz – Schellhoss, Harmut: Kleines Kriminologisches Wörterbuch. C.F. Müller Juristischer Verlag, Heidelberg, 1993, S. 1–615., különösen S. 92.

63

Egyesült Államokban alakult ki, ahol a represszív filozófia¹²³ a „garanciákkal védett eljárások versus bűnözéskontroll” azaz a törvényesség és az eredményesség szembenállásában az eredményesség preferálásában oldódott fel. A legalitás elvével szorosan összefüggő represszív felfogású bűnözéskontroll intézményeinek tehetetlenségei új megoldásokat kerestek.¹²⁴

Mindezek jegyében Otto Kirscheimer és George Rusche¹²⁵ a büntetési formákat tanulmányozva alkották meg elméletüket, nevük összefonódik a pönológia megteremtésével. Szerintük a bűnelkövetőkkel való bánásmódnak több köze van az emberi élet értékeléséhez és a gazdasági szükségletekhez, mint a bűnmegelőzéshez.

A radikális kriminológia az 1970-es években tovább erősödött. Az 1973-as Új Kriminológia könyv szerzői, Ian Taylor, Paul Walton és Jock Young szerint a társadalom alatti osztály, amit a büntetőjog kikényszerítése által irányítás alá vonnak, míg a munkatulajdonosokat csak olyan polgárjog köti, amely egymással szembeni versenyüket szabályozza. Az osztályharc mindig a források és a hatalom elosztásához kapcsolódik, és a bűnözés csak akkor tűnik el, ha végleg felszámolják a kapitalizmust. Az amerikai radikális kriminológia szószólója, a már említett Richard Quinney lett. Jelentős művei: „A bűnözéssel szembeni fellépés a kapitalista társadalomban”, illetve „Az osztály állam és a bűnözés”. Szerinte a társadalom ellentétes érdekekre épülő politikai szervezet, ahol az érdekeket konfliktusok jellemzik. A bűncselekmény olyan magatartás, amit egy politikailag szervezett társadalomban a hatalmi szervek teremtenek meg. Valójában egy társadalmi konfliktus az elkövető és a politikát alakító társadalmi csoport között. A büntető igazságszolgáltatás normáit a hatalmat gyakorló réteg alkotja. A bűnözés problémáit a fejlődés utolsó stádiumába érkezett kapitalista rendet követően az új rend, vagyis a demokratikus szocializmus oldja meg.¹²⁶ Elméletében bűnözés tipológiája az uralkodók által elkövetett bűncselekményekre (pl. Watergate), megélhetéssel kapcsolatos bűncselekményekre (pl. lopás), és az ellenállási bűncselekményekre (pl. terrorizmus) oszlik. A bűnözés alapja

123 Finszter szerint a társadalom pozitív kontrollmechanizmusai a népesség bizonyos részeiben teljességgel hatástalanok, vagy azért, mert a szegénység és a kirekesztettség miatt őket ezek a pozitív hatások nem érik el, vagy azért, mert társadalmi helyzetüknél és sok más helyzetüket érintő tényezőknél fogva nem képesek ebben az értékteremtő folyamatban részt venni. Lásd Finszter Géza (2008): i. m. 81. o.

124 Helmut Kury amellett érvel, hogy a büntetőjogi beavatkozás ugyanis inkább megszilárdítja azt a viselkedési formát, ami a bűncselekmény elkövetéséhez vezetett, ezzel nem megelőzve, hogy az érintett további bűncselekményeket kövessen el vagy megoldást találjon a bűncselekmény mögött meghúzódó problémára, és arra igyekezzen segítséget találni. Lásd erről Kury, Helmut – Lerchenmüller, Hedwig (Hrsg.): Diversion. Alternativen zu klassischen Sanktionformen. 2 Bde. Bochum, 1981, S. 173.

125A büntetés és a társadalmi struktúra című munkájukban fejtették ki nézeteiket, amivel lényegében a pönológiát teremtették meg, mint önálló tudományágat.

126 Quinney, Richard: Class, State, and Crime: On the Theory and Practise of Criminal Justice. David McKay, New York, 1974, p. 10.

64

szerinte a társadalmi igazságtalanság. A cél nem a bűnözők kezelése, hanem a kapitalista társadalmi rendszer megdöntése. Szerinte csak egy új társadalmi rend vezethet el a bűnözés csökkenéséhez. William Chambliss és Robert Seidman A jogrend és hatalom című munkájukban ugyancsak azt fejtik ki, hogy a bűncselekmény az osztálytársadalom terméke.

Szerintük az elkövetők számára az racionális, ami osztályhelyzetükből következik; a kapitalista társadalmakban jobban ellenőrzik az alsóbb rétegek tagjait, így hamarabb felfigyelnek azok normasértéseire, ha mégis az igazságosság és a tisztesség érvényesül a büntető igazságszolgáltatásban, az csak a véletlen műve. Anthony Platt szintén erőteljesen bírálta a hagyományos kriminológiát, mert az szerinte az uralkodó rendszert szolgálja és nem az igazság talaján áll. A vizsgálatai elfogultak és az elnyomók érdekeivel egyezik. A radikális kriminológia cselekvésérdekelt és új elvek megvalósítására törekszik. Horton és Platt szerint csak egy világrendszer-elmélet lehet megfelelő alternatíva a kapitalista elméletekkel szemben.¹²⁷

A bűnözéskontroll lényegében az állam büntető igazságszolgáltatási rendszerének összessége, amely rendszerelméleti szempontból a nyitott rendszerek körébe tartozik. Ez annyit tesz, hogy a rendszer kölcsönhatásban van környezetével, onnan energiát vesz fel és ad le. A rendszerek részben önálló elemekből állnak, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak egymáshoz.

Amennyiben a büntető igazságszolgáltatási rendszer elemeit egy közös cél kapcsolja össze úgy, hogy az egyes elemek egymással konzisztens módon törekednek annak elérésére, abban az esetben beszélhetünk a rendszer hatékonyságáról, azonban Farkas Ákos szerint ez a körülmény a büntető igazságszolgáltatás rendszere esetében hiányzik.¹²⁸