A rendőrség szervezete: rendészetszociológiai aspektusok

A szervezetszociológia elsősorban arra alkalmas, hogy rámutat azokra a diszfunkcionális jellemzőkre, amelyek az egyes organizációkat jellemzik. Ilyen többek között a feladat-túlvállalás jelensége, amikor a szervezet saját fontosságát és jelentőségét mások hátrányára kívánja erősíteni. Az instrumentalista szemlélet a rendőrséget csak puszta eszköznek tekinti a hatalmat gyakorlók kezében, míg az értékszociológiai szemlélet az egyénre fókuszál, aki a szervezet fontos elemét képezi.

A szervezetszociológiai kutatások a rendvédelmet mint sajátos szubkultúrát határozzák meg, amely jól definiálható belső csoportismérvekkel rendelkezik. Minden rendőri szervezet, amikor felveszi magára ennek a testületnek a jegyeit, egy időben kétféle műveletet hajt végre: egyrészt elhatárolja magát a környező társadalomtól (izoláció), amit kifejez az egyenruha, az általánostól eltérő viselkedési szabályok, a rendőri szolgálathoz kapcsolódó különleges jogosítványok és kötöttségek, másrészt viszont kialakul egy erőteljes belső csoportképzési folyamat, amelyet a szakma megtanulása és a mindennapi szolgálat kovácsol össze. Ezek a kohéziós elemek hozzák létre a rendőri kollektívák sajátos értékeit, mint amilyen a veszély vállalásának a hétköznapit meghaladó szintje, a nagyfokú kollegialitás, és a túlzó szolidaritás. Ennek a zárt és közegéhez szolidárisan viszonyuló szubkulturális miliőnek sajátos viszonya alakul ki társadalmi közegéhez kapcsolódóan, amelyre nézve számos elmélet látja igazoltnak a környezetét elutasító, attól elidegenedő, arra elutasítóan reagáló etnocentrikus rendőrkép felfogását.

Amelyek olyan következtetéseket engednek levonni, hogy az tekinthető jó rendőrnek, aki uralkodik az emberek felett és megvédi kollégáit a felelősségre vonástól.¹⁷⁸ Tanulmányok a rendőri szolidaritás a saját maguk által elkövetett törvénytelenségek és a külvilág felé történő orientáció között mutattak ki fordított előjelű összefüggést.¹⁷⁹

Aligha lehet kétséges, hogy egy ellenséges, oppozícióban lévő társadalmi közegben minden kívülálló és feladatait tekintve visszatetszést keltő csoport saját értékeibe és kohéziójába kapaszkodva igyekszik védekezőképességét fenntartani,¹⁸⁰ aminek következménye az

178 Krémer Ferenc: A rendőri szubkultúra valamint a korrupció néhány sajátossága – egy kérdőív tapasztalatai.

Kézirat. 1998, 13. o.

179 Schernock, Stan K.: An empirical examination of the relationship between police solidarity and community orientation. Journal of Police Science and Administration, vol. 16, 1988, pp. 182–194.

180 Perez, Douglas W.: Common Sence about Police Review. Temple University Press, Philadelphia, 1994. Idézi Krémer Ferenc (1998): i. m.

79

ellenséges környezeti tényezők további erősödése, vagy reprodukciója¹⁸¹ lesz, ahol már teljességgel felesleges a hibást, vagy az okokat firtatni, különösen, ha az hosszú ideje beágyazott kollektív társadalmi vagy szubkulturális sztereotípiával párosul. Éppen ezért tartom hihetőbbnek egy az „etnocentrikus” rendőrképpel szembenálló olyan kutatás eredményére hagyatkozni, amit nem mellesleg a japán rendőrségi modell hatékonysága is igazolt, miszerint a belcsoportok befelé irányuló tisztelete, elfogadása, megbecsülése, és a csoport összetartozását erősítő értékeinek és hagyományainak pozitív elfogadására épülő intenzív identifikáció egyenesen arányos a kifelé irányuló orientáció növelésének szükségletével.¹⁸² Következésképpen, ha a rendőrség összetartozás-igényét nem a társadalom intoleranciával szembeni védekező attitűdje alakítja ki, úgy normál esetben ez a kohézió pozitívan hat akár a rendőrség társadalmi beágyazódásra is.¹⁸³Finszter szerint a rendszer oktalan titkolózása okozza a társadalom rendőrséggel szembeni előítéletességét, amelyre a testület tagja maga is előítélettel válaszol.¹⁸⁴

Egy rendszer mindig a környezetével törekszik egyensúlyba kerülni, így a környezeti tényezők pozitív megváltozása – jelen esetben a társadalmi légkör – vagy a rendszer védekezőképességének, vagyis ellenállásának a lebontása erősíti a társadalmi beágyazódást.

Ehhez viszont őszinte párbeszédre van szükség a rendszer és környezete között, amihez első és elengedhetetlen a rendszer önmagával való szembenézése. A szembenézésére való képesség hiányát azonban erősen feltételezi a rendszer önvédő mechanizmusának konok tagadása vagy hárítása¹⁸⁵, amely „leleplezését” szolgálja – szándékaim szerint – a bűnüldözés hatékonyságmérésének jelen értekezésemben kidolgozott objektív eszköze.

181 Ericson, Richard V.: Patrolling the facts: secrecy and publicity in police work. The British Journal of Sociology, vol. 40, no. 2, 1989, pp. 205–225. Idézi Fogarasi Mihály (2003): i. m. 13. o.

182 Dion, Kenneth L.: Intergroup conflict and intragroup cohesiveness. In: Austin, William G. – Worshel, Stephen (eds.): The social psychology of intergroup conflict. Brooks/Cole, Monterey, 1979, pp. 221–224.

183 Vagyis a rendőrség zártságát és összetartozását nem a társadalom rendőrséggel szembeni elutasítása hozza létre vagy gerjeszti, hanem a közös hivatásszeretetet és gyakorlása. A rendőrök részéről a nagyobb társadalmi szolidaritás igényét igazolja a kutatásom 12.2. alfejezet 8. számú diagramja.

184 Finszter Géza (2010): i. m. 68. o.

185 Festinger szerint valahányszor egy embernek olyan információja vagy véleménye van, amely magában véve arra késztetné, hogy ne hajtson végre valamilyen cselekvést, ez az információ és vélemény disszonáns azzal a ténnyel, ahogy a cselekvést végrehajtotta. Ha ez a disszonancia fennáll, az illető vagy cselekvésének megváltoztatásával vagy meggyőződéseinek és véleményeinek megváltoztatásával próbálja mérsékelni. Lásd Festinger, Leon: A kognitív disszonancia elmélete. In: Hunyadi György (szerk.): Szociálpszichológia. Gondolat Kiadó, Budapest, 1973, 76. o. Különösen igaz a disszonanciahatás érvényesülése, ha kényszerű engedelmességi helyzetben kell a nemkívánatos döntés okozta viselkedés belső konzisztenciáját megteremteni.

80

Az értékszociológiai feltárásnak ezen túlmenően sikerült rámutatnia a szakma egyik alapvető ellentmondására, nevezetesen a rendőri munkát végző egyénre nehezedő eredményesség és a törvényesség dilemmájára. Az igaz, hogy végső soron a törvényesség és az eredményesség vagy célszerűség részben erősítik egymást, de konkrét helyzetekben összeütközésbe kerülhet a két szempont. A körben végzett itthoni kutatás is azt erősítette meg, hogy nagy az eredményességi kényszer a rendőrökön. A rendőrök mintegy háromnegyede valamilyen részben hajlik az írott szabályok megsértésére, ha az az eredményességgel összeütközésbe kerül. A válaszadók 5,2%-a szinte mindig megszeghetőnek látj5,2%-a 5,2%-a sz5,2%-abályok5,2%-at. A legtöbben 5,2%-azz5,2%-al értenek egyet, hogy 5,2%-az írott szabályok megsértése nélkül nehéz teljesíteni a feladatokat, ami azt jelenti, hogy a szabályok megszegése kényszerként jelenik meg a rendőrök számára.¹⁸⁶ A törvényesség és eredményesség dilemmájára adott válaszként az amerikai John Broderick a következő rendőri kategóriákat dolgozta ki:

- Az idealista rendőr az, aki tevékenységében kizárólag a törvényességre figyel, és az eredményességet mindig alárendeli a jogszabályok betartásának.

- A cinikus rendőr sem a törvényességnek, sem az eredményességnek nem tulajdonít különösebb jelentőséget.

- A represszív rendőr az, aki az eredményesség érdekében hajlamos sutba dobni a jog előírásait.

- Az optimista rendőr abban a meggyőződésben él, hogy tevékenysége során egyforma erővel és konfliktusoktól mentesen képes mindkét értékrendet szolgálni.¹⁸⁷

A strukturalista–funkcionalista szociológiai iskola módszereinek felhasználásával történtek már kísérletek arra, hogy a rendőrségi funkciókat egy szélesebb társadalmi szerkezetben vizsgálják. A funkcionalista modell felhasználásával ismét kulcsot kapunk rendőrségtípusok meghatározásához. E szerint a rendőrség keletkezéstörténetében vizsgálni kell egyik oldalon a civil társadalom követelményeit, a másik oldalon pedig az állami-politikai hatalom igényeit.

186 Krémer Ferenc: Rivális világok. In: Tarján G. Gábor: Szociológia. Szakirányú továbbképzési szak. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 25. o.

187 Broderick, John J.: Policing a time of change., General Learning Press, Morristown, 1977. Idézi Finszter Géza (1998): i. m. 344. o.

81