Most, hogy a régi Religio megújhodva új pálya-futásnak indul, egy jámbor óhajomnak, mely régen él lelkemben, szeretnék szószólója lenni.
A régibb időkhöz fordulok példáért, hogy kimagya-rázzam, miben is álljon ez az én jámbor óhajom.
A hatalmasan föllendülő nemzeti irodalmunkra a mult század elején két egyéniségnek nagy, igen nagy befolyása volt : Kazinczy Ferencnek és Kisfaludy Károly-nak. Amaz, buzdítva, lelkesítve, tollforgatóvá tett úgy-szólván minden épkézlábú embert ; emez meg Aurórájá-val irodalmi középpontot teremtett Pesten. A mi után sóhajtozott tehát Bessenyei jámbor szándékával; a mire törekedett, de el nem érte, Kármán Urániájával, az végre sikerült Kisfaludynak. Fiatal írói gárda, az Auróra-kör, Told)', Vörösmarty, Bajza, Kölcsey, Czuczor stb. csopor-tosult köréje s a minek hiányát csak nemrég még
(1817-ben) fölpanaszolta volt Kölcsey a Berzsenyiről szóló híres bírálatában : e körrel megszületett a nevére méltó s valóban nemzeti tartalmú magyar irodalom.
Ilyen jelentősége lehet s tényleg ilyen jelentősége volt a szépirodalmi folyóiratnak, az Aurórának.
Mi is volt az az Auróra? Egy úgynevezett zseb-könyv, egy évről-évre megjelenő kötet s az első ilyen Auróra 1821. nov. 22-én jelent meg a következő évre.
így történt az aztán tíz éven át. Verset, novellát, szín-müvet írt bele maga a szerkesztő, a magyar vígjáték atyja, Kisfaludy Károly, sőt még saját rajzaival is díszí-tette. írtak bele a kor legjelesebb írói s csakhamar oly tekintélye lett, hogy a fiatalabb íróknak a legnagyobb vágyuk az vo1' ha ott jelenhetett meg egy-egy dolgo-zatuk; annyi volt ez, mint az írói tisztes gárda tagjává fölavattatni.
Ide, erre az írói körre, mutat rá irodalomtörténetünk, midőn nemzeti költészetünk csakhamar bekövetkezett aranykorának a forrásait kutatja.
Ennek az Aurórának a kapcsán említésre méltó továbbá, a mit Gyulai Pál, a kör egyik tagjának, és pedig a legnagyobbiknak, Vörösmartynak, életrajzában mond :
«Megható jelenet — úgymond — hogy mily nevezetes Szerepet játszott a magyar katholikus alsóbb papság nemzeti irodalmunk újjászületése korszakában, sokkal nevezetesebbet, mint a protestáns . . . Faluditól Czu-czorig hány nevezetes író állott elő a lelkes phalanxból ; e mellett mindenütt ott találjuk őket, hol az irodalom ügye forog kérdésben. Berzsenyi versei kiadására (pedig lutheránus volt) néhány katholikus papnövendék gyűjt segélyt, Kazinczyt (a szintén protestánst) örömriadással fogadja Pannonhalma, Kisfaludy Károly Aurórájának legbuzgóbb terjesztői leginkább fiatal katholikus papok-ból telnek ki». (5. kiad. 28. 1.)
Ez a jelenet, valamint egyáltalán az Aurórának hatása a megújuló irodalmunkra igen tanulságos. Ehhez fordulok én tehát példáért, hogy kimagyarázzam, mu-tatis mutandis, miben is álljon az én mostani jámbor óhajom.
Nemzeti irodalmunk, minH ^el látjuk, már a saját lábán jár, már nagykorú. . „ van annak egy ága : a tudományos katholikus magyar irodalom, mely még mindig kívánni valót hagy hátra. Erői, és pedig jó erői, mintha nem volnának egyesítve, hanem szétszórva, vagy épen mintha vesztegelnének. Pedig mennyi mibennünk az ész, erő és akarat ! Mindezt egyesítve, a XX. század eszközeivel, nagyot és nemeset alkothatnánk. Nagy iro-dalmi társulatunk, a Szent-István-Társulat, ugyan hatal-mas lendületet vett, az igaz ; de annak megvan a maga föladata s én másra gondolok. Arra a szorosan vett tudományos katholikus magyar irodalomra gondolok én, mely a modern tudomány fegyvereit használja a katho-likus hit igazságainak értelmezésére és megvédésére. Nem társulati egyesülést értek, hanem az Auróra-féle egye-sülést : a katholikus tollforgatók, a katholikus szakértők között. Azok között, a kik az országban szétszórva, ha .talán nem is épen személyesen találkoznak, hanem találkoznak egy lapnak a hasábjain, találkoznak tudá-suk javával s a közönség elé bocsátott szakszerű cik-keikkel.
Egységben van az erő, annyi bizonyos. Ezt az egy-séget erővel, parancsszóval összehozni nem lehet ; de
össze lehet hozni szellemmel, példával és a lap jóságá-val. Próbáljuk meg tehát, hát lia sikerül végre!
Ennek a jámbor óhajomnak akartam én szószólója lenni ebben a most újonnan meginduló «Religio»-ban.
Gyulai megírta, mi volt a szerepe a magyar katho-likus papságnak irodalmunk újjászületése korszakában s kik voltak akkor a legbuzgóbb terjesztői a főorganum-nak, az Aurórának. Az idők ismétlődhetnek. Hátha ugyanez a jelenet is ismétlődhetik s meghozza a tudo-mányos katholikus magyar irodalmunk újjászületését?
Minden az Isten kezében van, úgy az emberek szivei, valamint a forgandó idők viszontagságai.
Akkor, egy évszázad előtt, az a buzgólkodás szük-séges volt a nemzeti érdekben ; hátha talán most is nem kevésbbé szükséges volna a katholikus érdekben? Hát ha, hát lia ! . . . Vannak ám sokan, a kik most is éreznek és gondolkoznak s a kik megértik az idő intő szavát.
Én részemről ezentúl a legjobb erőimet annak a munká-nak szentelem, mely ennek az óhajmunká-nak a teljesülhetése felé vezet.
Végül, egy önmagát fönntartó lapról lévén szó, föl-említem Gyulai érdekes könyvéből azt a részletet, mely az akkori viszonyokra jellemző, de a «Religio» elterjesz-tésére is tanulságos lehet. «A magyar irodalom — mondja Gyulai a mult század elejéről — nem igen jövedelmezett. Maga Kisfaludy Károly, a legtermékenyebb és legnépszerűbb író is keveset kapott az irodalomból.
Nem annyira könyvárúsoknál kelt a könyv, mint inkább magán, úgyszólva házi úton. Az író tíz-húsz példányt küldött eladás végett a vidéki írókhoz, barátjaihoz vagy irodalmi buzgóságukról ismeretes papokhoz s megyei tisztviselőkhöz. E vidéki bizományosok édesgették, erő-szakolták az irodalomhoz a közönséget, mely lassanként növekedett.» (80. 1.)
A becsületes munka talán ma is talál ilyen lelkes terjesztőkre.
í m e , a z e l s ő s z á m a a z új R e l i g i ó n a k ! P r o g r a m m j a az olvasó közönség előtt áll, valamint a p r o g r a m m szerint megírt cikkeknek egész sorozata, magának a szerkesztőnek a tollából ; egyrészt a közönség, másrészt az Írótársak tájékoz-tatására, hogy hogyan értelmezi az új szerkesztő a programm-ját. Ehhez képest annak az anyagi, ezeknek meg a szellemi támogatását kérem, hogy legyen méltó t u d o m á n y o s folyó-irata a magyar katholicizmusnak, mely üzletet nem ismer, h a n e m a szent ügy önzetlen, odaadó szolgálatát. Sokan vagyunk, ha erősen t u d u n k akarni, meg is lesz. Anyagi támogatás alatt csak előfizetést értek ; a szellemi támogatók alatt pedig — leg-alább ez idő szerint — azokat, a kik ambícióból dolgoznak.
Isten velünk !
TARTAL OM : E folyóirat t. olvasóihoz. — A megvilá-gosító malasztról. — Van-e az egyháznak hivatása ? — A magyar egyházi birtok szent István korában. I. — A nevelés csődje. — A szociális kérdés. I. — Irodalom.
Madzsar : Gyakorlati Paedagogia. — A Századok egyik cikkéhez. — Másznyik : Jézus gyermekkora. — Egyház-irodalmi középpont. — Az első szám.
Laptulajdonos és kiadó :
DUDEK JÁNOS dr. egyetemi ny. r. tanár.
Stephaneum nyomda r. t. Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28.