Lázasan dolgoznak az ellentáborban. Egyesületet egyesületre alkotnak, gyűléseket tartanak, kérdést kér-désre vetnek föl s vitatnak meg és ha a dologból egy-előre nem is lesz semmi, elég nekik most, ha eszméi-ket a sajtóba vetik, ha így férkőznek hozzá az embe-rek gondolkozásához, azt maguk szerint idomítják, m a j d — így remélik — bekövetkezik egykor az átala-kulás ideje s világnézetük győzedelme.
S ez a világnézet teljes ellentéte a keresztény világnézetnek : a materializmus, az ember-állat világa.
Ennek a terjesztésére orgánumul ideállították közi-bénk a Társadalomtudományi Társaságot, melyből, mint középpontból, indul ki minden mozgalom,
min-den lökés, minmin-den eszme ebben az irányban. Sokszor ártatlan néven, sokszor látszólag hasznos cél szolgá-latában, az avatatlanok megtévesztésére ; a valóság-ban pedig jól kiszámítva mindig egy és ugyanazon eszmekör, a materializmus érdekében. Ezt szolgálja a férfiak körében a szociáldemokrácia, a nők körében pedig, a kikből szintén sikerült már egész sereget össze-gyüjteniök, a feministák egyesülete; ezt szolgálják gyűléseik, vitáik s jól fölszerelt sajtójuk.
Az avatatlan, nézve a sok fölvetett új eszmét, me-lyet nap-nap után vita tárgyává tesznek, a mely esz-mék irányában s a mely kérdések körül pedig még a közel múltban mindenki tisztában lenni látszott a teendők tekintetében, hajlandó azt a kor idegességé-nek tulajdonítani, olyanképen, mint a hogy I. Ferenc az 1825-iki országgyűlés megnyitásakor mondotta : totus m u n d u s stultisat, megbolondult az egész világ.
Pedig a dolog fele sem bolondság. Vannak, az igaz, idegesek, de vannak ám közöttük finoman számítók is, a kik jól tudják, mit cselekesznek. Senki oly vilá-gosan meg nem mondta azt, hogy mi céljai vannak a modern izraelitaságnak, mely hitét vesztette s csu-pán született Mózes-hitünek, mint a szintén volt izraelita Vámbéri Armin nemrég megjelent Küzdel-meim ciniíí könyve utolsó fejezetében. Tönkre kell tenni ezt a keresztény társadalmat, mely a zsidót nem tudja az ő igényei szerint honorálni s vezetőjének el-ismerni és mely őt a törvény dacára szerénytelen tulajdonai miatt recipiálni nem hajlandó.
Tessék ebből a perspektívából szemlélni ezeket a mai mozgalmakat, az egyes tüneteket s nézni, kik állanak ennek vagy annak, a haladás, a tudomány, vagy bármi más cifra cimen megindított mozgalom-nak az élén s akkor lesz érthető minden, akkor lesz visszavezethető minden, a mi arról az oldalról történik, egy gyújtópontra, a materializmus világnézetére, a mái keresztény társadalom lerombolásának a vá-gyára.
A felnőttek után így került a napokban ama kö-rökben a sor a gyermekekre, a nemi kioktatás címén, Darwin fölfogása értelmében. A kis állat-emberkéket kell most a romboló munkába befoglalni, hadd foly-jon az végig, az egész soron. Előbb csak a Huszadik
Században, Pikier lapjában, pedzették a kérdést, most már a feminista egyesület útján a gyakorlati meg-vitatás terére is átvitték: az izraelita nők, a mint az már nekik rendesen sikerül, egy pár keresztény em-ber asszisztenciája mellett.
Miről van itt szó? Azt mondják, a gyermekeket meg kell óvni a korai nemi bűnöktől. Mely ú t o n ? Hogyr a test részeinek megmagyarázása és a megter-mékenyítés, valamint a szaporodás módjai iránt való kioktatások által. Mondjuk meg a gyermeknek az igazságot, mondta a gyűlésen az egyik izraelita orvos, mielőtt fantáziáját bemocskolják. A természetrajz taní-tásánál, a növények és állatok megtermékenyítésének a magyarázatánál lehetne ezt célszerűen eszközölni,
vélekedett az elnöknő, mintha a természetrajzi oktatás sok tanár kezében eddig is már nagy lelki károkat nem okozott volna. Tegye azt az anya s ne az iskola, gon-dolta egy másik. De akár ígv, de akár úgy, csak meg kell tenni, vélekedett az egész feminista-gyülekezet a minap tartott budapesti szülői értekezletén.
De az Istenért, csapja össze kezeit a neveléshez értő, a gyermek lélektanával foglalkozó pedagógus, csakugyan totus mundus stultisat; hát nem az összes házi és társadalmi viszonyaink összeesküdtek már a gyermekek ártatlan lelkének,szemérmének a megrontá-sára, hogy ezek még a szülői közreműködést is tart-j á k hozzá szükségesnek? így kell-e vátart-jtart-jon a gyermek
fantáziáját óvni a bemocskolás ellen, hogy azt mi magunk direkt módszerrel és közvetetlenül bemocs-kítjuk? Azt várta volna az ember, hogy ez az értekez-let mozgalmat indít a fővárosi kirakatok piszkos képei ellen, vagy hogy szülői mozgalmat indít a családi kör tisztasága s a mellett, hogy mindenki tisztelje a gyer-meket s óvakodjék mosdatlan szájjal megfertőztetni annak tiszta gondolatvilágát. S ime, nem ezt cselek-szi az egyesület, hanem a meglévő hajt — a lélektan gúnyjára még súlyosbítani akarja. Nem akarja a gyermek fantáziájától elvonni az ocsmány képzeteket okozó tárgyakat, sőt maga kíván abban direkte közre-működni ilyen kéjizetek sokszorosításával.
Keresztény pedagógus barátom, a ki így, a te szem-pontodból helyesen beszélsz erről az új mozgalomról, mégis igen tévesen fogod föl a dolgot, nem veszed észre, hogy téged ennek az egyesületnek szellemi irá-nyítóitól egy egész világ választ el. Te a keresztény fölfogás világában nézed a gyermeket, ők meg darwi-nista, illetőleg materialista világnézet körében mozog-nak. Te az erkölcs és az egészség szempontjaival mé-red a dolgot, ők meg csupán a gyermek, a kis állatka egészségét, testi fejlődését tartják szemeik előtt, a korai nemi aberrációkban csupán a test romlását s későbbi céljaira alkalmatlanná tételét nézik.
Ok a maguk eljárásában — így téve — követke-zetesek, materialista ember a gyermekről nem beszél-het máskép. Az egyik fölszólaló azt oty világosan je-lezte, midőn kimondta, hogy a célra egyetlen eszköz-nek Darvin elméletéeszköz-nek a gyermekekkel való meg-ismertetését tekinti.
Itt tehát nem a csodálkozás segít, mert annak ők örülnek, mikor látják, hogy mi nem értjük őket s így annál könnyebben megtéveszthetik a keresztény gon-dolkozású szülőket; hanem segít a szülőknek ezen irányban való fölvilágositása, az anyagelvi iránynak a leleplezése, az ellenakció. Segítenek a tanárok és az iskolák az által, ha termeikbe ennek az iránynak be-utat nem engednek s ezentúl annál tapintatosabban kezelik a természetrajz bizonyos pontjait. Segít a ke-resztény sajtó, midőn ilyen fölfogást nemcsak nem terjeszt, de annak a hamis és veszélyes voltáról föl-világosítja az embereket s visszatartja a kereszténye-ket az ilyenféle egyesületektől.
Szóval segít az életrevalóság és mozgás, mely a materialista iránynak, bármely téren és bármely alak-ban üsse is föl a fejét, tudatosan és férfiasan ellen-állni törekszik. Szeget szeggel ! Darwin elmélete hamis, azt a tudomány nem vallja; az ember nem állat, akár-mennyi látszatot igyekeznek is az ellenkező nézet mellett összehordani. Az ember teremtett lény, vég-hetetlenül magasan álló az állat felett, ne akarják őt tehát állat módjára kezelni s egészségét gondozván egy magasabb érdekéről — az erkölcsről — meg-feledkezni.
Vonjuk mi is le a keresztény álláspontnak a kö-vetkezményeit minden téren s igyekezzünk azokat a gyakorlatban érvényre juttatni.
Mutassunk rá az ellenfél végső céljára, mely nem egyéb, mint a mai keresztény társadalom lerombolása, hogy a mi örökünkbe majd mások üljenek.
Szóval munkára, keresztény elvtársak; j ó lesz elvet elvvel, eszmét eszmével szembeállítani ; mert ha mi nem tanulunk és nem dolgozunk, dolgozik az ellen-fél, a mi kárunkra.
Itt vannak a Mária-kongregációk, e fontos intéz-mények, az ifjúság erkölcsi és nemi tisztaságának a megőrzésében, a melyekről ennek a most említett gyülekezetnek sejtelme sincs, mert keresztény érzéke nincs. Ezeket a kongregációkat terjesszük és ápoljuk, hog}' legalább a mi keresztény ifjúságunk mentve ma-r a d j o n a mételytől. S még valamit kell szemügyma-re venni.
A keresztény nőket, anyákat, kell fölvilágosítani a dologról, hogy semmiféle feminista gyülekezethez ne csatlakozzanak. Ha m á r a nők is kezdenek harcolni a gyermekek nemi kitanításáért, ha ők sem pirulnak többé bizonyos dolgokról beszélni s a gyermek tisz-taságának megóvását feminista módon keresni akkor jó éjtszakát neked társadalom.
Eddig a nők voltak, a kiknek arcpirulása sok bűnt, sok piszkos beszédet és tettet akadályozott meg a férfiak részén ; most már ők is kezdenek nuditá-sokért nem pirulni, Erdős Renéek Ízlését követni.
Vájjon tudják-e ezek, hogy a magok eddigi társadalmi állásának ássák a sírját, hogy a magok megbecsülte-tését, melyet a kereszténység szerzett számukra, teszik tönkre? Vájjon becsülhet-e ugyanis egy komoly férfiú egy triviális nőt odáig, hogy feleségévé emelje? Soha.
Márpedig van-e a nőnek szentebb, boldogílóbb helye a családi körnél?
Hát csak legyenek rajta, hogy az értékét veszítse, m a j d lassan visszakerülnek ismét oda, a hol a keleti nők most is vannak és Krisztus előtt egyáltalán vol-tak, a férfiak rabszolgaságába. Ne kótyavetyéljék el tehát a női szemérmet, m a r a d j a n a k keresztény eszme-körben, mert életük nem lesz egyéb alacsonyságnál és fokozódott szenvedésnél, szívöröm nélkül. A szociál-demokrácia s a benne rejlő materializmus átka elő-ször is a nőt fogja sújtani, azért épen nem áll érde-kükben annak a szekerét tolni.
I szociális kérdés.
(i
V.>
Mint az osztálykülönbségekkel, szakasztott úgy vagyunk a magánvagyon jogának a kérdésével is. Ez is egyenesen emberi természetünk követelménye, a mennyiben az az elévülhetetlen természetes joga az egyénnek, hogy szabadon, tetszése szerint rendelkez-hetik tulajdona és annak gyümölcse fölött.
Hogy ez így van s nem máskép, látjuk abból, hogy a magánvagyon jogosultságát igazolja először is a történelem. Egy olyan intézmény, mint a magántulaj-don, mely az idő és a nézetek változását s az összes viharokat, melyek időnként ellene zúdultak — e tekin-tetben sincs új a nap alatt — szerencsésen átélte, sőt a műveltség fejlődésével mindenütt mélyebb gyöke-ret vert és mindig tovább terjed s melyet mindig jo-gosnak elismertek és védelmeztek, az ilyen intézmény nem lehet emberi találmány, hanem kell, hogy magá-ban az emberi természetben gyökerezzék. Kell hogy szükséges következménye legyen azon szükségletek-nek és hajlamoknak, melyeket a Teremtő az emberi természetbe oltott. Ugyanis általános és tartós intéz-ménynek általános és tartós oka van. Ebben az eset-ben az az általános ok nem lehet más, mint maga az emberi természet.1
De a történeti tanulságon kivül ugyancsak az állandó magántulajdon szükségességéről meggyőz a dolog természete is,2 az emberi társadalom természe-tének, viszonyainak a tanulmányozása is. Jókai Új földesurának legszebb fejezete az, melyének címe : Az a hant, mely ide köt; ez a fejezet mutatja leginkább azt az átalakító hatást, melyet a magyar föld az ide-genekre gyakorol.
S valóban a magántulajdonnak sok ilyen neme-sítő hatása van.
így a társadalmi életben, melyre természetünknél fogva utalva vagyunk, csak a magántulajdon egyesít-heti a rendet a szabadsággal.3
Ha mindenki szabadon rendelkezhetnék a külső javakkal, a rend mi köztünk, emberek között,
egysze-rűen lehetetlen volna; senkisem készíthetne előre éle-téről és működéséről terveket ; senkisem szerezhetné be a fönntartására és tevékenységére szükséges eszkö-zöket és anyagot, mivel bárki is szabadon megzavarná tevékenységi körét. Ha pedig az összes termelő javak, mint a szociáldemokraták akarják,köztulajdont
képeznének, akkor lehetetlenné van téve a szabadság, az emberi természetnek legnagyobb java. Az ember ugyanis akkor szabad valóban, ha legalább bizonyos fokig tetszése szerint rendelkezhetik a külső javak fölött, és pedig nemcsak az élvezeti javak fölött, hanem s mindenekelőtt a munkaeszközök fölölt. A két
szél-1 Cathrein : Erkölcsbölcselet. II. 285. 1.
2 Müller: Theol. Morális. 1879. II. 315. 1. — P e s c h : Lehr-buch der Nationalökonomie. I. 188. 1.
3 A következőkre lásd szent Tamást : Sum. Theol. 2, 2.
q. 66. a. 2.
sőségnek áthidalója a magántulajdon. A szabadság és a rend az emberi társadalomban a magántulajdon intézményének fönnállásával legalább annyira hoz-ható összhangba, a mennyire azt az emberi intézmé-nyek tökéletlensége megengedi.
Menjünk azonban tovább. A magántulajdon az emberi társadalomban a béke legbiztosabb védőesz-köze. Igaz ugyan, hogy az emberben rejlő és a vallás szelídítő hatása alól kivont rossz indulatok és szen-vedélyek miatt, az enyém és tied fölött napról-napra foly a civódás ; azonban csak el kell képzelnünk, mi lenne még akkor, ha az enyém és tied egyáltalán nem léteznék s akkor belátjuk, milyen szükséges a magán-tulajdon az emberek békés együttélésére.
A közvagyon fölállítása, ez a szociáldemokrata terv ugyanis, csak fokozná a bajt. Igazolják ezt mindazok a kísérletek, melyeket a kommunizmus gyakorlati keresztülvitelére tettek. A belső civakodások és súrló-dások még a kisebb mértékű próbát is meghiúsították.
Mert elméletben és papiroson szépnek látszik vala-mennyi embernek az egyenlősítése ; a gyakorlatban azonban a tényleges egyenlőtlenségen mindig hajótö-rést szenved. Az ügyesség, erő, tehetség, szorgalom, igé-nyek nagyon is egyenlőtlenek s azért okvetetlenül egyenlőtlen jogigényt szülnek azon külső javakra, melyek nagyobbrészt az emberi munkától függnek.
A magántulajdon elhárítja ezeket a nehézségeket, mert itt mindenkinek a jogigénye világos.
Ehhez járul, hogy misem tartja inkább vissza az embereket attól, hogy másokat javaik élvezetében zavarjanak, mint a magántulajdon. Minden ember szereti a sajátját és azt zavartalanul élvezni akarja.
Ebből aztán könnyű levonni a következtetést. Ha azt akarod, hogy a tiedet el ne vegyék, te se vedd el a másét, vagyis beáll az evangéliumi elv követése. Az ember barátja lesz a rendnek s bizonyos mértékben konzervatív; míg az, akinek tulajdona nincs, ki tehát nem veszíthet el semmit, vajmi keveset törődik a tár-sadalmi rend és béke föntartásával.
A szociáldemokratáknak a magántulajdon ellen folytatott harcukban akkor volna igazuk, ha a magán-tulajdonnal az önszeretetet és az önzést is ki lehetne irtani az emberekből. Ez azonban lehetetlen, mert az önszeretet minden lénnyel, tehát az emberrel is vele-születik. Természetes ösztöne az. Nem lehet tehát, de nem is kell ezt az ösztönt eltörülni, csak az ész és az Isten parancsainak a korlátai közt kell tartani.1
Ezért társadalmi érdek a vallás.
Ezenfelül még más szempontok is igazolják a magántulajdon szükségességét. Csak az állandó ma-gántulajdonra való kilátás sarkalhatja az embert ama komoly, kitartó munkára, mely úgy az egyesnek, mint az egész társadalomnak oly elkerülhetetlenül szüksé-ges. Ki fog e nélkül dolgozni ? S ez első sorban a
ter-1 Isten a Decalogus 7. és 10. parancsában szentesítette a magántulajdont.
melő munkáról áll. A föld csak fárasztó és tervszerű munkálkodás árán adja meg a szükséges gyümölcsöt.
A termést ugyancsak kemény m u n k a fejében kell tőle kicsikarni. Már pedig a munkától való idegenkedést, a természetes restséget, melynél fogva az ember, ha rajta áll, mindig a dolog könnyebb végét szereti fogni»
csak a saját szükségre és érdekre való tekintet győz-heti le, csak ez ad a munkához való ösztönt. Ez az ösztön is azonban csak akkor hatásos, ha mindenki-nek joga van állandó magántulajdont szerezni. Csak ezen föltétel alatt szorul mindenki a saját m u n k á j á r a s kénytelen megfeszített erővel dolgozni, ha élni és boldogulni akar. így lesz a magántulajdon az ösztönző erő, a lendítő kerék, mely az emberi munkaerőt állan-dóan tevékenységre birja és abban fönntartja.
A munkafölosztás szükségessége is igazolja a ma-gántulajdon intézményének nélkülözhetetlenségét.
A mint a fizikai rendben a vonzóerő, úgy a társadalmi rendben az érdek, a szükség és a remény kötik egy-máshoz az embereket és vezetik a hajlamaiknak és képességeiknek leginkább megfelelő pályákra, munka-körbe. Az emberek kölcsönösen szorulnak egymásra s egymás munkájára. Az egyik pék, a másik szabó, a harmadik ügyvéd, a negyedik biró, az ötödik pap s így tovább ; a rendezett társadalomnak valamennyire szüksége van. A hajlam, a tehetség és a kenyérkereset vezet ide, vezet oda ; de kell, hogy ez így legyen, hogy mindenki megfelelő módon foglalkozzék.
Természetesen e mellett ma is vannak és lesznek pályatévesztett emberek minden téren és pedig részint saját hibájukból, részint pedig a külső viszonyok ala-kulása folytán. Teljesen tökéletes valami nincs a földön s nem is lesz soha. De ha nem léteznék a magántulajdon, ez a nagy ösztönző, akkor vagy egyáltalában nem volná-nak állások, hanem egy rendezetlen tömkeleg, vagy pedig kényszerrel s pályatévesztett existenciákkal kel-lene azokat betölteni: vájjon mily munkafölosztás s milyen munkavégzés lenne ez?
Szükséges továbbá a magántulajdon a családra és a társadalomra nézve. Nemcsak apró-cseprő tényekből áll az élet ; nem az apró mindennapi munka és alko-tások egymagukban teszik nagyokká a nemzeteket.
Hanem a nagy művek és a nagy alkotások is. Az a nemzet nagy, a melynek egyebek között nagy, hatal-mas családjai is vannak, a kik halhatatlan műveikkel örökítették meg nevüket a nemzet élete történetében.
Ma láthatjuk különösen, hogy jelentékeny hala-dás a művelődésben csak nagy és messzekiterjedő vállalatok együttműködése által lehetséges és hogy ezen együttműködést csak akkor lehet elérni, ha szá-mosabb tagú osztály többet bir, mint a mennyire állásbeli megélhetésére szüksége van és egyszersmind érdekében áll ezen fölösleget nagyobb, gyakran bizony-talan vállalatokba befektetni. Ennek köszönhetjük a nagy befektetést igénylő vasutainkat s más közleke-dési eszközeinket. Ha nem volnának gazdag magán-tulajdonosok, a szuezi csatornára, a szent gothardi
alagiitra stb. talán még századokon át kellett volna várakoznunk.
Nem szükséges ehhez, hogy az ilyenek a gyen-gébbeket szivtelenül k i z s á k m á n y o l j á k ; van mód sok törvényes m ó d — a rablólovagok ellen védekezni s visszaéléseiket korlátozni, a nélkül, hogy a magán-tulajdont, ezt a nagy haladási ösztönzőt, el kellene törülni.
Van végre a m a g á n t u l a j d o n n a k nagy erkölcsi jelentősége is. Nemcsak a vele űzhető visszaéléseket
kell mindig nézni — s mivel n e m élhet vissza az e m -ber ? — de előnyeit is kell tekinteni. A m a g á n t u l a j d o n m u n k á r a , takarékosságra és rendre ösztönöz, a mel-let pedig a felebaráti szeretet bizonyos tekintetben mintegy közössé teszi az embereknek a földi j a v a k használatát. Omnia b o n a communicativa. Míg ellen-ben a birtokközösség csak gyűlöletet és viszálykodást v o n n a maga után. Élő példáját láthatjuk ennek az osztatlan birtokon élő több tagú családoknál, láthatjuk ezt a viszálykodásaikban, az áldatlanságban s a vele-j á r ó a m a tapasztalatban, hogy a közössel senkisem
törődik, senki sem kiméli.
A jogos m a g á n t u l a j d o n ellenben a jótékonyság-nak forrása s sokféle erény gyakorlásájótékonyság-nak az eszköze.
A j a v a k b a n való egyenlőtlenség a gazdagot és sze-gényt az isteni akarat teljesítésében kölcsönösen egy-m á s táegy-mogatására utalja, a gazdagnak szüksége van a szegényre s a szegénynek a gazdagra s ez a viszony mindkettőt állandóan figyelmezteti arra, hogy a földi j a v a k n e m célja az embernek, h a n e m csak eszköz,
mellyel visszaélni nem szabad. Az irgalmasság testi és lelki cselekedetei ezen az alapon valóságos virágai az emberi szívnek.
De ezzel talán szentesíteni a k a r j u k a n y o m o r t ? A legkevésbbé. A bölcs szociálpolitika föladata oda-törekedni, hogy lehetőleg sokan legyenek részesei a mérsékelt jólétnek. Ideálisan tökéletes állapotokat és tökéletes egyenlőséget amúgy sem lehet létesíteni a földön, mert — tetszik, n e m tetszik — nem ez a mi valódi hazánk, nem itt végződik az e m b e r célja, nem itt határolódik a boldogsága. Az ellenkezőnek a h á n y -torgatásával, a túlvilági éleinek a nevetségessé téte-lével lehet kalandokba hajtani az embereket s így még több nyomort és szenvedést zúdítani rájok, de az e m b e r számára istenileg kiszabott rendet meg-másítani n e m lehet. A p r ó b á k b a n évezredeken által n e m volt hiány, ha tetszik még sokszor meg lehet azt ismételni, az e r e d m é n y azonban mindig csak egy lesz:
az, hogy n e m lehet!
Csak h a az istentagadó anyagelvi álláspont jogo-sult volna, lenne okadatolt egyúttal a szociáldemokrácia új társadalma is.1 De vájjon jogosult-e?
Igaza van tehát a keresztény szocializmusnak, midőn a meglévő társadalmi és nevezetesen a m u n k á s
-1 Cathrein : Materialismus und Sozialdemokratie. Stim-men aus M.-Laach. 1906. 31. 1.
bajokat törvényhozási úton orvosolni iparkodik, de az új — egészen más alapokra fektetendő — társa-dalom utópiáját elveti magától. A társadalmat fejlesz-teni, javítani lehet s kell is; de az e m b e r természete ellenére szervezni nem lehet.