A szociáldemokrácia, mint az új, a mostanitól különböző társadalom fölállításának a terve, alapjá-ban anyagelvi, céljaialapjá-ban ábrándos.
A mostani társadalom, szervezete szerint, neki rossz és pedig különösen két oknál fogva ; először mivel osztálykülönbségekre oszlik s másodszor, mivel a magántulajdon alapján van berendezve. Társadal-munkban ugyanis tényleg egyenlőtlenek az emberek, habár a jogi egyenlőség ki is van mondva s azon kívül ki-ki magánvagyonnal is rendelkezik, ki többel, ki kevesebbel, melyet a más tisztelni tartozik.
A szociáldemokrácia e kettőnek helyébe új ren-det kíván; az összes vagyont, a vagyonok különböző nemeit, a mivel csak birhat az ember, a magán tulaj-donjog eltörlésével, társastulajdonná, egy közös nagy vagyonná akarja átalakítani s az ú. n. állami keze-lésre bizni. A mai osztálykülönbségek eltörlésével pedig kivétel nélkül minden emberre nézve egyenlő jogokat és egyenlő kötelességeket akar szabni.
Olyas valami lenne ez, mint a hogy azt a jövendő új társadalmat Madách a phalanster-rendszerben meg-rajzolta,1 melyben az addig mindenben csalódott Ádám, mint az emberiség képviselője, a maga bol-dogságát kereste s újból — csalódott.
Azt gondolom azonban, hogy az a csalódás nem-csak ebben a drámai költeményben érte az emberisé-get képviselő Ádámot, de tényleg és a valóságban is érné az emberiséget, ha a szociáldemokraták álma valaha megvalósulni képes volna.
Ugyanis — mint már előző cikkemben is érintet-tem — a szociáldemokraták minden irányban meg-tették számvetéseiket a megalkotandó Eldorádó, az ember számára készített földi paradicsom tekinteté-ben s csak egy, egyetlen egy tényezőről feledkeztek
1 Madách : Az ember tragédiája. 12-ik szin.
meg, mely nélkül pedig egész számításuk kártyavár, kifelejtették számba venni magát az embert, a kit épen boldogítani akarnak. S ez gondolom elég öreg hiba. Mert az az általuk megálmodott egyenlőségi tár-sadalom, az a phalanster-rendszer, akármiféle lény-nek lehet jó, de az emberlény-nek nem jó és pedig annál az egyszerű oknál fogva, mivel természetével homlok-egyenest ellenkezik ; mivel ilyen berendezésre — mint a phalanster-rendszer — az emberi természet nem alkalmas.
Csodálatos, hogy a kik természettudományi ala-pon állanak, tehát a kik — mint mondják — nyitott szemmel dolgoznak, két nagy tévedésüket nem veszik észre. Először is tapasztalatlan gyermek módjára annak a véleménynek hódolnak, hogy csakugyan Marxnak kellett születnie a világra, hogy fölfedezze a bölcsek kövét; vagyis azt hiszik, hogy a Marx által megfogalmazott utópia ha mindjárt tudományos rendszerbe öntve — épen most kisért először a vilá-gon. Pedig Plátón kezdve, Moore Utópiáján át a mai napig, a legkülönfélébb formában, már százan álmod-tak ilyenféle Marxéhoz hasonló hímes, emberboldo-gító álmokat. Másodszor tévednek, midőn azt gondol-ják, hogy a mai társadalmi berendezést, nevezetesen az osztálykülönbségeket és a magántulajdon szentségét legalább is a papok gondolták ki s úgy ráerőszakol-ták az emberiségre. Szóval, hogy ez a mai állapot csak olyan esetleges külső fejlődés, melytől meg is lehet szabadítani az embereket, mint a hogy a r u h á n a divatot változtatni szokás.
Nagy tévedés ez ! Ameddig ugyanis csak kísérhet-jük az ősember nyomait a távoli prehisztorikus idők-ben, a leleteken azt találjuk, hogy mindig olyan volt az ember, mint a minő most : osztályokra osztva ; egyik vadászattal, a másik eszközök készítésével, a harma-dik kereskedéssel, a negyeharma-dik épen gyógyászattal fog-lalkozott ; a sok kiásott piperecikken még a nők hiúságát s rangkülönbségeit is látjuk s azt, hogy már az akkori ember is rendelkezett magánvagyonnal, nevezetesen a háziállatok maradványai tanúskodnak emellett.1 Mindez pedig azért volt meg mindig így, mert a két sajátság, úgy a társadalmi egyenlőtlenség, mint a magánvagyon birlalása, az emberi természet legsajátabb folyománya.
Természetüknél fogva ilyenek az emberek s ilyen a tőlük alkotható társadalom is, nem pedig valami zsarnoki önkénynek a folyományakép.
A ki tehát ezen két jellemző vonás nélkül való társadalomba akarná terelni az embereket, annak egyszerűen az emberi természettel kell szállania perbe;
már pedig a természet ellen büntetlenül véteni nem lehet.
Azért mondottam, hogy a szociáldemokrácia, mely a Csalódások Lombaiával szebbnél-szebb plánumokon töri a fejét, alapjában anyagelvi, céljaiban ábrándos.
1 Platz : Az ember. 1905. 23. 1.
Lássuk azonban közelebbről is ezt a két pontot, egyrészt a fönhánytorgatott vagyoni és állásbeli egyen-lőtlenséget s a belőle származó osztálykülönbséget, másrészt a magánvagyon természetét a mai társada-lomban, mint a melyek ellen elsősorban intézik táma-dásaikat a szociáldemokraták.
Lenhossék Mihály, a darvinista szaktudós, eze-ket írja1 «Az ember »-ben.
Mindenki tudja — úgymond — hogy az emberek közt igen nagyok az eltérések, sőt hogy nincs és nem is volt soha két teljesen egyforma ember. Testünk minden egyes részének, a kéznek, a lábnak, az egész termetnek meg van a maga fiziognómiája s ez a fizio-gnómia minden egyes embernél m á s . . . A testi eltéré-sekhez hasonlóak a szellemi téren, a kedély, jellem, tehetség dolgában fönnálló különbségek, sőt a különb-ségek itt még kifejezettebbek. Minden embernek meg-van a maga egyénisége, a különböző lelki vonások más-más kombinációjából keletkező, hol kevésbbé fel-tűnő, hol erősebben szembeötlő eredetisége. S ennek — úgymond — csak örülhetünk, mert az egyéniségek-nek az a sok árnyalata élvezetesebbé, változatosabbá teszi számunkra az emberekkel való érintkezést s vonzóvá, nélkülözhetetlenné az ő társaságukat. Más-felől azonban ez az egyéni variáció nagy igazságtalan-ságot rejt magában ;2 mert a természet adományainak egyenlőtlen elosztásával hol a becézgető részrehajlás, hol a kegyetlenség vádját vonja magára s midőn az embereket a testi és lelki előnyök különböző mérté-kével ruházza föl s a boldogulásnak különböző esz-közeivel bocsátja földi p á l y á j u k r a : megveti alapját az osztálykülönbségeknek s egyéb, az emberek közt választófalat vonó különbségeknek s ezzel konkolyt hint az emberiség közé. — Ezt írja Lenhossék, mint természettudós, az emberről.
Ámbár pedig a természetben uralkodó célszerű-séget és célra törekvést, valamint az ezzel járó bölcs berendezését a természetnek — mint soraiból látható — nem tanulmányozta; mindazáltal diagnózisából tisz-tán megérthetik a szociáldemokraták az osztálykülönb-ségek létesítő alapokát, a természetet, valamint azt is egyúttal, hogy ezen, nem az emberek által kigondolt, hanem mélyen a természet sajátságaiban gyökerező állapoton változtatni akarni, don-quichottei harcnál nem lehet egyéb.
Valóban olyan az ember, a hogy Lenhossék le-írta. Az egyik gyámoltalan gyermek, a másik férfikora teljében van, a harmadik mint agg, m á r sírja felé vágyik. Az egyik szorgalmas, a másik hanyag; az egyik tiszta lelkű, a másik álnok; az egyik takarékos, a másik pazarló; az egyik kifejti tehetségeit, a másik a természet gyermeke marad; az egyik egészséges, a másik
1 Alexander—Lenhossék : Az ember. 1905. 20. 1.
2 A materialistának a tekintete csak a részeken akad meg, a részek aránytalanságából az egészre előálló nagy össz-hangot és szépséget ő nem veszi észre. L. Erőss : Apologe-tika 43. 1.
beteg; az egyik kedves, a másik mogorva; az egyik a köznek nagy hasznára van, a másik, a falu rossza, terhe a társadalomnak s így tovább. Vájjon ezek az emberi természeti egyenlőtlenségek nem vonják-e maguk után szükségszerűen a társadalmi egyenlőtlen-ségeket is? S ha igen, vájjon lehet-e ezen változtatni?
Lehet-e az embereken jelentkező természeti egyenlőt-lenségeket valami módon megszüntetni? Nem lehel.
Kár is volna ilyesmit akarni; a filozófia ama részé-ben, melyet teleologiának nevezünk s mely a célokok magyarázatával foglalkozik, gyönyörűen kifejti ezek-nek az egyenlőtlenségekezek-nek az okát és szükségessé-gét. Mindennek a világon van célja, igy ezeknek is; a természetben semmi sem visszás, semmi sem fölösle-ges. Még a rossz embernek is van célja, mint szent Ágoston m o n d j a : a rossz azért él, hogy vagy ő maga megjavuljon, vagy hogy a j ó ember általa gyakoroltas-sák. Csakhogy ennek a meglátására szem kell, egy magasabb látás, melyet a keresztény kinyilatkoztatás világa nyújt.
Az emberi egyenlőtlenség, vagy a mi egyre megy, az osztálykülönbségek ennélfogva természetszerűen szükséges eredmény az emberek kényszermentes fej-lődése mellett; a szociáldemokrácia tehát abban az új társadalomban csak külső erőszakos hatalommal akadályozhatná ezt meg. Ugyan vájjon hogy néznének ki akkor azok az elkényszeredett emberek?
íme egy kép «Az ember tragédiája» phalanster-rendszeréből :
AZ A G G A S T Y Á N .
Harmincadik szám.
L U T H E R . (A sorból kilépve.) Itt -vagyok ! AZ AGGASTYÁN.
Te ismét Mértéktelen fűtötted a kazánt.
Valóban úgy látszik, hogy szenvedélyed Veszélybe hozni az egész phalanstert.
L U T H E R .
S ki állna ellent a csábnak, midőn Szikrázva, bőgve a vadult elem, A láng ezer nyelvével vesz körül, Nem ismered te a tűznek varázsát, Ki csak fazék alatt ismeréd azt.
AZ AGGASTYÁN.
Hiu beszéd, azért ma nem ebédelsz.
AZ AGGASTYÁN.
Kétszázkilencedik ! CASSIUS. (Kilépve.)
I t t !
AZ AGGASTYÁN.
Tégedet harmadszor intelek már, Hogy ok nélkül keressz verekedést.
CASSIUS. (Visszalépve.)
Ok nélkül, mert hogy nem panaszkodom ? Pulya, ki más segítséget keres,
Míg karja ép. Vagy gyöngébb volt-e tán Ellenfelem, mért nem védé magát ?
AZ AGGASTYÁN.
Ne feleselj ! Nem menti koponyád Alakzata sem e rossz hajlamot, Mert az nemes, mert az hiánytalan.
De véred oly forrongó és szilaj ! Gyógyítni fognak, a míg megszelídülsz.
AZ AGGASTYÁN.
Ma két gyermek tölté be az időt, Melyben szükséges volt az anyagond, Most a közös növelde várja őket.
Elő, elő !
(Eva és még egy nő gyermekeikkel kilépnek.)
AZ AGGASTYÁN.
Tudós ! vizsgáld fej alkotásukat E gyermekeknek.
(A tudós észleli a gyermekeket.) ÉVA.
Oh ! mi vár reám.
TUDÓS.
E gyermeket orvosnak kell tanítni, Ebből pásztor lesz.
AZ AGGASTYÁN.
El tehát velők.
(A gyermekeket el akarják vinni. Éva ellenáll.) ÉVA.
Hozzá ne nyúlj ! a gyermek az enyém : Ki tépi el őt az anyakebelről ? !
AZ AGGASTYÁN.
Vegyétek el, mit késtek még vele ?
íme a szociáldemokraták jövő állama, a megszólt osztálykülönbségek nélkül, az általános egyenlőséggel!
íme egy kép belőle ! S milyen az ?
A ki a mai társadalomban vallásalapító lehetett volna, azt a phalanster érdeke kazánfűtőnek rendeli;
a ki itt hőssé fejlődött volna, azt ott a szilajság ellen fogiák gyógyítani, hogy szelídüljön. A phalanster ér-deke megtapossa az anyai jogot, a természet jogát, mert a gyermekeket távol az anyjuktól, ki csak arra való, hogy szülje meg a gyermeket, állami közös inté-zetben fogják nevelni, rendelés szerint: az egyikei orvosnak, a másikat pásztornak.
A kertész ugyan elérheti azt, hogy kertjében min-den fa egyenlő magas, vagy egyenlő alacsony legyen, de csak az által, hogy a természetszerű növekedést erőszakos nyesegetéssel megakadályozza. Végrehajt-ható-e vájjon az ilyesmi, az ilyen természetellenes állapot az embereken is ? Oh álmok álmodói !
Ezzel az emberrel legalább, a ki most él itt ezen a földön, ezt végrehajtani n e m lehet. Talán m á s csil-lagzatból kellene ide szállítani erre alkalmas lényeket.
Bizonyos ugyanis, hogy a j ö v ő embere se lesz más természetű, m i n i a milyenek mi vagyunk. Fejlődhetik és tökéletesedhetik, mindazonáltal — sok ezer éves tapasztalat a tanú rá — mindig ugyanazt a természe-tet és ugyanazokat a h a j l a m o k a t tartja meg. Volt és m a r a d is oly érzéki eszes lény, a ki az élvezet, tétlen-ség, önzés, becsvágy, harag stb. iránt való h a j l a m o t táplálja belsejében s a ki csak önmegtagadás által (íme a kereszténység!) érheti el és biztosíthatja az észnek az érzéki ösztönök fölött való uralmát. A míg azonban ilyennek marad, m e g m a r a d n a k a mostani társadalmi egyenlőtlenségek is.
Különben a szociáldemokrata-féle egyenlősítő törekvésekre nézve igen érdekes tanulságokat meríthetünk a nagy francia forradalomból. Akkor is a p r o -letárok az egyenlőség, szabadság és testvériség jel-szavaival dobálództak. Azon voltak, hogy a királytól kezdve lefelé megszüntessék az összes társadalmi osztálykülönbségeket. Hogyan, mely f o r m á b a n és m i n ő e r e d m é n n y e l ? Olyannal, hogy a polgárokat, a m ó d o sabbakat és az arisztokratákat vagyonuktól, r a n g j u k -tól, életüktől megfosztották vagy száműzték s maguk ültek a helyükbe.
Maga a nagy Napoleon, a szegény ajacciói ügyvéd fia is, fölkapaszkodván a jakobinusok vállain az uborkafára, trónokat döntögetett, régi dinasztiákat fosztott meg méltóságuktól. Vájjon pedig az osztály és rangkülönbségek eltörlése, a nagy egyenlőség céljá-ból-e? Nem, h a n e m hogy a h á n y testvére volt, azt m i n d királyi trónra emelje s káplárjaiból csináljon arisztokratákat. Az egyiket, a nápolyi henteslegényből t á b o r n o k k á lett katonáját, Bernadotte Jánost, épen a svéd országgyűléssel a Wasa-család kihalása esetére, trónörökösnek választatta meg.
Ilyen az Adám ivadéka, a mai ember ; demokrata, míg semmije sincs; gőgös, ha megtollasodik. Tessék csak különben megfigyelni az embereket a mai szo-ciáldemokraták soraiban is. A statiszta és fizető nagy-tömeg vállain hogy emelkednek föl egyesek az isme-retlenség homályából ? A kézimunka helyett nyelvelnek és űgy hirlik, hogy az j o b b a n fizeti ki magát a szerény m u n k á n á l .
A német Bebel hogy m á r n e m megvetendő va-gyont szerzett ezen a r é v e n ; tehát egészen az erfurti p r o g r a m m szerint törekszik az egyenlőségre, csak nem az egyenlő szegénységre.
A társadalom maga pedig volt és m a r a d is m i n -dig egyenlőtlennek, a franciáknál ép úgy, mint m á s u t t ; mert a természet törvénye ez, igen okos céllal. Az élel-mesek még tőkét is csinálhatnak belőle, kizsákmá-nyolhatják a maguk javára, hacsak a gyakorlatban keresztül vitt keresztény felebaráti szeretet tana útjokat nem állja.
B u d a p e s t . A királyi eskü « föloldódása, avagy föl- ma-oldozásáróh, erről a «Religió»-ba kiválóan illő tárgyról, g y á r egy uborkafára kapaszkodó újság, «Az Ország»-nak