Az apokrif történetköltésnek már a zsidóknál ked-velt tárgya volt az első emberek, a pátriárkák, Mózes és a próféták élete. Kivált első szülőinkről egész mondakör keletkezett, melyeket a régi keresztények is átvettek, kibővítettek és átalakítottak. Sőt a keresz-tények maguk is, kivált keleten, új mondákat költöt-tek, melyekben minden furcsaságuk mellett is sok értékes erkölcsi tanulság rejlik.
Az ó-szövetségi történet ezen mondaszerű földol-gozásai közt első helyen áll : a Jubileumok könyve, Parva genesis, melynek teljes aethiop szövege csak 1843-ban került napfényre. Előadja az ősszülők, pát-riárkák és a kivonulás történetét ötvenéves jubileumi korszakok keretébe illesztve nomistikus szempontból és azon világos célzattal, hogy a mózesi szertartási törvénynek világ kezdetétől való gyakorlását kimu-tassa. Az apostolok korában készült Palesztinában.
Továbbá szintén az első emberek és pátriárkák életé-hez fűzött legendákat (sőt némelyek röviden az egész ó-szövetségi történetet) tárgyalják, az úgynevezett Ádám-könyvek. Nevezetesebbek a következők: Ádám és Éva élete latinul, hírfám és Eva élete és tettei (melyet Tischendorf Mózes apokalgpsise címen adott ki) görö-gül, továbbá az örmény Adám-könyv töredékei, a szyr Kincsesbarlang s az aethiop Ádám harcai az ördög ellen. Részletesen elbeszélik és kiszínezik a bűnbeesést, az ősszülők bűnbánatát, a szent barlangot, melyben laktak, a szethiták életszentségét s a kainiták bűneit.
Némelyikben a főalak nem annyira Adám, mint Szeth, a kit az őskor legnagyobb prófétájává tesznek.
Zsidó hagyományok, vagy talán egy régi zsidó Adám-könyv alapján keresztény szerzők írták e műveket Kr. u. a III—VI. században s itt-ott eretnek, főleg gnosztikus és enkratita tanok kandikálnak ki be-lőlük.
Végtelen bájos könyvecske Aszeneth könyve, mely József és Aszeneth szerelmének képe alatt Krisztus és a lélek vagy Krisztus és az egyház viszonyát írja le.
Valóságos Énekek Éneke keresztény kiadásban, de ennek érzéki jelenetei helyett sziizies tiszta színekkel és gyönyörű jelképekkel megfestve. A keresztény idő-számítás IV—V. századában eredt. Félig történet, félig jövendölés akar lenni Mózes menny bevitele.
Palesz-tinai aszkéta farizeus műve a Jeruzsálem pusztulása előtti időből, valószínűleg Jézus korából. Élénk szí-nekkel írja le a Hasmoneus-fejedelmek és Heródes gonoszságait s a hogy látszik a szadduceus papság bűneit, a vallásüldözéseket, a jelen világ végét és a messiási országot. A Makkabeusok IV. könyve tulaj-donképen erkölcsi beszéd az ész uralmáról, a mit a zsidó történelemből vett példákkal is bizonyít. Ezen példák közt van Eleazar és a hét Makkabeus testvér vértanúságának szép és tanulságos története. (V. ö.
Makk. II. 6—7. fej.) A könyv valószínűleg Kr. u. az I. században élő, inkább nomista, mint hellenista
j á m b o r zsidó műve. A régiek Josephus Flavíusnak tulajdonították.
Az ó-szövetségi apokrifek egy egész nagy cso-portja végrendelet, testamentum nevet visel s részint történeti legendákat, részint erkölcsi oktatásokat, ré-szint apokalyptikus részeket tartalmaz. Ábrahám tes-tamentoma egyéb legendák közt elmondja, hogyan vonakodott Ábrahám meghalni ; hiába küld Isten érte angyalt, míg végre a halál angyala csellel viszi el lel-két. Előbb azonban egy angyal végigvezeti a túlvilá-gon. E könyv a kereszténység őskorában eredt, talán a II. században, zsidó szerzőtől, vag}' legalább részben zsidó mondákból ; de keresztény kéz dolgozta át. Fon-tosabb A tizenkét pátriárka végrendelete, mely Jákob tizenkét fiának haláluk előtt gyermekeikhez intézett intelmeit adja elő, kapcsolatban a zsidó törzsek jövendő sorsára vonatkozó jövendölésekkel. Alapszövege zsidó eredetű és Kr. u. az I. század vége körül, de némelyek szerint még Krisztus előtt készült és szerzője alkal-masint diaspora-zsidó volt. A II. században azonban a mű keresztény átdolgozáson ment keresztül, mely pl.
Krisztusra és szent Pálra való világos célzásokat szúrt bele. Kedves és megható munka Jób testamentoma, a nagy szenvedő életének épületes és költői részletekkel, többi közt parallel versekkel is bővített földolgozása.
Úgy látszik ezt is diaspora-zsidó írta, de talán régibb legendákból, a kereszténység első századaiban, sőt talán még az apostoli korban, vagy Krisztus előtt.
Van egy apokrif zsoltárgyüjtemény is Salamon zsol-tárai (számra tizennyolc) néven. A messiás utáni forró vágy, a politikai, de egyszersmind erkölcsi messiás-ország izgatott várása, a külső törvényszerűségért (ju-stifia externa) való buzgólkodás mellett az igazi belső erény szeretete sugárzik belőlük. Világos célzások van-nak bennük a Hasmoneus-kor eseményeire és a Pom-pejus-féle hódításra (Kr. e. 63.) s visszatükrözik azon állapotokat és hangulatokat, melyeket a függetlenség elvesztése és a világhódító vasfogú szörnyeteg betola-kodása (Dán. 7, 7.) a zsidóknál előidézett. Salamon zsoltárai irodalmi értékre nézve megközelítik legalább az átlagos bibliai zsoltárokat ; kár, hogy szövegük na-gyon meg van romolva. Szerzőjük j á m b o r farizeus volt,1 ki a Kr. e. I. században 60—40. év közt írta művét.
Az ó-szövetségi hamis apokalypsisok közt első helyen áll az aethiop Hénok-könyve. A fennmaradt irodalomban ez a forrása annak a bizarr mesének, hogy az angyalok egy kasztja (vigiles, egregori) meg-szerette az emberek leányait s velük az óriások faj-zatát nemzette, minek büntetéséül daemonná lett és a földre száműzetett vagy a földbe záratott. E mese Móz.
I. 6, 1. skk. félremagyarázásából eredt. Megjegyzendő, hogy az apokrif zsidó theologiában kétféle ördög van : a sátán vagy diabolus és a daemon. Előbbi
természe-1 Nem minden farizeus volt gonosz ; az a képmutató fa-rizeusi typus, melyet az evangéliumok rajzolnak, csak a túlzó nomistikus pártot képezte.
ténél fogva rosszindulatú angyal, Istennek és ember-nek ellensége, vagy pedig az Isten poroszlója, kiember-nek helye van a mennyben (v. ö. Jób, 1, 6.); utóbbi pedig az asszonyok által bukott angyal. Más apokrifek azon-ban a sátánt híveivel együtt lázadó és az alsóbb egekbe száműzött angyaloknak mondják. Leírja továbbá Hé-nok-könyve ezen pátriárka útjait a mindenségen, a mennyen és poklon keresztül, továbbá a világtörténet áttekintését változatos jelképekben. Mai alakjában nem egységes munka, hanem számos régi könyv töredékei-ből van észrevehetőleg összefércelve. Némely részei Kr. e. a II., mások Kr. e. az I. században eredtek. Szer-zőjük j á m b o r palesztinai zsidó volt, nem farizeus, ha-nem a farizeusok barátja. Van azonkívül a Hénok-mondának egy másik, jelentékenyen különböző föl-dolgozása, az ó-szláv nyelven fennmaradt Hénok-könyv, melynek jellemző tartalma Hénok útja a hét égen át s melyet Krisztus ideje körül egyptomi hellenista zsidó irt a régi mondák fölhasználásával.
Az említett hét ég sok apokrif apokalypsisben és más régi zsidó és keresztény művekben gyakran sze-repel s úgy látszik babyloni csillagászati eszmékből eredt. A régiek nem ismervén a nehézkedéserőt, azt képzelték, hogy a hét bolygó egy-egy átlátszó üres gömbhöz (sphaera) van erősítve, mely vele mozog és pályáján megtartja. Ezen gömbök mint a hagyma rétegei, concentrikusan illeszkednek egymásba a föld körül és felületük a mindenségnek egy-egy emeletét képezi, mindmegannyi eget. A bolygók egein túl van-nak az állócsillagok ege, a víztartó ég, legfelül pedig a mozdulatlan firmamentum, az Isten lakóhelye. E véle-mény lényegében a középkorig világszerte el volt fo-gadva.1 Természetesen a mythologia és az apokrif theo-logia ezen egeket be is népesítette angyalokkal és más csodálatos lényekkel. A szláv Hénok-könyv szerint az (alulról számítva) első égben van az eső és hó raktára a kezelő angyalokkal ; a másodikban a lázadó angya-lok börtöne ; a harmadikban a paradicsom (v. ö. Kor.
II. 12, 2. skk.), a szentek öröksége az élet fájával s az őrtálló angyalokkal, azonkívül a pokol a hóhérangya-lokkal; a negyedik égben a nap, hold és csillagok, to-vábbá hatszárnyú angyalok ezrei, fönixmadarak és chalkidri nevü szörnyállatok (Charles szerint szeráfok, de helyesebben sárkányok), melyek útjában kisérik és szolgálják a napot; az ötödik égben vannak az óriási egregorok, kik bukott testvéreiket gyászolják; a hato-dik égben laknak a világot kormányzó s az emberek tetteit könyvbe író angyalok; a hetedik égben van az Isten trónja, kinek az angyalok karai udvarolnak.2 Azt hiszem, hogy az apokrifekkel közös forrásból táplál-kozó gnosticismus aion-jai is tulaj donkép az egyes egek lakói voltak.
Érdekes könyv Ábrahám apokalypsise is, mely leírja, hogyan ismerte föl Ábrahám káldeai hazájában
1 Flammarion, L'Histoire du ciel, Paris, 1872. 177. 1.
2 Bővebben 1. Charles, The book of the Secrets of Enoch, Oxford 1896. 4. skk. 1.
a bálványozás hamisságát, hogyan gyújtotta föl a bál-ványok templomát ; továbbá elbeszéli a szent pátriárka túlvilági útjait és történelmi látomásait. Ha nem előbb, akkor Kr. u. a II. században eredt keresztény szerző-től, a ki azonban úgylátszik valamely régibb zsidó munkát dolgozott föl. Izaiás mennybemenetelének első része (a martyrium) a próféta vértanúságát beszéli el;
második része pedig (a tulajdonképeni ascensio) a próféta útját a hét égen keresztül. Az előbbi részt zsidó, az utóbbit keresztény szerző írta Kr. u. 100. év körül. Messze fölülmúlja ezt irodalmi és theologiai értékre nézve a szyr Baruk-apokalypsis. A zsidö nép történetére, jövendő dicsőségére és a pogány népek bünhődésére vonatkozó kinyilatkoztatásokat ad elő oly magasröptű mélabús stilusban, mely néhol Izaiás legszebb részeivel vetekedik. Gyönyörű pl. a szőlő és az erdő allegóriája. (36 —37. fej.) Volt egy büszke erdő s vele szemben egy kis szőlőtő. A szőlőtő lábánál for-rás fakadt, melynek megdagadó árja elmossa a hatal-mas erdőt. Egy szál cédrus marad utolsónak, míg ez is kidől. Megszólal a szőlőtő és szemére hányja a céd-rusnak bűneit. Lángba borul a cédrusfa és elég, míg a szőlőtő kivirágzik. A szőlőtő Izrael, az erdő a pogány világ, az utolsó cédrus az utolsó római császár, a ki-virágzott szőlőtő a messiási ország. A részletek művé-szileg vannak megfestve. Különben a munka zsidó eredetű és kevéssel Jeruzsálem pusztulása után készült. A szerző a földúlt város, haza és templom r o m -jain kesereg, miként Jeremiás siralmaiban a szent vá-ros első pusztulása fölött. Van azonkívül egy görög Baruk-apokalypsis, melv a prófétának az öt (I) égen keresztül és az égitestek közt való utazását írja le.
Keresztény kéz által megdolgozott zsidó munka Kr.
u. a II. századból. Méltó párja a szyr Baruk-apokalyp-sisnek Ezdrás IV. köngve. A reményeiben csalódott és leigázott népe sorsán kesergő Ezdrást Uriel angyal világosítja föl a választott nép nyomorúságának és a választottak csekély számának okairól; majd remek látomásokban szemléli Ezdrás népének jövendő di-csőségét és ellenségeinek pusztulását. Természetesen Ezdrás képében a Rómától eltiport zsidóság van sze-mélyesítve. Nagyon szép e könyvben a fiát gyászoló anya, a ki Sión jelképe és a saslátomás, mely az egész apokalypsis kulcsa. Az egyház e könyvnek számos he-lyét fölhasználja a liturgiában; abból van véve többi közt a holtak officiumának zsoltárzáradéka: adj uram örök nyugodalmat nékik és az örök világosság fé-nyeskedjék nekik. Különben Ezdrás IV. könyvét zsidó szerző írta Kr. u. az I. század végén, ha nem előbb ; de keresztény kéz simított rajta.
Az apokrif apokalypsisok közé kell sorozni a Sibgllák könyveit is, Oracula Sibyllina. A pogány ó-kor véleménye szerint a Sibyllák a nemzetek sor-sát jövendölő nymphák vagy jósnők voltak. Eredetileg úgy látszik csak egy Sibyllát hittek, de Varró már tizet ismer. Századokkal Krisztus előtt már Sibylla-jóslatok voltak forgalomban Kis-Azsiában és
Rómá-ban. A capitoliumi Jupiter t e m p l o m á b a n is volt egy gyűjtemény, melyet a m o n d a szerint többszörös vissza-utasítás és hat könyvnek elégetése után Tarquinius Superbus vásárolt a cumaei Sibyllától s melyből fon-tos ügyekben tanácsot merítettek. E gyűjtemény azon-ban Kr. e. 83. évben a Capitoliummal együtt elégett, mire a senatus Kis-Azsiából u j a b b Sibylla-gyüjteményt kerített, mely később szintén elpusztult.
Ezen pogány Sibyilla-könyvektől meg kell külön-böztetni a fennmaradt Sibylla-jóslatokat, melyek egyp-tomi zsidó és őskeresztény történelmi jövendölések s a pogány Sibyllák alapján vagy m i n t á j á r a készültek.
Az egvptomi zsidók kezdték a pogány jóslatokat a zsidó vallás terjesztése érdekében átdolgozni s lassan-kint ujakat is gyártani Kr. e. a II. században. Ezen zsidó jóslatokat Kr. u. a II—III. században a kereszté-nyek is átvették, átdolgozták, sőt utánozták. Az így eredt Sibylla-könyvek jövendölések alakjában titok-szerű nyelven vázolják a világ történetét szerzőik ko-ráig, azután pedig a messiás eljövetelét és országát, a pogány népek bünhődését s a világ végét, mindezt intelmekkel és fenyegetésekkel keverve. A f e n m a r a d t Sibylla-jóslatok tizenkét könyvre oszlanak (I—VIII. és XI—XIV. könyv); de a könyvek és részek sorrendje véletlen és önkényes. A zsidó és keresztény eredetű részeket szétválasztani nem igen lehet. A két első könyv, melyben igen sok messiási jóslat található, zsidó eredetű m u n k á n a k keresztény átdolgozása. Leg-régibb a h a r m a d i k könyv, mely Kr. e. a II. században eredt Egyptomban, zsidó szerzőtől. A negyedik és ötö-dik könyvet is, legalább azok nagy részét zsidó irta, előbbit Kr. u. 80. év körül, utóbbit a II. század vége felé. A hatodik, hetedik és nyolcadik könyv keresztény jellegű. A Kr. u. II. században készült nyolcadik
könyv-ben van a Krisztusra vonatkozó híres akrostichon : 'IrjaoOç Xpetcrrôç (sic) Öeoö ulèç aoraíjp (Jézus Krisztus Isten fia megváltó), melyet m á r Lactantius és szent Ágoston idéznek. A többi könyv egyptomi és római történetet foglal magában.
Az újszövetségi apokrifeket a bibliai könyvek min-tájára evangéliumokra, apostoltörténetekre, levelekre és apokalypsisekre osztják föl. Nagy részük az őske-resztény irodalom legrégibb emlékeihez tartozik s ki-vált dogmatörténeti szempontból szerfölött becses.
A legrégibb és legfontosabb apokrif-evangéliumok elvesztek vagy csak töredékekben m a r a d t a k fönn.
Ilyenek pl. a Zsidók evangéliuma, mely első század-belinek látszik, sőt valószínűleg Máté arami nyelvű eredetijének eltorzítása; továbbá az Eggptomiak géliuma, az Ebionitdk (vagy a tizenkét apostol) evan-géliuma, Péter evangeliuma, melyek m á r a II. század-ban, sőt az Egypt, ev. m á r ennek közepe előtt meg-voltak. Péter evangéliumának egy töredékét 1887-ben találták meg Egyptomban egy a k h m i m i sírban. Szin-tén 1887-ben kerültek napfényre a behnesai Jézus-mondások, Logia Jesu, melyek talán a II. századból valók; 1885-ben pedig találták R a j n e r főherceg
gyűj-teményében a III. századbeli fajumi papyrustöredéket, melyről azonban kétséges, vájjon evangeliumszöveg-e.
Kedvelt tárgya volt az apokrif irodalomnak Jézus és Mária gyermeksége. Legrégibb gyermekségevange-lium Jakab protoevangegyermekségevange-liuma görögül, mely m á r a II. században, sőt talán m á r annak első tizedeiben»
tehát az apostolok tanítványainak életében megvolt.
Elbeszéli Mária születését, növekedését, eljegyzését, Jézus születését s a bethlehemi gyermekgyilkosságot.
Anachronismusaitól és naivságától eltekintve, végtelen kedves és ártatlan könyv. Az a mély tisztelet és gyön-géd szeretet, mely belőle szűz Mária iránt kisugárzik, a Mária-kultusz ősrégiségének hatalmas dogmatörténeti bizonyítéka. Itt van legrégibb n y o m a azon legendának, hogy a kis Mária a templomi szüzek közt növekedett.
Erősen hangsúlyozza Mária szüzeségét. Józsefet öreg özvegyembernek m o n d j a , kinek előbbi házasságából fiai voltak. A Protoevangelium alapján később m á s hasonló tárgyú evangéliumok is keletkeztek és pedig úgy látszik nyugaton, névszerint : az Ál-Máté evange-liuma Mária eredetéről és az Üdvözítő gyermekségéről, továbbá Mária születésének evangeliuma. Másik, ere-detileg II. századbeli gnostikus evangelium, a Tamás-féle, melyből csak a megtisztított gyermekségevangé-lium m a r a d t fönn görög és latin átdolgozásban és egy sokkal későbbi bővített arab kiadásban. Leírja a szent család futását és hároméves egyptomi tartózkodását, a kis Jézus furcsa, n é h a épen nevetséges csodáit (pl.
mikor játszó pajtásait kecskékké változtatja, vagy m i -kor az öszvérré varázsolt legénynek visszaadja emberi alakját), sőt későbbi pajkosságait. Van azonban benne sok kedves és ártatlan mese is.1 Jóval ú j a b b Józsefnek az ácsnak története, mely a IV—V. században eredt.
Van két apokrif szenvedésevangelium is, egyik a Pilátuscselekedetek (Acta vagy Gesta PilatiJ, másik Krisztus pokolraszállása (Descensus Christi ad inferos], melyeket később Nikodemus-evangelium név alatt összefoglaltak. Az előbbi Jézus ügyének birói tárgya-lását a d j a elő, a második pedig a Jézus halálakor föl-támadt Leuciusnak és Carinusnak elbeszélését Jézus pokolraszállásáról. Mindkettő talán még második szá-zadi m u n k a . Az apokrif-evangeliumokhoz sorozható még Mária elszunnyadásának vagy mennybemenetelé-nek könyve (Dormitio seu Transitus Mariáé), melyet a cimirat szent János apostolnak, illetőleg Meli tónak tulajdonít. Több eltérő szövegben és fordításban m a -radt fönn. Habár mai alakjaiban IV—V. századi, de régibb, legalább is III. századi eredetiből van átdol-gozva. Körülményesen leírja Mária halálát, a távollevő apostolok csodálatos összegyűjtését (felhők szárnyain jutottak Jeruzsálembe), a szűz Anya temetését és
'Ugy emlékszem, hogy Longfellow és Tóth Béla meséi Jézus gyermekségéről részben e könyvből vannak véve, vagy ennek mintájára költve. A g'yermekségevangeliumok tartalmát lásd bővebben e sorok Írójának Jézus és Mária ifjúsága című mű-vecskéjében, a «Hittudományi Folyóirat» 1897. és különlenyo-matban.
mennybevitelét. A legenda egyik alakja (Dormitio) szerint Jézns csak Mária lelkét vitte mennybe, a má-sik legenda (Transitus) szerint Jézus leszállt Mária sírjához, föltámasztotta és testestül-lelkestül mennybe vitte. A Transitus arab fordítása (és az Euthymius—
Damascenus-féle legenda) szerint Tamás a temetésnél nem volt jelen, megérkezvén látni kívánta Máriát, föl-nyitották kedvéért a koporsót, de üresen találták.
A Dormitio vagy Transitus ügy látszik legrégibb, de mindenesetre legrészletesebb elbeszélése Mária menny-bevitelének.
Az apokrif apostoltörténetekből csaknem egész terjedelmükben fennmaradtak : Péter, Pál, János, And-rás és Tamás cselekedetei facta], melyek mind a II.
században készültek s többé-kevésbbé eretnek művek voltak, ámbár lehet, hogy sok hiteles hagyományt is föntartottak ; későbbi időkben pedig az orthodoxok némelyiket a hibáktól megtisztogatták. Tartalmuk az illető apostolok prédikálása a különféle népeknél, cso-dálatos tetteik és vértanúhaláluk. Hasonló ezekhez a Péter prédikálása (Kerygma) cimű s a 11. század elejéről való munka, melynek néhány kis töredéke m a -radt fönn. E könyvek az apostolok életére vonatkozó legendáknak fő és legrégibb forrásai.
A biblián kívül az őskereszténységnek legrégibb és legbecsesebb emléke is apokrif irat: A tizenkét apostol tanítása (Didache], mely nagyon valószínűleg még az I. század utolsó tizedeiben, tehát némely apos-tolok életében eredt. Fejtegeti a keresztény erkölcs-tant a keresztelendők oktatása alakjában, továbbá a szertartásokat, különösen a keresztséget, bojtot, oltári-szentséget; szabályozza a hitközségek belső életét s egymással való közlekedését. Valóságos őskeresztény rituálé és kánonjog, melynek alapján a következő századokban több más, szintén az apostolok, sőt Krisztus nevével és tekintélyével támogatott szabály-gyűjtemény készült. (Szyr Didascalia apostolorum, Apostolische Kirchenordnung, Constitutiones aposto-lorum és Testamentum 1). N. J. Christi. Az utóbbinak eleje eschatologiai jövendölés.)
Fönnmaradt azonkívül néhány apokrif levél : Jé-zusnak levélváltása Abgar edessai királlyal, Pilatus hivatalos jelentései Jézusról, továbbá szent Pálnak a Korinthusiakhoz és a Laodiceaiakhoz írt levelei, szent Pál és Seneca levelezése stb. Persze mindez későbbi koholmány.
Az újszövetségi apokrif apokalypsisek közül leg-nevezetesebb volt Péter apokalypsise, mely a II. szá-zad első feléből származik, sok őskeresztény egyház-ban keleten és nyugaton a kánonba soroztatott s mely-nek jelentékeny részét a Péter-evangeliummal együtt 1887-ben egy akhmimi sirban találták meg. Leírja benne az apostol, hogy mit látott a mennyben és po-kolban s valóságos dantei színekkel festi le az elkár-hozottak kínjait/falán ennek mintájára készült jóval ké-sőbb, a IV. század végén, a hozzá hasonló Pál-apokalyp-sis, mely teljes szövegében több nyelven fönnmaradt.
De ezek csak a főbb apokrifek. Az ősegyházban csaknem minden apostol neve alatt jelentek meg evangéliumok, cselekedetek és apokalypsisek, melyek legnagyobb része elveszett. A koholt cím akkor nem ment hamisításszámba, hanem egyszerűen irodalmi divat volt és nem azt jelentette, hogy az illető köny-vet csakugyan apostol írta, hanem hogy róla szól, vagy tanítását tartalmazza. Egyébiránt az újszövetségi apok-rifek egy része, talán nagy része eretnek mű volt, metyet az orthodoxok pusztítottak el, a történelemnek ugyan kárára, de világos bizonyságául annak, mily gonddal őrködött az egyház a szentkönyvek
hamisí-Székely István dr.
tatlansága és az igaz hit felett.
Jíz alapokról szóló törvénytervezet.
(iu.>
A törvénytervezet indokolása, melyre most részle-teiben rátérünk, egész kis monográfia. Szinte kész
A törvénytervezet indokolása, melyre most részle-teiben rátérünk, egész kis monográfia. Szinte kész