Budapest, márcz. 6. A magyar királyság kilenczszá-zados évfordulóját meg fogja-e ünnepelni az ország és a királyság? —
Fájós meglepetést hozott a „Hazánk" mai száma.
„Szent István koronája" czimű vezérczikkében kendőzés nél-kül szemébe vágja az országnak, hogy a magyar állami-ság alapításának 900-as emlékét senki sem készül komo-lyan megünnepelni, megszentelni. Az úgyszólván végső pillanatban jött figyelmeztetést egész terjedelmében föl-vesszük a magyar egyház évkönyveinek lapjai közé, a mint következik :
„A magyar királyi koronának kilenczszázéves
emlék-ünnepére nem készül az ország.
Ezelőtt kilenczszáz esztendővel, az üdvnek 1000-dik évébeu történt, hogy II. Szilveszter pápa márczius 27-ik napján kelt bulláját kiadta s elküldte István fejedelemnek Gejza fiának a koronát, a királyi czimet és apostolkodása jeléül a kettős keresztet. Asztrik püspök fényes magyar küldöttséggel ment Rómába István levelével, és István nagy érdemeinek elismerése volt, hogy a római pápa őfc ily különös kegyekben részesítette.
István rá is szolgált erre a kitüntetésre, mert való-ban csodás apostoli munkát végzett, midőn úgyszólván az egész magyar nemzetet néhány rövid esztendő a l a t t eltérítette ősi vallásától és kereszténynyé tette. Igaz ugyan, hogy már atyja, Gejza fejedelem, nejével, Saroltával, Gyula vezér leányával együtt fölvette a keresztség-g e t ; de Gejza azért mékeresztség-g az ősi hitnek is áldozott. A kereszténységnek pedig a nemzetben még annyi erős ellensége volt, hogy Istvánnak mindjárt atyja halála utánr
fejedelemsége első évében Koppány lázadó hadával kellett harczot vivnia. Rendkívüli buzgósága és szerencséje lehetett tehát az apostoli férfiúnak, hogy alig három esztendei működés után a kereszténységet annyira elterjesztette, hogy a római pápa már méltónak találta őt a királyi koronára s az apostoli kettős keresztre.
István az 1000-dik év agusztus 15-én, Nagy-Boldog-a9Szony napján Esztergomban fölkenetvén és megkoro-náztatván, megállapította a magyar királyságot s első királya lett a magyar nemzetnek.
De ez az esztendő nem csupán a magyar királyság-nak, hanem a magyar alkotmánynak is születése éve.
E s csodálatos, hogy e nevezetes esemény kilencz-századik évfordulójának megünneplésére sem szent István koronájának mostani viselője, a király s vele a királyi udvar, sem a magyar alkotmány őre és letéteményese a törvényhozás nem készül.
A magyar katholikus egyház ünnepi évnek nevezi és t a r t j a 1900-at. A római pápa az egész világra kiter-jedő ünneppé avatta ezt az esztendőt. De vájjon a magyar királyság s a magyar alkotmány csak a katholikus egy-ház részéről érdemli meg a kegyeletes megemlékezést és a királyi udvarnak és az országgyűlésnek nem nagy n e m -zeti ünnepe-e ez az é v ? Vájjon 1900. augusztus 15-ödike, az első magyar király megkoronázásának, a magyar k i -rályság, a magyar alkotmány megalkotásának
kilenczszá-19*
zadik évfordulója napja a katholikus egyházon kivül feenki mást rem illet meg ebben az országban?
Szent István koronája, a kettős kereszt, a Gizella királyné szőtte palást : ma is szent ereklyéi a magyar nemzetnek és jelképezői a királyi hatalomnak. Hogyan lehetséges, hogy a törvényhozás, mely a képzelet homá-lyába s a költőiség ködébe vesző bejövetel ezredik évét oly pazar pompával ünnepelte, most meg se mozdul? Es miért nem hallunk hirt arról, hogy a magyar nemzet, a magyar országgyűlés, a magyar király milyen országos ünnepet fog ülni 1900. augusztus 15-én, amely napon, ezelőtt kilenczszáz évvel, a római pápa ajándékát először avatták a magyar királyság szimbólumává?
A katholikus egyház is csak muló emlékezést szen-tel az első magyar királynak. A templomokban megkon-dulnak a harangok, száll az ének, a tömjénfüst és az imádság. De megmaradó nyoma nem lesz ennek a keresz-ténységre oly dicsőséges esztendőnek. A püspöki kar nem szövetkezett arra, hogy hatalmas könyvben megírassa, fényes illusztrácziókkal kiadja szent István király törté-netét. Nem szövetkezett arra, hogy a budapesti lipótvá-rosi templomot szent István templomává fölszentelje vagy pedig az ország székesfővárosában szent István emlékére monumentális u j templomot emelien. A Szent-Istváu-Tár-sulat sem gondoskodott arról, hogy a magyar keresztény állam megalapítójának, első szent királyunknak dicsőséget nagyobbszabásu epikai költemény s más költői és törté-nelmi müvek zengjenek. *)
Es a magyar nemzet? En édes Istenem, hiszen ami-óta szent István napját nemzeti ünnneppé tette a törvény, ez a nap is fakóvá lett, elvesztette piros szinét. S a hálát-lanság még azt az összegyűjtött pénzt sem keresi, melyet az ország ezrei ezelőtt 15—20 évvel adtak össze szent István király szobrára. Ha jól tudjuk, már 15 évvel eze-lőtt százhatvanezer korona volt együtt szent István szob-rára. Hol van ez a pénz? Miért nem leplezik le az idén, augusztus 15-ik napján az első magyar király szobrát?
Avagy, ha él bennünk a kegyelet és szent István koronáját őszinte áhítattal övezzük, miért ne lehetett volna az uj országházat a magyar alkotmány kilenczszá-zadik évfordulóján fölavatni? Nem volna-e kötelessége az országgyűlésnek, a képviselőháznak a főrendiházzal együtt az uj országháza dísztermében, a király jelenlété-ben ünnepi ülést tartani 1900. augusztus 15-ikén szent István király s a magyar szent korona kilenczszázados emlékére ?
Mindössze alig félesztendő választ el attól a naptól, melyen a magyar királyság kilenczszáz esztendővel ezelőtt megszületett és szent István koronája a magyar király1
hatalom szent jelképévé avatódott. Nem tartja-e a kor-mány igen sürgős feladatának, hogy e nap megünneplé-séről a felséges királylyal beszéljen, terveit az országgyű-lés elé terjeszsze és az országos ünnep előkészületeiről a magyar nemzetet tájékoztassa?
A lpgnagyobb magyar királynak, Hollós Mátyásnak, messze Kolozsvárott az idén emelnek csodaszép
szobor-*) Minthogy a mi eddig történt, csakis egyházi részről tör-tént, az egyházi oldal csipkedése ez alkalomból nem alapos eljárás.
Szer h.
emléket; a magyar költők királya születésének századik évfordulóját országos ünneppel készül megörökíteni a hálás kegyelet: mire magyarázzuk, hogy éppen az első magyar király emlékének nem hódol az ország?
Szent István koronája tette sérthetetlenné s apos-tolivá I. Ferencz József királyi személyét. Szent István alkotmánya volt gyökere, alapja, a mai magyar alkot-mánynak. Vájjon Magyarország fővárosában lesz-e a ma-gyar király 1900. augusztus 15-én, a mama-gyar szent ko-rona kilenczszázados emlékünnepén? S vaijon a király, a törvényhozás és a nemzet szive együtt fog-e dobogni ezen a napon, oly országos emlékünnepen, mely szent István koronájának fényéhez és a magyar nemzet kegye-letéhez méltó?"
Pécs. Főp. felhívás a tanítók gyermekei számára létesítendő tápintézet ügyében. —
Egyházmegyém több tanitó testülete és több espe-resi kerület hozzám terjesztett tanácskozási jegyzőköny-veikben ama kérő óhajtásukat fejezték ki, vajha létesít-hető lenne egyházmegyém központjában oly intézmény, mely a sokszor szük anyagi körülmények között élő, sze-gényebb javadalmazásu kath. tanítók és más szülőknek erkölcsi és anyagi támogatására lenne gyermekeiknek iskoláztatásában.
Nem ismeretlen előttem, hogy már 1895. évben ez ügyben társadalmi mozgalom indult meg, mely azonban visszhangra és támogatásra nem találva, tevékenységét megszakította.
Ezen irányú mozgalom feltámasztása czélja jelen felhívásomnak. Egyházmegyém t. papsága és tanítói kara előtt többször kijelentettem, miszerint főpásztori gond-jaim jelentékeny részét képezi nemcsak a közvetlen veze-tésük alatt álló népiskolák valláserkölcsi és tanügyi fel-virágoztatása, hanem személyes anyagi jólétük fejlesztése is. — Ismeretes előttem az is, hogy a pécsi tanintéze-tekbe — gymnasium, reáliskola, tanítóképző — szép számmal járnak egyházmegyém szegényebb javadalmazásu tanítóinak és más szülőknek — földművesek, iparosoknak sokszor jó és kitűnő tehetségű gyermekei, kiknek leg-többnyire nagy gondot ad azon költségek előteremtése, melyekre szükségük van, hogy iskoláztatás által gyerme-keik jövőjét biztosíthassák, és kik ezt családjuk többi tagjainak megrövidítésével kénytelenek megtenni.
Ezeknek megfontolása birt arra, hogy hatásköröm-ben e bajoknak lehető enyhítésére intézményt létesítsek, és ezen intézmény erkölcsi és anyagi támogatására egy-házmegyém tiszt, papságát, jó lelkű mindenrangú bivei-met, s a kiket első sorban tartok szemem előtt, egyház-megyém tanitói karát felszólítsam ; hisz ők érzik leg-inkább a vágyat gyermekeiknek szellemi kiképeztetést biztosítani ; de épp anyagi ellátásuk fogyatékossága miatt ők érzik e kiképeztetés nehézségeit.
Azért jövő 1900/901. tanév kezdetével a reá fordít-ható tőkék, s a megajánlandó segély arányában elhatá-rozott szándékom a szűkebb ellátású es szegénysorsú tanitók gyermekei számára tápintézetet létesíteni oly alak-ban, hogy a szegény tanitók gyermekei csekély díjért, havi 6 frtért tápláló ebédet és vacsorát kapjanak.
Meg-•175 RELIGIO.
vagyok róla győződve, hogy tisztelendő papságom, egy-házmegyém tanitó kara, egyegy-házmegyém összes közönsége nem fog elzárkózni attól, hogy ezen jótékony intézmény megvalósításában velem hatékonyan közreműködjék.
Mivel pedig azt is jól tudom, hogy azon tanitók és szülőkre nézve, kiket az Isten több gyermekkel áldott meg, a havi 6 frt fizetése is nagy gond és önmegtaga-dással jár, ez okból szándékom fél fizetéses és ingyenes helyeket is létesíteni a tápintézetben, számítva első sor-ban is ft. káptalanom nagylelkűsége és nemesszivűségére, melynek tagjai majdnem mindannyian gyakorolják e nemét az irgalmasság cselekedetének a jobb tehetségű szegény tanulókkal szemben, felkérvén őket Jézus nevében, hogy egy-egy szegény jótehetségü és jó magaviseletű tanitó fiáért a 60 frt lefizetését elvállalni szíveskedjenek. Ugyan-erre kérem fel az esperesi kerületek t. papságát és tanitó karát, hogy minden esperesi kerület kerületjebeli egy tanitófiuért a 60 frtot bizsosítsa, a kerületnek maradván meg a jog a segélyezendő fiút kijelelni.
Azon fiukra nézve, kik ingyenes és félfizetéses he-lyet óhajtanak elnyerni, kikötöm, hogy ebbeli kérvényü-ket, melyhez a keresztlevélen és iskolai bizonyítványon kivül az intézeti igazgató uraknak a folyamodó szorgal-mát és jó magaviseletét bizonyító nyilatkozata is csato-landó — mindig az iskolai év végén terjeszszék be hoz-zám. Megjegyzem, hogy az általam alapítandó ingyenes helyekre első sorban egyházmegyei tanítóim gyermekeit veszem fel, — de tekintettel leszek ugy az atya anyagi viszonyaira, az egyház és iskola körüli érdemeire, mint a folyamodó gyermek tanulmányi eredményére.
Kijelentem azt is, hogy ha jelen felhívásom irgal-mas szivekre talál, s az adakozás összege ezt lehetővé teszi, idővel ezen tápintézetet bennlakással — internátus, convictussal — óhajtom összekapcsolni legalább is oly mérvben, hogy 24 szegény fiu havi 12 írtért nyerhessen ott lakást, ellátást és felügyeletet.
Ez az intézvény lesz hivatva az esperesi kerületek, a tanitógyülések által annyiszor óhajtott „Tanitók házát"
Pécsett megvalósítani, hogy abban gyermekeik ingyenes
— olcsó és jó ellátást, atyai felügyeletet, vallásos és hazafias nevelést és kiképzést nyerjenek.
Felhívom azért egyházmegyém t. papságát és tói karát, hogy a tavaszszal tartandó ker. üléseik és taní-tói tanácskozmányaikban ezt megfontolás tárgyává tegyék, és a kerületi n. t. esperes urak által nyitandó aláírási iveken jegyezzék azon összeget, melyet a) egyszer min-denkorra, b) életfogytig évenként vagy c) egy évtizedik
— adni szándékoznak s az eredményt feltüntető aláírási iveket f. é. jnnius hó l - i g hozzám beküldeni szívesked-jenek.
Papságom és tanítóságom részéről összegyűlt kegyes adományok elsősorban tanitók gyermekei részére fognak
gyümölcsözni. ; Pécs, 1900. febr. 8 án. . Sámuel m. p.
• püspök.
T A R C Z A .
Akadálya-e az egyház a haladásnak?*)
Azon általános szempontok kiegészítésére, melyek szerint az egyház küldetését tekintenünk kell, nem csekély jelentőségű annak a vádnak tisztázása, hogy a katholicziz-mus gátat vet az emberiség szellemi fejlődésének, — haladásának ! Haladás, műveltség és felvilágosodás ! röpke jelszavak, melyek szárnyakat öltve visszhangoznak a négy világtáj minden részéről, hol a polgárosodás hajnala meghasadt, s élesztenek lázas vágyat, — csillogtatni a szellem hatalmát. Valóban — fölséges joga ez az emberi észnek, hogy szabadon fürkészheti az igazság utait! De
— mint általában a kor más nagy elvkérdéseinek tisztá-zásában, ugy ennek, — a haladás eszméjének megvalósí-tásában is mindenekfölött az összhang hiánya hat leverő-leg. A szabad tudomány nagyhangzásu jelszava révén elmélet elméletet követ, s mindannyi igényt t a r t a tudo-mány, — tehát az igazság nevére. Következetes világ-nézet mellett, — ha az a tudomány hivatása, hogy vív-mányoknak nevezett alkotásai egymást döntsék halomra, nem köztisztelet, hanem megvetést érdemel, mert a helyett hogy kielégítené a tudás jogos vágyát, kételynél egyebet nem hoz a léleknek. Természetesen, nem az exact tudo-mányokról szólunk itt ; ezek a korral s az idő tapasztalatai-val fejlődnek, hanem a tudomány elvont, bölcseleti ágai-ról, s ezekről is csak ott, hol a vallással érintkeznek, illetve a positiv kereszténységnek a szabadság nevében ellen-mondanak. Mert mi az a szabadság? Korlátlan önkény a tudományban, kizárva minden felelősséget, száműzve tehát a tekintélyt innen is. Ámde ez ellenkezik magával az igazság természetével, mert az igazságnak csak egy tárgyi valóság felel m e g ; s csorbát ejt a szabadság analógiáján. Ha ugyanis az ember erkölcsi szabadsága csak jogos tekintély alatt juthat valódi kifejezésre, nem állhat másként az értelmi szabadság sem anélkül, hogy szellemi forradalmat ne idézzen elő. D^ ellenmond végül a haladás eszméjének is ! mert ez állandóságot, biztos alapot követel, mig a mondott szabad tudományok rög-tönzött rendszerei s az ezek alapján folytonosan hullámzó elméletek csak szüntelen újrakezdés hasonlóan a társada-lom ama sorsüldözött egyéneihez, kiknek élete a meg-határozott élethivatás terének hiányában tengődik, kik majd itt, majd amott tűnnek fel nem különben, mint a puszták futó homokja. — Valamint ezekre bizonyára senki sem akarja, senki sem óhajtva a társadalom lét-alapjait lerakni, ép úgy nem nevezhető a haladás meg-testesítőjének az a tudomány, mely a föntebbi kiváltságok-kal akar ékeskedni, szem elől tévesztve azt, hogy minden tudománynak, következéskép a tudomány szabadságának is, határait megállapított igazságok teszik.
Ennél többet a kinyilatkoztatott vallás sem kér.
Természetfölötti -tekintélyének csak ott követel érvényt, ahol saját birodalma kezdődik, a tudományé pedig végződik, nehogy a függefelenitett ész „hasonlóvá legyen a bolygó
*) Zárószó gyanánt, felolvasta a budapesti közp.. papnevelde saecularis ünnepén Kasztéll Aladár a m. e. i. i. ezidei elnöke.
csillaghoz, mely pályájából kilépve az ég összhangját zaklatja" (Leroy). — Egyebekben tisztelettel adózik a tudománynak, mint az ész fáradságos buvárlatainak ! S ha mégis megfejthetetlennek látszik a tudomány össze-ütközése a kereszténységgel, azt egyedül lélektani alapok értetik meg velünk! Mert ha szabad az okozatról az okra következtetni, akkor a függetlenített tudományt a f ü g g e t -lenített erkölcscsel kell kapcsolatba hoznunk. A termé-szetes ok fejétől elszakított ember miért nem volna kész minden tekintélyt aláásni a tudományban is, ha érdekeit sérti. Jellemzően irja de Bonald bölcselő: hogy ha a mértan valamely tétele valami érdeket sértene, vagy erkölcsi kötelezettséggel járna, akkor minden bizonyossága mellett ezt is kétségbevonnák és megtámadnák ! **)
Ámde, hogy ne maradjunk puszta elvi kijelentések mellett, mindennél hangosabb czáfolat az egyház gyakor-lata. Elemeire oszlott a római birodalom s romjaiba temette volna mindazt, a mit az előző korok görög és latin műveltsége alkotott, ha Róma a keresztség vizében ujjá nem születik. Tisztes csarnokaiban helyezte el a pogány világ szellemi remekeit: némelyeket csupa kegyeletből nagy multjok iránt; másokat ellenben megtisztítva keresz-tény légkörében a további haladás keresz-tényezőivé tett, fön-tartva igy mintegy a világ szellemi folytonosságát. Majd fölszabadulva az üldözések alól — az egyház virágzásá-val lépést tart a tudomány fejlődése ugy, hogy a közép-kor a tanügy aranyközép-korának méltán nevezhető. S ha a modern czivilizáczió kérkedik irományaival, legalább azt ismerje be, hogy „kedvezőbb körülmények között folytatja azt, amit az egyház sokkal nehezebb viszonyok között hosszú századokon át egyedül karolt föl" (Egger i. h.) s a minek egyedüli úttörője még most is ott, hová a világ tudománya még nem tud hozzáférni, a hithirdetés apostoli intézményével, mely ott virraszt a föld minden részén, — E u r ó p a világvárosaitól el az elhagyott égöv nomád lakójáig s a bámész beduin rozoga kunyhójáig.
Szolgálatában s tőle nyert eszményt a művészet, melynek titkait a késő kor felvilágosodott elméje hosszas tanul-mány után is csak alig tud megérteni. 0 — a keresztény-ség szelleme adott ihletet a költészetnek, melyhez a lángész magában nem elég, mester hiával van annak, ami számára következetes és határozott utat jelölne és biztositana. Jelesen irja a kereszténység szellemének nagynevű apologetája Chateaubriand a franczia ég egyik bolygó csillagjáról — Voltaire-ről, kinek a vallástól való irtózása épen nem tartozik az ismeretlen tények sorába : hogy a „Henriade" szerzője ugyanazon kultusnak köszöni hőskölteménye legmeghatóbb részeit, valamint tragédiájá-nak legszebb jeleneteit, melyet oly elkeseredetten ül-dözött." (II. 33.)
Föltéve azonban, hogy tudomány, költészet és mű-vészet még nem érdemesit teljes elismerésre, — mert az ész — igy szólhat valaki — még egy könnyűt sem szá-rított föl, — ott van a jótékonyság tere ! I t t tündöklik a kereszténység szelleme teljes fényében, mert „nincs az emberi nyomor névsorában csak egyetlenegy testi v. lelki
**) Id. Egger. 1899. márcz. 5-én St. Gallenben tartott föl-olvasásában. Lefordítva közölte a Religio 1899. II. félévi füzeteiben.
betegség, a mely számára a vallás nem alapított volna segély vagy menhelyet." (Chateaubr. IV. 23.)
Mindent pedig nem a modern hangzatos humanitas és filantrópia divatos felfogásából, hanem azon szükség-szerű viszonyból kifolyólag, melyben a kereszténység hit és erkölcstana egymáshoz oly elválaszthatatlanul áll.
Méltán sorakozik tehát az egyház világtörténelmi hivatásához annak kulturális és társadalmi küldetése, melylyel az ó-világnak fizikai és erkölcsi folytonosságát f ö n t a r t j a !
l m a pogány rómaiak hitregéinek képzelt kétarczu Janusa megtestesülve ! Látta egyfelől a pogány ó-kor napját leáldozóban, s ugyanakkor másfelől ő lett u j idők világos-sága — a keresztény világé, — melynek közel kétezer évét t a r t j a egybe. S ha ellenei oly készek visszaéléssel vádolni őt, jegyezzék meg azt is, lehetett a vallással visszaélni, de nem a vallás élt vissza, — mihez hozzá-a d h hozzá-a t j u k még egy frhozzá-anczihozzá-a állhozzá-amférfiunhozzá-ak, hozzá-az ismert Mon-tesquien-nek egyik nyilatkozatát, mikor a vallás magasz-tos erejéről értekezve igy végzi : „nem a körül fordul a kérdés, mi volna, jobb ; az-e, ha valamennyi ember vagy valamennyi népnek semmi vallása sem volna, vagy pedig»
ha visszaél azzal, a mivel bir ; hanem a körül, mi a kisebb rossz : az-e, ha a vallással néha visszaélnek, vagy az, ha semmi vallás nem volna az emberek között!" (Id.
Chateaubr. IV. 273.)
De futó tekintet a korszellemre azt vallja, hogy általában keresztény világot élünk ugyan, de irányelvei csak töredékes maradványok a tiszta kereszténységből.
I t t az idő tehát, hogy a kereszténység eszméljen ! S a népek bűnbánati folyamába vajha belevegyülne nemzetünk könnyárja is, hogy lelkileg újjászületve tisztán láthassa, hol az ut, „igazság és az élet!" Ez a szent év rendeltetése — az evangéliumnak mintegy ismételt kihirdetése, mely után a keresztény szeretetből fakadó testvériség érzelme hassa át az egész kath. világot, hűséges odaadásban látható feje — a római pápa, mint a keresztény világ egységé-nek letéteményese és képviselője iránt. S mikor ünnepi fényben űszik a kereszténység, az öröm hullámai hassa-nak el az örök város felé és tornyosuljahassa-nak itt a két halom köré, mert két nap múlva 22 éve annak, hogy Szentséges Atyánk X I I I . Leo pápa Péter örökébe lépett.
Nehéz időkben foglalta el apostoli székét s azóta is sok villám czikázott át egyházunk egén, de ő egyedüli az igazság tudatában s az „Ego rogavi pro te Petre" biztató igék zálogával — elhárította őket. Es mégis ! az emberiség hálaimájában megcsillan a miserere — vagy a de profun-dis bánatos hangja ! Pártütők tanyáznak a Quirinálban, idegen zászló leng az Angyalvár ormán s csak a körötte elterülő komor csend jelzi egy erős átok súlyát, mit j o g -fosztás s azóta három évtizeden át folytatott jogbitorlás vont magára és t a r t magán. — Azért a keresztény világra
Nehéz időkben foglalta el apostoli székét s azóta is sok villám czikázott át egyházunk egén, de ő egyedüli az igazság tudatában s az „Ego rogavi pro te Petre" biztató igék zálogával — elhárította őket. Es mégis ! az emberiség hálaimájában megcsillan a miserere — vagy a de profun-dis bánatos hangja ! Pártütők tanyáznak a Quirinálban, idegen zászló leng az Angyalvár ormán s csak a körötte elterülő komor csend jelzi egy erős átok súlyát, mit j o g -fosztás s azóta három évtizeden át folytatott jogbitorlás vont magára és t a r t magán. — Azért a keresztény világra