homini-bus attulerunt, metuendumque, ne extrema
malo-r u m affemalo-rant in postemalo-rum. Etenim ius impemalo-randi
nolle ad Deum referre auetorem, nihil est aliud,
quam politicae potestatis et pulcherrimum
splen-dorem velle deletum et nervös incisos. Quod autem
inquiunt ex arbitrio illam pendere multitudinis,
4 3
prímum opinione f a l l u n t u r ; deinde nimium levi ac flexibili fundamento statuunt principatum. His enim opinionibus quasi stimulis incitatae populäres cupiditates sese efferent insolentius, magnaque cum pernicie reipublicae ad coeCos motus, ad apertas seditiones proclivi cursu et facile dela-bentur. Revera illám, quam Reformationem vocant, cuius adiutores et duces sacram civilemque potestatem novis doc-trinis funditus oppugnaverunt, repentini tumultus et auda-cissimae rebelliones praesertim in Germania consecutae sunt : idque tanta cum domestici deŰagratione belli et caede, ut nullus pene locus expers turbarum et cruoris videretur.
— E x illa haeresi ortum duxit saeculo superiore falsi no-minis pliilosopliia, et ius quod appellant novum et impérium populäre, et modum nesciens licentia, quam plurimi solam liberatem putant. E x bis ad fînitimas pestes ventum est, scilicet ad Communismum, ad Socialismum, ad Nihilismum, civilis hominum societatis teterrima portenta ac pene funera.
A t q u i tarnen tantorum malorum vim nimis multi dilatare conantur, ac per speciem iuvandae multitudinis non exigua iam miseriarum incendia excitaverunt. Quae hic modo re-cordamur, ea nec ignota sunt nec valde longinqua.
Hoc vero est etiam gravius, quod non habent princi-pes in tantis periculis remedia ad restituendam publicam disciplinam pacandosque animos satis idonea. Instruunt se auctoritate legum, eosque, qui rempublicam commovent, se-veritate poenarum coercendos putant. Recte quidem : sed tarnen serio considerandum est, vim nullám poenarum f u t u -ram tantam, quae conservare respublicas sola possit. M e t u s enim, ut praeclare docet sanctus Thomas, est debile funda-mentum ; nam qui timoré subduntur, si occurrat occasio, qua possint impunitatem sperare, contra praesidentes insurgunt eo ardentius, quo magis contra voluntatem ex solo timoré cohibebantur. Ac praeterea ex nimio timoré plerique in de-sperationem incidunt : desperatio autem audactei- ad quaeli-bet attentanda praecipitat 23). Quae quam vera sint, satis experiendo perspeximus. I t a q u e obediendi altiorem et effi-caciorem caussam adhibere necesse est, atque omnino sta-tuere, nec legum esse posse fructuosam severitatem, nisi homines impellantur officio, salutarique metu Dei permo-veantur. I d autem impetrare ab iis maxime religio potest, quae sua vi in animos influit, ipsasque hominum flectit vo-luntates, ut eis, a quibus ipsi reguntur, non obsequio solum, sed et im benevolentia et caritate adhaerescant, quae est in omni hominum coetu optima custos incolumitatis.
Quamobrem egregie Pontifices Romani communi u t i -litati servisse iudicandi sunt, quod Novatorum frangendos semper curaverunt tumidos inquietosque spiritus, ac per-saepe monuerunt, quantum ii sint civili etiam societati pe-riculosi. A d banc rem digna, quae commemoretur, Clementis Y I I . sententia est ad F e r d i n a n d u m Bohemiae et H u n g á r i á é regem : In hac fidei caussa tua etiam et ceterorum prinei-pum dignitas et utilitas inclusa est, cum non possit ilia con-velli, quin vestrarum etiam rerum labefactationem secum t r a h a t ; quod clarissime in locis istis aliquot perspectum sit.
— Atque in eodem genere summa providentia et forditudo enituit Decessorum Nostrorum, praesertim autem Clementis X I I , Benedicti X I V , Leonis X I I , qui cum consequentibus
De Regim. Princip. 1. 1, cap. 10.
temporibus pravarum doctrinarum pestis latius serperet^
sectarumque audacia invalesceret, oppositu auctoritatis suae aditum il 1 is intercludere conati sunt. — Nos ipsi pluries denunciavimus, quam gravia pericula impendeant, simulque indicavimus, quae sit eorum propulsandorum ratio optima.
Principibus ceterisque rerum publicarum moderatoribus praesidium religionis obtulimus, populosque hortati sumus, ut summorum bonorum copia, quam Ecclesia suppeditat,.
maxime uterentur. Id nunc agimus, ut ipsum illud praesi-dium, quo nihil est validius, sibi rursus oblatum principes intelligant : eosque vehementer in Domino hortamur, ut re-ligionem tueantur, et quod interest etiam reipublicae, ea Ecclesiam libertate f r u i posse sinant, qua sine iniuria et communi pernicie privari non potest. Profecto Ecclesia Christi neque principibus potest esse suspecta, neque po-pulis invisa. Principes quidem ipsa monet sequi iusti-tiam nullaque in re ab officio declinare : at simul eo-rum roborat multisque rationibus adiuvat auctoritatem.
Quae in genere rerum civilium versantur, ea in potes-tate supremoque imperio eorum esse agnoscit et deciarat : in iis, quorum Judicium, diversam licet ob caussam, ad sa-cram civilemque pertinet potestatem, vult existere inter u t r a m q u e concordiam, cuius beneficio funestae utrique con-tentiones devitantur. A d populos quod spectat, est Eccle-sia saluti cunctorum hominum nata eosque semper dilexit u t i parens. E a quippe est, quae caritate praeeunte mansue-tudinem animis impertiit, humanitatem moribus, aequita tem legibus : atque honestae libertati nuspiam inimica ty--rannicum dominatum semper detestari consuevit. I l a n c , quae insita in Ecclesia est, bene merendi consuetudinem paucis praecclare expressit sanctus Augustinus : Docet (Ecclesia) reges prospicere populis, omnes populos se sub-dere regibus: ostendens quemadmodum et non omnibus om-nia, et omnibus Caritas, et nulli debetur iniuria 24).
H i s cle caussis opera vestra, Venerabiles Fratres, valde utilis ac plane salutaris f u t u r a est, si industriam atque opes omnes, quae Dei munere in vestra sunt potestate, ad depre-canda societatis humanae vel pericula vel incommoda No^
biscum contuleritis. Curate ac providete, ut quae de impe-rio deque obediendi officio ab Ecclesia catholica praecipi-untur, ea homines et plane perspecta habeant, et ad vitam agendam diligenter utantur. Vobis auctoribus et magistris, saepe populi moneantur fugere vetitas sectas, a coniuratio^-nibus abhorrere, nihil seditiose a g e r e : iidemque intelligant, qui Dei caussa parent imparentibus, eorum ese rationabile obsequium, generosam obedientiam. Quoniam vero Deus est, qui dat salurem regibus 25), et concedit populis conquiescere in pulchritudtne pacis et in tabernaculis fiduciae et in requie opulenta 26), Ipsum necesse est orare atque obsecrare, ut om-nium mentes ad honestatem veritatemque flectat, iras com-pescat, optatam diu pacem tranquillitatemque orbi t e r r a r u m restituât.
Quo autem spes firmior sit impetrandi, deprecatores defensoresque salutis adhibeamus, Mariam Virginem m a g -îiam Dei parentem, auxilium christianorum, tatelain generis
2i) De morib. Eccl. lib. I, cap. 80.
" ) Psal. CXLII1. 11.
26) Isai. XXXII. 1«.
h u m a n i : S. Iosephum castissinium sponsum eius, cuius pa-trocinio plurimum universa Ecclesia confidit : P e t r u m et Pallium Principes Apostolorum, custodes et vindices nomi-nis christiani.
Interea divinorum munerum auspicem Vobis omnibus, Venerabiles Fratres, Clero et populo fidei vestrae commisso Apostolicam Benedictionem peramanter in Domino imper-timus.
Datum Romae apud S. P e t r u m die X X I X . Iunii A.
M D C C C L X X X I , Pontificatus Nostri Anno Quarto.
Leo pp. X I I I .
É s z r e v é t e l e k
Pliilemonnak, Molnár L. Kempis-Pázmány átdolgozott kiadásáról, az „Irodalmi Szemle" április 1-iszámában közlött
kritikájára.
4) Ad I . 18. „Dati sunt in exemplum omnibus, et plus provocare nos debent ad bene proficiendum, quam tepidorum numerus ad relaxandum." P . szerint : „Őket a szent a t y á k a t az U r Isten példájul vetette minden istenes életű emberek-nek eleibe ; méltó is, hogy az ő példájok foganatosb legyen mibennünk a lelki jókban való előmenetelre, hogy sem né-mely lankadtak hanyagsága a h á t r a m a r a d á s r a " . M. szerint
„Okét az U r Isten például állította minden istenes életű em-ber elé; méltó is, hogy az ő szavok jobban fogjon mi r a j t u n k a jó haladásra, mint némely hanyag emberé az e l m a r a d á s r a " .
E helytt ugy, mint sok más helyütt Phil, k r i t i k á j a pusztán csak abból áll, hogy leírja a latin szöveget és P . valamint M. fordításaiban r i t k í t v a szedeti a szembesítendő szavakat és frázisokat. Aztán anélkül, hogy csak legkisebb érvet is adna akár egyik, akár másik szembesitett frázisra vonatkozólag, egyszerűen csak azt kérdi : „Melyik jobb ?"
P u n c t u m , pausa s megy tovább, keres más kákán u j csomót.
Ez igazán nagyszerű ' Éljen ! É n m a j d megmondom Phil.-nak s érvekkel okadatolva az olvasóPhil.-nak is megmagyarázom, hogy, melyik jobb.*)
Előbb azonban azt kérdem Phil.-tól, hogy miért is szedette r i t k í t v a P . forditásában e szavakat : istenes életű ? Nem tudom kitalálni okát. V a g y jónak t a r t j a P h i l , e frázist vagy rosznak, csodálkozom, hogy miért ritkította P . -nál és miért nem inkább M.--nál. Hiszen nem egyszer tette már P h i l , hogy ami jó is P.-ban, de mert M.-nál is ugy van, rosznak mondta csak azért, hogy M. fordítását kifogá-solhassa : vagy talán azért tette ezt, mert P . - n á l az istenes életű (kis i-vel) M.-nál nagy I-vel: Istenes életű, van szedve.
Lehet hogy ezért, megengedem ; de t u d j a meg a szíves ol-vasó, hogy az istenes életű »kifejezés M. forditásában csak az Irodalmi Szemlében, P h i l , kritikájában van nagy I-vel szedve ; M. kiadványában, abban melyet Malaiin és H o l -meyer nyomtatott Kalocsán e kifejezés kis i-vel van igy : istenes életű. Kérdem a pártatlan olvasót, szabad-e valamely műnek szövegét kényünk kedvünk szerint idéznünk, csak azért, hogy megróhassuk ?
V a g y talán azért van ,az istenes életű' ritkitva mert P.-nál az életű hosszú ű-vel van, M.-nál pedig az ü rövid ? De i t t ugyanaz áll, amit előbb mondék. Nézze meg b á r k i
M. kiadványát : ott az életű hosszú ű-vel van szedve ; csakis az í r o d . Szemlében röviddel, igy : életű. Olvastam én már ,életű' is, meg ,életű' is jeles magyar munkákban, leginkább költőknél : nem is törődném vele, hogy e szót P . és M. vagy akár Phil, is bármiként írják ; de mert Phil, aláhúzta kéziratában az ,istenes életű't, okoskodnom kell, hogy t u l a j -donképen mire is fektet ő e szavaknál súlyt.*) H o g y semmit figyelmen kívül ne hadják, azon lehetőségnek is helyt adok, hogy hátha e jelző nem tetszik Phil.-nak : ,istenes'. No de akkor is az áll amit előbb mondék, hogy kitűzött czéljának megfelelően M.-nak kellett volna e szót hibául felrónia, nem P.-nak vagyis hogy M. forditásában kellett volna azt rit-kitva szedetnie. Egyébként nincsenek a magyarnak ,istenes' könyvei, istenes gondolatai, érzelmei, nincs neki ,istenes J á -nosa' ? (Johannes de Deo).
Megjegyezhette volna inkább P h i l , azt, hogy P.-nál igy van : ,minden istenes életű embereknek eleibe', M.-nál pedig: minden istenes életű ember elé; de akkor az antithesis kedveért ugy P.-nál mint M.-nál. ritkittatnia kellett volna e szavakat. Hogy melyik jobb, minden . . . . embereknek eleibe' vagy ,minden . . . . ember elé', arra bár tudnék felel-ni ezúttal, — mert P h i l , e szavakra szem reflectált, felel-nincs feletet.
E kis, félig enyelgő félig komoly episod után a do-logra ! ígértem, hogy P h i l , azon kérdésére, hogy ,melyik jobb' (P. v. M. fordítása e helytt) felelni fogok. Meg vagyok ugyan győződve, hogy Phil, nem azért intézte e kérdést mintha kételyei volnának, hanem erotematice a k a r t állítani, gondolván, hogy a bátor fölkérdezés e szép szónoklati alak-zat fölmenti őt a bizonyító érveknek, melyeket alig volt volna képes találni, sok idővel járó kissé fárasztó kényel-metlen kutatásától. De nem is annyira Phil.-nak kívánok az általa föltett kérdésre felelni : hisz őt alig birnám érveim erejéről, állításaim igazságáról meggyőzni, mert vincendas est non tantum intellectus, sed vinceuda quoque voluntas ; mint inkább a pártatlan olvasónak.
M. forditása e helyütt jobb mint P . - é 1) mert M. nem vetette Isten által a szent atyákat példájul (sio !), hanem azt mondja, hogy Isten őket páldául ,állította' — dati sunt.
Hogy tetszenék Phil.-nak, ha mondanám, a tanár x — y ta-nítványát például , vetette' a többiek eleibe ?
2) a közönséges és kissé németes,foganatosb legyen mibennünk' helyett egy tőről metszett magyar kifejezést : j o b -ban fogjon r a j t u n k ' használt.
3) a terpedt: ,a lelki jókban való előmenetelre' helyébe a rövidebb és a latinnak jobban megfelelő ,jó h a l a d á s r á ' - t tette.
4) a latin eredeti és a kezemnél levő német fordítások nyomán nem a példa foganatos, hanem ők maguk, a szentek:
de mivel ezt a megkezdett képlet nem engedi, hát ,szavok fogjon r a j t u n k ' a mennyiben minden szent joggal mond-h a t j a : Estoto imitatores mei, sicut ego X t i . . . Sicut aquila provocat pullos ad volitandum . . .
M. forditásában a ,szavok fogjon r a j t u n k ' annál inkább méltánylandó, mert a latinban provocare (vox) áll.
P h i l . M.-nál e szót is aláhúzza : hanyag (mint némely Megvallom, e helyütt se P. se M. fordítását neai találom
ki-fogástalannak. Szerk.
*) Phil, méltán nem tetszik az ,istenes életű,' mert az eredeti
szövegben csak .omnibus' van, minden jelző nélkül. Szerk.
4 5 hanyag emberé) ,az antithesis kedveért tehát P.-nál is alá kellett volna húznia a ,lankadtak'-ot ; mivel azt a k a r j a Phil, tudni, hogy melyik jobb? No már a jóban való előme-netelnél vagy abban való hátramaradásnál senkinek lankadt-ságát (mely önhibáján kívül esik, sőt a jóra való törekvést, erejét felülmúló iparkodást, mely alatt ellankadt, tételezi fel) hanem igenis hanyagságát vagy lanyhaságát megróni, hibául betudni. Azért maga P . sem t a r t o t t a elégnek e szót ,lankadtak', szükségesnek látta hozzátenni : ,hanyagsága', mely fogalmat M. — kiküzöbölvén a ,lankadtak'-ot — egye-dül t a r t o t t meg. Végül Pliil. megrója M.-nál az ,elmara-dásra' kitételt, mert P.-nál »hátramaradásra, van. Mintha bizony a magyar nem használná mindakét szót egyaránt és egy értelemben.
Czuczor. H á t r a m a r a d = menetközben több társaitól a seregtől, nyájtól, csordától stb. elhagyatik vagy önkényt el-késik, elmarad. „A sánta ökör hátramarad a csordától, más-kép elmarad".
Ugyancsak Czuczor. E l m a r a d = hátramard, a hala-dókkal egy lépést nem tartván, hátul vau. „A sánta ökör el-marad a csordától". N a g y hűhó semmiért.
(Folyt, köv.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, jul. 16. Érdekes vallomások. — A szláv za-rándoklat Kómába, mint az máskép nem is képzelhető, az egész világ figyelmét önmagára vonta. Nem meglepő tehát, ha a sajtó is foglalkozik e nem mindennapi eseménynyel és annak következményeit mérlegeli. A hazai sajtó sem vi~
selte magát közönyösen vele szemben, hanem elkezdve a szélsőbal közlönyeitől, minden p á r t és pártárnyalat lapja vezérczikket szentelt a szláv zarándoklatnak, fejtegetve ez eseményt ugy politikai, mint egyházi szempontból. Azon különféle, leginkább phantasticus czikkeket mellőzve, me-lyek a többi lapokban megjelentek, csak a ,Pester Lloyd'-ban megjelent egyik czikkre leszünk figyelemmel, nem csak azért, mert a ,Lloyd' czikke emelkedettebb állás-pontot foglal el, hanem azért is, mert abban, objectivebb magatartása mellett, egynémely érdekes vallomásra akad-tunk, melyeket feljegyezni már csak azért is érdemesnek t a r t j u k , mert a ,L1.' ezekben a ,Religio' által védeni szokott elveket megerősíti.
A ,Pester LI.' a szláv eszme felmerüléséről szólva, azt mondja, hogy „szerencsére, Rómában az ilyen ügyekben nem szoktak meggondolatlanul eljárni." í m e a ,L1.' egyik vallomása, melyet figyelmen kivül nem hagyhatunk és a mely vallomásért a ,Ll.'-nak elismerésünket fejezzük ki. A ,Ll.'-nak tökéletes igaza van. Róma mindig megfontolva ha-lad a maga utján, megfontolva minden ügy tárgyalásánál:
miből mi azok részére, kik Rómával ellentétes uton halad-nak, kik azt állítják, hogy Rómában a cselszövények ural-kodnak, mi azon következtetést vonjuk le, hogy Rómában, illetőleg a pápában épen azért, mert megfontolva j á r el, tehát nem a szenvedély sugallatát követi, mindenkor legin-kább meg lehet bizni : hogy a kormányok, midőn Rómával tárgyalnak, a legnyugodtabbak lehetnek a felől, hogy a pápa nyilatkozata megett semmi hátsó gondolat, semmi kétértelműség nem létezik, szóval a kormányok soha sem
félhetnek, hogy a pápa által megcsalatnak. A megfontolt eljárás Rómában mindig egyértelmű a nyiltszivüség, az egye-neslelküséggel ; az ott nem csak azt jelenti, hogy valami té-vedés önmaguk ellen el ne követtessék, hanem azt, hogy mások tévedésbe ne ejtessenek. E z t megfontolva, bizonyára nem egy, magokra az államokra is veszteljes következmé-nyű b a j h á r i t t a t o t t volna el, vagy a létező megszűnt volna, ha a világi diplomatia Rómát mindig ugy és olyannak te-kintette volna, a milyen tényleg, a milyennek őt most a ,L1.' is lenni mondja. A világi diplomatia egyik lényeges hibája Rómával szemben épen az, hogy a pápát is oly csel-szövő, oly kétszínűnek tartotta, mint maga a világi diplo-matia : innen származtak, más okok mellett, a félreértések a pápa intentióit illetőleg, melyek félremagyarázása a világi diplomatákat, az államokat mélyen sértő intézkedésekre ragadta. Világos megértésül csak utalunk a porosz és belga tárgyalásokra. Ezek sokat, igen sokat megmagyaráznak a komolyan gondolkozók előtt. E pontra vonatkozólag csak óhajtjuk, hogy a ,L1.' ezt minél gyakrabban fejtegesse, talán utat nyit arra nézve, hogy a világi diplomaták Róma el-járását jobban megértsék és becsüljék, mint eddig tették.
A ,L1.' másik nyilatkozata azt mondja, hogy a conci-lium óta . . . a Vaticánban többé nincsenek azon helyzetben, hogy engedményeket tegyenek, melyeknek következményei végre is a nemzeti autonomiát, a római curiának minden-hatóságától való anticentralisticus elszakadást eredményez-nék." A m i ezeket az ,engedményeket' általában és önma-gukban véve illeti, nagyon helyes a ,L1.' érzéke, hogy a Vatikán oly engedményeket nem tehet, melyek a nemzete-ket oly ú t r a vezetnék, hogy tőle elszakadjanak. Hogy a pápa ilyesmit nem engedélyezhet, az az egyház és a pápaság ren-deltetéséből következik, mely utóbbinak, mint az egyház központjának feladata minden nemzetet egy egyházba, mely a kath. egyház, vezetni. A ,Ll.'-nak, mondjuk, ebben igaza van. Á m d e ő ritkán tud valami helyest mondani, hogy abba helytelent is be ne vegyítsen. I g y van az most is. Igazságot mond ki, hanem indoka egészen helytelen. A Vaticán t. i.
oly engedményeket, melyek a népek elszakadását eredmé-nyeznék az egyháztól, nem csak a vaticáni zsinat óta nem adhat, hanem nem adhatott soha sem. E r r e nézve bizony elhiheti nekünk a ,L1.' hogy a pápa infallibilitásának dog-matikai meghatározása épen semmi befolyással nem volt, mint ő állitja. A pápa, az infallibilitás kimondása előtt, nem volt kevésbé kötelezve az egységet fenntartani az egvház-ban, a nemzeteket az egyháznak megtartani, mint az infal-libilitás meghatározása után. A pápának, a pápaság alapit-tatásától kezdve napjainkig az egyházban midig ugyanazon kötelezettségei voltak és lesznek; azok sem nem növekedtek, sem nem apadtak, mert az egyház isteni alapitója által van-nak meghatározva. Téves tehát lia a ,L1.' azt mondja, hogv a Vaticán az emiitett engedményt csak a vaticani zsinat óta nem a d h a t j a meg ; és e téves indokot mi csak onnan ma-gyarázzuk, hogy a ,L1.' még most sincsen tisztában az in-fallibilitás természete felől, a mi ismét a r r a mutat, hogy a ,Ll'-nak nem ártana e tekintetben alapos tanulmányt tenni.
Legnevezetesebb azonban a ,L1.' azon vallomása, mi-o ' ' dőn mondja, hogy „a pápa mindenütt elvet talál és a római
egyház még soha sem határozta el magát arra, hogy elveket
a pillanatnyi opportunitásnak feláldozzon." Nem t u d j u k , hogy a ,L1-' a liberális világban ö n t u d a t á v a l bir-e annak, hogy mily dicséretet foglalnak e szavak m a g u k b a n R ó m a felől. V a g y csak opportunitási szempontból t e t t e e vallomást?
D e az minden kétségen felül áll, hogy e vallomás a mily igaz, oly annyira m e g n y u g t a t ó lehet minden jellemes emberre, kiaz igazságot szereti ; az egyházat pedig oly fényben t ü n t e t i fel, melyhez hasonlóval semmiféle felekezet, semmiféle^társulat nem dicsekedhetik. Ebben is egyik és pedig lényeges ellentétben t ű n i k fel az egyház a liberalis-mussal. A liberalismus az Opportunismus, a pillanatnyi elő-n y ö k é r t feláldozza az elveket: az egyház, hogy biztositsa a t a r t ó s eredményt, hogy szilárd alapon mozditsa elő a haladást, rendületlenül ragaszkodik elveihez. A liberalismus az Op-p o r t u n i s m u s hive, mi á l t a l veszélybe dönti a nemzeteket és államokat: az egyház az elvhűségben t ű n i k ki, hogy meg-mentse a nemzeteket. N e m is lehet ennélfogva kétség józan eszű ember előtt, hogy vájjon az egyház elvhűsége vagy a li-beralismus széltől ide és tova hányatott nád természete üdvös-e a nüdvös-emzüdvös-etüdvös-ekrüdvös-e? M i d k üdvös-e t t ő r üdvös-e világosan és félrüdvös-e nüdvös-em érthüdvös-etőlüdvös-eg felel a történelem. Mióta a liberalismus u r a l o m r a vergődött e l t ű n t az államok biztonsága, a nemzetek boldogsága és nem is fog elébb visszatérni, mig az emberiség vissza nem tér az e g y h á z elveihez, mig ő is épen oly szilárdan nem fog ragaszkodni ezekhez az elvekhez, mint ragaszkodik az egyház. B á r c s a k mindenki megfontolná a ,Ll.' á l t a l az e g y h á z -ról kimondott igazságot és attól levonná az önkényt folyó következtetéseket : akkor u g y hisszük a liberális Opportu-nismus utósó ó r á j a az államok életében mielébb
bekövet-keznék. Q Rónia. A szláv zarándokok hódoló szózata a szent
atyá-hoz, melyet nevökben Strossmayer diakovári püspök mon-dott el :
Beatissime Fater !
D e Christo Domino, Deo ac Salvatore nostro, divini compendii instar dicunt ft. Scripturae: „pertransiit benefaci-endo".
I d e m de B e a t u d i n e V e s t r a j u r e merito praedicant hó-dié omnes aequi r e r u m aestimatores ; nam Beatitudo Vestra, q u a m q u a m temporum i n i q u i t a t e p l u r i m u m afűicta, tamen t o t a m vitám suam impendit „benefaciendo."
V i v u m huius rei documentum sumus nos Slavi catholici, q u i ex diversis t e r r a r u m p a r t i b u s ad c a t h e d r a m P e t r i et Ecclesiam romanam, m a t r e m et m a g i s t r a m r e l i q u a r u m per orbem ecclesiarum conüuximus, ut ad pedes B e a t i t u d i n i s Vestrae prostrati, intimos reverentiae, pietatis, obedientiae et g r a t i t u d i n i s sensus depromamus, pro insigni illo inunere, quo B e a t i t u d o V e s t r a Ss. nostros Apostolos, C y r i l l u m et Methodium ad altiorem hierarchiae coelestis g r a d u m elevare et c u l t u m eorumdem communem, per t o t a m , q u a late patet, Ecclesiam reddere d i g n a t a f u i t .
G r a n d e profecto ac paene divinum munus quo nihil seu cordibus nostris gratius, seu nostris et t e m p o r u m nostrorum indigentiis convenientius vel excogitari pot u i pot . N a m si ad primas ac praecipuas potopotius orbis pot e r r a r u m necessitates illa divina unitas pertinet, q u a m P a -ter ae-ternus sinu suo deprompsit et sanguinis U n i g e n i t i Sui pretio totius m o r t a l i u m generis spem et haereditatem
esse voluit; si e x t r a huius divinae unitatis sinum nullo modo
esse voluit; si e x t r a huius divinae unitatis sinum nullo modo