A Szabadtéri Néprajzi Múzeum története legnagyobb és legjelentősebb fejlesztéseit valósította meg 2008–2010 között. 2007 júliusában a Magyar Köztársaság Kormánya úgy döntött, hogy az Új Magyarország – Nemzeti Fejlesztési Terv keretein belül a közép-magyarországi régióban négy, a Kormány által kiemelt fejlesztést kíván megvalósítani, melyek a következők voltak:
A Zeneakadémia fejlesztése, a Budai Várnegyed fejlesztése, a Szépművészeti Múzeum látogatóbarát programjának bővítése és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Skanzen Örökség Programja. Az élet furcsa fintora, hogy a Szépművészeti Múzeum és a Várnegyed fejlesztését célzó program meghiúsult, és a Zeneakadémia felújítása is több éves csúszással még jelenleg is zajlik. A 2007 júliusában megnevezett programok között csak a Skanzen Örökség Program valósult meg hiánytalanul, a Kormányzat és a látogatók legnagyobb megelégedésére.1
De lássuk is, miből állt ez a Skanzen Örökség Program? Mivel az Európai Unió a kulturális fejlesztéseket közvetlen nemzeti hatáskörbe vonta és vonja, ezért közvetle-nül nem lehet, nem lehetett pályázni múzeumbővítésre, infrastrukturális fejlesztésekre.
Magyarán ez azt jelenti, hogy múzeumi raktár, vagy állandó kiállítási épület, esetleg kö-zösségi centrum építési költségeire az Európai Unión keresztül nincsenek elérhető forrá-sok. Ezért egy oldalirányból történő megközelítés alapján nem kulturális célú fejlesztésre pályáztunk, hanem a régió turisztikai attrakcióinak bővítését határoztuk meg fő célként, és benne a régióban fontos szerepet játszó múzeum nyújtotta attrakciók kifejlesztése lett a cél. Ezen köntösbe bebújtatva tudtuk elérni, hogy a Skanzen Örökség Programon belül építhessünk új tájegységet, és bővíthessük kiállítási infrastruktúránkat, sőt, még a tartal-mi szolgáltatás terén is előbbre léphessünk. Mindenféleképpen nagy tanulság nemcsak a mi számunkra, hanem a múzeumi szféra minden szereplője számára, hogy a múzeum alapcélkitűzéseit mindig szem előtt tartva, de megfelelő flexibilitással, néha a leglehe-tetlenebb pályázati csomagokból is lehet fejlesztési összeget megszerezni és az intéz-ményünket fejleszteni, bővíteni. Nagyon fontos, hogy korrekt és konzekvens mission statement-tel rendelkezzünk, folyamatosan bővülő és apró részleteiben változtatható jö-vőképünk legyen, s hogy sokszor előre dolgozva, kész projekt tervekkel, azonnal reagálni tudjunk a felmerülő kihívásokra, lehetőségekre.
A hosszas előkészítő munkálatok után, 2008. április 4-re elkészült a Skanzen Örökség Program tartalmi és pénzügyi terve, amit az EU-s frazeológiában megvalósítha-tósági tanulmányként, MT-ként szoktak emlegetni. A 2008. április 4-i támogatási szerző-dés alapösszege végül is kimondja, hogy a SÖP négy elemből áll, úgy, mint:
1. Észak-Magyarországi tájegység felépítése
2. Új, korszerű bejárati épület és látogató centrum felépítése
1 Cseri–Horváth–Szabó (szerk.) 2011. 22–23.
3. A Skanzen vonat és a Skanzen Vasút restaurálása, illetve megépítése 4. Nyitott Muzeológiai Műhely.
Erre a négy elemre az Európai Közösség 2 Mrd Ft-ot biztosított, és 222,2 M Ft-ot pedig a magyar állam önrészként bocsátott a rendelkezésünkre. A program megvalósítá-sára 24 hónapot kaptunk, melytől mindenféle határidőbeli eltérés csak szigorú és nehéz követelményekkel lett volna lehetséges. Így, visszatekintve az elmúlt évek folyamataira, örömmel szögezhetem le, hogy változtatás nélkül, határidőre elkészültünk a munkálatokkal, s az azóta lefolytatott pénzügyi-szakmai vizsgálatok azt is bizonyították, hogy az elvégzett munka, illetve a pénzek elköltése teljes mértékben szabályszerű és hiánymentes volt.
A SÖP program leghangsúlyosabb eleme egyértelműen az Észak-Magyarországi Falu tájegység elkészítése volt. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum 1967-es alapítása és 1972-es önállóvá válása óta folyamatosan küzd és küzdött azért, hogy az elődök által elkészített telepítési koncepció megvalósuljon. A világ skanzenjeinek viszonylatában is egyedülálló, koncepciózus és monumentális telepítési terv kilenc tájegységet határozott meg a magyar népi építészet, lakáskultúra, életmód és gazdálkodás hiteles bemutatásá-ra, szakszerűen áttelepített épületekkel és hitelesen berendezett enteriőrökkel. A kilenc tájegységből 1967–2006. között elkészült hét (Felső-Tiszavidék: 1974, Kisalföld: 1987, Nyugat-Dunántúl: 1993, Bakony, Balaton-felvidék: 2000, Dél-Dunántúl: 2005, Felföldi Mezőváros: 2006, és a folyamatosan épülő Alföldi Mezőváros tájegység) és már „csak”
az Észak-Magyarországi Falu, az Alföldi Mezőváros nagyobb, mintegy 50 épületből álló egysége és a Közép-Tiszavidék tájegység várt/vár felépítésre.2 Az Észak-Magyarországi Falu tájegység elhelyezkedésében, telepítési koncepciójában közvetlenül kapcsolódott a 2006-ban megnyitott Felföldi Mezővároshoz, s azt koncepcionálisan kiegészítette. Ezért az elődök (Balassa M. Iván, Kecskés Péter, Flórián Mária, Cseri Miklós) munkájának és tapasztalatainak beépítésével, illetve tovább gondolásával Batári Zsuzsanna néprajzkuta-tó és Román Árpád építész tájegységfelelősök egy olyan telepítési koncepciót készítet-tek, ami egyrészt hűen tükrözi az Ipoly és a Bodrog közötti, a néprajzi értelemben vett Palócföld, a szélesebb kiterjedésű északi hegyvidék településrajzát, építészetét, lakáskul-túráját, gazdálkodását és településmódját. Másrészt ez a telepítési program egy ún. ma-jorsági épületegyüttessel szervesen kapcsolódik a 2006-ban átadott Felföldi Mezőváros tájegységhez. Nyolc telken, közel 50 lakó-, gazdasági- és melléképület felépítésével az
2 Cseri–Horváth–Szabó (szerk.) 2011. 19–21.
1. kép. Észak-magyarországi falu
előbb említett északi hegyvidék minden jelentősebb tája, építészetileg fontos egysége képviselteti magát. Ugyanakkor több, a múzeum eddigi gyakorlatában nem szereplő építménnyel és technikai megoldással is gazdagítottuk az építészeti képet. Először is az 1998-ban módosított (mily rettenetes, hogy 1967 óta eddig kellett várni!) alapító okira-tunk nyújtotta lehetőségek segítségével átnyúlokira-tunk a trianoni határokon, és a szlovákiai magyarság által lakott területről is hozhattunk épületet, ez volt a nemesradnóti lakóház és a kisgömöri kápolna. Másodszor, az 1960-as évek végén létrehozott telepítési koncepciót felülvizsgálva, beemeltünk az Épületjegyzékbe olyan objektumokat, melyek eredetije az építés helyszínén ma is védett műemlékként áll, de azok másolatban történő megjeleníté-se az általunk közzétett képet egyértelműen gazdagította (lásd például: perkupai lakóház, vagy az ún. bükkaljai pinceházak (barlanglakások) másolatban való bemutatása, ami egy-fajta technikai bravúr is a nemzetközi skanzenológiai életben). A romjaiban megtalált és lebontott erdőhorváti módszertani ház kialakításánál csak a helyszínen megtalált épület-részt építettük újra hiteles formájában, a megtalálás időpontjában már elpusztult helyi-ségek falai helyén üvegfalakat, mesterséges épületelemeket alkalmaztunk, szándékosan elkülönítve skanzenológia eredeti módszertanától és építésmódjától. A 18. századból
2. kép.
Észak-magyarországi falu – a tájegység utcasora a magtárral
3. kép.
A perkupai lakóház lakodalmas szobája
származó felmérések és források alapján rekonstruált Magtár, vagy a Bodrogközből szár-mazó Cselédház reprodukciója egyszerre segítette az építészeti kép teljessé tételét, de ugyanakkor lehetőséget biztosított komoly tudományos megalapozottságú, új kiállítási üzenetek megvalósítására is.3
Az észak-magyarországi tájegység igazi értéke két fontos elemet tartalmaz. Egy-részről, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum eddig elkészült, egyetlen tájegysége sem mutat ilyen harmonikus, tájba illeszthető, és bátran kijelenthetem, esztétikus falu- és telepü-lésformát, mint ez. Az épületek egymás mellettisége, az udvarok felszereltsége, vizuális láthatósága, a patakpartra lefutó szűk udvarok épületeinek ritmusa és esztétikája szemet gyönyörködtető. Másrészt, a berendezés, a múzeum is display, a kiállításokon keresztül történő ismeretátadás módja, eszközkészlete, technikája jelentős mértékben elüt a korábbi gyakorlattól. A millenniumi forduló éveire a világ skanzenjei válaszút elé érkeztek, me-lyek lényege abban rejlett, hogyan lehet a bemutatott régi korok építményeit az újabb és újabb generációk számára élvezetessé, felfoghatóvá és élményszerűvé tenni, hiszen a közel száz évvel, vagy annál korábban épült és bemutatott életmód típusokhoz az újabb
3 L. erről bővebben Batári 2009. 5–20.
4. kép.
Perecsütés az erdőhorváti lakóházban
5. kép.
A cselédház 1986-os szobabelsője
generációknak már semmiféle érzelmi és tapasztalati kötődése nincsen.4 Ezt tapasztaltuk Szentendrén is, és a 2001 óta folyamatosan fejlődő műhelymunka eredményei e legújabb tájegységünkben csúcsosodtak ki igazán. A hiteles, családhoz, személyhez kötődő enteri-őrök bemutatási elvének megtartása mellett, a muzeológus bátran vállalta az élményszerű bemutatás követeléseit és következményeit. Monitorok és képernyők, hangzóanyagok, enteriőr szempontjából indifferens helyeken belógatott plakátok, táblák, esetleg vitrin-ben kiállított egyedi eszközök, az oral history módszertanával rögzített hangzóanyagok, interaktív eszközök és cselekvésre ösztönző felhívások sorakoznak egymás után. A leg-meghökkentőbb talán az ún. palóc hosszú udvar hátsó traktusában felépült domaházai lakóház szobája, amely a belépő látogatót teljes sötétségben fogadja. Ugyanakkor, ha a pitvar egyik falába süllyesztett nyomógombos klaviatúra egyik vagy másik gombját megnyomja, akkor a kurátor által megfogalmazott tömör, élményszerű információk és üzenetek jelentkeznek egy felgyulladó spotlámpa és szakavatott hangzóanyag segítségé-vel. A lakószoba ugyan a régi skanzenes módszer szerint van berendezve, tehát enteriőr-szerű, és minden egyes berendezési tárgy hiteles, eredeti, s azon a helyen áll, ahol állnia is kellett – de mégis ezzel az egyszerű technikai trükkel (az ún. alváshoz való készülődés életszituációjával) a korábbiakban megszokott „majd rájön a látogató, hogy mit kell lát-nia” elv helyett, önmaga fedezi fel az adott korban élő emberek egy határozott irányban történt viselkedését, cselekedeteit. A filkeházi lakóház anyagában, szerkezetében eredeti áttelepített épület, de minden egyes berendezési tárgya a gyűjtéseken alapuló, eredeti állapotú tárgyak hű másolata. Ezáltal a látogató nem egy sokszor elidegenítő, távolságot sugárzó láncon keresztül ismerheti meg a bemutatásra szánt életszituációt, hanem maga is részesévé válhat annak. Leülhet az ülőbútorokra, használhatja a konyhaeszközöket, befeküdhet az ágyba, a jelenlevő hagyományőr segítségével főzhet a tűzhelyen, mele-gedhet a kabolás kemence mellett, és netalán meg is kóstolhatja az éppen akkor készült hagyományos ételt.
Ezen írás terjedelmi kötöttségei nem teszik lehetővé, hogy minden új elemet be-mutassunk. Elég legyen annyit említenem, hogy megújuló törekvéseink mind a szakmai, mind pedig a laikus közvélemény számára óriási sikerekkel elfogadottá váltak, amit leg-jobban bizonyít az, hogy a megnyitást követően az új tájegységet több mint 30 ezren ke-resték fel néhány hónap alatt, s 2011-ben ez a kiállítás lett a Pulszky Társaság – Múzeumi Egyesület által kiírt „Év Kiállítása” pályázat és verseny győztese. Egyértelművé vált számunkra az is, hogy – nem lebecsülve és elítélve korábbi korok muzeológiai teljesít-ményeit – az Észak-Magyarországi Falu tájegység kialakításánál sikeresen alkalmazott módszertani újításokat folytatnunk kell, nemcsak az elkövetkezendő tájegységek építése során, de ahol lehet, a korábban elkészült tájegységek és kiállítások megújításával is.
A SÖP második eleme az új bejárati épület – látogatócentrum kialakítása volt. Az épület kiválasztásánál arra kellett ügyelnünk, hogy ez az objektum több funkciós használ-hatósággal és jelentéstartalommal bírjon. Egyrészről szükségünk volt egy olyan épület-re, amelyik szervesen illeszkedik a szomszédságában levő Alföldi Mezőváros tájegység utcasora épületeihez, és hogy megjelenésben és korstílusban egyaránt eleget tegyen a legkorszerűbb 21. századi látogatói igények kiszolgálásának, harmadrészt pedig mint be-járati épület, ahol a vendég először találkozik a múzeummal, szimbolikus tartalmat is tükrözzön. Végül, hosszas keresés után, az eredeti helyén jelenleg is védett műemlékként
4 L. bővebben: Cseri 2003. 5–14., Cseri 2009. 9–20.
álló, az 1883-as építésű mezőhegyesi vasútállomás épületét találtuk a legmegfelelőbbnek.
Nagy Gergely építész (aki az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának évek óta meg-becsült elnöke) nagy szakértelemmel készítette el a bejárati épület terveit, mely egyrészt külső megjelenésében hű mása az 1883-as eredetinek, belső kiosztásában részben követi az építéskori állapotokat, de az épület földszintjén, illetve jobb szárnyában olyan modern kialakításokat tervezett meg, amelyik hiánytalanul kiszolgálják a nagyszámú látogatót.
A Szentendre városa felől érkező látogatók már messziről látják az egykori monarchiabeli k.u.k. építészeti stílusra jellemző sárga épületet, mely mintegy hívogatóként invitálja a látogatókat a múltba. A majd ezer személyautót elhelyezni képes parkoló elhagyása után a látogató belép a múltba, belép az épületbe, és a 19. század végi vasútállomás enteri-őrje, pénztára, restije fogadja, és máris érzékelheti, hogy az időutazás elkezdődött. Az épület előtt kialakított hatalmas gyülekezőtér a növényekkel, medencével, pihenőkkel, mind az orientációt és a ráhangolódást segítik elő. Amikor a tájegységek meglátogatá-sa után visszaérkeznek a látogatók az egykori alföldi városok mintájára, a város szélén magasodó vasútállomáshoz, akkor Nagy Gergely épülete modern arcával fogadja őket.
A szimbolikus betonáthidaló, az üveg oszlopok és a széles bolt portálok mind azt sugall-ják: az időutazásnak vége, a látogató újra kilép a 21. század mai valóságába. Közben e modern szinten használhatja a csomagmegőrzőket, a mosdókat, a pelenkázót, a boltot, mai igényei teljes körű kielégítéseként. Az épület persze vasútállomásként is működik, és a népi eklektika jegyében kialakított peron, az ott álló vonat nemcsak szimbolikus, hanem valós történeti utazásra is csábít a Skanzen nyolc tájegységének épületei között.
Valóságos és szimbolikus hídként funkcionál ez az épület.5
A SÖP Program harmadik eleme a Skanzen Vasút volt. Ez részben áll egy teljesen szabályos, normál nyomvonalú, kb. 2,3 km hosszú, 5 megállóval szabdalt vasúti pályából és a rajta közlekedő BCMOT 422 típusú, korabeli diesel motorvonatból. A vasúti pálya kialakításánál a teljes szakmai – ipartörténeti, technikatörténeti hitelességre törekedtünk, melynek köszönhetően, a sínpálya túlnyomó többsége is az 1930-as évek elejéről szárma-zik és Diósgyőrben hengerelték őket. A kitérők a jelenkor technikai igényeinek megfele-lően már újabb acélipari termékek. A megállók mind az 1920–30-as évek vicinálisainak megállóit idézik. A pálya nyomvonala egyrészt igazodik a meglehetősen szélsőséges te-repviszonyokhoz, hiszen a normál magyarországi vasúti lejtő viszonyokhoz képest (14 ezrelék) bizony helyenként eléri a 30–32 ezrelékes emelkedési szintet is. Ugyanakkor ezt a nyomvonalat úgy alakítottuk ki, hogy anélkül, hogy megzavarná a korábbi telepítési koncepció előírásai szerint kialakított tájegységek népi építészeti képét, mindenhol érinti azokat, s a látogatók számára a legtávolabbi terek és építmények is könnyen elérhetővé válnak.
A BCMOT motorvonat egy szentesi fűtőház legeldugottabb sarkában várta az enyészetet, de egy lelkes, a vasúttörténet és a vasúti technika iránt érdeklődő ezermester, Valkai Csaba restaurálta azt. A motorvonat egy hatos kollekció részeként, bolgár exportra készült 1929-ben, de a gazdasági világválság megakadályozta az exportálását, s 1932-ben az Arad–Csanád mellékvonalon kezdte meg szolgálatát az Alföldön, Szentes és kör-nyékén. A korhű motorvonat az 1916-ban szabadalmaztatott Ganz-Jendrassik-féle, első magyarországi motorvonat prototípusa alapján készült, illetve annak lett továbbfejlesztett változata. Mivel mellékvonalon közlekedett, így a MÁV belső szabályzata és rangsora
5 Sári 2010/1. 4–7., Sári 2011a.
által meghatározottan csak másod- és harmadosztályú ülések találhatók benne. A motor-vonat külső és belső kialakítása, a felszereltség, az anyagok, a szerkezetek mind korhűk, ugyanakkor a benne dolgozó motor már a mai szabványok előírásait követi.6
Noha a Skanzen Vonat az SZNM legnépszerűbb, a látogatók által legkedveltebb turisztikai attrakciója, mégis, az intézmény és az intézményen kívüli szakmai közvéle-mény ezt a fejlesztésünket fogadta el a legnehezebben. A tervezés stádiumában számtalan bírálatot és ötletet kaptam, mondván, hogy: „Ez nem illik a Skanzenba!”, „Miért nem kis-vonatot csinálsz, mint az erdei vasutaknál?”, „Tönkreteszed a természetet!”, „Nem illik a tájegységek által bemutatott korhoz!”, „Vurstlit csinálsz a múzeumból!” stb. A minden új-donsággal szembeni konzervativizmus kezelése nem okozott gondot a számomra, viszont nehezebb volt bizonyos statikusabb szemléletű kollégák meggyőzése, akik azt akarták bebizonyítani, hogy a múzeum által mutatott népi építészeti kép és a Skanzen vonat nem hozható az időmetszet tekintetében egy szintre.
A Skanzen az 1967-es alapítása óta visszatérő motívumként hangzik el a követke-ző mondat: „Az SZNM a magyar népi építészet, lakáskultúra, gazdálkodás és életmód
6 Sári 2011b.
6. kép.
A vasútállomás bejárati épülete
7. kép.
Jegypénztár és közönségfogadói tér a vasútállomáson
legjellegzetesebb épületcsoportjait mutatja be táji megosztásban, a 18. sz. közepétől a 20. század első évtizedéig bezárólag”. A legkorábbi telepítési koncepciók (a Szolnoky–
Barabás-féle, a Hoffmann-féle, Balassa–Kecskés-féle koncepciók) mindenáron egy 18.
század közepétől a 19. század végéig terjedő, ún. archaikus faluképet és népi építészeti kultúrát, életmód típusokat szándékozott bemutatni. Ez talán egy-egy épület esetében sikerült is, főleg a Felső-Tiszavidék tájegységben, amely 1974-ben nyitotta meg kapuit, de a későbbiek során (Kisalföld 1987, Nyugat-Dunántúl 1993, Bakony, Balaton-felvidék 2000, Dél-Dunántúl 2005, Felföldi Mezőváros 2006, Észak-Magyarországi Falu 2010) ez az archaizmus egyáltalán nem volt fenntartható. A mellékelt diagram mutatja az SZNM által áttelepített, felépített és kialakított épületállomány korát, ami egyértelműen az 1880-tól 1925–30-ig tartó időszakra csúcsosodik ki. Ez az az időszak, amikor a magyar polgári átalakulás és az ipari forradalom a tetőfokára hágott, és a Trianon előtti Magyarország egész területét behálózta a vasút. Az 1885–90-es években a Nagy Magyarország
7 Cseri–Horváth–Szabó (szerk.) 2011.
8. kép.
A Skanzen Vonat a múzeumban
9. kép.
A harmadosztályú kocsi-belső a Skanzen Vonaton
tén 25 ezer km vasútvonal épült, mely szám Európában is kiemelkedő nagyságú. Ebből következik, hogy szinte nem volt olyan település, amely maximum 10–20 km távolságon belül ne lett volna elérhető vonattal. Ha ezek a tények igazak – márpedig azok –, és a bemutatott diagram is mutatja az általunk megjelenített időszak metszetét, akkor miért is olyan különlegesség vagy furcsaság a Skanzen Vonat a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban?
A jelenleg fennálló mintegy 312 épületünk döntő többsége abból a korból származik, amikor már behálózta a vasút az ország területét, bekapcsolta a lakosságot ebbe az uta-zásokkal tarkított vérkeringésbe. A vonat, a vasút polgárosító modernizációja pedig egy-értelműen érzékelhető az ezen házakban kialakított enteriőrökön belül is.8 Végezetül, a 2011 novemberében rendezett konferencián sikerült egyértelműen tisztázni, hogy a Skanzen Vasút szakmailag is megalapozott módon épült ki az SZNM területén. Tehát a SÖP-ön belül ez a programelem egyszerre lett szakmai fejlesztés, turisztikai attrakció és a látogatók számára az elérhetőség megkönnyítésének, a kultúrához való hozzáférhető-ségnek egy multifunkcionális eleme.
A SÖP program utolsó egysége az ún. Nyitott Muzeológiai Műhely lett. Ennek lényege az, hogy a nyugat-európai és amerikai trendekhez igazodva a látogatók számára egyrészt lehetőséget biztosítsunk a színfalak mögé történő betekintésre, kielégíthesse a látogató azt a reflexszerű igényét, hogy vajon mi lehet a kiállítási színfalak mögött? Tehát engedjük őket játszani, egy kicsikét muzeológussá válni. Ez abból fakad, hogy a kultu-rális turizmus folyamatos erősödésével egyre cizelláltabb, interaktívabb élményelemeket keresnek a korszerű múzeum látogatói, és az ismeretátadást meglehetősen szórakozta-tó formában szeretnék élvezni (edutainment), másrészt, szintén minden múzeumi forma
8 L. ehhez bővebben: Sári 2011c.
10. kép. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum 312 épületének kor szerinti megoszlása
kialakítja a maga önreflexív kiállításait, mintegy felsorakoztatva azt a gazdag eszköz-készletet, melynek segítségével létrehozza a különböző állandó és időszaki kiállításait.
Nálunk ehhez a két effektushoz még egy harmadik tényező is hozzájárult, és ez nem is más, mint az ún. szolgáló múzeum filozófiájának további erősítése. Ugyanis azt tapasz-taljuk, hogy a Skanzent felkereső látogatók koruknál és érdeklődési körüknél fogva egyre kevésbé az „AHA!” élményt vagy a naiv rácsodálkozást keresik, sokkal fontosabbnak és értékesebbnek tartják azt, hogy a Skanzen időszaki és állandó kiállításaiban megfogal-mazott tudáselemek hogyan hasznosíthatók az ő mindennapjaikban és a jelenben. Tehát a mi üzenetünk nem az, hogy mindenki újra petróleumlámpa mellett olvasson és bőszárú inget vagy rokolyát viseljen, hanem az, hogy szemléletet, tapasztalatot, a mindennapi élet
Nálunk ehhez a két effektushoz még egy harmadik tényező is hozzájárult, és ez nem is más, mint az ún. szolgáló múzeum filozófiájának további erősítése. Ugyanis azt tapasz-taljuk, hogy a Skanzent felkereső látogatók koruknál és érdeklődési körüknél fogva egyre kevésbé az „AHA!” élményt vagy a naiv rácsodálkozást keresik, sokkal fontosabbnak és értékesebbnek tartják azt, hogy a Skanzen időszaki és állandó kiállításaiban megfogal-mazott tudáselemek hogyan hasznosíthatók az ő mindennapjaikban és a jelenben. Tehát a mi üzenetünk nem az, hogy mindenki újra petróleumlámpa mellett olvasson és bőszárú inget vagy rokolyát viseljen, hanem az, hogy szemléletet, tapasztalatot, a mindennapi élet