Bevezetés
Viga Gyula szerteágazó kutatói életpályája számtalan ponton kapcsolódik a falusi közösségek 20. századi átalakulásának, a hagyomány és a változás kérdésének témájá-hoz. Az ünnepelt, amellett, hogy esettanulmányokon keresztül kitűnően dokumentálta a kultúra-váltás folyamatát, publikációban kitért a paraszti múltnak az identitás és a lokális tradíció termelésében (teremtésében) játszott szerepére is.1 Magam is alapvető fontossá-gúnak érzem, hogy a néprajzi kutatások a (paraszti) múlt megírását ne csupán önmagáért érdemes feladatként jelöljék ki, hanem – az alkalmazott tudomány szempontjainak meg-felelően – azt a kérdést is tegyék fel, mennyiben tudja „használni a hagyományt” a ma embere, mit ad ez a számára, legyen az anyagi, szellemi vagy érzelmi hozadék. Ez a kér-dés legutóbb egy 2008-ban induló kutatás2 kapcsán merült fel bennem.3 A kutatás során,
1 Magam is sokszor idéztem például Viszóczky Ilonával írt tanulmányát a nagydobosi sütőtökről. L.
Viga–Viszóczky 1998.
2 Dr. Tóth István, Dunaújváros főjegyzője (amúgy kisapostagi lakos) 2007-ben vetette fel a Duna-újvárosi Almanach-on dolgozó Marelyin Kiss Józsefnek, a Jelenkutató Intézet alapító-igazgatójának az ötletet, hogy meg kellene írni a Duna jobb partján, Fejér megye délkeleti részén, Dunaújváros déli szomszéd-ságában elterülő település, Kisapostag történeti-néprajzi monográfiáját. A település értelmiségi és vállalko-zói „elitje” irányából érkező felkéréshez csatlakozott az ELTE Néprajzi Intézete is, melynek OTKA-kutatása (F-49649: Falusi életmód és társadalom a Kádár-korszakban. Néprajzi diakron vizsgálat) is illeszkedett a fel-adathoz. 2008–2009-ben több kutatótábort is szerveztünk a településen, melyek alkalmat adtak az ELTE néprajz szakos hallgatóinak gyűjtési gyakorlatuk elvégzésére. 2010–2011-ben került sor a kiegészítő gyűjtésekre és az adatok feldolgozására. 2011 májusában elkészültek a tervbe vett könyv-kéziratok: 1. Marelyin Kiss József:
A Fabó-hagyaték. Fejezetek Kisapostag régmúlt történetéből. 2. Marelyin Kiss József: Falukrónika. Kisapostag helytörténeti adatai a közelmúlttól napjainkig. 3. Bali János: Megújuló hagyomány. A hagyományok emlékezete Kisapostagon.
3 A saját (lokális) tradíció feltárására irányuló kutatás létjogosultságát a következőekben foglalhatjuk össze: „A változó, modernizálódó világunkban egyre többen teszik fel a kérdést: hogyan is élhettek nagy- és dédszüleink falun, amikor még nem volt internet és mobiltelefon, de televízió, saját gépkocsi, vezetékes víz vagy villany sem? Milyen házakban laktak, milyen ruhában jártak, mit ettek, hol és hogyan vásároltak be vagy dolgoztak, mivel töltötték szabadidejüket? A kérdésekre kereső válaszok két célt is szolgálnak. Egyrészt, a ha-gyományos falusi életmód megismerésével tisztelgünk eleink előtt, akik a történelem viharainak időszakaiban, az adott körülmények között is, megpróbálták megszervezni hétköznapjaikat és ünnepeiket, hogy fizikai és szel-lemi táplálékot nyújtva, tisztességes gyermekeket és unokákat neveljenek. Másrészt, a feltárt ismeretek fogódzó-pontot is nyújthatnak a ma emberének. A jelenben, amikor megannyi, korábban elfogadott érték állandósága kérdőjeleződött meg, amikor családok, helyi közösségek bomlanak fel, amikor tehetetlenül szemléljük világunk elanyagiasodását, különösen fontos a visszatekintés: mit csináltak jobban régen a falun élők, mit tanulhatunk tőlük? Országszerte érzékelhető a hagyományos népi kultúra iránti igény növekedése. Sokan, falusi házaikat a hagyományos minták szerint, a tradíciót tiszteletben tartva építik és szépítik, egyre többen keresik a hagyo-mányos falusi ételeket tartalmazó szakácskönyveket, mind több fiatal szeretne néptáncot, népdaléneklést vagy hagyományos kézművességet tanulni, valamint egyre több település érzi szükségét annak, hogy hagyományos fesztiválokat szervezzen és a saját múltját feltárva, néprajzi kötetet jelentessen meg. Kisapostagon is elindult a múltkeresés, melynek pozitív példái a szüreti felvonulás és a halászléfőző verseny, illetve a Kisapostagi Füzetek
a múlt dokumentálásában olyan lényeges szerepet kaptak a családi archívumokból nagy számban előkerült fényképek, hogy külön kiadványt is szerkesztettünk bemutatásukra.4
sorozata, amelynek néprajzi kötetét az olvasó a kezében tartja… Bátran ajánljuk tehát kötetünket mindazoknak, akik „csak” szeretnének megismerkedni Kisapostag (a nagy- és a dédszülők…) hagyományaival, és azoknak is, akik aktív módon, maguk is részeseivé szeretnének válni a település hagyományőrző és -megújító tevékenységé-ben. Valljuk, hogy a hagyományt nem csupán ismerni, de „használni” is érdemes, ez az alapja az egészséges (lokál)patriotizmusnak, egy közösség népességmegtartó erejének. Reméljük tehát, hogy kötetünkkel magunk is részt vállalhatunk Kisapostag hagyományainak megújulásában.” Részlet a Kisapostag néprajzáról összeállított kötet bevezetőjéből (Bali 2011).
4 „A Jelenkutató Alapítvány és Intézet, illetve az ELTE BTK Néprajzi Intézetének összefogásával, 2008-ban indult Kisapostag-kutatás elsődleges célja az volt, hogy a 2011-ben mind függetlenedésének, mind önálló önkormányzatiságának kerek évfordulóját ünneplő település méltóképpen emlékezhessen meg múltjáról.
A település történelméről, hagyományairól gyűjtött ismereteinket, adatainkat az ún. „falumonográfia” műfa-jában kívánjuk közkinccsé tenni. Ehhez a vállalkozáshoz, eredetileg csupán illusztrációs célból kapcsolódott a település múltjáról és jelenéről valló fényképek összegyűjtése és készítése, ám 2010-ben úgy döntöttünk, ér-demes önálló kiadványban, CD-ROM formájában is megjelentetni a fényképeket. Tudatában voltunk ugyanis annak, hogy a 21. században, a „vizualitás korában” immár a képi információk azok, amelyek leginkább részei az életünknek, melyeken keresztül értelmezzük a világot, gondoljunk csak a televízió és az internet tudatformáló szerepére. Egyre több család otthonában van már számítógép, így a kiadvány sokukhoz eljuthat. A CD-ROM más tekintetben is kiegészítheti, gazdagíthatja mindazt, amit a falumonográfiában, írott szöveg formájában feltárunk, bemutatunk. Például, egy 1930-as években készített családi fénykép számtalan olyan információt rejthet, melyet nehezen lehetne pusztán szövegszerűen visszaadni, gondoljunk a képen szereplő személyek öltö-zetére, testtartására vagy a környezet, az enteriőr legapróbb részleteire. A CD-ROM-ban bemutatott fényképek nagy része kisapostagi magánszemélyek archívumából származik, kisebb részét pedig 2008-2009-ben, budapes-ti egyetemi hallgatók bevonásával végzett kutatás során keletkező felvételek képezik. Három személyt külön is ki szeretnénk emelni, akik anyaga jelentősen gazdagította összeállításunkat. Fabó Tiborné, Varga Ilona birtoká-ban lévő fényképek közül több száz darabot digitalizáltunk, melyből 326-ot válogattunk ki, melyek a Fabó és a vele rokonságban álló Varga, Szabados, Kovács családok múltjába engednek bepillantást. A „Fabó-hagyaték-ból” további válogatás után mintegy másfélszáz fényképet emeltünk ki, melyek elsősorban a „portrék, családi fotók, csoportképek” fejezetben láthatóak. A következő személy, akinek köszönetet kell mondanunk, Geist István, aki már összeállított Kisapostagról egy több mint száz fényképből álló digitális képtárat, melynek fényképeit elsősorban a „faluképek, természet” fejezetben mutatjuk be. A harmadik személy az időközben elhunyt „Manci néni”, vagyis Mestyán Jánosné Papp Mária, akitől, dr. Tóth István közvetítésével több mint száz fényképet kaptunk, melyeket egytől-egyig digitalizáltunk. „Manci néni” fényképei nélkül a „munka, gazdálkodás” fe-jezet jóval szegényesebb lenne. A CD-ROM összeállításának munkálatait a birtokunkban lévő összes fénykép digitalizálásával kezdtük. Amit Budapestre elhozhattunk, azt jó minőségben beszkenneltük. A képek egy részét azonban kénytelenek voltunk az egyes házaknál befotózni, ezek minősége valamivel gyengébb az előzőeknél. Az első „körben” valamivel több mint ezer képet választottunk ki, melyek megfeleltek az alapvető kritériumaink-nak, miszerint a kép legyen informatív, meséljen el valamit Kisapostagról, illetve legyen képileg is élvezhető, a szem által befogadható. A képeket egy digitális képszerkesztő programmal egyesével ideálisra szerkesztettük, megadtuk az optimális forgatási szöget, a legtöbb képből levágtuk a feleslegesnek tartott részeket, stb. A követ-kező körben a tematikus egyezések okán mintegy kétszáz, felesleges képet kivettünk, az így megmaradt kb. 850 kép feliratozásához kezdtünk. Munkánkban nagy segítségre volt Fabó Tiborné, Varga Ilona, hisz az 1920–60-as évekre vonatkozó emlékezete ma is bámulatosan részletgazdag. Az utolsó körben pedig a végleges szűkítés nyo-mán megmaradt 679 képet feliratoztuk, tematikus fejezetekbe osztottuk, s egyenként, egy word doc formátumú színes háttérkeretbe szerkesztettük. Az összesen hat fejezetre tagolódó Kisapostagi évtizedek CD-ROM temati-kai felépítése a következő. Az „faluképek, természet” fejezet 159 képe a falu, mind a természeti, mind pedig az épített környezetre kiterjedő adottságait kívánja bemutatni. Ezek az adottságok azok, melyek keretet adtak az itt élők tevékenységének, de ezeket az adottságokat formálni is lehet. Különös kontrasztként jelenik meg a Duna gyönyörű, nyugodt, fürdésre, csónakázásra hívogató képe az áradó Duna fenyegető képével. A második fejezet az „intézmények, közösség” címet kapta. Az ebben szereplő 126 kép azt próbálja elmesélni, hogy vannak olyan épületek, mint a községháza, a templom, a kultúrház, az óvoda, az iskolák és a boltok, amelyek túlmutatnak az előző fejezetben foglaltakon, hiszen valóságos intézményekként, generációkon keresztül szervezték Kisapostag közösségi életét és kultúráját. A harmadik, „munka, gazdálkodás” című fejezetben a családok túléléséhez szük-séges javak megteremtésének és feldolgozásának hagyományosabb és modernebb formáit mutatjuk be. A 86 fényképben túlnyomórészt a mezőgazdasággal összefüggésben álló jelenségek kaptak helyet, de a háztartással
Hipotézis
A fényképek minden szóbeli visszaemlékezésnél pontosabban dokumentálják a falusi közösségek 20. századi életforma-váltását. Különösen érvényes ez Kisapostagra, mely az 1950-ben alapított Sztálinváros (később Dunaújváros) szomszédságában a 20.
század közepén gyorsan és átfogóan urbanizálódó közösséggé vált. A családi fényképek5 közösség-építésben játszott szerepe kapcsán a következő, előfeltevés-jellegű megállapí-tásokat tehetjük. A fényképek készítése (helyei, alkalmai, körülményei), illetve a fény-képek témái társadalmilag kontextualizáltak. Szerepük a társadalmi kapcsolatok, rítusok megörökítésén és a későbbi emlékezet tárgyává tételén túl, általában is leképezi, bizonyos esetben megteremti az (ideális) közösséget, kijelöli a határokat, képekbe sűrítve közvetíti a társadalmi normát és a rendet. Mindazonáltal különbséget kell tenni két idősík, a fény-képek készítésének, majd a későbbi befogadásainak (például, nézegetésének) időpontja(i) között. Véleményem szerint, a családi fényképek mindkét idősíkban képesek betölteni fenti szerepeiket. A különbségek elsősorban a hagyományos közösségek felbomlási fo-lyamatának mentén tapinthatóak ki. Míg „régen”, a fényképek készítésének időpontjában a fotók a meglévő társadalmi kapcsolatokat, közösségeket jelenítették meg, addig „ké-sőbb” a már nem létező társadalmi kapcsolatok, közösségek iránti nosztalgia átélésében segédkeznek. Hasonlónak vélem a családi fényképek szerepét ahhoz, amit Victor Turner az átmenet rítusaiban a „liminalitás” állapotához kapcsol, vagyis – erősen leegyszerűsít-ve – a „communitas”, az ideális közösség („fejekben történő”) megteremtését.6 Az ideá-lis közösségeket, akár formáideá-lis, akár informáideá-lis szerveződésűek, áthatja a „természetes közösség” éthosza. Érvényes ez a még olyan, mesterséges szerveződésű, a modernitás
kapcsolatos női tevékenységek is megjelennek a képeken. Az összeállítás legterjedelmesebb fejezete 188 képet tartalmaz és a „portrék, család fotók, csoportképek” címet viseli. Kisapostag történelme nem más, mint az itt élt vagy élő emberek, családok története. A fényképeken szülők, nagy- és dédszülők láthatóak korabeli öltözetben és helyszíneken. A „szabadidő, szórakozás” fejezet 69 képe döntően a szüreti ünnep (felvonulás, bál) mintegy fél évszázadra visszanyúló történetét mutatja be, de helyet kapnak a családi szórakozási alkalmak képei is. Az utolsó fejezet, melynek címe „történelem, események”, a településnek konkrét történelmi vagy közelmúltbeli dátumokhoz köthető tevékenységeibe enged bepillantást, március 15. emlékezetének ápolásától, az egykori ta-nító emléktáblájának avatásán keresztül egészen az elmúlt évek falunapjaiig. Az 51 képből álló fejezetet, s az egész összeállítást a Pentele híd összeszerelési munkálatainak felvételei zárják, az így létrejött „hídfalu” egy újabb korszak mottója is lehet. A CD-ROM – szemben egy könyv alakban megjelentetett falumonográfiával – nyitott kiadvány. Mi kitaláltuk a formátumot, a tematikus rendszert, de semmiképp sem gondoljuk, hogy az anyag nem bővíthető. Egyfelől, a már meglévő képek aláírásai is bővíthetők, kiegészíthetők, másfelől újabb képek beemelésére is lehetőség van. Mi lennénk a legboldogabbak, ha munkánk nyomán eddig még nem ismert családi képek bukkannának fel, melyek az összeállításunkból kimaradt személyeket, korszakokat és témákat áb-rázolnának. Ahogy gyarapítani, úgy szelektálni is lehet az anyagot. Akár egyes személyekre, korszakra, témára szabott szűrővel bárki elkészítheti a „válogatás válogatását”. Hiszen szándékunk is ez volt: nem csupán a múl-tat dokumentálni, hanem emlékezést is generálni. Kívánjuk tehát, hogy a Kisapostagi évtizedek című CD-ROM összeállításunkat egyformán örömmel használják azok, akik csak bepillantást szeretnének egy Duna menti kis falu életébe, történelmébe, és azok is, akik saját családjuk múltját szeretnék jobban megismerni.” (Részlet a
„Kisapostagi évtizedek” címen összeállított CD-ROM bevezetőjéből, l. Bali szerk. 2011).
5 A fogalmat nem a fényképek téma szerinti értelemben, hanem annál tágabban, a használat és a tulaj-donlás értelmében használom.
6 Turner 1997.
7 A fogalmat Ferdinand Tönnies sokat idézett „Gemeinschaft”-i értelemben használom (lásd bőveb-ben: Tönnies 2004). Ehhez hasonlatos Robert Redfield-nek, a város és a falu szembeállításából keletkezett „kis-közösség”, illetve az ezt feltételező „kishagyomány” fogalma, mely elsősorban a kultúra átadásának módjára fókuszál (l. bővebben: Redfield 1955).
korában konstruálódott megaközösségre is, mint a nemzet, melyről Benedict Anderson – találóan – mint „elképzelt közösségről” ír, melyet a benne osztozók természetes közös-ségként definiálnak.8
A családi fényképek és a közösség határai
E fejezetben néhány témakört kiemelve, példák bemutatásával szeretném körül-járni a címben és a hipotézisben megfogalmazott felvetéseket. Teszem mindezt az „el-képzelt, ideális közösség” szintjeinek tematikus szétválasztásával. A példák mindegyike Kisapostag kollektivizálását (1959) megelőzően készült privát (családi archívumokban fellelhető) fénykép.
A lokális társadalmi kapcsolatok és a faluközösség megteremtése
1. kép. Több kisapostagi családnál is megtalálhatóak a „régi” (kollektivizálás előtti) falut ábrázoló totálképek. A természeti- (Duna-part) és az épített környezet (lakóházak, közintézmények) szimbiotikus viszonya egy harmóniában élő közösség, a múltban léte-zett ideális kisközösség képzetét erősíti.
2. kép. A falu utcája a lokális kapcsolatrendszer, a társadalmi rend reprezentációs terepének számított. A fogattal rendelkezők, ha nem is hívták magukat „korrekt parasz-toknak”,9 elsősorban a törzsökös (a települést alapító) családokból kerültek ki. A róluk készült „fogatos képek” a készítésük időpontjában egyértelmű összefüggésben álltak a társadalmi presztízsükkel. Napjainkban, a közösség határai nem tisztázottak, ugyanis sok az el-, illetve a beköltöző, nem egyértelmű a „kisapostagiság” mibenléte. A társadalmi interakciók hiánya következtében nehéz lenne egyöntetű, mindenki által elfogadott tár-sadalmi presztízsről beszélni, ami a lokalitás káoszáról tanúskodik. Ez különösen erős kontrasztot ad az ideális múlt felidézése során.
8 L. bővebben: Anderson 2006.
9 Utalás Fél Edit és Hofer Tamás átányi kutatásai során gyűjtött terminusra, mely a társadalomnéprajzi monográfiájuk címébe is átkerült (Fél–Hofer 2010).
1. kép.
Kisapostagi utca-részlet, valamikor az 1940-es évek elejéről, az árvíz után. Balról látszik Kollár István (Csecsetka) kocsmája, majd Szabados Imréné háza és elöl Chalupka János háza, azután félig látszik Szoják Lajos jegyző úr háza
3. kép. A falu, mint közösség és mint tér, jelképesen része volt egy nagyobb közös-ségnek és térnek, amit nemzetnek nevezhetünk. A nemzethez kapcsolható hagyomány (és jelképtár), intézményrendszer és identitás megkonstruálásának 1870 és 1914 közötti európai „aranykorszakát”10 Magyarországon, a trianoni békediktátum következménye-ként, egy hasonlóan intenzív időszak, a Horthy-korszak követte. A fénykép készítésének időpontjában egyértelműen és egyöntetűen pozitív, sőt magasztos érzést váltottak ki (leg-alábbis Kisapostagon) az olyan tematikák, mint a „haza” vagy a „magyarság”. A kis és a nagy közösség, a falu és a nemzet együvé tartozását erősítették az ünnepi megemlékezé-sek, illetve az eseményekről készült fényképek. Manapság, a nemzet dekontrukciójának (?), széttöredezettségének (?) állapotában, a nemzeti tradíció és identitás még a kiskö-zösségek szintjén is vitatottá válik, megszűnik a közös tapasztalatokat, az összetartozást erősítő szerepe. Ennek fényében, a fénykép annak ellenére a múltbéli ideális közösség képzetét közvetíti, hogy az interpretációkban szerepet kapnak a fénykép készítésének időpontját követő történelmi események és korszakok keserű tapasztalatai is.
4. kép. A helyi emlékezetben máig erősen él a Fabó-féle vegyeskereskedés („bolt”), mely az életmód legújabb mintáinak legfontosabb közvetítő intézménye volt. Ifj. Fabó Mihály 1924-ben alapította meg vegyeskereskedését, mely 1925-től kezdte meg valós
10 Többek között: Hobsbawm 1987.
2. kép.
Az „alsó” út (ma Petőfi út). A kocsin Váczi Sándor és felesége kis-lányukkal, Ilonkával, a
Váczi ház előtt. Hátul a Závodi (majd később Nagy Sándor) ház, mögötte a Chalupka ház
3. kép.
A kisapostagi község-házánál ünnepséget tartanak az I. világ-háborús hősök táblája
előtt (1940 körül)
önálló működését egyedüli boltként a faluban. Feltehetően az 1930-as évek elejéig csak ez a vegyeskereskedés működött a településen. A kisapostagiak ezen keresztül ismerked-hettek meg a táplálkozás-kultúra olyan újdonságaival, mint a sűrített paradicsom konzerv vagy a gyári élesztő. A fénykép egyszerre utal a falusi modernizáció pozitív emlékű pél-dájára és a faluközösség belső, természetes státusrendjére, melyben a boltos személyét (és családját) egyöntetű megbecsülés övezte.
Az ideális közösség megteremtése a csoportokon keresztül
5. kép. Az életkor alapján szerveződő formális csoportok legfontosabbika az isko-la- vagy osztálytársi kapcsolatra épülő csoport. A két világháború között Kisapostagon a hagyományosan erős társadalomszervező intézmények (mint pl. a rokonság, szom-szédság) mellett egyre nagyobb szerepet kapott. Az 1930–50-es években iskolás-korú kisapostagiak máig emlékeznek osztálytársaik nevére, köszönhetően – többek között – a beállított osztályképekre. Az osztályközösség egyrészt a mellérendelt kapcsolatokon ke-resztül megtapasztalhatta az együvé tartozást és a szolidaritást, másrészt, a felnőtté válás e hosszan elnyújtott folyamatában az alá-fölérendeltség tekintetében változó társadalmi szerepeket is.
4. kép.
A Fabó-bolt 1942-ben.
Ifj. Fabó Mihály, a ké-sőbb kuláknak nyilvání-tott boltos, a családi Opel gépkocsiban ül, előtte fia, Fabó Tibor, akit 2009-ben, Kisapostag poszthumusz díszpolgárá-vá díszpolgárá-választottak
(többek között ő tervezte a település címerét)
5. kép.
Az „alsó” kisapostagi evangélikus iskola diákjai, Babusnyik tanító úrral az 1930-as években
6. kép.
Lakodalmas az 1930-as évekből. A felvétel
érde-kessége, hogy a padon ülő lányok kivétel nélkül az akkor Dunaegyházán divatos koszorút viselik, így feltehetőleg kivétel nélkül onnan származtak
7. kép.
Süldővágás Kisapostagon az 1930-as években. Váczi Mihály a böllér, tőle jobbra Szabados Dezső és Szabados Mária (Varga Imréné) áll
8. kép.
A Fabó család Duna-parti sétáján, az 1930-as évek derekán.
A kisfiú Fabó Tibor, mögötte Szabados Pál, tőlük jobbra ifj. Fabó Mihályné és ifj. Fabó Mihály
A rokonság, család
6–9. kép. A rokonság a hagyományos (pl. törzsi és paraszti) közösségek társada-lomszerveződésének legfontosabb alapegysége. Mind az ünnepek, mint például a lakoda-lom (6. kép), mind a társasmunkák, mint például a disznóvágás (7. kép) szerveződésében a kölcsönösségen keresztül lényeges szerepet kap a rokonság. Társadalomtörténeti szem-pontból ugyan a 20. század a rokonság szerepének folyamatos devalválódásával jellemez-hető, az 1930–40-es években készült családi fényképeken azonban ez még nem látszik.
A beállított lakodalmas képek – templomi ülésrendhez hasonlóan – pontosan leképezték a társadalmi kapcsolatokat és távolságokat. A lakodalmasok egyszerre mutatták a vérségi (konszangvinikus)- és a házasság útján szerzett (affinális) rokonsági kapcsolatok fontos-ságát. A lakodalmak szélesebb rokoni csoportok rituális találkozójának, a közöttük meg-lévő kapcsolatok megerősítésének is felfoghatóak. A disznóvágás ugyancsak aktualizált egy szűkebb körű rokoni kapcsolathálót. Összességében azt mondhatjuk, hogy a hagyo-mányos munka- és háztartásszerveződés korában a rokonság szükséges, nélkülözhetetlen alapja volt a közösségi kapcsolatoknak. A 20. század második felében, az alkalmazotti munka elterjedésével viszont egyre inkább a független, mobilitásra alkalmasabb kiscsa-ládok, független egyének váltak a társadalomszervezet alapegységeivé. A létfenntartás alkalmi társulások formáiban valósul meg, ez viszont nélkülözi a rokonsághoz koráb-ban kapcsolódó lelki tényezőket: vagyis, hogy nem vagyunk egyedül a világkoráb-ban, vannak olyanok, akikre érdekmentesen is támaszkodhatunk. Minél inkább csökken a rokonság társadalmi – gazdasági szerepe, annál fontosabb az intézmény emlékezetben történő megtartása, „újratermelése”. A családi portrék és életképek (8–9. kép) a nuklarelizálódó család mintájával párhuzamosan értékelődtek fel. Manapság már a család társadalmi lét-jogosultsága is vitatottá vált, így – végső soron – az ideális család képéhez is kötődhetnek nosztalgikus és elégikus érzelmek.
Összegzés
A magyarországi falusi társadalom és életmód 20. századi átalakulásának
A magyarországi falusi társadalom és életmód 20. századi átalakulásának