C. Flaminus consul fegyverzete

Flaminius a kedvezőtlen előjeleket és Corvinus jóslatát figyelmen kívül hagyja, és harcra biztatja embereit (Sil. 101–129). A buzdító beszéd közben ölti magára fegyverzetét, melyet Silius Italicus részletesen leír:

nec mora. iam medio coetu signisque sub ipsis postrema aptabat nulli exorabilis arma.

aere atque aequorei tergo flavente iuvenci cassis erat munita viro, cui vertice surgens triplex crista iubas effundit crine Suebo:

Scylla super fracti contorquens pondera remi instabat saevosque canum pandebat hiatus, nobile Gargeni spolium, quod rege superbus Boiorum caeso capiti inlacerabile victor aptarat pugnasque decus portabat in omnis.

Sil. 5. 130–139.

A 131. sor nulli exorabilis („mindenki számára kérlelhetetlen”) kifejezése Flaminius hajthatatlanságára utal, az arma jelzőjeként használt postrema (végső) pedig előrejelzi, hogy a consul a csatában életét fogja veszíteni. Talán ezt hangsúlyozza az apto ige megismétlése is a 139. sorban, ami újból felidézi a 131. sor utalásait.

A fegyverzet első darabja egy ércből és fókabőrből¹⁰⁶ lévő, hármas tarajú sisak. Ezen – és ez a tulajdonképpeni ekphrasis – a tengeri szörny, Scylla látható, amint kitátja kutyaszájait, és egy törött evezőt lóbál. A védőfegyveren megjelenített szörnyábrázolás a szokásos elrettentő funkciót tölti be. A sisakról megtudjuk, hogy azt Flaminius Gargenustól, a boiusok királyától zsákmányolta a gall törzs legyőzésekor. A gall harcosnak Silius Italicus olyan nevet ad, amely csak egy betűben tér el a Garganus-hegy nevétől, amely szó az eposz előző könyvében Publius Cornelius Scipio lovának neveként szerepelt.

106 A tergo flavente iuvenci szavak alapján talán borjúfókáról (Phoca vitulina) van szó.

A consul a boiusok elleni győzelmére bizonyára nagyon büszke volt, ha a sisakot minden csatába (pugnasque in omnes) magával vitte. A kedvezőtlen jósjelek miatti figyelmeztetésre adott válaszbeszédét is ennek a harcnak a megemlítésével kezdi (Sil. 5. 107–

109). Silius Italicus annyiban elferdíti a valóságot, hogy Flaminius sikereit nem a boiusok, hanem egy másik kelta törzs, az insuberek felett aratta. Ennek a cserének valószínűleg az az oka, hogy a rómaiak a boiusokat harciasabb népcsoportnak tartották, mint az insubereket.¹⁰⁷ Eposzbeli első szerepeltetésekor szintén a boiusok elleni győzelmének megemlítésével jellemzi Silius a consult (Sil. 4. 704–707), valamint egy hasonlattal, mely szerint consulsága kezdetén intézkedései olyanok, mint annak, aki a tengert nem ismerve kormányoz egy hajót, és ezzel veszélyeknek teszi azt ki:¹⁰⁸

inde ubi prima dies iuris, clavumque regendae invasit patriae, ac sub nutu castra fuere, ut pelagi rudis et pontum tractare per artem nescius, accepit miserae si iura carinae, ventorum tenet ipse vicem cunctisque procellis dat iactare ratem: fertur vaga gurgite puppis ipsius in scopulos dextra impellente magistri

Sil. 4. 711–717.

A hasonlat szerint tehát a consult tengeri veszélyek fenyegetik, és ugyanerre utal a sisakján látható Scylla is az összetört evezővel. A nem megfelelő kormányzás ezen kívül Flaminiusnak a Trasimennus-tónál elszenvedett vereség miatti felelősségét is szimbolizálhatja.¹⁰⁹ Az invasit ige szintén kifejezheti, hogy Flaminiustól kormányzása alatt nem sok jót lehet várni.¹¹⁰

A fegyverzet bemutatása utáni részben folytatódik Flaminius buzdítása, majd a csata leírása következik. A harc során a consul megöli Sychaeust, Szép Hasdrubal¹¹¹ és Hannibal nővérének fiát (Sil. 5. 517–529). Hannibal mikor ezt megtudja, bosszút esküszik (Sil. 5. 594–

602). Szavait, illetve hangját az elbeszélő a következő módon jellemzi:

sic memorans torquet fumantem ex ore vaporem, iraque anhelatum proturbat pectore murmur,

107 KOPECZKY,2012,3.Köszönettel tartozom Kopeczky Ritának, amiért a 2012-es X. Magyar Ókortudományi Konferencián tartott, C. Flaminiusról szóló előadásának szövegét és prezentációját rendelkezésemre bocsátotta.

108 Ez a jellemzés némileg meglepő, mivel C. Flaminius Nepos Kr. e. 217-es consulságáról van most szó, és ő néhány évvel ezelőtt, Kr. e. 223-ban volt már consul.

109 FRANK,1974,842.

110 KOPECZKY,2012,3.

111 Hasdrubalis proles (Sil. 3. 246).

ut multo accensis fervore exuberat undis clausus ubi exusto liquor indignatur aeno.

Sil. 5. 603–606.

Jóllehet a mondat második feléből kiderül, hogy egy víz forrásáról szóló hasonlatról van szó, a szájból kigőzölgő pára és a mellkas lihegő morajlása akár egy tengeri szörny leírása is lehetne. Ezt a képzetet csak megerősíti, hogy a hasonlat a vízhez kapcsolódik. Ezek alapján értelmezhetjük úgy, hogy Hannibal a Flaminius számára előre jelzett „tengeri” veszedelem. A (forrásban lévő) víz és a veszély képzetének összekapcsolása a cselekménynek már egy korábbi pontján is megtörténik: a csatát megelőző kedvezőtlen előjelek egyike, hogy villámok csapnak a Trasimennus-tóba (Sil. 5. 70–74), és helyenként felforralják annak vizét: fumavit lacus. Ez az előjel csak Silius Italicusnál szerepel, Liviusnál és Silius másik forrásában, Cicero De divinatione című munkájában nem.¹¹² Hannibal dühös beszédének kigőzölgő párához (fumantem ex ore vaporem), azaz forrásban lévő vízhez való hasonlítása – a fumo ige ismétlődése miatt is – ezt az óment is felidézi.

A consul halálát közvetlenül megelőző részben még egyszer előkerül a tenger: Silius Italicus leírja a csata ideje alatt történt földrengést.¹¹³ A földrengés jellemzésének fokozása abban csúcsosodik ki, hogy megfordulnak a tenger hullámai: retro fluctus torsit mare (Sil. 5.

625), vagyis a veszély megint tenger formájában jelenik meg.

Flaminiust végül egy Ducarius nevű harcos öli meg, aki arcról is ismeri őt (Sil. 5. 648–

649),¹¹⁴ de a consult minden bizonnyal az ellenségtől elvett sisakról valamint fegyverzetéről is fel lehetett ismerni – ezt Livius szintén említi: insignemque armis (Liv. 22. 5). Az ellenséges harcos fegyverzetének viselése rossz ómen egy eposz szereplője számára, hiszen az Iliasban az Achilleus (Patroklostól elvett) fegyverzetében harcoló Hektór és az Aeneisben a Pallas kardövét magára öltő Turnus is meghal. A consul megölése előtt Ducarius azt mondja népe tagjainak, ne habozzanak Flaminius fejét az árnyaknak áldozni illetve levágni (a macto ige mindkettőt jelenti), hiszen ő az az ember, aki egykor legyőzte őket, gallokat:

… „tune” inquit „maximus ille Boiorum terror? libet hoc cognoscere telo, corporis an tanti manet de vulnere sanguis.

nec vos paeniteat, populares, fortibus umbris

112 KOPECZKY,2012,4.

113 Ez a mozzanat valós történelmi esemény, Livius is említi: fors conglobat et animus suus cuique ante aut post pugnandi ordinem dabat tantusque fuit ardor animorum, adeo intentus pugnae animus, ut eum motum terrae qui multarum urbium Italiae magnas partes prostravit avertitque cursu rapidos amnes, mare fluminibus invexit, montes lapsu ingenti proruit, nemo pugnantium senserit (Liv. 22. 5).

114 Livius szavaival: facies quoque noscitans consulem (Liv. 22. 5).

hoc mactare caput: nostros hic curribus egit insistens victos alta ad Capitolia patres.

ultrix hora vocat.”

Sil. 5. 649–655.

Vagyis a gall harcos a consulról beszélve annak fejét említi, aminek elsősorban az az oka, hogy arcról ismerte őt, de a fej említése felidézi a Flaminius fején lévő, a boiusok királyától elvett sisakot is.

A sisak leírásával nincs vége a fegyverzet leírásának. A 140–141. sorok Flaminius mellvértjét írják le:

loricam induitur: tortos huic nexilis hamos ferro squama rudi permixtoque asperat auro.

Sil. 5. 140–141.

Hasonló aranyozott mellvértet kap Hannibal is ajándékba (Sil. 2. 401–405), amelynek megvan az Aeneisben is a mintája (Verg. A. 5. 258–262), ott egy hajóverseny második helyezettje kap ilyen páncélt jutalomként. Jóllehet a consul mellvértjét leíró sorok kevés, és egy páncélzat leírásánál egyébként is elkerülhetetlen szóban egyeznek csak a másik két leírással, talán mégis elképzelhető, hogy ezek az előzmények hatással voltak Siliusra Flaminius fegyverzetének bemutatásakor.

A mellvért után a consul pajzsának és kardjának leírása következik:

tum clipeum capit, aspersum quem caedibus olim Celticus ornarat cruor, umentique sub antro ceu fetum lupa permulcens puerilia membra ingentem Assaraci caelo nutribat alumnum.

hinc ensem lateri dextraeque accommodat hastam.

Sil. 5. 142–146.

A pajzsot egykor kelta vér „díszítette”, valamint annak ábrázolása, amint a nőstényfarkas saját kicsinyeként szoptatta Assaracus utódát, azaz Romulust egy barlangban.

Ez a kép a korábbi ekphrasisok carthagóiak származását leíró képeit (Sil. 1. 81–92; Sil. 2.

406–425) egyenlíti ki valamint megvan vergiliusi előképe is Aeneas pajzsán (Verg. A. 8. 630–

634).¹¹⁵ Továbbá a származásra való utalás funkcióját is betölti, mivel Flaminius római eredetét jelzi.

115 MANUWALD,2009,52.

A kép azonban bizonyos értelemben nagyképűségnek tekinthető, mivel nem Flaminius egy közvetlen ősét, hanem minden rómaiét ábrázolja, ráadásul a képen az látható, ahogy az anyafarkas az ég számára (caelo) táplálja a kis Romulust, ami a király későbbi megistenülésére utal. Így ennek a képnek a választása a consul részéről dicsőségvágyát is jelezheti. Róma alapítójának ábrázolása tehát ironikus feszültséget kelt a consul hamarosan bekövetkező halála előtt.¹¹⁶

Silius Italicus többször is említi, hogy Flaminius milyen büszke volt a gallok felett aratott győzelmére. Erre utalhat a pajzzsal kapcsolatos másik megjegyzés, hogy kelta vér volt rajta, de a fegyverzet részeként szereplő sisak leírásakor is azt olvashatjuk, hogy azt Flaminius mint büszke győztes (superbus victor) viselte, és Ducariusnak a consul megölésére buzdító szavai előtt is ez a kifejezés szerepel abban a mondatban, amely szerint a gall harcos arcról ismerte őt: noscensque superbi / victoris vultus (Sil. 5. 648–649).

Ezeket a tulajdonságait figyelembe véve Flaminius a Punica előző könyvében szereplő, szintén ekphrasisban leírt pajzsával jellemzett gall harcos, Crixus párjává, tükörképévé válik. Mindketten büszkék egy korábban, a másik népe ellen elért győzelem miatt, melyet fegyverzetük reprezentál – még ha Crixus esetében nem is saját maga, hanem őse győzelméről van szó. Crixustól Publius Cornelius Scipio elveszi fegyverzetét, és lovának, Garganusnak adja, míg Flaminius fegyverzetének egy részét – a korábbi consul lovának nevétől csak egy betűben eltérő nevű – Gargenustól szerzi. Crixus és Flaminius is aranyozott ruhát viselnek, fegyverzetük ábrázolásai származásukat jelzik, és valamilyen módon előre utalnak későbbi sorsukra, és megfelelő értelmezés esetén a rájuk leselkedő veszélyre, illetve halálukra.