A nemeai játékok megkezdésekor felvonultatott ősszobrok

Opheltes temetése után az argosi vezérek játékokat rendeznek a gyermek tiszteletére. A versenyszámok megkezdése előtt felvonulást tartanak, amelyben viszik őseik szobrait is:

exin magnanimum series antiqua parentum invehitur, miris in vultum animata figuris.

primus anhelantem duro Tirynthius angens pectoris attritu sua frangit in ossa leonem.

haud illum impavidi quamvis et in aere suumque Inachidae videre decus. pater ordine iuncto laevus harundineae recubans super aggere ripae cernitur emissaeque indulgens Inachus urnae.

Io post tergum, iam prona dolorque parentis, spectat inocciduis stellatum visibus Argum.

ast illam melior Phariis erexerat arvis

Iuppiter atque hospes iam tunc Aurora colebat.

Tantalus inde parens, non qui fallentibus undis inminet aut refugae sterilem rapit aera silvae, sed pius et magni vehitur conviva Tonantis.

Theb. 6. 268–282.

A konkrét ősök felsorolása előtt az elbeszélő most is utal a szobrok élethű voltára (miris in vultum animata figuris), hasonló módon ahhoz, mint ahogy ezt az Adrastus palotájában található argosi királyszobrok leírásánál tette (vivis certantia vultibus aera – Theb. 2. 216).

A felvonulásban vitt szobrok közül az első Herculest ábrázolja. Ő az argosiak hősi származásának igazolásául szerepel a menetben. Igaz, később, a Théba elleni harc során Haemon oldalán fog megjelenni. A Thebais szereplői közül sokan szeretnének Herculeshez hasonlóvá válni hősiesség szempontjából. Ehhez Tydeus jut a legközelebb, és majdnem elnyeri az apotheósist, de kannibalizmusa miatt végül elveszíti. Annyiban azonban ez is Herculeshez kapcsolja, hogy a szörnyeket ölő hérosznak is van bestiális oldala (még szobra is annyira félelmetes, hogy a felvonulók félnek tőle), és Tydeus is kegyetlensége miatt veszíti el végül a megistenülés lehetőségét. ²³⁹

239 LOVATT,2002,79.

Hercules után Inachus következik, aki most is, mint az Adrastus palotájában lévő ősszobrok leírásánál (vö. Theb. 2. 218), a görög jósok szemlélete szerint kedvezőtlen „bal”

(laevus) jelzőt kapja. A korábbi ekphrasisban Inachust a szerelemben szerencsétlen lánya, Io miatt Adrastusszal lehetett párhuzamba állítani, így most is őt kell, hogy eszünkbe jutassa.

Adrastus palotájában csak a királyok voltak láthatók, Io viszont nem, most azonban az ő szobrát is ott viszik a menetben. Egyes értelmezések szerint kettőt is: egyet, amely üszőként ábrázolja, s egy másikat, amely már ismét emberi formában – bár kérdéses, hogy a 278–279.

sorok alatt egy külön ábrázolás leírását kell-e értenünk, vagy ez a mondat csak az elbeszélő megjegyzése Io későbbi sorsával kapcsolatban. A kettősség mindenesetre utalhat arra, hogy Adrastus mindkét lányának házassága szerencsétlenül végződik.

A szobrok menetében Iót Tantalus követi. Az elbeszélő hangsúlyozza, hogy nem a gaztetteiért bűnhődő, hanem a még kegyes Tantalus, aki Iuppiter asztalvendége volt. A vendégség említése Polynices és Tydeus Adrastus általi megvendégelését idézi föl. Ráadásul Tantalushoz hasonlóan később Adrastus vendégei is gaztettek elkövetőivé válnak: Polynices a testvérét öli meg, Tydeus pedig kannibalizmushoz folyamodik; majd meg is bűnhődnek tettükért, az előbbi saját halálával, míg az utóbbi a megistenülés lehetőségének elvesztésével.

Az ősszobrok bemutatásának következő részét az ekphrasisokban gyakori parte alia fordulat vezeti be, ami azért érdekes mert ez általában egy kép más részén elhelyezkedő ábrázolást szokott jelölni, most viszont azt jelzi, hogy a következőkben leírt szobrok a menet egy másik részében voltak láthatók:

parte alia victor curru Neptunia tendit

lora Pelops, prensatque rotas auriga natantes Myrtilos et volucri iam iamque relinquitur axe.

et gravis Acrisius speciesque horrenda Coroebi et Danae culpata sinus et in amne reperto tristis Amymone, parvoque Alcmena superbit Hercule tergemina crinem circumdata luna.

iungunt discordes inimica in foedera dextras Belidae fratres, sed vultu mitior astat

Aegyptus; Danai manifestum agnoscere ficto ore notas pacisque malae noctisque futurae.

mille dehinc species. tandem satiata voluptas praestantesque viros vocat ad sua praemia virtus.

Theb. 6. 283–295.

A menet e részének leírásakor az elbeszélő Pelopsot említi elsőként, aki bár Tantalus fia, a parte alia kifejezés alapján mégsem az apjáé mögött, hanem a menet egy más részében viszik a szobrát. Pelops mellett ott van Myrtilos is, aki segítette őt az Oinomaos lányáért, Hippodameiaért folyt kocsiversenyben. Nyilván ennek a történetnek a felidézése sem véletlen a kocsiversennyel induló nemeai játékok előtt. Az a verseny egy lány kezéért folyik, míg a nemeai játékokon győztes kocsihajtó, Amphiaraus egy kratért kap majd jutalmul. A kocsijáról leeső és így célba nem érő Polynices viszont már magáénak tudhatja Adrastus lányának kezét, de még egy akháj szolgálólányt is kap tőle vigaszdíjul (vö. Theb. 6. 549).

A továbbiakban Acrisius és Coroebus következnek, azaz néhány olyan ős, akiknek szobra Adrastus palotájában is megtekinthető volt, így az ottani leíráshoz hasonló asszociációkat keltenek. Az újdonság mindössze annyi, hogy – mivel most nem csak Argos királyai vannak megjelenítve – Danae szobra is ott van a menetben.

Danae után Amymone következik. Ő a Danaidák egyike, és arról híres, hogy mikor Argosban nem volt víz, Poseidon megmentette egy szatírtól, majd ő tette magáévá, és ezért cserébe felfedte számára Lerna maga fakasztotta forrásait (Apd. 2. 1. 4). A szövegben Amymone a tristis, azaz „szomorú” jelzőt kapja. Ez talán megbecstelenítésének elkerülhetetlenségét fejezi ki. Neve viszont a „feddhetetlen” jelentésű görög szóból származik, ezért némelyek Hypermnéstrával, a férjét egyedüliként meg nem ölő Danaidával azonosítják. A férjét megkímélő és forrást találó Danaida az apját megmentő és az argosiaknak forrást mutató Hypsipylével állítható párhuzamba, aki kétségtelenül szintén szomorú a rábízott gyermek, Opheltes halála miatt.

Amymonét a kis Herculesszel büszkélkedő anyja, Alcmena követi. Ezek alapján tehát a kis Hercules is része volt az ábrázolásnak. A hősnek ettől a képmásától nyilvánvalóan nem féltek az argosiak. Kétszeres jelenléte hangsúlyozhatja a hőssé válás fontosságát, utalhat a már többször említett megkettőződésre, és mivel most anyjával együtt van jelen, eszünkbe juttathatja a Thebaisban egyébként háttérbe szoruló nők szerepét az eposz cselekményének alakításában.

A szobrok menetében az utolsó, név szerint említett ős Danaus, ugyanúgy, mint az Adrastus palotájában látható ősszobrok leírásakor. Ahogy az ott is említett és most is leírt szereplők némelyikének esetében, az ő ábrázolása is kiegészül a hozzá kapcsolódó történet egy további szereplőjével: testvérével, Aegyptusszal. Ő szelídebb arccal látható, míg Danaus arcáról leolvasható a következő éjszakára előkészített gaztett, azaz a Danaida lányok férjgyilkossága. Danaust, mint az argosi királyszobrok leírásánál, most is párhuzamba lehet állítani Adrastussal, de az egyet nem értő testvérek ellenséges szövetségkötésének képe most

inkább Eteocles és Polynices viszálykodását idézi. Ezt az összefüggést nyomatékosítja valamelyest, hogy mikor Tisiphone arra buzdítja testvérét, Megaerát, hogy ébressze fel Polynicesben a testvérpárbaj vágyát, az ő beszédében is előfordulnak a mostani ekphrasisban a Danaus és Aegyptus szövetségkötésre vonatkozó discors és inimicus melléknevek (Theb.

11, 100; 11, 112).

A leírás az argosi királyszobrokéhoz nagyon hasonlóan fejeződik be: az elbeszélő megjegyzi, hogy a felsoroltakon kívül még „ezer” (mille) másik képmást is vittek a menetben.

Azaz az egész ekphrasis olyan egy kicsit, mintha az Adrastus palotájában lévő ősszobrok leírásának kibővített változata lenne, ezért többnyire az ottanihoz hasonló asszociációkat ébreszt az olvasóban.

A leírás után az elbeszélő megjegyzi, hogy a férfiak kigyönyörködték magukat (halványan utalva ezzel ismét a szobrok szépségére, hiszen gyönyörködni csak szép szobrokban lehet), majd a virtus mindegyiküket saját feladatára, pontosabban jutalmához (praemia) szólította, ami alatt nyilván a most következő nemeai játékokon szerzett jutalmakat kell érteni. Ezzel a mondattal tehát egymás mellé, illetve egymással szembe kerül a két egymással ellentétes fogalom a virtus és a voluptas.