Az utolsó alfejezetben röviden elemezzük az egymással rivalizáló két firenzei fordító, Alessandro Braccesi és Alamanno Donati fordítói előszavait, amelye-ket a két humanista a Medici-család két tagjának címzett. Alessandro Braccesi dedikációja az ifjú Lorenzo di Pierfrancesco de’Medicinek szólt, míg Alamanno Donati magát az il Magnifico melléknéven ismert Lorenzo de’ Medicit szólítot-ta meg, aki az ifjú Lorenzo nagybátyja volt.144 A két fordító vitája az előszavak-ban arról folyt, hogy mi a „hűséges fordító” (fedele interprete) feladata, milyen változtatásokat hajthat végre egy fordító a lefordított szövegen, s ez milyen esetleges következményekkel jár a fordítás szerzőségére nézve.
Amint a fentiekben láttuk, a két fordító latin forrása lényeges pontokon kü-lönbözött egymástól, az azonban közös volt bennük, hogy mindkettő tartal-mazta a Piccolominitől Kaspar Schlicknek és Mariano Sozzininak írt leveleket, amelyek a történet értelmezési keretéül szolgáltak a szerzői szándék szerint.
A két firenzei nyílt vitája e szempont körül alakult ki. Alessandro Braccesi a Historia de duobus amantibus integráns részének tekintette ezeket a leveleket, s azokat saját fordításában kis változtatásokkal szerepeltette is.145 Alamanno Donati azonban anélkül kihagyta a két levelet saját fordításából, hogy erre bármilyen utalást tett volna előszavában. Az első szempont alapján tehát Ales-sandro Braccesi tűnik a hűségesebb fordítónak.
Úgy vélem, Alessandro Braccesi jól ismerte francesco Petrarcának azokat a leveleit (Seniles XVII 1‒4) amelyekben világossá akarta tenni, hogy milyen okokból és milyen elvek alapján fordította le Giovanni Boccaccio Griselda-történetét (Decameron X, 10) latinra, s egyben kérte Boccaccio „jóváhagyását” a fordításban végrehajtott változtatásokhoz:
Ita tamen, ne Horatianum illud Poetice artis obliviscerer: ’nec verbum verbo curabis reddere fidus interpres’, historiam tuam meis verbis explicui, immo alicubi aut paucis in ipsa narratione mutatis verbis aut additis; quod te non ferente modo sed favente fieri credidi.146
143 ezekről a kérdésekről a magyar Pataki Névtelen fordítása kapcsán még lesz szó. Ott be fogom mutatni, hogy a magyar forrásául szolgáló Piccolomini-szövegváltozat, és az, ame-lyikből latinul a fanchali jób-kódex szövegében idéznek, két rokon, mégis jól elkülöníthető variáns. Bázel 1554 vs. egy Epistole familiares példány szövege.
144 Modern kiadása egyik szövegnek sincs.
145 Viti, „I volgarizzamenti…”, 51, 9. j.
146 „De, hogy ne cselekedjek ellentétesen a horatiusi tanítással az Ars poeticából: »ne szóról szóra
3. fejezet
tekintve, hogy a latin nyelvű novella műfajának fejlődése Petrarcától Piccolo-miniig éppen toscanában s jórészt firenzében játszódott le,147 Braccesi való-színűleg tisztában volt ennek a folyamatnak a certamen-jellegével. A fejlődési folyamat mindig az előző szerzők utánzásával és valamilyen szempontú meg-haladásával is járt, s véleményem szerint Braccesi maga is bekapcsolódott ebbe a költői versenybe, magával Piccolominivel is versengve akkor, amikor az ő szövegét fordította latinról olaszra. eneas Silvius Piccolomini szerelmi törté-nete a végsőkig fokozta, s tulajdonképpen ki is merítette a „szerelem és halál”
tematikáját azáltal, hogy egyetlen szerelmespár két tagjaként állította egymás-sal szembe két versengő értékrend – a régi, lovagi és nagylelkű, valamint a modern egocentrikus és „politikus” szerelemfelfogás – képviselőjét a meghaló Lucretiában és a túlélő eurialusban. Alessandro Braccesi túllépett a szerelem és halál tematikáján az által, hogy magát a halál motívumát is kiiktatta a tör-ténetből, s szerencsés házasságra juttatta a két szerelmest, tudván tudva, hogy ezzel a változtatással jelentősen túllépett a „hűséges fordító” hatáskörén. A Lo-renzo di Pierfrancesco de’ Medicinek írt előszavában Braccesi nyíltan bevallot-ta, hogy átalakította az eredeti Piccolomini-történet üzenetét: „Bene è vero che io non observato l’offitio di fedele traductore […] ho inserto contraria materia per continuare tucto il processo della historia con cose piacevoli et iocunde.”148 Ahogyan azt már Paolo Viti és őt követve Mariarosa Masoero is megjegyezte, ezek a szavak értelmezhetők úgy, mint az Alamanno Donati „vádjaira” meg-fogalmazott válasz Braccesi részéről. Donati szerint ugyanis a szerzői szán-dék megváltoztatása a történet átírásával „felér egy szentségtöréssel”. Vélemé-nyem szerint, amellyel csupán kiegészítem, nem tagadom a fenti értelmezést, Braccesi szavai Petrarcának a fentebb idézett soraira is visszautalnak, s némi-leg azok ellenében is mentegetőzik. Csaknem egy évszázaddal korábban Pet-rarca mint a Griselda történet fordítója ugyanis legitim eljárássá tette a fordítás során megváltoztatni mások nyelvét és szavait, de sohasem kért és (saját tekin-télyénél fogva) adott engedélyt ahhoz, hogy – némileg anakronisztikus kifeje-zéssel élve – megsértse más humanisták szellemi tulajdonát, úgymond áthágja a copyrightot. Alessandro Braccesi azonban, aki nemcsak olaszra fordított egy másik humanista által latinul írt történetet, de teljesen megváltoztatta annak üzenetét is, olyasmit tett, amely ellenkezett ugyan a francesco Petrarca által
fordíts egyszerű fordítóként«, a te történetedet saját szavaimmal ültettem át, és néhány helyen kissé más vagy új szavakat tettem bele, amit te, meg voltam győződve róla, nem fogsz bánni, hanem majd egyetértesz vele.” francesco Petrarca, De insigni obedienti et fide uxoria: Il codice Riccardiano 991, a cura di Gabriella Albanese (Alessandria: edizioni dell’Orso, 1998), 7.
147 ennek a folyamatnak a bemutatásához lásd: Gabriella Albanese, „Da Petrarca a Piccolo-mini: codificazione della novella umanistica”, in Favole, parabole, istorie…, 257–308.
148 „teljesen igaz az, hogy én nem voltam tekintettel a hűséges fordító feladatára […] ellentétes értelmű anyagot illesztettem bele, hogy a történet folyamát tetszetős és nyájas dolgokkal folytathassam.”
A mediterrán szövegváltozatok
megalapozott hagyománnyal, hozzájárult viszont a novella mint irodalmi mű-faj fejlődéséhez, éppen a fent említett költői versengés szellemében.
A másik firenzei fordító, Alamanno Donati véleményem szerint szintén is-merte Petrarca fent idézett sorait, s úgy tűnik, tudatosan követte is őket, ami-kor a Lorenzo de’ Medicinek írt előszavában arról beszélt, hogy „helyesen lát-tuk el a hűséges fordító feladatát […] mindig érintetlenül meghagyva a szerzői értelmet.” ezen felül Alamanno Donati, annak ellenére, hogy olasz nyelvre fordított, munkáját tudós közönségnek szánta, amelynek két legfontosabb kép-viselője Lorenzo il Magnifico – maga is elismert költő – s a filozófus mester Marsilio ficino voltak.
Alessandro Braccesi azonban úgy tűnik, egy sokkal szélesebb olvasóközön-ség meghódítására törekedett, tulajdonképpen számítva mindazokra, akiknek valaha dolga volt, van, vagy lesz a szerelemmel, s küzdöttek ennek hatásaival.
Az ifjú Lorenzo di Pierfrancesco de’ Medici, a dedikáció címzettje tehát tulaj-donképpen Itália teljes olvasóközönségének a képviselőjévé válik.149
Mindkét fordító egyetért abban, hogy a történet kimenetelének megváltoz-tatása egyenlő egy új mű létrehozásával, s míg erre a lépésre Alamanno Donati – előszava tanúsága szerint – semmiképpen nem vetemedne, addig Alessandro Braccesi előszava végén már úgy beszél fordításáról, mint egy új, önálló alko-tásról „traductione et compositione per mio sollazo”,150 míg Piccolomini mun-káját mint „la latina originale”151 emlegeti.
Úgy vélem, azzal, hogy Alessandro Braccesi radikálisan megváltoztatta a tragikus szerelmi történet végét happy endre, a népmesei világ hőseihez is kö-zelítette eurialust és Lucretiát, akik a különféle próbák után elnyerik méltó jutalmukat, szerelmük beteljesedését. Braccesi véleményem szerint a kortárs populáris irodalom, az ún. cantare novellistico műfaja felé is tett egy gesztust azzal, hogy néhány, eredetileg Daloskönyvébe készült szonettet és madrigált illesztett a történetbe, nála ugyanis a két főszereplő gyakorlatilag a mű minden fontos pontján dalra fakad, vagy az élmények hatására versben szólal meg.
A cantare novellistico műfaja ún. ottava rimában írt verses elbeszéléseket takar, amelyek részben hasonlíthatóak a magyar széphistóriákhoz, hiszen tanulsá-gos, sokszor a szerelmi tematikát előtérbe helyező történetek, s amelyek Boc-caccio novelláitól a lovagregények világán át a keleti mesegyűjtemények anya-gáig sokféle forrásból merítkeznek. Braccesi verses betétjei eurialus és Lucretia történetében szerintem tehát ismét a szélesebb olvasóközönség megszólítását célozták. Akárhogyan van is, Alessandro Braccesi számítása bevált, hiszen az ő olasz fordítása vált az eurialus és Lucretia-történet legnépszerűbb változatává Itáliában, kimagaslóan több kiadást megérve, mint Alamanno Donati, illetve
149 Viti, „I volgarizzamenti…”, 61.
150 „saját tetszésemből írt fordítás és kompozíció”.
151 „a latin eredeti”.
3. fejezet
Giovanni Paolo Verniglione feldolgozásai, amelyeket csak egy-egy alkalommal nyomtattak ki. Braccesi munkája tehát azoknak a kis méretű, füzetben árult népszerű történeteknek a sokaságához csatlakozott, amelyeket részben a ren-delkezésre álló illusztrációk szűkössége miatt, részben reklám céloktól vezér-elve a nyomdászok sokszor azonos címlappal is adtak ki. Alessandro Braccesi művét 1495 körül firenzében Piero Pacini jelentette meg olyan illusztrált cím-lappal, amelyet később felhasználtak az Uberto e Philomena, tracta d’amore című szerelmi történet kiadásához is.152 Néhány évvel később, 1500-ban pedig Ales-sandro Pellizono Milánóban adta ki Braccesi művét egy öt figurát (a vak Ámor, eurialus, egy kiskutya, Lucretia és egy nyulacska) ábrázoló címlappal, amelyet azután két másik szerelmi história, a Libro nuovo delo inamoramento de Galvano és az Apollonio di Tiro kiadásainál is felhasználtak.153
A Piccolomini Historia leghűségesebb fordítójának, Alamanno Donatinak a munkája azonban, mint már említettem, szinte ismeretlen maradt. Az 1492-ben megjelent editio princeps után többé nem nyomtatták ki, aminek valószínűleg az is az oka, hogy szerzője ekkorra már évek óta halott volt, s nem tudta mun-káját személyes közbenjárással is népszerűsíteni. Alamanno Donati tehát, bár munkájával a hűséges fordító babérjaira tört, s elméleti szinten sikert is ara-tott, műve ismertsége szempontjából vereséget szenvedett Alessandro Braccesi
„belle infidéle” fordításával szemben.
Összegezve a fentieket, a következőket mondhatjuk: a hűséges fordító fel-adatairól szóló vitát, amelyet francesco Petrarca a Griselda történet fordításá-hoz írott kísérő levelei (vagy, ha úgy tetszik, előszava, s szerzői iránymutatása) indítottak meg, termékenyítőleg hatva egy sor itáliai humanista novellaírói tevékenységére, akik közül eneas Silvius Piccolomini kiemelkedett Historia de duobus amantibus című munkájával, a firenzei Alessandro Braccesi saját, immár toszkán népnyelven írott munkájával akart meghaladni, teljesen maga mögött hagyva az addig dominánsnak számító „szerelem és halál” tematikát.
Braccesinek ez a lépése a művészi hírnév szempontjából sikeresnek bizonyult, de természetesen nem jelentette azt, hogy a latin novella műfajának ezzel le-áldozott volna. Hiszen főként Boccaccio nyomán még jó nyolcvan-száz évig írtak/fordítottak és adtak ki latin nyelvű novellákat Itáliában, hogy a neolatin regény, amely már terjedelmében is a 19. század népszerű műfajának dimen-zióira emlékeztet, majd a 16-17. század fordulóján végül is megszülessen olyan művekkel, mint john Barclay Argenis című, politikai allegóriaként is
értelmez-152 A. Hyatt Mayor, Prints and People: a Social History of Printed Pictures (New York: The Met-ropolitan Museum of Arts, 1971), 159.
153 Vö. Ruth Mortimer, Harvard College Library: Department of Printing and Graphic Arts: Catalogue of Books and Manuscripts, Part 2: Italian 16. Century Books (Cambrid-ge, Massachusettes: The Belknap Press of Harvard University Press, 1964), 554, nr.
385. Az Apollonio di Tiro kiadás illusztrációját egyébként belső borítóján a már idézett, Szentmártoni Szabó Géza által szerkesztett Ámor, álom és mámor c. kötet is közli.
A mediterrán szövegváltozatok
hető „kalandregénye”. A két műfaj, vagyis a neolatin novella és a neolatin re-gény egymásra hatásának folyamata azonban még sok tisztázásra váró kérdést tartalmaz, s túlmutat az itt tárgyalt téma keretein.