Bernd Rechel, James Buchan, Martin McKee Bevezetés
Az egészségügyi dolgozók csoportja mint az egészségügyi ellátáshoz legnagyobb mértékben hozzájáruló szegmens, döntő jelentőségű a beruházások sikere szempontjából. A magas szintű egészségügyi ellátás biztosítása érdekében a kórházaknak és egyéb egészségügyi létesítményeknek megfelelő számú, jól képzett és motivált egészségügyi dolgozóra van szükségük (Dieleman és Hammeijer, 2006). Az egészségügyi beruházás-tervezésnek ennélfogva megfelelő hangsúlyt kell helyeznie az emberi erőforrások jövőbeli hozzáférhetőségére és kompetenciájára (Dechter, 2004).
Különösen ez a helyzet, ha figyelembe vesszük az ápolók és néhány más egészségügyi szakma hiányát, amellyel számos európai és egyéb ország egészségügyi rendszereinek szembe kell nézniük (International Council of Nurses, 2007b; Milisen és mtsai, 2006; WHO, 2006).
Az ápolók toborzásával és megtartásával kapcsolatos problémák egyik fő oka a rossz munkakörülmények. Ezeknek a körülményeknek a javítása jelentős befektetés lehet a munkaerő toborzása, megtartása és motiválása szempontjából.
Ez a fejezet megvizsgálja, hogyan hat a beruházás, az egészségügyi létesítmények megtervezése az egészségügyi ellátást végző munkaállományra. Ez sokkal kevésbé kutatott témakör, mint az építészeti tervezésnek a betegekre gyakorolt hatása (lásd 12. fejezet, Glanville & Nedin), ezért az ebben a fejezetben levont számos következtetés bizonyos mértékben kísérleti jellegű. Annyit azonban biztosan állíthatunk, hogy sok hagyományos tervezésű kórház negatívan hat a munkaerő-állomány toborzására, megtartására és teljesítményére. Az építészeti tervezés és kialakítás javítása viszont jobb munkakörülményeket és a munkavégzés nagyobb biztonságát eredményezheti, így lehetővé teszi a személyzet számára, hogy munkáját eredményesebben végezze.
Egészséges munkakörülmények
Az utóbbi években a munkakörülmények egészségügyi dolgozókra gyakorolt hatása egyre inkább a figyelem középpontjába került, minthogy felismerték, hogy ők azok az emberek, akik a legtöbb időt töltik az egészségügyi ellátó létesítményekben – ahhoz a 8,9 naphoz viszonyítva, ami a betegek átlagos kórházi tartózkodási ideje volt az akut kórházakban a WHO európai régiójában 2005-ben (WHO EURO, 2008). Az ápolók – az egészségügyi szakemberek legnagyobb csoportja – azok az egészségügyi dolgozók, akik eddig a legtöbb figyelmet kapták. Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa az ápolók 2007. évi nemzetközi napjának fő témájává a „Pozitív gyógyítási környezet” kérdéskörét nyilvánította, és számos országban egyre erősödik az a felismerés, hogy rossz az ápolók szakmai-munkahelyi környezete. Az egészséges munkakörülmények iránti egyre erősödő érdeklődést részben az egészségügyi ellátók közötti fokozott verseny is ösztönzi, de az újjászervezéshez kapcsolódó átalakítások állítólagos kedvezőtlen hatása is (Gunnarsdóttir és Rafferty, 2006). A kiváló teljesítményt támogató és az ápolók vonzására és megtartására alkalmas munkakörnyezetre kezdik a
„pozitív szakmai-munkahelyi környezet” megnevezést alkalmazni (International Council of
Nurses, 2007b). A pozitív szakmai-munkahelyi környezetnek az egészségügyi ellátás színvonalára, az egészségügyi dolgozók teljesítményére, a gyógyítási eredményekre és az innovációra gyakorolt jótékony hatása jól dokumentált. ”A biztonságos és egészséges munkafeltételek megteremtése az alkalmazottak számára az egyik legjobb befektetés, amely ebben az ágazatban lehetséges„ (Registered Nurses Association of Ontario, 2008), ami a termelékenység javulásában, a munkától való távolmaradás csökkenésében és a munkavállalók moráljának emelkedésében nyilvánul meg.
Az egyre erősödő tudatosság ellenére az orvosoknak, ápolóknak és egyéb egészségügyi dolgozóknak gyakran továbbra is egészségtelen környezetben és rossz foglalkoztatási viszonyok között kell dolgozniuk. Erre jellemző a nagyfokú munkaterhelés, a hosszú munkaidő, a kedvezőtlen munka-élet mérleg, a gyenge adminisztratív támogatás, az elégtelen javadalmazás, az alacsony szakmai státus, a nehezen kezelhető munkahelyi kapcsolatrendszer, a betegek részéről időnként elkövetett erőszakos cselekmények, a szakmai szerepek betöltésével kapcsolatos problémák és sokféle munkahelyi kockázat (Baumann és mtsai, 2001; International Council of Nurses, 2007a; International Council of Nurses, 2007b).
Ezek az egészségtelen környezeti viszonyok befolyásolhatják a dolgozók fizikai és pszichés egészségi állapotát is. Például az ápolók munkahelyi környezete gyakran rejt biológiai, vegyi, fizikai és pszichológiai veszélyeket, amelyeknek következtében az ápolók a munkahelyi kiégés, a stressz, a munkával összefüggő betegségek és sérülések, fertőző betegségek és a váz-izomrendszeri rendellenességek kockázatát kénytelenek elszenvedni (Registered Nurses’
Association of Ontario, 2008). Az Egyesült Államokban az egészségügyi ellátás dolgozói közül kerül ki a foglalkozással összefüggő, felnőtt korban fellépő asztma-előfordulások több mint 40%-a, ami a tisztítószereknek való kitettséghez kapcsolható (Rosenman, Reilly és Schill, 2003). Továbbá az ápolók abba a foglalkozási csoportba tartoznak, amelyben a legmagasabb a munkavégzéssel összefüggő váz-izomrendszeri sérülés az összes foglalkozási csoport közül (Gunnarsdóttir és Rafferty, 2006; International Council of Nurses, 2007b;
Nelson és mtsai, 2006). Körükben magasabb a munkahelyi hiányzás és a rokkantsági arányszám, mint szinte bármely más szakmában, ami jelentős költségeket ró az egészségügyi rendszerre és az egész társadalomra (Baumann és mtsai, 2001).
A beruházások szerepe
A rossz munkahelyi feltételek egy része, például a foglalkozási veszélyek és az ésszerűtlen munkaterhelés igen valószínű módon annak tulajdonítható, hogy a beruházások értékelése során ezek a kérdéskörök nem kaptak megfelelő figyelmet. Döntő különbség van ebből a szempontból az új létesítmények tervezése között, illetve a között, hogy hogyan szerelik fel ezeket a létesítményeket. Noha a felszerelési eszközöket az ebben a kérdésben illetékes nemzetközi szervezetek elismerték a személyi állomány egészségi állapotát befolyásoló tényezőjeként, mindeddig még nem terjesztették ki ezt a felismerést az épített környezetre.
Például az Ápolók Nemzetközi Tanácsa által kidolgozott Információs és Cselekvési Eszközrendszer, mely a pozitív szakmai-munkahelyi környezettel foglalkozik (International Council of Nurses, 2007b), elismeri a munkavégzéshez szükséges megfelelő berendezések és anyagok jelentőségét, de az épített környezetet nem veszi figyelembe. Hasonlóképpen kimaradt az épített környezet vizsgálata az Bejegyzett Ápolók Ontáriói Egyesülete által kidolgozott, az egészséges munkakörnyezetről szóló legjobb gyakorlatokra vonatkozó irányelvekből is (Registered Nurses’ Association of Ontario, 2008).
Eltérő irányú fejlődés bontakozik ki azonban egyre több, jelenleg kifejlődő „zöld” építési irányelvből, minthogy ezek nagy figyelmet fordítanak az egészségügyi dolgozók szükségleteire. Az Egyesült Királyságban az egyik ilyen eszköz az ASPECT (Személyzeti és Betegkörnyezet Mérőeszköz). Ez az eszköz nyolc jelentős teljesítményterület alapján vizsgálja, és értékeli az egészségügyi ellátás környezetét, ideértve a betegek és a személyi állomány vizuális környezetét; a személyzet és a betegek komfort szintjét; lehetőségeiket a környezetük szabályozására, például a megvilágítás szabályozását; a személyzetnek azt a lehetőségét, hogy magánéletet éljen és egyúttal teljesítse szakmai kötelességeit, például azáltal, hogy a betegek és a látogatók területeiről elkülönített helyeken pihenhessen (Guenther és Vittori, 2008). Hasonlóképpen, az Egészségügyi Ellátás Zöld Útmutatója, amelyet az Egyesült Államokban dolgoztak ki, plusz pontokkal jutalmazza, ha van a személyzet számára fenntartott pihenőterület, továbbá jutalmazza a jó akusztikai környezetet, előnyben részesíti a természetes megvilágítást és kilátást az ápolási egységekben dolgozó személyzet számára.
Úgy tűnik, hogy a ”zöld„ építési eszközök, az átfogó környezeti minőségre helyezett hangsúly révén jelentős kölcsönhatásban állnak munkahelyi kérdésekkel.
A berendezés hatása
A megfelelő berendezések és ellátmányok jelentősége általánosan ismert. A WHO például a 2006. évi Egészségügyi Világjelentésében megállapította, hogy ”függetlenül attól, mennyire motiváltak és szakképzettek az egészségügyi dolgozók, nem végezhetik jól a munkájukat olyan létesítményekben, amelyekben nincs tiszta víz, megfelelő világítás, fűtés, járművek, gyógyszerek, munkaeszközök és egyéb ellátmányok„ (WHO 2006). Például a volt Szovjetunió számos országában az egészségügyi ellátás nyújtásának ezek az alapvető feltételei még mindig nincsenek meg. Továbbá számos esetben alig történt beruházás az utóbbi évtizedekben, és sok létesítmény állapota leromlott (Afford és Lessof, 2006). De még Nyugat-Európában is gyakori, hogy a munkahelyi ergonómia helyzete, illetve a megfelelő és célszerű készletekkel való ellátás sok kívánnivalót hagy maga után. Az egészségügyi dolgozók munkakörnyezeti ergonómiája sokkal kevesebb figyelmet kapott a nagy bútorgyártó cégektől, mint az üzleti, irodai környezet, pedig az egészségügyben gyakoribb a munkahelyi sérülés, és a kórházi környezet erősen stresszkeltő természetű. Ritkán végeztek mindeddig átfogó felmérést az egészségügyi ellátáson belüli munkahelyekről; az ilyen felméréseknek ki kellene terjedniük mind a mentális, mind a fizikai munkahelyi kockázatoknak való kitettségre, valamint a gyógyítási eredményekre (Baumann és mtsai, 2001).
Jobb berendezéssel csökkenteni lehet a sérülések kockázatát, és minimálisra lehet szorítani azokat a veszélyeket, amelyeknek az egészségügyi dolgozók ki vannak téve. Nyilvánvaló példa erre a betegek mozgatására használt berendezések kérdése. Az ilyen berendezés a sérülés-megelőzési programokkal párosítva igen jelentős eredményeket képes elérni. Egy váz-izomrendszeri sérülések megelőzésére irányuló program, melyet az Egyesült Államokban hat ápolóotthonban valósítottak meg mechanikus emelőszerkezetek és a visszahelyezést segítő eszközök alkalmazásával, az „emelésmentesség” politikájának bevezetésével és a személyzetnek a lift használatára való kiképzésével, a személyzeti sérülések, a kártérítési költségek és a kieső munkanapok jelentős csökkenését eredményezte (Collins és mtsai, 2004).
A betegmozgatási feladatokkal járó sérülések megelőzését célzó, az Egyesült Államok 23 nagy kockázatú egységében végrehajtott program azt mutatta, hogy az ápoló személyzet az új berendezést a betegmozgatási tevékenység javítása tekintetében találta a legeredményesebbnek. A betegmozgató berendezés induló tőkeráfordítása mindössze 3,75 év alatt megtérült, ami a foglalkozási kártérítések és a kieső munkanapok csökkenésének tulajdonítható, miközben a munkával való elégedettség fokozódott (Nelson és mtsai, 2006).
Az ápolók számára különösen nagy a baleseti sérülés kockázata, amikor injekciós tűket használnak, ami a foglalkozás körében átvitt fertőző megbetegedések legnagyobb részéért felelős. Sterilizált tűk rendelkezésre állása, továbbá a fecskendők és tűk biztonságos elhelyezése nyilvánvaló példa arra, hogyan lehet megfelelő felszereléssel javítani az egészségügyi dolgozók munkakörülményeit,. Ma már biztonságosabb eszközök állnak rendelkezésre, beépített biztonsági jellemzőkkel, amelyek használat után eltávolítják, vagy megsemmisítik a tűket. A megfelelő védőfelszerelés biztosítása – beleértve a hintőpormentes latexkesztyűket vagy a latexre allergiás egészségügyi dolgozók számára latexmentes kesztyűket – tovább fokozza az egészségügyi ellátás dolgozóinak védettségét (Wilburn, 2005).
A higanyos hőmérők vagy vérnyomásmérők lecserélését, vagy elégetés helyett az egészségügyi hulladék megsemmisítésének biztonságosabb alternatíváira való áttérést tanácsolják az olyan szervezetek, mint a Kórházak Az Egészséges Környezetért, vagy A Károkozás Nélküli Egészségügyi Ellátásért, melyek további példák arra, hogyan lehet az egészségügyi dolgozók, a betegek, a látogatók és a szélesebb közösség környezetét javítani (Brody, 2008). A betegek, a személyzet és a látogatók továbbá számos levegőben terjedő (például az építőanyagokból vagy az építménybe bekerült anyagokból származó) vegyi anyagnak lehetnek kitéve, ideértve a rovarirtó, a plasztifikáló és tűzterjedés-gátló anyagokat (Guenther és Vittori, 2008). A fertőtlenítő és sterilizáló szerek szintén veszélyesek lehetnek az egészségügyi dolgozókra, akár közvetlen fizikai érintkezés, akár pedig a beltéri levegőszennyezés útján. A „zöldebb” tisztítószerek és a belső levegő minőségének javítása sokat tehet az egészségügyi dolgozók környezetének javításáért.
Néha egyszerű, csekély költséggel járó technikák, mint amilyen például a bútorzat átrendezése javíthatja az osztályos vagy kórtermi körülményeket, környezetet (Baldwin, 1985). Számos kórházban egyes felületek, például a mennyezetek vagy a padlózatok kemény anyagból készültek, és erősen visszaverik a hangot, ahelyett, hogy hangelnyelőként viselkednének (Ulrich, 2006). A kórházi zajok stresszt keltenek a személyzetben, és összefüggnek az emocionális kimerültséggel vagy kiégéssel, amelyről ápolók körében beszámoltak (Topf és Dillon, 1988). Az akusztikus környezet figyelembevétele az egészségügyi ellátás körülményei között most már teret nyer. Például a PVC-padlózatról a viaszmentes alternatívákra való áttérés javította az akusztikai viszonyokat (puhább alátétanyagok), és csökkentette az ápolók lábában kialakuló gyulladásos megbetegedések veszélyét (Guenther és Vittori, 2008). Ha csúszásgátló felületeket alkalmazunk, és kézmosó berendezéseket vagy alkoholos gélt tartalmazó kézi törölközőket helyezünk el eléggé szembetűnő helyekre a személyzet mozgásának útjában vagy munkaterületein és látóterükön belül, ez újabb egyszerű módja a környezet biztonságosabbá tételének (Ulrich, 2006).
Az építészeti tervezés hatása
Egyre kiterjedtebben kutatják építészeti nézőpontból, hogy az épített környezet miként járul hozzá a betegek gyógyulásához. A kórházépületek négy sajátosságát vizsgálták, melyekről hagyományosan úgy gondolják, hogy hozzájárulnak a gyógyító környezethez: természeti környezet, természetes megvilágítás, friss levegő és csend (Van den Berg, 2006). A gyógyító környezetet biztosító létesítményekre való törekvést néha mint ”bizonyítékokon alapuló tervezést„ írják le, olyan vállalkozásként, amelynek révén a legjobb rendelkezésre álló tervekre támaszkodó kórházakat és egyéb egészségügyi építményeket lehet megtervezni (Ulrich, 2006). Bár az utóbbi években egyre nagyobb figyelemben részesült az egészségügyi intézmények építészeti tervének a betegekre gyakorolt hatása (lásd 12. fejezet, by Glanville &
Nedin), a személyzetre gyakorolt hatásokat kevésbé vizsgálták, a látogatókra gyakorolt befolyás pedig teljesen figyelmen kívül maradt (PricewaterhouseCoopers LLP, 2004).
A kórházak építészeti tervezését gyakran a klinikai funkcionalitás szempontjai uralják az egészségügyi ellátás környezetminőségének rovására, figyelmen kívül hagyva a pozitív munkahelyi légkör jelentőségét (CABE, 2003). Az Egyesült Államokban ez nyomon követhető a ”betegközpontú„ ellátásnak a figyelem középpontjába kerüléséig, amely az 1990-es évek óta kezdi betölteni a főszerepet. Egy új paradigma, a ”kapcsolatközpontú ellátás„, amelyet Rachel Naomi Remen vezetett be, megkísérli a betegközpontúságról az ellátók és a betegek közötti kapcsolatra helyezni a hangsúlyt, ami jelentős különbség (Suchman, 2007).
Csakhogy a gyógyító környezet és az épülettervekben, valamint az anyagok kiválasztásában elért javulás nemcsak a gyógyítási eredményeket, hanem a személyzet toborzását és megtartását is érinti, éppannyira, mint a létesítmények operatív hatékonyságát és termelékenységét (Guenther és Vittori, 2008; Malkin, 2006). Kényszerítő erejű bizonyítékok állnak rendelkezésünkre arra nézve, hogy a kórháztervezés hagyományos megközelítése gyakran gyengíti a személyzet morálját és a munkaerő megtartásának lehetőségeit, és rontja az ellátás eredményességét. Másrészt viszont az építészeti tervezés javítása lehetővé teszi a személyzet számára, hogy eredményesebben, kevesebb feszültséggel végezze munkáját (Ulrich, 2006). Angliában, 2004-ben 265 ápolási igazgatóval és hat ápolói fókuszcsoporttal végeztek postai úton felmérést, és a válaszok szerint a vizsgálat legtöbb alanya egyetértett azzal, hogy a kórház építészeti kialakítása befolyásolja a munkahelyi teljesítményt, valamint a munkaerő-toborzás és -megtartás lehetőségeit (PricewaterhouseCoopers LLP, 2004).
Hasonlóképpen az NHS londoni személyi állományának körében végzett felmérés eredményei szerint – amikor egészségügyi dolgozókat arra kértek, hogy tegyenek javaslatot munkakörülményeik javítására – a ”magasabb fizetés„ csak a negyedik helyet kapta a kívánságlistán a ”nagyobb személyi állomány„, ”jobb munkafeltételek„ és ”jobb létesítmények„ mögött (Zurn, Dolea és Stilwell, 2005). Továbbra is nehéz azonban számszerűsíteni a fenntartható építészeti stratégiák szervezeti és egészségügyi hasznait, mint amilyen például a személyi állomány megbetegedésének és a munkahelyről való távolmaradásának csökkenése, a teljesítmény javulása (ha a műhibák csökkenésével mérjük), a kórházi fertőzések csökkenése, a személyi állomány toborzásának és megtartásának a javulása (Guenther és Vittori, 2008).
Elismerjük ugyan a számunkra hozzáférhető bizonyítékok korlátait, mégis számos olyan módot vázolhatunk fel, amelynek révén az egészségügyi létesítmények építészeti kialakítása hatást gyakorol a bennük dolgozó személyzetre. Elsőként említjük, hogy az egészségügyi létesítmények földrajzi helyzetének fontos következményei vannak az ápolók és az egyéb egészségi egészségügyi dolgozók toborzására nézve. Nagyon is gyakori, hogy a kórház nem a személyzet lakóhelyének közelében található. A menetrend szerinti közösségi közlekedés és a személyzeti parkolóhelyek megléte azok számára, akik autóval utaznak, valamint mindkettőnek a kórház főbejáratához való közelsége pozitív értelemben befolyásolja a személyzeti toborzási lehetőségeket (PricewaterhouseCoopers LLP, 2004). A fenntartható közlekedési formák figyelembevétele döntő jelentőségű az új létesítmények tervezése és elhelyezése szempontjából. Az egyesült államokbeli Coloradóban levő Boulder Community Hospital-ban a parkolóhelyek száma 25%-kal elmarad a városi követelményektől, továbbá vannak fenntartott parkolóhelyek, valamint kerékpártárolók, kerékpárutak, zuhanyozók és átöltözésre lehetőséget adó létesítmények, amelyek arra ösztönzik az alkalmazottakat, hogy kerékpáron vagy gyalogosan jöjjenek munkába, ezzel erősítve az ökológiai fenntarthatóságot, csökkentve a kórház CO2-hatását, és javítva az alkalmazottak egészségi állapotát (Guenther és
Vittori, 2008). A klímaváltozás összefüggésében fontos, hogy gondot fordítsunk arra a környezetre – és a látogatók, betegek, valamint a személyzet egészségi állapotára – gyakorolt hatásra, amely a gépkocsitól való függőség kultúrájából, a kertvárosok terpeszkedéséből és a kertvárosi környezetben épült kórházak gépkocsival történő megközelítéséből ered (Guenther és Vittori, 2008). A fenntartható építési stratégiák, mint például a CO2-semlegesség, a zérus hulladék elérésére való törekvés, valamint az élő szervezetekben felhalmozódni képes tartós mérgező szerek (PBT) kiküszöbölése egyidejűleg javára válik a betegeknek, a személyzetnek és a helyi közösségeknek, miközben a kórház is megfelel a „a környezettudatos intézmény”
elvárásának (Guenther és Vittori, 2008). Az építési stratégiáknak figyelembe kell venniük az egészségügyi építmények egyéb irányokba gyakorolt hatásait is, például azt, hogy milyen távolságra kell az építőanyagokat szállítani, vagy éppen a foglalkozás-egészségügyi hatások a termelőiparban (Guenther & Vittori 2008).
Betegek, látogatók és személyzet valamennyien ugyanannak a kórházi környezetnek a részei.
Sok olyan tényező, amely befolyásolja a betegek tapasztalatait, a kórházi dolgozókra is hatást gyakorol, mint például a közvetlen környezet szabályozásának lehetősége a szellőztetés révén, vagy a természetes megvilágítás lehetősége (PricewaterhouseCoopers LLP, 2004). Egy ápoló megjegyezte egy Angliában tartott fókuszcsoportos interjún: ”Az ember jobban érzi magát, ha kellemes környezetben dolgozhat, szép kilátással, megfelelő természetes fényben, és megvan az a lehetősége, hogy kinyissa az ablakot, és friss levegőt engedjen be.”
(PricewaterhouseCoopers LLP, 2004). A CABE vizsgálat is elismerte a kórházról a közösségben kialakult imázs jelentőségét mint toborzási tényezőét.
Számos tervezési intézkedés hasznos a betegek, a személyzet és a környezet szempontjából.
Az egészségügyi létesítményekben a fény minőségének és mennyiségének döntő hatása van a betegekre, a gyógyító személyzetre, a karbantartókra és a látogatókra (Horton, 1997). Vannak az egészségügyi szektoron kívülről származó bizonyítékok a tekintetben, hogy a természetes napfény bejutása a munkahelyre közvetlenül hat a munkával való elégedettségre, a munkahelyen való megmaradási hajlandóságra és az általános jól-létre (Leather és mtsai,1998). Egy törökországi egyetemi kórházban lefolytatott, 141 ápolóra kiterjedő vizsgálat megállapította, hogy a természetes fénynek való kitettség kevesebb feszültséget és a munkával való nagyobb fokú elégedettséget eredményezett (Alimoglu és Donmez, 2005). A természetes megvilágítás javítja az energiahatékonyságot, a gyógyulási eredményeket és a személyzet munkájának eredményességét (Guenther és Vittori 2008). Míg a természetes megvilágításnak a gyógyulási eredményekre gyakorolt pozitív hatásait megbízhatóan megállapították, különösen Észak-Amerikában, ahol a foglalkozás-egészségügyi jogszabályok nem írják elő a természetes megvilágítást, és ahol a széles beépítésű épületekben (deep-floor plates and buildings) számos egészségügyi dolgozó egész munkanapját mesterséges megvilágítású terekben tölti. Ez elsősorban azokra vonatkozik, akik a kórházak diagnosztikai és kezelési tömbjeiben dolgoznak (Pradinuk, 2008). A természetes megvilágítás fokozása növelheti az induló beruházási költségeket, de hosszú távon termelékenység-növekedést eredményezhet, ami az egészségügyi ellátás színvonalának javulásában, a személyzet könnyebb toborzásában és megtartásában nyilvánul meg (Pradinuk, 2008).
A helyes építészeti tervezés a gyógyszerelési tévedések csökkentésében is segíthet. A hibák száma gyors ütemben csökken, ha a munkafolyamatok megszakítását vagy a dolgozók figyelmének elterelését csökkentjük, vagy kiküszöböljük. Továbbá az adagolási tévedések csökkenthetők az által, hogy biztosítjuk a munkafelületek megfelelő megvilágítását.
Elkülönített helyek kialakítása a feladathoz igazítható megvilágítással szintén csökkentheti az adagolási hibákat (Ulrich, 2006). Általánosabban, a jó minőségű személyzeti környezet
pozitívan hat a betegellátásra (CABE, 2003). A széles beépítésű építményekhez (deep-plan buildings) – amelyekben nagyobb az ablaktalan helyiségek számaránya – rosszabb gyógyulási eredmények kapcsolódnak (Ulrich, 2006).
A tervezésbeli innovációk csökkentik a kórházi fertőzések, az orvosi tévedések, a betegeknél bekövetkező elesések számát; a fekvőbetegek gyógyszer-felhasználását; növeli az ellátók termelékenységét; csökkenti a vízszintes és függőleges utazási időt és betegszállítást;
csökkenti az energiafogyasztást; végül csökkenti a későbbi átrendezési költségeiket (Guenther
csökkenti az energiafogyasztást; végül csökkenti a későbbi átrendezési költségeiket (Guenther