Bercsényi táborából Beretzky Egernek vette útját és minden nagyobb kaland és baj nélkül odaért. A fejedelem ott tartózkodott.
Nem kisérlem meg leírni a nagy Rákóczi ritkaszép, délceg, fejedelmi alakját és lelkének századról századra egyre növekvő, gigantikus nagyságát. Hiszen ő ott áll és ott tündöklik a magyarok történelmének lapjain és legendás nymbustól kö-rülglóriázva él a magyarok szivében.
Október közepe után, egy borús napon a fejedelem haditanácsot tartott néhány főtisztjével s amikor ezek eltávoztak: jelentették neki, hogy egy staféta érkezett az érsekujvári várból és kihallgatást kér.
Azonnal fogadta a stafétát, a mi kurucunkat, Beretzkyt s ez átadta neki Ber-thóty várparancsnok lepecsételt levelét.
A fejedelem felbontotta és átfutotta a jelentést, amely nagyon kedvére való volt. Mert Berthóty azt jelentette, hogy a várőrség vitézül kiállotta és visszaver-te a szepvisszaver-tember 22-étől október 12-ig tartott nagyon heves ostromot és hogy Heister gőgjében megalázva és szégyenletes kudarccal vonult el a vár falai alól Pálffy tábornaggyal együtt s hogy a várőrség törhetetlen hűséggel áll a fejedelem mellett és kész a várat az utolsó csepp véréig védelmezni.
Azután átvette a staféta igazolványát és azt figyelmesen elolvasta.
– Beretzky Pál! – Ugyan hol is hallottam a nevedet? – Csak nem te vagy az, aki a labancokat lóvá tetted? és Brenndorf kapitányt elfogtad? – kérdezte kiván-csian a fejedelem és jobban szemügyre vette az előtte álló strázsamestert.
– Igenis nagyságos fejedelem! én vagyok az, – felelte Pál.
– És hogyan kerültél te az érsekujvári várba?
Erre Pál elmondotta, hogy Ocskay ezredében szolgált. Ott volt Pereszlénynél s amikor az eladta magát és ezredét: többedmagával keresztültörte magát a csá-szári seregen. Eközben meg is sebesült s amikor meggyógyult: az érsekujvári várba menekült és ott szolgált az ostrom alatt. Most nem tartozik semmi ezred-hez és Bottyán tábornok úr ezredébe akar belépni.
– Sietős oda az utad? – kérdezte a fejedelem.
S amikor Pál azt felelte, hogy nem sietős: azt parancsolta neki, hogy egy ideig maradjon Egerben és elbocsájtotta. A szolgálatot tevő tisztnek pedig
megparan-XVII. FEJEZET
csolta, hogy az ujvári stafétát szállásolják el és hogy a tiszti étkezőben kapjon el-látást.
Mikor Beretzky belépett a tiszti étkezőbe, már tudták róla, hogy az érsekujvári várból jött és hogy ő az a fenegyerek, aki lóvá tette a labanc csapatot és elfogta Brenndorf kapitányt.
A kurucok között bajtársi szellem uralkodott és az ismerkedés könnyen ment, különösen neki, akinek híre volt és aki kitüntette magát. Ebéd közben sok kér-dést intéztek Beretzkyhez a tisztek Ocskay árulásáról, az érsekujvári várról és az ő eseteiről. Ő mindezekre felelt és elmondotta, amit itt még nem tudtak, hogy egy barátja, Barkó Imre, hogyan fogta el a császári póstát Kamocsán egy héttel a vár ostroma előtt.
Kamocsa említésére fölfigyelt egy még alig pelyhedző bajszú fiatal alhadnagy s közbeszólt, hogy ez nagyon érdekli őt, mert ő Kamocsáról való és megmondotta a nevét, hogy ő Egyed István.
– Egyed István? – szólt meglepetve Beretzky és folytatta, – alhadnagy uram neked sok érdekeset tudnék mondani.
Egyed István, aki Rákóczi nemes testőrcsapatánál szolgált, alig várta az ebéd végét, magával vitte Beretzkyt a lakására és roppant kiváncsi volt, hogy Beretzky mit fog neki ujságolni.
És Beretzky csakugyan nagy és nagyon érdekes ujságokat mondott neki. Bar-kó Imre hőstettét, Boriska hősies segítségét, szerelmük hirtelen fellobbanását és kézfogójukat.
Elgondolhatjuk, hogy az alhadnagyot mindez rendkívül meglepte és érdekel-te, hiszen e történet az ő hugáról szólt. Mindezekről sokáig elbeszélgettek és a vé-gén egészen összebarátkoztak.
Beretzky megkérdezte, hogy mi van a fejedelem lovával, amelyről az ebédnél sokat beszéltek. És az alhadnagy elmondotta, hogy Telekessy István egri püspök egy szép ménlovat ajándékozott a fejedelemnek, de nem tudnak mit csinálni ezzel a szép állattal, mert nincs ember, aki belovagolja. Már hat ember is próbálkozott vele, mindannyian jó lovasok és egyik se tudta megtörni. Pedig a fejedelem már tíz aranyat is igért annak, aki belovagolja.
Másnap délután a fejedelem magához rendelte Beretzkyt és így szólt hozzá:
– Azért mondottam, hogy maradj itt egy ideig, mert ki akarlak kérdezni, hogy hogyan fogtad el azokat a labancokat és Brenndorf kapitányt? – de erről majd máskor. Most az jutott eszembe, hogy azt is hallottam, hogy te megsántítottad az Ocskay lovát. Értesz te a lovakhoz?
– Igenis nagyságos fejedelem! Három esztendeig egy nagy cirkusznál voltam és lovakat is idomítottam.
– No nézd, én egy szép lovat kaptam ajándékba az egri püspök úrtól és senki sem tudja nekem belovagolni. Vissza nem adhatom, se el nem ajándékozhatom, mert megbántanám a püspök urat. Tíz aranyat adok neked, ha megtöröd és belo-vagolod. Akarsz rá vállalkozni?
– Parancsára nagyságos fejedelem uram, – felelte Pál. – Hat nap mulva felül-het rá és használhatja.
– Olyan biztosra veszed? – kérdezte a fejedelem.
– Igenis nagyságos fejedelem uram. Minden lónak megvan a maga természe-te, vagy egyénisége. Ezt kell kiismerni s akkor azután lehet vele boldogulni.
– És miért kell neked ehhez hat egész nap? – kérdezte a fejedelem.
– Mert a lóval már többen próbálkoztak. Az már meg van rémülve és ki van forgatva a rendes természetéből. Méltóztasson csak rám hagyni és megparan-csolni, hogy olyan helyet adjanak a lónak és nekem, amilyenre szükségem van.
Azután beszállásolta magát a lóval egy nagy pajtába, amelynek széles és olyan magas kapuja volt, hogy nagy szénás szekerekkel lehetett bejárni rajta.
Minden nap megjártatta és hosszú pányván órahosszakig körbefuttatta a lo-vat. A többi idő legnagyobb részét pedig együtt töltötte a lóval a pajtában. Ez alatt a ló megszokta a hangját és tűrte, hogy kezelje őt.
A pajta előtt nagy térség volt, ahol a katonák gyakorlatozni szoktak. S ezen a térségen keresztül vezetett az országút Kerecsend felé.
A tisztek és a katonák kiváncsian lesték, hogy ugyan mire megy Beretzky ezzel a lóval. Különösen azt nem értették, hogy miért szállásolta el magát a pajtába? És amikor már három nap is elmult és semmi eredmény nem mutatkozott: többen, különösen azok, akik már próbálkoztak a lóval, nem minden káröröm nélkül mon-dogatták, hogy a híres Beretzky sem megy semmire azzal a lóval.
A negyedik napon a térségen egy kisebb lovascsapat gyakorlatozott. Ezek a katonák látták, hogy Beretzky kinyitja a pajtának mindkét kapuszárnyát. Mind-járt gondolták, hogy most valami történni fog s odafigyeltek.
Egyszerre csak a fekete ló, mint valami sárkány, megvadulva kiugrott a paj-tából, hátán a nyeregben Beretzkyvel. És mint a szélvész rohant el az országúton Kerecsend felé.
Beretzky szabadjára hagyta, arra ügyelt csak, hogy valami kőrakásnak, vagy szembe jövő szekérnek neki ne rohanjon. És a ló vágtatott keresztül a falun és to-vább, egész a szomszéd faluig. Pál hagyta vágtatni, de ügyelt arra is, hogy a ló ki ne fulladjon.
Egy órai vágtatás után szorosabbra fogta a gyeplőt, kormányozni kezdette a lovat, észrevétlenül lassította a vágtatást s egy kanyarodónál nagy körben visz-szafordította s ugyanazon az úton vágtatott vissza Eger felé.
A ló a vágtató lépésből észrevétlenül a gyors ügetőbe ment át és mire a mag-tár előtti térségre ért; gyönyörű ügető lépésben futott kényesen, könnyedén, mint egy sólyom madár. A fehér hab csak úgy szakadt róla, a sörénye, a nyaka, a szügye és mind a két oldala tele volt tajtékkal.
A térségen akkor már sokan verődtek össze. Roppant kiváncsian várták, hogy mi történt a lóval és Beretzkyvel?
Beretzky pedig nem állott meg a téren, hanem beügetett a városba az elé a pa-lota elé, amelyben a fejedelem lakott. Ott sétáltatta a lovat, amíg a fejedelmet fi-gyelmessé tették s amíg a fejedelem odament az ablakhoz. Ekkor Beretzky meg-táncoltatta a lovat, katonásan köszönt, visszafordult és belovagolt a pajtába.
Lenyergelte és azután sokáig jártatta a lovat, amíg az teljesen lecsillapult.
Az-után pedig gondosan lecsutakolta, megkefélte és szinte becézte a lovat. S közbe-közbe beszélt is hozzá.
– Te bolond sárkány te! Muszáj megtanulnod a regulát! Neked az a köteles-séged, hogy kezes, úri paripa légy. És hordozhatnál-e méltóbb lovast, mint nagy Rákóczi fejedelem ő nagyságát! Te bolond sárkány te!
A ló ugyan nem értette meg, hogy mit beszélnek hozzá, de azt megérezte, hogy ez az ember hatalmasabb, mint ő és türelmesen hagyta magát tisztogatni. S ami-kor már olyan tiszta, fényes volt, mint a tükör: ekami-kor Beretzky rövid kantárszáron újra kivezette és megjártatta a térségen. És a szép állat olyan kevélyen és kénye-sen lépkedett és tekintgetett körül, mintha csak azt mondotta volna: nézzetek meg engem, én ilyen vagyok!
A tiszti étkezőben nagy éljenzéssel fogadták Beretzkyt és gratuláltak neki. És kiváncsiskodtak, hogy hogyan, mivel babonázta meg azt a vad lovat? De ő nem igen magyarázhatta meg, mert a napos tiszt hozzálépett és közölte vele a paran-csot, hogy rögtön jelentkezzék a fejedelem ő nagyságánál.
A fejedelem nagyon megdicsérte Beretzkyt, átadatta neki a tíz darab aranyat és azt parancsolta neki, hogy a lovat kösse be az istállójába, hogy holnap ő lo-vagolni akar rajta.
– Holnap még nem lehet, – mondotta Beretzky. – Mert ez a ló most azt hiszi, hogy csak én birok vele, hogy csak nekem köteles engedelmeskedni. Ezt még ki kell verni a fejéből, hogy egészen kezes paripa legyen. Méltóztasson megparan-csolni, hogy az a hat katonája, akik próbálkoztak vele, mind ülje meg és lovagol-jon rajta. Majd én megmondom nekik, hogy hogyan kelt vele bánni. És méltóz-tasson megjegyezni, hogy a paripa neve Sárkány, ezt a nevét már tudja.
Három nap mulya a fejedelem csapatszemlét tartott. Akkor használta először ezt a lovát. És a szép, fekete mén olyan büszkén hordozta a fejedelmet, mintha csak megértette volna, amit Beretzky mondott neki, hogy méltóbb lovast úgy sem hordhatna.
Kedvenc paripája is lett ez a ló a fejedelemnek és Lengyelországba is magával vitte.
Beretzkyt a fiatalabb tisztek nagyon megkedvelték. Sokat mulattatta őket mó-káival és sok ügyes fogást mutatott nekik. Egyed István alhadnaggyal pedig any-nyira összebarátkozott, hogy mindkettőjüknek nehezére esett, amikor el kellett válniok. A fejedelemnek pedig annyira megtetszett az ügyes Beretzky, hogy azt kívánta, hogy maradjon nála és legyen az ő lovászlegénye. De Beretzky vissza-emlékezett a fogadalmára és Gábor barát tanácsára, megköszönte a fejedelem kegyességét s arra kérte, hogy bocsássa el őt.
A fejedelem nem akarta őt erőszakolni. Emlékül egy szép smaragdköves gyűrűt adott neki azzal, hogy ha majd mátkája lesz, adja oda annak és kegyesen elbo-csájtotta őt.
Pál nagyon megörült a szép gyűrűnek és odarejtette a Katkája levele mellé.
Másnap megkapta az igazolványát. Elbúcsúzott s elindult felkeresni Bottyán ge-nerális seregét és Ozoróvszkyt.