Milyen a bejárt fejlődési út?

A serdülőkori fejlődés modelljei a fejlődés mozgatórugója és a fejlődési folyamat célja tekintetében térnek el egymástól. Abban azonosak, hogy a serdülőkor a meghatározó változások, szintézisek, újra fogalmazások koraként írható le.

Az önbecsülés kialakulása, fejlődése szempontjából kétféle megközelítés alakult ki a 20. század elején. James azt hangsúlyozza, hogy az egyén aktív formálója saját énfeljlődésének.

Meglátásom szerint a siker és kudarc dinamikája mentén alakul ki az önbecsülés, amelyben az egyén aktív szerepet tölt be. Az önbecsülés speciális aspektusa egy adott helyzetre, általános aspektusa egy hosszabb időszak átlagára vonatkozik. A kettő között kapcsolat áll fenn, mely által kiegyensúlyozzák egymást. Mert lehetséges, hogy valaki bizonyos helyzetekben kudarcokat él át, azonban hosszabb távon visszanyeri önbecsülése egyensúlyát, sőt megerősíti azt. A siker megítélése relatív: mind célkitűzés, mind végeredmény tekintetében. Fontos, hogy az igényszint és a képességek reális egymáshoz hangolása révén a siker előre kiszámítható legyen, így az egyén önbecsülése nem sérül.²⁰⁴ Jamesnek az ember identitásával kapcsolatos kutatásai az ember elemző vizsgálatára irányulnak, és a tudatos és tudattalan komponensek működésére összpontosítanak. James az „észlelhető” énnel foglalkozik, mindazzal, amelyet a személy tapasztal a másokhoz való viszonyulásaiban. Ezek az énhez való viszonyulás melegsége, az intimitás, az önértékelés, és az önbecsülés. James az ember „működését” kívánta megérteni, s ehhez legfontosabb forrásként az egyén szubjektív megélését, tapasztalatát vette alapul.²⁰⁵ A szociális identitást messzemenően az egyén cselekvésének tartja, és az egyén felől vizsgálja azt. Meglátásom szerint az egyén önértékelése és a mások által az egyén felé érkező értékelő visszajelzések viszonyát, kölcsönhatását nem tisztázza kellőképpen.

George H. Mead az identitás szociális aspektusait kutatva az egyént nemcsak egyéni tapasztalati objektumnak tekinti, hanem az egyén fejlődését a szociális/társadalmi folyamatok kontextusában is szemléli. Objektív és reaktív én közötti különbségtételében vizsgálja a társas interakciók hatását az egyénre. Az éntudat kialakulásában, az interakciók során történő értelemalkotásban nagy jelentőséget tulajdonít a szimbolikus gondolkodásnak, különösen a nyelvnek. Az általa képviselt szimbolikus interakcionizmus alaptétele, hogy az identitás fejlődésének alapja az ember önreflexiós képessége, azaz, hogy mások szemével látjuk önmagunkat. Ennek fényében az önbecsülés kialakulásában az egyén passzív szerepet tölt be.

Leginkább másoktól „kapjuk” önbecsülésünket, mert a legnagyobb hatással az van ránk,

204 James: The principles of psychology, 295-297.

205 Throsten Waap: Gottebenbildlichkeit und Identität, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht Verlag, 2008, 100.

amelyet az interakciók során mások által tapasztalunk.²⁰⁶ Mead ezt a „fontos többiek reflektív ítélete”-ként nevezi meg. Az egyén igazából szociális tükör, aki csak reflektál a környezetéből érkező hatásokra.²⁰⁷

Mindkét megközelítés (James és Mead) szélsőséges, mert az egyén valóságának egyetlen aspektusára helyezi a hangsúlyt. A tapasztalatok szerint például roppant sikeres emberek is szenvednek attól, hogy (akár mások korábbi megbélyegzése miatt) önbecsülésükben hiányt éreznek. Az egyén nem pusztán passzív elszenvedője környezete visszajelzéseinek, hanem alakítója, elfogadója vagy épp elutasítója azoknak.

Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselméletében a freudi analitikus megközelítést érvényesíti. Az ember pszichoszexuális fejlődését veszi alapul, mely meghatározza az egyén fejlődésének korszakait.²⁰⁸ Jameshez hasonlóan az egyén önmaga megélése, és az ahhoz kapcsolódó érzései („önmagának érzete”) a mérvadók: ezek alapján határozható meg, ki hol tart a fejlődésben, mit él meg ennek során.²⁰⁹ Érdekes módon tesz különbséget (nem mindig következetes módon) az „identitás” és az „én - identitás” fogalma között. Előbbin az egyénnek a társadalmi folyamatokban betöltött aktuális szociális helyzetét érti, utóbbin az egyén érzését, egyéni megélését (leginkább belső egységet és kontinuitást).²¹⁰

Az ez alapján felállított fejlődésmodell folyamatos kontinuitásként tekint az egyén fejlődésére, amelyben például egy „megharcolt” pszichoszociális krízis, mint siker automatikusan megerősödő, stabilabb önbecsülést kellene, hogy eredményezzen. Ha valaki esetleg nem tud megbirkózni az életkora szerint épp aktuális krízissel, akkor ez negatívan hathat az önbecsülésére. Habár az életkori felosztás változásai miatt sokan túlhaladottnak tartják Erikson fejlődési modelljét²¹¹, az alapvető normatív válságok, illetve az azokkal való

206 Uo., 102-108.

207 Johnson: Önbecsülés, 18.

208 E.H. Erikson: Gyermekkor és társadalom, Budapest, Osiris Kiadó, 2002, 49.

209 Waap: Gottebenbildlichkeit, 109.

210 E.H. Erikson: Identity and the life cycle, New York, International Universities Press, 1959, 103-107.

211 Erikson modelljének 8 szakasza következő (Erik H. Erikson: Az emberi fejlődés nyolc szakasza, in Kulcsár Zsuzsanna: Személyiségelméletek, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2001, 127-138.)

A témánk szempontjából fontos szakaszokat emelem ki a modellből (a siker és kudarc dinamika meghatározó szerepe a kisiskoláskorban, serdülőkori identitásfejlődés, ifjúkori intimitás-izoláció krízise).

A teljesítmény vagy kisebbrendűség szakasza (4.) 6-11 éves kor közé, a kisiskoláskorra tehető. A gyermek iskolába kerül, leválik egyre inkább a családjától. A játék helyett tanul, mely kapcsán értékelő visszajelzéseket kap. Mivel az iskola teljesítménycentrikus, elkerülhetetlenül megjelenik a kortársak közötti versengés. A gyermek énképe az iskolai teljesítménytől függ. A szülői, rokoni elismerés, a barátok választása is a megfelelő teljesítményhez kötött. A kudarc által a kisebbrendűségérzés lesz úrrá a gyermeken. Előfordul, hogy egy pótcselekvésben kompenzálja iskolai sikertelenségeit.

Az identitás vagy szerepdiffúzió stádiuma (5.) az ember identitás keresésének igen fontos szakasza, 13-20 éves kor közé tehető. A serdülő keresi helyét a világban, miközben saját értékeit próbálja felfedezni, megérteni.

Az alapképességekből kibontakoznak a tehetségek, elkezd megerősödni a szerepekkel való azonosság. A gyermekkori azonosításokat integrálja a serdülő az identitásban, így alakítja ki saját identitását. Ha ez nem sikerül,

megküzdések sikeressége vagy épp sikertelensége nagyban kihathat az egyén fejlődésére.

Ebben időtálló Erikson elképzelése. A bizalom, az autonómia megalapozása, a kezdeményezés és a teljesítmény területén megélt sikerek, és a kudarcok egyaránt hatnak az önbecsülés fejlődésére. Ráadásul serdülőkorban a korábbi négy fejlődési szakasz krízisei ismétlődnek az identitás megszilárdulásának érdekében.²¹²

A serdülőkori identitásmegszilárdulás kulcsa az énazonosság megerősödése. Ez a stabilitás belső forrása. Az énazonosságban egy egységesülési folyamatnak lehetünk a tanúi, amely több a gyermekkori azonosulások összességénél. Az én azon felhalmozódott tapasztalata az összes azonosulást egységesíti: a libidó változásai révén kialakuló szexualitást, az adottságokból kifejlődő képességeket és a társas szerepekből adódó kapcsolati lehetőségeket.

Az énazonosság érzése az a megnövekedett bizonyosság, hogy „a múltban előkészített belső azonosság és folytonosság jól illeszkedik a mások számára való jelentésünk azonosságához és folytonosságához.”²¹³ A serdülőkor végére kialakuló és megerősödő identitás magában foglalja az egyén múltbeli kapcsolataiban szerepet játszó személyekkel való identifikációkat. Az identitás miközben megszilárdul, nem válik egy teljesen kész, kompakt rendszerré: az egyén élete végéig alakul, változik a különböző krízishelyzetek és a folyamatos identifikációk által.²¹⁴

Miközben Erikson az önértékelés kifejezést nem használja az emberi fejlődés leírásánál, mégis a fejlődés során a motivációs folyamatokban egyértelműen előtérbe kerül az ember önértéktörekvése, a többre törekvés, a környezet értékelése a fejlődéshez szükséges interakciók során.²¹⁵

Friedrich Schweitzer hangsúlyozza, hogy Erikson a fejlődési modelljében az emberre fejlődő lényként tekint, aki a teljesség és egységesség felé tart és koherenciára törekszik. Ennek a pluralizálódó, fragmentálódó világban különösen nagy jelentősége van. Ugyanakkor ma már

összezavarodik a serdülő fiatal, nem találja a helyét, énképe összetevőit nem éli meg kongruensnek, énideálja eltávolodik énképétől, s ez szerepzavart okoz.

Az intimitás vagy izoláció (6.) a 20-40 éves kor közötti időszakot öleli fel, az ifjúkor és a fiatal felnőttkor időszaka. A kihívás egyrészt az intimitás megismerése, megértése az intimitással való élés lehetőségének, formáinak megismerése, megértése. Ebben az életkorban fejezi be a fiatal a tanulmányait, kialakítja saját személyes életterét, baráti kapcsolatokat alakít ki. Ha mindez nem sikerül, az egyén izolálódik (elszigetelődik), fokozatosan leválik környezetéről, magányos lesz. Az elszigetelődés történhet látszólag sikeres, pozitív folyamatok eredményeként/részeként is (pl. munkahelyi sikerek kapcsán, munkába meneküléssel).

Erikson modelljében a fejlődés során minden korábban átélt szakasz hozzájárul a teljes személyiség kialakításához. A felmerülő konfliktusok a maguk kitüntetett szakaszában a legfontosabbak, de nem tűnnek el:

lappangva ott vannak az ember egész életében. Ez az epigenetikus elv, ami szerint a krízissel való találkozásunkkor magunkkal hozzuk a korábbi szakaszok minden fajta kimenetelét. Ha egy szakasz fő krízisét megoldjuk, ezzel egy időben megoldásokat találhatunk a későbbi válságokra is.

212 Erikson: Gyermekkor és társadalom, 259.

213 Uo., 251.

214 Erik H. Erikson: Identifikáció és identitás, in Huszár Tibor, Sükösdi Mihály (szerk.): Ifjúságszociológia, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1969, 71-72.

215 Kaminski: Selbstwertstreben, 273.

szem előtt kell tartanunk, hogy a posztmodern korban az identitásfejlődés az eriksoni életkormeghatározáson túlra tolódik ki, gyakran a 30-40. életévig. A posztmodern ember nyitott, folyamatosan változó identitással él, amelynek számos kihívása és korábban nem tapasztalt hatása van az egyénre és kapcsolataira. A nyitott identitás révén a plurális társadalomban kialakul plurális én, aminek részei közt azonban szükséges, hogy valamilyen koherencia álljon fenn.²¹⁶ Mindez az önértékelési folyamatokra, az önbecsülésre is hatással van.

Ha az identitás fejlődése, stabilizálódása elhúzódik, akkor az önbecsülés stabilitása, a reális önértékelés kialakulása egy hosszabb folyamat lesz.