A hitfejlődés és a szocializáció kölcsönhatása

IV.1.3.1. James Fowler modellje

A hit fejlődésének modelljei az ember egyedi fejlődésének, ontogenezisének más pszichológiai modelljeire (pl. Erikson modelljére) épülve keresték azokat a lépéseket, szakaszolásokat, amiben megragadható a fejlődés egy-egy fontos mozzanat. A vallási szocializáció kibontakozása leírható fejlődési folyamatként, mely a személyiség általános fejlődésének összefüggéseibe is beilleszthető. James Fowler hit fejlődésére vonatkozó fokozatai talán a legelterjedtebb modellt képviselik. Az 1981-ben megjelent „The stages of faith” című munkájában kifejtett fejlődési modelljében (melyet egyébként elég sok kritika ért) Fowler nem a vallásosság fejlődéséről, hanem hitről beszél. A hit az ő értelmezésében mélyebb, személyesebb, mint a vallásosság (a hitet magát egyébként univerzális fogalomként értelmezi:

nem a keresztyén hitet érti csupán alatta). A vallás fogalmával nem ragadható meg az embert belülről mozgató attitűdök, meggyőződések, motivációk összessége, melyek nemcsak tudást, élményt vagy hitvallást jelentenek, hanem belső meggyőződésként meghatározzák az egyén tetteit, egész sorsát is. A hitet az egész életet orientáló, célt, irányt adó sajátosságaként értelmezi. Ahhoz, hogy a hit fejlődését összhangban láthassuk az ember általános fejlődésével,

340 Fraas: Bildung und Menschenbild, 207-229.

341 Uo., 215-217.

megpróbálta az eriksoni fejlődés modellt alkalmazni a hit területére is. A hit fejlődése az ember életprogramjának része, mely elkíséri egész életútján. Ugyanakkor nem rendel konkrét életkorokat az egyes fejlődési fokozatokhoz, hiszen igen nagy eltérés van ezekben. Elméletét egy közel 600 fő bevonásával elvégzett vizsgálattal támasztotta alá. Ez alapján a következő fokozatokat különítette el.³⁴²

0. Differenciálatlan hit (csecsemőkor), 1. Intuitív – projektív hit (korai gyermekkor), 2. Mitikus – szó szerinti hit (iskolai évek),

3. Szintetikus (összegző) – konvencionális hit (serdülőkor),

4. Individualizáló (egyénivé váló) – reflektív (gondolkodó) hit (fiatal felnőttkor), 5. Elkötelező (konjunktív) hit (középkorú és idősebb felnőttkor),

6. Univerzáló hit.

A témánk szempontjából fontos serdülőkor, ifjúkor sajátja ezek közül leginkább a szintetikus/konvencionális majd az individualizáló/reflektív hit. A konvencionális hit jellegzetessége, hogy kevésbé erős a személyes oldala, inkább másoktól átvett tartalmakat, mintákat hordoz. Az a fontos, hogy az egyén számára a referenciaszemélyek miben hisznek, mit képviselnek.³⁴³ Ez a hit nem feltétlen vezet felekezeti kötődéshez, közösséghez tartozáshoz, hiszen a konvencionalitás lehet, hogy épp szekuláris, agnosztikus tartalmakhoz kapcsolódik.

Az individualizáló/reflektív hit az autonóm, gondolkodó ember sajátja, aki mer és képes kritikát, egyéni reflexiókat, eltérő véleményeket megfogalmazni környezetével szemben. A saját vélemény megformálásának képessége erősség, de ha a vélemény túl radikális, akkor az hátráltatja a fejlődést.³⁴⁴

Fowler hitfejlődési fokozatai kapcsán Friedrich Schweitzer kiemeli, hogy Fowler modellje a hit érzelmi oldalát kevésbé veszi figyelembe, hangsúlyait a hit fejlődésében általánosságban a személyiség tudattalan motívumaira teszi.³⁴⁵ A megismerés túlzott hangsúlyt

342 James Fowler: Stages of Faith: The Psychology of Human Development and the Quest for Meaning, San Francisco, Harper & Row, 1981, 244.

343 Uo., 154.

344 Uo., 182.

345 Friedrich Schweitzer: Vallás és életút, Budapest, Kálvin Kiadó, 1999, 140-141.

kap a fowleri elméletben, a kognitív komponens pedig nem tisztázott, hogyan viszonyul a cselekvéshez, vagy a modellben lévő hitstruktúrák az egyes hittartalmakhoz.³⁴⁶

Kritikájában Schweitzer továbbá hangsúlyozza, hogy a fokozatosság, a vallás fejlődésének fokozatokba, szintekbe sorolása³⁴⁷ magában hordozza a fokozatos fejlődésbe vetett „hitnek” a mítoszát, mely a felvilágosodás korát idézi. A hit fejlődése egy sokkal több komponensű, összetett folyamat (például hatással vannak rá egyéni élettörténeti események vagy szocializációs körülmények is). Emellett a fejlődés iránya sem fogadható el teológiai szempontból: az ember hitének fejlődési iránya nem a tökéletessé válás. Ez vallási perfekcionizmushoz vezet, ami hosszú távon destruktívan hat a személyiségre. A gyermekkor fejlődési szakaszaira vonatkozóan fontos, hogy azokat ne a fejlett, teljes értékű felnőtt vallásosság fejletlen előfutárának tekintsük. A gyermekkor teljes önmagában is, nem a későbbi kiteljesedett, „tökéletes” felnőtt formák előképe.³⁴⁸ Az önbecsülés stabilitása sem az emberi tökéletesedés útján valósulhat meg, sokkal inkább a tökéletesen szerető és elfogadó Istennel való kapcsolatban megélt szeretet, elfogadás által. Ennek átélésére pedig az embernek életútja során folyamatosan lehetősége van. Az ontogenetikus szempontok abban lehetnek segítségünkre, hogy ha megfelelően határolnak körül egy konkrét életkort és valóban helyesen írják le annak működését, akkor megismerhető az a csatorna, ami leginkább segíti az Isten elfogadó szeretetéről szóló üzenet átadását. A vallási szocializáció számára ez az egész életen át tartó feladat, amelyet az adott életkorban adekvát formában kell elvégezni.³⁴⁹

A Fowler által felvázolt hitfejlődési út a vallási megismerés egy aspektusát adhatja a vallási szocializációs folyamatban. Magát a folyamatot azonban többdimenziósnak kell

346 Sharon Parks: James Fowlers Theorie der Glaubenentwicklung in der nordamerikanischen Diskussion – Eine Zusammenfassung der Haputkritikpunkte, in Karl Ernst Nipkow, Friedrich Schweitzer und James Fowler:

Glaubensentwicklung und Erziehung, Gütersloh, Gütersloher Verlagshaus Gerd Mohn, 1989, 97.

347 A fejlődés más aspektusait is fokozatokba sorolta például Piaget (a kognitív fejlődés) vagy Kohlberg (az erkölcsi fejlődés 6 lépése). L. Jean Piaget: Az egyéni értelem szocializálása, in Zrinszky László:

Szöveggyűjtemény a kommunikációelmélet tanulmányozásához, Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem, 1994, 18-22, valamint Lawrence Kohlberg: Die Psychologie der Moralentwicklung, Frankfurt am Main, Suhrkamp, 1996, 126-132.

348 Uo., 147-149.

349 Dr. Vekerdy Tamás az értékszocializációval kapcsolatban beszél arról, hogy a szocializációs folyamatban az érték átadása mindig egy személyes kapcsolaton keresztül történik. A személyes kapcsolódás minősége, kerete függ az adott életkortól: máshogy lehet kapcsolódni egy csecsemőhöz, mint például egy tinédzserhez. Az életkorok szerint változnak a gyermekek, fiatalok szükségletei, eredményes tanulási, szocializációs formái. Ezeket figyelembe véve kell történnie a személyes kapcsolódásnak, a kommunikációnak, melyben megvalósulhat az értékátadás. A serdülőkorú fiatalnak, mikor tulajdonképpen személyisége második születését éli meg, szüksége van a kortárs közösségre, ahol kipróbálhatja saját magát, illetve a korábban szocializációja során tanult értékeket, viselkedésmódokat. A kipróbálás során természetes, hogy némelyikkel szembefordul, elvet közülük többet.

Általában igaz, különösen is a serdülő korban, hogy direkt, didaktikus módon nem lehet értékekre szocializálni az egyént, sokkal inkább a személyes kapcsolatokkal, viselkedéssel, példával.

l.: Vekerdy Tamás: Az értékszocializáció néhány kérdése, in Mihály Ottó (szerk.): Iskola és pluralizmus, Budapest, Educatio, 1989, 133-138.

elképzelnünk. Pont a valláspedagógia feladata az, hogy egyben lássa egyén és társadalom kölcsönhatását, egyéni folyamatokat és intézményi feltételeket, az élettörténet legkülönbözőbb elemeit (pl. családi hatások, élettörténeti események).³⁵⁰

IV.1.3.2. Fritz Oser és Paul Gmünder koncepciója

A vallási szocializációs folyamat leírására Fowler modellje mellett meghatározóak Fritz Oser megállapításai. Paul Gmünderrel közös modellt dolgozott ki a vallási ítéletalkotás fejlődésére.³⁵¹ Azt állítja, hogy a vallási fejlődésnek nincs egy valóban mindent átfogó, integrált nagy elmélete, modellje, ami a kulturális közeget figyelembe venné és ami alkalmazható lenne az összes vallási kontextusra.³⁵² Különböző elméleti tradíciókat körvonalazhatunk csupán (pl.

pszichoanalitikus, szociális tanulás, kognitív fejlődés stb.), melyek különböző oldalról közelítik meg a szocializáció folyamatát. Vallási szocializációnak az a folyamat tekinthető, mely során egy adott kultúra (általában elsődleges ágensként a szülők által) arra buzdítja az egyént, hogy a kultúrában elfogadott, normatív hittartalmakat és magatartásmódokat fogadja el.³⁵³

Oser a vallásosság fejlődését az Istenhez fűződő szubjektív viszony alapján vizsgálja, melyet vallásos ítéletnek nevez. A vallásos ítéletek alkotását dilemmatörténetek segítségével vizsgálta és öt fokozatot különböztet meg:³⁵⁴

1. „Deus ex machina”, azaz Isten cselekszik, aktív, az ember csak reaktív a vele való kapcsolatban, leginkább elszenvedi, elviseli, amelyet Ő tesz.

2. „Do ut des”, azaz az ember aktívabb részese az Istennel való kapcsolatnak, lehet tenni azért, hogy Isten változtasson akár álláspontján, kérhető, lehet rá hatni. Amelyet adunk, teszünk, Isten annak fényében viszonyul hozzánk (általában csak pozitívan vagy negatívan).

3. Deizmus, azaz Isten és ember útjai „elválnak” egymástól, Isten nem szól bele az ember életébe, az ember sokszor kételkedik is Isten jóságában, aktivitásában. Az ember saját döntéseiért, tetteiért önmaga felelős. Nem vonhatja be Istent hibáiba, tévedéseibe sem, magának kell elhordoznia tetteinek következményeit.

350 Karl Ernst Nipkow, Friedrich Schweitzer, James Fowler: Einleitung, in Karl Ernst Nipkow, Friedrich Schweitzer und James Fowler: Glaubensentwicklung und Erziehung, Gütersloh, Gütersloher Verlagshaus Gerd Mohn, 1989, 11.

351 Fritz Oser, Paul Gmünder: Der Mensch – Stufen seiner religiösen Entwicklung, Gütersloh, Gütersloher Verlagshaus Gerd Mohn, 1992.

352 Fritz Oser, Karl Helmut Reich: Entwicklung und Religiosität, in Edgar Schmitz (hrsg): Religionspsychologie, Göttingen, Hogrefe Verlag für Psychology, 1992, 92-93.

353 Hood, Spilka, Hunsberger, Gorsuch: The psychology of religion, 73.

354 Oser, Reich: Entwicklung und Religiosität, 80-85.

4. Kölcsönösség és kapcsolódás, az apriori szakasz, azaz Isten elérhető az ember számára, de nem közvetlenül avatkozik bele az életébe, hanem lehetőségeket teremt a számára, amiben önmaga lehet, dönthet. Az ember kiteljesedik ebben a kapcsolatban, biztonságot és szabadságot is nyerve (egyfajta proaktivitásban). Isten létezésének ténye apriori, megismerés előtti, azaz feltételezhetően ott van minden konkrét tapasztalat előtte és mögötte is.

5. Szabadság és interaktív dinamika, azaz Isten és ember kapcsolatát egymás kölcsönös megértése, tiszteletben tartása jellemzi. A biztonságot és megerősítést már nem vallási rendszerek, egyházak, tradíciók adják, hanem az Istennel való személyes, kölcsönös kapcsolat, mely igazából a különböző megismerhető vallások, vallási formák felett áll.

A serdülőkorban, ifjúkorban leginkább a 2-3-4-es fokozat a jellemző.³⁵⁵ Egy adott életkorban, adott kontextusban élő fiatalok közt is különbség van abban, mely szinten vannak.

Ezért is hasznos egy adott osztály, hittancsoport alapos megismerése, hiszen más megismerési utakra, formákra van szüksége a különböző fázisban lévő fiataloknak.

A vallási szocializáció szempontjából fontos, hogy a vallásosságot nem lehet tisztán ontogenetikus fejlődési folyamatnak tekinteni. Wolf-Dietrich Bukow nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy a vallási ítéletalkotás képessége teljesen függetlenül fejlődjön az egyház valóságától. A vallási szocializáció színterein alakul, formálódik a vallásosság s annak egyes dimenziói (mint pl. a vallási ítéletalkotás): ezek nem valamilyen légüres térben, vagy az egyén belső valóságában formálódnak.³⁵⁶ A vallási fejlődésnél a szociokulturális miliővel mindenképpen számolni kell: a motivációk, képességek mindenképpen függenek az egyén szocializáltságától. Mondhatni Oser és Gmünder a vallási szocializáció kérdéseit teljességgel figyelmen kívül hagyják, holott a vallási ítéletalkotásnál használt gondolati sémák például szociális közvetítéssel épültek be az egyén kognitív rendszerébe, az ítéletalkotás maga is tanult viselkedés.³⁵⁷ Bukow kiemeli, hogy az ontogenetikus modellben leírt kezdeti fázisokban a gyermek fejlődésében milyen nagy jelentősége van a környezettel történő interakcióknak, a vallási szocializációnak. A keresztelő alkalmával például a rítus tudatos része a szülőket éri el és ők lesznek ennek a tapasztalatnak, tudásnak az átadói majd a gyermek számára. Az átadás pedig sokféleképpen történik: kognitív ismeretek, tapasztalatok átadásával, de a keresztelőnél tett fogadalom szerinti neveléssel, ami a mindennapok szintjén jelentkezik, sokszor teljesen

355 Uo., 84.

356 Wolf-Dietrich Bukow: Religiöse Sozialisation und Entwicklung des religiösen Urteils: Einige kritische Bemerkungen zur Theorie der religiösen Urteilsentwicklung aus der Perspektive der religiösen Sozialisation, in Anton A. Bucher, K. Helmut Reich (Hrsg.): Entwicklung von Religiosität, Freiburg, Schweiz, Universität Verlag, 1989, 65.

357 Uo., 68-69.

indirekt módon.³⁵⁸ Feladattá válik a vallási szocializáció a gyülekezet közösségének részéről, akik fogadalmat tesznek arra, hogy segítik a családot a gyermek hitbéli nevelésében.³⁵⁹

Összességében elmondható, hogy a vallási szocializáció olyan összetett folyamat, amely nem feltétlenül lineáris vagy egyforma intenzitású, mindig „előre” haladó az életút során.

Lehetnek benne törések, krízisek, különféle zavarok, amelyek megtörik, megállítják a fejlődést.³⁶⁰ Az önbecsülés stabilitása pont az ilyen nehézségek idején adhat stabilitást az egyénnek és segíthet a továbblépésben, az alkalmazkodásban,.