II. Az önértékelés pszichológiai meghatározása, összetevői
II.2. Az önértékelés pszichológiai definíciója
II.2.2. Az önértékelés és önbecsülés fogalmának meghatározása
II.2.2.3. Az angol és a német nyelvű szakirodalom által használt kifejezések
Az önértékelés és önbecsülés fogalmak összetettségének megértését segíti elő az angol, és német nyelvű szakirodalom kifejezéseinek megismerése. Az angol nyelvben három rokon értelmű szó a leghasználatosabb a témában: self-esteem, self-evaluation, self-worth. Ezek fogalmi tisztázására tett kísérletet Jonathan Brown és Margarett Marshall, akik Michael Kernis kutatócsoportjához tartoznak. Ők a következőképpen használják a fogalmakat22:
1. A teljes önbecsülés („global self-esteem” vagy „trait self-esteem”, azaz mint jellemvonás) azt foglalja magában, ahogyan az emberek általában érzelmileg viszonyulnak saját
20 Katharina Kaminski: Selbstwertstreben und Selbstwertsgefühl, Göttingen, V&R Unipress, 2014, 34-35.
21 Johnson: Önbecsülés, 13.
22 Jonathan Brown, Margaret Marshall: The three faces of self-esteem, in Michael Kernis (szerk.): Self-esteem issues and answers, New York, Psychology Press, 2006, 4-9.
magukhoz. Időtől és helyzetektől viszonylag függetlenül fennáll az önbecsülésnek ez a fajtája.
A kutatók álláspontja eltérő arról, hogy inkább kognitív vagy affektív folyamatok határozzák meg kialakulását, fejlődését.
2. Az önértékérzet („state self-esteem”, azaz az önbecsülés, mint állapot) önmagunk értékességéhez, illetve az azzal kapcsolatos benyomásokhoz kapcsolódó érzéseket jelenti. Míg a teljes önbecsüléshez tartozó érzések állandók, addig az önértékérzethez kapcsolódók csak ideiglenesen állnak fenn.
3. Az önértékelés („domain specific self-esteem”, azaz bizonyos területre vonatkozó önértékelés) arra vonatkozik, ahogyan az egyén értékeli képességeit, adottságait, jellegzetességeit. Az önértékelés az egész egyén képességeinek általában csak egy-egy részletére vonatkozik (egy-egy konkrét területhez kapcsolódóan, például sportteljesítmény).
Ehhez a fogalomhoz tartoznak a hétköznapi nyelvben önbizalomként vagy önhatékonyságként használt kifejezések is.
Természetesen az önbecsülésen belül ez a három meghatározás (mint az önbecsülés különböző részei) hatással vannak egymásra. Ennek leírására több modell is alkalmas. Két alapvető megközelítést fontos megemlíteni:
1. ábra: A kognitív modell23
23 Uo., 3.
Ennek a modellnek a lényege, hogy az önértékelés az értékelő visszajelzésekből táplálkozik. Az önértékelés alapvetően kognitív funkció, amelynek közvetlen hatása az önértékérzet, hosszabb távú kiterjesztése az önbecsülés.
2. Ábra: Az affektív modell24
Az affektív modell az önértékelés funkciójára és eredetére kíván rámutatni. A lényege, hogy először az önbecsülésünk alakul ki, és később ebből fakadóan hatnak ránk a környezetünk értékelései. Ebben a modellben a visszajelzések nem befolyásolják az önbecsülést, inkább az önbecsülés a visszajelzésekkel kölcsönhatásban hat az önértékérzetre.
Az affektív modell átfogó módon írja le az önértékelés működését, hordozza a fogalom összetettségét, az önértékelés kompetencia- és attitűdszemléletét (amelyet Nathaniel Branden különösen hangsúlyoz). Megjelenik benne az a hangsúly, hogy az önbecsülés kevésbé elérhető, formálható, inkább annak hatását érezzük. A későbbiekben a szocializációs folyamatok feltárásánál részletesebben tárgyaljuk, hogyan határozzák meg az önbecsülést a kora gyermekkori hatások, melyek miatt tudatosan kevésbé megragadható, formálható része az
24 Uo., 4.
emberi személyiségnek. Az önbecsülés tehát elválaszthatatlan az önértékeléstől és az önértékérzettől. Az affektív modellben az önértékelés egy olyan rendszer, amelyben a folyamatok megértése során a részterületek vizsgálata miatt kap egy-egy funkció önálló nevet, meghatározást. Valláspedagógiai szempontból fontos, hogy az értékelő visszajelzések nem csak önmagukban hatnak az önértékelésre és határozzák meg az önértékérzetet, hanem az önbecsüléssel kölcsönhatásba lépve hatásuk megsokszorozódik. Azaz az önbecsülésében hiányokat hordozó emberben önmagában az értékelő visszajelzések révén nem alakul ki sokkal jobb önértékérzet, mert „alacsony a szorzó”. Az önbecsülés helyreállása, gyógyulása elengedhetetlen az önértékelés rendszerének stabilizálásához.
A német nyelvű szakirodalom a következő szavakat használja a témában:
Selbstbewertung, Selbsteinschätzung, Selbstwertsgefühl. Ezek a következő módon fordíthatók le: önértékelés, önbecsülés, önértékérzet. Az első két német szó szinonímaként is értelmezhető, mivel az Einschätzung szóban is benne van az értékelés momentuma. A Selbsteinschätzung inkább szubjektív, spontán módon kialakuló értékelés. A Selbstbewertung az adatokra támaszkodó ítéletalkotást jelenti saját személyünkről: tények, konkrét objektív adatok, tapasztalatok mérlegelését. Az önértékelés az értékelő folyamatra utal, míg az önbecsülés a végeredményre. A két fogalom szinonimitása a folyamatnak és végeredményének kapcsolatában ragadható meg. „Nem annyira az önképünk, mint inkább az önbecsülésünk van hatással a lelki hogylétünkre.”25 Az önbecsülés olyan információk gyűjteménye, ami egyáltalán nem objektív, sokkal inkább általánosításokat, akár túlzásokat, kicsinyítéseket vagy nagyításokat is tartalmaz. Leginkább azt jelzi, amelyet magunkról hiszünk, nem pedig azt, amilyenek valójában vagyunk. A valóságtól távol álló önbecsülés megtartásához, megvédéséhez az ember általában ragaszkodik. 26
A német „Selbstwertstreben” kifejezésben (amely tükörfordításban „önértéktörekvés”-ként adható vissza) megjelenik magának az önértékelésnek, mint lélektani jelenségnek a dinamikus motívuma. A „streben” ige a valamire való törekvést, valami felé történő elmozdulást jelenti. Az önértékelés tehát nem egy külső értékelés eredményeként kialakuló belső tükröződés, hanem magában foglalja mindazokat a reakciókat, amelyek az emberre a külvilág felől érkeznek, és amelyek valamilyen módon ösztönzik, motiválják. Mindez azzal az emberben lévő alapvető szükséglettel áll kapcsolatban, ami a változás, növekedés igénye.27
25 Németh Dávid: Pasztorálantropológia, Budapest, KRE - L’Harmattan Kiadó, 2012, 297.
26 Uo., 297.
27 Kaminski: Selbstwertstreben: 43-45.
A kérdés végső soron az, hogy mi felé törekszik az egyén, minek az elérésére vágyik?
Az ember végső válasza erre a tökéletesség: ez az, amelyet el szeretne érni. Akármit is jelentsen ez az adott egyén kulturális kontextusában, akármilyen módon vetíti is maga elé ezt a célt, a végső a tökéletességet. Ez az alapvetően arisztotelészi gondolat meghatározó a „törekvés, törekedés” végső irányának megértésében. Mindez a lehetőségek és a valóság (dünamisz és energia) feszültségében valósul meg.28 A feszültség azért szükséges, mert az eredményezheti a fejlődést, a változást az ember önértékelésében. Enélkül a tökéletesség csupán távoli, elérhetetlen cél maradna.