II. Az önértékelés pszichológiai meghatározása, összetevői
II.2. Az önértékelés pszichológiai definíciója
II.2.5. Az önértékelés helye az ember identitásában
Az önértékérzet, önbecsülés működése az identitás részeként érthető meg. Az analitikus hagyományokon alapuló tárgykapcsolati iskola képviselőjeként Melanie Klein
pszichoanalitikus terápiás tapasztalatai alapján úgy látja, hogy az identitás fejlődése a pubertáskor végéig tart. Mindeközben a folyamatos szorongás legyőzése a gyermek alaptémája, ami legtöbbször a kötődés különböző minőségének megéléséből, illetve annak hiányából fakad.
Úgy véli, hogy az önbecsülés szempontjából a legfontosabb a gondozó feltétlen szeretete és a gyermek szükségletei iránti fogékonyság az első két évben.59
Rogers szelffejlődéselméletében (ahogy korábban az értékfeltételek kapcsán már érintettük) kiemelt szerepe van az önértékelés rendszerének, a kívülről érkező értékeléseknek.
Rogers elmélete szerint a születéskor nem létezik szelf, énkép, a csecsemő a tapasztalatok által fokozatosan tanulja meg különválasztani önmagát a külvilágtól. E differenciálódási folyamat során először az énképhez tartozó tapasztalati élmények elválnak egymástól, tudatosulnak, majd szimbolizálódva szelfélményként jelennek meg. A saját létezés reprezentációja alakul ki számára a környezetben más személyekkel való találkozás és elkülönülés által. Így jön létre a szelftudat. A másokkal való találkozások során szerzett tapasztalatok által különül el az én a másiktól. A környezettel való interakciók során az értékelő minősítések játsszák a legfontosabb szerepet: a szeretetre méltóság, az elfogadás érzése a szülők részéről. A negatív érzések, visszajelzések is formálhatják a gyermeket, introjektálódnak, a szülői viszonyulás saját viszonyulássá válik. Ez a szimbolizáció: az eredendően más személytől származó értékelő minősítést ugyanolyan valódinak észleli az ember, mint a saját, közvetlen élményeihez fűződő értékelő minősítéseket. Így a szelfstruktúrát azok az észlelések alkotják, amelyek a saját jellemző tulajdonságokra, képességekre vonatkoznak, illetve a másokkal megélt kapcsolatban történő visszajelzéseik formálják. A szelf mint az egyén önmagáról szervezett képe pozitív és negatív értékeket egyaránt tartalmaz.
A szelf fejlődése során a tapasztalatok révén fokozatosan differenciálódik környezetétől, és a szimbolizáció, a tudatosulás által növekszik. A tudatosulás erősödésével megjelenő szelftudattal együtt jelenik meg a pozitív értékelés szükséglete is. Az értékfeltételek, melyek a környezetünk felismert elvárásai mentén alakulnak ki, arra serkentik az embert, hogy megfeleljen azoknak és teljesítse az elvárásokat a szükséges jó értékelés érdekében. Ezzel együtt megjelenik az önelfogadás szükséglete is, amely jelen van az emberben. A szociális másikkal való tranzakciótól független pozitív elfogadást, én-élményt nevezzük önelfogadásnak.
Az önelfogadási szükséglet az én-élmények és a pozitív elfogadási szükséglet kielégítésének vagy frusztrációjának kapcsolatából alakul ki. Rogers kiemeli, hogy a külső értékfeltételeknek történő megfelelés túlsúlya az önelfogadással szemben kibillenti az embert belső
59 Melanie Klein: The psycho-analysis of children, New York, Growe Press, 1960, 245-251.
egyensúlyából. Az önelfogadásnak helyre kell állnia az egészséges működés érdekében. A feltétel nélküli elfogadás a környezetből olyan kapcsolatok által válhat nyilvánvalóvá, amelyet az empátiás megértés jellemez.60
A környezettel való interakció, főleg a másokkal történő értékelő interakciók eredményeként alakul ki maga a szelfstruktúra. A tapasztalatokhoz kapcsolódó értékek, és azok az értékek, melyek a szelfstruktúra részei, a másoktól átvett értékek lesznek hatással a szelfre – valamint annak megélése, hogy az ember szeretnivaló.61 A szelffejlődésében tehát a kapcsolatok, a szociális másik megélése döntő jelentőségű.
Hasonlóan fogalmaz Hauβer: az identitás olyan viszonyfogalom, amely csak egy adott dolog viszonyában/kapcsolatában értelmezhető.62 Az identitás fontos része az önészlelés és az önértékelés, amelyek szituációhoz kötött tapasztalatok révén alakulnak ki. A megfelelő önészlelés az önértékelés előfeltétele.63
Mindez annak a jelentőségét erősíti, hogy a tanulókra a szituációkhoz kötött tapasztalatok révén hatással lehetünk. Az önértékelés kialakulásának feltétele a szociális másikkal való kapcsolat, ami nagy lehetőség: a tanulókkal való kapcsolat, a kapcsolódás minősége maga az önértékelésre pozitívan ható kontextussá válhat. A szelf, mint az egyén önmagáról szervezett képe tartalmazza a pozitív és negatív értékeket egyaránt, melyek a pozitív, illetve negatív értékelésekből származnak. Az önelfogadás segítésének útja tulajdonképpen egyfajta önállósodás, melyben minden értékelést elfogad és integrál az egyén úgy, hogy kapcsolódik a szociális másikhoz, de nem függ az értékelő visszajelzéseitől.
Az egyén globális önbecsülése tovább differenciálható, hiszen bizonyos területeket valaki magában negatívként, másokat pozitívként ítél meg. Az önértékérzet hierarchikus felépítettségű. A következő területek különböztethetőek meg benne: érzelmi, intellektuális, szociális, pszichikai önbecsülés. Az önértékérzetet több esemény is befolyásolja, és a személyiség fejlődése során folyamatosan változik.64
Kimondható, hogy az önbecsülés az identitás egyik összetevője. A stabil önbecsülés az embert ellenállóbbá teszi, és segíti a különböző élethelyzetekhez történő alkalmazkodását.
„Önmagunk tisztelete, szeretete és a biztonság, megbecsültség és értékességérzés minden embernél alapvető, egzisztenciális szükséglet.”65 Az önbecsülés fontos motiváló tényező az
60 Rogers: Személyiség- és viselkedés-elmélet: 389-403.
61 Uo., 377.
62 Karl Hauβer: Identitätspsychologie, Springer Verlag, Heidelberg, 1995, 3.
63 Uo., 12.-13.
64 Schütz: Das Selbstwertgefühl, 190.
65 Johnson: Önbecsülés, 35.
ember életében, hiszen a megbecsültség, az önmagunk és mások által tanúsított szeretet és tisztelet létfontosságú számunkra. Ennek elérése, megszerzése motivációs erő. Bizonyos kutatások azt is alátámasztják, hogy az önbecsülés az embert bizonyos egzisztenciális rettegéstől, a nemlét félelmétől és szorongásától kíméli meg.66
Az önértékelés rendszere az identitás szerves részét képezi, az identitás fejlődésében meghatározó szerepe van a feltétlen szeretetnek, a visszajelzéseknek, a gondoskodásnak. Habár a hittanóra nem pótolhatja a szülői odafigyelést ésgondoskodást, részben az egyén identitásának fejlődését segítő tényezővé válhat a megbecsültség, tisztelet értékeinek képviselése által. Ennek forrása nem bennünk emberekben van, hanem rajtunk kívül, az élő Istenben, aki életre hívott minket, akart minket, és már akkor a legstabilabb, mondhatni „abszolút” szociális másik volt a számunkra, amikor mi még semmit nem tudtunk sem róla sem magunkról. Ennek a kapcsolatnak a megismerése és felfedezése lehet az identitás megerősödésének és az önértékelés kiegyensúlyozottságának a garanciája. A valláspedagógiai munkának ezt kell támogatnia.