Az idegennyelv-didaktika kialakulása és céljai

A tanítási és tanulási folyamatok vizsgálatával és optimálásával kapcsolatban a né-met nyelvterületen a ’didaktika’ (Didaktik), a ’módszertan’ (Methodik), ’az idegen-nyelv-didaktika’ (Fremdsprachendidaktik), a ’szakdidaktika’ (Fachdidaktik) és a

’nyelvtanulás és -tanítás kutatása’ (Sprachlehr- und -lernforschung) elnevezések ho-nosodtak meg. Érdemes röviden áttekinteni a fent említett területek tartalmainak és céljainak változását, a területek elkülönítését és egymáshoz való viszonyát. (A téma részletes bemutatásához vö. Feld-Knapp 2014).

A didaktika szó a görög didaskalos szóra vezethető vissza, melynek jelentése ’ta-nár’. A didaktika a tanítás, a tanulás és a tananyag viszonyával foglalkozik. Ez a

három tényező alkotja a didaktikai háromszöget (Decke–Küster 2010: 2). A didakti-kának mint tudományos diszciplínának feladata abban áll, hogy vizsgálja a tananyag és az oktatás tartalmai közötti összefüggést, a tananyag kiválasztásának kritériuma-it, a tanítási és tanulási folyamatokat és azok kölcsönhatását.

A didaktika és a módszertan viszonyával kapcsolatban több felfogás is létezik.

Klafki (1971: 4) például hierarchikus viszonyt feltételez a didaktika és a módszertan között, a didaktika elsőbbséget élvez a módszertannal szemben. Kron (1994: 39) szerint viszont a didaktika és a módszertan ugyanazon érme két oldala, tehát a két fogalmat egyenrangúan kezeli.

Az utóbbi időben a két fogalom olyan összefüggésben fordul elő, hogy milyen mó-don és mértékben feltételezik egymást és hatnak egymásra. A módszerek maguk is, mint például a szövegmunka vagy a prezentációs technikák, válhatnak a tanítás tartamaivá, vagyis az, hogy mit és hogyan tanítsunk, folyamatos interakció eredmé-nyeként dől el. A módszer tehát visszahat arra, hogy mit tanítsunk. Különösen fon-tos szerepe van a didaktikai és a módszertani szintek megkülönböztetésének a mo-dern kommunikatív idegennyelv-tanítás szempontjából.

Az idegennyelv-didaktika kialakulása a német nyelvterületen szorosan összefügg az idegen nyelvek intézményes tanulásának és oktatásának a történetével. Míg azonban az idegen nyelv tanulása és tanítása az emberiség minden kultúrájában régi idők óta előfordul, az idegennyelv-didaktika mint tudományos diszciplína csak a múlt század hetvenes éveitől kezdődően alakul ki. Ebben az időben indul meg egész Európában az idegen nyelvi ismeretek felértékelődése és intézményes oktatása. A modern idegen nyelvek oktatása általánossá válik az iskola-rendszerben is. Az ötvenes években még elkülönült az újabb (modern) nyelvek didaktikája és a klasszikus nyelvek didaktikája.

Mindazonáltal a klasszikus, régi nyelvek tanulása egy szűk, művelt réteg privilégiu-ma volt, a modern nyelveket ezzel szemben a társadalom szélesebb rétegei tanulták.

A didaktika egyrészt vonatkozik minden új nyelvre, melynek oktatása intézményes keretek között történik, másrészt vonatkozik az egyes idegen nyelvekre vagy az ide-gennyelv-tanítás egyes részterületeire. Ilyen értelemben beszélhetünk az angol nyelv didaktikájáról, a német mint idegen nyelv didaktikájáról, az országismeret didaktikájáról és az idegen nyelvi irodalom didaktikájáról. Hagyományos értelem-ben az idegennyelv-didaktika a didaktikai háromszög tényezői közül a tananyagot és annak közvetítését hangsúlyozza, melyben a tanárnak mint a tudás és ismeretek átadójának jelöli meg a szerepét (Königs 2005: 6). Ez a fajta idegennyelv-didaktika nem vizsgálja például a nyelvtanulói adottságokat és különbségeket vagy a tárgyi és szervezeti, curriculáris és intézményi feltételeket.

Itt kell megjegyezni, hogy bár elterjedtté vált az idegennyelv-didaktika elnevezése mint önálló tudományos diszciplína, elismerése azonban a mai értelmezésben még hosszabb időt váratott magára. A német nyelvterületen ugyanis a hetvenes évektől kezdődően elindult egy másik érdekes folyamat is, melynek eredményeképp létrejött a „nyelvtanulás és -tanítás kutatása” mint tudományterület.

Ezt a folyamatot több tényező befolyásolta, így például a modern idegen nyelvek tanításának feltételei között végbement változások. A nagy számú bevándorlás kö-vetkeztében megjelent a német mint második nyelv fogalma a német mint anya-nyelv és német mint idegen anya-nyelvek mellett. Emellett fontos szerepet játszottak a tanítás-tanulással, a nyelvelsajátítással foglakozó kutatások, legfőképp a pszicho-lingvisztika eredményei. E tényezők hatására a nyolcvanas évek végétől kezdődően új megvilágításba került a didaktikai háromszög viszonyrendszere, amely – főként a következő szempontokból – jelentős mértékben hatott a nyelvtanulás és -tanítás kutatására is.

– Új tartalmat kapott az idegennyelv-tanítás fogalma. Eszerint a nyelvtanítás az emberi kommunikáció speciális formája, mely egy irányított folyamat, és célja a nyelvi cselekvőképesség fejlesztése (Hunfeld 1990: 11).

– A tananyag átadásáról, a tanulás folyamatára, a képességek fejlesztésére tevő-dött át a hangsúly (Wolff 1996: 550).

– Megváltozott a tanulók és tanárok szerepének megítélése a tanulási és tanítási folyamatokban (Krumm 2006: 61).

A „nyelvtanulás és -tanítás kutatása” mint új diszciplína megjelent a német felső-oktatásban, elsőként a hamburgi és a bochumi egyetemeken jöttek létre kutatási központok, továbbá mint oktatott tárgy megjelent a tanárképzés curriculumában is.

E két tudományterület, tehát az idegennyelv-didaktika, valamint a nyelvtanulás és -tanítás kutatása, egy ideig egymással párhuzamosan léteznek, de a 2000-es évek elejére a nyelvtanulás és -tanítás kutatása visszaszorult, és általánossá vált az idegen-nyelv-didaktika mint fogalom használata, így került át a nemzetközi tudományos diskurzusba.

Napjainkban az idegennyelv-didaktika olyan tudomány, amelynek célja a tanítási és tanulási folyamatok kutatása, magyarázata és optimalizálása. Megismeri ennek so-rán az idegennyelv-tanítás gyakorlatából adódó speciális feladatokat, valamint pár-huzamosan vizsgálja az idegennyelv-elsajátítás, a tanítás és a tanulás során végbe-menő mentális folyamatokat. Komplexitását jelzi, hogy az utóbbi időben e területek vizsgálatán túl foglalkozik az idegennyelv-tanulás társadalmi, kulturális körülmé-nyeivel, és érdeklődik nyelvpolitikai és oktatáspolitikai kérdések iránt, mint például az egyéni többnyelvűség intézményes keretek között. Az idegennyelv-didaktika in-terdiszciplináris tudomány, célkitűzéseit a tanulás-tanítás kutatását vizsgáló más tudományokkal való szoros együttműködésben valósíthatja meg. Az idegennyelv- didaktika mint fogalom vonatkozik tehát egy új tudományterületre, de emellett fon-tos szerepet játszik önálló szakterületként a tanárképzésben is.

Mára a módszertan fogalma is letisztult. A módszertan szintjén valósul meg a taní-tás és a tanulás gyakorlata, tehát a módszertan a tanítaní-tási és tanulási célok megvaló-sításához szükséges módszerek tárházát jelenti és foglalja össze.

A német mint idegen nyelv tanításával és tanulásával a ’német idegennyelv-didak-tika’ (DaF-Fremdsprachendidaktik) foglalkozik (Feld-Knapp 2014). Az 50-es évek-től indultak meg kutatások a német nyelvterületen, fontos szerepet játszott ebben a lipcsei Herder Intézet a 60-as évektől kezdődően, majd a 70-es évek végétől a müncheni Ludwig Maximilián Egyetem, ahol megalakult az első német mint ide-gen nyelv intézet Harald Weinrich vezetésével. Ausztriában a 90-es évek elején jött létre Hans-Jürgen Krumm vezetésével az első német mint idegen nyelv tanszék a germanisztikai intézet részeként, nem sokkal később Grazban Paul Portmann veze-tésével. Ezt követően sorra alakultak a német mint idegen nyelv intézetek és mára elmondható, hogy a német egyetemeken egyaránt jelen van a német mint idegen nyelv terület oktatott tárgyként és a kutatásban is. Az egyetemek különböző rész-területekre szakosodtak, jelentős kutatási iskolák jöttek létre, melyek hazánkban is nagy lendületet adtak e terület megerősödésének. Elsősorban az egyetemi németta-nárképzésben érezhető a hatásuk, és itt hasznosulnak az eredmények.