A periodika elődje az 1918 és 1919 között Brassói Katolikus Tudósító néven, Veress Ernő szerkesztésében megjelenő hitbuzgalmi lap volt. A névváltoztatás után 1929-ig még Brassóban adták ki, utána Kolozsváron. 1936 júniusától Tudósító címen jelent meg az év végi megszűnéséig.10 A második bécsi döntést követő év
9 A közegről rövid áttekintést kínál: Marton József: Katolikus..., i. m.
10 Ugyanekkor lett az Erdélyi Fiatalok címe Fiatalok. Győrffy Gábor szerint a magyar hely-nevek azt követően tűntek el a sajtótermékek címéből, hogy a román hatóságok betiltották
januárjában indult újra, és 1943 decemberével bezárólag jelent meg a lap követ-kező folyama. A főszerkesztő végig Veress Ernő volt. A Magyarországi hírlapok és folyóiratok bibliográfiája szerint utódlapja a rövid életű Új Erdély volt, amelynek hat száma jelent meg 1944 márciusa és augusztusa között, Kovrig Béla szerkeszté-sében.11 A kutatásom, akárcsak az általam készített repertórium12 az 1932–1936, illetve 1941–1943 közötti időszakokra terjed ki. Ezalatt az idő alatt a folyóirat havilapként működött, 1932 kivételével, amikor kéthavonta jelent meg. Terjesz-tési körére vonatkozóan csak a szerkesztői üzenetekre, illetve az előfizetés fölött fizetők („túlfizetők”) nevének közlésére tudok támaszkodni, de csak töredékesen, ezeknek a részletes adatai ugyanis hiányoznak az adatbázisomból. Az látható, hogy nem csak Erdély városaiban és falvaiban olvasták a lapot: szerkesztői üzene-teket több ízben címeztek Budapestre, Szegedre, Rómába, és a mai napig működő legrégebbi katolikus egyetem városába, a belgiumi Louvainbe (néha Löwenként szerepel). A cikkek keltének helyét nem tüntették fel rendszeresen, de sok eset-ben igen. A leggyakrabban szereplő Gyulafehérvár mint egyházi és Kolozsvár mint egyetemi központ mellett Erdély más városai (pl. Arad, Brassó, Csíksze-reda, Marosvásárhely, Lugos, Sepsiszentgyörgy, Temesvár), de falvai is feltűnnek (pl. Gyergyócsomafalva, Nagyszentpéter, Nyárádremete, Székelyszenterzsébet, Torja, Zabola). Számos cikk érkezett Magyarországról (Budapestről, Pécsről, Szegedről, Tokajról, Vácról, Zircről), báró Vécsey József Aurél és Pfeiffer Miklós pedig egy-egy alkalommal Csehszlovákiából, Kassáról küldött írást. Lukács Mansvét ferences prédikátor missziós útjairól írt haza: Belgrádból és a Fiume melletti Tersattóból, a jezsuita Baumgartner Sándor Louvainből, illetve Lengyel-országból (Krakkóból és Lublinból). A Svájcban élő Rejőd Tiborc cikkei rendsze-resen Luzernben keltek, amíg 1941-ben vissza nem tért Erdélybe.13
A folyóirat nemzetközi szintű tájolására nézve érdemes egy pillantást vetni a forrásaira. Az említések sokszor nem tartalmi hivatkozást fednek, ellenben
a használatukat. Időben viszont nem pontosítja, hogy ez mikor történt, azon túl, hogy
„1933 végén újra életbe lépett az előzetes cenzúra és az ostromállapot, [ezt követően]
a megyei ispánságok mellett a katonai hatóságok is szerepet kaptak a cenzúra működtetésé-ben.” Győrffy Gábor: A magyar..., i. m., 111.
11 MHFB, II. 2097. Ugyanezek az adatok: EHF. 179. Az Erdélyi Tudósító megjelenési adatai leg-részletesebben és legpontosabban 1936-ig: MSIK, 7. 16–17. 1941 és 1943 között: EHF. 85.
12 Izsák Anikó-Borbála: Erdélyi Tudósító repertórium, 1932–1943. http://erdelyitudosito.adat-bank.transindex.ro/ (2015–08–07)
13 Rejőd Tiborc: Erdélyi viszontlátás. ET, 1941, 8. sz. 112.
gyakori a teljes cikkek átvétele is.14 A legszembeötlőbb a bécsi Schönere Zukunft előnye, ahonnan híreket és gondolatokat egyaránt merítettek. Szintén pozitív for-rásként kezelték a freiburgi Stimmen der Zeit újságot, és mivel – az Osservatore Romano-t leszámítva – a következő idegen nyelvű lap is német volt (Reichspost), elmondható, hogy legfontosabb nemzetközi forrásaik német kultúrkörbe tartoz-tak. Magyarországról a jezsuita Bangha Béla nevéhez köthető Magyar Kultúra kerül legtöbbször említésre, de a Korunk Szava, amellyel formailag és tartalmilag is a legtöbb rokonságot mutatja az Erdélyi Tudósító, szintén tekintélyes helyet fog-lal el. Magyar kultúrkörön belül a Kassán megjelenő Új Élet részesedése is figye-lemre méltó – ennek a lapnak egy erdélyi szerkesztője is volt Venczel József sze-mélyében, és többször foglalkozott erdélyi problémákkal.15 A román lapok közül az Unirea az első 5 említéssel, francia nyelvű lapok közül az Études és a Figaro vezet 3–3 említéssel. Összesen 319 különböző folyóiratcím szerepel a repertó-rium mutatójában, ezeknek a java (236) egyszeri hivatkozást takar.
Az 1932-es határvonalat az év elején történt alak- és tartalomváltozás tette indokolttá. Azon kívül, hogy nagyalakú hetilapból kéthetente megjelenő, meg-közelítőleg A5-ös formátumú folyóirattá változott, központi témái között előtérbe kerültek a gazdasági, szociális és nem utolsósorban lélektani kérdések, a katolikus egyház társadalmi tanításának különböző vonatkozásai, ezek magyarázatai, illetve az ennek szellemében gyakorolt liberalizmus- és szocializmuskritika, olykor fasiz-mus- és nácizmuskritika is, valamint a katolikus egyház szervezetét, intézményeit, vagyonát a kisebbségi helyzetből eredően érintő problémák. A modern katolikus irodalom, egyházművészet, egyházi építészet témája is rendszeresen helyet kapott a közleményekben, és a nemi szerepekről is többször esett szó.
Miután a lap 1936 végén megszűnt, négy évig szünetelt a kiadás. Ennek nagy valószínűséggel elsősorban anyagi okai voltak. A második bécsi döntést követően megjelenő folyam újabb tartalmi változást hozott. Bár nem tűntek el a szociális vonatkozású cikkek és a pápai enciklikákra tett hivatkozások, számos egészen új téma lépett előtérbe. így az Erdély és Magyarország közötti viszony, az erdé-lyi magyarok és a katolikus egyház sorsa a Romániához való tartozás lezártnak tekintett időszakában, az Erdélyben újonnan megalakuló katolikus szervezetek (Katolikus Akció, KALOT, Országos Magyar Cecilia Egyesület), Erdély
idegen-14 Emellett pedig nem ritka az olyanszerű hivatkozás, mint: „az egyik kolozsvári napilap”.
„Lux Veritatis.” ET, 1932, 3. sz. 107.
15 Filep Tamás Gusztáv: Az Új Élet..., i. m., 114., 116. Venczelen kívül az Erdélyi Tudósító más szerzői: Márton Áron, Gyárfás Elemér, Petrovay Tibor és Stettner Andrea is publikáltak a lapban.
forgalma, magyar anyanyelvű görög katolikusok, illetve a görögkeleti egyház múltja Magyarországon. A szórványgondozás is sokkal több figyelmet kapott, mint az előző folyamban. A katolikus egyház gazdasági és társadalmi programjá-hoz képest frekventáltabb téma lett Magyarország gazdaság- és társadalompoliti-kája (ONCSA, telepítések).
Érdemes szemügyre venni a folyóirat szerzői gárdáját, illetve évekre lebon-tott aktivitásukat. Bizonyos fokig ennek fényében is vizsgálható a két folyam közötti kontinuitás. Összességében 242 szerzőt azonosítottam.16 Az látható, hogy közülük négyen voltak az összes évfolyamban aktívak: Baráth Béla, Faragó Ferenc, Nagy András és a szerkesztő Veress Ernő. Továbbá azok közül, akik az első folyamban végig aktívak voltak, négyen (Bíró Vencel, Heszke Béla, Reischel Arthur, Venczel József) a második folyam két évében is publikáltak. Arról a két emberről, aki az első folyam öt évében volt aktív, és a második folyamban egy-általán nem, Hirschler Józsefről és Vorbuchner Adolfról tudható, hogy időköz-ben elhunytak.17 Abból a tíz emberből pedig, akik az első sorozat négy évében szerepeltek, heten együttműködtek a folyóirattal a második bécsi döntés után is, hárman-hárman a folyam két, illetve három évében. Ha tekintetbe vesszük, hogy a folyóiratnak nagyon sok volt az alkalmi szerzője, nem tarthatjuk különösnek, hogy az egyik folyamból teljesen hiányzó szerzők összlétszámán belül a legna-gyobb arányt az „egyéves” szerzők teszik ki. Az eddigiekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az első folyamban rendszeresen jelen levők nagyobb arányban a második folyam munkájába is bekapcsolódtak.
16 Hozzájuk összesen 1085 cikk köthető. Ha figyelembe vesszük, hogy 1010 volt a név nélkül megjelent cikkek, illetve 134 a szerkesztőség közleményeinek száma, az összesen 2411 cikk-ből fennmaradó kétszáznál kevesebb tétel nem számottevő, ha a szerzői gárda összetételét vizsgáljuk. A repertórium készítésekor számos dilemma merült fel a cikkek regisztrálására vonatkozóan, részben a következetlen szerkesztés miatt is (ami különösen a könyv- és saj-tószemléknél jelentett gondot, és a cikkek összmennyiségét befolyásolta). A rendszeresen felbukkanó idézeteket például fontosnak találtam bevenni az adatbázisba a szerkesztők tekintélymintái miatt, de az idézett személy nevét nem a szerzők közé írtam, hanem a név-mutatóba, ezért a név nélküli rekordok sorát gazdagítják 69 tétellel. Ez csak egy példa, de a cikkek bármilyen szempontú kvantifikációja esetén az adatok valamelyest torzítanak.
Nem hiszem, hogy ez számottevő lenne, a repertóriumból megközelítőleg pontos képet kaphatunk a folyóirat szerzőinek megoszlásáról, különösen – és számomra most ez a leg-fontosabb – a leggyakrabban publikáló szerzőket nagyon könnyű kiszűrni belőle.
17 Meg is emlékeztek róluk a második folyamban. Kende János: Hirschler József irodalmi munkássága. ET, 1941, 12. sz. 177–180.; Szeptemberben az emlékezés horizonján három püspök alakja suhan át. ET, 1941, 10. sz. 150–151.
Érdekes problémák vetődnek fel, ha szemügyre vesszük azokat, akik 1941 és 1943 között tűntek fel, és két vagy három évben publikáltak. Egyikük, Gerencsér István nagykanizsai piarista tanár a húsz legtöbbet publikáló szerző közé is beke-rült.18 A második folyam mindhárom évében aktív nyolc személy között szerepel Ivánka Endre bizantinológus, aki 1940-ben kapott kinevezést a kolozsvári egye-temre, addig Budapesten működött a Pázmány Péter Tudományegyetem Görög Filológiai Intézetének magántanáraként.19 Az ő nevéhez köthetőek az ortodo-xiáról, illetve részben az övéhez a görög katolikus magyarokról szóló cikkek,20 de a zsidókérdést is tematizálta a folyóiratban.21 Köztük van Csizmadia Andor jogtörténész, 1940 és 1944 között Kolozsvár városi tanácsnoka,22 Karl János, aki 1940-től 1943-ig a kolozsvári piarista gimnázium igazgatója volt.23 Nem csak az érdemelne mélyebb vizsgálatot, hogy az újonnan feltűnt szerzők milyen úton kerültek kapcsolatba a folyóirattal, vagy egyáltalán Kolozsvárral, és milyen új témák köthetőek hozzájuk, hanem az is, hogy az állandónak mondható szerzők-nél tapasztalható-e valamilyen irányú nézet- vagy témaváltás.
Említésre méltók a fontos kérdésekben keveset publikáló személyek, mint György Lajos vagy Sulyok István. Az előbbi által jegyzett cikkek közül ráadásul csak egy mondható igazán jelentősnek.24 György Lajos hiánya megerősíti, hogy
18 MKL, Gerencsér István (http://lexikon.katolikus.hu/G/Gerencs%C3%A9r.html, 2015–08–
07). A lexikon szerint legalább 1941-ben Kolozsváron működött gimnáziumi tanárként.
19 ÚMÉL, III. 504–505. MKL, Ivánka Endre (http://lexikon.katolikus.hu/I/Iv%C3%A1nka.
html, 2015–08–07). Életrajza mellett részletes bibliográfiai adatokat is közöl a Nevpont.
hu oldal (http://nevpont.hu/view/6613, 2015–08–07). Ezekből a lexikonokból semmi-lyen erdélyi kötődés nem derül ki: Budapesten született, Brünnben, Döblingben, Bécsben tanult. Kolozsvárra kerülése előtt élt még Kapagécen (Nógrád vm.) és Solymáron, 1945 után pedig Bécsben és Grazban tanított.
20 Összesen öt cikk, amelyeket nem hivatkozok le egyenként, a repertórium szerzői mutatójá-ból az összes kikereshető.
21 Ivánka Endre: Nemzeti szellem és zsidóság. ET, 1942, 3. sz. 38.
22 MÉL, Csizmadia Andor (http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC02469/02838.htm, 2015–08–07) Névpont, Csizmadia Andor (http://nevpont.hu/view/9563, 2015–08–07).
Leginkább Győrhöz, egyetemi tanulmányai, doktorátusa révén Szegedhez kötődött. Csak a második bécsi döntést követően jutott tisztséghez Erdélyben, addig Győrben élt. 1944 őszén rövid ideig Nagybánya polgármestere volt, de a nyilas uralom idején már a Győrhöz közeli Péren tartózkodott családjával.
23 MKL. Karl János. (http://lexikon.katolikus.hu/K/Karl.html, 2015–08–07) Itt olvasható, hogy 1916-ban Kolozsváron tanított, de más erdélyi kötelékre nem derül fény. Léván szü-letett, középiskolai tanulmányai révén kötődött még Kecskeméthez és Váchoz, illetve az egyetemet Budapesten végezte.
24 György Lajos: A család és a nevelés joga. ET, 1934, 4. sz. 109–114.
a folyóirat által képviselt gondolatrendszer terjesztési hálózatának működését nem lehet pusztán ez alapján a lap alapján értelmezni, hiszen a lap szellemisé-gének megfelelő nemzetnevelési elvek orgánuma az Erdélyi Iskola volt, amelynek viszont György volt az egyik szerkesztője Márton Áron, illetve 1939-től Veress Ernő mellett. Sulyok nemzetközi politikai kérdések mellett az erdélyi középosz-tály válságáról és az erdélyi sajtóproblémáról közölt írásokat. Mennyiség szem-pontjából Márton Áron és a leginkább társadalomtudományi kérdésekben nyi-latkozó Venczel József is meglehetősen hátra került a rangsorban.
Messze a legaktívabb szerző Baráth Béla volt. Nemcsak sokat publikált (101 cikk), de írásai – bár túlnyomó többségben könyvismertetések – többször érintettek gazdasági vagy társadalmi szervezetet illető kérdéseket: az újrendiség, a szövetkezeti mozgalom, a szociális igazságosság megvalósíthatósága, a kato-likus iskolák helyzete, vagy a fajegészségügy. A húsz legaktívabb szerző közül tizenhárom tartozott a katolikus egyház papi rendjébe. Végeredményben az mondható el, hogy a kvantitatív és kvalitatív adatsorok egymás mellé állításával érdemes lenne kiválasztani egy olyan mintát a szerzők közül, akiknek a pályáját behatóbban vizsgálva jobb rálátást nyernénk az erdélyi katolikus értelmiség kap-csolathálójának szerkezetére és működésére.