Az erdélyi magyar kisebbség két világháború közötti történetének alapvető iro-dalmában az elit politikai stratégiáiról, vagy a kisebbségi társadalom építésé-ről szólván, rendszerint említést kapnak az 1930-as évek katolikus elképzelései is, kiemelten a XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikája nyomán jelentkező gondolatrendszer. Ennek legfontosabb orgánuma az Erdélyi Tudósító volt 1932 és 1936 között, legismertebb képviselője pedig Márton Áron, a későbbi püspök. Konszenzus uralkodik az irányzat elemi vonásait illetően – az individua-lizmus ellenében a közösségre teszi a hangsúlyt, és a társadalomnak a hivatás-rendekbe való szerveződését szorgalmazza –, de a politikai palettán való elhe-lyezkedését a történészek nem ugyanúgy látják. Horváth Sz. Ferenc az erdélyi magyar neokatolicizmus megerősödését a „zárt társadalom” gondolatának nép-szerűvé válásával, illetve az erdélyi magyar kisebbség problémájának nemzetkö-zivé való előléptetésével magyarázza, és jellemzői között az antiszemita elemeket, vagy általánosabban az „idegengyűlölő árnyalatot” is megemlíti.1 Bárdi Nándor a népszolgálat eszméjén belül helyezi el, mégpedig a keresztényszociális társa-dalom- és nemzetszemlélet egyik vonalát látja benne – a másik, ezzel párhuza-mos vonalnak a Tavaszy Sándor, Makkai Sándor és Imre Lajos nevével fémjelzett protestáns alapokon nyugvó irányzatot tartja –, és lényegét így foglalja össze:
1 Horváth Sz. Ferenc: Elutasítás..., i. m., 91–95. Horváth erre a következtetésre részben Albrecht Dezső több cikkének elemzése nyomán jut, akit a „fiatal katolikus elit” képviselői közé sorol, noha Albrecht református volt (KMKA, III.; ÚMÉL, I.), nem is játszott soha szerepet a kato-likus ifjúsági mozgalmakban, és nem is publikált a meghatározó katoa kato-likus, vagy katoa kato-likus szellemiségű lapokban sem (Erdélyi Iskola, Erdélyi Lapok, Erdélyi Tudósító). Sulyok István ellenben – akinek a publicisztikáját Albrecht zárt társadalom-fogalmának forrásául jelöli meg Horváth – katolikus volt. Mondanivalójának lényegében Horváth nem téved, de szükség van a kérdés részletesebb és mélyebb vizsgálatára, ide értve Albrecht nemzedékén belül az egyéni utak kutatását. Például az ő elkülönülését az Erdélyi Fiatalok csoportjától nem lehet a kato-likus alternatíva megjelenésével magyarázni, annál is inkább, mert Venczel József például a középosztály kérdésében Albrechtével ellentétes álláspontra helyezkedett, Rohonyi Vilmos-nak és Balázs Ferencnek adva igazat. Venczel József: Az erdélyi magyar főiskolás ifjúság moz-galmainak szociális tartalma. Erdélyi Tudósító [A továbbiakban: ET], 1932, 10. sz. 369–370.
„az egyén társadalmi értékét a közösségnek szolgáltatott munka határozza meg.”2 Egry Gábor kritikával illeti Bárdi munkáját többek között azon a ponton, hogy az eszmei irányzatok finom szétszálazása során nincs tekintettel azok affinitására, illetve fogalomrendszereik közötti lehetséges átfedésekre, ami pedig megmagya-rázná egyes katolikus fiatalok szélsőjobboldali eszmék iránti vonzódását.3
A gondolatrendszer magyarországi historiográfiájában Gergely Jenő munkás-sága alapvető, de részben túlhaladott, vagy újragondolandó. Ő antidemokrati-kusként jellemzi az irányzatot, autoriter vonásaira téve a hangsúlyt.4 Az újabb iro-dalomban már helyet kapnak azok a törekvések, amelyek cizelláltabban próbálják láttatni a jobboldali eszméket. Zachar Péter Krisztián új könyve legnagyobb rész-ben a hivatásrendi gondolat szellemérész-ben fogant gazdasági és társadalmi
reform-2 Bárdi Nándor: Otthon..., i. m., 463–464. Az a kérdés merül fel, hogy a keresztény jelleg, a szociális beállítottság, és a közösség szolgálatának előtérbe helyezése az egyéni érdekekkel szemben elegendő-e ahhoz, hogy a katolikus és a protestáns vonalat egymással párhuza-mosnak tekintsük. Az idézett helyen olvasható elemzésből az derül ki, hogy az egyik olda-lon kútfőként a pápai enciklika és annak helyi magyarázói (Baráth Béla, illetve a Márton Áron, György Lajos és Venczel József nevével fémjelzett főiskolás szervezet, a Majláth-kör tagjai), a másikon pedig három erdélyi magyar református teológus (Tavaszy Sándor, Mak-kai Sándor, Imre Lajos) áll. Bárdi ezen a helyen nem tesz említést a két egyház hierarchiáján belüli függő viszonyok közötti különbségekről, ezeknek vonzatairól (pl. az erdélyi katolikus egyházmegye bukaresti nunciatúrától való függésének hatása, illetve általánosabban a tekin-télyszemlélet eltérései). Talán nem véletlen, amiről említést tesz, hogy a nevezett teológusok által megalapozott kisebbségi etika szemléletében szocializálódott fiatalok – ha esetenként protestáns gyökerű is, de – nem hangsúlyosan protestáns mozgalmakat és folyóiratokat ala-pítottak (általa hozott példák: Erdélyi Fiatalok és Hitel körei, egyetemi mozgalmak). Felülete-sen nézve a megkötő-elengedő ellentétpár mentén is lehetne értelmezni ezt a két, Bárdi által párhuzamosnak tartott keresztényszociális társadalom- és nemzetszemléletet. A kérdés tehát az, hogy az általuk kínált társadalomépítő és nemzetnevelő program szempontjából volt-e, s ha igen, mekkora volt a jelentősége a részemről felvetett vonásoknak.
3 Egry Gábor: Metszetek..., i. m., 196. Kritikája alátámasztására Henter Kálmán példáját hozza fel, aki „a Quadragesimo Anno enciklikát az Erdélyi Tudósító-ban Venczel József, György Lajos és Márton Áron vezetésével ismertető keresztényszociális, népszolgálati cso-port egyik tagja”, de „néhány évvel később a Vasgárdát látta megfelelő modellnek a magyar ifjúság megszervezésére”. Henter nem tartozott a mozgalom meghatározó alakjai közé (eddigi ismereteim alapján a különösen aktívak közé sem). Ez arra figyelmeztet, hogy az Egry által ajánlottaknál is finomabb szempontokat kell érvényesíteni az irányzat fogalom-rendszerének vizsgálatában, és az eszmei térben kínálkozó utakat több konkrét példa segít-ségével valamelyest súlyozni egymáshoz képest.
4 Egyrészt mert a közösséget az egyén elé helyezi, másrészt mert a Katolikus Akció szerinte fölöslegessé tette a katolikus pártok működését: Gergely Jenő: A keresztényszocializmus..., i.
m., 84.
kísérletekre koncentrál, ezeket a fasizmustól határozottan elkülöníthetőnek tartja. Azok közé a tendenciák közé illeszti, amelyek „a teljes liberalizmus és kol-lektivizmus (szocializmus) közötti lehetséges ’harmadik utat’ keresték igen eltérő előjelekkel és következtetésekkel.”5 Szintén a probléma összetettebb szemléletére törekszik Filep Tamás Gusztáv, aki a Kassán kiadott Új Élet folyóirat ideológiáját dolgozta fel.6
Az Erdélyi Tudósító nem ismeretlen a kutatók előtt, de – ez talán szórványos fellelhetőségével is magyarázható – mindeddig nem kapott akkora figyelmet, mint a társadalmi problémákra tőle eltérő (néha ellenkező) megoldásokat kínáló irány-zatok folyóiratai (Erdélyi Fiatalok, Hitel, Korunk). Abból kiindulva, hogy a világné-zeti függetlenséget hirdető nemzedéki lap – az Erdélyi Fiatalok – sokat tárgyalt vál-ságában7 szerepet játszott a katolikus ifjak kiválása, amire az Erdélyi Tudósító által propagált eszmék ösztönzőleg hatottak,8 nem lenne érdektelen ezeknek a behatóbb ismerete. Azon túl, hogy egy jelentős nemzetközi irányzaton belül kínál sajáto-san erdélyi válaszokat, azért is figyelemre méltó a folyóirat, mert nemzetközi for-rásai, a rendszeresen közölt külföldi hírekhez fűzött kommentárjai, széles körből merítő könyvismertetései komoly adalékokat szolgáltathatnának az erdélyi magyar kisebbség ideológiai csatornáinak működéséről. Továbbá az első bekezdésben leír-takból látható, hogy a korabeli modern katolikus gazdaság- és társadalomszemlé-let adaptációjának helyét és jelentőségét iltársadalomszemlé-letően a két világháború közötti erdélyi magyar kisebbség történetének irodalmában számos vitás pont van még. Az általa kínált megoldásokon belül a pozitív és negatív társadalompolitika közötti viszony – tehát hogy a szervező, építő, vagy a kirekesztő jelleg volt-e a domináns, illetve ez hogyan és milyen tényezők befolyására változott – nincs rögzítve. Nem világos az sem, hogy szervezetei felépítésén és törekvésein belül hol metszi egymást a kle-rikális, a politikai, a világi és a civil jelleg. Illethetjük-e a „politikai katolicizmus”
kifejezéssel? Alkalmazható-e rá a „keresztényszocializmus” fogalom?
Nem vállalkozhatom ezeknek a kérdéseknek a megnyugtató tisztázására.
Mivel a folyóirat a központi forrásom, ezért olyan – a gondolatrendszer befoga-dástörténete szempontjából sokkal relevánsabb – témakörök maradnak előttem rejtve, mint a lap körül vagy mögött szőtt kapcsolatok – az anyagi ügyleteket és
5 Zachar Péter Krisztián: Gazdasági..., i. m., 275.
6 Filep Tamás Gusztáv: Az Új Élet..., i. m.
7 Cseke Péter – László Ferenc: Erdélyi Fiatalok, i. m., 5–79.; Csapody Miklós: Program..., i. m.;
Horváth Sz. Ferenc: Elutasítás..., i. m., 78–95.
8 Horváth Sz. Ferenc: Elutasítás..., i. m., 92. Továbbá szerinte az Erdélyi Fiatalok csoportjá-nak szétesését ugyanazok a tényezők magyarázták, mint a neokatolicizmus megerősödé-sét. Uo. 95.
ebből eredő esetleges kötöttségeket is ideértve –, a kor erdélyi katolikus sajtó-jának rendkívül széles körén belül elfoglalt helye,9 a benne bemutatott szerve-zetek tényleges, mikroszintű működése, illetve a hívek soraiban a lap cikkeinek ismertsége és fogadtatása. Ezekre vonatkozóan csak nagyon töredékes következ-tetéseket lehet levonni a ritka olvasói levelekből és a szerkesztői üzenetekből.
Ha kérdéseim megválaszolhatóak egyáltalán, további kutatómunkát igényelnek.
A fogalomhasználatban a Horváth Sz. Ferenc által is használt „neokatoliciz-mus” mellett döntöttem. XI. Pius enciklikája szerint a „keresztényszocializ„neokatoliciz-mus”
fogalma önellentmondó, a „hivatásrendiség” nem fejezi ki a katolikus elem jelen-tőségét, „politikai katolicizmus”-ról pedig politikai ambíciók híján nem beszél-hetünk – ezekre a tanulmányomban visszatérek. Választhattam volna még a Filep Tamás Gusztáv által használt „reformkatolicizmus” fogalmat, de végül az erdélyi historiográfia által szolgáltatott precedens javára döntöttem.
Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy a folyóirat cikkei alapján bemutassam a katolikus egyház társadalmi tanításának recepcióját, illetve az ehhez képest többletként, vagy ennek szellemétől részben elkanyarodva, a magyar kisebbség számára megfogalmazott célokat. Elsőként a forrásról, megjelenési és terjedelmi adatairól, szerzőiről, tartalmáról nyújtok rövid áttekintő képet, majd a nemzetközi neokatolicizmus legfontosabb vonásait mutatom be – ebben leg-inkább az enciklikák magyar fordítására, illetve néhány magyar nyelvű szakiro-dalmi tételre támaszkodom –, végül az előzőleg kiemelt kérdéskörök megjelené-sét az Erdélyi Tudósító lapjain, az 1932 és 1936 közötti folyamra koncentrálva.
Bár a kontinuitás kimutatható az előbbi öt és a második bécsi döntést követően megjelent három évfolyam között, utóbbi tartalmi elemzése megítélésem szerint jelen tanulmányom vezérfonalától eltérő kérdéskörhöz tartozik. A forrás bemu-tatásánál mégis teszek egy rövid kitérőt a cikkanyag központi témáiban, illetve a szerzők körében történt változásokra.