Március végén két császári egységnek kellett egyesülnie Losoncon:
a Ramberg-hadosztályból kikülönített besztercebányai csoportnak, Almásy Károly ezredes vezetésével (egy osztály [1.] Civalart-ulánus, két század [21.]
Paumgartten-gyalogság), illetve Karl Zaitsek alezredes parancsnoksága alatt egy teljes zászlóaljnak ([13.] Wimpffen-gyalogság) és egy röppentyűütegnek.47
A több mint ezer fős különítményből azonban csak egy század Wimpffen és a két század Paumgartten gyalogos, valamint a lovasság vett részt ténylegesen a harcokban, ami összesen mintegy 600 főt tehetett ki. A hadrendből kitűnik, hogy a Wimpffen-zászlóalj nem volt teljes értékű, mivel csupán négy százada volt a rendes hat helyett, így a paumgarttenekkel összevonva alkothatott volna egy bevethető zászlóaljat. Ezen felül a századok létszáma is meglehetősen alacsony volt: átlag 80 fő körül.48
Beniczky március 22-én ért Rimaszécsre, ahol Szemere Bertalan felső-ma-gyarországi kormánybiztostól értesült a fent említett, Losonc felé kirendelt csá-szári különítményről. Másnap továbbhaladt Rimaszombatba, majd Osgyánba, ahol megpihentette katonáit. Bár Almásy és Zaitsek császári ezredesek már 20-án tudhattak Beniczky csapatáról, Losoncon mégis sikerült őket meglepni és félre-vezetni. Ebben nagy segítségére volt az időjárás, mivel mind a két napon (23–24.) sűrű havazás és köd volt. Március 24-én reggel indultak Losonc felé, de Pinc falu-ban (kb. 8 km Losonctól) már az az üzenet fogadta őket a környéken működő gerillák jóvoltából, hogy Losoncon megjelentek az osztrák előőrsök és a szállá-soló egységek. Az Apátfalvára kiküldött huszár felderítők megerősítették, hogy a mintegy 1,5–2 kilométerre levő településen nincs császári őrjárat, így a külö-nítmény észrevétlenül megközelítheti a várost.49
47 Zaitsek alezredest a 14. gyalogezredtől helyezték át a 13.-hoz március 10-én. Mandel, Fried-rich: Geschichte des K. u. K. infanterie-regiments …, 13., 1892, i. m., 241–242. Az alakulatok pontos összetételére l. HL 1848–49. 18/357a. Besztercebányai állomásparancsnokság jelen-tése a főhadparancsnokságnak. Besztercebánya, 1849. március 25.; HL 1848–49. 21/317.
Die beiden Streifkorps der magyarischen Hauptarmee. I. Streifkorps des Majoren Ludvig Beniczky. Bayer József 1849. április 13.; Mandel, Friedrich: Geschichte des K.u.K. infante-rie-regiments…. 13., 1892, i. m., 241–242.; HL 1848–49. 21/317. A két császári ezred törté-netére l. Mandel, Friedrich: Geschichte des K. u. K. infanterie-regiments…. 13., 1892, i. m.;
Hödl, Rudolf v.: Geschichte des k. u. k. Infanterieregiments Nr. 21, 1906, i. m.
48 Wellenborn, Carl Fischer v.: Graf Civalart-Uhlanen in den Jahren 1848 und 1849…, 1897, i.
m., 127.
49 Steier Lajos: Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztos…, 1924, i. m., 125–127. és 299–305.
A császári seregek több hullámban vonultak Losonc felé. A kirendelt gyalogos zászlóalj (Wimpffen és Paumgartten) fele (kb. 5–600 fő) rögtön a szállást előké-szítő egységek után, a Besztercebányáról induló ulánusok kicsit később, majd az összecsapást lekésve utolsó hullámban a maradék gyalogság és a röppentyű üteg.50
A városhoz vezető utak is kiemelkedően alkalmasak voltak egy rajtaütésre.
Az Apátfalva felőli út egyenesen a város főutcájához kapcsolódott, ami pedig rövidesen a templom előtti főtérre vezetett. Északnyugat irányból derékszögbe ide torkollott a gácsi út, így legalább két irányból akadálymentesen fel lehetett vonultatni, majd a főtéren egyesíteni a csapatokat.
Március 24-én reggel Beniczky különítménye továbbhaladt egészen a város
„első házáig”. Épp délre érték el a szélét s mivel egész eddig nyoma sem volt csá-szári egységeknek, kémeket küldött ki. Kicsivel korábban érkezett meg a csácsá-szári gyalogság első része és az ulánusok, így csupán a létszámot tekintve nem volt nyomasztó az osztrák erőfölény.51 Az őrnagy azonban tisztában volt vele, hogy katonái nagy része ez idáig csak kilométerekről látott igazi összecsapást. Meg-fordult a fejében a visszavonulás, ám ezzel megkockáztatta volna, hogy a császá-riak fülébe jut a jelenlétük és a nyílt mezőn rajtuk ütnek. Ebben az esetben vajmi kevés esély lett volna rendezetten visszavonultatni a különítményt.52
A parancsnok hezitálását a huszárok parancsnoka, Jánossy hadnagy tette helyre, aki azt javasolta, szolgáltassanak egy „huszáros meglepetést” az egye-lőre rendezetlen „németeknek”.53 A sereget szétosztották három részre. Beniczky a huszárokat követve a 15. zászlóalj három századával Apátfalva felől egyene-sen tör be, Herskovits két századdal a várost megkerülve északnyugatról, Gács felől, az ágyúk pedig némi gyalogsággal visszamaradva követik a pozsonyiakat.54 A huszárok nagy hanggal berontottak az épületek közé és levágtak mindent és mindenkit, aki osztrák katonának nézett ki. A tarka ruházat, a nagy hangzavar és a vakmerőség meghozta gyümölcsét, ugyanis minden józan tiszt a látványból azt a következtetést vonta volna le, hogy egy több huszárezred századaiból össze-állított nagyobb lovas erő ütött rajta a városon. A nagy ijedtségben erre jutottak a császáriak is. A városon belül nem tudták megszervezni az ellenállást, csupán az ulánusok egy-egy szakasza rendezte sorait néhány elszigetelt rohamra. Villecz
50 Uo. 299–305.
51 Almássy beszámolója szerint fél 12-őre értek be a városba. HL 1848–49. 18/425a. Almássy ezredes jelentése a hadsereg-főparancsnokságnak. Ludány, 1849. március 24.
52 Steier Lajos: Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztos…, 1924, i. m., 299–305.
53 Görföl Jenő – Limpár Péter: „Pacsirtaszót hallok megint”…, 2000, i. m., 79.; Losoncz. Vasár-napi Ujság, Budapest, 1899/14. április 2. 225–226.
54 Villecz János: Egy sárosvármegyei honvéd naplója, 1898, i. m., 34.
százados a három századával ellenállás nélkül jutott el a főtérig, ahol a templom melletti kaszinó épületéből a Paumgartten gyalogezred katonái tüzet nyitottak rájuk és a huszárokra.55 Gyalogosai egy ideig állták a tüzet és megkísérelték viszo-nozni. Az utóbbi hatásfokát a százados találóan jellemzi egy katonáján keresztül:
„A jó tót fiú füléhez szorítja rossz kovás-puskájának agyát, égnek irányítja csövét s mialatt fejét behúzza, behúnyt szemmel nagyot ránt a ravaszon. Azután, mint aki meg van győződve, hogy most borzasztó vérontást okozott, megelégedetten néz körül. Nekem kezdett nem tetszeni a dolog, mert világos, hogyha itt állunk, az ablakból egymásután lepuskáznak s mi egy verébfiúban sem teszünk kárt.”56 A félelmet nem ismerő szlovák ifjak és a kaszinó ablakaiban megbújt osztrák sor-gyalogság tűzpárbajának a cseh tüzértiszt vetett véget, aki nyugodalmasan fel-vonult a főtéren levő gyalogosok mellé, kartáccsal megtöltette ágyúit, majd az egészet a kaszinó ablakainak eresztette. „Az ablakok csörömpölve hullottak az utzára s az ellenség hanyatt-homlok takarodott el az ablakaiból” – írja Villecz Boldizsár.57 A Gács felőli utcában a kezdetben huszárok által szétkergetett ulánus szakasz sorait Schreiter főhadnagy rendezte és főtéren álló gyalogság és ágyúk irányába rohamot intézett. Ismét Villecz százados szavait idézve érthetjük meg igazán egy ilyen jelenség súlyát: „Elhűlve látom a félelmes lándzsaerdőt, a mint szép, szabályos vonalban fordul a térre,… Néhány másodpercz és le vagyunk gázolva.” A magyar egységek szerencséjére a tüzérek most sem tétlenkedtek s időben újratöltötték az ágyúkat. A kartács közvetlen közelről érte az ulánuso-kat, akik közül heten elestek Schreiter főhadnaggyal együtt, a lovak pedig annyira megzavarodtak, hogy a visszavonulás is gondot okozott a megülőiknek.
A városon kívül a császáriak még megpróbálták utoljára megszervezni az ellen-csapást, de Báthory István, a 15. zászlóalj főhadnagya a két ágyú, némi gyalog-ság és huszárok támogatásával ezt teljesen felszámolta. A Losonctól nem messze Balassagyarmat irányában felállított császári röppentyűüteg a harcban nem vett részt. Csendben visszavonult, így nem lett Beniczkyék zsákmánya.58
Amint arra már utaltunk, közel fél év katonáskodás után itt Losoncnál sütötte el puskáit a 15. honvédzászlóalj, az eredmény pedig a századosukat igazolta. Mel-lőzve a Beniczky Lajos által vétett apró parancsnoki hibákat, a 15-ösök három százada sem volt mindig a helyzet magaslatán. Végiggyalogoltak Losonc utcáin és a főtérre bármiféle ellenállás nélkül érkeztek. Itt azonban megálltak annak
elle-55 Uo. 34.
56 Uo. 35.
57 Uo. 35.
58 Uo., Görföl Jenő – Limpár Péter: „Pacsirtaszót hallok megint”…, 2000, i. m., 80.
nére, hogy bármi fedezékre lelhettek volna vagy akár esélyük lett volna a manőve-rezésre. A vonalalakzatban felsorakozott félzászlóalj tapasztalatlan katonákkal és elavult puskákkal leállt tűzpárbajt vívni a némiképp jobban felszerelt és a kaszinó fedezékéből tüzelő császáriakkal, majd nem sokon múlott, hogy a kezdeti káosz-ban szétszéledt dzsidások teljes nyugalommal rendezve soraikat, ledarálja őket.
Néhány pillanaton belül két lehetőség is kínálkozott az osztrákok számára, hogy megsemmisítsék a Beniczky-különítmény magját képező három századot. Sze-rencséjükre épp időben érkezett a tüzérségi segítség, így Villecz emberei a pusz-tulás helyett némi harci tapasztalattal és kiváló zsákmányolt felszereléssel gaz-dagodtak, nem beszélve arról a morális pluszról, ami az ilyen patinás császári alakulatok fejvesztett menekülésének látványával jár.