A kívánatos társadalmi rend feltételének az Erdélyi Tudósító szerzői jelentős részben a belső, lelki tényezőket tartották. A legerősebb hangsúlyt a keresztényi szeretetre és a felelősségérzetre helyezték, de olyan erényeknek is nagy jelentő-séget tulajdonítottak, mint az alázat és a türelem, ha például az ifjúságról volt szó.31 A jogok kötelezettségekkel járnak karöltve;32 az idősebb generációnak megértést kell tanúsítania a fiatalabb iránt, és segíteni útkeresésében;33 a munka-adóknak a munkásaik emberhez méltó megélhetését a haszon elé kell helyez-niük;34 nagyobb megértéssel tartoznak egymásnak a katolikusok és a protestán-sok, a magyarok és a románok35 – vonta le a következtetéseket számos szerző cikke. Mindezt egyfelől az önreflexióra való hajlandóság, másfelől pedig nevelés kérdésének tekintették. Utóbbi érdekében szintén felelős feladatokat róttak ki, elsősorban az értelmiségre: tudásának akár térítésmentes átadásával és példamu-tatással – vallásának hiteles gyakorlásával – kell elöl járnia a célkitűzések meg-valósításában.36 A hatékony nevelés megértést, a megértés ismeretet követel, vég-eredményben pedig – legalábbis Venczel József szerint, aki ebben a tekintetben
29 Spannenberger Norbert: A politikai katolicizmus, i. m., 208.
30 Gianone András: Az Actio..., i. m., 219.
31 Szalay Mátyás: Levél az erdélyi fiatalokhoz. ET, 1932, 5. sz. 165–168.
32 „Abból, hogy a szülőknek elsősorban van joguk a nevelésre, következik az a második alap-tétel, hogy ez a jog egyszersmind kötelezettséget is jelent.” György Lajos: A család és a neve-lés joga. ET, 1934, 4. sz. 113. „De nem elég a nemzetiségi jognak csak erkölcsi jogosultsá-gát kimutatni. Ki kell emelnem az ezzel a joggal járó kötelességeket is. Hisz minden jog korrelativuma a kötelesség. [...] Az állam tehát köteles ezt a jogot elismerni és tiszteletben tartani. [...] De kötelességet jelent a nemzetiségi jog a nemzetiség egyes hozzátartozóinál is. Másszóval nemzetisajátságunk megóvása és megvédése nemcsak jogunk, hanem felette fontos erkölcsi kötelességünk is.” Schütz Balázs: A nemzetiségi kérdés jogi és erkölcsi meg-világításban. ET, 1932, 2. sz. 57.
33 Márton Áron: Apák és fiúk. ET, 1932, 1. sz. 26–29.
34 V[orbuchner] A[dolf]: Műkedvelői megjegyzések a gazdasági krízishez. ET, 1932, 6. sz.
213–215.
35 Nagy Jenő: Soviniszta, felekezeti és szociális színek. ET, 1932, 7. sz. 263–271.
36 Ferencz Béni: Mit vár a jövő papja a jövő intelligenciájától. ET, 1932, 10. sz. 375–377.
Széchenyi Istvánt tartotta példaképnek – az igényesen és helyesen művelt társa-dalomkutatás is elsősorban önismeret függvénye.37 A falu társadalmának meg-ismerése és tudatos alakítása a folyóiratban a felekezetektől független falukutató mozgalom felfutásával párhuzamosan lett gyakori téma, annak eredményeivel nem teljes egyetértésben.38 Ez a szemlélet – legalábbis Egy ifjúsági megbeszélés eredményei-nek tanúsága szerint – új szerepet rótt a papokra is: „az Istennek nem csak miséző és prédikáló küldöttje, de készülő szociológus, kinek műve az élet és az életek irányítása és nevelése”. Az ő feladata „az iskolán kívüli népoktatás”
megszervezése, gazdasági kérdésekben pedig nem lehet más, mint független bíró:
„a proletárok papja és a tőkéseké is”.39
Amellett, hogy ezek az elvek az enciklikák szellemének megfeleltek, talán azért is kaptak nagy teret az egyéni, és kiemelten a lelki feladatok, mert a gazdasági vagy társadalmi reformok gyakorlati kivitelezésére nagyon kevés volt a remény. Baráth Béla az ifjúkatolicizmus szociális programjában két megoldandó problémát jelölt ki: „az egyik a vagyon igazságosabb elosztásának, a másik a mai társadalmi élet reformjának követelménye.”40 Ez az írás nem lép túl a pápai enciklika elveinek ismertetésén: az első programpont lényege, hogy az embernek kell a gazdasági élet középpontjába kerülnie a nyereség helyett, s ennek megfelelően a magántu-lajdon a közjó szolgálatába állítandó; a második programpont a hivatásrendiség megvalósítása.41 Szerinte „a testületi szellem kialakulása, a különböző osztályok
37 Venczel József: Néhány szó a társadalomkutatásról. ET, 1936, 10. sz. 322–326.
38 V[enczel] J[ózsef]: Demeter Béla: Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok. ET, 1932, 10.
sz. 406. Venczel a falusi vallásosságról szóló megállapításokat kritizálja Demeter munkájá-ban, miszerint az nem tudatos, illetve a „szociális irányzatok kérdésénél is az örök tétova, bizonytalan üresség a jellemző”. Venczel szerint „ezen ítéletek kifejtését sokban semmiképp sem egyeztethetjük a nép eddig látott és átélt sajátságaival”. Egy glosszában pedig a „Krisz-tus és a falu” szemléletet a névtelen szerző a „Páholy és a falu” szemlélettel állítja szembe, amit a meg nem nevezettek – akik „a vallástól függetlenül közelítik meg majd a nép lelkét”
– nem vállalnak fel nyíltan. Faluproblémák, népnevelés. ET, 1936, 7–8. sz. 240–241.
39 Mit vár az ifjúság a jövő papjától. Egy ifjúsági megbeszélés eredményei. ET, 1932, 10. sz.
Az első idézet: 372. A második: 373.
40 Baráth Béla: Az ifju katholicizmus szociális programmja. ET, 1932, 10. sz. 361.
41 Mivel a hivatásrendiség társadalomszemléletének megfogalmazásában nagyon lényeges, és a folyóiratban rendszeresen visszatérő motívumokat alkalmaz, jónak látom idézni: „Keresz-tény világnézetünk szerint ugyanis a társadalom nem automisztikus [!] halmazegysége az egyéneknek, hanem organikusan kialakult közössége a családoknak, vagyis, amint egy élő szervezetben sejtekből alakulnak ki a szövetek, amelyek sajátos működésüket teljesítve, egymással harmóniában és közremunkálkodva állnak bele a teljes szervezet egészébe és közös céljainak szolgálatába, úgy az emberi társadalomban is a fenti példa analógiájára funkcionális alapon, a közös munkakör és élethivatás szerint kell, hogy csoportosuljanak az
egymáshoz való közeledése, kölcsönös megismerése, megbecsülése és egybe-forrása az új-rendiség irányzatának természetszerűleg jár a nyomában”.42 Vagyis Baráth a reformot tekintette elsődlegesnek. Amikor azonban utóbbi gyakorlatba ültetésének lehetőségeiről írt, végső soron ő is a fentiekhez hasonló feladatokat jelölt ki: „mihamarább el kell készítenünk a lelkek talaját az újrendiség befogadá-sára, melynek szelleme a közjó iránti nagyobb érdeklődés és érzék, a különböző társadalmi rétegek közötti kölcsönös megbecsülés és közeledni-akarás”.43 Ennek megvalósítására nézve azonban előnyösnek tartotta a kisebbségi sorsot, az ebből eredő nagyobb egymásrautaltság miatt.44
Baráth Béla is azért jutott az utóbb idézett következtetésre, mert egy ígéretes temesvári példát leszámítva, katolikus munkásszervezetek nem voltak Erdélyben (így „még sokban a Rerum Novarum síkján sem mozgunk”45), a meglevő katoli-kus egyesületek pedig szerinte nem voltak alkalmasak a hivatásrendek szerepének betöltésére. Az országos szintet tekintve ő is, és Venczel József is láttak reményt keltő kezdeményezéseket, mint a kamarák létrehozása, de ezeket, minthogy nem bírtak elegendő önkormányzatisággal és hatalommal, mindketten kevésnek tar-tották. Venczel végül két olyan tényezőt jelölt meg, ami miatt Románia távol áll a hivatásrendiség megvalósításától: az egyik, hogy „mérhetetlenül eltolódott az arány a képviseltek és képviselők foglalkozása: hivatása között.” A másik pedig, hogy „bel- és külföldi tőkeérdekeltségek” irányítják a kapitalista államok gaz-daságpolitikáját, és nem „a közjót, tehát a polgárok összességének javát” tartják
erők s egymással karöltve kell, hogy közreműködjenek az egész társadalmi élet célja: a közjó munkálásában.” Uo. 363–364.
42 Uo. 365.
43 Baráth Béla: A Quadragesimo anno lehetőségei nálunk. ET, 1932, 20. sz. 687.
44 „Ebben a munkában részt kell, hogy vegyen minden vallásos és kulturális egyesületünk és társulatunk. Népnevelő munkánk e pontban fel kell, hogy használja és ki kell, hogy építse azokat a csak örömmel elkönyvelendő eredményeket és jelenségeket, melyeket a kisebbségi sors termelt ki sorainkban a város és a falu, az u. n. intelligencia és az iparos-, általában a polgárelem közeledése, nagyobb megértése terén.” Uo. 687.
45 Uo. 687.
szem előtt a parlamentek.46 A lap szerzői sokkal inkább a szövetkezeti eszmét tar-tották az erdélyi magyarság körülményei között alkalmazhatónak.47
Míg a XI. Pius enciklikájának szellemében született alkotmányok államaiban a katolikus egyház jelentős szerephez juthatott, és Magyarországon is támoga-tást élvezett, Romániában az ortodoxhoz képest eleve hátrányos helyzetben volt.
így a gyakorlati politikában nem is az egyház társadalmi tanításának követése volt az elsődleges probléma, hanem két, a magyar katolikusok szempontjából egzisztenciálisnak tartott kérdés: az Erdélyi Katolikus Státus48 – ezzel az egyházi vagyon és önkormányzat –, valamint az egyházi iskolák ügye. Létfontosságúnak a kettős, nyelvi és vallási kisebbségi helyzet miatt számítottak. Ebben a tekintet-ben különbözött a helyzetük a szlovenszkói magyar katolikusokétól, ugyanis „az Új Élet köre [...] nem határolódott el a többségi, szlovák katolicizmustól, illetve a harmincas években már kizárólag szlovákok vezette egyházi hierarchiától”.49
46 Venczel József: Románia és a hivatásszervezetek. ET, 1933, 5. sz. 281. Ugyanitt Venczel egy statisztikát is közöl az ország lakosságának, illetve a képviselőknek a foglalkozási arányairól.
Míg a lakosság 78,2%-a „mezőgazda”, a képviselők soraiban a legerősebb csoport az ügy-védeké (38,3%), a második a tanítóké és tanároké (18,8%), a mezőgazdasági termeléshez kötődő foglalkozásúak pedig csak a harmadik helyen állnak (13,7%).
47 „Egy kisebbségi nemzet számára úgy gazdasági mint etikai szempontból a szövetkezeti organizáció képezi a legmegfelelőbb gazdasági rendszert s ha nemzetünk gazdasági jólétét és előhaladását biztosítani kívánjuk, azt legalkalmasabban szövetkezeti mozgalmunk meg-erősítése és kiterjesztése útján érhetjük el.” Oberding József György: A szövetkezeti moz-galom története. ET, 1933, 3. sz. 158. Ebben a lapszámban további három, a következőben pedig még egy tanulmány jelent meg a Cikksorozat a szövetkezeti eszméről című szériában.
A sorozat címére keresve a repertóriumban pontos adataik megtalálhatóak.
48 Az Erdélyi Katolikus Státus az erdélyi püspökség egyházi és világi vezetés alatt álló önkor-mányzati szerve volt a 17. századtól kezdődően, amelynek hatáskörébe tartozott az egyház vagyonának igazgatása is. Bővebben róla: Holló László (szerk.): Katolikus..., i. m. Már a kon-kordátum tárgyalásainak kezdetén Onisifor Ghibu, a kolozsvári egyetem professzora táma-dást intézett a Státus ellen. (Bíró Sándor: Kisebbségben..., i. m., 323–328.) Az Erdélyi Tudósító nem csak Mészáros Cirill cikksorozatát közölte, amelyben a Ghibu által felhozott vádakat elemezte többek között nyelvi, forráskritikai és -értelmezési szempontból (Mészáros Cirill:
Kritikai csevegések O. Ghibu erdélyi róm. kath. tárgyú adatairól. I–XIII. Pontos hivatkozá-sok a repertórium szerzői mutatójában Mészáros Cirillnél.), hanem többször foglalkozott az egyházi vagyon kérdésével történeti távlatban (Sándor Imre: Harc az erdélyi kath. Státus körül. ET, 1932, 1. sz. 1–4.; Bíró Vencel: Az erdélyi római katolikus Státus vagyonának ere-dete. ET, 1932, 4. sz. 120–127.; Juhász Kálmán: Legrégibb egyházvagyoni viszonyok a Temes-közben, I–II. ET, 1932, 8. sz. 297–301.; 1932, 9. sz. 331–336.), illetve közreadta a Státus ügye római tárgyalásának dokumentumait, amely nyomán a szervezet helyébe 1932-ben az Egy-házmegyei Tanács lépett (Státus – EgyEgy-házmegyei Tanács. ET, 1932, 15–16. sz. 517–530.).
49 Filep Tamás Gusztáv: Az Új Élet..., i. m., 114.
Erdélyben a római katolikus és a protestáns felekezeti iskolák nem csak a kisebb-ségi egyházak hitvallásos oktatásának, hanem a magyar nyelvű oktatásnak is kizárólagos terei voltak, fenntartásuk pedig sorozatosan akadályokba ütközött.50 Az egyházi vagyon erre a célra lett volna nélkülözhetetlen. Az erdélyi egyház-megye számára külön nehézséget jelentett, hogy 1927-ben a Szentszékkel kötött konkordátum a bukaresti püspökség fennhatósága alá rendelte, aminek követ-keztében a szenátusban sem juthatott önálló képviselethez.51 A parlament felső házában a magyar kisebbség ügyének – legyen szó oktatásról, tisztviselőkről, az egyházak állami segélyezéséről – Gyárfás Elemér52 szenátor volt a szószólója,53 és a magyar katolikusok ügyét is egyedül ő tudta képviselni.
A gyakorlati kérdések tehát elsődlegesen nem a gazdaságot és a társadalom szervezetét illető, politikai úton megvalósítandó reformok voltak, de a lap szerzői arra törekedtek, hogy az iskolák és az egyházi önkormányzat ügyét összefüggésbe hozzák az egyház társadalmi tanításával. Előbbire nézve ez azért sem volt nehéz, mert az államnak az egyházi oktatás iránti kötelességeit XI. Pius kifejtette Divini illius Magistri (1929) kezdetű enciklikájában. Erre hivatkozott György Lajos, ami-kor a nevelés elsődleges jogát a szülőknek tulajdonította: ez a természetjogból ered, és ez a jog „az Egyház oltalma alatt áll”.54 Más enciklikákra (XIII. Leó: Quod multum, 1886; XI. Pius: Ubi arcano, 1922) és XI. Pius számos levelére hivatkozva Erőss Alfréd a Katolikus Akcióba való, legalább eszmei betagozódás zálogaként állította be a hitvallásos iskolák kitartó működtetését.55 A Státus utódszervezeté-nek, az Egyházmegyei Tanácsnak is szerepet szántak a szellemiség terjesztésében:
50 Bővebben: Bíró Sándor: Kisebbségben..., i. m., 351–395.; Gidó Attila: Oktatási..., i. m., 29–31.
A folyóirat kétfrontos küzdelmet tematizált: az állam oktatáspolitikájából eredő anyagi jel-legűt, és a hitetlenséggel szembenit. Boga Alajos: Iskoláink... ET, 1933, 11. sz. 536–538.
51 Bíró Sándor: Kisebbségben..., i. m., 323.
52 Ugyanakkor Gyárfás a Státus világi elnökének tisztségét töltötte be, és az Erdélyi Tudósí-tó-ban is többször publikált.
53 A Magyar Kisebbség rendszeresen közölte a felszólalásait. Pontos helyüket a folyóirat reper-tóriumából lehet kikeresni (Kazai Magdolna: Magyar Kisebbség repertórium, 1922–1942.
http://mk2.adatbank.transindex.ro/, 2015–08–07).
54 György Lajos: A család és a nevelés joga. ET, 1934, 4. sz. 113.
55 „[...] maga a Szentséges Atya [XI. Pius] többször hangsúlyozta, [...] hogy még azok az intéz-mények is, melyek nincsenek szoros kapcsolatban a szent hierarchiával, de vele összhang-ban dolgoznak, s főleg mindazok, melyek az ifjúság nevelésére vonatkoznak – nem esnek a Kath. Akció, a katholikus apostolkodás keretin kívül. ’Várak’ ezek, de szellemi várak; ezért nem hasonlíthatók egy békés város közepén ok nélkül felépített erődhöz, hanem – mint XI. Pius teszi – templomhoz, melytől egy nép, egy nemzet lelki és szellemi kultúrája függ.”
Erőss Alfréd: A Katholikus Akció és a katholikus iskolák. ET, 1932, 7. sz. 261.
Sándor Imre szerint „nem csak múltjánál fogva, hanem a bár megcsonkított, de még mindig jelentős anyagi erejénél fogva is, módjában van a társadalmi munka mellé állítani a kath[olikus] intelligencia legjavát”.56 Tehát a lelki célok, a menta-litásváltás megvalósításához elengedhetetlennek tartották az intézményes kerete-ket, de nem újak létrehozását tűzve ki célul, hanem a régiek fenntartásáért küzdve.
Az oktatás az új középosztály kitermelésének szempontjából is kulcskérdés volt a modern katolikus tanítás adaptációjára nézve. Ebben a tárgyban a legszín-vonalasabb cikkeket Sulyok István és Venczel József írták a lapba. Sulyok szerint az erdélyi magyarok társadalmi pozíciójuktól függően kétféleképpen rontják el az ifjúság nevelését: a földműves- és munkásréteg úgy, hogy nem taníttatja, a közép-osztály pedig úgy, hogy bár taníttatja gyermekeit, ezzel saját életformájának átörö-kítése a célja. Az első azért hibás, mert a tanulás elengedhetetlen, a szaktudásra a mezőgazdasági termelésben is egyre nagyobb igény mutatkozik.57 A második pedig azért, mert a középosztály aktuális életformája tarthatatlan: a hagyomá-nyos hivatali pályák jórészt bezárultak a magyar fiatalok előtt, így ezen az úton a „szellemi proletariátus éhségfrontjára” jutnak. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok tanuljanak, de elsősorban új gazdasági szemléletet, vállalkozó szellemet, és hogy önálló pályákat válasszanak.58 Venczel szerint pedig a társadalmi egyenlőtlensé-gek feloldása, és a társadalmi réteegyenlőtlensé-gek közötti egyetértés függ az új középosztály beállítottságától.59
56 Sándor Imre: Kath. népünk és az Egyházmegyei Tanács. ET, 1933, 2. sz. 100.
57 Ezzel a véleménnyel nem volt egyedül. Szentkirályi Ákos, mezőgazdasági szakíró fontos-nak tartja a gazdatanácsadás megszervezését szakszerű munkaerő bevetésével. Az Erdélyi Tudósító állásfoglalásai közül kirívóan ezt a feladatot az Országos Magyar Pártra rója ki.
Szentkirályi Ákos: Népsegítés – Gazdatanácsadók. ET, 1932, 15–16. sz. 561–564.
58 „Az ipari és kereskedelmi életnek ama pontjait, melyeket a magyar középosztály szellemi érdekeinek jogcímén fiainak igényelne, keményen és önzően mások tartják a kezükben.
Ahhoz, hogy az új nemzedék, mely az úrhatnámság terheltségével jön a világra, ezeket a pozíciókat minden hatalmi segítség nélkül, sőt annak ellenére elfoglalhassa, valóban nem sok reményt lehetne fűzni. [Új bekezdés] Ezzel szemben azonban, ha ez a ma élő magyar értelmi középosztály végzetesen válságos helyzetében a gyöngykagyló kínjával ki tud ter-melni magából egy új gazdasági meggyőződést s ezen megtudja vetni az új gazdasági rend-nek alapjait, nyilvánvaló, hogy ezzel megteremtette a jövő nemzedék számára azt a széle-sebb gazdasági terepet, melyre az állami hivatalokból kiszorulva égetően szüksége van.”
Sulyok István: Az erdélyi magyar középosztály válsága. Milyen életpályára neveljük gyer-mekeinket? ET, 1932, 11. sz. 445.
59 „A középosztály vagy meghal, vagy átmenti magát a munkásosztály keretei közé s azo-nosítja magát annak a mai liberális kapitalista társadalmat megdöntő célkitűzéseivel. [...]
Az ifjúság meggondolása szerint: a középosztály feladja a maga zárt és anyagilag is jól védett állásait, azonosítja magát a munkásosztállyal s így elhatározza végérvényese az új
A nemzetközi gondolatrendszer kisebbségi alkalmazása implikálja a nemzet-szemlélet kérdését. Hogyan határozták meg a nemzetet, és a katolikus erkölcstan jegyében mit láttak megengedhetőnek, illetve kötelezőnek az irányában? A lap szerzői közösséget éreztek-e a más felekezetű, illetve az eltérő világnézetű erdélyi magyarokkal? Hogyan viszonyultak a római katolikus románokhoz? Schütz Balázs teológus jogi végzettséggel ugyan nem rendelkezett, de ő volt az egyetlen, aki a lap-ban megkísérelte meghatározni a nemzet, illetve a nemzetiség tartalmát, és a hozzá való viszonyulás helyes irányát.60 Szintén katolikus teológusokra hivatkozó cik-kének fő tételeit röviden összefoglalom. A nemzet elvont fogalom, „pszichológiai rokonság és közösség”, egységes nyelv és „bizonyos kultúrközösség” a három fő jel-lemzője. A nemzetiség emberek összessége, akiket „hosszas történelmi fejlődés foly-tán” kialakult sajátosságaik „más néptömegektől” megkülönböztethetővé teszik;61 minden nemzetiségnek joga van sajátosságainak megőrzésére és örökítésére,62 azonban nincs feltétlenül joga önálló államalkotásra, amit Schütz nemzetiségi elv-nek nevez.63 A nemzetiségi jogot az állam köteles tiszteletben tartani, a „nemzeti-ség hozzátartozói” pedig kötelesek nemzetüket szeretni,64 „jobban, mint egy idegen népfajt”.65 Ehhez magyarázatként Otto Schilling német teológusnak a szeretet foko-zatairól alkotott elméletét fűzi (1. Isten, 2. önmagunk, 3. felebarátaink – az illetőnek
„Istenhez és önmagunkhoz való viszonyától” függő sorrendbe állítva). A „nemzet helyes szeretetének” pozitív cselekedetekben kell megnyilvánulnia, Franz Spirago cseh teológusra hivatkozva ezeket a nagyrabecsülés (nem kizárva más nemzetek erdélyi magyarság útját, amelyet az új felismerések: főként a műszaki pályák megbecsülése és a tanárság pedagógiájában a kiaknázatlan, de örök-szükségszerű szociális területek meg-nyitása jellemez.” Venczel József: Az erdélyi magyar főiskolás ifjúság mozgalmainak szociá-lis tartalma. ET, 1932, 10. sz. 370.
60 Schütz Balázs: A nemzetiségi kérdés jogi és erkölcsi megvilágításban. ET, 1932, 2. sz. 52–60.
61 Uo. 52. A kurzívval írottakat Viktor Cathrein svéd jezsuitától vett idézet részeként tünteti fel.
62 „Nemzetiségi jog alatt a nemzeti sajátosság fenntartására és átszármaztatására való jogot értjük. Ez a jog magában foglalja az anyanyelven való oktatás jogát, a nemzetiségi nyelv használatát állami hivatalok előtt a közigazgatásban és a bíróságnál, vallásos, szociális és jótékonycélú intézmények létesítését és fenntartását a kisebbségek részéről, továbbá bizo-nyos önkormányzati jogot különösen kulturális téren (kulturális autonómia). Ide sorozható még a kisebbségeknek ama joga is, hogy a közpénzekből kulturális intézményeik mint pld.
kisebbségi iskolák fenntartására igazságos módon részesüljenek.” Uo. 53.
63 „A nemzetiségi elv jogosultságát a katholikus jogászok és ethikusok határozottan tagad-ják, egyrészt mert semmiféle erkölcsi érvvel nem igazolható, másrészt, mert a gyakorlatban keresztülvihetetlen. [...] A kisebbségi jogból ezért következetesen a nemzetiségi elvet ki kell zárnunk.” Uo. 53.
64 Schütz Balázs: A nemzetiségi kérdés jogi és erkölcsi megvilágításban. ET, 1932, 2. 57.
65 Uo. 57.
nagyrabecsülését), támogatás (gazdasági cseréknél előnyben részesítve a saját nemzetiség „hozzátartozóit”) és védelem (a fentebb meghatározott nemzetiségi jog sérelmeivel szemben fellépve) aktusaiban jelöli meg. Zárszava szerint a többnyelvű államok nemzetiségeinek arra kell törekedniük, hogy sajátosságaikat kölcsönösen egymás hasznára fordítsák, „viszont a nemzetek elszigetelése könnyen fajgyűlöletre és ellenségeskedésre vezethet”.66
A Parecz György által megfogalmazott, a kettős kisebbségi helyzet kezelésére vonatkozó program konkrétabb volt Schütz tanulmányánál, hiszen megnevezett problémákra reagált. Egyrészt a szórványban élő elrománosodó római katoliku-sokra, másrészt az erdélyi magyarok más felekezetűekkel való sorsközösségére hívta fel a figyelmet. Előbbivel kapcsolatban azt fogalmazta meg, hogy nem csak a felekezeten, hanem az etnikumon belül való maradás is cél. A második eset-ben arra szólított fel, hogy ne szervezzenek a katolikusok önálló politikai pártot, érdekvédelmi szervezetet, hiszen elsősorban magyarként kell kiállniuk az érde-keikért, és ezt csak a más felekezetűekkel egyetértésben és szervezeti egységben
A Parecz György által megfogalmazott, a kettős kisebbségi helyzet kezelésére vonatkozó program konkrétabb volt Schütz tanulmányánál, hiszen megnevezett problémákra reagált. Egyrészt a szórványban élő elrománosodó római katoliku-sokra, másrészt az erdélyi magyarok más felekezetűekkel való sorsközösségére hívta fel a figyelmet. Előbbivel kapcsolatban azt fogalmazta meg, hogy nem csak a felekezeten, hanem az etnikumon belül való maradás is cél. A második eset-ben arra szólított fel, hogy ne szervezzenek a katolikusok önálló politikai pártot, érdekvédelmi szervezetet, hiszen elsősorban magyarként kell kiállniuk az érde-keikért, és ezt csak a más felekezetűekkel egyetértésben és szervezeti egységben