III. AZ EURÓPAI EGYETEMEK ÓKOR I ELŐZMÉNYEI
16. AZ ATHÉNI ÉS MÁS FŐISKOLÁK A KÉSEI ÓKORBAN
Az athéni filozófiai iskolák egyesülése révén jött létre az athéni „egyetem”. Erede-tileg csak azok látogatták, akik a grammatikai és a retorikai képzés befejezéseként filozófiát akartak tanulni, azaz az ephébia 18-19 éves ifjai. Ugyanis az ephébiában a katonai szolgálat ideje megrövidült, és ennek a helyére került az irodalmi és filo-zófiai tanfolyam. Ennek kezdeti időtartama 1-2 év, de idővel akár 5 év is lehetett.69 Egyébként Athénban i. e. 338-ban vezették be az ephébia intézményét, ami a 18-20
67 Ilyen példák olvashatók Fináczynál (1906, 236).
68 1956-ban a római via Latinán találtak egy képekkel díszített sírkamrát. A családban orvostudós is lehetett, mert az egyik kép Aszklépioszt, a gyógyítás istenét ábrázolja, amikor a körülötte álló fia-talembereknek mutató pálcával magyaráz egy holttest felett. – In: Medvigy Mihály (2009): Róma – művészeti és régészeti barangolás a történelmi múltban. Semmelweis Kiadó, Budapest. 23–24.
69 Fináczy Ernő, 1906, 58.
Az európai egyetemek története
92
év közötti fiúk katonai kiképzését szolgálta, az i. e. 2. században már egy évig tartó, a tehetősebb fiúk képzésére szolgáló intézményként említik. A magasabb szintű tanulmányokra előkészítő ephébia vezetője a koszmétész. A művelődési eszmény pedig az enkyklios paideia, ami a nevelés teljes folyamatát és végeredmé-nyét jelenti. A milétoszi Delphinionból került elő egy i. e 200/199-ből származó kőtábla, amely egy iskola működését írja le: ebben részletesen előírják a pénzala-pok felhasználását, a testnevelés és az írástanárok megválasztásának szabályait és ezek jövedelmét. Rendelkeznek a határozatok kőtáblán történő közzétételéről is.70
Hadrianus és az Antoniusok különösen fontosnak tartották az athéni iskolát és ennek megfelelően kezelték. A 2. században már mintegy tíz rendes tanárral működött. Az oktatás fő területei: szophisztika vagy retorika; politika és filozó-fia. A „diákok” a világ minden tájáról érkeztek, voltak közöttük görögök, róma-iak, egyiptomiak és arabok.
Az egyházatyák közül is többen az athéni „egyetemen” tanultak, így például Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely. Nazianzi Gergely dicsérő beszéde (Or. XLIII. 15. és 16. fejezet), melyet egykori társára emlékezve írt, eleven életké-pet ad az akkori iskola szervezetéről, az ott tanuló diákok életéről, a viselt öltö-zetről és az ünnepi lakomák lefolyásáról.71 Az athéni iskolában magas színvona-lon oktattak retorikát és a legtöbb filozófiai irányzatot – a platóni, az arisztotelészi, a sztoikus és az epikureusi irányzat is képviselve volt, sőt az 5. században már neoplatonista nézeteket is tanítottak.
Az athéni újplatonista iskola több neves képviselőjének a munkássága is fel-dolgozott a szakirodalomban. A konstantinápolyból származó Proklosz (412–485) 437-től haláláig az iskola vezetője. A sokoldalú tudós kommentálta Platón műveit, magyarázott matematikai és csillagászati szövegeket, értekezett teológiai kérdé-sekről. Az athéni iskolát a bezáratás idején a szír származású Damaszkiosz (462–
538) vezeti. A hangsúlyozottan „pogány” szellemiségű iskolában élénk szellemi viták zajlanak a mesterek és tanítványaik között metafizikai kérdésekről. Damasz-kiosznak fennmaradt A principiumokról, valamint az Iszidórosz élete című mun-kája. Az athéni egyetem bezárása után tanítványival együtt Perzsiába menekült.72 A hellenisztikus és a későbbi időszak között némi folytonosságot jelenthetett a Berytosban található jogi főiskola, I. Justinianus ugyanis ennek a működtetését még megengedte. 551-ben azután egy földrengés miatt szűnt meg az oktatás. Ale-xandriában a 7. században bekövetkezett arab hódításig akadémia működik, ahol a hét szabad művészet tárgyai mellett filozófiát, jogot és orvostudományt oktatnak.
70 Németh György: Görög történelem. Szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó, Budapest. 331–333.
71 Fináczy Ernő, 1906, 59.
72 Bene László (2007): Görög–római filozófia. 243. In: Boros Gábor, főszerk. 2007.
93
III. Az európai egyetemek ókori előzményei
Az athéni egyetem Justinianus által történő bezáratása 529-ben – mintegy 916 éves működés után – korszakhatárnak tekinthető, ugyanis azt a tényt fejezi ki, hogy ennek a kultúrának az értékei most már nemcsak feleslegesnek, de zava-rónak is tűnnek. A korai kereszténység, majd az államvallássá lett kereszténység idején az antik kultúra egyes elemei sokáig a „pogányságot” jelentették, és határo-zottan elítélték, sőt büntették ezek követését. Ezzel szinte egyidőben Monte Cas-sino szerzetesei között 528-ban megfogalmazódik a Regula, megvetve az alapját egy új kultúrának.
17. A SZÓNOKISKOLA
Talán a szónokiskolák hasonlítanak az ókor idejéből a leginkább a későbbi egye-temekre, ezért működésükkel és oktatási módszereikkel érdemes részletesebben foglalkozni.
A szónoki mesterségek (technék) a görög kultúrában a népgyűléseken és bíró-ságokon voltak rendkívül fontosak. Az ókori bírósági rendszer sok embert moz-gatott, ugyanis minden reggel sorsolással választották ki a harminc év feletti fér-fiak közül az 500 tagból álló esküdtbíróság tagjait. Az athéni igazságszolgáltatás hihetetlenül gyors volt, hiszen a tárgyalásra került ügyeket – bízva a kollektív bölcsesség ítéletében – nem napolták el, hanem még a tárgyalás napján lezár-ták, és fellebbezési lehetőség sem volt. Így minden a bíróság előtt, ott és akkor elhangzottaktól függött. A vádlottól elvárták, hogy minden eszközt megragadjon a védekezésre. Mindez ténylegesen létfontosságúvá tette a szónoklás művészeté-nek elsajátítását. A hivatásos beszédírók (logográfus) – díjazás ellenében – segít-hettek a beszéd megírásában és szükség szerint a betanításban is. A szónoki elő-gyakorlatok (progymnasma) a műveltség elsajátításának fontos részei az ókorban, a középkorban, sőt még a humanizmus idején is. A rétor ezekkel a gyakorlatok-kal vezette be növendékeit a beszédkészítés mesterségébe.
A poliszrendszer megszűntével a retorika tekintetében új helyzet állt elő, ugyanis a törvényszéki és a tanácsadói beszédek szerepe csökkent, a politikai szónoklás egyre inkább ceremoniális jellegű lett. Jelentősen átalakult a bírósági ítélkezés gyakorlata. Az egyre több törvény ismerete és alkalmazása már ügy-védi tevékenységet igényelt, és az esküdtbíróság helyett is egyetlen bíró ítélke-zett. A 438-ban létrejött Codex Theodosianus már az egységesítés céljait szolgálta.
Mindennek természetes következménye a törvénykezés lelassulása és megdrá-gulása. Ilyen körülmények között a hellenisztikus korban az egyre fontosabbá váló iskolarendszerben kulcsszerephez jut a retorika, mert kívánatos végcélként
Az európai egyetemek története
94
ez határozza meg az oktatás tartalmát. A szellemi és a társadalmi elit életformájá-nak és műveltségének részévé válik a diplomáciai retorika ismerete.
A szónoki képzés előfeltétele az írás-olvasás elsajátítása, amit irodalmi szöve-gek tanulmányozása útján oktattak a grammatikai iskolákban. A retorikai képzés négy gyakorlati módszerrel történt: 1. az olvasás; 2. az előadások meghallgatása;
3. egyes szövegrészletek parafrázisa és 4. önálló beszéd készítése és elmondása.
A hangos olvasás során a helyes kiejtés gyakorlása mellett a színészi előadás elemi formáit, a kéz- és testmozdulatok, valamint az arcjáték különböző formáit is megismerték. Az előadások meghallgatása valójában önmagában is összetett feladat. Kezdőknek elég volt a beszéd főbb pontjait és néhány fordulatot meg-jegyezniük. A haladóknak viszont emlékezetükben meg kellett őrizniük a teljes beszédet, és lehetőség szerint képesnek kellett lenniük újra elmondani azt. Ennél is több leleményességet igényelt a parafrázis. Az átfogalmazás általában versso-rok prózába fordítását, ritkábban prózarészletek versbe szedését, görög szövegré-szek latinra fordítását jelentette. Az önálló beszédek készítéséhez már tanköny-veket írtak, ilyen az alexandriai Theón és Priscianus munkája. Beszédfajtából hármat különbözettek meg, a törvényszéki, a tanácsadói és az ünnepi beszédet.
Ezek a következő gyakorlatokból álltak össze: mese, elbeszélés, chreia73, gnóma74, cáfolat, megerősítés, közhely, dicsőítés, szidalmazás, összehasonlítás, jellemáb-rázolás, leírás, elvi kérdés és törvényjavaslat.75 Ezen gyakorlatokkal a következő készségek alakulhattak ki: egy szöveg lényegének megértése és elmondása saját szavakkal, a tanulság megfogalmazása és továbbadása mások számára.
A retorikai iskolát végzett ifjak lehettek ügyvédek, hivatalnokok, udvari tisztvi-selők, tanácsadók, orvosok, és egyházi szolgálatba is állhattak. Tanárok – a kora-beli források tanúsága szerint – a legritkábban lettek. A retorikai iskolák okta-tói eleve ambivalens viszonyok között éltek. Aki közülük hírnevet szerzett, azért városok versengtek, és ha megnyerték maguknak, akkor felvirágzott a város élete.
A szónokok közötti rivalizálás a városi élet fontos színfoltja. A versengés követ-kezményeként előfordulnak megvesztegetések, egymás kölcsönös feljelentgetése és más negatív jelenségek is, amikor a vezető szónokok közötti viszályt átvették a diákjaik, ami verekedéssé, összetűzéssé fajult. Különösen rossz helyzetbe kerültek a másodrangú oktatók, nekik minden egyes fizető diákért meg kellett küzdeniük, és ha már megnyerték maguknak, a tandíj beszedése sem volt mindig egyszerű.
73 A chreia az anekdota, adoma, vicc kategóriába sorolható, azzal a megszorítással, hogy mondani-valója erkölcsileg építő szándékú.
74 A gnóma valamire rábeszélő vagy valamiről lebeszélő tömör mondás, kijelentés formájában.
A gnóma abban különbözik a chreiától, hogy az utóbbi néha cselekményes, a gnóma viszont min-dig mondáson alapul, továbbá a chreia személyhez kötődik, a gnóma viszont személy nélkül is meg-fogalmazható.
75 Bolonyai Gábor (szerk. 2001): Antik szónoki gyakorlatok. Typotex, Budapest. 35.
95
III. Az európai egyetemek ókori előzményei