Az 1980-as évek – a média hatásának vizsgálata

A kommunikációkutatást a nyolcvanas évekre már egyértelműen a média nagy-közönségre gyakorolt hatásának vizsgálata határozta meg. Mintegy négy évtized után a különböző iskolák eredményeit feldolgozva a következőkben összegezhetőek a tömegkommunikáció hatásait vizsgáló elméletek.

5.3.1. A tömegkommunikáció hatásai⁶⁵

1. A lövedékelmélet. Az első világháborút követő években alakultak ki olyan elméletek, melyek a média „mindenhatóságát” hangsúlyozták. Úgy gondolták, hogy a befogadó passzív, és teljesen ki van szolgáltatva a médiának, mely azonnali és direkt hatást képes kiváltani belőle.

(Az írott és képi propaganda hatására Európa-szerte tömegtüntetések voltak a háború mellett, az ellenségnek gondolt népekkel, nemzetekkel szembeni leszámolást követelve „Éljen a háború” feliratú transzparensekkel vonultak fel.)

Ezt támasztotta alá 1939-ben ORSON WELLES rádiójátéka, a Támadás a Marsról hatására kitört hisztéria, mely halálos áldozatokkal is járt. (Ma is készülnek olyan áldokumentumfilmek, melyek megpróbáljak elhitetni a nézővel, hogy amit látnak, az a valóság, mint például a The Blair Witch Project című mozifilm, vagy régebben a tévében vetített Olajfaló.)

A fentiekből azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy az emberek viselke-dése a média segítségével irányítható, mely vélekedést még inkább megerősítette a legszélesebb tömegközlési eszköz – a rádió megjelenése és elterjedése a húszas években. (A 40-es évek végén G^EORGE O^RWELL 1984 c. művében is a nagy testvér-ről, a mindent látó képernyőről írt. Visszatérő motívum: a nagy testvér (Big Brother) lát téged.)

Már a 60-as években is foglalkoznak a szakemberek e direkt hatással, de főleg a televíziót illetően. GERBNER szerint a befogadó teljesen ki van szolgáltatva a tömeg-kommunikációnak, melynek oka, hogy válogatás nélkül használja azokat. Tehát nem akkor ül le tévézni, mikor olyan műsor van, ami érdekli, hanem, amikor ideje van rá.

Így a tévé narkotikummá válik. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Ha valaki rendsze-resen a tévé előtt ül, és válogatás nélkül megnéz mindent, annak legtöbb esetben valami oka van. Valamilyen hiányt így próbál pótolni, valamilyen probléma elől menekül talán ilyen módon.

E nézetek szerint a mértéktelen tévénézés két szélsőséges nézőtípust hoz létre:

azt, aki csak ül, és bámulja a tévét, és azt, aki minden játékba betelefonál, felhívja a tévéshopot, és azonnal vásárol, ha valami „kedvezményes” ajánlatot kap.

Ezek a szakemberek figyelmeztetnek minket arra, hogy a gyerekekre különösen veszélyes a mértéktelen és válogatás nélküli televízió-nézés. A gyerekek a műsorok-ban felnőttek problémáival találkoznak, amit még nem érthetnek meg, és nincs is idejük ezek feldolgozására, hisz a film nem áll meg. Sajnos még a mesék sem min-dig gyerekeknek valók. „Aki több tucat esti mesét végignéz, megdöbbenéssel fogja tapasztalni, mennyire tipikus felnőtt problémákról szól a mese. Vajon mit tud kez-deni egy kisgyermek a kapzsiság, fösvénység, intrika, irigység, haszonelvűség, hata-lomvágy, rosszindulat ábrázolásával? Ha józanul szemléljük a kérdést, rájöhetünk, hogy csupán a felnőtt szemszögéből nézve tűnik úgy, hogy ezek a dolgok a gyermek számára is ugyanazt jelentik, mint számunkra.”⁶⁶

2. A korlátozott hatások elméletének képviselői szerint a befogadó nem te-kinthető teljesen passzívnak a kommunikációs folyamatban. Úgy vélik, hogy a kö-zönség igenis szelektál a különböző csatornák és műsorok között, sőt az egyes mé-diumokat is más-más mértékben használja.

SZECSKŐ TAMÁS megemlíti, hogy „az egyén elsősorban arra az információra nyi-tott, amelyhez valamilyen érdek fűzi”⁶⁷, tehát a tartalmi tényezőtől is függ, hogy hatással van-e ránk.

A korlátozott hatás elmélete szerint a tömegkommunikáció nem képes új véle-ményeket, attitűdöket, értékeket elfogadtatni vagy gyökeresen megváltoztatni, in-kább kiegészíteni, megerősíteni tudja azokat.

Tehát az ember nincs teljesen kiszolgáltatva a televíziónak, ezért úgy gondolják, hogy az elidegenedés nem a televíziózás következménye, de az elidegenedettség ösztönzi a televízió használatát.⁶⁸ Ezt kutatási eredmények is igazolják, mivel a sokat tévézők között nagyobb arányban vannak olyan emberek, akik életmódjukból fakadóan jobban elszigeteltek, több időt töltenek a négy fal között, mint például a háziasszonyok, munkanélküliek, betegek, nyugdíjasok stb.

A korlátozott hatásmodell képviselőinek egyik fontos felismerése az úgynevezett kétlépcsős kommunikáció terjedésének (two-step-flow of communication) elmélete.

Ezen elmélet szerint a média által közvetített nézetek nem közvetlenül, hanem véle-ményformáló személyeken (opinion-leaders) keresztül jutnak el a közönséghez. Az elméletet széles körű szociológiai kutatással is alátámasztották. Egy amerikai kisvá-rosban, Decaturban felmérést végeztek a nők között, hogy kik és milyen médiumok befolyásolják őket napi tevékenységeik során. Kiderült, hogy minden egyes rétegnek és a különböző tevékenységeknek is megvannak a véleményirányítói, akik a közvet-len környezetükben lévő befogadókat befolyásolják (mikroközösség). „Természetes, hogy a „véleményirányítók” mind kiválasztás, mind tartalom szempontjából erősen

66 W.UNGVÁRY RENÁTA, Elvonókúra a tévé rabjainak, Fordulópont, Bp., 1999./1.

67 SZECSKŐ TAMÁS: A tömegkommunikáció társadalmi hatásai. Oktatáskutató Intézet, Budapest, 1994., 17. o.

68 IFJ.CSÁKVÁRI JÓZSEF–MALINÁK JUDIT: Média-galaxis, Szimbiózis, Budapest, 1998. 316. o.

befolyásolják azokat a közleményeket, amelyek az ő közvetítésükkel jutnak el a további befogadókhoz. Ezért a kommunikáció kétlépcsős, illetve többlépcsős terje-désének elmélete közös elméleti alapot nyújt ahhoz, hogy megmagyarázzuk a tö-megkommunikációs eszközök hatását és az úgynevezett tömegpszichológiai jelen-ségek, mint a pletyka, a divat stb. terjedését is.”⁶⁹

HOVLAND (1949) és munkatársai az első világháború tömegkommunikációs ta-pasztalatait megkérdőjelezve többéves kísérletsorozat eredményeként arra a követ-keztetésre jutott, hogy az amerikai katonák attitűdjére a háborús propagandafilmek alig hatottak. A filmek tartalma csupán ismereteiket bővítették.

3. A moderált hatások elmélete szerint csak meghatározott feltételek esetén ké-pes erőteljesen befolyásolni a média a befogadót. Tehát bizonyos emberekre vagy embercsoportokra egy adott hír nagy hatással van, míg másokat egyáltalán nem foglalkoztat, nem befolyásol.

Ide tartozik az úgynevezett napirendmegszabó hatás, ami azt jelenti, hogy a mé-dia egy-egy téma felvetésével képes meghatározni, hogy az emberek miről gondol-kodjanak, miről alkossanak véleményt, miközben azt nem tudja megszabni, hogy mit gondoljanak róla. Pusztán azzal, hogy egy kérdéssel, problémával többször fog-lalkoznak, ráadásul más-más médiumokban is hallunk róla, azt az érzetet keltik bennünk, hogy a dolog fontos, aktuális, holott lehet, hogy egy régi problémáról van szó. A tömegkommunikációs eszközökön keresztül szelektált, egy bizonyos érték-rendnek megfelelő információkat kapunk, ezért lehetséges az, hogy bizonyos néze-tek hangsúlyosabban jelenek meg, míg mások kevésbé. Ez olyan érzést kelt, hogy az a vélemény, amit a médiában hallunk, a többség véleménye, jobban elfogadott, ezért bátran hangoztathatjuk. Így az alulreprezentált nézetek elsikkadnak, annak ellenére, hogy léteznek. Ez a jelenség a „csend spirál” (NOELLÉ-NEUMANN). Ezzel függ össze a címkézés fogalma, mely szerint a média valamilyen képet alkot magának a közön-ségről, és ehhez alkalmazkodva szólítja meg. Az ember megpróbál alkalmazkodni önkéntelenül is ahhoz a képhez, amit mások alakítanak ki róla, így megerősítve azt, tehát észre sem vesszük, és a média olyan tulajdonságokkal ruházhat fel, amikkel valójában nem rendelkezünk.

„A krimik, kalandfilmek színhelyeivé számos esetben azok az országok válnak, melyekben a világpolitikai események zajlanak. A nézőnek az lehet a benyomása, hogy miközben szórakozik, a világ aktuális eseményeibe is betekintést kap. De el-lentétes irányú törekvés is megfigyelhető. A korábban tisztán tájékoztató jellegű közleményekben sűrűsödnek az olyan tárgyi és stiláris elemek, amelyekkel színe-sebbé, szórakoztatóbbá igyekeznek tenni a tartalmakat.”⁷⁰ Igaz, sajnos a műsorfo-lyamban nem különülnek el tisztán az egyes műfajok, a hírműsorokat reklámok és filmelőzetesek szakítják meg, és gyakran átvesznek a szórakoztató műsorokból is-mert elemeket, de ez megtörténik fordítva is. Jó példa erre a Fókusz című műsor, ami követi és felhasználja a hírműsorok eszközeit, pedig kifejezetten szórakoztató

69 JAROMIR JANUSEK: Társadalmi kommunikáció. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1972.

műsornak készül. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a felkészületlen nézőben összeke-veredik a valóság és a fikció, hajlamos elhinni, hogy minden, amit lát, igaz. Így történhet meg az, hogy egy szappanopera hősnőjének szemműtétjére gyűjteni kez-denek a nézők.

Hitelesebbnek tűnhet számunkra a média által sugárzott kép vagy valóság, ha nincs személyes vagy más forrásból származó tapasztalatunk, információnk egy adott dologról. Ez főleg a gyerekekre igaz, de a felnőtt néző is találkozik olyan té-mával, mely számára új, például egy más kultúra bemutatása. Ez hozzájárulhat bizo-nyos sztereotípiák erősítéséhez, kialakulásához.

4. A kultivációs modell. GERBNER szerint a műsorok nemcsak tájékoztatnak, hanem formálják a nagyközönséget, hatással vannak attitűdjeire, ízlésére, választása-ira.

Azt a vizsgálati módszert, amely ezeket a hatásokat próbálja kimutatni, GERBNER

kultivációs elemzésnek nevezte el. (A szakkifejezés eredetét tekintve a földművelés-sel van kapcsolatban, s a tömegkommunikáció, azon belül, a televízió hosszú távon érvényesülő szerepére utal.)

A kultivációs elemzés egyik fő következtetése, hogy akik többet televízióznak, azoknak a világképe hasonlatosabb a televízió által bemutatott világképhez, mint a kevesebbet televíziózóké.

A műsorkínálat növekedésével a válogatás nélküli alapfeltevés már elveszíti tár-gyi alapját, illetve a nézői passzivitást felváltja az interakció lehetősége is.

5. Az erős hatások modellje azon a kutatási közleményen alapul, amelyet az amerikai Nemzeti Mentálhigiénés Intézet tisztifőorvosa 1982-ben tett közzé.

„Tízévnyi kutatómunka eredményeként egyetértés alakult ki a kutatók között a tekintetben, hogy a televízióban látott erőszak agresszivitást vált ki a műsorokat néző gyermekek és tizenévesek körében”.

Más vizsgálatok eredményei szerint ugyanakkor a nyolcvanas évek közepén az amerikai társadalom értékrendszerével foglalkozó televíziós program a propagált értékek javára változtatta meg az értékrendszert.

5.3.2. A televízió hatásai

A médiában közvetlen közelről figyelhetjük meg, nézhetjük végig az erőszakot, a gyilkosságot. A kegyetlenség, az agresszió állandó látványa sajnos megszokottá válik, eltompítja érzelmi reakcióinkat. Ma már egy jó akciófilmhez nem elég az, hogy valakit csak úgy „simán” lelőnek. Robbantás kell, üldözés és rengeteg vér, látvány. Talán az erre való igény is bizonyítja ezt a fajta érzelmi elfásulást.

A tévéerőszak magában foglalja a hírekben, tudósításokban, riportokban vala-mint a rendőrségi hírekben látható háborús és egyéb szörnyűségeket, és az akció-, bűnügyi és horrorfilmeket is. Érdekes módon azonban a természeti és emberi ka-tasztrófák nem számítanak erőszaknak. Ha azt a szót halljuk, hogy tévéerőszak, a

„kardozós-lövöldözős” filmek és a rendőrségi hírek, riportok jutnak eszünkbe.

„Az erőszak elburjánzását a modern korban az ábrázolással szembeni nagyobb engedékenység jeleként értékeljük. Vagyis napjainkban is más-más kritériumokat használunk az erőszak és az erőszak ábrázolásának megítélésében, de... a korlátozás elsősorban az erőszak mindennapi gyakorlása ellen irányul, míg az erőszak ábrázo-lásának megítélésében a társadalom sokkal engedékenyebb, mint korábban volt.”⁷¹

A televíziós erőszak hatására irányuló kutatások három kategóriába sorolhatóak.

1) Az első kategóriába azok a kísérletek tartoznak, ahol azt vizsgálták, hogy a filmes erőszak kivált-e valamilyen utánzó magatartást. 1963-ban Albert Bandura amerikai kutató és munkatársai óvodáskorú gyerekeket vizsgáltak ebből a szempontból.

2) A második kategóriában a kutatások arra irányulnak, hogy a filmben látott erőszak milyen érzelmi reakciókat vált ki a nézőkből. Ezek a kutatások ar-ra keresték a választ, hogy az erőszakos filmek nézése okozhat-e agresszivi-tásnövekedést, kiválthat-e szorongást vagy fásultságot.

MARCEL FRYDMAN⁷², a Mons-Hainaut-i Egyetem professzora és munkatársai 1980-tól óvodások, általános iskolások és középiskolások részvételével végzett vizsgálatokat a filmezett erőszak hatásairól. A kísérletek kimutatták, hogy az erő-szakos filmek jelentősen fokozzák a gyerekek és serdülők fizikális és verbális ag-resszióját, legalábbis rövid távon. Bebizonyosodott, hogy a film megbeszélése vagy a gyerekek felkészítése az erőszakos jelenetekre segíti a feldolgozást a gyerekek számára, csökkenti a felgyülemlett feszültséget, és így az agresszív viselkedés is enyhült. Sok más kutatóhoz hasonlóan (pl. A.H.STEIN és L.K.FRIEDRICH, 1972;

W.D.WELLS, 1973) tapasztalták, hogy az eredetileg agresszívebb gyerekek jobban reagálnak a filmben vetített erőszakra. Tehát megállapítható, hogy a néző lelki, pszi-chológiai állapotától is függ a televíziós erőszak kiváltotta esetleges hatás.

Kutatási eredmények igazolják, hogy az agresszívebb gyerekek több erőszakos filmet néznek, és az agresszív tartalmú műsorok kedveltsége fordítottan arányos az intelligenciával.

Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy az agresszív viselkedés kialakulásáért nem tehető egyértelműen a média felelőssé: az egyén külső környezete, a nevelés, a családi anyagi körülményei is szerepet játszanak ebben. Ahogy RANSCHBURG JENŐ

fogalmaz „a televízió hatását mindig abban a viszonyrendszerben kell elemeznünk, amelyben a gyermek él.”⁷³

A nagy mennyiségű erőszak látványa szorongást válthat ki a nézőben, mivel nem tudja magát függetleníteni a film hatásától, csak passzív szemlélője annak, nem tudja pontosan kideríteni az erőszak okait, nem tud beleavatkozni, hogy megszüntes-se azt. Ezt a félelmet, feszültséget nem tudja még a felnőtt ember megszüntes-sem mindig fel-dolgozni, a gyermekben pedig még intenzívebben dolgozik tovább a szorongás,

71 CSÁSZI LAJOS:Tévéerőszak és populáris kultúra: a krimi mint morális tanmese. In: Replika, 1999. március, 35. szám

72 MARCEL FRYDMAN: Televízió és agresszió. Budapest, Pont Kiadó, 1999.

félelem. V^ETRÓ Á^GNES számol be A televízió veszélyei című cikkében⁷⁴ vizsgálatá-nak eredményeiről.

3) A kutatások harmadik csoportjában a szakemberek a katarziselmélet megalapozottságát vizsgálták. FESHBACH és SINGER, két amerikai kutató ál-láspontja szerint az erőszakos tartalmú filmek nézése közben a néző a hőssel együtt átéli az agressziót, és így megszabadul saját agresszivitásától, „kiége-ti” magából azt.

A témában végzett számos kutatás nem bizonyította, hogy az erőszakos tartalmú filmek hatására csökkenne a néző agresszivitása, a szakemberek többsége ma már nem fogadja el a katarziselméletet.