A közlési folyamatok kimenetele, változatai

Vajon kommunikációnak nevezhető-e az a tevékenység, ha valaki egy mozivá-szon előtt ül, vagy amikor valaki egy jelenségről tényeket gyűjt?

Az utóbbi még semmiképpen nem nevezhető kommunikációnak, csupán megfi-gyelésnek. Az előbbi ugyanakkor kommunikáció – bár nincs visszajelzés a két fél között –, de a kommunikáció egy általános jellemzője, ill. az a tény, hogy a tudatban ered és tudatban végződik, teljesül, ez esetben befogadásról, egyirányú közlésről beszélünk. Az olyan információátviteli folyamatot, amelynek csak a végpontján van tudat, megfigyelésnek, az olyat, amely kezdőpontján van tudat, azt vezérlésnek ne-vezzük. Ha mindkét oldalon van tudat, akkor teljesül a kommunikáció feltétele. A kommunikáció mozzanatai közé soroljuk a kódolást-dekódolást, a választ és a visz-szacsatolást.

A közlési folyamat végbemenetele szempontjából a kommunikáció három válto-zata különíthető el. Az egyoldalú – amikor a közlő nem tudja, hogy üzenete eljutott-e a fogadóhoz. A részleljutott-egeljutott-es – amikor a közlő észleljutott-eli, hogy a fogadó „veljutott-etteljutott-e” az üzeljutott-eneljutott-e- üzene-tet, de válasz nem érkezik. A teljes – melynek során a fogadótól értékelhető válasz érkezik.

A teljes, részleges, illetve egyoldalú kommunikáció attól függ, hogy van-e a csa-tornában zaj, s ha van, milyen mértékben akadályozza az üzenet továbbjutását. (A kommunikációs folyamat megvalósulása szempontjából az is zajnak minősül, ha a befogadó nem akar válaszolni!)

Az egyirányú kommunikáció szintjén a közlő aktív, a befogadó viszont többnyire passzív résztvevője a folyamatnak.

Az alapvető „közlő – csatorna – befogadó” modell a helytálló ebben az esetben, ahol az egyirányú kommunikáció van túlsúlyban. A befogadó erre reagál, de erről a közlőnek nincs tudomása. Ebben a modellben azonban nem szerepel a visszacsato-lás. Egyszerűsítve a folyamat az alábbiakba sűríthető:²¹

KÖZLŐ → CSATORNA → BEFOGADÓ

A vevő (vezérlésnél vezérelendő rendszer) lehet egy másik tudat vagy egy anya-gi rendszer. A vezérlési folyamat megköveteli azt, hogy tudat legyen a kezdőpont-ján, de nem szükségszerűen a végpontján. (A közlés történhet az élő szervezeten belül, élő szervezetek között, ember és gép között, valamint ember és gép által. Ez utóbbi valamilyen közvetítő médium segítségével történik, tehát mediális közlés. L.

később).

A kommunikációs folyamat ezzel azonban nem fejeződik be. Sőt ezzel kezdődik a kommunikációra oly jellemző párbeszédes kapcsolat.

A visszacsatolás során a közlő információhoz jut. Ha a közlő hasznosítani akarja tapasztalatát a vevő befolyásolásában, információt kell kapnia minden olyan válto-zásról, amely a vevő helyzetében a ő kommunikációjának jóvoltából következett be.

E művelet révén a közlő és befogadó között már információcsere történik. Visz-szacsatolások például az intézmények és közönségük kapcsolatának közvélemény-kutatással foglalkozó és a közleményeik hatását elemző szakemberek által használt visszacsatolási technikák, módszerek (kérdőívek, interjúk).

Amennyiben felhasználja a közlő az információt, szabályozásról beszélünk, melynek szintjén megjelenik az újrafeldolgozás.

Interakciónak nevezzük az emberek társas helyzetben lezajló, kölcsönös, egy-máshoz viszonyított rendszerét. Akkor nevezik valamely személy viselkedését inter-aktívnak, ha az egy másik személy időben közvetlenül rákövetkező viselkedését befolyásolja. Az interakció tehát kölcsönhatás, akciók és reakciók együttese.

1. ábra: A kommunikáció folyamata

A szabályozás (az interaktív kommunikáció) modellje magába foglalja a vissza-csatolást és az újrafeldolgozás lehetőségeit, melyek folyton működnek a két fél között az általuk tervezett rendszereken és különböző társadalmi rendszereiken keresztül.

A) Az interakció és kommunikáció

Az interakció mindig legalább két személy között valósul meg. A kölcsönhatás-ban álló felek kölcsönösen értelmezik egymás viselkedését, és ebből a tudatból kiin-dulva reagálnak egymásra. A mindennapi viselkedések jó részét kölcsönhatások, elvárások vezérlik. A kölcsönhatást befolyásolja az önmagunkról alkotott kép (én-kép) és a másikról kialakított kép (impresszió, előítélet, hírnév) is. A kommunikáci-óban a minőség is fontos, mert az egyén – a szervezet alkalmazkodásának érdekében – hasznosítja ezeket az információkat is.

Kommunikációkutatásokban különös fontosságot tulajdonítanak a visszajelzé-seknek (feed-back). Testünk minden részével folyamatosan minősítjük a közlemé-nyeket, üzeneteket. Ezeknek fontossági súlyuk van.

A beszéd közbeni visszajelzések során szükségünk van annak észlelésére, ho-gyan reagál szavainkra a hallgatóság, hogy ennek megfelelően módosíthassuk mon-danivalónkat. Tudnunk kell, érti-e a hallgatóság, amit mondunk, elhiszi-e, meglepő-dik vagy unatkozik, egyetért velünk vagy sem, kellemesen vagy kellemetlenül érzi magát. Ezt az információt megadhatja a hallgatóság arcának, különösen a szemöldö-kének és szájszegletének állása.

Mit jelenthet egy kacsintás vagy egy szemrebbenés?

Fiziológiai értelemben a szemrebbenésnek nincs jelfunkciója. Ha ezt valaki ész-reveszi, azt a következtetést vonhatja le, hogy a személy azért hunyorog, mert túl sok fényt kapott. Ekkor már jelről van szó.

Ha a szemrebbenést verbális kommunikáció is kíséri, akkor nonverbális kommu-nikációról van szó. Így közölheti egy interjúalany egy szándékosan elhúzott pislogás révén a riporterrel, hogy vakítják a lámpák.

A kommunikációelmélet szakterülete csupán az üzenetközlés szándékával előál-lított jelekkel foglalkozik. Egy jel tehát akkor kommunikatív, ha nyilvánvalóvá

vá-lik, hogy azzal a szándékkal állították elő, hogy egy mási személynek üzenetet köz-vetítsen. Ebben az értelemben azt a vevőt, akivel az üzenettel együtt azt is közlik, hogy az neki szól, az üzenet címzettjének nevezik. De vajon interaktívak-e a nem verbális jelek?

Ha egy másik személy időben közvetlenül rákövetkező viselkedését befolyásolja a kacsintás, akkor nevezik a személy viselkedését interaktívnak. A fentiekből látha-tó, hogy nem minden nonverbális jel kommunikatív.