A francia forradalom eseményeinek és következményeinek hatására Ferenc császár és a bécsi
„udvari kamarilla”,1bár abszolutisztikus kormányzati módszereiről nem mondott le, enyhített a centralizációs törekvésein és megbékült a magyar rendekkel, akiket II. József reformabszo-lutizmusa még ellenségnek tartott. Ugyanekkor a magyar nemesség néhány vezetője, akik 1790-ben még „franciás” nézeteket hirdettek, látva a forradalom számukra is negatív hatásait, foko-zatosan feladták a központi hatalom gyengítésére irányuló törekvéseiket. A király és a rendek kompromisszuma értelmében az alkotmány fontos pontjainak érvényét a király nem vonta két-ségbe, tehát hatalmi politikájáról bizonyos korlátok között lemondott.2
A korszak rendi reformtörekvései között megtalálhatók voltak a közigazgatás egységesí-tésének, a közigazgatási és a büntetőhatalom szétválasztásának és a büntetési eszközök civili-zálásának igényei. A követelések hatására, ha lassan is, de kialakult a polgári átalakulás rend-szerbe foglalt programja, amelynek iránya a vármegyéktől a reformországgyűlések törvényalkotási munkálatain keresztül vezetett. A haladó erők számára úgy tűnhetett, a diéta ülés-terme lehet a közéletnek az a színtere, ahol a fejlődésképtelen konzervativizmus kormányzata elleni harcot sikerre lehet vinni.3A következetes változtatás politikáját a centralisták csoportja4 képviselte, akiket sokan a magyar reformkor liberálisainak tekintenek. Az 1843-as büntető
1MISKOLCZYGy. (1920): A kamarilla a reformkorban.Franklin-Társulat, Budapest. 9.
2SZABÓA. (2004): Recepció és kreativitás a büntetőjogban. In: SAJÓA. (szerk.): Befogadás és eredetiség a jogban és a jogtudományban. Adalékok a magyarországi jog természetrajzához.Áron László Könyv-kiadó, Budapest. 76.
3MEZEYB. (2004): Fayer László és az 1843. évi javaslatok anyaggyűjteménye. In: FAYERL.: Az 1843. évi javaslatok anyaggyűjteménye.Pytheas Kiadó, Budapest. V.
4A centralisták tanultságban, tudományban, jellemben, s humanizmusban saját nemzedékükből kiemel-kedtek, de nemzedékük Kossuthot támogatta és nem őket. A csúfondárosan doktrinereknek nevezett cent-ralisták legkitűnőbb képviselői voltak báró Eötvös József, Szalay László, Csengery Antal, báró Kemény Zsigmond, Lukács Móric, Trefort Ágoston, Pulszky Ferenc. FENYŐI. (1997): A centralisták. Egy libe-rális csoport a reformkori Magyarországon. Argumentum Kiadó, Budapest. 12.
javaslatot kidolgozó Deák Ferenc vezette bizottság tagjai is közülük kerültek ki. A magyar bün-tetőjognak ezt a korszakát Fayer László Deák-korszaknak nevezi, s egyben azt a jogág fény-korának is tartja.5
Az 1830-as években Wesselényi Miklós, Balogh János, Lovassy László,6Kossuth Lajos és az „országgyűlési ifjak” ellen indított hűtlenségi perek sokasága7megérlelte a magyar tör-vényhozásban − a liberális ellenzék nyomására − a büntetőjog reformjának gondolatát. Egyér-telművé vált, hogy a politikai perekben az ország törvényei nem biztosítanak megfelelő védel-met a vádlottaknak, viszont ezekben a témakörökben egy-egy új, jelentős változásokra tekintő jogszabály megalkotására nem volt komoly esély. A régi törvényekben a „publico-politikai” vét-kek formulázása szerencsétlen és pontatlan − mondja Deák majd jóval később, már a kiegye-zés előtt.8Ezért fordult az ellenzék az általános kodifikáció felé, ettől várva a problémák so-kaságának együttes, tömeges, mindazonáltal az általános rendezésbe bújtatott elintézését.
Ezekben az években a szólásszabadság kérdése körül kialakult viták is összefonódtak a hűtlenség bűntettének és a hűtlen tanácsadók felelősségre vonásának jogi megfogalmazásával.9
5FAYERL. (1905): A magyar büntetőjog kézikönyve.Franklin-Társulat, Budapest. 59.
6A Lovassy-féle hűtlenségi per egyik monumentalis okmánya 1837. (Lovassynak a hétszemélyes főtör-vényszékhez és a királyi táblához intézett kérvénye). Curiai Értesítő,1876. I. évf. 5–27. szám folytatá-sokban.
7„1835 februárja és 1838 júniusa között huszonkét olyan per indult a Királyi Táblán, amelynek vádlottja – a csak színleg perbe fogott besúgót, Lapsánszky Jánost kivéve – a közélet szereplője volt.” – PAJKOSSYG.
(1995): Reformkori politikai perek. Rubicon,1995. 6. évf. 6–7. sz. Rubicon – archívum 1990–2001, CD-ROM. „Főleg a Kossuth elleni per tanulságos, mert megrendezése Metternich műve volt. Beült há-lójába, mint barátai a pókok s a rendőrség segítségével gondosan előkészítette a fiatal közíró elfogatá-sát; ugyancsak gondosan figyelte a per menetét is, sőt azt tanácsolta, hogy az olasz felségárulási perek szakértője, Pilgram államtanácsos, vonassék be a tanácskozásokba, mert valószínűleg értékes nyo-mokra fog bukkanni a nemzetközi forradalom vezetőinek és szálainak felfedezésére. […] a mélyreható roppant változását mutatja, hogy 1837-ben, Kossuth elfogatásakor, Metternich bizalmasa még szomorú szívvel győződött meg róla, hogy terhelő adatok hiányában nem lehet Deák Ferencet is bebörtönözni;”
– MISKOLCZY1920, 107, 113.
8FAYERL. (1896): Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye.MTA, Budapest. I. köt. 22.
9Az 1834. december 9-én Nagykárolyban tartott közgyűlésen megjelent Kölcsey Ferenc országgyűlési kö-vet társaságában Wesselényi Miklós báró, hogy az örökváltság ügye mellett beszédet mondjon. Uray Bá-lint alispán Wesselényi szavait felségsértésnek értelmezte. Deák Ferenc a báró pere során a vádlott vé-delmében nyíltan fellépett és komoly személyi kockázatot is vállalt, mivel ő szolgáltatta a legfontosabb jogi érveket a védelem számára. Deák a következőket mondja beszédében: „Midőn azonban őseink or-szággyűlésén a szólás szabadságának biztosításáról az által gondoskodtanak, hogy annak sértése mint »vi-olatio salvi condoctus« először nota büntetése alá tartozott, a mi aztán 1723-ban megváltoztaték, egy-szersmind a megyék gyűléseire nézve is fenyítéket rendeletek, mely a szabad szólás törvény szabta határain túl lépőt büntesse… a széksértést állították tehát fel büntetésül. A gyűléseken mondott illicitus szavakért tehát nem fiscalis, vagy criminalis vagy más büntetésnek, hanem csak ezen itt kiszabott útnak s fenyítéknek van helye.” Lásd Hármaskönyv:II. része 69. cím, 1625:62 tc., 1635:89. tc., 1723:57. tc.
KÓNYIM. (1882): Deák Ferencz beszédei.Franklin-Társulat, Budapest. 135. Az ország nádora 1840. má-jus 1-jén a két tábla együttes ülésén szóban jelentette, hogy Őfelsége április 29-én a következő királyi végzést hozta: „Mindazon személyek, kik a legutolsó országgyűlésnek kezdete óta az 1715: II. t.cz-nél
Pontosan a hűtlenségi perek kapcsán figyelhető meg, hogy a párttársakat védelmező el-lenzéki oldal gyakran üzen10a királyi rendeletekre, diszpozíciókra, egyéb normatívákra hivat-kozó udvari tisztségviselőknek, hogy a közeljövőben a hűtlen tanácsosokra vonathivat-kozó rendel-kezéseket fogja velük szemben az Országgyűlés alkalmazni.11
A nemesség a reformkor hajnalán, az 1810-es és ’20-as években minden alkalommal kö-vetelte a hűtlen tanácsadók megbüntetését, amikor a vármegyék jogait sértve látta. Az 1795. évi büntetőtervezet szellemében javasolták, hogy a felségsértőkhöz hasonlóan súlyos büntetésben részesüljenek a nemesség sarkalatos jogainak megnyirbálására vagy éppenséggel megszünte-tésére törő személyek.12Ennek ellenére a hűtlen tanácsadók megbüntetésének tényállása rend-szerszerűen és átfogóan csak az 1843. évi büntetőtörvény-tervezet vitájában – annak egyik leg-fontosabb elemeként – került újra elő.
és az 1723:IX. t.cz. 2-dik szakaszánál fogva perbe vonattak, s jelenleg a reájok kimondott büntetés alatt vannak, teljes szabadságba helyeztessenek; mindazon perek, melyek az idézett törvényeknél, vagy az 1456:LIV. és 1490:LXX. t. czikelyeknél fogva bárkik ellen folyamatba vétettek, megszünjenek, s ezután az efféle tettek megorlására, melyek az előbb érintett időre esnek, törvénykezési eljárásnak többé helye ne legyen.” Deákék a király rendeletét nem tekintették a sérelem teljes mértékű orvoslásának, továbbra is ragaszkodtak azokhoz az elvekhez, melyeket a szólásszabadság sérelmének tárgyában az ország-gyűléseken 23 üzenetben kifejtettek.
101837. február 25-én Klauzál Gábor az országgyűlési ifjak kiszabadítása mellett érvelve indítványozza, hogy a törvénytelenséget a rovásukra elrendelő tisztségviselőket állítsák az országgyűlés elé. Javasolta, hogy felelősségre kell őket vonni, mint a régi, hűtlen tanácsadókat. Klauzál Gábor szerepe Magyaror-szág polgári átalakulásában.Történelmi Szalon. Szabad György akadémikus előadása, 2005. október 7., klauzal.hu (Letöltés ideje: 2010. március 18.)
11Lónyai Gábor írja 1836. december 1-jei bejegyzésében Pálfy kancellárnak, az országgyűlési ifjak ügyében a magyar küldöttségnek a királyi rezolúciókra, diszpozíciókra, normatívákra hivatkozva adott idegen nyelvű válaszáról: „Nevezetes válaszában az is, hogy őmaga kimondja, miképpen ő maga adta légyen ezen tanácsot a fejedelemnek ezen tárgyban – ez maga vallomása, majd használni lehet annak idejében a jövő országgyűlésen, s mint hűtelen tanácsos ellen a törvényes büntetést kérni. Ezt jó lesz a me-gyéknek jó előre feljegyezni.” – ERDMANNGy. (1976): Lónya Lónyai Gábor naplója.Századok, 931.
12Az 1820-as évek elején Gróf Almássy Ignácz, a magyar kancellária vezetőjének eljárása a Ferenc csá-szár törvénytelen rendeleteinek ügyében, több esetben megbotránkozást váltott ki a vármegyékből. Al-mássy alkancellár nyíltan az országgyűlés összehívása ellen foglalt állást, az újoncozással kapcsolatos különvéleményében pedig azt tanácsolta, hogy a királyi leiratban a hatóságokat toborzás támogatására szólítsák fel, ezáltal az újoncozássubsidiumszínében tűnne fel. A megyék mind a katonafogadással kap-csolatos rendelet, mind az 1822 augusztusában kiadott, a hadiadó ezüstben való megfizetését előíró ren-delet ellen felírnak. A királyi rendelkezés két legfontosabb jogától, az adó és katona megszavazásától fosztotta meg az országgyűlést. Ferenc császár törvényes keresetbe akarta fogatni a megyei ellenállási mozgalom vezéreit (elsősorban Bars megye alispánját és főjegyzőjét). Németh Imre királyi jogügyi igaz-gató, a Szt. Korona főügyésze ezzel kapcsolatosan úgy foglalt állást, hogy bajos az ellenállási mozga-lom vezetőit perbe fogni, mert nincs törvényes alap azok elítélésére, akik a törvénytelen alapokon nyugvó királyi rendeleteket nem hajtják végre. Valószínűsítette, hogy a Királyi Tábla felmentené a vádlottakat, azzal pedig nyilvánossá vált volna az egész büntető eljárás törvénytelen volta. – MARCZALIH. (1905):
A reformok kora.Franklin-Társulat, Budapest. 228.