A
szegedi cs. kir. megyei Törvényszék 1855-ben keletkezett ítélete szerint „mind a fölperes leány, mind az alperes fitestvérekre nézve az egyenlő osztály elve ugy a nem nemesi minden ingó és ingatlan, a közös apa halálakor hátramaradt javakban, mind a pojeni nemesi részjószágban is ezennel megállapíttatik.”2A magyar rendi magánjog egy gyakori jogintézményére, az osztályra (divisio),más szóval az osztályrabocsátásra utal az ítéletnek a rendelkező része. A vagyon megosztásának szabályait nemcsak az öröklési jog szabályai rendezték, hanem a nemesi jogunk vagyonjogának a dologi jogra vonatkozó rendelkezései is. A szokásjogi rendszerünkben a nemesi családoknál általános volt, hogy a nemzetség ingatlan jószágának jelentős részét ún. osztatlan állapotban hagyták.3 Ennek elsődlegesen gazdasági okok adták az alapját. Az osztatlan jószágot birtokolhatta az apa felnőtt fiaival együtt, ekkor apai osztatlanságról beszélünk, de az apa halála után a testvérek is dönthettek a birtok felosztásának mellőzéséről. Ilyenkor a testvéri osztatlanság következett be.
Az osztatlan jószág birtoklását, annak kezelési szabályait Werbőczy is tárgyalta a Tripar-titumI. 40–54. címeiben. A Mohács előtti évszázadokból fennmaradt okleveleink jelentős ré-szét képezik azok, amelyek vagyonmegosztásról tudósítanak.4A későbbi századok mindennapjai is azt bizonyítják, hogy a családok tagjai vagy egy törvényes öröklés kapcsán, vagy a felnőtt fiú házasságkötésekor, vagy éppen az apa és felnőtt fiai akaratából osztották meg egymás kö-zött a család birtokát képező vagyontárgyakat. Nemesi magánjogunk sajátosságából követke-zően a birtokmegosztás nem feltétlenül eredményezte a jószág tulajdonjogának a megszerzé-sét. Az osztálytól függetlenül a tulajdonjog mindig a nemzetségé, a családé maradt, csak a birtok joga szállt át az osztályban részt vevő családtagokra. Ez a kötött tulajdoni rendszerből, részben az ősiségből, részben az adományozás sajátosságaiból fakadt. Nem véletlen, hogy az évszázadok során igen sok per keletkezett a családi birtok megosztása közben keletkezett vi-tákból. Így nemcsak a birtok megosztásának szabályait igyekezett pontosítani a bírói gyakor-lat, de a perjogi szabályokat is rögzíteni kellett. Ebben jelentős szerepet játszottak a Kúria íté-letei, melyeket a Planum Tabularéban rögzítettek.5A késő rendi kor vitáinak eldöntésénél
1Ez a tanulmány az OTKA K 81512 támogatásával jöhetett létre.
2Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára (a továbbiakban: CsML Szentes) IV.B. 155. Drasko-vitsok osztályos pere 1853/25.
3„Igen gyakran a köz örökösödésre tartozó jószágokat is, bizonyos okokból, az örökösök, legalább egy ideig, osztatlan állapotban hagyják, és azoknak kormányozások egyre vagy többekre bízódik.” CZÖVEKI.
(1822): Magyar hazai polgári magános törvényekről írtt tanítások.Pest. II. 409.
4BÉLIG. (2011): Undertaking of a Garantee towards Contracting Party in the Traditionel Hungarian Law.
In: Institutions of Legal Historyy.Publikon Kiadó, Bratislava–Pécs. 47–66.
5CZÖVEKI. (1825): Planum Tabulare.Buda.
kevés jogtudósunk munkái is segítségül szolgáltak. Frank Ignác írta híres művében: „A hol egygy örökséghez többen vannak, senki sem köteles maga részét közösségben hagyni; hanem akár-mikor osztályt követelhet.”6
Ahhoz, hogy a vagyon megosztása megtörténhessen, mindenekelőtt vagyonleltárt kellett ké-szíteni, és pontosan rögzíteni kellett, hogy a családnak, nemzetségnek kik azok a tagjai, akik az osztályban részt vehettek. Akár az apa életében került sor a vagyon megosztására, akár az apa halálát követően történt meg a jószág felosztása, ugyanazokat a szabályokat kellett betar-tani az osztályrabocsátásban részt vevőknek. Az osztály során a fiúkat és a még férjhez nem ment leányokat kellett figyelembe venni. A már kiházasított leányokat azért nem, mert a kiházasítás, azaz a hozományadás azt jelentette, hogy a leányok rangjuknak megfelelő vagyonban része-sültek. A kiházasítás ténylegesen az apa és leánya közötti vagyonmegosztást jelentette, még ak-kor is, ha gyakran úgy érződik, hogy a leányok jóval kevesebb jószágban részesültek így az apai örökségből. A kiházasításra számos példát találunk a fennmaradt végrendeletekben.7
A vagyonmegosztásban részt vevő személyi kör megállapítása során az apa törvényes gyer-mekeit, azok korábbi halála esetén, amennyiben gyerekeket hagyott hátra, az unokákat kellett fi-gyelembe venni. Valójában a személyi kör azonossága magyarázza, hogy a törvényes öröklés és az osztályrabocsátás miért áll egymással szoros összefüggésben. Ha Werbőczy tanítását követjük a Tripartitumba foglalt szabályok szerint, akkor megállapítható, hogy a divisioszabályainak ma-gyarázatába belefűzte a törvényes öröklés szabályait.8Ha a XIX. század jogtudósainak munkáit olvassuk, a római jogi hagyományokat ismerve a magánjog normáit apersonae, res, actiones sza-bályai szerint csoportosították. Így Kelemen Imre munkájának második könyvében a vagyonjog szabályainak ismertetésénél előbb a törvényes öröklésről, azon belül is elsődlegesen a törvényes öröklés sorrendjéről, majd pedig az osztály szabályairól írt.9Amennyiben a vagyon megosztásá-val kapcsolatban perre került sor, a bíróság legelőször mindig az örökösök, osztályos atyafiak pon-tos megnevezését, a rokonsági fok meghatározásának bizonyítását kérte.10
6 FRANKI. (1847): A közigazság törvénye Magyarhonban.II. Buda. 519.
7 Zrínyi Miklós 1662-ben kelt végrendeletében a következőkről rendelkezik: „Ami pedig még egészen fiatal leányainkat illeti, tudniillik Mária Katalint és Mária Borbálát, akik most megvannak, és akik még Isten áldásából a jövőben születni fognak, azokat sem akarjuk, hogy igaz jogaikban károsodjanak, és ki legyenek zárva atyai gondviselésünkből. Akarjuk tehát, hogy mikor Isten áldásából szeretett felesé-günknek (ha életben lesz) mint anyjuknak és testvérünknek meg a rokonoknak előzetes tudtával tisz-tességes és családunknak megfelelő házasságra lépnek, mindegyik leányunknak teljes kielégítésül fi-zettessék húszezer forint birtokaink jövedelméből. Így tehát a két most élőnek negyvenezer rhénes forint.
Ha pedig nem lenne készpénz, adassék nekik és írassék reájuk birtokainkból teljes kielégítés, azonkí-vül az ingóságainkból tartsák meg a reájuk jutó részt, amint már előbb említettük.” CSIFFÁRYG. (szerk.) (2006): Testamentum. Magyar végrendeletek gyűjteménye.Vince Kiadó, Budapest. 105.
8 Magyar Törvénytár. WERBŐCZYI. (1896): Hármasköny. I.40.2. § „minden báró úrnak, mágnásnak és ne-mesnek bármi néven nevezendő apai és ősi fekvőjószágai és birtokjogai azoknak az uraknak és neme-seknek fiai, tudniillik az egy apától való testvérek között egyenlően oszlanak meg és annyi felé szakadnak szét, a hány a testvér.”
9 CZÖVEK366–398. De Successione ab Intestato; de Divisione.419–440.
10„Meg kell mutatni a vérnek és jusnak közösségét, és azt is pedig tsak akkor hogy ha kérdés támad eránta, a mi az atyafi vér’tagadástól való félelem miatt, leginkább tsak akkor esik meg, midőn a Felperes
A személyi kör meghatározása után került sor a vagyonleltár elkészítésére, amelyben pon-tosan fel kellett tüntetni a felosztásra kerülő ingó és ingatlan jószágokat, ez utóbbi esetében a ja-vak jogi minőségének, azaz ősi, adományos vagy vásárolt dolog feltüntetésével. A magyar ma-gánjog kötött tulajdoni rendszere azt jelentette, hogy az ősi javak felosztásánál érvényesíteni kellett a paterna paternis, materna materniselvet. Így a fiúk, illetve a leányok csak azt az ősi vagyont örökölhették meg, vagy juthattak a dolog birtokába, amely ág az adott ingatlant örö-kölhette. Adománybirtok esetében az adománylevél öröklési záradéka határozta meg, hogy ki-zárólag a fiág vagy esetleg a nőág is részesülhet egyenlő arányban a dologból. A pénzen vásá-rolt ingatlant a fiúk és a leányok fejenként egyenlő arányban örökölték.
A vagyonleltár elkészítését követően lehetett kialakítani az osztályrészeket. Az alapvető elv az volt, hogy minden osztályrésznek közel azonos értékűnek kellett lennie, s az évszázados bí-rói gyakorlat alakította ki, hogy nemcsak azonos értékűnek kellett lenni, hanem minden osztá-lyosnak minden birtoktípusból kellett kapnia. Ezek a szabályok a nemesek, a polgárok, sőt a job-bágy parasztság körében is érvényesültek.11
Az osztály évszázadok alatt kialakult szabályait az 1848. évi áprilisi törvények után is ér-vényesítették. A neoabszolutizmus éveiben a nemzetségek gyakran indítottak vagyonmegosz-tásra irányuló pert. Vagy azért, mert tisztázni akarták az egyes családtagokat megillető va-gyonrészeket, vagy azért, mert a leányok az OPTK szabályainak értelmében egyenlő osztályrészt követeltek fiútestvéreiktől. Gyakran nem tudták, hogy a törvényként tisztelt Tripartitum sza-bályait alkalmazzák, vagy az OPTK közös vagyon megosztására irányuló normáit.
Ebbe a világba nyújt bepillantást a Draskovitsok osztályos pere. Az örökhagyó id. Draskovits József 1852. február 6-án halt meg, 12 örököst és több vármegyében, elsősorban Csongrád és Krassó megyében fekvő ingatlan és ingó jószágot hagyott maga után. Az egyenlő osztályt kö-vetelő pert a leányörökösök indították meg, keresetüket az örökhagyó 1848. április 26-án ké-szített végrendeletére, az 1836. évi 14. törvénycikkre, és az 1852. november 29-én hatályba léptetett ősiségi pátensre alapozva. A fiútestvérek mint alperesek a hagyaték egy részét képező vagyon vonatkozásában elismerték a leányok egyenlő osztályrészre vonatkozó igényét, de
születésének törvényességéről méltó gyanú forog fel, vagy a leányág kereskedik, és a jószághoz való jusnak egyenlősége kéttséges.” CZÖVEK426; FRANKI. (1845): A közigazság törvénye Magyarhonban.
I. Buda. 483–485.
11Csak példaként, összehasonlítás lehetőségeként említek egy osztályt a késő rendi magánjog szabályai szerint, amely jobbágyok között történt meg. „Pap István, János, Mihály, Sámuel árvája Ferenc és And-rás a következő egyezséget improtocolláltatták: a mi öregatyánknak Pap Ferencnek fiai az atyánk ha-lála után atyafiságosan megegyeztünk: a ház örökséget becsültük 100 rajnai forintra, melynek fele a még élő édesanyánké, fele pedig öt egyenlő részre osztódik. A jószágokból hasonlóképpen a felét édesanyánk kapja ú.m. egy fias kanca lovat és további öt marhát (három tehén, 2 ökör borjú, melyek egyike tava-lyi, a másik rugott), nekünk maradt öt, mindegyikünknek egy-egy, három ló, mely becsü szerént 40 fo-rint, Mihálynál és Andrásnál marad az 50 forint házi jussal együtt, ez mindösszesen 90 fofo-rint, mely ötünkké. Ezen inprotocollatio alkalmatosságával declarálta Pap István, János és Sámuel árvája Ferenc, hogy ők a feljebb írt módon ki lévén elégítve, hasonlóképpen a 90 forint ló és házárából is az anyai juss-ból ezeknek utána semmi jussokat fenn nem tartják és nem fogják háborgatni Mihály és András test-vérjüket.” Örökbevallások jegyzőkönyve. CsML Szentes. V.102. 1798.
követelték, hogy a „betudandók betudásával”, azaz a leányok osztályrészébe a házasságkötés-kor kapott kiházasítási összeget számítsák be. A hagyaték másik részét képező ún. pojeni ne-mesi részjószágban mint királyi adománybirtokban ezt a követelést elutasították, és a leányok által bizonyítékként előterjesztett apai végrendelet érvényességét is kétségbe vonták.
Az öröklési per lényegének jobb megértése miatt vizsgáljuk meg, hogy kik voltak az örö-kösök és mi képezte a hagyatékot. Az örökhagyó 12 örököst hagyott maga után, közülük hat fiú és hat férjezett leány volt: József, Antal, István, János, Károly, Alajos, Anna, Erzsébet, aki apja előtt meghalt és kiskorú gyermekeket hagyott maga után, Franciska, Rosália, Karolina és Josefa.
A felperesek Anna kivételével a leányok, illetve Erzsébet férje mint gyermekeinek természe-tes és törvényes gyámja, Krebsz Mihály szegedi polgár és kereskedő volt, aki az anyai örök-részt szerette volna biztosítani gyermekei számára.
A hagyaték jelentős része Csongrád vármegyében, azon belül Csongrád és Szentes váro-sában feküdt, amely egy családi házból és egy jól jövedelmező vaskereskedésből állt. A hagyaték másik része viszont Krassó vármegyében a királytól kapott adománybirtok volt, amelyet a csa-ládon belül pojeni részbirtoknak neveztek, miután e birtokot Pojen helység mellett lehetett meg-találni. Krassó vármegyét ugyanakkor az osztrák udvar a Sylvester pátens12rendelkezésének megfelelően a Szerb Vajdaság és Temesi Bánsághoz csatolta. A Sylvester pátens hatálybalépését követően az osztrákok új bírósági szervezetet13és ezt követően új, ideiglenes polgári perrend-tartást14léptettek hatályba. Ez azt jelentette, hogy az örökösök először az Osztrák Legfelső Tör-vényszék és Semmítőszékhez (Oberste Gerichts- und Kassationshof)fordultak annak eldönté-sére, mely törvényszék lesz illetékes eljárni az adott örökösödési perben. A Legfőbb Törvényszék a Csongrád megyei törvényszéket jelölte ki mint eljárni illetékes bíróságot.15„Minthogy pedig mi alolírott testvérek osztályos illetőségeinket, többi testvéreinktől, a megkisértett barátságos egyesség utján meg nem kaphatván, a törvény utjához folyamodni kéntelenítetnénk: alázatosan
12BRAUNEDER, W. (1994): Osztrák alkotmánytörténet napjainkig.Pécs. 166.
13STIPTAI. (2007): Perjogtörténet. In: MEZEYB.: Magyar jogtörténet.Osiris Kiadó, Budapest. HAJNIKI.
(1997): A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád és a vegyes-házi királyok alatt. MTA, Buda-pest. 1899, Stipta István: a magyar bírósági rendszer története. Debrecen University Press, Debrecen.
14BÓNISGy. – DEGRÉA. – VARGAE. (1996): A magyar bírósági szervezet és perjog története. Zalaeger-szeg.
15A magyar szabadságharc bukását követően az osztrák udvar által bevezetett abszolutista kormányzati rendszer azt jelentette, elsődlegesen az olmützi alkotmány rendelkezéseinek megfelelően, hogy Ma-gyarországot az örökös tartományok szintjére kívánták lesüllyeszteni. E folyamat keretébe tartozott, hogy az 1723. évi bírósági reform által felállított magyar törvénykezési szervezetet megszüntették, s he-lyébe az osztrák rendszernek megfelelő új bírósági szervezetet alakítottak ki. A hatályba léptetett ideig-lenes törvénykezési eljárási szabályok értelmében az örökösödési kérdések első fokon az illetékes já-rásbírósághoz tartoztak, azonban, ha a hagyaték tárgya képezte a vita alapját, akkor a megyei törvényszék volt illetékes. Ha azonban a hagyaték több vármegye területén feküdt, akkor a bécsi székhelyű Legfelső Törvényszék volt hivatva eldönteni, melyik bíróság lesz illetékes eljárni. A szabadságharc bukását kö-vetően ez gyakran előfordult, mert az eddig osztatlan nemesi birtokokat is ebben az időben kezdték meg-osztani az osztályos atyafiak, s ha az adott nemzetségi birtok több vármegye területén feküdt, akkor szin-tén a Legfelső Törvényszék döntötte el, hogy mely törvényszéknek kell az osztályrabocsátást végrehajtani.
esedezünk a Fő méltóságú Császári Királyi Legfőbb és Semmisítő Törvényszék előtt: miszerént miután az osztály alá esendő javak, két kerületi fő törvényszék kerületében feküsznek, és illy eset-ben az ideiglenes birosági szerkezet, és perrendtartást tárgyazó határozatok 8ik§ához képest, az illetőségi perkérdések és biro küldések /:delegatio:/ a Fő Méltóságú Cs. Kir. Legfőbb Tör-vényszék által lennének elintézendők: méltóztassék az 1836:XIVktörvényczikk értelme szerénti egyszerű osztálynak eszközlése és végrehajtása végett Csongrád Megye Cs. Kir. Törvényszékét kegyesen kinevezni és kiküldeni és pedig ezt azért: 1. Mivel az osztozkodando 12 testvérek kö-zül 7 testvér Csongrád Megyében és Krassó megyében csak egy testvér lakik. 2. Mivel az osz-tály alá esendő ingó és ingatlan vagyonoknak is sokkal tetemesebb része Csongrád Megyében létezik.”16
Mielőtt a felperesek keresetlevelét elemeznénk, érdemes megjegyezni, hogy az örökhagyó leányai mind férjezettek voltak, s saját maguk állítása szerint is megkapták a kiházasítást. Ez a tény lényeges, mert a korabeli szokásjogi normák szerint – ahogy fentebb utaltam erre – a ki-házasításnak az apa rangjának megfelelően kellett történnie, s ha ez bizonyítást nyert, akkor a leányok további örökségre már nem számíthattak. Férjhezmenetelük alkalmával kapott jegy-ajándékot, hozományt be kellett számítani az örökrészükbe.17
Az „öröklési osztályos per” a Szegedi cs. kir. megyei törvényszék előtt 1853 februárjában indult. A felperesek keresetleveléből megtudható, hogy az örökhagyó apa 1852. február 6-án halt meg. Tizenkét nagykorú gyermek maradt utána, akik nem tudtak megegyezni a hagyaték fel-osztásán. A késő rendi magyar magánjog rendszerében is gyakran előfordult, hogy a birtokot a család osztatlanul birtokolta. Az adott esetben az apa 1848-ig maga kezelte a birtokot. Akkor, 1848. január 30-án leltárt készített vagyonáról és betegségére tekintettel, számadási kötelezettség mellett a birtok kezelését legidősebb fiára, ifjú Draskovits Józsefre bízta. Így továbbra is osz-tatlanság állt fenn a családban egészen az apa halálát követő per megkezdéséig. Az 1848 előtti osztatlanság és az 1848. januári megállapodást követő osztatlanság között az volt a lényeges kü-lönbség, hogy az apának a várományosokkal szemben az volt a kötelezettsége, hogy a birtokot, a vagyont megőrizze, a hasznokról nem tartozott számadással. Ezzel szemben, amikor az apa legidősebb fiának átadta a birtok kezelését, a legidősebb fiú már nemcsak apja felé, de test-vérei felé is elszámolási kötelezettséggel tartozott. A birtok őrzése mellett a bevételekről és a ki-adásokról is évente el kellett pontosan számolnia. Ez volt az ún. számadási kötelezettség. Ezt a per során az alperes fiúk tagadták és azt állították, hogy miután édesapjuk élt, s a legidősebb fia, ifj. József lakott vele (a korabeli szokástól eltérően), apjuk nem kötelezte számadásra fiát.
16CsML Szentes IV.B.155. 1853/25. „K”.
17HK. I. 99; FRANKI.: „amit valamellyik élő szüleitől előre kikapott, azt osztályrészébe be kell tudni, ki-véve az apróbb ajándékokat, vagy nagyobb jutalmakat ia, melyek eránt az adakozó szándéka a beszá-mítással világosan ellenkezik. […] Dec. 7. 34. Divis. Success. Ugy kell érteni Verbőczi tanítását is: hogy megosztozott az az kiházasított fiak, és férjhez adott leányok attyok ingó keresményében többé nem ré-szesülnek.” 483, 485; ÖKRÖSB.: „midőn a hagyaték, a törvényes örökösödés szabályaihoz képest egyenlő részekben osztandó fel: beszámításnak van helye, vagyis az örökösnek mindazt mit az örökhagyótól még életében kapott, örökrészéből levonandó.” 516. Vö. KALLÓSL. (1865): A magyar polgári jog alapelvei.
Kiadja Telegdi K. Lajos, Debrecen. 390–438.
A fiúnak az volt a kötelezettsége a testvérei felé, hogy az osztatlan vagyonban a „status quót”
fenntartsa.18
A felperesek keresetlevelükben azt állították, hogy apjuk halála után 1852 áprilisában a hagyatékról vagyonleltárt készítettek azzal, hogy a vagyont majd egyenlő arányban feloszt-ják egymás között. Addig azonban továbbra is legidősebb fiútestvérük kezelje a birtokot. A per tárgya ekkor mutatja meg tulajdonképpen a magyar rendi magánjog tovább élő sajátosságait.
A felperesek az apai végrendeletet és azt a szerződést terjesztették be bizonyítékként a bíró-ságnak, melyet az apa és Antal fia kötött a pojeni nemesi birtokra vonatkozóan.
A legnagyobb vitát a hagyaték részét képező királyi adománybirtok képezte. Az apa, idős Draskovits József volt az első szerző, mivel az adománylevelet az ő nevére állították ki. Az ado-mánylevél öröklési záradéka kizárólag a fiágat jelölte meg az adománybirtok örökösének.
A magyar hagyományok szerint azonban az első szerzőnek joga volt a királyi adománybirtok öröklését leányaira is kiterjeszteni. Ennek az volt a feltétele, hogy a kiterjesztő rendelkezés vég-rendeletben történjen. Ez a kiterjesztő rendelkezése az első szerzőnek csak addig volt hatály-ban, amíg volt fiági örökös, mert ha a családnak magva szakadt, akkor a leányok ágáról is visz-szaszállt a birtok a kincstárra.
Jelen esetben a leány örökösök keresetlevelükben azt állították, hogy bár az adománybir-tok a fiágat illette, de apjuk, 1848. április 26-án Csongrádon írt végrendeletében „kimondta a po-jeni nemesi részbirtok fiúk és leányok közötti egyenlő öröklését”.19Ezért követelték az ado-mánybirtok egyenlő részbeni felosztását. Ugyanakkor elismerték, hogy az osztály szempontjából jobb lenne, ha a birtok becsüértékét állapítanák meg és az így meghatározott összeget osztanák szét a testvérek között.
Az alperes fiúk a leányoknak ezt a követelését ellenbeszédükben elutasították. Egyrészt az adománylevél eredeti szövegére hivatkozva, másrészt azt állítva, hogy apjuk végrendelete ér-vénytelen. A felperes leány örökösök állítása szerint az 1715:XXVII. tc. szabályai szerint ap-juk kiváltságos végrendeletet készített, mert azt egész terjedelmében saját kezével írta és alá-írta, másrészt végrendeletében kizárólag törvényes örökösei javára tett intézkedéseket.
A végrendelkezési jog fejlődése szempontjából döntő jelentőségű volt a magyar magánjog történetében az 1715-ben megszületett törvény. Ez elsősorban a halál esetére szóló rendelke-zés alaki feltételeit szabályozta. Az egyházjog keretei között évszázadok óta ismerték és
A végrendelkezési jog fejlődése szempontjából döntő jelentőségű volt a magyar magánjog történetében az 1715-ben megszületett törvény. Ez elsősorban a halál esetére szóló rendelke-zés alaki feltételeit szabályozta. Az egyházjog keretei között évszázadok óta ismerték és