Svédországot a „gusztaviánus kor” (Gustavianska tiden) eljövetelét, III. Gusztáv 1772. au-gusztusi államcsínyét követően ismét az erős királyi hatalom jellemezte. A Szabadság korának (1720–1772) az előzőekben már említett politikai visszásságai és az ország kedvezőtlen gaz-dasági helyzete miatt III. Gusztáv már néhány hónappal trónra lépését követően elhatározta, hogy új, hatékonyabb kormányzati berendezkedést fog megvalósítani. Az 1772. évi Regeringsform ennek megfelelően szakítást jelentett a megelőző több mint öt évtized kormányzási gyakorla-tával, és e változtatáshoz az új uralkodó érezhetően kellő társadalmi támogatottsággal, valamint nem elhanyagolható módon Franciaország jóindulatával is rendelkezett.18
A Riksdag(vagyis a négykamarás svéd rendi országgyűlés) az 1772. augusztus 21-én III.
Gusztáv nyomására elfogadott Regeringsformban19elsősorban önmaga azon jogköreit korlátozta, melyek részben a korábbi alaptörvényből eredtek, nagyobbrészt pedig a politikai szokásjogban fejlődtek ki a XVIII. században. Ez a változás azonban még nem jelentette a korabeli dán kor-mányzathoz (vagy akár az 1680 utáni svédországihoz) hasonló királyi abszolutizmusra való át-térést. Ennek az oka H. Arnold Bartonszerint nem volt más, minthogy III. Gusztáv ekkor még tartott attól, hogy az arisztokrata körök orosz katonai beavatkozást kérnek ellene.20
Amint Ragnar Svanstromrámutat, 1772-ben csupán a király és parlament közötti, 1720 előtt jellemző viszonylagos egyensúlyi helyzet állt helyre, azaz a rendi gyűlés „Szabadság korában”
érvényesülő túlhatalma szűnt meg.21Stig Jägerskiöldszavait idézve „az ifjú III. Gusztávnak
17BANK–MISZLER: i. m. 274; KAN: i. m. 130; SVANSTROM, R. (1934): A Short History of Sweden. Claren-don Press, Oxford. 323–324.
18KAN: i. m. 111–112.
19Az 1772. évi Regeringsformszövegét német fordításban lásd http://www.verfassungen.eu/sw/schweden 72-index.htm (Letöltés ideje: 2013. január 22.)Az 1772. évi eseményekről bővebben lásd BAIN, R. N.
(1905): Scandinavia. A Political History of Denmark, Norway and Sweden from 1513 to 1900. Camb-ridge University Press, CambCamb-ridge. 364–369 és SVANSTROM: i. m. 254–255.
20BARTON, H. A. (1972): Gustav III of Sweden and the Enlightenment. Eighteenth Century Studies,Vol.
6. 1. sz. 1–34. 11. (a továbbiakban: BARTON1972).
21SVANSTROM: i. m. 258–259.
sikerült helyreállítania a korona autoritását, megtörve a svéd parlament gátlástalan és bizonyos fokig korrupt hatalmát”.22Georg Landbergsvéd történész a Riksdag500. évfordulójára az 1931–
1935 között kiadott, a parlament történetével foglalkozó könyvsorozat VII. kötetében hangsú-lyozza, hogy az 1772. évi Regeringsformvolt az első olyan svéd organikus törvény, amely a ha-talommegosztás elvére, „Montesquieu doktrínáira” épült: az államhatalom a király és az országgyűlés között került megosztásra. „Ismét emlékeztetünk egy királyra” – mondta elége-detten III. Gusztáv.23
Ez az egyensúly persze nem volt tökéletes: a mérleg (elsősorban a hatáskörök megosztá-sával kapcsolatos szabályok bizonytalansága miatt) az uralkodó felé billent, bár korántsem any-nyira, mint 1719 előtt.24Nem kétséges, hogy III. Gusztávnak a „Károlyok korához” (Karolinska tiden)való visszatérés volt a szándéka, legfeljebb ennek véghezvitele még nem volt időszerű.25 A svéd király abszolút hatalmát végül a Riksdagáltal 1789 áprilisában elfogadott Förenings och säkerhetsakt(„az unió és a biztonság törvénye”) 1. §-a teremtette meg, amelyben a parlament lemondott az adóztatáson kívüli valamennyi hatásköréről.26
Az abszolút monarchiát megerősítő országgyűlési határozat előzménye az volt, hogy az ural-kodó 1788-ban a parlament beleegyezése nélkül támadt rá Oroszországra, amit a nemesek elé-gedetlensége követett Svédországban.27A lázadást a királynak az „adófizető rendek” (egyház, városi polgárok, parasztság) segítségével sikerült levernie (éppúgy, ahogy 1680-ban XI. Károly is rájuk támaszkodott a nemességgel szemben az abszolutizmus bevezetésekor).281789. május 11-én a király rendeletben oszlatta fel a hat évszázada működő, a Szabadság korában a parla-ment ellenőrzése alatt álló arisztokratikus országtanácsot (a Riksrådot).29
A XVIII–XIX. század fordulójának svéd kormányzata természetesen már felvilágosult ab-szolutizmus volt, amelyben a politikai részvételi jogok kivételével igen széles körben érvé-nyesültek az állampolgári alapjogok, és a jogegyenlőség is megvalósult. III. Gusztáv már 1772-ben betiltotta a kínvallatást és elrendelte a kínzókamrák lerombolását;301778–79. évi ren-deleteivel korlátozta a halálbüntetés alkalmazhatóságát;311781–82-ben (az államegyház ellen-állása dacára) vallási türelmet hirdetett a nem lutheránus keresztény felekezetek és a zsidók
22JÄGERSKIÖLD, S. (1964): Tyrannicide and the Right of Resistance, 1792–1809. A Study on J. J.
Anckarström. Scandinavian Studies in Law,Vol. 69. 8. sz. 67–103. 69.
23Idézi: BELLQUIST, E. C. (1935): The Five Hundredth Anniversary of the Swedish Riksdag. The Ameri-can Political Science Review,Vol. 29. 5. sz. 857–865. 862.
24BELLQUIST: i. m. 863.
25BARTON1972: 11.
26BARTON1972: 12; A jogszabályszöveget lásd http://www.verfassungen.eu/sw/schweden89.htm (Letöl-tés ideje: 2013. január 22.)
27BARTON1972: 25–26.
28Az 1788–89. évi eseményekről bővebben lásd BAIN: i. m. 371–378; KAN: i. m. 113–114; NORDSTROM
2000: 111–112; SVANSTROM: i. m. 277–287.
29BAIN: 378; ORFIELD: i. m. 259.
30BAIN: 369; BARTON1972: 16; NORDSTROM2000: 111; ORFIELD: i. m. 280; SVANSTROM: i. m. 260.
31NORDSTROM2000: 111; ORFIELD: i. m. 280.
számára;32és egyébként is igyekezett intézkedéseivel a felvilágosodás eszméinek a terjedését elősegíteni (elsősorban a művészetek és a tudomány bőkezű támogatása révén).33
A már említett 1789. áprilisi, „az unióról és a biztonságról” szóló törvény deklarálta a tör-vény (jog, igazságszolgáltatás) előtti egyenlőséget; biztosította mindenki jogát a szabad tulaj-donhoz; továbbá megerősítette azt a XVII. századi jogelvet, hogy a kinevezéseknél, hivatalok betöltésénél nem a származást, hanem a „képességet, érdemeket és tapasztalatot” kell figyelembe venni.34Ugyanekkor került sor a Legfelsőbb Bíróság (Högsta Domstolen)felállítására is.35A po-litikai szempontból talán legérzékenyebb alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága területén ugyanakkor természetesen jelentős korlátozások érvényesültek: 1774-ben III. Gusztáv rende-lete a koronát bíráló publikációk visszaszorítása érdekében ismét bevezette a cenzúrát;36egy 1780-ban kiadott rendelet pedig kimondta a szerző és a kiadó egyetemleges felelősségét fel-ségsértés esetére.37
Az abszolút monarchia korszakának közelgő végét Svédországban egy szomorú esemény jelezte, ami nem volt más, mint egy meglehetősen alattomos módon előkészített és végrehaj-tott királygyilkosság.38 1792. március 16-án III. Gusztávot egy Johan Jacob Anckarström nevű, nemesi származású fiatal tiszt a király által alapított stockholmi operaházban rendezett álarcosbálon hátulról, orvul meglőtte (a király két hét szenvedés után, március 29-én hunyt el).39 Közjogtörténeti szempontból figyelemreméltó (még ha kevéssé szépíti is a cselekményt), hogy Anckarström a bűnvádi tárgyaláson a társadalmi szerződés tanára, John Locke művére hivat-kozva próbálta menteni tettét: a király megszegte a népével kötött szerződést, így vele (mint
„zsarnokkal”) szemben a lázadás megengedett.40
Az 1809. évi svéd alaptörvény
III. Gusztáv meggyilkolásakor fia még csak tizenhárom esztendős volt, így 1796-ig régensi kor-mányzás következett. Elvben az elhunyt király fivére, Károly herceg állt az állam élén, tényle-gesen azonban Gustav A. Reuterholm,a régens bizalmasa irányította az országot.41IV. Gusztáv
32BARTON1972: 16; ORFIELD: i. m. 274; SVANSTROM: i. m. 271.
33BARTON1972: 16; SVANSTROM: i. m. 268–270.
34NORDSTROM2000) 112.
35ORFIELD: i. m. 266.
36BARTON1972: 16–17; NORDSTROM(2000): 111; ORFIELD: i. m. 258; ROBERTS: i. m. 166; SVANSTROM: i.
m. 247.
37BARTON1972: 24; SVANSTROM: i. m. 268.
38BAIN: i. m. 380; BARTON1972: 28–29; SVANSTROM: i. m. 292.
39BAIN: i. m. 380; NORDSTROM2000: 113; NORDSTROM, B. J. (2002): The History of Sweden.Greenwood Publishing Group, Santa Barbara. 45 (a továbbiakban: NORDSTROM2002); SPRAGUE, M. (2005): Swe-den. An Illustrated History.Hippocrene Books, New York. 149.
40BARTON1972: 29; bővebben lásd JÄGERSKIÖLD: i. m. 70. oldaltól. (Anckarströmöt kivégezték, azonban az összeesküvés többi résztvevője viszonylag enyhe büntetéseket kapott – a szerző megjegyzése.)
41DERRY, Th. K. 1979: A History of Scandinavia: Norway, Sweden, Denmark, Finland and Iceland. Uni-versity of Minnesota Press, Minneapolis. 196; ORFIELD: i. m. 244.
Adolf 1796-tól vette át a kormányzást, a korábbi alkotmányos szabályok, azaz a „gusztaviánus”
királyi egyeduralom szellemében. Amikor 1800-ban a háborús helyzet miatt összehívta aRiksdagot, már látható volt, hogy ott komoly ellenzék szerveződik politikájával szemben (a til-takozásképpen még nemesi címéről is lemondó Hans Järtavezetésével).42
A napóleoni háborúkban IV. Gusztáv Adolf a franciaellenes szövetséget erősítette, ami Napóleon fényes győzelmei idején nem tűnt jó döntésnek. Mindez az ellentábor erejét növelte, amelyhez időközben egyre több magas rangú katonatiszt és hivatalnok csatlakozott. A királyellenes szö-vetség 1808–1809 fordulójára már az uralkodó elmozdítására is készen állt.43A katonai veze-tők (köztük Carl Johan Adlercreutzés Georg Adlersparre) politikai célja az uralkodói hatalom alkotmányos korlátozása, hadügyi elképzelése pedig a Napóleon-féle kontinentális zárlathoz való csatlakozás volt.44
A végső lökést Finnország orosz megszállása adta, ami persze jó ürügyet is szolgáltatott.45 1809. március 7-én a titkos szövetség egyik tagja, Adlersparre alezredes fegyverszünetet kötött a norvégiai fronton és egy háromezer fős hadtest élén elindult a főváros felé.46Március 13-án az összeesküvés másik katonai vezetője, Adlercreutz tábornok hat társával előzetes bejelentés nélkül megjelent a királynál és kihallgatást kért. IV. Gusztáv Adolf beengedte őket, mire ők kö-zölték, hogy letartóztatják az uralkodót. A király ellenállt, de győzött a túlerő.47Nem sokkal ké-sőbb Adlersparre hadteste is megjelent Stockholmban, így nyomatékosítva, hogy a hadsereg az összeesküvők mellett áll.48A katonai puccs sokakat megdöbbentett ugyan, de „az adott körül-mények között senki sem kívánt ellene tenni semmit”.49
Az összeesküvők a korábbi gyenge kezű régenst, IV. Gusztáv Adolf nagybátyját, Károly her-ceget hívták vissza az ország élére, aki a felkérést elfogadta.50A király ebben a helyzetben nem tehetett mást, minthogy lemond a trónról, abban reménykedve, hogy fiát, az akkor kilencéves, szintén Gusztáv nevet viselő koronaherceget választják meg utódjául. Az 1809. május 1-jén ösz-szeülő Riksdagazonban egyhangú szavazással úgy határozott, hogy nemcsak őt, hanem utódait is megfosztja a svéd tróntól.51
Az események irányítását innentől – a katonák és az ideiglenes kormány helyett – az egyre inkább magára találó országgyűlés vette a kezébe. Május 8-án a nemesi és a polgári rend kez-deményezésére a parlament visszautasította a kormány tervezetét az alkotmány kismértékű megváltoztatásáról (amelyet Anders af Håkansson írt),52 és úgy döntött, hogy teljesen új
42BANK–MISZLER: i. m. 268–286, 272; DERRY: i. m. 197; KAN: i. m. 127.
43KAN: i. m. 127.
44BANK–MISZLER: i. m. 272; DERRY: i. m. 207–208.
45BANK–MISZLER: i. m. 272; DERRY: i. m. 208.
46KAN: i. m. 128.
47BAIN: i. m. 389; KAN: i. m. 128; SVANSTROM: i. m. 316.
48BANK–MISZLER: i. m. 273; KAN: i. m. 128.
49BANK–MISZLER: i. m. 273.
50BANK–MISZLER: i. m. 273; KAN: i. m. 128.
51BAIN: i. m. 389–390; BANK–MISZLER: i. m. 273; DERRY: i. m. 208; KAN: i. m. 128; SVANSTROM: i. m.
318.
52PETERSSON: i. m. 4.