A június 5-i ülésen Brătianu ismét visszatért a kis országok „korlátozott érdekeinek” a kérdésére: „A kis államoknak tulajdonképpen nincsenek korlátozott érdekei, az érdekérvényesítésük esélyei a korlátozottak. Egy ország katonai erejét a határai és a szomszédsága összefüggésében kell meghatározni.” Vagyis, hogy előbb legyenek határok, majd azt követően tárgyaljanak a haderő kérdéséről. Orlando olasz miniszterelnököt bízta meg a Főtanács, hogy a kérdést beszélje át Brătianuval, abban is remény-kedve, hogy az aláírás dolgában is megfontolásra lehet rábírni. Orlando nem volt elég ravasz ahhoz, hogy Brătianut bármire rábírja. Sőt ráolvasta az olasz miniszterelnök fejére, hogy betart Romániának, és azzal búcsúzott tőle, hogy soha nem fogja a nemzeti függetlenség korlátozását elfogadni. A bosszantó az, hogy a kis országokat érintő minden szerződés szövege ké-szen volt, a nagyok már hazautaztak volna, és Románia, meg a kicsik láza-doztak. Pichon, francia külügyér Wilson és Lloyd George hajthatatlanságá-ra hivatkozott a változtatások elutasításakor. A meglepetés az volt, hogy a román fődelegátus hátat fordított a konferenciának és hazautazott. Helyet-tesét, Nicolae Mişut bízta meg a küldöttség vezetésével. Sőt, szeptember 12-én ugyanezzel az indokkal, vagyis, hogy „összeegyeztethetetlen a nem-zeti méltósággal és függetlenséggel” egy időre visszavonult, és Arthur Văitoianu tábornokot tolta előre. A fia, Gheorghe Brătianu történész val-lomása szerint „Apám ugyanannyit dolgozott ebben az időszakban (két kormánya között – sz.) és később is, mint amikor személyesen elnökölte a minisztertanácsot”.255
Az állandó feszültségben és lázas munka közben azért volt alkalom lazí-tani is. Május 10-én pl. a nagy francia egyesületek szövetsége (Union des Grandes Associations Françaises) egy soirée artistique-re256, vagyis művé-szi estre hívta meg Vaida-Voevodot és bizonyára még sokan másokat. A programban, a háborúban (1917 és 1919 között) felvett „meleg tónusú és autocrom kliséket mutattak be Lumière minőségben” a Tournassoud kol-lekcióból, és közben zenét hallgattak a republikánus gárda zenekarának előadásában. Vezényelt Guillaume Balay. Május 23-án este 9-re a lengyel küldöttség vacsoraestjére volt hivatalos a l’Hotel Champs Elysées-be. Má-jus 27-én háromnegyed 9-től ismét hangverseny, a Salle des agriculteurs-ben: Alice Viardot kisasszony – C. Boutet de Minvel kisasszony és Paul Viardot segédletével – Frank, Gluck, Haydn, Beethoven, Schumann stb.
szonátákat adott elő. És végre megérkezett a hír arról, hogy május 30-án este összeül az Ernst Renan szabadkőműves páholy, hogy „elbírálja azt az öt kérést, amelyet excellenciád méltóztatott nekem személyesen átadni”,
tájékoztatja Vaida-Voevodot a Le Temps direktora, Marcel Huart. Fontos, de erről másutt, bővebben már írtam. Május 31-én ismét plénum, és ismét a St. Garmain-i szerződés meg a kisebbségek.257
XIV. 1919. június 13.258 Tegnap, csütörtökön délután Denys Cochin volt Brătianunál, Clemenceau klerikális barátja. Brătianu felvázolta neki a ro-mán-francia kapcsolatok utolsó száz évét. Eközben bejelentették Foch marsallt és vezérkari főnökét, Weygand tábornokot. Foch szemrehányást tett Cochin-nek, hogy Franciaországnak miért nincs más kormánya, ez a szakadékba tart stb. Miután Cochin elment, a magyarországi helyzetről tárgyaltak. Ennek a vége az volt, hogy Foch megkérdezte Brătianutól, hogy
„Marche ou ne marche pas?”259
Brătianu válasza az volt, hogy kész Magyarországon rendet tenni, ha bi-zonyos feltételeit teljesítik.
Ma tudta meg, hogy Clemenceau, vagyis a négyes, visszautasította Foch javaslatait, mert Kun Bélával tárgyalnak.
A vége az lesz, hogy elkerülhetetlenül hozzánk folyamodnak. Az egész jövőnk a hadseregünk egészséges szellemén áll vagy bukik. Nem lehetne az általunk megszállt területen a magyarokat arra ösztönözni, hogy tiltakoz-zanak és akkor ismét a bolsevikok kezére adjuk őket?
És a zsidók!
Mikor rendezitek meg a honosított zsidók nagy szimpátiatüntetéseit?
Az állam szuverenitása elleni merényletkísérlet ellen tiltakozzanak, köve-telve, hogy a nagyhatalmak ne avatkozzanak a belügyeinkbe, hogy ezzel ne adjanak az antiszemitizmus elterjedésének táptalajt, és ne keltsenek pog-romhangulatot. Alexandru.
XV. 1919. június 18. (részlet a levélből260) Ceretti, a pápa rendkívüli kö-vete van itt. Meghívtam ebédre Vercesivel, ott lesz Caius és Coltor. A Brătinutól kapott instrukciók arra köteleznek, hogy ne beszéljek vele a kon-kordátumról. Brătianu retteg attól, hogy egy ilyen bonyolult ügybe bele-vágjon, amíg nem bozonyos abban, hogy egy hét múlva is ő a miniszterel-nök. Vagy sem. Egyeztettem egy ebédmeghívást, ami végül nem jött össze, mert másutt volt elkötelezve, de holnap, szerdán fogadja.
Ceretti kitűnő benyomást tett rám. Tőle tudtam meg, hogy dr. Vasile Suciut kinevezték metropolitának. Kérlek, tolmácsold neki Coltor és az én szívélyes szerencsekívánataimat. Brătianu arra utasított, hogy Cerettinél érjem el, hogy Suciut ne nevezzék ki addig, amíg a konkordátum ügye nem kerül tető alá. Ez nyilván tárgytalan most már. […]
Holnap, szerdán, 18-án 12 órakor a négyes asztalán kell hogy legyen Kun Béla válasza. Előre látom, hogy haladékot fog kérni, és azt meg is kap-ja. Tőlünk meg azt fogják kérni, hogy vonjuk hátra a csapatainkat, bár ők nem tudják biztosítani a semleges övezetet szövetséges haderővel. De hogy magyarázza meg az ember egy Lloyd George-nak, hogy mi a különb-ség a „nagy és a kis becsületszó”261 között? […]
*
Kun Béla tehát helyzetbe került, a francia félelmeken kívül senkit nem érdekel már a bolsevizmus, de nem tudja a helyzetét előnyre cserélni. Egy minden irányból körbetanulmányozott téma, amit soha senki sem gondolt ebben az összefüggésben komolyan tovább. Talán azért nem, mert egy profi történész soha sem kérdez vissza, hogy mi lett volna, ha? Az persze a szabályos kivétel, amikor rákérdeznek, hogy mi lett volna, ha Szapolyai (vagy Zápolya) János az erdélyi hadakkal mégis odamegy Mohácsra? A ro-mán korro-mány csak kézzel fogható érvekkel volt hajlandó csapatait átparan-csolni a Tiszán! Az érvek nem Erdély és nem is a határ volt (az már febru-árban be volt rajzolva, mint ahogyan korábban olvastuk!), hanem elsősor-ban anyagiak, a Bánát (ami igen élesen visszatér a színre később, olasz csá-bítással is) és halkan a közös lengyel–román határ, Bukovina, majd Bessz-arábia.
XVI. 1919. július 6.262 Ma, fél 10-kor fogadott Pichon. Mişuval men-tem.263 Megmutattam neki térképen, hogy hol van Resica és elmondtam, hogy mert a szerbek elfoglalták a területünket, mennyire körülményes és nehéz megoldanunk a munkások élelmezését, vázoltam a szociális gondo-kat, amit ez a megszállás okoz. Türelmesen meghallgatott, közben kérde-zett is. A végén biztosított arról, jogosnak véli kérésünket a szerb csapatok visszavonására, s ilyen értelemben közbenjár a francia keleti hadsereg pa-rancsnokságánál. Megköszöntem, majd vázoltam a francia parancsnokság által elkövetett hibák miatt lehetetlenné vált helyzetünket a Bánátban:
román prefektus, magyar alprefektus és hivatalnokok stb. Azt kértem, hogy vehessük át a már nekünk ítélt területen a közigazgatás megszervezését.
Jogosnak mondta a kérésemet és rendelkezik majd róla.264
Miután tapasztaltam irántunk való szívélyes jóindulatát, elmondtam, hogy a négyes határozata a kisebbségek dolgában már most igen nagy gondot okoz belügyeink rendezésében és nem kívánt hatása lesz külügyi vonatkozásokban is.
A szászokat mindig könnyebb volt kezelni a volt Magyarországon. Ők je-lentették be először, hogy velünk kívánnak tovább jönni. Tárgyalásaink leg-elején deutsche Mark-ot265 kértek. Nem tudtuk elfogadni. Így hát feltétel
nélkül csatlakoztak Romániához, bízva a gyulafehérvári határozatokban, amelyek biztosítják minden nem román ajkú nemzeti kisebbség számára a felekezeti szabadságot és a szabad nyelvhasználatot.
Amióta elterjed annak a híre, hogy a négyes kivételező jogokat kíván velünk elfogadtatni a kisebbségek számára, azóta mozgolódás támadt az erdélyi szászok, a bánáti svábok, a bukovinai és besszarábiai németek kö-zött. Feléledt a deutsche Mark gondolata. Ez azt jelenti, hogy Nagy Romá-nia területén minden német községet különleges jogokkal rendelkező, né-met autonóm területnek kellene nyilvánítani. Ez képtelenség, ezért nem tudjuk elfogadni, a konferencia bennünket nem kötelezhet arra, hogy az országon belül miniatűr német országocskát hozzunk létre, amely később hídfőként szolgálhat keleti terveihez Németországnak. Ha arra kényszerü-lünk, hogy engedményt tegyünk a németeknek, akkor elkerülhetetlen, hogy a magyarok és minden nem német polgárunk egy-egy Mark-ot köve-teljen. Márpedig a Schönburger Zeitung május 17-i száma már cikkezik egy feltételes német autonómiáról Románia területén.
[…] Nem akarom megismételni azt, amit már több ízben elmondtunk a Bánát kérdésében. A terület kettészakítása tönkreteszi a gazdasági és tár-sadalmi életet a Bánátban, csődbe viszi a jelentős francia tőkével működő resicai üzemeket, amelyeknek inkább a fejlesztését reméltük. Ellehetetlení-ti a közlekedést, és végül kizárja a jószomszédi viszony fenntartásának a lehetőségét a szerbek és közöttünk. Nem akarom molesztálni ezekkel a már unalmas dolgokkal. Azt lehetne hinni, hogy túlozunk, vagy rosszul va-gyunk tájékoztatva. Íme, azonban a Deutsche Tagespost-ban közölt beszá-moló. Az újság elküldött a Bánátba egy tudósítót, hogy a helyszínen tájéko-zódjon. Az ottani németek és magyarok, a francia parancsnokok, a romá-nok is, fenntartások nélkül beszélgettek vele. Ha valaki lefordítaná Önnek, igen hasznos adatokat tudna meg az írásból. (Átvette tőlem a lapot.) A kije-lölt határ elfogadhatatlan és rossz vért szül azzal, hogy sok virágzó román község kerül szerb fennhatóság alá és kétségessé válik a Bánát jövője. A négyes még nem döntött a szerbek számára kikerekített területen a nép-szavazás megengedéséről.
Figyelmesen hallgatott. Mişu rálicitált a határ kérdésére. Pichon újra el-fogadni látszott az álláspontunkat, és megígérte, hogy közbenjár. Megkért, hogy az elmondottakat foglaljam össze egy beadványban, amit majd átad a konferenciának. […] Néhány barokkosan hízelgő mondattal köszöntem el.
Győzzétek meg a bukaresti francia katonai képviseletet, hogy e tárgy-ban ők is írjanak a külügybe és Foch tábornagynak. A két dokumentum kölcsönösen megtámogathatná egymást. Itt, a hadügyben Dumitrescu ez-redes minden lehetőt elkövetett. […]
Tegnap együtt ebédeltem Mişuval és William Cozens Hardy-val,
„consilier de Sa Majesté Britanique, Membre de la Chambre des Communes”. Holnap ismét az én vendégem, csütörtökön ajánlólevelekkel felvértezve indul hozzád. Nagy tisztelettel fogadjátok. Cozens Hardy – Mişu információi és az én benyomásom szerint is – igen fontos ember. Az angol külügy különleges megbízottjaként tanulmányozná gazdasági helyzetünket.
Összefoglalom, amit tőle megtudtam: Angliának nem érdeke, hogy a né-met tőke begubózzon nálunk. Az altalajkincsek a dolgok természete szerint állami monopólium. Az angol tőke egyharmad résszel szállna be, a többi kétharmadot, amivel a román állam rendelkezhet, a románok és bárki más jegyezhetné. Így állnának fel az igazgatótanácsok is. Az angolok a legjobb mérnökeiket hozzák.
Ahány mérnököt küldünk, annyit fogadnak. A felszámolás a részvények arányában történik majd. Félő, hogy nem államosíthatjuk az idegen társa-ságok vagyonát. Kértem, hogy teljes tekintélyével próbáljon meg oda hat-ni, hogy kapjunk e tárgyban szabad kezet a konferenciától. Vázoltam a még élő német tőke veszélyeit, elmondtam azt is, hogy a magyar társaságok (pénzintézetek és ipari társaságok) árnyékában tulajdonképpen német tőke rejtőzik. Felhívtam a figyelmét arra is, hogy számunkra, akik nem va-gyunk sovének, kizárt dolog, hogy szociális terrort alkalmazzunk, tehát preventív jogi eszközökkel kell eljárnunk a magyar–német szigeteket képe-ző vállalkozásokkal szemben. Megértette azokat a szociálpolitikai érveket, amelyek oda vezethetnek, hogy a magyar vállalkozásokat is fel tudjuk szá-molni. Külön is felhívtam a figyelmét a német tőkére (szász, sváb) és a né-metekkel összefonódó pénzintézetekre (bankok, Pest és Berlinen keresztül finanszírozott magyar-zsidó vállalkozások).
Megígérte, hogy közbenjár. Megkérdezte, hogy mennyi pénzre volna szükségünk a felszámoláshoz, mert az angolok hajlandók azt a rendelkezé-sünkre bocsátani. Azt válaszoltam neki, hogy minden kérdésére választ kap Szebenben tőled. Amikor elköszönt, azt mondta, hogy nyomban levelet ír a londoni külügybe, és javasolja, hogy egy kíváló képességű konzult nevezze-nek ki a Kormányzótanácshoz.
Az olaszokkal tárgyaló csapat javasolta, hogy beszéljük meg Ghiţă Crişan ötletét. Korábban, amikor ez az ötlet felmerült, azt válaszoltam neki, hogy ha az olaszok testvéreink, ő, Crişan pedig okos ember, akkor tegyék lehetővé nekünk azt, hogy ne csak igazgatótanácsi helyeket kapjunk jelen-tős baksis266 reményében, hanem részvényesek is lehessünk. Pénzzel a hülye is tud vásárolni, az okos pénz nélkül is tud. Így kerekedett ki az a terv, hogy az olaszok adnak például 10 milliót. Ezzel a románok részvényeket jegyeznek. Alapítunk egy bankot 52 százalék olasz és 48 százalék román
tőkével. Az osztalékból pedig letudjuk a részvényvásárlásra kapott össze-get. A bank ipari vállalkozásokat finanszíroz, az olasz bankok konzorciuma korlátlan hitelvonalat biztosít a mi olasz–román bankunknak.
Ugyanezeket elmondtam alkalmas helyen francia és angol változatban is. Az az érzésem, hogy az olaszok, az angolok és az amerikaiak birokra kel-nek a németekkel, hogy bennünket boldoggá tehessekel-nek. A szerencsétlen franciákban alig van kezdeményezőszellem, ők otthon megcsinálják a pén-züket. Meg hát, alig van annyi szakemberük, hogy a gyarmataikat rendesen igazgassák.
Mi minden barátunkkal legyünk résen, és teljes mértékben használjuk ki érdeklényegű barátságukat, hogy rendbe hozzuk a pénzügyeinket és megszervezhessük gazdasági életünket. […]
Ha Lenin valóban békét ajánlott Romániának, akkor azt meg kell kötni.
Annyival könnyebb lesz a helyzetünk később. Kérlek, beszéld ezt meg Diamandi-val. Beszélj vele arról is, hogy az olaszok közvetítésével hogyan vehetjük fel a magyarokkal a kapcsolatot? Diamandi a legvilágosabb fejű román diplomata azok közül, akiket eddig alkalmam volt megismerni. […]
Alexandru.
Erőpróba a Bánátban
A terepen, vagyis a Bánát ügyében közben történik egy, s más. Ha nem is a delegáció és a tárgyaló felek szándékai szerint, hanem inkább a hely-szín sürgőssége szerint. Felemás helyzet van Lugoson, Aradon és a Maros–
Tisza szögben. A szövetséges (francia) misszió a rendtartó a térségben és a városban, de szabad a ki-be járkálás. Nehéz kívülálló számára kiigazodni, hogy ki miben illetékes, kinek mi a hatásköre. A polgármester román, a hivatal magyar, de a franciáktól kell eltávozást kérni. Ha követtük, ez a leve-lekben is folyamatosan visszatérő téma.
A Fehér-Körös szakaszon védállásban lévő 2. román gyaloghadosztály parancsnokság április 11-i jelentése már külön foglalkozik vele: „A magya-rok Aradon falragaszokon hirdetik, hogy a Bánát és Erdély magyar marad, a hirdetményt Arad (akkor még magyar – sz.) főispánja írja alá. Lugoson, a román szocialisták az egyesülésért agitálnak, de egy Román Köztársaság-gal, nem a királysággal. Tocinenu százados 10. sz. jelentése szerint Franchet d’Esperey tábornok Bukarestből jövet megérkezett Belgrádba. Nagy ese-mények várhatók, és az hírlik, hogy a magyarországi francia csapatok pa-rancsnoksága Temesvárra költözik. A 11. és 17. francia hadosztály tisztjei lázadoznak Farret tábornok ellen, mert az a magyarok által fizetett
zsidók-nak kedvez. Hírek szerint vizsgálatot is kértek ez ügyben. A tábornok jelen-leg Orsován van titkára, Kovács Barnával együtt.” A százados másnapi je-lentésére hivatkozva a hadműveleti napló azt jegyzi fel, hogy „Lugoson, miután híre ment, hogy Farret tábornokot leváltják, kb. 400 magyar szocia-lista tüntetett a városban az elmozdítása ellen.” Másnap (14-én) egy Bel-grádból érkezett távirat, felfüggeszti a francia 11. gyarmati gyaloghadosz-tály parancsnokának az átvezénylését. „Savg francia tábornokot, akit Farret felváltására vezényeltek, Belgrádból Lugosra utazása közben, távirati úton Fiumébe vezényeltek át. Ismét az a gyanú, hogy nagy dolgok készülnek.”267 A nagy dolgokon túl vagyunk már, a románokkal a franciák is mozdultak észak-északkeleti irányba, Makóig.
A helyzet elemzésére július 5-én este fél 10-kor Brătianu miniszterelnök Aradra érkezik Az állomáson Beloiu ezredes, Justin Marsen a megye pre-fektusa, Papp püspök és a város, meg a megye előkelőségei várják és fo-gadják. A látogatás indítéka: július 7-én a román közigazgatás átveszi a vá-ros irányítását. Pár nappal később a konferencia Főtanácsának határozata szerint a szerbek kivonulnak a Bánátból egy meghatározott osztóvonal mö-gé, helyükre, gyakorlatilag a Romániának jutott területrészre berendezke-dik a román hadsereg. Pichon lehet, hogy közbenjárt Vaida-Voevod és Mişu győzködésére, vagy már tudott valamit július elején, amikor ez a be-szélgetés történt, mert megkezdődött a Bánát átadása az eredeti határraj-zok szerint.
A román főhadiszállás 2209 sz./július 13-i rendelete ismerteti a szövet-séges hadsereg konstantinápolyi parancsnoksága által a magyarországi francia csapatok parancsnokságának közölt 8212/ sz. rendelkezését a szer-beket és a románokat elválasztó határvonal ügyében. „Ez a vonal Makótól 9 km-re délnyugat irányába indul, áthalad Volkány (Románia) és a vasútvo-nal között Mokrin–Nagykikinda–Zsombolya (Vatzfeld) felé. (Utóbbi közsé-gek szerb területen maradnak.) Onnan délre fordul Romániának hagyva Paradányt és Madost, Deczei és a Temesvár– Duna vasútvonalat metszve Vattina (Szerbia) és Moravitz (Románia ű) között kikerüli a Szerbiának ha-gyott Versecet, Dévaványa és Mirkovácztól nyugatra halad tovább, Weiss Kirchent (Fehéregyház) a szerbeknek hagyva és leér a Dinához Báziástól nyugatra. A konferencia határozatára hivatkozva a Bánát francia felügyelet alatt álló, keleti felét július 31-ig a szerb csapatok ki kell, hogy ürítsék és a román hadsereg veszi át a helyüket. Temesváron vegyes bizottság alakult, amely 18-án kezdi meg a működését Tagjai: Tournade tábornok, Virgil Economu ezredes és Velicović szerb alezredes. A feladata: megjelölni a román csapatok bevonulásának az időpontját és a közigazgatás átvétel-ének határidejét, illetve a francia csapatok visszavonulásának határidejét a
román–szerb demarkációs vonalról. Economu alezredesnek az is a felada-ta, hogy a francia parancsnoksággal közösen készítse el a helyzet- és álla-potleltárt a szerbek által eddig megszállt területeken. Ennek az elvégzésére kirendelnek egy csapatot: az erdélyi Kormányzótanács képviselője, a főha-diszállás (szállításokért felelős) tisztje, vasúti tiszt (CFR), posta, határőr és egy gazdasági hivatali tiszt. A Bánát megszállására a 2. hadosztályt szállítják oda az országból, ha a főhadiszállás kijelöli a körletét és a megérkezése pontos időpontját. A csapatparancsnokság 7908 sz./919 rendelkezése Economu ezredest kinevezi a megszállás irányításával, aki a 7922 sz./919 jelentésében a hadosztály elhelyezését a következőképpen javasolja: a hadosztályparancsnokság Lugoson, a 3. gyalogdandár és a dandártüzérség Logos–Temesrékás körzetében, a 4. gyalogdandár, egy tábori ágyúosztállyal Karánsebes körletében, egy ezreddel Slatinán, amelyből egy zászlóaljat Resibanyára vezényelnek, egy másikat Stájerlekaninára és 2 századot Orsova és Drenkova megszállására.